Hernádi Zsolt
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Mol
- INA
- Horvátország
- Ivo Sanader
- Mol-ügy
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kihallgatta Hernádi Zsoltot az ügyészség az INA-ügyben
November 29-én tanúként meghallgatta a Központi Nyomozó Ügyészség Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját abban az ügyben, amelyben Horvátországban korrupcióval gyanúsítják - írta hétfõi cikkében a Jutarnji list zágrábi napilap. A Mol a meghallgatás tényét megerõsítette.
Letették a rekordösszegû óvadékot, szabadlábon a volt horvát kormányfõt
Ivo Sanader Horvátország történetének legnagyobb óvadékáért, 1,65 millió euróért került szabadlábra. A volt horvát kormányfõt korrupcióval és hatalommal való visszaéléssel vádolják. Sanader azt mondta, hogy családja és barátai jelzálogot vettek fel ingatlanjaikra, hogy a volt kormányfõ helyett ki tudják fizetni a tetemes óvadékot.
Orosz oligarcha tisztázhatja Hernádit az INA-ügyben
A Russznyefty olajvállalat fõtulajdonosa egy hete Magyarországon járt vallomást tenni abban az ügyben, amelyben Horvátországban korrupcióval gyanúsítják Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját - írta csütörtök délutáni kiadásában a Jutarnji list horvát napilap. A Mihail Safarbekovics Gucerijev által elmondottak alapján megdõlhet a Hernádi elleni gyanú.
Rekordösszegû óvadék ellenében kerül szabadlábra Ivo Sanader
Hat hónap vizsgálati fogság után kerül szabadlábra a korrupcióval vádolt volt horvát miniszterelnök, ezért azonban horvátországi rekordnak számító összeget, 1,65 millió eurót kell letennie óvadékként.
Tagadja a Gazprom, hogy köze lenne a volt horvát kormányfõ korrupciós ügyéhez
Hivatalos közleményben reagált az orosz Gazprom a Heti Válasz csütörtöki cikkére, amely szerint a moszkvai központú energetikai cég két leányvállalata irányítja azt a két ciprusi társaságot, amelyeken keresztül a horvát vádhatóság szerint Hernádi Zsolt Mol-vezér megvesztegette Ivo Sanader volt horvát kormányfõt.
Heti Válasz: Megdõlt a Mol-vezér elleni horvát vád
Azt a két ciprusi társaságot, amelyeken keresztül a zágrábi ügyészség állítása szerint Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgató megvesztegette Ivo Sanader volt horvát kormányfõt, az orosz Gazprom ellenõrzi - írta a Heti Válasz internetes oldala a csütörtökön megjelenõ lap cikkét ismertetve.
"Az INA nem a Mol kirendeltsége" - interjú a horvát miniszterelnök-helyettesi poszt várományosával
Az INA két stratégiai partner vállalata kell, hogy maradjon, és nem lenne szerencsés, ha a Mol többségi tulajdonossá válna, véli Radimir Cacic, a Horvát Néppárt elnöke, aki a most vasárnapi választások után várhatóan miniszterelnök-helyettes és gazdasági miniszter lesz Horvátországban. Szerinte a kormánynak nem a korrupciós vádakkal kell foglalkoznia, hanem el kell érni, hogy a Mol és a horvát állam stratégiai szinten tárgyaljon egymással.
Bizonyítékként fogadták el a Sanader-ügyben a Mol-vezérrõl készült videót
Érthetetlen a Mol szerint, hogy miért fogadta el bizonyítékként a zágrábi bíróság a Sanader-perben azt a felvételt, amelyen Hernádi Zsolt Mol-vezér és Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök egy zágrábi étterem asztalánál kicserél egymás között egy papírlapot. Sanadert többek között azzal vádolják, hogy 10 millió euróért átjátszotta az INA irányítását a Molnak.
Tanúként nem, gyanúsítottként meghallgatná a horvát bíróság a Mol-vezért
A korrupcióval vádolt volt horvát miniszterelnök védõi azt szeretnék, ha az ügyészség tisztázná, milyen szerepe van Hernádi Zsolt Mol-vezérnek a perben, és ha kihallgatnák tanúként. A bíróság elutasította a kérést, azt mondták, ha Hernádi elérhetõ lenne, nem tanúként, hanem gyanúsítottként kezelnék. A Mol sajnálja, hogy nem kíváncsiak Hernádi tanúvallomására, azt írák, lenne mit mondania.
Elejtett megjegyzésként derült ki Hernádi Zsolt horvátországi meggyanúsítása
A korrupcióval vádolt Ivo Sanader védõinek nem tetszik, hogy a horvát ügyészség nem hallgatta meg tanúként Hernádi Zsolt Mol-vezért, és õket is meglepte, hogy Hernádi gyanúsított - ez derült ki az INA-ügy csütörtöki tárgyalásán horvát sajtóbeszámolók szerint. A jelek szerint a horvát ügyészség fontos bizonyítékként kezeli Sanader és Hernádi éttermi találkozóját.
Bloomberg: Gyanúsított lett a Mol vezetõje Horvátországban
A horvát ügyészség Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját gyanúsítottként nevezte meg abban a vesztegetési perben, melyet a korábbi horvát miniszterelnök, Ivo Sanader ellen folytatnak - írja a Bloomberg horvát ügyészségi közlésre hivatkozva. A Mol visszautasítja a vádakat.
Bíróság elõtt kell tisztáznia magát Sanadernek az állítólagos Mol-INA vesztegetési ügyben is
A zágrábi megyei bíróság vádtanácsa hétfõn jóváhagyta, hogy bíróság elé kerüljön az Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök elleni jogi eljárás az állítólagos Mol-INA vesztegetési ügyben.
Titkos találkozón koccintott a Mol-vezér és a volt horvát kormányfõ egy horvát lap szerint
Egy Ivo Sanader korábbi horvát kormányfõ, illetve Hernádi Zsolt Mol- vezérigazgató közötti titkos találkozóról ír a Jutarnij List horvát napilap hétfõn. A lap szerint videofelvételeken látható, ahogy a horvát vádak szerint a Mol által lefizetett Sanader kiveszi mobiljából az akkut, majd Hernádi felír valamit egy cetlire, és koccintanak. A Mol közölte, visszautasít minden gyanúsítgatást.
Hernádi: Életveszélyes a bankellenes hangulat
"Az a hangulat, amelyben a bankok lettek a feketebárányok, életveszélyes" - mondta Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója a Budapest Economic Forum 2011 konferencián. A cégvezetõ szerint 2012 még nem a hitelezés beindulásáról fog szólni, de bankvezetõk szerint nem baj, ha nem tér vissza a "puha pénzek" 2006-os idõszaka.
Ismét a Mol vezetõi után nyomoz a horvát ügyészség egy horvát lap szerint
Újabb büntetõeljárást indított a horvát ügyészség Hernádi Zsolt Mol-vezérigazgató ellen - írja egy horvát lap. A Mol vezetõjét és több társát "bennfentes információval való visszaéléssel" gyanúsítják.
Külön kezelnék a Mol-vezér ügyét a Vecernji list horvát napilap szerint
A horvát államügyészség nem kommentálta a Vecernji list címû zágrábi napilapnak azokat a nem hivatalos információit, amelyek szerint állítólag Budapestnek engednék át a Mol egyik vezetõje elleni eljárás lefolytatását az állítólagos INA-Mol vesztegetési ügyben.
WikiLeaks: Csányit és Hernádit sejtették az Emfesz mögött az amerikaiak forrásai
A kiszivárgott WikiLeaks-iratok szerint rendkívüli módon izgatta az amerikai diplomatákat a rejtélyes magyarországi gázcég, az Emfesz tulajdonosi háttere, és az általuk idézett források Csányi Sándort, az OTP Bank és Hernádi Zsoltot, a Mol vezetõjét sejtették a vállalat mögött. A Mol nem kommentál, az OTP tagad.
WikiLeaks: Hernádi zavarba jött, ha a Gazprom-kapcsolatról kérdezték
A Mol vezetõségén belüli erõviszonyokról is képet adnak a frissen nyilvánosságra került amerikai diplomáciai táviratok. A Mol elnök-vezérigazgatóját, Hernádi Zsoltot nagy hatalmú vállalatvezetõnek láttatják, akivel szemben, állítólagos Gazprom-kapcsolatai miatt, 2008 környékén kimondottan bizalmatlanok voltak az amerikaiak.
WikiLeaks: Tényleg az orosz állam állt a Szurgut mögött
A WikiLeaks által frissen kiszivárogtatott dokumentumok alapján az orosz kormány állt az ismeretlen tulajdonosi hátterû orosz energiaóriás, a Szurgutnyeftyegaz mögött. Ez a cég szerezte meg a Mol több mint ötödét még 2009-ben. Az is kiderül a táviratokból, hogy a Bajnai-kormány az EU-csatlakozás ügyével próbált nyomást gyakorolni Horvátországra a balkáni orosz befolyás növekedésének megnehezítése érdekében.
Vegyes számokat produkált a Mol a második negyedévben
Megjelent a Mol-csoport második negyedéves gyorsjelentése, amely szerint az eredmény nagy része a kitermelésbõl származik, de a bevétel elmaradt a várakozásoktól.
Hernádi: Nem kellett vesztegetés, hogy a horvátok belássák, mi az érdekük
A Molt és a személyét ért támadások arctalanok, a vádak pedig nélkülözik a konkrétumokat - mondta Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója a Hvg.hu-nak adott interjújában. Az elnök szerint nem volt szükség vesztegetésre ahhoz, hogy két évvel ezelõtt a magyar cég irányítási jogot kapjon az INA-ban, hiszen a nem sokkal elõtte adott pénzügyi támogatás tükrében a horvátok is "belátták, mi az érdekük". A Nabucco-projekt szerinte politikailag túl sok kockázatot rejt, a mûködési struktúra miatt pedig lassan halad a beruházás.
Politikai aknák, hatósági vizsgálatok, sajtóvádak a Mol ellen Horvátországban
Ivo Sanader, az Ausztriában letartóztatott korábbi horvát kormányfõ bukása óta folyamatos kísérletek történnek arra, hogy az INA helyi olajcéget irányító Molt Horvátországban ne stratégiai partnerként, hanem kenõpénzzel hatalmat szerzõ, a tõzsdei kereskedést manipuláló külföldi társaságként tüntessék fel. Hogyan alakult a Mol horvátországi története 2008 és 2011 között?
Érkezett horvát jogsegélykérelem, de Hernádiról nincs benne szó
A horvát ügyészség jogsegélykérelemmel fordult a magyar ügyészséghez az INA olajtársasággal kapcsolatos ügyben. A megkeresés azonban nem tartalmazza Hernádi Zsolt kiadatási kérelmét - közölte a Legfõbb Ügyészség szerdán.
Elemzõk szerint a horvát ügyek miatt estek 15 százalékkal a Mol-részvények
Felerõsödtek a Mol elleni támadások az elmúlt hetekben, az idõzítésnek pedig köze lehet ahhoz egy amerikai elemzõközpont szerint, hogy lejárt a magyar uniós elnökség, illetve, hogy Horvátország lezárta uniós csatlakozási tárgyalásait. Az elemzõház azt írta, hogy a horvát kormányon belül az orosz érdek kerekedett felül. A Mol és vezetõje, Hernádi Zsolt elleni támadások jelentõs nyomot hagytak a cég papírjainak árfolyamában, május óta 15 százalékot vesztett a cég, amit csak kis mértékben magyaráznak a piaci trendek.
- címkék:
- Hernádi Zsolt
- vesztegetési ügy
- Mol
- INA
- Címkefelhõ »
Zuhan a Mol árfolyama Hernádi állítólagos kiadatási kérelme miatt
A Mol jelentõs, négy százalékos zuhanással indult a részvények piacán, miután lapinformációk szerint Horvátország jogsegély keretében hivatalosan is kérte Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója elõzetes kiadatását. Az ügyben illetékes magyar szervek nem kommentálták az értesülést.
A horvát versenyhatóságnál is támadják a Molt
Hernádi Zsolt Mol-elnök-vezérigazgató hivatalosan cáfolt horvát kiadatási kérelmének keddi híre mellett folytatódik a Mol elleni horvátországi támadássorozat: zágrábi sajtóbeszámolók szerint az INA felügyelõbizottságának horvát kormány által delegált tagjai már a versenyhatóságon keresztül is próbálják érvényteleníteni a Mol INA felett gyakorolt irányítási jogát. Egy másik lap szerint a Mol már keresi a kapcsolatot a közeledõ választások várható gyõztesével.
A Molról szóló hírek uralták a budapesti tõzsde kereskedését
A vezetõ részvények vegyesen fejezték be a keddi kereskedést az elõzõ napi záráshoz képest, a budapesti börzét több elemzõ szerint is a Mol körüli hírek uralták. Bár a a Mol vezérigazgatójáról szóló hírt még napközben cáfolták, a cáfolat ellenére bizonytalanság mutatkozott a piacon.
Szigorúan védi állampolgárságuk a kiadatástól a magyarokat
Magyar állampolgárt Magyarország csak kivételes esetben ad ki külföldre, és a kérelmeket elbíráló minisztérium politikai okból is elkaszálhatja a kiadatási kérelmeket - állítja az [origo]-nak nyilatkozó kiadatásjogi szakértõ. Magyarország még a kiadatásokról szóló nemzetközi egyezmény aláírásakor is jelezte, hogy védeni akarja állampolgárait.
Vesztegetési vádakból lett a Hernádi-ügy
Az állítólagos kenõpénzek miatt Horvátország akár fel is mondhatja a Molnak a korábbi kormánnyal kötött szerzõdését. A Mol elleni támadások erõsödhetnek õszig, amikor választásokat tarthatnak Horvátországban. A Mol vezérigazgatója körül kirobbant korrupciós vádak mögött az Ivo Sanaderrel szoros kapcsolatban álló befolyásos horvát üzletember vallomása állhat.
Orbán: Nem járulunk hozzá a Mol-INA közötti szerzõdésmódosításhoz
Határozott tulajdonosi álláspontunk az, hogy semmilyen szerzõdésmódosításhoz nem járulunk hozzá, amely a horvát olajtársaság és a magyar olajtársaság között jött létre - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Strasbourgban. Hernádi Zsolt ügyérõl a kormányfõ azt mondta, hogy "a vádak tisztázása a bûnüldözõ szervek feladata".
Akár fel is mondhatják a Mol-INA szerzõdést egy horvát lap szerint
A horvát kormány megvizsgálhatja annak lehetõségét, hogy felmondja a korábbi kabinet és a Mol közötti szerzõdést - írja a Vjesnik címû zágrábi napilap internetes kiadása szerdán. A lap jogi szakértõk véleményére hivatkozva közölte, hogy a szerzõdést akár meg is lehet semmisíteni, ha a volt kormányfõ kenõpénzért cserébe többségi jogokat engedett át a Molnak az INA-ban.
Nagymenõ horvát üzletembert sejtenek a molos vesztegetési vádak mögött
A horvát politikai és gazdasági élet egyik legbefolyásosabb alakja volt Robert Jezic üzletember, aki zágrábi lapértesülések szerint azt vallotta, hogy Hernádi Zsolt Mol-vezér megvesztegette a korábbi horvát miniszterelnököt. Jezic ellen több eljárás zajlik és bár szoros kapcsolatot ápolt a horvát olajcéget privatizáló kormánnyal, a Mol terjeszkedése sérthette üzleti érdekeit.
Egyre mélyebb mocsárban gázol a horvátokkal hadakozó Mol
Több ponton lyukas történet és hivatalosan nem igazolt információk alapján gyanúsították meg nagy értékû vesztegetéssel Horvátországban a Mol elnök-vezérigazgatóját, Hernádi Zsoltot. Az Mol által tagadott vesztegetés a horvát lapok szerint az INA feletti befolyás megszerzését szolgálta. A vesztegetési pénzeket állítólag intézõ cégek és a Mol közötti kapcsolatra nincs bizonyíték, és a sztori néhány forrása is bizonytalan, de az ügy így is veszélyes lehet a Molra nézve.
Vesztegetéssel vádolják a Mol vezérét Horvátországban egy horvát lap szerint
Tízmillió eurós vesztegetéssel vádolja Hernádi Zsoltot, a Mol vezérigazgatóját a horvát ügyészség - írja egy szerbiával foglalkozó blog a Vecernji list horvát napilapra hivatkozva.
Visszautasította a Mol a Hernádi Zsoltot ért gyanúsítást
A Mol szerint a horvát leányvállalat INA-ból korábban jól keresõ ellenérdekeltek szítják a feszültséget ellenük, ebbe a sorba illik az a hétfõi horvát lapértesülés, amely szerint Hernádi Zsoltot 10 millió eurós megvesztegetéssel gyanúsították meg. A Mol szerint "találgatás és szóbeszéd" a gyanúsítás, amelyet a társaság visszautasított, azonban a horvát ügyészség kiterjesztette nyomozását két másik gyanúsított miatt.
Zuhant a Mol a pesti tõzsdén a vesztegetésrõl szóló horvát hírek után
A Mol jelentõs veszteséget halmozott fel a keddi tõzsdei kereskedésben, miután a magyar olajcég vezetõjét vesztegetéssel gyanúsító horvát sajtóértesülések jelentek meg. A Mol-papírral szemben a többi vezetõ magyar részvény erõsödött, a Magyar Telekom komoly pluszt ért el.
"Felfüggesztettük a felfüggesztést" - milliárdos költségvetéssel indult újra a Bozsik-program
Az OTP Bank, valamint a MOL is támogatja az újraindított Bozsik-programot, amelynek éves költségvetése összesen 1,16 milliárd forint. Ebbõl 400 millió az állami támogatás, a fennmaradó összeget pedig a két cég állja. Az errõl szóló megállapodást Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, egyben a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke, Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója, Vági Márton, az MLSZ fõtitkára, valamint Nyilasi Tibor, az MLSZ sportigazgatója jelentette .
Viktor, leszel a barátom?
Visszaszereztük a Molt - büszkélkedett a miniszterelnök, aki a szuverenitás erõsítését, az energiafüggõség csökkentését és a nemzetstratégiai célok megvalósulását látta az oroszokkal kötött üzletben. Ellenséges felvásárló helyett a baráti magyar állam került meghatározó pozícióba a cégben. De mirõl szól valójában ez az alku?
Hernádi Zsolt bekerülhet az OTP igazgatóságába
Csányi Sándor elnök-vezérigazgató és az OTP vezetése úgy tûnik lemondott arról a tervérõl, hogy a bank alapszabályát módosítva korlátozzák a közgyûlési szavazati arányt 10 százalékban, legalábbis a péntekre virradó éjjel publikált javaslatban nem szerepel ilyen pont. Az elmúlt két évben megpróbálták, de elbukott a terv. Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját azonban jelölték a bank igazgatótanácsába.
Hernádi: Feldarabolták volna a Molt, ha az OMV kezébe jut
Hernádi Zsolt a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt nyilatkozta, hogy a Mol magatartása a horvát INA olajtársasággal szemben nem összehasonlítható azzal, ahogy az OMV közelített a Molhoz korábban. Szerinte a százhalombattai finomító bánhatta volna, ha az osztákok felvásárolják a Molt, mivel egy keleti érdeklõdõhöz kerülhetett volna, de abban nem foglalt állást, hogy ez a Molban ma 21 százalék részesedést bíró Szurgutnyeftyegaz lett volna. A Mol elnök-vezérigazgatója azt nyilatkozta a lapnak, hogy a benzinár aligha fog csökkenni hosszú távon, illetve azt is, hogy tragédiának tartja a kiszivárgott beszélgetéseket az UD-ügyben.
- címkék:
- Hernádi Zsolt
- olajipar
- UD-ügy
- benzinár
- Mol
- OMV
- INA
- Címkefelhõ »
Több mint 90 milliárd a Mol nyeresége
A Mol a harmadik negyedévben 92,1 milliárd forint nyereséget ért el, szemben az elõzõ negyedéves 43,2 milliárd forint veszteséggel. A Mol szerint a válságadó és a befizetett bányajáradék teljes mértékben semlegesítették a teljesítmény javulásának pozitív hatását.
Hernádi Zsolt a közjegyzõkkel is fizettetne válságadót
A kormánynak a Molt is sújtó válságadóján kívül aligha maradt más lehetõség a hiánycél tartására, ezért a cég elfogadhatónak tartja azt - derül ki Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója Heti Válaszban megjelent interjújából. Hernádi az adót ugyanakkor szélesebb körre vetette volna ki.
- címkék:
- Hernádi Zsolt
- válságadó 2010
- Mol
- Címkefelhõ »
A Mol-vezér is kapott állami kitüntetést
Ismert üzletemberek is kaptak rangos állami kitüntetést az október 23-i ünnepségsorozat részeként. A díjazottak között van Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója és Fodor István, az Ericsson Magyarország egykori vezetõje, aki korábban részt vett a Fidesz gazdasági programjának kialakításában is. Díjat kapott Demjén Ferenc zenész is.
Nem soroltak be a jobboldal mögé a nagyvállalkozók a Mol-vezér szerint
A Mol elnök-vezérigazgatója nem örül, de elfogadja az ágazatra kivetett válságadót, a nyereségalapú Robin Hood adó meghosszabbítását azonban nagyon rossz üzenetnek tartaná - mondta Hernádi Zsolt a Népszabadságnak adott interjújában. A Mol elsõ embere beszélt benzinárakról és a Videotonról is, és kifejtette: nem igaz, hogy a magyar nagyvállalkozói kör besorolt a jobboldal mögé.
Hernádi: A rossz makrohelyzet károsabb lehet a különadónál
A Mol elnök-vezérigazgatója szerint a rossz makrogazdasági helyzet károsabb lehet a részvényesek szempontjából az átmeneti különadónál.
Hernádi: Maradok a Mol élén
Cáfolta Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója az MTV Az Este címû mûsorában, hogy kormányzati pozícióra készülne, és közölte, nem is kapott ilyen felkérést. Továbbra is vállalatirányítóként kíván dolgozni, mivel nem tartja magát alkalmasnak a kormányzati munkára. A cégvezetõ közölte azt is, hogy a Molnál ezer ember dolgozik naponta azon, hogy ne következhessen be a kolontárihoz hasonló katasztrófa.
Nem sírnának Matolcsy után a piacok az elemzõk szerint
Legfeljebb egy kis forintárfolyam-kilengést okozna, ha igaznak bizonyúlnának a Matolcsy György gazdasági miniszter távozásáról szóló találgatások, de az is hamar csillapodna, ha gyorsan megneveznék az utódot. Az [origo]-nak nyilatkozó szakemberek szerint hiteles, a befektetõkkel jól kommunikáló, a költségvetéshez is értõ szakemberre lenne szükség, az elemzõk favoritja Varga Mihály.
Nyíltan nehéz lenne elmozdítani a Mol-vezért
Kocsis István tagadja ugyan, hogy õ kerülne a Mol élére, de a jelenlegi elnök-vezérigazgató, Hernádi Zsolt távozásáról már hetek óta keringenek a pletykák. Amennyiben valóban az a kormányzati szándék, hogy Hernádi távozzon, akkor azt legfeljebb háttéralkukkal érheti el a kabinet, a Mol-vezér távozását nyíltan kikényszeríteni aligha lehet.
Kocsis tagadja, hogy õ kerülne a Mol élére
Hernádi Zsoltot a jelenlegi BKV-vezér, Kocsis István válthatja a Mol elnök-vezérigazgatói székében - írta pénteki számában a Világgazdaság. Kocsis István közleményében cáfolta az értrsülést.
Magyar nagyvállalatoké lett Overdose fele
Megvette a magyar csodaló, Overdose tulajdonjogának 50 százalékát öt magyar nagyvállalat. Demján Sándor szerint a lépés a nemzeti összefogást szimbolizálja, Overdose nemzeti kincs, Magyarország sikerét mutathatja meg a világban.
Csányi és Hernádi a Financial Times toplistáján
Csányi Sándor és Hernádi Zsolt is bekerült a Financial Times által összeállított fejlõdõ piaci top 50 listára.
V�ls�gh�rad�: Sz�guldott a BUX, cs�kkent az infl�ci�, er�s�d�tt a forint
S�lyos k�vetkezm�nyekkel j�rhat a minim�lb�r t�lzott emel�se, nagysz�m� elbocs�t�st, a feketemunka el�ret�r�s�t eredm�nyezheti. nagyot fogott a BUX, az amerikai piacok is er�s�dtek, igaz, sokkal isebb m�rt�kben. A forint a zlotyval egy�tt er�s�d�tt, a magyar infl�ci� ism�t kisebb lett a v�rtn�l, de nem sokkal. A v�rakoz�sok szerint j�v�re kezd zuhan�rep�l�sbe a dr�gul�si �tem. �ri�spert kezdem�nyeztek az OTP ellen. V�ls�gh�rad� cs�t�rt�k hajnalban.
Nem mond le a makói gázról a Mol
A makói kutatások kilátásai rosszabbak a vártnál, de ez legfeljebb annyit jelenthet, hogy a Mol jelenleg nem hozza fel a gázt. Elõbb-utóbb azonban sor kerül erre - mondta Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója a hvg.hu-n.
- címkék:
- Hernádi Zsolt
- Makó
- földgáz
- gázmezõ
- Mol
- Címkefelhõ »
Az oroszoknak is nehéz préda lehet a Mol
Az orosz olajpiac átrendezõdése nehéz helyzetbe hozhatja a Molt, és egyre több jel utal arra, hogy újra felvásárlási célpont lehet a magyar olajcégbõl: a Mol iránt korábban az OMV érdeklõdött, most orosz befektetõk tûnnek esélyes vevõnek. A magyar energetikai óriást stratégiai jelentõsége miatt keresik a befektetõk, a felvásárlást azonban megnehezítheti, hogy a cég vezetése nyugaton szokatlan módon bebetonozta magát, és ezt a magyar politikai elit is teljes mellszéleséggel támogatja. Az oroszoknak is van azonban egy adujuk, a Mol ugyanis nagyban függ a keleti szállításoktól.
- címkék:
- Igor Szecsin
- Csányi Sándor bankár
- Vlagyimir Bogdanov
- Hernádi Zsolt
- Kupa Mihály
- Chikán Attila
- Vásárhelyi István
- Kemenes Ernõ
- Kamarás Miklós
- Nyugat-Szibéria
- Oroszország
- tõzsde
- felvásárlás
- részvény
- OTP Bank
- orosz gazdaság
- olajkereskedelem
- gáz
- olajipar
- részvénykönyv
- gázkereskedelem
- Rosznyefty
- Rusznyefty
- TVK
- OTP Bank
- Szurgutnyeftyegaz
- Mol
- OMV
- Címkefelhõ »
A Mol megkapta a Szurgut perindítványát
A Mol Nyrt. megkapta az orosz Szurgutnyeftyegaz pert kezdeményezõ keresetét, az orosz társaság a Fõvárosi Bíróságon támadta meg a magyar cég igazgatóságának döntését, amelyben megtagadta a Surgutneftegas részvénykönyvi bejegyzését.
Drágább benzint hoz az áfa- és jövedékiadó-emelés
A Mol Nyrt.-nek a júliusi áfa- és jövedékiadó-emelést maradéktalanul érvényesítenie kell az áraiban, ugyanúgy, mint korábban az áfa-csökkentést, mert ha nem így tenne, akkor korlátozná a versenyt - mondta Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója az MTI-nek. Ezek a Mol által nem befolyásolható tényezõk - tette hozzá. Az elnök-vezérigazgató azzal kapcsolatban, hogy júliusban a benzinár ismét elérheti-e a 300 forintot, nem nyilatkozott.
- címkék:
- Hernádi Zsolt
- üzemanyagár
- OTP Bank
- Mol
- Címkefelhõ »
"Nem a gazdaságban a legnagyobb a válság"
A Mol elsõ embere szerint Magyarországon nem a gazdaságban a legnagyobb a válság.
- címkék:
- Hernádi Zsolt
- gazdasági válság
- Mol
- Címkefelhõ »
R�szv�ny�gyletekkel v�di mag�t a Mol
A Mol �prilis 8-�n 4.965.582 darab Mol r�szv�nyt adott k�lcs�n az MFB Invest Zrt. r�sz�re a 2007. j�lius 3-�n k�zz�tett saj�t r�szv�ny k�lcs�nad�s�r�l sz�l� szerz�d�s alapj�n - k�z�lte az olajipari t�rsas�g a t�zsde honlapj�n cs�t�rt�k�n.
�rik az �sszecsap�s a Mol �s orosz tulajdonosa k�z�tt
Egyel�re nem sokat tudni a Mol �j orosz nagytulajdonos�nak terveir�l, a magyar olajc�g mindenesetre nem t�l bizakod� a sz�nd�kokat illet�en. Az els� konfliktusra az igazgat�s�g �sszet�tel�vel kapcsolatban lehet sz�m�tani.
Összehozta a Fidesz Gyurcsánnyal a Mol orosz vevõjét
"A magyar kormány vagy béna kacsa, vagy Oroszország ügynöke" - bírálta a kabinetet a Mol-részvények orosz kézbe kerülése miatt Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke. A testület rendkívüli ülésén az MSZP-s képviselõk többsége nem jelent meg, de a pénzügyminisztérium államtitkára és a miniszterelnök fõtanácsadója is tagadta, hogy a kormány tudott volna az oroszok szándékairól. A Mol-vezér szerint több dolog is furcsa.
Hernádi: helyes volt a Mol stratégiája
A Mol védekezési stratégiája helyességének beigazolódását látja Hernádi Zsolt abban, hogy az OMV osztrák energiacég - az Európai Bizottság versenypiaci aggályaira hivatkozva - a múlt héten visszalépett az összefonódásra bejelentett szándékától.
Hern�di: ellens�ges �tv�telt akar az OMV
Az OMV minden�ron a Mol �tv�tel�re t�rekszik, f�ggetlen�l att�l, hogy az �gyletnek gazdas�gilag van-e �rtelme vagy sem - fejtette ki v�lem�ny�t Hern�di Zsolt, a magyar g�z- �s olajipari c�g eln�k-vez�rigazgat�ja egy interj�ban.
- címkék:
- olajipar
- átvétel
- Hernádi Zsolt
- Mol
- OMV
- Címkefelhõ »
FT: "Az OMV k�rd�re fogja vonni a Molt"
"�les, nyilv�nos t�mad�st fog int�zni" a Mol v�llalati strat�gi�ja �s vezet�si m�dszere ellen az osztr�k OMV a magyar olajc�g e h�ten esed�kes k�zgy�l�s�n, �rta a h�tf�i Financial Times, amelynek �rtes�l�se szerint a r�szv�nyesek egy k�ls� befektet�i szolg�ltat�t�l olyan tan�csot kaptak, hogy ne v�lassz�k �jra Hern�di Zsolt eln�k-vez�rigazgat�t.
Hernádi: nem alaptalanul aggódik a Mol
Alátámasztotta a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Mûködõ Részvénytársaság aggályait Brüsszelnek az a döntése, hogy beindítják a második, mélyebb vizsgálati szakaszt az osztrák OMV olajcég felvásárlási terveivel kapcsolatban - jelentette ki szerdán Brüsszelben Hernádi Zsolt, a magyar cég elnök-vezérigazgatója.
Gyurcs�ny az OMV-vez�rrel t�rgyal
K�lcs�n�s egyeztet�s �s meg�llapod�s eredm�nyek�nt az osztr�k kancell�r fogadta a Mol Rt. vez�rigazgat�j�t, Gyurcs�ny Ferenc minisztereln�k pedig szerd�n tal�lkozik az OMV vez�rigazgat�j�val, Wolfgang Ruttenstorferrel - k�z�lte Dar�czi D�vid korm�nysz�viv�. Hern�di Zsolt a m�lt h�ten j�rt Alfred Gusenbauer osztr�k kancell�rn�l.
Bokros brut�lisnak nevezte a lex Molt
A lex Mol "brut�lis k�s�rlet arra, hogy az �llam mag�n�rdekeket v�delmezzen. Ennek semmi k�ze sincs a k�z�rdekhez" - mondta Bokros Lajos a Financial Timesnak. A brit napilap �ltal szerd�n k�z�lt cikkben a volt p�nz�gyminiszter, a CEU professzora azt is kifejti, hogy a lex Mol a magyar �zleti oligarch�k �rdekeit szolg�lja, �l�k�n Hern�di Zsolttal �s Cs�nyi S�ndorral.
Hern�di: Nincs �rtelme a Mol-OMV egyes�l�snek
Nincs �rtelme annak, hogy a r�gi� vezet� olajv�llalatai egym�ssal folytass�k a r�gi� olajipar�ban az elm�lt id�ben lezajlott konszolid�ci�t - jelentette ki Mosonyi Gy�rgy, a Mol vez�rigazgat�ja �s Hern�di Zsolt eln�k-vez�rigazgat�kedden �js�g�r�knak. A konszolid�ci� ugyanis a hat�konys�g n�vel�se n�lk�l semmit sem �r, ez pedig ezekben az esetekben nem val�sulna meg - tette hozz� Mosonyi.
Azerbajdzs�n kutatni h�vja a Molt
Azerbajdzs�nban t�rgyalt p�nteken Hern�di Zsolt, a Mol eln�k-vez�rigazgat�ja, aki a k�l�gyminisztert k�s�rte el �tj�n. T�bb gazdas�gi meg�llapod�st is k�t�ttek, �s a Nabucco g�zvezet�k is sz�ba ker�lt. Emellett az is kider�lt, hogy az azeriek "m�g eml�keznek a magyar konzervekre, Ikarus buszokra �s a cseresznyep�link�ra".
A Mol nem tervez ir�ni befektet�st
Hern�di Zsolt, a magyar energiaipari �ri�s vezet�je �gy v�lekedett a Der Standard osztr�k napilapnak adott interj�j�ban, hogy egyes r�szv�nyesei nem n�zn�nek j� szemmel egy ir�ni befektet�st. Az OMV-vel val� egyes�l�st ugyancsak nem tartja id�szer�nek.
Hern�di: A Nabucco �s a K�k �ramlat is j�
A Mol �s a r�gi� sz�m�ra nagyon fontos, hogy min�l hamarabb meg�p�lj�n egy �j k�olajsz�ll�t� vezet�k a r�gi�ban, cs�kkentve ezzel az energiaf�gg�s�get. Mindegy, hogy ez a Nabucco, vagy a K�k �ramlat - mondta Hern�di Zsolt, a Mol els� embere a t�rsas�g �ves k�zgy�l�s�n cs�t�rt�k�n. A kih�v�sokat�2007-ben els�sorban az akviz�ci�k jelentik. �l� tud�s�t�s.
Feléledt a Bozsik-program
Stílszerû környezetben, a Puskás Ferenc-stadion gyepszõnyegének kezdõkörében felállított sátorban tartott sajtóértekezleten jelentették be szerdán a magyar futball felvirágoztatása szempontjából - potenciálisan - örömteli hírt: létre jött az OTP-Mol Bozsik József Labdarúgó Akadémia, melyhez egy évre 550 millió forintot utal a két névadó mamutcég az MLSZ-nek. Az egyelõre egy évre aláírt szerzõdés lényegében a pénzhiány miatt kifulladt Bozsik-program újjáélesztését jelenti, az akadémia igazgatója dr. Mezey György.