hirdetés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- reklám
- internet
- devizapiac
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hónapokra fõmûsoridõbe kerülhet a kormány
Közel 900 millió forintot irányzott elõ a kormány õsszel induló új kampányaira, ami az [origo] által megkérdezett szakértõ szerint komoly tételnek számít a hirdetési piacon. Ez annyiban nem meglepõ, hogy eddig is milliárdokat költöttek kommunikációra, amelynek hatékonysága és értelme bizonyos esetekben megkérdõjelezhetõ. A kormányzati kampányok igazi tanulsága azonban az, hogy mennyire elterjedt betegség az amnézia a politikusok körében.
Bepanaszolták a romát keresõ kocsmárost
Bepanaszolták az Egyenlõ Bánásmód Hatóságnál annak a hirdetésnek a feladóját, amelyben kifejezetten romákat kerestek kocsmai állásra. A panaszos szerint a hirdetés megsérti az esélyegyenlõség elvét. A kocsmáros azt mondta, bárki jelentkezhetne, de a helyre szinte csak romák járnak, ezért a nem cigányok nem hajlandók ott dolgozni.
A kutyának sem kell az üres gázpalack
A MÉH-ben vagy illegális hulladékgyûjtõkben végzik az üres PB-gázpalackok, miután a törvény szerint a forgalmazók nem kötelesek átvenni. A vidéki cseretelepek egy részén ugyan hébe-hóba átvesznek néhány palackot, de csak jelképes ezer, illetve kétezer forintért. A 15 ezer forintos árat, amibe egy új palack kerül, senki sem fizeti meg. Ha valaki legalább ötezer forintot szeretne visszakapni, akkor hirdetést kell feladnia, és türelmesen várni a vevõre.
- címkék:
- palack
- devizapiac
- hirdetés
- Forrás
- Címkefelhõ »
Empatikus és kitartó a jó ingatlantanácsadó
Álláskeresõk százai célozzák meg az ingatlantanácsadói pozíciókat. Látszólag sokan beleférnek a hirdetésekben megfogalmazott követelményeknek, ugyanis nem elvárás a felsõfokú végzettség és az ingatlanszakmai tudás is többnyire csak az "Elõnyök" rovatban szerepel. A munka sikere nagyrészt olyan személyes képességeken múlik, amit nehéz megfogni, és amit szinte mindenki magára illõnek gondol: jó kommunikáció, empátia, határozottság, meggyõzõerõ, kitartás, ügyfélközpontúság.
- címkék:
- hirdetés
- határozottság
- kitartás
- Címkefelhõ »
Rossz éve lesz az amerikai sajtónak
Az amerikai nyomtatott sajtó számára a 2008-as év minden korábbinál kisebb hirdetési bevételeket hozott; kétségessé válik több újság fennmaradása és az anyavállalatok fizetõképessége - írta a The New York Times, amely maga is tekintélyes visszaesést könyvelt el.
Nem bûnhõdik a Magyar Posta Életbiztosító
PostaHozamÕr nevû termékének reklámozásakor 2003. és 2007. között egyes hirdetéseiben megtévesztette a fogyasztókat a Magyar Posta Életbiztosító Zrt. - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A társaság azonban nem kapott bírságot, mert a konstrukció iránt érdeklõdõk azonnal további információkhoz juthattak, ráadásul az eljárás alá vont törekedett tájékoztatási gyakorlatának módosítására - áll a GVH közleményében.
Hirdetésszervezésre írt ki tendert az MNB
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hirdetéseinek gondozására, megjelentetésére és szerkesztésére írt ki közel félmilliárd forintos tárgyalásos közbeszerzési eljárást a jegybank, az ajánlattételi felhívás a Közbeszerzési Értesítõben jelent meg.
Megtévesztette vásárlóit az Auchan
A fogyasztók megtévesztése miatt 30 millió forint bírságot kell fizetnie az Auchan Magyarország Kft-nek a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése értelmében. A hipermarketlánc nagy példányszámban terjesztett hirdetési újságjában hirdetett akciós termékek nem mindig voltak kaphatóak - áll a GVH közleményében.
Eladó az Informatikai és Technológiai Innovációs Park
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelõ (MNV) pályázatot írt ki az Informatikai és Technológiai Innovációs Park Zrt. tulajdonának megvásárlására. A sajtóban jelent meg fizetett hirdetésben, hogy a vagyonkezelõ nyilvános, egyfordulós pályázaton kívánja értékesíteni az Informatikai és Technológiai Innovációs Park Zrt.-t.
Kevesebb pénzt hoztak Playboy-nyuszik
Nem voltak elégségesek a nyereséges gazdálkodáshoz az Egyesült Államokban a Playboy reklám- és hirdetési bevételei: az idei elsõ negyedévrõl 3,1 millió dollár veszteséget jelentett szerdán a kiadóvállalat, a Playboy Enterprises Inc. A tavalyi elsõ negyedévben másfél millió dollár adózott eredménye volt a cégnek.
Tengerentúli karrierrel kecsegtetik a magyar nõvéreket
Hatszáz ezer forint lesz a kezdõ fizetésük azoknak a magyar nõvéreknek, akik az Egyesült Államokba készülnek munkát vállalni. Ott állítólag tárt karokkal és végleges letelepedést biztosító zöld kártyával várják a jól képzett, mégis alulfizetett magyar ápolókat, akárcsak más európai országokban, így nem csoda, hogy egyre többen gondolkodnak el a profi közvetítõ cégek ígéretes hirdetésein. Az egészségügyi dolgozók szervezete szerint pár év múlva egyszerûen nem lesz, aki ellássa a magyar betegeket.
- címkék:
- Kovács
- nõvér
- hirdetés
- USA
- Címkefelhõ »
Cirkusz a Miskolci Hõerõmû körül
Miskolc továbbra is arra törekszik, hogy megvásárolhassa a Magyar Villamos Mûvek (MVM) Zrt.-tõl a Miskolci Fûtõerõmû (Mifü) többségi tulajdonát; az önkormányzat pénteken országos napilapokban egész oldalas hirdetésben hívta fel erre a kormány figyelmét. Az MVM szerint a céget kötik a gazdasági társaságokról szóló törvény rendelkezései, ezért minden igyekezete ellenére sem tudja teljesíteni a miskolciak igényét.
Óriásbírság társkeresõ hirdetések miatt
A Digitánia nevû cég társkeresõ hirdetéseiben esetenként a fénykép és a hozzá tartozó szöveg nem volt valódi - állapította meg a GVH. A hivatal a kiszabható maximális, 64 millió forintos bírság mellett döntött.
Keresõmarketing, avagy a web finomhangolása
Azt, hogy a Google-ban melyik találat jelenik meg legfelül, és hogy mellette milyen hirdetéseket látunk, nem csak a webkeresõ programozói döntik el. Mára egész iparág épül arra, hogy a honlapok helyezésén alakítson: errõl szól a keresõmarketing, amelynek tudorai november 7-én tartották elsõ hazai konferenciájukat.
- címkék:
- trükk
- hirdetés
- Yahoo!
- Google keresõ
- Címkefelhõ »
Nemek és megyék szerint célozható hirdetések az iWiW-en
- címkék:
- Magyarország
- megye
- iWiW
- hirdetés
- Címkefelhõ »
Lazítják a gyógyszerreklám szabályait
A készülõ uniós hirdetési rendtartás keretében némileg növelhetik mozgásterüket a gyógyszergyárak: a jövõben már nemcsak a vény nélkül is kapható készítmények körében folytathatnak reklámkampányt, hanem orvosi rendeléshez kötött termékeket is népszerûsíthetnek - értesült a Világgazdaság.
- címkék:
- hirdetés
- rendtartás
- Világgazdaság
- Címkefelhõ »
Százmilliós bírságot kapott a Tesco
Egy tavalyi akciója hirdetésekor megtévesztette a fogyasztókat a Tesco Global Áruházak Zrt. - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A hipermarketláncnak emiatt 100 millió forint bírságot kell fizetnie.
Százmilliós bírságot kapott a Tesco
Egy tavalyi akciója hirdetésekor megtévesztette a fogyasztókat a Tesco Global Áruházak Zrt. - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A hipermarketláncnak emiatt 100 millió forint bírságot kell fizetnie.
Negatív jegyárakkal csábítanak a fapadosok
A rutinos utazók ma már jól tudják, hogy a fapados légitársaságok látványos hirdetéseiben szereplõ ingyenjegyek valójában nem ingyenesek, hiszen az adók és illetékek összege - amit ténylegesen ki kell fizetnünk - több tízezer forintra rúghat. A fapados cégek mégis e stratégiával vesznek részt a nagy árversenyben - írja hétfõi számában a Népszabadság.
Sarkozy - Ryanair 1:0
Pert nyert a Sarkozy-házaspár a Ryanair fapados légitársaság ellen, amely egyik hirdetésében még a francia elnök és az olasz topmodell-énekesnõ szombati házassága elõtt az esküvõre utaló mondatot adott egyik reklámjában Carla Bruni szájába. Az elnök felesége 1 euró erkölcsi és 60 ezer euró anyagi kártérítésre jogosult - õ maga az utóbbi címén 500 ezer eurót követelt -, Nicolas Sarkozy pedig 1 euró erkölcsi kártérítést kap, ahogy igényelte.
Vicces hirdetés miatt perli Sarkozy a Ryanairt
Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök egy eurónyi, kedvese, Carla Bruni viszont 500 ezer eurónyi kártérítést követel a Ryanair ír légitársaságtól egy párizsi napilapban megjelent hirdetés miatt.
Vicces hirdetés miatt perli Sarkozy a Ryanairt
Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök egy eurónyi, kedvese, Carla Bruni viszont 500 ezer eurónyi kártérítést követel a Ryanair ír légitársaságtól egy párizsi napilapban megjelent hirdetés miatt.
Légyszi szavazz a béna filmemre!
Álmodozni szabad, de ha sokba kerül, nem feltétlenül érdemes. Az arany iránytû, a Hajlakk, a Harry Potter és sok más film gyártója nem zavartatta magát attól, hogy köznevetség tárgyává válik, és Oscart álmodott filmjének. Az Oscar-jelölések keddi bejelentése elõtt áttekintjük az idei év legviccesebb és legirreálisabb Oscarért kampányoló hirdetéseit.
Csõdbiztos reklám tarol az utazási piacon
Ismét hangos a hazai utazási piac. Ezúttal az egyik internetes utazási iroda a travia.hu keverte fel az állóvizet azzal, hogy úgy reklámozza az útjait, hogy ha csõdbe menne, akkor 120 százalékos garanciával fizet a hoppon maradt utasoknak. A céget a Magyar Utazásszervezõk és Utazásközvetítõk Szövetsége (MUISZ) a Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH) feljelentette tisztességtelen versenymagatartás miatt. A GVH úgy tûnik, nem vizsgálódik az ügyben. A MUISZ-nak így a polgári peres út marad, de a szervezet mégsem él vele.
Pénteken indul az MSZP népszavazási kampánya
Hirdetésekkel, tájékoztató füzetekkel, telefonos megkeresésekkel próbálja meggyõzni a lakosságot az MSZP arról, hogy a Fidesz által kezdeményezett népszavazáson a vizitdíj és a tandíj mellett szavazzanak. A kampány pénteken kezdõdik. A Marketing Centrum felmérése szerint a lakoság 44 százaléka venne részt a népszavazáson.
Betiltották a Télapó-tagadó orosz reklámot
A gyerek-szülõ kapcsolat lerontására hivatkozva tiltották be Oroszországban azt a reklámot, amely tagadta a Télapó létezését. Az indoklás szerint a hirdetés azt sugallta a gyerekeknek, hogy szüleik hazudnak nekik.
- címkék:
- Oroszország
- télapó
- létezés
- reklám
- hirdetés
- Címkefelhõ »
Szexkereslet, szexkínálat
Szexuális szolgáltatásokat illetõen nem szûkölködik a magyar piac, a pénzért vásárolt nemi öröm valamennyi típusára bárki megtalálhatja a maga emberét. Szadomazo, popsiszex, anya-lánya páros, "orvosi kezelés", kínoztatás, leszbikus párok, szõrös élvezet és mélytorok-technika, szexuális szolgáltatások széles repertoárját mind kimeríti a világháló. Hirdetések közül szemezgettünk.
Kiszûrhetõ a komolytalan állásajánlat
Gyakran panaszkodnak fejvadászok az állásinterjún csapnivaló teljesítményt nyújtó pályázókról. Ám sokszor a cégek megbízhatósága és az ajánlat komolysága is megkérdõjelezhetõ. Álláskeresõként bele lehet botlani gyanús hirdetésekbe, de néhány árulkodó jel alapján kiszûrhetõ az amatõr munkaadó vagy az a cég, ahol nem érdemes dolgozni.
- címkék:
- állásinterjú
- hirdetés
- pályázó
- Címkefelhõ »
GVH: 54 millió megtévesztõ reklámokért
Három vállalkozásra összesen 54 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A három társaság a fogyasztókat megtévesztõ módon hirdetéseiben azt sugallta, hogy az általuk forgalmazott étrend-kiegészítõ termékeknek gyógyhatásuk van.
A senki földjére jutnak a külföldi munkára ácsingózók
Minden második munkaközvetítõ cég feketén mûködik a munkaügyi ellenõrök becslései szerint, mégsem tudnak rajtuk ütni a pontatlan illetékességi szabályok és a jogi kiskapuk miatt. Akik ilyen cégen keresztül vállalnak munkát, kiszolgáltatottá válnak. A külföldre indulók helyzetét az is nehezíti, hogy a határon túl nem számíthatnak a magyar hatóságokra. Az [origo] korábban beszámolt egy esetrõl, amikor egy csehországi munkára jelentkezõ csoport egészen más feltéteket talált helyben, mint amivel a hirdetés kecsegtetett.
Riadt anyukás videóval köszön vissza a 2002-es kampány
Felbukkant egy tévés hirdetés az interneten, amelyet az MSZP készített még a 2002-es parlamenti választási kampányban Kövér László elhíresült köteles beszédére reagálva. A filmen egy kislány olvassa fel a szöveget, miközben édesanyja szörnyülködik. A nagyobb tévék formai és tartalmi okokra hivatkozva akkor nem sugározták a videókat.
Szexuális tánchirdetés
Gyermekprogramok szexuális tartalmakkal való reklámozása ellen keményen fellépnek a külföldi civil szervezetek. Legutóbb egy lengyel tánciskola hirdetése váltott ki felháborodást.
- címkék:
- gyermekprogram
- hirdetés
- tánciskola
- Címkefelhõ »
Hirdessen nálunk/magyar telekom
- címkék:
- árak
- internet
- hirdetés
- Címkefelhõ »
Vil�gosabbak lesznek a banki rekl�mok
�j szab�lyoz�s k�sz�l a p�nz�gyminiszt�riumban a bet�ti kamat, az �rt�kpap�rok hozama �s a teljes hiteld�jmutat� sz�m�t�s�r�l �s k�zz�t�tel�r�l. A kombin�lt megtakar�t�si form�kn�l a teljes el�rhet� hozamot fel kell majd t�ntetni, �s az akci�s bet�tek, hitelek hirdet�seiben is megkell jel�lni a teljes hiteld�jmutat�t.
Több reklám a neten, kevesebb a tévékben
Csökken a tévék és az újságok részesedése az Egyesült Államok reklámpiacán, a hirdetõk egyre kevesebb pénzt költenek náluk. Más reklámhordozók növekedést produkáltak, közülük is magasan kiemelkedik az internet.
Az alkóvtól a manzárdig - ingatlanos kisszótár
Mitõl terasz a terasz? Mekkora egy hall? Hogy néz ki a franciaerkély? Nem árt tisztában lenni a használt lakások piacán közkeletû szavak pontos jelentésével, elõfordulnak ugyanis megtévesztõ hirdetések. Az [origo] segít eligazodni.
- címkék:
- lakás
- ingatlan
- piac
- hirdetés
- Címkefelhõ »
Beugró sofõrökben bízik a BKV
A hirdetésre jelentkezett 158 sofõrben, az alvállalkozókban és a nyugdíjasokban bízik a szeptember 4-ei sztrájk idején a BKV. A közlekedési vállalat szerint, ha nyolcvan százalékában nem indulnak el hajnalban a jármûvek, megbénulhat Budapest közlekedése. A szakszervezetek szerint, mivel nem közeledtek az álláspontok a béreket illetõen a keddi tárgyaláson, a jármûvezetõk és a fizikai karbantartók közül senki nem veszi fel a munkát jövõ kedden.
Vizsgálják a rendõrök a Kádár-csontos hirdetést
Megjelentek olyan hirdetések az interneten, amelyek Kádár János májusban ellopott csontjait kínálják cserére. A rendõrség vizsgálatba kezdett.
Eltûnnek az apró betûs hirdetések
A 2010-ig szóló fogyasztóvédelmi cselekvési programban számos olyan feladat megvalósítását irányozza elõ a kormány, amelyekkel a fogyasztók helyzete tovább erõsíthetõ. Egyszerûbbé válhat az ígéreteiket megszegõ utazási irodákkal szembeni fellépés, az ártájékoztatási szabályok szigorítása folytán a pedig megszûnhet a fõként akciós hirdetésekre jellemzõ "apró betûs" gyakorlat. Módosítanák az utazással, termékbemutatóval egybekötött vásárlások és a garanciális javítás szabályait is.
Hirdetésekben keres sztrájktörõket a BKV
Fizetett hirdetésekben keres buszvezetõket a BKV vezetése a szeptember 4-ére meghirdetett sztrájk idejére. A cég jogosnak, míg a szakszervezetek felháborítónak és törvénytelennek tartják a lépést.
Eltûnik a csirkés hirdetés
A Magyar Reklám Szövetség és az Önszabályozó Reklám Testület szerint sértõ és etikátlan az a reklám, amely a nõi testet bontott csirkeként ábrázol. A szervezetek felszólították a reklám készítõit és a hirdetés közlõit, hogy a reklám a továbbiakban ne legyen látható.
Britney Spears "gyanúsan szép" az új parfümje hirdetésén
Állítólag nem Britney Spears szerepel a nevével fémjelzett parfüm plakátján - Britney "gyanúsan szép" a fotókon. Bennfentesek szerint az énekesnõ (alaposan retusált) arcát egyszerûen összemontírozták egy másik nõ testével. A forgalmazó cég cáfol.
- címkék:
- Britney Spears
- hirdetés
- parfüm
- Címkefelhõ »
Lecsapnak a végtelen akciókkal trükközõkre
Másfél milliós bírságot osztott ki a versenyhivatal két vállalkozóra, akik csõdeljárást, óriási akciókat hazudva próbáltak vevõket csalogatni vidéki cipõboltjaikba, ahol a beígért, márkás olasz lábbelik helyett kínai termékek sorakoztak. Budapesten sem ismeretlenek ezek a praktikák, a vidéki reklámozásért most megbüntetett vállalkozónak a fõvárosban is van üzlete, amit még mindig ugyanígy reklámoz. A GVH szerint hamarosan a fõvárosi hirdetésekért is jöhet felelõsségrevonás.
Sztárok nyáron
Az életünket mostanában uraló hõségben szinte mindenki nyaralásról álmodozik: tengerpartról, Balatonról, hegyvidékrõl, ki-ki ízlése szerint. Az internet is tele van utazási hirdetésekkel, a nemzetközi bulvárlapok folyton a hírességek pihenésérõl írnak, melyik sztár, melyik elképesztõen drága üdülõhelyre menekül a kánikula elõl... Kíváncsiak voltunk, vajon a magyar sztárok hová utaznak családi nyaralásra.
Az e-megrendelést is vissza kell igazolni
Augusztusban lép hatályba az elektronikus kereskedelemrõl szóló törvény módosítása, amely spamnek minõsíti a hozzájárulást kérõ e-maileket is, és az internetes vásárlás során kötelezõvé teszi a megrendelések visszaigazolását. Könnyítés viszont, hogy az a kereskedõ, aki kizárólag csomagküldõ kereskedelemmel foglalkozik, jövõ év áprilisától nem köteles külön üzlethelyiséget fenntartani.
Csalók hirdetnek ír munkát magyaroknak
Több megyei hirdetési újságban angolul nem tudó segédmunkásoknak ajánlanak írországi állást, a felhívás azonban hamis, a lakásbérlet például nem létezõ címre szól - figyelmeztet a Külügyminisztérium. A Kelet-Európából nyugatra vágyakozókat nemritkán kihasználják: egy jellemzõ angliai esetet brit illetékesek modern kori rabszolgaságnak minõsítettek.
- címkék:
- hirdetés
- Kelet-Európa
- külpolitika
- Címkefelhõ »
GVH: Változtatnia kell reklámjain a Csigavérnek
Kötelezettségvállalással zárult a Csigavér 01. Autósiskola Kft. ellen indított eljárás - döntött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa. Az autósiskola vállalta, hogy átalakítja hirdetési gyakorlatát.
Eladó szüzesség
Nem elõször fordul elõ, de valószínûleg nem is utoljára, hogy valaki pénzhez akar jutni szüzességének elárverezésével, s ennek a világhálón való hirdetése sem ritka.
- címkék:
- hirdetés
- szüzesség
- elárverezés
- Címkefelhõ »
Egymilli�ra b�rs�golta a GVH az OTP-t
Egymilli� forintra b�rs�golta az OTP Bank Nyrt.-t a Gazdas�gi Versenyhivatal (GVH) Versenytan�csa a fogyaszt�k megt�veszt�s��rt. A p�nzint�zet sz�r�lapjain �s az internetes oldal�n megjelent hirdet�sekkel szemben a bankon k�v�li �tutal�sok fej�ben is d�jat szedett �gyfeleit�l. A hat�rozat nem joger�s, az OTP fellebbez a d�nt�s ellen.
Felvilágosult nemzetek?
Az Egyesült Államok szexuális oktató-nevelõ programja végképp megbukni látszik, a szexmentes kamaszkor hirdetése legfeljebb a szülõk tetszését nyerte meg, eredményeket nem produkált. De mi a helyzet a többi országgal, ki, milyen taktikát választ, milyen hatásfokkal, és honnan ered a felvilágosítás maga? Kis szexnevelõ körkép.
- címkék:
- USA
- program
- hirdetés
- felvilágosítás
- Címkefelhõ »
Az engedélykérõ e-mail is sértõ lehet
A világhálón, telefonon, faxon érkezõ kéretlen elektronikus hirdetések, úgynevezett spamek, azon túl, hogy a címzettek magánszféráját sértik, egyre nagyobb terheket okoznak mind a felhasználóknak, mind a hálózatok üzemeltetõinek. A jelenséggel szembeni hatékony hatósági fellépést segíti az GKM által kidolgozott törvényjavaslat, amely egyebek mellett megszünteti a csomagküldõ kereskedõk üzletfenntartási kötelezettségét is.
- címkék:
- hirdetés
- kereskedõ
- kötelezettség
- GKM
- Címkefelhõ »
Kev�s az utaz�sra felvett hitel
Annak ellen�re, hogy a p�nzint�zetek szem�lyi hitel-, illetve szabad felhaszn�l�s� jelz�loghitel-term�keinek hirdet�seiben rendre lehet tal�lkozni olyan r�szletekkel, amelyek arra biztatj�k a potenci�lis �gyfelet, hogy a k�lcs�n seg�ts�g�vel nyaraljon, a bankok �ltal�nos tapasztalata szerint a hitelb�l megval�s�tott utaz�s ma m�g messze nem �ltal�nos - �rja a Napi Gazdas�g.
Kiakadtak a csajozós hamburgerreklámon
Sértõnek tartja az egyik gyorsétteremlánc új reklámját a Tudatos Vásárlók Egyesülete. A titokban két nõvel is intim helyzetbe kerülõ férfit ábrázoló plakáton elõször egy magánszemély háborodott fel, aki nyílt levélben fogalmazta meg kifogásait a Burger Kingnek. A kritizált hirdetés szlogenje: "Élj úgy, mint egy férfi, egyél úgy, mint egy férfi!".
Ténylegesen önerõ nélküli lakáslízing
A hirdetések dacára valóban önerõ nélküli lakáslízing korábban nem volt Magyarországon, egy cég azonban most már ilyet is kínál. A különleges konstrukciók eddig bejöttek a BG Hitel & Lízingnek, így ambiciózus terveket dédelget.
Húszmilliós bírság az Opel-forgalmazónak
Az Opel autók hazai forgalmazója a Gazdasági Versenyhivatal szerint két reklámjával is megtévesztette a fogyasztókat. A hivatal a rendkívüli akciók hirdetését kifogásolta.
Meghirdették az MSZP Köztársaság téri székházát
Nyilvános pályázatot hirdettek az MSZP Köztársaság téri székházának eladására. A hirdetés egy ingatlaniroda honlapján olvasható. Az MSZP központja jelenleg ideiglenesen egy I. kerületi irodaházban mûködik, a végleges, István utcai székházba várhatóan 2009-re költöznek be.
- címkék:
- hirdetés
- pályázat
- MSZP Köztársaság
- Címkefelhõ »
Ki jöhet Demcsák után? Itt az ideális szóvivõ
Politikában és médiában jártas, középkorú családos nõ kerestetik - ilyen hirdetéssel kereshetné Gyurcsány Ferenc az új kormányszóvivõt. Az általunk megkérdezett szakemberek véleménye alapján legalább is így rajzolódik ki az ideális kormányszóvivõ képe. Persze az is lehet, hogy jobban járna a kormány, ha életre keltené Bartlet elnök szóvivõjét, C.J. Cregget, Az elnök embereibõl.
Régiónk erõsíti a Ringier-csoportot
Annak ellenére, hogy a hirdetési bevételek nagysága elmaradt a várttól, a Ringier Magyarország jelentõsen növelte árbevételét 2006-ban. Az anyacég Kelet-Közép-Európában és másutt is számos új terméket indított el.
Elõzött az internet a brit reklámpiacon
Nagy-Britanniában már többet költenek a hirdetõk az interneten, mint az országos terjesztésû újságokban. Az ide áramló pénz húzta fel a teljes hirdetési ágazat tavalyi teljesítményét.
Nõtt a T-Online bevétele, csökkent az eredménye
Megtartotta piacvezetõ pozícióját a T-Online a hazai internetpiacon. Széles sávú internet-elõfizetõinek száma átlépte a 400 ezres határt, és hirdetési bevételei is kiemelkedõen alakultak.
Távmunkát kínáló csaló ellen nyomoznak
Gyöngyfûzési munkára szóló hirdetéssel akartak pénzt kicsalni álláskeresõkbõl - derül ki a Csongrád Megyei Rendõr-fõkapitányság tájékoztatásából. A munkát ígérõ céget késõbb már nem lehetett telefonon sem elérni.
Az extra olcsó lakásokat keresik a neten
Az ingatlanhirdetési portálok több tízezer hirdetést gyûjtenek össze honlapjainkon, és pontosan nyomon tudják követni, melyik hirdetést nézték meg a látogatók a leggyakrabban. Az Ingatlan.net elemzése arra keres választ, mely típusok, méretek, ársávok a legkeresettebbek.
- címkék:
- Budapest
- hirdetés
- lakás
- Címkefelhõ »
Visszakoznak a Dreamgirls készítõi
Egész oldalas hirdetésben kértek elnézést a Dreamgirls címû filmmusical készítõi a Motown lemezkiadótól, mondván, hogy a film nem a legendás kiadó történetén alapul.
- címkék:
- hirdetés
- elnézés
- Dreamgirls (film)
- Címkefelhõ »
Telesales állásinterjún jártunk
Napi több száz "hideg" telefonhívás, nagy elutasítási arány, monotónia, sok kudarc-, kevés sikerélmény. Így jellemezhetõ a telefonos értékesítõi munka. Megnéztük, hogyan választják ki az ilyen pozícióra jelentkezõket, és kik jelentkeznek a hirdetésekre.
- címkék:
- állásinterjú
- hirdetés
- telefon
- Címkefelhõ »
Részesedést adna videókért a YouTube
Részesedést osztana a hirdetési bevételekbõl a saját anyagokat feltöltõknek a YouTube videómegosztó oldal. A rendszer néhány hónapon belül indulhat, a szétosztható pénzt reklámbevételekbõl termelné meg a YouTube.
Sok a komolytalan ajánlat külföldi munkára
Jól hangzó külföldi állásajánlatokat böngésztünk, majd utánakérdeztünk, valójában mit takar a hirdetés. Sok a cseles megfogalmazás, a bizonytalan ajánlat. Sõt, néhányan közvetítõi díjat is kérnek az álláskeresõktõl. Ettõl függetlenül vannak valós, jól fizetõ külföldi munkák is. Érdemes ismert, nagy hirdetõ oldalakon próbálkozni.
Az eredetiséget keresik a HR-esek állásinterjún
Állásinterjún sok pályázó görcsösen meg akar felelni a hirdetésben megfogalmazott elvárásoknak és közhelyekbe menekül. "Szeretek csapatban dolgozni", "A kihívások visznek elõre". Az ilyen szófordulatok ugyan jól hangzanak, de a HR-esek nem kíváncsiak rá. Eredetiséggel, a valós személyiség megmutatásával több eredményt érhetünk el.
- címkék:
- állásinterjú
- hirdetés
- Címkefelhõ »
Divat lett az álblogos hirdetés
A reklámszakemberek fantáziája kimeríthetetlen, és egy-egy termék eladásáért minden legális és sokszor illegális módszert latba vetnek. A legújabb ötlet, hogy egy cég blognak álcázza legújabb kínálatát. Ez ugyan kimeríti a rejtett reklám fogalmát és mint ilyen, törvénytelen, de azért egészen nagyágyúk is próbálkoznak vele.
- címkék:
- divat
- hirdetés
- Sony
- Címkefelhõ »
Erõs a reklámok hatása Magyarországon
A magyar vásárlók döntéseire az európai átlagnál jobban hat a tévében és nyomtatott sajtóban látható hirdetés, valamint a korábbi tapasztalatok. Ugyanakkor világszerte egyre nagyobb szerepet játszik az interneten beszerezhetõ információ - derül ki az ACNielsen piackutató vállalat felmérésébõl.
- címkék:
- Magyarország
- internet
- hirdetés
- reklám
- sajtó
- Címkefelhõ »
Az európai átlagnál jobban hat ránk a reklám
A magyar fogyasztókat az európai átlagnál erõsebben befolyásolja a tévében és a nyomtatott sajtóban látható hirdetés, valamint egy márkáról vagy vállalatról szerzett korábbi tapasztalat. A vásárlási döntésekben ugyanakkor világszerte egyre nagyobb szerepet játszik az interneten beszerezhetõ információ.
- címkék:
- Magyarország
- internet
- hirdetés
- reklám
- sajtó
- Címkefelhõ »
Kérdés nélküli interjúban hirdet a minisztérium
Az Egészségügyi Minisztérium szerint nem hirdetés, hanem interjú az a fél oldalas írás, amit a csütörtöki Blikkben jelentettek meg az egészségügyi reformról. Az írásban azonban kérdések nincsenek, hanem Horváth Ágnes államtitkár fejti ki az egészségügyi átalakítás fontosabb pontjait. Az [origo] által megkérdezett reklámszakember szerint a közleményszerû hirdetések nem hatékonyak, mert kevesen olvassák el õket.
Kivárnak a fejlesztõk az eladhatatlan lakásokkal
"Karácsonyig 10 százalékkal lekötheti új lakását, a további 90 százalékot ráér a beköltözéskor fizetni" - sok helyen olvashatni ilyen tartalmú hirdetést. Az [origo] utánajárt, milyen marketingeszközöket alkalmaznak a közvetítõk, hogy túladhassanak a nehezen értékesíthetõ alsó kategóriás új lakásokon.
- címkék:
- hirdetés
- lakás
- árcsökkentés
- Címkefelhõ »
Fél siker az egyedi hangnemû lakáshirdetés
Egyre több lehetõség és felület áll azok rendelkezésére, akik piacra dobnák lakásukat, éppen ezért nehezebb is kiválasztani a célszerû megoldást. Hirdetési tanácsok az eladóknak és alkutippek mindkét oldalnak.
- címkék:
- Magyarország
- lakás
- piac
- hirdetés
- Címkefelhõ »
Bojkottálják a szexre hívó dezodort
Egy férfidezodor reklámkampányának visszavonását követeli az az interneten terjedõ körlevél, amely szerint a hirdetések hímsoviniszták és sértõk. A reklám ugyanis egyebek mellett azt sejteti, hogy ha egy férfi a megfelelõ alakzatban fújja magára az illatot, orális szexre bírhatja a nõket. A tiltakozó körlevél arra szólítja fel az embereket, hogy bojkottálják a dezodort forgalmazó vállalat termékeit. A cég a kritikák ellenére nem tervezi a kampány visszavonását.
- címkék:
- hirdetés
- reklám
- internet
- szex
- Címkefelhõ »
Tolnai romák is mentek ki Svédországba
Nem csak Baranyából, hanem Tolna megyébõl is kiutaztak már roma családok Svédországba, hogy ott próbáljanak szerencsét. A budapesti svéd nagykövetség közben fizetett hirdetésben próbálja lebeszélni a romákat a kiutazásról.
Eldugnák a gyerekek elõl a chipsreklámot
Magyar fogyasztóvédõk és civil szervezetek javaslatot dolgoztak ki arra, hogyan kellene megvédeni a gyerekeket az Európai Unióban az egészségtelen élelmiszerek reklámjaitól. A javaslat szerint a gyermekkori elhízásért felelõs chipsek, édességek, cukros üdítõk televíziós hirdetéseit nem vetíthetnék olyankor, amikor sok gyerek ül a képernyõk elõtt.
Elvárás az úszástudás a stewardesseknél - külföldi álláslesen
Mit kínál a munkaerõpiac külföldre vágyóknak? Hirdetési újságok ajánlatai közül válogatva telefont ragadtunk és tárcsáztunk. Többnyire az Egyesült Királyságban és Írországban, a turizmus, a vendéglátás, az egészségügy területérõl találtunk ajánlatokat. A munkáltatók azonban arról panaszkodtak: a külföldi munka iránt érdeklõdõk még mindig nem tudnak megfelelõen angolul.
Diplomást alkalmaznak érettségizett helyett - Miért?
Egyre több olyan hirdetéssel találkozni a pozíció szintjétõl függetlenül, amelyben a munkáltatók felsõfokú végzettséget kérnek. Sok esetben azonban e munkakörök betöltéséhez nem is lenne szükséges a diploma, elegendõ lenne az érettségi. Vajon miért?
- címkék:
- diploma
- érettségi
- hirdetés
- Címkefelhõ »
Leragasztották a mentõst Tarlós plakátjain
Meghajolt a mentõszolgálat tiltakozása elõtt Tarlós István független fõpolgármester-jelölt. A mentõsök azt kifogásolták, hogy a politikus egy mentõs egyenruhát viselõ férfival szerepel együtt plakátokon. A mentõs emblémát a legtöbb hirdetésen leragasztották egy piros szalaggal, néhány plakáton azonban még látszik a jelkép.
- címkék:
- Tarlós István
- tüntetés
- hirdetés
- Címkefelhõ »
A hazugos MSZP-reklám miatt tiltakozik a Fidesz
A Fidesz szerint az MSZP választási hirdetései kimerítik a rágalmazás fogalmát, ezért az ellenzéki párt csütörtökön az OVB-hez fordul. A kifogásolt hirdetésben azt állítja az MSZP, hogy Orbán Viktor hazudott, és antidemokratikus eszközökkel próbál hatalomra kerülni.
Meghökkentõ álláshirdetések: lusta nõ keresi adminisztratív állását
Az interneten barangolva, álláshirdetõ újságokat átlapozva sok olyan hirdetéssel találkozunk, amire felkapjuk a fejünket. Miért kell egy kõmûvesnek keresztény szellemiségûnek lennie, hogy jól dolgozzon? Mit jelent, hogy "kézi földmunkát vállalok"? Álláskeresõk önmarketingjébõl és munkaadók szokatlan hirdetéseibõl készítettünk összeállítást.
- címkék:
- Budapest
- hirdetés
- internet
- állás
- Címkefelhõ »
Sokan keresnek lakást az interneten
A potenciális lakásvásárlók elsõdleges információforrásainak rangsorában a második helyre szorultak a hagyományos hirdetési újságok. Egyre többen keresik az új építésû otthonokat.
- címkék:
- internet
- hirdetés
- lakás
- Lakásvásár
- Címkefelhõ »
"Szeretkezz, ne háborúzz!" - hétvégi partyk
A különbözõ partyk hirdetései szerint a hétvégén Magyarországon játszik az amerikai hiphop legenda Das EFX, brit proghouse-sztár, Matthew Dekay, breaker honfitársai, azaz Adam Freeland, Tayo és Pete Jordan, a drum'n'basser holland Noisia és új-zélandi Concord Down valamint az izraeli psyliveact, az Echotek. Bízhatunk benne, hogy nem ijednek a forró fõvárostól.
Szombattól jönnek a politikai hirdetések
Szombattól a közszolgálati TV-k és rádiók legalább egyszer közlik a jelöltállító szervezetek, valamint a polgármesterjelöltek hirdetéseit. A kampány utolsó napján közreadják annak a nyolc szervezetnek az összefoglalóját, amelyek a legtöbb jelöltet állították.
Eladásra hirdetik a Malévot
Privatizációra hirdeti a Malév 99,950 százalékát az ÁPV Rt. A keddi sajtóban megjelent hirdetések szerint az állami vagyonkezelõ november 3-ig várja az ajánlatok benyújtását. A részvénypakett névértéke közel 3,5 milliárd forint. Az ajánlattevõknek tõkeemelést kell végrehajtani a légitársaságban, és kötelezettséget kell vállalniuk a Malév hitelállományának átvállalására. Elemzõi vélemény szerint nem várható jelentõs bevétel a nemzeti légitársaság eladásától.
Jogosítvány álláskereséskor - ahol fontos és ahol nem szükséges
A jogosítvány számos pozíció betöltéséhez elengedhetetlen. Értékesítõi, építõipari munkakörökre pályázóknál, közép- és felsõ vezetõknél legtöbbször alapvetõ elvárásként szerepel a vezetõi engedély megléte, de a hirdetéseket böngészgetve kiderült: akár egy marketingasszisztensi állás betöltéséhez is szükséges lehet.
- címkék:
- hirdetés
- építõipar
- jogosítvány
- állás
- Címkefelhõ »
Harsányi Gábor: A nagy kasszasikereket mi adjuk le elõször
Szeptember elsõ hétvégéjén háromnapos Filmkarnevált tartott az elsõ magyar mozicsatorna, az HBO. Harsányi Gábor, az adó kereskedelmi és marketingigazgatója ennek apropóján járt nálunk chaten. Az olvasók megkérdezték tõle, hogy miért nem ingyenes az HBO, hogy kié, ki tartja fönt és miért, hogy miért nincsen több klasszikus film, hogy miért olyan sok az ismétlés, hogy foglalkozik-e jótékonysággal, sõt még a várható tévés forradalom, a digitalizáció kihívását is nekiszegezték az igazgatónak.
- címkék:
- ismétlés
- hirdetés
- HBO
- Vendégszoba
- Címkefelhõ »
Éjszakai bártáncos állás az állami munkaerõ-közvetítõnél
Heves vita bontakozott ki Skóciában egy álláshirdetés kapcsán, amely az állami munkaerõ-közvetítõ (Job Center) rendszerében is megjelent. A hirdetésben a cég bártáncosokat keresett éjszakai munkára.
- címkék:
- Skócia
- állás
- hirdetés
- Címkefelhõ »
Kinevették a BBC-n a Balaton-reklámot
Jól szórakoztak a BBC egyik rádiómûsorában azon a magyar hirdetésen, amelyben egy házasságtörõ férfi történetével akarják a Balatonhoz csábítani a turistákat. A brit közszolgálati adó riportere felhívta a figyelmet arra, hogy ellentmondásos a reklám, ráadásul szerinte - a megrendelõ Magyar Turizmus Zrt. állításával ellentétben - nem is romantikus.
- címkék:
- Balaton
- hirdetés
- reklám
- BBC
- Címkefelhõ »
Évi 11 százalékkal nõ a magyar on-line piac
A reklámpiacon belül az on-line hirdetési költés 2011-re világszinten eléri a 25,9 milliárd dollárt, azaz a 9 százalékot. A piac a következõ öt évben Magyarországon is hasonlóan nõ, s éves szinten mintegy 11 százalékkal bõvül.
- címkék:
- Magyarország
- hirdetés
- dollár
- piac
- Címkefelhõ »
Tr�kk�zni lehet a bet�ti kamatokkal
A p�nz�gyi int�zm�nyek �gyfeleinek megtakar�t�si d�nt�seikn�l aj�nlott figyelembe venni az egys�ges�tett bet�tikamatl�b-mutat� (EBKM) m�rt�k�t. A P�nz�gyi Szervezetek �llami Fel�gyelet�hez (PSZ�F) be�rkezett panaszok szerint gyakran f�lrevezet�k a hirdet�sek.
Precedenst teremthet a Neckermann-per
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) a múlt héten indított keresetet a Neckermann Utazási Szolgáltató Kft. ellen, mivel állításuk szerint a cég utazási hirdetéseiben nem a teljes árat tünteti fel, így az utasoknak jóval többet kell fizetniük a meghirdetett árnál. A szövetség reményei szerint az ügy precedens értékû lesz. A Neckermann áll a per elébe.
Álláskeresés a munkahelyrõl - így kerüljük el a lebukást
Az álláskeresõk 95 százaléka munkahelyérõl pályázik titokban, szinte a vezetõk orra elõtt böngészgeti a hirdetéseket és küldi át a megfelelõkre önéletrajzát - tudtuk meg Kiss Gabriella karriertanácsadótól. Bár kétségkívül ez az álláskeresés legkényelmesebb módja, ugyanakkor a legveszélyesebb is. A jelölt bármikor lebukhat, ami akár azonnali elbocsátást is vonhat maga után. Íme néhány tipp, hogy a titokban történõ pályázás valóban titokban maradjon, és csak akkor derüljön ki, amikor már a zsebben van az új szerzõdés.
Csónakszexszel hirdetik a Balatont
A huszonéves korosztályt célozta meg a Magyar Turizmus Rt. a szexjelenetet is tartalmazó animációs filmmel, az [origo] által megkérdezett szakemberek szerint azonban a hirdetés csak a Balatonra nosztalgikusan emlékezõ 50-esek számára lehet vonzó. A reklámfilm - a KFT zenekar slágerét felidézve - azt mutatja be, hogyan lép félre egy fiatal férfi a balatoni nyaralás során.
Rómától Mekkáig - jó üzlet a zarándok-turizmus
Egyre több olyan utazási ajánlattal, vagy hirdetéssel találkozhatunk az interneten, vagy utazási irodák prospektusaiban, amely valamely híres zarándokhelyre kínál utazást. Pedig az utazásnak ez a fajtája nem új keletû, sõt talán ez a turizmus legrégebbi ága. Ma már hatalmas üzletnek számít a vallási turizmus és külön erre a célra létrejött cégek is mûködnek.
Politikusok is rácsodálkoznak plakátjaikra
Éjfélkor lejárt a határidõ, a pártoknak - legkésõbb egy hónappal a választást követõen - össze kellett volna takarítaniuk összes közterületi plakátjukat. Nem így tettek. Most már az önkormányzatok következnek: ha találnak választási hirdetést, kiszámlázhatják az eltávolítás költségét a pártoknak. Az [origo] körkérdésébõl kiderül, hogy a politikusok eléggé eltérõen értékelik a helyzetet.
- címkék:
- hirdetés
- választás
- Fidesz
- MDF
- Címkefelhõ »