Honvédelmi Minisztérium

címke rss

Előállították a Kánya-hegyi útblokád szervezőjét

Itthon2008.10.17, 15:28

Bevitte a rendőrség azt a férfit, aki állítása szerint a saját erdejében lévő úton akart blokádot építeni. A férfi egy katonai objektumhoz vezető útra akart földet borítani.

A HM szerint nem volt incidens az iráni incidens

Itthon2008.10.08, 12:39

A Honvédelmi Minisztérium (HM) szerint nem tekinthető incidensnek, hogy Iránban még mindig nem tisztázott körülmények között kellett leszállnia egy magyar katonákat szállító repülőnek szeptember végén. A HM azt állítja, válaszolt a felmerült a kérdésekre. Igaz, csak egy hét késéssel, miután külföldi hírügynökségek beszámoltak a történtekről, miközben más hasonló eseteket korábban nyilvánosságra hozott a tárca.

Magyarok gépét fogták meg Iránban

Nagyvilág2008.10.08, 09:31

Magyar volt az a repülő, amelyet földre kényszerített az iráni légierő még szeptember 30-án, mert megsértette az iráni légteret - erősítette meg a Reutersnek egy iráni tévéadó értesülését egy névtelenül nyilatkozó iráni kormányzati tisztviselő. A Honvédelmi Minisztérium több óra hallgatás után kedd este közölte: egy magyar katonákat szállító civil repülőgépnek kellett leszállnia adminisztrációs hiba miatt Teheránban.

Összevissza beszél 20 milliójáról a HM

Itthon2008.09.12, 11:17

A Honvédelmi Minisztérium (HM) az [origo]-nak szerdán azt állította, hogy 5 millió forintot fizetett egy alapítványnak az ország katonai stratégiájának elkészítéséért. Ehhez képest az MTI a tárca szóvivőjét idézve csütörtökön már azt írta: 20 milliót fizettek a munkáért. A díjazásról korábban eltérően nyilatkozott a munkacsoport vezetője is.

Kiherélte a HM a honvédelmi kisokost

Itthon2008.09.10, 16:25

Milliókat fizetett a 18 oldalas katonai stratégiáért a Honvédelmi Minisztérium, hogy aztán az eredeti szövegből kihúzza a kritikus megjegyzéseket és a konkrétumok többségét is. A HM lefekteti az alapokat, kiderül például, hogy "a Magyar Honvédség legfontosabb és legértékesebb erőforrása az ember". A dokumentumot még a parlament honvédelmi bizottságának tagjai közül sem ismeri mindenki. A szerzők szerint az atomháború utáni takarítást végző és a speciális alakulatokat kell fejleszteni.

Felderítő robotrepülőket vesz a HM

Itthon2008.09.01, 07:27

Év végéig megkaphatja az afganisztáni magyar misszió azokat a pilóta nélküli felderítő robotrepülőket, amelyeket már másfél éve próbál beszerezni a honvédelmi minisztérium - számolt be róla a Népszabadság hétfőn. A gépek beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárás sikertelen volt, ezért a tárca most eltér a tendereztetés általános szabályaitól.

Meghalt egy magyar tűzszerész Afganisztánban

Nagyvilág2008.07.14, 10:14

Életét vesztette egy magyar katona szombat délután tűzszerész feladat végrehajtása közben Afganisztánban - közölte a Honvédelmi Minisztérium. Az elhunyt katona, Nemes Krisztián tűzszerész az afganisztáni misszió második halálos áldozata.

Újabb átcsoportosítás a költségvetési tartalékból

Gazdaság2008.07.11, 09:16

Több mint 2,1 milliárd forintot csoportosított át a kormány a költségvetés általános tartalékából, ebből a közel 700 millió forintos legnagyobb összeg a Honvédelmi Minisztérium egészségügyi intézeteinek működtetésére fordítható - az erről szóló kormányhatározat a Határozatok Tárában jelent meg.

Rákaptak a gyógyszerre a stresszes katonák

Nagyvilág2008.07.08, 12:57

Mentálisan is kimeríti az elhúzódó iraki és afganisztáni misszió az amerikai hadsereget. A probléma mértékét jelzi, hogy a Time szerint terjed a hangulatjavító gyógyszerek használata a katonák körében. A veszélyes helyeken szolgáló magyar katonák egy forrásunk szerint alkohollal oldják a szorongást. A Honvédelmi Minisztérium szerint "a sport, a baráti és társas kapcsolatok, a hitélet gyakorlása, valamint a kulturális szabadidős tevékenységek" segíti át őket a nehéz pillanatokon.

Meghalt egy magyar katona Afganisztánban

Itthon2008.06.11, 09:15

Házilag összetákolt robbanószerkezet hatástalanítása közben meghalt egy magyar katona kedden Afganisztánban. A Honvédelmi Minisztérium szerint a 30 éves főtörzsőrmesterrel egy közel 25 kilogrammos bomba végzett. Eddig magyar katona sem vesztette életét a közép-ázsiai országban.

Életet mentett egy túlélőverseny résztvevője Csobánkán

Itthon2008.05.25, 16:07

Megmentette vasárnap egy autóbaleset sérültjét egy katonai csapatverseny résztvevője Csobánkán - közölte a Honvédelmi Minisztérium. A közlemény szerint a főhadnagy a sérültet  felvitte a meredek sípályán a versenyt biztosító katonai mentőhöz.

Budapestre szállították a lezuhant MIG-29-es pilótáját

Itthon2008.04.19, 22:13

A budapesti Állami Egészségügyi Központba szállították a csütörtökön lezuhant MIG 29-es pilótáját szombaton. A Honvédelmi Minisztérium sajtóügyeletese szerint ugyanis a vadászpilóta a sok látogató miatt Kecskeméten nem tudott pihenni.

Tiltakozók torlaszolták el a Tubesre vezető utat

Itthon2008.02.26, 11:52

Civil tiltakozók torlaszolták el a Tubes hegyre vezető utat, hogy így akadályozzák meg a NATO-lokátor építését. A hegyen tapasztalt tevékenység szerintük azt jelzi, hogy a Honvédelmi Minisztérium nem várja meg a bíróság döntését, máris építkezni akar. A tárca szerint csak karbantartják a hegyen álló antennákat.

Titkos oltások ezreit spájzolja a HM

Itthon2008.01.30, 18:02

Szigorúan őrzött titkos raktárakban többtucatnyi lehetséges biológiai fegyver ellenszerét tárolja a Honvédelmi Minisztérium, amely most frissíti készletét: százezer fekete himlő elleni vakcinát vásárol. Bár a betegség évtizedek óta nem létezik, a szakértők szerint egyértelműen készülni kell a biológiai fegyverek ellen. A HM százmilliós nagyságrendben költött eddig különféle ellenszerekre.

Kirúgta Kóka a rendőröket felhívó ügyeletest

Itthon2007.10.11, 11:34

Felmentették a gazdasági minisztérium főügyeletesét, amiért a rendőrséget felhívta a tárca államtitkárának gyorshajtási ügyében. Garamhegyi Ábelt kapták sebességtúllépésen, majd ezt követően egy ismeretlen - aki ezredesként mutatkozott be - felhívta a rendőrséget, és közölte, hogy szálljanak le az ügyről. A főügyeletes információink szerint honvéd ezredes, egy őt jól ismerő forrásunk szerint nem próbált nyomást gyakorolni a rendőrökre, de túllépte a hatáskörét. A Honvédelmi Minisztérium sajtóosztálya szerint ugyanakkor a GKM-nél nem dolgoznak a honvédség kötelékébe tartozó emberek. Az ügy és a telefonbeszélgetést rögzítő rendőrségi ...

Elsiklik a HM a gyanús iratmegsemmisítés felett

Itthon2007.05.16, 17:34

Senkit nem vonnak felelősségre amiatt, hogy a Honvédelmi Minisztériumban olyan iratok semmisültek meg, amelyek fontosak voltak egy kartellgyanús ügy kivizsgálásánál. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) egy több százmilliós vásárlásnak nézett utána. A HM szerint az iratok megsemmisítésénél még nem volt gyanús az ügy, de elismerik, hogy az előírtnál hamarabb daráltatták le a papírokat.

A tubesi lokátor titkosítását bírálják civil szervezetek

Itthon2007.04.23, 18:25

Miután a Honvédelmi Minisztérium szombaton kiadta az építési engedélyt a Tubes-hegyre tervezett lokátorra, vita robbant ki a minisztérium és a civilek között a tervek nyilvánosságáról. A minisztérium szerint ők csak azokat a dokumentumokat titkosították, amelyeket a törvény szerint védeni kell. A civilek viszont azt mondják, hogy a nekik megmutatott dokumentumokból nem derül ki semmi lényeges, így nincsenek adataik az engedély elleni fellebbezéshez.

A HM kiadta a tubesi radar első fokú építési engedélyét

Itthon2007.04.21, 19:32

Kiadta a Tubes-hegyre tervezett katonai lokátor telepítésére vonatkozó első fokú építési engedélyt az első fokú hatóságként eljáró Honvédelmi Minisztérium építéshatósági osztálya - közölte a HM Kommunikációs és Toborzó Főosztálya.

Meghívta Szekeres a kritikus brit képviselőt

Itthon2007.01.11, 10:05

A magyar költségvetés védelmi kiadásait kevesellte egy brit ellenzéki képviselő. Liam Fox szerint Magyarország és más tagállamok csak "zsebre vágták" a NATO-tagsággal járó garanciákat, miközben nem teljesítik annak feltételeit. A Honvédelmi Minisztérium visszautasította a bírálatot, Szekeres Imre miniszter pedig magyarországi látogatásra hívta a képviselőt.

Rogán a kormánytól is követeli a parkolódíjat

Itthon2006.11.29, 14:39

Rogán Antal, az V. kerület fideszes polgármestere szerint több közintézmény - így a Honvédelmi Minisztérium vagy a közterület-felügyelet - is illegálisan használ parkolóhelyeket a kerületben. Ezért Rogán felszólította az érintetteket, hogy fizessenek a parkolásért. Az általunk megkérdezett érintettek viszont állítják: szabályosan parkolnak.

Nincs közeledés a tubesi lokátorvitában

Itthon2006.11.20, 22:22

Nem közeledtek az álláspontok a Honvédelmi Minisztérium szakemberei és a civilek képviselői között a Tubesre tervezett NATO-radarral kapcsolatos hétfői, pécsi lakossági fórumon, ahol elhangzott az is, hogy jobb lett volna, ha a lokátor a Zengőn épül meg.

Vizsgálatot indítanak a tanklopás ügyében

Itthon2006.10.24, 18:04

Szakmai vizsgálatot indított a Honvédelmi Minisztérium a T-34-es tank hétfői ellopásával kapcsolatban. Míg a rendőrség az elkövető ellen folytat a nyomozást, a honvédelmi tárca azt szeretné kideríteni: hibáztak-e múzeumban a harckocsi szállításakor, elhelyezésekor.

Afganisztán veszélytelenebb részén segítenek a magyar katonák

Nagyvilág2006.07.19, 19:24

Afganisztán déli tartományaiban nem lesznek feladatai a magyar katonáknak, Magyarország nem vesz részt abban a katonai műveletben, amelyben az Európai Unió afganisztáni különmegbízottja szerint az eddigieknél nagyobb veszteségek érhetik az európaiakat - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szóvivője annak kapcsán, hogy az EU afganisztáni különmegbízottja a lehetséges nagyobb veszteségre figyelmeztetett.

Nem volt katona az új honvédelmi miniszter

Itthon2006.06.07, 17:53

Politikai súlyt akar adni a Honvédelmi Minisztériumnak Szekeres Imre. A tárca várományosa a szerdai bizottsági ülésén elmondta, hogy soha nem volt katona. Persányi Miklós miniszteri kinevezését az ellenzéki képviselők annak ellenére sem támogatták a környezetvédelmi bizottság szerdai ülésén, hogy szakmai felkészültségét kivétel nélkül elismerték. Gráf József, a régi-új földművelési miniszter pedig meghallgatásán közölte: távol tartaná Magyarországtól a génmódosított készítményeket

Holdingba szerveződő HM-cégek

Gazdaság2006.05.23, 10:37

Közös holdingba szervezné a tulajdonába tartozó társaságokat a Honvédelmi Minisztérium - írja a Világgazdaság. A tervezett átalakításról már az új kormány dönthet, többmilliárdos bevételű cégekről van szó.

Korrupt közalkalmazottakat buktattak le

Itthon2006.03.13, 08:41

Háztartási cikkekkel, és a beruházások értékének bizonyos százalékával fizette le egy multinacionális vállalalt a Honvédelmi  Minisztérium és a Magyar Honvédség egy-egy közalkalmazottját a Nemzeti Nyomozó Iroda gyanúja szerint. A közalkalmazottak cserébe a laktanyafelújításokkal kapcsolatos közbeszerzési pályázatokról súgtak - írja a Népszabadság.

Tízmilliárdos bevétel a honvédségi kiárusításból

Itthon2006.01.11, 06:47

13-14 milliárd forintos bevételre számít a Honvédelmi Minisztérium közel 150 létesítmény eladásából - írja a Népszabadság. Az egykor 120 ezer fős hadseregre szabott ingatlanállományból az üresen álló laktanyák mellett többek között raktárak, helyőrségi klubok, üdülők és sporttelepek kerülnek eladásra.

Megoldódott a Hidász utcai lovarda sorsa

Archívum2006.01.02, 17:15

A budapesti II. kerület képviselő-testületének döntése értelmében az önkormányzat - ellenszolgáltatás nélkül - átveszi a Hidász utcai lovarda üzemeltetését a Honvédelmi Minisztériumtól, így az változatlan módon üzemelhet tovább - közölte az önkormányzat.

Magasabb sugárzást mértek az SFOR gyakorlóterén

Nagyvilág2005.12.16, 19:24

Megemelkedett radioaktív sugárzási szintet mértek egy észak-boszniai faluban, az Orahova melletti volt SFOR-gyakorlótéren- számol be a Banja Luka-i Nezavisne Novine című napilap. A helybéliek szerint magyar békefenntartók ásták el a sugárzó anyagot.

Adótorony miatt vesztett pert a honvédség

Itthon2005.12.06, 14:31

Pert vesztett első fokon a Honvédelmi Minisztérium (HM) egy erdőbirtokos ellen, aki azért indított keresetet a tárca ellen, mert az egy 65 méter magas katonai adótornyot épített a földjére. A bíróság a kerítés elbontására kötelezte a minisztériumot, a torony viszont maradhat. A HM nemzetbiztonsági okokra hivatkozva nem ad felvilágosítást a híradástechnikai berendezés funkciójáról, melynek építése a környezetet is súlyosan károsította.

10 millióért fagyizhatnak a vadászpilóták

Itthon2005.10.10, 15:39

Tízmillió forintért  fagylaltgépeket vásárol a Honvédelmi Minisztérium (HM) a vadászpilótáknak, emellett  4,5 millióért több száz új napozóágyat is beszerez a különböző üdülőibe. A tárca ezzel akarja javítani a pilóták életminőségét és munkakörülményeit.

Madárral ütközött egy katonai gép Kecskeméten

Itthon2005.10.06, 23:34

Leszállás közben madár csapódott egy katonai kiképzőgép ablakába Kecskeméten csütörtökön este; a pilóta könnyebben megsérült - közölte Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője.

Lejárt szavatosságú tésztát osztogattak MSZP-sek

Itthon2005.09.22, 18:44

Lejárt szavatosságú tésztát osztott Komló MSZP-s polgármestere a rászoruló komlóiaknak és sásdiaknak. A tésztát a Honvédelmi Minisztériumtól szerezte be, ahol korábban megvizsgáltatták a lejárt élelmiszert, emberi fogyasztásra alkalmasnak találták, ezért a szavatosságát meghosszabbították. A fogyasztóvédők szerint ugyanakkor a szavatossági időt senkinek nincs joga megváltoztatni.

Túl közel repült egy utasszállítóhoz két vadászrepülő

Itthon2005.08.18, 21:56

Két MIG-29-es repülőgép a megenegedett öt mérföldnél jobban megközelített csütörtökön egy utasszállítót a magyar légtérben. Miközben a vadászrepülők egy ismeretlen kisgépet akartak azonosítani, keresztezték egy polgári repülőgép útvonalát. A Honvédelmi Minisztérium szóvivője szerint semmi olyan nem történt, ami a repülőgépek biztonságát veszélyeztette volna.

Leisztinger cége moshat a HM-nek

Itthon2005.05.31, 17:15

Egy Leisztinger Tamás érdekeltségi körébe tartozó céggel, a Centrál Mosodák Rt.-vel kötött szerződést mosodai szolgáltatásra a Honvédelmi Minisztérium, 15 millió forint értékben. Bár az [origo] információi szerint lett volna olcsóbb ajánlat, formai okok miatt kizárták a másik pályázót. Tavaly is a Centrál Mosodák Rt. nyert egy hasonló tendert, akkor is volt olcsóbb ajánlat.

Téves jelzés miatt szálltak fel a magyar MiG-29-esek

Itthon2005.05.07, 19:12

Egy kisrepülőgép rádiójának hibás kódbeállítása miatt kellett a magyar légierő vadászrepülőgépeinek felszállniuk szombat délután, a kisrepülőgép ugyanis azt jelezte, hogy eltérítették - közölte Kiss Dezső, a Honvédelmi Minisztérium sajtóügyeletese.

Nem kívánták Gyurcsány feleségének a salátáját

Itthon2005.03.21, 13:22

Személyesen tanított salátakészítésre budapesti gimnazistákat Dobrev Klára, a miniszterelnök felesége. Az [origo] által megkérdezett gyerekek többsége valóban nem eszik salátát, de abban is egyetértettek, hogy nem sok értelme volt a salátakészítő gyorstalpalónak. Az esemény szervezésében az Éld meg az életed! alapítvány és a Vöröskereszt mellett még a Honvédelmi Minisztérium is részt vett.

A kabuli katonák életével játszanak egy tiszt szerint

Itthon2005.02.24, 12:59

A felszerelések hiánya, elavultsága, a Kabulban szolgáló katonák nem megfelelő védelme - többek között ezeket a bírálatokat fogalmazta meg egy Afganisztánban szolgáló százados. Nyílt levelét a Honvédelmi Minisztérium honlapjának fórumában tette közzé. A minisztérium vizsgálja a levélben álló észrevételeket.

Juhász elszánt döntést ígér a Zengőről

Itthon2005.01.13, 16:14

A kormány tavasszal dönti el, hová épüljön az eredetileg a Zengő csúcsára tervezett NATO-lokátor. A helyi civilek készek megütközni a honvédséggel, ha a kormány a Zengő mellett dönt. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter emlékeztetett, hogy egy szakértői bizottság katonai szempontból csak a Zengőt tartotta alkalmasnak, környezetvédelmi szempontból viszont talált jobb megoldást is.

Katonai tornyot bontatnának le a zöldek

Itthon2004.12.15, 08:03

Szabálytalan építkezéssel vádolják a környezetvédők a Honvédelmi Minisztériumot egy katonai torony miatt. A Zöld Demokraták Szövetsége demonstráción követelte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kányahegyen épült 60 méteres épület lebontását - írja a Népszabadság.

Új pályázatot írnak ki a honvédkórház befejezésére

Itthon2004.12.02, 20:47

A Honvédelmi Minisztérium rövidesen új pályázatot ír ki a honvédkórház befejezésére, az előző kiírás során ugyanis lényegesen magasabb értékű ajánlatokat kaptak a vártnál - mondta el Juhász Ferenc honvédelmi miniszter egy sajtóbeszélgetésen csütörtökön.

Decemberben utazik Gyurcsány Irakba

Itthon2004.11.22, 06:48

Decemberben utazik Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Irakba - erősítette meg a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgató-helyettese. Azt az értesülést azonban nem akarta kommentálni, hogy a magyar kormányfőre 50 testőr vigyáz majd.

18 milliót költött a HM padlófűtéses kenelekre

Itthon2004.11.15, 14:04

A szolnoki katonai repülőteret őrző kutyák padlófűtéses, árammal ellátott kenelekben vészelhetik át a téli hideget. A 12 kifutóból álló építmény összesen 18 millió forintba került. A Honvédelmi Minisztérium szerint reális áron készült el az építmény.

Szabálytalanul rendelkezik 100 milliók felett a HM

Itthon2004.11.11, 10:11

Az Állami Számvevőszék héten nyilvánosságra hozott jelentésében a Honvédelmi Minisztérium eszközbeszerzéseit vizsgálta. A dokumentum szerint az áttekintett 50 eljárásnak alig harmada volt olyan, amely minden vonatkozásban szabályszerű körülmények között zajlott. A MiG-29-es harci repülőgépek javíttatásával kapcsolatban kiderült: a vadászgépek alkatrészeinek felújítására szerződés nélkül fizettek ki 198 millió forintot. Sok esetben pedig csak egyetlen helyről kértek árajánlatot sokmilliós munkák elvégzésére.

Nem vághattak centit Debrecen főterén

Itthon2004.11.03, 20:16

Debrecen főterén nem búcsúztathatták centivágással a 136 éves sorkatonai szolgálatot; a ceremóniát Csige Tamás szocialista országgyűlési képviselő szerint Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere akadályozta meg. Kósa Lajos szerint a Honvédelmi Minisztérium nem kért hivatalosan engedélyt a centivágásra.