Horváth Csaba

címke rss

Kudarcba fulladt az utolsó fővárosi közgyűlés

Itthon2014.09.09, 12:27

Mindössze hat percig tartott a kedd reggel hét órára összehívott rendkívüli közgyűlés a fővárosban. Csupán nyolcan jelentek meg a teremben. A teljes Fidesz–KDNP, és a Jobbik képviselőcsoportja is távol maradt. A szocialisták és a Párbeszéd Magyarországért független képviselői közül jöttek el páran. 

Biztonságos és tiszta Budapestet ígér az MSZP

Itthon2014.08.23, 12:59

Ha a mostani „széthulló és romló” városi szolgáltatások helyett biztonságos és tiszta Budapestet szeretnének a fővárosiak, akkor októberben balliberális városvezetést kell megbízniuk. Erről Horváth Csaba, a szocialisták fővárosi frakcióvezetője beszélt.

Horváth Csaba visszavonul, Falus jelölését támogatja

Itthon2014.08.07, 15:00

Falus Ferenc közös főpolgármester-jelöltet támogatja az MSZP-s Horváth Csaba. A politikus szerint a szocialistáknak tudomásul kellett vennie, hogy a DK-val és az Együtt-PM-mel a jelenleginél jobb kompromisszumot nem lehet elérni.

Főpolgármester-jelölés csukott szemmel

Itthon2014.08.03, 14:03

Jövő hét közepén már nyilvános lesz az a közvélemény-kutatás, amely dönthet arról, ki lesz az ellenzék főpolgármester-jelöltje.

Megrekedt az összefogás a baloldalon

Itthon2014.08.01, 21:43

Nem állnak jól a tárgyalások a baloldalon. Az őszi választásra összefogni készülő MSZP, DK és Együtt-PM legutóbbi, szerdai egyeztetése utáni hivatalos, optimista forgatókönyv alighanem tarthatatlan.

Nem a Fidesz van többségben, hanem a budapestiek

Itthon2014.07.29, 10:08

Napokon belül megegyezhet a közös főpolgármester-jelöltről, és más, még nyitott kérdésekről is az őszi önkormányzati választásra összefogni készülő három ellenzéki párt, az MSZP, az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció. A szocialista Horváth Csaba szerint a legesélyesebb jelöltet kell indítani Tarlós István ellen, és felkészült arra is, hogy ez nem ő lesz. Szerinte Budapestnek ma nincs vezetője, illetve ha mégis, akkor az Orbán Viktor, Tarlós pedig páholyból nézte végig a város kormányzati kifosztását, és nem állt ki a budapestiekért.

Vége a főpolgármester-jelölti castingnak

Itthon2014.07.16, 18:10

Vége az ellenzéki oldalon hónapok óta folyó főpolgármester-jelölti castingnak, mivel mondhatni elfogytak az MSZP-s Horváth Csaba mellől a potenciális versenytársak. Pontosabban az látszik, hogy ő tudná leginkább megszorongatni Tarlós Istvánt. A szocialisták, a DK és az Együtt-PM ma este is tárgyal az együttműködésről, de sok függ még a jövő heti, a fővárosi választási rendszer elleni kifogásokról szóló AB-döntéstől is.

Tarlós: Horváth Csaba egy rendkívül korlátolt fickó

Itthon2013.11.26, 11:22

Kemény hangvételű Facebook-bejegyzést tett közzé Tarlós István, amelyben korlátoltnak és ostobának nevezte az MSZP főpolgármester-jelöltjét, Horváth Csabát.

Ami az MSZP nélkül történik, az nincs

Itthon2012.10.24, 20:41

Az MSZP nyitott arra az ellenzéki összefogásra, amelyet október 23-án hirdetett meg Bajnai Gordon, de azt szeretnék, ha a kormány leváltásán dolgozók hozzájuk igazodnának, hisznek nekik tapasztalatuk, támogatottságuk és szervezetük is van. Az [origo]-nak nyilatkozó pártvezetők szerint korai még azon gondolkodni, hogy ki legyen az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, de van, aki szerint a pártban nagy az igény, hogy Horn Gyula után végre megint egy ízig-vérig szocialista politikussal fussanak neki a kampánynak.

Szégyenbe hozhatják a magyar bort a kunsági szőlőcsonkok

Gazdaság2012.08.21, 09:02

Az alföldi borvidékeket sújtó fagykár miatt előfordulhat, hogy nettó borimportőrré válik Magyarország. Erre még soha nem volt példa. A kiesést az egyre nagyobb teret nyerő olcsó olasz borok tölthetik be.

Bombázók és vadászgépek is lehetnek a Balatonban

[origo] utazás2012.07.18, 10:06

Az idei nyári szezonban szinte minden héten előkerült egy bomba vagy gránát a Balaton mélyéről. Hangodi László történész szerint a tó medrében azonban II. világháborús bombázók, vadászgépek, felderítőgépek maradványai is hevernek. A szigligeti nádas még ma is egy román Messerschmitt (Bf) Me-109-est rejt a pilótájával együtt.

Megkapja a fővárosi pénzt a BKV

Itthon2012.01.25, 15:59

Másfél órás vita után elfogadta a Fővárosi Közgyűlés a főpolgármester előterjesztését a BKV megsegítéséről. A fővárosi közlekedési cég eszerint kilencmilliárd forint kölcsönt kap Budapesttől április végéig, illetve hatmilliárd forint tulajdonosi támogatást. Az ellenzék ezt csak átmeneti megoldásnak tartja, és a kormány segítségét sürgette, mert szerintük e nélkül "menthetetlenül csődbe megy a BKV". A képviselők arról is döntöttek, hogy 2014-től bevezetik az elektronikus jegyrendszert a BKV-nál.

Jóváhagyta a kórházak államosításának tervét a Fővárosi Közgyűlés

Itthon2011.09.28, 16:13

A Fővárosi Közgyűlésben a Fidesz-KDNP-frakció tagjainak igen szavazataival elfogadták azt a megállapodást, amelynek értelmében tucatnyi kórház kerülhet át a fővárostól az államhoz. Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője szerint emiatt kórházbezárásoktól lehet tartani, amire Tarlós István főpolgármester úgy reagált, hogy Horváth "csacskaságokat csacsog".

Széchenyi térre keresztelte a Roosevelt teret a főváros

Itthon2011.04.06, 17:17

Szópárbajt vívott egymással Tarlós István főpolgármester és Horváth Csaba MSZP-frakcióvezető, mielőtt a fővárosi közgyűlés Széchenyi István térre változtatta a Roosevelt tér nevét. Tarlós azt mondta, hogy a névváltásról egyeztetett az amerikai nagykövettel, és hamarosan egy másik közterület megkapja az egykori elnök nevét.

Meg sem kottyan a több tízmilliós hitel néhány fővárosi képviselőnek

Itthon2011.02.03, 12:32

Valaki 84 millióval tartozik Horváth Csaba fővárosi MSZP-s képviselőnek, Tarlós István főpolgármester fizetése csak a középmezőnybe elég a fővárosi polgármesterek mellett - derül ki a fővárosi képviselők a vagyonnyilatkozataiból. A nyilatkozatok szerint a bankok jó befektetésnek tekintik a politikusoknak adott kölcsönt: Rogán Antal V. kerületi fideszes polgármester 60 milliós, az MSZP-s Tüttő Kata 157 milliós hitelt vett fel.

Ingyen BKV, büntetés nélküli gyorshajtók - 2010 közlekedési bakijai

Auto2010.12.27, 23:07

Sztrájk közben buszsávon vitázó rendőrség és kormánybiztos, megvalósítatlanul maradt új KRESZ-rendelkezés, kilyukadó autópálya, ingyen BKV-ígéret, lecserélt parkolós cég - összeszedtük az év közlekedéssel kapcsolatos bakijait. Cikkünkben szerepelnek még autópálya-matrica nélkül maradt sofőrök, kerék nélküli buszok és büntetésüket megúszó száguldozók.

Egy nap alatt átalakította a főváros működését Tarlós

Itthon2010.10.27, 17:49

Teljesen átalakította a főváros üzemeltetést első rendes ülésén a főváros közgyűlése, és Tarlós István főpolgármester ígéretéhez híven a BKV-vezér Kocsis Istvánon kívül leváltották az összes fővárosi cég vezetőjét is.

Kihozta a lelkesedést a fővárosi MSZP-sekből Orbán

Itthon2010.10.19, 15:05

Tarlós István Horváth Csabával koccintott, a Jobbik fiktív BKV-bérletekkel vonta magára a figyelmet. A fővárosi közgyűlés pénteki alakuló ülésén minden párt képviselői együttműködést ígértek, de így is óvatosan fricskázták egymást.

Megegyezett a bizottsági helyekről Tarlós és Horváth

Itthon2010.10.12, 13:40

Megállapodott a budapesti Fidesz és MSZP a fővárosi közgyűlés bizottsági helyeiről, valamint a tanácsnokok számáról - közölte a szocialisták kampányfőnöke. A bejelentés szerint Tarlós István főpolgármester és Horváth Csaba MSZP-frakcióvezető egyezsége a választási eredményekkel arányos helyzetet teremt a bizottságokban is.

Horváth Csaba nem lépne koalícióra a Fidesszel

Itthon2010.10.02, 23:20

Horváth Csaba programalapon együttműködne minden demokratával, de elképzelhetetlennek tartja, hogy a fővárosban koalíciót kössön a Fidesszel. Az MSZP főpolgármester-jelöltje ehelyett a polgárokkal lépne koalícióra, és minden fontos kérdésben ügydöntő népszavazást írna ki.

Századvég: Tarlós fölényesen vezet, Botkának kicsi az előnye

Itthon2010.09.29, 13:41

Budapesten a kormánypárti Tarlós István abszolút esélyesként várja az önkormányzati választást, Szegeden azonban az MSZP-s Botka László polgármester vezet fideszes kihívójával szemben - derül ki a Századvég felméréséből. Budapesten az LMP 12, a Jobbik 3 százalékra számíthat.

Bombariadó miatt nem beszélhetett Horváth Csaba az OCÖ székházában

Itthon2010.09.29, 12:18

A cigányság helyzetével foglalkozó rendezvényen beszélt Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje. A rendezvény eredetileg az Országos Cigány Önkormányzat székházában lett volna, de azt bombariadó miatt kiürítették, így egy étterembe helyezték át. A rendezvényt eredetileg vitának szánták, de Tarlós István fideszes jelölt nem fogadta el a meghívást.

Jön a dugódíj - pártok közlekedési programjai Budapesten

Auto2010.09.22, 16:07

Az autósok megsarcolása és kiszorítása, föld alatti villamosok, nyolcsávos M0-s, éjszakai áruszállítás, 5-ös metró a Duna mentén, kamerák a BKV-járművekbe, durvább parkolási bírságok, új alagút Budán - csak néhány ötlet a pártok budapesti közlekedési programjaiból. Van, aki 200 milliárdból megoldaná a főváros gondjait, más 6000 milliárdot számolt.

Nem akar vitázni jobbikos ellenfelével az MSZP jelöltje

Itthon2010.09.08, 17:11

Horváth Csaba nem venne részt az LMP által kezdeményezett főpolgármester-jelölti vitán, döntését azzal indokolta, hogy nem kíván egy asztalhoz ülni a Jobbik jelöltjével. Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje kész a vitára, a Fidesz még nem döntött.

Négy főpolgármester-jelöltre lehet szavazni október 3-án

Archívum2010.09.05, 19:28

Nyilvántartásba vette a Fővárosi Választási Bizottság a Jobbik és az LMP főpolgármester-jelöltjét is, így az október 3-i önkormányzati választáson Budapesten Tarlós István (Fidesz-KDNP) és Horváth Csaba (MSZP) neve mellett Staudt Gábor (Jobbik) és Jávor Benedek (LMP) neve is szerepel majd a szavazólapokon. A Kétfarkú Kutya Párt lemaradt, a szükséges ajánlószelvényeknek csak a tizedét tudta összegyűjteni.

Századvég: Tarlós simán nyerheti a főpolgármester-választást

Itthon2010.07.30, 16:10

Nagy fölénnyel Tarlós István nyerheti a budapesti főpolgármester-választást a Századvég felmérése szerint. Az összes megkérdezett fele a fidesz jelöltjét támogatja, míg az MSZP-s Horváth Csabára csak tíz százalék szavazna. Az LMP és a Jobbik jelöltjének nagy hátránya van, mert a fővárosiak kétharmada nem is ismeri őket.

Végül mégis Horváth Csaba mellett maradt az MSZP

Itthon2010.07.28, 09:10

Nem sikerült az MSZP utolsó kísérlete sem, a párt nem tudta rávenni az LMP-t, hogy álljon be egy közös főpolgármester-jelölt mögé, így Horváth Csaba korábbi főpolgármester-helyettes marad a szocialisták jelöltje. A Népszabadság szerint az MSZP utolsó ajánlata az volt, hogy Kaltenbach Jenő korábbi kisebbségi ombudsman mögött sorakozzon fel a két ellenzéki párt.

Büdös az LMP-nek a Tarlós ellen szervezkedő MSZP

Itthon2010.06.28, 13:02

Nem hajlandó az LMP az MSZP-vel közös, független főpolgármester-jelöltet támogatni, az LMP saját jelöltet állít - válaszolta hétfőn az LMP frakcióvezetője, Schiffer András Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje megkeresésére. Horváth az együttműködést kérő levelében azzal érvelt, hogy szerinte csak így lehetne legyőzni a Fideszt és Tarlós Istvánt. Erre Schiffer hétfőn azt írta: az LMP politikája nem merül ki egyik vagy másik ellenfelük legyőzésében.

Az LMP segítségét kéri Tarlós ellen az MSZP

Itthon2010.06.27, 22:52

Együttműködésre szólította fel az LMP-t vasárnapi nyílt levelében az MSZP főpolgármester-jelöltje, Horváth Csaba. A szocialista politikus azt szeretné, ha a két párt közösen támogatna egy független jelöltet. Horváth szerint csak így lehet legyőzni a Fideszt és Tarlós Istvánt. Az LMP frakcióvezetője szerint a két pártnak nincs miről tárgyalnia, az LMP saját jelöltet állít.

Horváth Csaba lett az MSZP fővárosi elnöke

Itthon2010.06.18, 18:44

Horváth Csaba szocialista főpolgármester-jelöltet választotta a párt budapesti elnökévé az MSZP fővárosi küldöttértekezlete pénteken. Horváth szerint a következő hetekben megvizsgálják annak lehetőségét, hogyan tudnának együttműködni a többi ellenzéki párttal.

Demszky: Brutális dugódíjból lehetne ingyenessé tenni a BKV-t

Itthon2010.05.02, 16:07

Nincs ingyenebéd Demszky Gábor főpolgármester szerint, aki kijelentette: brutális behajtási díjat kéne beszedni az autósoktól, ha ingyenessé akarnák tenni a tömegközlekedést. Demszky ezzel Horváth Csaba szocialista főpolgármester-jelölt szombati ötletére reagált, melynek lényege a BKV ingyenessé tétele lenne.

Pártját rejtegetve kampányol Horváth Csaba MSZP-s főpolgármester-jelölt

Itthon2010.04.27, 11:46

A zöld a meghatározó szín, fel sem tűnik az MSZP-s szegfű, és a szocalista párt neve is csak egy helyen bukkan fel Horváth Csaba főpolgármester-jelölt új kampánykiadványán. Horváth egyelőre nem akart arról beszélni az [origo]-nak, mi a stílusváltás oka, a dizájnról csak annyit mondott, hogy "tavaszi és figyelemfelkeltő". A politikus azt ígérte: május 1-jei, városligeti rendezvényén válaszol az új kiadványra vonatkozó kérdésekre is. 

MN: Horváth Csaba tanácsadóját is párhuzamosan foglalkoztatták

Itthon2010.04.08, 08:17

Horváth Csaba, az MSZP volt főpolgármester-helyettesének tanácsadóját is párhuzamosan foglalkoztatták - olvasható a Magyar Nemzet csütörtöki számában. A lap szerint Bartosné Póczos Marianna a Fővárosi Egészségközpont Egészségügyi Szolgáltató Zrt. vezérigazgatói posztját is betöltötte, amellett, hogy Horváth főtanácsadója is volt.

Májusra halasztották a félárú BKV-jegyekről szóló döntést

Itthon2010.03.31, 11:14

Új tanulmányt kér a félárú BKV-jegy bevezetésének várható pénzügyi hatásairól a Fővárosi Közgyűlés, mivel a most rendelkezésre álló tanulmányt hiányosnak és elavultnak találták. A közgyűlés szerdán arról is döntött, hogy májusban, az új tanulmány elkészültével egyidőben már döntést is hoz a diákoknak és a nyugdíjasoknak szóló kedvezményes jegyfajta bevezetéséről.

Nem érez felelősséget a BKV-ügyben Horváth Csaba

Itthon2010.03.24, 16:26

Nem tudott a szabálytalan végkielégítésekről, és nem érez felelősséget a BKV-ügyben - mondta Horváth Csaba korábbi MSZP-s főpolgármester-helyettes a BKV ügyeit vizsgáló fővárosi bizottság előtt. Horváth korábban 75 napig felügyelte a BKV-t, de szerinte akkor a cég válságának a kezelésével volt elfoglalva. Meghallgatták Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettest is.

Megszavazta az MSZP Horváth Csaba főpolgármester-jelöltségét

Itthon2010.02.26, 21:21

Főpolgármester-jelöltnek választotta pénteki ülésén Horváth Csabát az MSZP fővárosi küldöttértekezlete. Horváth a szavazás után beszédben vázolta programját, amely egy élhetőbb várost céloz. A szemét eltüntetését, közösségi tereket, zöld zónákat, tömegsportot és rangos sporteseményeket, illetve a visszaéléseket megakadályozó átlátható rendszert ígért.

Horváth Csabát javasolja az MSZP főpolgármester-jelöltnek

Itthon2010.02.17, 19:27

Horváth Csaba budapesti ügyekért felelős kormánybiztost javasolja a fővárosi MSZP főpolgármester-jelöltnek az őszi önkormányzati választásokra. Hagyó Miklós, a BKV-botrány miatt lemondott egykori főpolgármester-helyettes közgyűlési helyére pedig Élő Norbertet ültetné a párt budapesti szervezete.

Az MSZP után a Fidesz bojkottálja a fővárosi közgyűlést

Itthon2009.12.17, 16:56

Bár az MSZP visszatért a fővárosi közgyűlésbe, a Fidesz kivonult onnan. A szocialisták azon sértődtek meg, hogy Demszky Gábor főpolgármester és az SZDSZ szerdán nem támogatta egy előterjesztésüket. Mire megegyeztek, a Fidesz háborodott fel és közölte: nem vesznek részt a "kutyakomédiában".

Tíz izzasztó budapesti küzdelemre készül az MSZP

Itthon2009.10.21, 15:59

Már megvannak az MSZP budapesti kampányához használt jelszavak, plakátok első változatai, és a párt a múlt hét végén megkezdte a jelöltek felkészítését is az országgyűlési választási kampányra. Az MSZP stratégiájának lényege: minél jobban különbözni az SZDSZ-től, és kiemelni, hogy mit köszönhet Budapest az MSZP-nek a párt szerint. Azzal számolnak, hogy a fővárosban 8-10 körzetben lesz vérre menő harc a Fidesszel.

Nyilvánosak lesznek a fővárosi cégek szerződései

Itthon2009.10.02, 13:25

Nyilvánosságra hozzák október végéig az összes fővárosi cég szerződését 2003-ig visszamenőleg. Horváth Csaba, szocialista főpolgármester-helyettes szerint a felügyelőbizottságokban pedig felváltanák a politikai delegáltakat szakemberekkel.

Hagyó étvágyáról szól az MSZP-sek szerint a BKV-botrány

Itthon2009.09.09, 14:38

Túl rámenősen akart a fővárosi MSZP arca lenni Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes és nem számított rá, hogy a párton kívül és a párton belül is megpróbálják elgáncsolni - ez a BKV-botrány tanulsága az [origo] által megkérdezett, különböző pártokhoz tartozó budapesti politikusok szerint. A Hagyó pozícióvesztésével végződő konfliktusba, a jövő évi fővárosi választási lista kevés biztos helyére és a főpolgármester-jelöltségre hajtó MSZP-sek is beszálltak.

Bajnaihoz fordul a BKV új felügyelője

Itthon2009.09.06, 17:07

Bajnai Gordon miniszterelnökkel akarja megtárgyalni a BKV sorsát a közlekedési társaság felügyeletével újonnan megbízott főpolgármester-helyettes. Horváth Csaba azt ígéri, hogy 3 hónap alatt rendet tesz a BKV háza táján.

Osztozik a BKV-n az MSZP és az SZDSZ

Itthon2009.09.05, 14:07

Közösen felügyeli ezentúl a BKV működését Horváth Csaba MSZP-s és Ikvai-Szabó Imre SZDSZ-es főpolgármester-helyettes. Az SZDSZ-hez tartozik majd a cég költségvetésének felügyelete.

Demszkyre hagyta a fővárost Hagyó és Horváth

Itthon2009.09.04, 14:26

Hagyó Miklós és Horváth Csaba főpolgármester-helyettesek visszaadták hatásköreiket Demszky Gábor főpolgármesternek. Minderről levélben értesítették Demszkyt, aki korábban magára haragította az MSZP-t, amiért a problémás BKV felügyeleti jogait Horváthra ruházta. A két helyettes most megpróbálja betemetni a fővárosi MSZP-SZDSZ-koalíción belül keletkezett árkot. Jövedelmüket pedig mostantól a krízisalapnak utalják át.

Horváth Csabára osztotta a BKV-t Demszky

Itthon2009.09.03, 16:19

A szocialista Horváth Csaba főpolgármester-helyettesnek adta ki Demszky Gábor a BKV felügyeletét, miután a korábbi felelős, Hagyó Miklós lemondott a feladatról. Demszky szerint a végkielégítési botrányba keveredett BKV ügye olyan fontos, hogy mindenképpen főpolgármester-helyettesnek kell foglalkoznia vele.