Huawei

címke rss

Egy texasi bíró elutasította a Huawei keresetét

Gazdaság2020.02.19, 16:22

Egy texasi szövetségi bíró elutasította kedden a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat Egyesült Államok elleni perkeresetét.

Beszakadhat a kínai okostelefon-piac a járvány miatt

Gazdaság2020.02.11, 12:03

Akár több mint 30 százalékkal is csökkenhetnek az idei elsõ negyedévben a kínai okostelefonok eladásai az elõzõ év azonos idõszakához képest. Ezzel a világ legnagyobb okostelefon-piaca egyre súlyosabban érezheti meg a koronavírus hatásait.

Veszélyben a Mobil Világkongresszus a koronavírus miatt

Techbázis2020.02.10, 12:59

A Mobile World Congress (MWC), vagyis a Mobil Világkongresszus az év egyik legnagyobb telekommunikációs és mobilos eseménye, amit hagyományosan már évek óta Barcelonában rendeznek meg az év elején. Az össznépi kiállításra a világ minden tájáról érkeznek kiállító cégek és vendégek, és habár nevében ott szerepel a "mobil" szó, valójában már minden felbukkan itt, ami csak érintõlegesen is kapcsolódik ehhez az iparághoz.

Dugig lehetnek elõtelepített appokkal a Huawei mobiljai

Techbázis2020.02.08, 11:53

A Google appjainak hiányát próbálja kompenzálni a gyártó.

Hiány lehet okostelefonokból és tévékbõl a koronavírus miatt

Techbázis2020.02.04, 15:31

Az IHS Markit piackutató vállalat egy felmérésben figyelmeztetett, hogy a Kínában kitört koronavírus-krízis alaposan befolyásolhatja az országban gyártott LCD- és OLED-kijelzõk, valamint az okostelefonok mennyiségét.

Nem kellenek a Google appjai a Huaweinek

Techbázis2020.01.31, 14:19

A szankciók feloldása esetén is marad a saját útján.

Tovább függetlenedik a Huawei, megvan a Google Térkép helyettese

Techbázis2020.01.23, 13:31

Megállapodott a Huawei és a népszerû navigációs szolgáltatást fejlesztõ holland TomTom, aminek értelmében a jövõben a kínai gyártó telefonjain egy új, a Google Térképtõl független navigációs alkalmazás kaphat majd helyet. Tisztán látszik, hogy a Huawei minden erejével azon munkálkodik, hogy függetlenedjen a Google-tõl.

Ezekre a Huawei mobilokra jön az Android 10

Techbázis2020.01.21, 18:45

Még januárban megkezdõdik a frissítések kiadása.

Jön hazánkba a Google-appok nélküli Huawei Mate 30 Pro

Techbázis2020.01.21, 16:51

Ez lesz a gyártó elsõ ilyen mobilja a magyar piacon.

Az árához képest meglepõen erõs az új Huawei telefon

Techbázis2020.01.02, 21:32

Kereskedelmi háború okozta nehézségek ide vagy oda, a Huawei továbbra is a telefonos piac egyik erõs emberének számít, amelyre oda kell figyelni! A konszern Magyarországon is iszonyatosan népszerû, úgyhogy mikor lehetõségünk nyílt rá, hogy kipróbáljuk a közelmúltban Magyarországon is piacra dobott új készüléküket, a Nova 5T-t, azonnal lecsaptunk rá!

A 2010-es évek 15 legfontosabb okostelefonja

Techbázis2019.12.31, 15:26

Kétségtelen, hogy technológiai szempontból a 2010 és 2020 közti idõszak az okostelefonokról szólt. Visszaemlékezünk.

Ezek 2019 legjobb kamerás okostelefonjai

Techbázis2019.12.06, 18:30

A Dxomark mára a legnagyobb és legfontosabb szaklappá vált, ha kamerák tesztelésérõl van szó. Az oldal szakértõi tudományos igényességgel mérik fel az okostelefonok fényképezési tudását, és azokat pontszerûen összegzik, az utóbbi évek tapasztalatai pedig egyértelmûen azt mutatják, hogy mindig van hova fejlõdni, így idén is új rekordok születtek.

Remek a Huawei Mate 30 Pro, de a Google-appok hiányoznak - videó

Techbázis2019.12.02, 13:58

Se Facebook, se YouTube, se Instagram alkalmazás nincs ezen a telefonon, mégis az év egyik legjobban várt készüléke. A népszerû, gyakorlatilag mindenki által használt Google-appokon kívül belepakoltak mindent, mi szem-szájnak ingere. De ember legyen a talpán, aki itthon be tudja szerezni, bár ez sem lehetetlen. Horváth Dávid ki is próbálta.

Még sok a kérdõjel a Huawei körül

Techbázis2019.11.25, 14:35

A kereskedelmi embargó többszöri elhalasztása utána az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma most elkezdte kiadni az ideiglenes kereskedelmi licenceket, ami azt jelenti, hogy a pozitív elbírálásban részesülõ vállalatok már kereskedhetnek majd a Huawei-jel. Több mint 300 cég adott be kérvényt, eddig a felét bírálták el, és jelenleg csak a biztos, hogy a Microsoft számára már szabad a pálya.

Kipróbáltuk a Huawei legújabb mobil kiegészítõit

Techbázis2019.11.16, 14:57

A leginkább a telefonjairól ismert Huawei a legtöbb riválisához hasonlóan gõzerõvel nyomul a viselhetõ eszközök piacán is, ami persze érthetõ, hiszen ez a terület még most is elképesztõ ütemben bõvül. A vállalat a közelmúltban több új eszközzel is színre lépett, többek között egy okosórával és egy vezeték nélküli fülhallgatóval, amiket ki is próbáltunk.

13 gyönyörû, különleges színû okostelefon

Techbázis2019.11.10, 16:58

Egy okostelefon színét nem egyszerû eltalálni, ügyesen kell belõni ahhoz, hogy ne lépje át az ízléstelenség határát. Éppen ezért a nagyobb gyártók sokáig visszafogottak voltak, azonban az utóbbi években már egyre több próbálkozást látunk arra, hogy valami egyedit is nyújtsanak a vásárlóknak.

Szijjártó Péter: A Huawei közremûködésével épül ki Magyarországon az 5G hálózat

Gazdaság2019.11.05, 09:36

A Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat közremûködésével épül ki Magyarországon az ötödik generációs (5G) hálózat - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Sanghajban, a Hungcsiao Nemzetközi Gazdasági Fórumon.

Teszteltük az év egyik legjobban várt telefonját

Techbázis2019.11.02, 19:53

Amikor Donald Trump bejelentette, hogy a Kína elleni kereskedelmi háború részeként megtiltotta az amerikai cégeknek, hogy a Huawei-jel üzleteljenek. Ez pedig azt jelentette, hogy az év késõbbi szakaszában legyártott modellekbõl hiányozni fog néhány megszokott szolgáltatás. Sokan bíztak benne, hogy a helyzet megoldódik, azonban a történelem más irányt vett, maradtak a megszorítások, a feltörekvõ kínai konszern emiatt különleges helyzetbe került.

Mesterséges intelligenciával az esõerdõk védelméért

Techbázis2019.10.29, 14:58

A Huawei egy nonprofit szervezettel összefogva, a mesterséges intelligenciát bevetve védelmezi minden korábbinál hatékonyabban az esõerdõket. De ami a leginkább meglepõ, hogy az egésznek az alapját a kínai gyártó régi eszközei adják, együtt dolgozva a csúcstechnológiás felhõs feldolgozással.

Kipróbáltuk a motoros szelfikamerával ellátott okostelefont

Techbázis2019.10.20, 17:36

A Huawei is beállt a sorba, és elõállt egy olyan telefonnal, amelynél a frontfelületen elhelyezett úgynevezett szelfikamera el van dugva, és csak akkor bukkan fel a készülékházból, ha szükség van rá. Ez a Huawei P smart Z, amely egyébként az olcsóbb modellek közé tartozik, tehát a kínai cég célja minden bizonnyal az volt, hogy ebben a szegmensben is elérhetõvé tegyen egy "különleges" terméket.

A Huawei feltuningolta a csúcstelefonját

Techbázis2019.09.13, 13:05

Éjszakai szelfi mód és a kézi videózást támogató funkció is került a Huawei P30 Pro okostelefonba ami megkapja a cég legújabb EMUI 10-es felhasználói felületét is.

5,3 millió magyar okostelefonozik

Techbázis2019.09.07, 13:47

A felnõtt magyar internetezõk már 89 százaléka használ okostelefont. A válaszadók által használt készülékeket tekintve továbbra is erõs a Samsung részesedése és Android egyeduralom jellemzõ. 2017 óta a készülékükön mobilinternetet használók száma 1,7 millióval nõtt, táboruk 2019 májusára közel 4,5 millióra bõvült.

A Nokia nyerte a mobilfrissítési csatát

Techbázis2019.09.01, 13:30

A készülékei tempósan és nagy arányban kapták meg az Android 9 Pie-t.

Taroltak Európában a Galaxy mobilok

Techbázis2019.08.13, 17:53

A második negyedévben 40 százalék feletti részesedést hozott össze a Samsung.

A Huawei-botrány a Telekom eredményére is hatással volt

Gazdaság2019.08.08, 14:14

A Magyar Telekom folytatja a távközlési szolgáltatások kiterjesztését és korszerûsítését, mivel ezek megtérülését az eddigi eredmények is igazolják - mondta a vállalat sajtótájékoztatóján Szabó János vezérigazgató-helyettes a második negyedév adatait értékelve.

Két hét múlva ismét kereskedhetnek az amerikai cégek a Huaweijel

Gazdaság2019.07.15, 14:45

A Reuters információi szerint az Egyesült Államokban 2-4 héten belül újra engedélyezhetik az amerikai vállalatoknak, hogy kereskedjenek a Huaweijel.

Bírósághoz fordult a Huawei az amerikai szankciók miatt

Techbázis2019.05.29, 07:42

Gyorsított eljárásra vonatkozó kérelmet nyújtott be egy amerikai bíróságon a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat, hogy tegyék semmissé azt a tiltó rendeletet, amelynek értelmében a kínai vállalat nem vásárolhat alkatrészeket vagy technológiát amerikai cégektõl az Egyesült Államok kormányzatának engedélye nélkül - adta hírül a CCTV kínai állami televízió szerdán.

Trump az Egyesült Államok érdekeit védi

Nagyvilág2019.05.22, 20:37

Bársony Péter IT-szakértõ volt az M1 aktuális csatorna szerda esti vendége. Kijelentette, hogy Donald Trump amerikai elnök az ország gazdasági érdekeit próbálja védeni a Huawei ellen elrendelt szankciókkal. 

90 napra felfüggesztették a Huawei elleni szankciókat

Nagyvilág2019.05.21, 12:02

Az amerikai kereskedelmi minisztérium 90 napra felfüggesztette a Huawei kínai távközlési óriásvállalat ellen hozott korlátozó intézkedések hatályba lépését a könnyebb átmenet érdekében - jelentették be Washingtonban helyi idõ szerint hétfõn.

[Frissítve #2] Mi lesz most a Huawei mobilokkal?

Techbázis2019.05.21, 10:27

Óriási bajba került a gyártó, sok a kérdõjel a részletek körül.

Felfüggeszti több együttmûködését a Google a Huaweijel

Techbázis2019.05.20, 07:30

A Google amerikai távközlési vállalat felfüggeszti több együttmûködését a kínai Huawei óriásvállalattal, utóbbi ezentúl például nem férhet hozzá az Android operációs rendszer frissítéseihez és az új verziókhoz - jelentette New Yorkból a brit hírügynökség bennfentes forrásra hivatkozva helyi idõ szerint vasárnap.

Sokoldalú, de megfizethetõ laptop a Huaweitõl

Techbázis2019.04.27, 20:14

A Huawei a jelek szerint komolyan gondolja, hogy a hordozható számítógépek piacán is megveti a lábát, hiszen a cég a közelmúltban több notebookkal színre lépett Magyarországon is. A támadó ék tagjaként ott van a MateBook D, amellyel a vállalat azokat célozza meg, akik sokoldalú, bárhol bevethetõ, de megfizethetõ termékre vágynak.

Bekapcsolódik a hazai kutatás-fejlesztésbe a Huawei

Techbázis2019.04.26, 11:19

Több tehetséggondozó programot is bejelentett a vállalat a magyar kormánnyal.

Nagy frissítés érkezik a Huawei Mate 20 Próra

Techbázis2019.04.24, 11:07

Elindult az EMUI 9.1-es csomag a Mate 20 Pro és a Mate 20 X készülékekre.

Növekedéssel kezdte az évet a Huawei

Techbázis2019.04.24, 15:33

Bõ harmadával nõtt a tavalyi elsõ negyedévhez képest az árbevétele.

Remekül kezdte az évet a Huawei

Techbázis2019.04.22, 12:48

Jól alakultak a kínai gyártó elsõ negyedéves eladásai, éves szinten 50 százalékkal adott el több okostelefont.

Olcsóbban hozhat különleges kamerát a Honor 20 Pro

Techbázis2019.04.19, 12:13

Úgy néz ki, hogy a Huawei P30 Pro 5x-ös optikai zoomját az olcsóbb Honor 20 Pro is tudja majd.

Szexi notebookkal tarolna a Huawei

Techbázis2019.04.22, 14:56

A Huawei Magyarországon elsõsorban a telefonjairól ismert, pedig a kínai vállalat a notebookpiacon is gõzerõvel nyomul. A cég a közelmúltban végre hazánkban is elkezdte hivatalosan forgalmazni a hordozható számítógépeit, többek között a MateBook 13 fantázianevû modellt.

Összemegy az 5G-s Huawei Mate 20 X akkumulátora

Techbázis2019.04.18, 13:13

Jelentõs mértékben kisebb akkumulátort kaphat az 5G-s Mate 20 X, mint a normál modell.

Az MI nemcsak tudja, hogy mit lát, hanem ismeri is

Techbázis2019.04.17, 14:27

A profi fotós segítség mellett rengeteg kiegészítõ információval is támogat minket az egyre ügyesebb mesterséges intelligencia.

Elõrendelhetõ az új Huawei P30 Lite

Techbázis2019.04.17, 10:47

Május elsejéig Band 3 pro okoskarkötõ is jár a készülékhez.

Frissül a Huawei Mate 20 széria

Techbázis2019.04.15, 16:54

A Huawei új bétaprogramot indított az EMUI 9.1 frissítéshez.

Megérkezett a Huawei P30 Lite

Techbázis2019.04.15, 15:51

Háromkamerás hátlapi rendszert kapott az olcsóbb P30.

A Huawei P30 Pro az év legjobb kameramobilja

Techbázis2019.04.10, 12:07

A P széria harmadszorra vitte el a kategória elsõ díját a „fotós Oscar"-on.

A Huawei szerényebb csúcstelefonja is telitalálat

Techbázis2019.04.10, 17:30

Mostanra a globális mobilpiac egyik legfontosabb, legerõsebb szereplõjévé váló Huawei március végén rántotta le a leplet két új telefonjáról, az abszolút elitszintû P30 Próról, és a közép-felsõ kategóriát erõsítõ P30-ról. A Huawei P30 Pro korábban már eljutott hozzánk, most pedig eljött az ideje, hogy a kisebb méretû és tudású, de olcsóbb P30-at is alaposan megvizsgáljuk.

Formabontó szervizszolgáltatással nyit a Huawei új üzlete

Techbázis2019.04.09, 18:38

Április 13-án 10 órakor, a HillSide Irodaházban nyitja meg a második budapesti üzletét a Huawei.