időközi választás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MSZP
- Jobbik
- Fidesz
- Fidesz-KDNP
- választás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
"Itt már lehúzták a rolót" - a falu, amely nem tud polgármestert választani
A szomszédos falvakból ideiglenesen betelepített szavazókkal próbálta eldönteni az októberi választás döntetlen eredményét Bödeháza két polgármesterjelöltje. A rendőrség okirat-hamisítás gyanúja miatt nyomoz, a helyiek pedig nem értik, miért kockáztattak ennyit a jelöltek: az ötvenlakosú, elöregedett, kihalás szélén álló, határmenti településen se pénz, se hatalom nem nagyon jár a falu vezetésével.
- címkék:
- Bödeháza
- időközi választás
- Címkefelhő »
Új önkormányzati választást írna ki Esztergom polgármestere
Esztergom polgármestere időközi választást tartana a településen. Tétényi Éva szerint a közgyűlés Fidesz-frakciója nem akar együttműködni. A polgármester egyúttal a testületet is feloszlatná. Döntésével az MSZP és a Jobbik helyi szervezete is egyetért. A Fidesz ennek épp az ellenkezőjét állítja, szerintük a polgámester nem működik együtt a frakcióval.
Tömeges bejelentkezés miatt semmis a bödeházi választás eredménye
A tömeges bejelentkezések miatt semmisítette meg a zalai Bödeháza vasárnapi polgármester-választásának eredményét a helyi választási bizottság, amely februárra tűzte ki az újbóli időközi voksolást. Az őszi választáshoz képest majdnem megduplázódott a lakók száma.
Öt településen is időközi választást tartanak vasárnap
Öt településen időközi önkormányzati választást tartanak vasárnap. Két helyen azért kell szavazni, mert lemondott tisztségéről a polgármester, két helyen azért, mert meghalt. Az ötödik településen pedig a testület egyik tagját polgármesternek is megválasztották, ezért új képviselő kell.
- címkék:
- időközi választás
- Címkefelhő »
Érvénytelen az ÁSZ-elnöknek választott fideszes utódáról tartott szavazás
Az önkormányzati mellett időközi országgyűlési képviselő-választást is tartanak október 3-án a Békés megyei Szarvason, ahol az alacsony részvétel miatt vasárnap érvénytelen lett a parlamenti választás első fordulója. A térségben azért kell időközi választást tartani, mert a Fidesz színeiben tavasszal mandátumot szerző Domokos Lászlót megválasztották az Állami Számvevőszék elnökének, ezért lemondott a képviselőségéről.
Az ÁSZ-elnöknek választott fideszes utódáról szavaznak
Vasárnap időközi országgyűlési választást tartanak Szarvason. A térségben azért kell időközi választást tartani, mert a Fidesz színeiben tavasszal mandátumot szerző Domokos Lászlót megválasztották az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének, ezért lemondott a képviselőségéről.
A Fidesz nyerte a választási főpróbát
Az országgyűlési választások főpróbájának is tekinthető időközi önkormányzati választásokat tartottak a főváros VI. kerületében, Körmenden, Mezőtúron, Albertirsán és Szapáron. Az öt választás közül hármat a Fidesz jelöltjei nyertek, két helyen a Jobbik megelőzte az MSZP-t, és elfogyott a Terézvárost vezető koalíció többsége. Az eredményekből azonban még nem érdemes messze menő következtetéseket levonni, hiszen csak nagyon kevesen szavaztak.
Polgármestert választanak Krasznokvajdán
Két időközi választást tartanak az országban vasárnap. Krasznokvajdán a község új polgármesterét választják meg, Budapest XVI. kerületében egy önkormányzati képviselő halála miatt megüresedő helyet kell betölteni.
Nem sikerült megválasztani Áder János utódját
A választók alig több mint ötöde ment el szavazni a csornai időközi választásra, ahol Áder János fideszes képviselő megüresedő helyére kellett volna új parlamenti képviselőt választani. A szavazás érvénytelen volt, két hét múlva tartanak második fordulót.
Alig szavaznak Áder János utódjára
Időközi országgyűlési képviselő választást tartanak vasárnap Csornán és környékén. A térség parlamenti képviselője, a fideszes Áder János mandátumot szerzett a júniusi európai parlamenti választáson. A két megbízatás összeférhetetlen, ezért Áder júliusban lemondott országgyűlési mandátumáról. Délutánig a szavazók alig több mint tizede szavazott az Áder helyére pályázókra.