Himalája
címke rss- kapcsolódó címkék:
- hegymászás
- Nepál
- Mount Everest
- hegymászó
- Erőss Zsolt
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Történelmet írtak, de súlyos árat fizettek a Himalája első meghódítói
A Himalája népei szentként tisztelték a nyolcezer méternél magasabb hegyeket és meg sem próbáltak felmászni csúcsaikra. A hagyományos „hegymászó" nemzetek alpinistáit azonban nem riasztották vissza sem a mitikus történetek, sem az első próbálkozások tragédiái. A két világháború utáni időkben kezdték el alaposabban előkészíteni és megszervezni a világ „nyolcezresei" meghódításának legnagyobb expedícióit. A franciák 1950-ben történelmet írtak, amikor hetven éve, június 3-án elsőként jutottak fel az Annapurna 8092 méter magas csúcsátra a Himalájában. Ám túl nagy árat kellett fizetniük ezért.
Jégmintából derült ki, mit idézett elő az ipari forradalom
Az ember több száz évvel azelőtt megváltoztatta a Himalája egyik legmagasabb gleccserét, hogy eljutott oda amerikai kutatók szerint, akik az ipari forradalom több mint kétszáz évvel ezelőtti kezdetének bizonyítékaira bukkantak a gleccserből vett jégmintában.
Túra a jégszalaggá fagyott folyón és maraton a világ legmélyebb taván
A téli időszakban van pár olyan helyszín a világon, ahol a hideg hónapok alatt jégbirodalommá válnak az erdők, a hegyek, a tavak, megfagynak a vízesések, és még a sebesen rohanó folyók is elcsendesednek. Néhol ezek a vizek csillogó jéghideg szalaggá fagynak a völgyek ölelésében, és extrém túrahelyszínekké válnak a kalandvágyók legnagyobb örömére. Persze, a megfagyott víz látványához csípős hideg jár, így csak kevesen kelnek útra a felfedezésükért. De akik megteszik, azok csodás fotókkal térnek haza. Ezekből mutatunk most párat.
- címkék:
- Japán
- India
- Himalája
- extrém sport
- fotók
- jégvilág
- tel
- Címkefelhő »
Egyre több növény él a Mount Everest térségében
Egyre jobban benépesítik a növények a világ legmagasabb hegycsúcsának, a Mount Everestnek a térségét és a Himalája hegységet az Exeteri Egyetem új tanulmánya szerint.
Megtalálhatják a Himalájában Erőss Zsolt holttestét
Elindult egy expedíció a Himalájára, és ha megtalálják, lehozhatják onnan Erőss Zsolt holttestét.
Hat év után megtalálhatják Erőss Zsolt holttestét
Erőss Zsolt, aki a legismertebb magyar hegymászó volt, hat évvel ezelőtt halt meg a Himaláján negyvenöt évesen. Egy kínai expedíció most azért is indult a hegyre, hogy az ott meghalt sportemberek holttesteit lehozzák.
Eltűnt egy magyar hegymászó a Himaláján
Eltűnt egy magyar hegymászó a Himaláján.
- címkék:
- Himalája
- lavina
- hegymászó
- Címkefelhő »
Eltűnt egy magyar hegymászó a Himaláján
Eltűnt egy magyar hegymászó Indiában, miközben egy több mint hétezer magas csúcsot próbált megmászni. A térségben hétfőn több erős lavinamozgás is volt.
- címkék:
- eltűnt
- Himalája
- hegymászó
- Címkefelhő »
Himalája-expedíciók: megkezdte a csúcstámadást Lengyel Ferenc
Megkezdte szerdán a csúcstámadást a Manaszlun Lengyel Ferenc, a Kalifa Alpin Csapat hegymászója, Varga Csaba erdélyi magyar hegymászó pedig a kedvező időjárásra vár, hogy elindulhasson a Dhaulagiri meghódítására - közölte a Kalifa Alpin Csapat kommunikációs menedzsere, Bíró Dániel az MTI-vel.
Drámai videón az Indiában eltűnt hegymászók életének utolsó pillanatai
A nyolc hegymászó eltűnését május 31-én jelentették be, miután nem tértek vissza az alaptáborba. Júniusban a csoport hét tagjának a holttestét megtalálták, nyolcadik társukét nem.
- címkék:
- Himalája
- lavina
- Címkefelhő »
Még a serpák is elismerik a Magyar K2 Expedíció tagjait
A serpa mászókat is meglepték teljesítményükkel a Magyar K2 Expedíció tagjai, akik azután, hogy a helyszínen lévő expedíciók közül elsőként töltöttek idén két éjszakát 6000 méteres magasságban, ereszkedés közben egy meredekebb szakaszon 150 méter kötelet rögzítettek a szemből érkező kötélrögzítő serpák számára. Klein Dávid és Suhajda Szilárd egy hónapja indult el Pakisztánba és a céljuk, hogy oxigénpalack és teherhordók nélkül érjék el a Föld második legmagasabb és egyben talán legnehezebb „nyolcezresének" csúcsát, melyen még nem járt magyar hegymászó.
Húsz év alatt megduplázódott a Himalája gleccsereinek olvadása
A himalájai gleccserek olvadása a századforduló óta megduplázódott, és az elmúlt négy évtizedben az összes jég több mint egynegyede elvesztett a legfrissebb kutatások szerint. Az egyre drasztikusabban gyorsuló veszteségek a régió „pusztító" jövőjét prognosztizálják elő, miközben mintegy egy milliárd ember élete függ szó szerint az ebből származó vízkészlettől.
Katasztrófára figyelmeztetnek a tudósok a Himalája gyorsan olvadó gleccserei miatt
Egy brit hegymászó a legújabb áldozat a Mount Everesten
Ahogy arról korábban az Origo is beszámolt, az elmúlt időszak kedvező időjárása miatt tolonganak az emberek a világ legmagasabb hegyén, a Mount Everesten. Ennek azonban súlyos következménye van, a brit Robin Fisher ugyanis idén a 10. áldozat már a világ legmagasabb pontján.
- címkék:
- Himalája
- Mount Everest
- hegymászó
- brit
- Címkefelhő »
Tolonganak a hegymászók a Mount Everesten, halálos áldozatai is vannak a tömegnek
Több mint kétszáz hegymászó vágott neki a Mount Everest megmászásának. Szerdán ragyogott a nap, minden tökéletesnek tűnt, úgyhogy Nepálból és Kínából is érkeztek a mászók. A meglepetés a hegyen érte a tömeget, ugyanis szó szerint sorba kellett állni, hogy feljussanak.
Június elején indul Klein és Suhajda a Himalája K2 csúcsára
Június 8-án indul el Klein Dávid és Suhajda Szilárd a Himalája K2 csúcsára, amelyet eddig még nem sikerült magyaroknak megmászniuk.
Még mindig vitatott, hogy mekkora a Föld legmagasabb hegycsúcsa
A nepáli kormány megbízásából hegymászókból és földmérőkből álló csoportot küldenek a Mount Everest (tibeti nevén a Csomolungma) magasságának újbóli megmérésére. Az expedíció legfőbb célja annak kiderítése, hogy a 2015-ös nagy erejű földrengés miatt valóban csökkent-e a hegy magassága, mint ahogy azt a szakemberek egy része feltételezi.
A Himaláján található jég több mint egyharmada biztosan elolvad 2100-ig
A Himalája és a Hindukus hegység jégborításának legkevesebb egyharmada el fog tűnni a globális átlaghőmérséklet emelkedése miatt az évszázad végéig - derült ki egy Katmanduban ismertetett új tanulmányból.
Súlyos veszély fenyegeti a bolygó „harmadik pólusát”, a Himaláját
A Himalája és a Hindukus hegység jégborításának legkevesebb egyharmada el fog tűnni a globális átlaghőmérséklet emelkedése miatt az évszázad végéig - derült ki egy Katmanduban ismertetett új tanulmányból.
Eltűnhet a Himalája viagrája
Eltűnhet a „Himalája viagrájának” is nevezett, csodaszernek tartott kínai hernyógomba a klímaváltozás miatt – számolt be a Phys.org egy új kutatás eredményeiről.
- címkék:
- Himalája
- klímaváltozás
- viagra
- gomba
- Címkefelhő »
Több hegymászó meghalt a Himaláján
Legkevesebb nyolc hegymászó életét vesztette Nepálban, a Himalájához tartozó Gurdzsa-hegység megmászása közben, miután egy heves hóvihar elsöpörte a táborukat, kilencedik társuk eltűnt - közölte szombaton a nepáli rendőrség szóvivője, Szailes Thapa.
- címkék:
- Himalája
- gyász
- tragédia
- Címkefelhő »
Hóvihar miatt halt meg nyolc hegymászó a Himaláján
Legkevesebb nyolc hegymászó életét vesztette Nepálban, a Himalájához tartozó Gurdzsa-hegység megmászása közben, miután egy heves hóvihar elsöpörte a táborukat, kilencedik társuk eltűnt - közölte szombaton a nepáli rendőrség szóvivője, Szailes Thapa.
- címkék:
- Himalája
- baleset
- hegymászás
- hóvihar
- Címkefelhő »
Csak holdtöltekor szedik India legdrágább tealeveleit
A Himalája indiai részén van a Khangchendzonga hegycsúcs, ahol egy ritka és értékes smaragdzöld teafajta terem, amit a teák pezsgőjének is szoktak emlegetni.
- címkék:
- India
- Himalája
- tea
- Silver Tips Imperial
- Címkefelhő »
Egyetlen ember teljesítette a világ legkegyetlenebb futóversenyét: a magyar Szőnyi Ferenc
Kimondani is hihetetlen, nemhogy még végigcsinálni: ez jutott először eszünkbe Szőnyi Ferenc teljesítményéről, aki a világ legembertpróbálóbb terepfutó versenyén ért egyedüliként célba. A magyar ultratriatlon világbajnok 480 km-t teljesített a Himaláján, a 10 ezer méteres szintkülönbséget is leküzdve.
A Himalájában lesz az új Vadnyugat
Vasúti összeköttetés létesítéséről állapodott meg Kína és Nepál, amit a himalájai ország miniszterelnöke, Sharma Oli jelentett be. A kormányfő nagy jelentőségűnek nevezte az egyezséget arról, hogy a két országot vonatsíneken kössék össze.
A hulladék összegyűjtése ugyanolyan kimerítő, mint a csúcstámadás
Nyolc és fél tonna szemetet gyűjtöttek össze április óta a Föld legmagasabb hegye, a Mount Everest kínai (tibeti) oldalán - írta a Global Times című kínai napilap.
Elhunyt a 27 éves hegymászó, Simone La Terra: balesetet szenvedett
Túra során meghalt a Himaláján az olasz származású 37 éves Simone La Terra.
- címkék:
- Himalája
- baleset
- hegymászás
- hegymászó
- Címkefelhő »
Megvan himalájai hegymászószezon első halálos áldozata
Olasz férfi a himalájai hegymászószezon első halálos áldozata, a 37 éves Simone La Terra pénteken szenvedett balesetet – közölte hétfőn a nepáli túraszervező.
- címkék:
- Himalája
- halál
- hegymászás
- Címkefelhő »
Klein Dávid megérkezett a Sisapangma alaptáborába
Klein Dávid a Kalifa Himalája Expedíció 2018 keretében megérkezett a Sisapangma alaptáborába, így hamarosan megkezdheti az akklimatizációs köröket is, amelynek során egyre nagyobb magasságban építi ki a táborokat.
Emléktáblát állítottak Erőss Zsoltnak és Kiss Péternek a Himaláján
Emléktáblát állítottak hétfőn a Kancsendzönga alaptáborában a himalájai hegycsúcsot 2013-ban magyarként először meghódító, ám a hegyen meghalt Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászóknak.
Klein Dávid újabb nyolcezres meghódítására készül
Klein Dávid hegymászó kedden elindult Budapestről, hogy a tavaszi mászószezonban oxigénpalack használata nélkül érje el a 8027 méter magas Sisapangma főcsúcsát.
A Himalája szelleme őrzi a Hópárduc örök álmát
Kereken ötven éve, 1968. március 7-én látta meg a napvilágot, és öt éve, 2013 májusában veszett örökre nyoma a földkerekség egyik legalattomosabb hegyóriása, a Kancsendzönga felhőkbe burkolózó gleccserén Erőss Zsoltnak, minden idők eddigi legsikeresebb magyar hegymászójának. Ő volt az első magyar, aki sikeresen megmászta a Föld legmagasabb hegyét a Mount Everestet, és a 14 nyolcezres csúcs közül tízet hódított meg.
Minden citrusféle őse a Himalájából származik
A Himalája délkeleti lábainál találták meg genetikai vizsgálatok alapján minden citrusféle eredetét – számolt be egy nemzetközi kutatásról a BBC News.
- címkék:
- Himalája
- genetika
- citrusfélék
- Címkefelhő »
Két európai hegymászó életéért küzdenek a Himalájában
Két európai hegymászó, egy francia nő és egy lengyel férfi életéért küzdenek a mentőegységek a Himalájában - jelentette a lengyel sajtó szombat hajnalban.
- címkék:
- Himalája
- hegymászás
- Címkefelhő »
Meghalt egy hegymászó a Himaláján
Két európai hegymászó, egy francia nő és egy lengyel férfi életéért küzdöttek mentőegységek. A nőt életben találták, a férfit azonban nem keresik tovább.
- címkék:
- Himalája
- hegymászás
- Címkefelhő »
Hat védett kis pandát mentettek meg csempészektől Laoszban
Hat védett kis pandát, más néven vörös macskamedvét mentettek meg csempészektől Laoszban - közölte egy állatvédő szervezet kedden a dpa-val.
Kiábrándító eredmények: a kutatók állítják, a jeti nem létezik
Megoldódni látszik a „jeti-rejtély": a kutatók most korábbi leletekről bizonyították be, hogy medvéktől, illetve kutyától származnak.
- címkék:
- Himalája
- kutatás
- medve
- jeti
- Címkefelhő »
Végre kiderült, mi is a jeti valójában
A mesének vége: a jetiknek tulajdonított minták medvéktől származnak. Igaz, az egyik faj – a himalájai barnamedve – csakugyan különleges a medvék között.
Összebalhéztak az indiai és kínai katonák egy himalájai határszakaszon
Kínai katonák két alkalommal is megpróbáltak átlépni Dzsammu és Kasmír indiai szövetségi állam területére, de az indiai katonák ezt meghiúsították.
- címkék:
- Himalája
- összetűzés
- Címkefelhő »
Kína tiltakozik, mert indiai katonák lépték át a határt
Az indiai katonák a közelmúltban lépték át Nepál és Bhután közé beékelődött Szikkim állam és Kína határát.
Ennyien még sohasem vágytak a világ tetejére
Rekordszámú, csaknem négyszáz alpinista készül arra, hogy megmássza a világ legmagasabb hegyét, a 8848 méteres Mount Everestet - jelentette be pénteken a nepáli idegenforgalmi minisztérium.
- címkék:
- Himalája
- Mount Everest
- Címkefelhő »
47 nap után találtak a hegymászóra, barátnője mellette halt meg
Tragikus vége lett egy tajvani pár túrjának a nepáli Himalájában. Eltűntek a hegyekben, 47 nappal később találtak rájuk, a férfi túlélte, a barátnője három nappal korábban halt meg - írja a The Times.
- címkék:
- Himalája
- Nepál
- hegymászás
- Címkefelhő »
Búcsú a Himalájától: Pintér László beszámolója
A Magyar Everest Expedíció trekking csapatának Island Peak-különítménye is visszatért Katmanduba. Pintér László így számol be az élményeikről.
A sóbarlangok népszerű mítosza
Tudomány és áltudomány nem mindig válik el élesen egymástól az orvosi gyakorlatban. Olykor a hagyományos gyógyászat is alkalmaz olyan terápiákat, amelyek igazolatlan tudományos elveken alapulnak. Speciálisan magyar példa erre a kalcium alkalmazása allergiára, annak ellenére, hogy nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy hatásos lenne.
Napi 1 300 forintból a világ körül
Napi 1300 forintból megélni se lehet, nemhogy körbeutazni a Földet! Pedig két srác 2015 óta járja - pontosabban gurulja - körbe a világot, úgy hogy nem költ többet ennél az összegnél. Ez havi negyvenezer forint. Hiszed, ha látod? Hát nézd meg!
Michelin-csillagos étterem nyílik a Himaláján
A világ legjobb éttermének többször is kikiáltott dán Noma egyik korábbi séfje, James Sharman két hétre éttermet nyit a Himaláján. Aztán még 20 országban, 20 hónap alatt.
Kamufotóval hencegtek a Himalája tetejéről
Csalással vádolják más hegymászók azt a két alpinistát, aki azt állítja, hogy az első indiai házaspárként hódította meg a világ legmagasabb pontját, a Mount Everestet. A sajtóhírekre válaszul a nepáli hatóságok vizsgálatot indítottak.
- címkék:
- Himalája
- hegymászás
- Címkefelhő »
Egy 34 éves tanárnő vesztette életét a Himalája Halálzónájában
Maria Strydom nagyon szerette volna megmászni a Mount Everestet. Férjével, Robert Gropel hegymászóval ugyan elérték a 8000 métert, de a nő mégis életét vesztette. Halálát a magashegyi betegség okozta.
- címkék:
- Himalája
- halál
- tanár
- hegymászó
- Címkefelhő »
Erőss Zsolt felesége, Hilda: "Ágyban, párnák között szeretett volna meghalni, nem a hegyen"
Idén lesz harmadik éve, hogy Erőss Zsolt eltűnt a Kancsendzöngán. A szomorú évforduló kapcsán Zsolt feleségével, Hildával beszélgettem, aki emlékeztetett arra is, hogy május 25-én lesz 14. éve, hogy Zsolt első magyar hegymászóként meghódította a Mount Everest csúcsát.
Két hónapos expedícióból 20 perc jut a hegycsúcsra
Mindössze húsz percet töltött a Himalájában található Annapurna csúcsán Klein Dávid hegymászó, aki a magyarok közül elsőként jutott fel - oxigénpalack és teherhordók nélkül - a 8091 méteres csúcsra.