Helsinki Bizottság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Soros György
- TASZ
- migráció
- Fidesz
- Emberi Jogok Európai Bírósága
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A Fidesz elnézést kért Soros György miatt
Nyílt levélben kért elnézést a Helsinki Bizottságtól a Fidesz, mert két éve szóvivőjük azt állította, hogy a szervezet Soros György megrendelésére járatja le a pártot.
Adathamisítással vádolja a Fidesz a Helsinki Bizottságot
Közleményben tiltakozik a Fidesz a Helsinki Bizottság kijelentései ellen, és felszólították őket, hogy "fejezzék be a hazudozást". A Helsinki Bizottság beperelte a Fideszt.
A Fidesznek bocsánatot kell kérnie a Helsinki Bizottságtól
- címkék:
- Fidesz
- Helsinki Bizottság
- Címkefelhő »
A BRFK zaklatta a melegeket
Nemcsak diszkriminált, hanem zaklatott is a BRFK, amikor betiltotta 2012-ben a Budapest Pride felvonulását.
Csak a rabokon múlik, szétperelik-e a magyar államot
Hagyó Miklós majdnem 4 millió forintot kap a magyar államtól azért, mert embertelenül kis helyen és indokolatlanul sokáig tartották fogva. Hagyó sorsában több ezer rab osztozik: a börtönök zsúfoltak, egészségtelenek, az előzetes letartóztatást pedig úgy osztják a magyar bíróságok, mintha természetes lenne valakit börtönben tartani. A rabok szétperelhetnék az államot, csak nem nagyon van, aki segítene nekik ebben.
A herceg és a Benes-dekrétumok
Karel Schwarzenberg cseh elnökjelölt úgy érezte, a választási kampány közepette is ki kell mondania a népszerűtlen igazságot.
Helsinki Bizottság: Beperelhetik a melegek a rendőrséget
Beperelhetik a rendőrséget és kárttérítést is követelhetnek a melegfelvonulás résztvevői, amiért a BRFK forgalmi okokra hivatkozva nem engedélyezte a felvonulást. A Helsinki Bizottság szerint a rendőrség diszkriminálja az érintetteket, és a januári békemenettel példálóznak.
Rossznak tartják a Btk. szigorítását a jogvédők
Indokolatlanul szigorít, alaptörvény-ellenes és abszurd szabályokat, aránytalan büntetéseket tartalmaz a Helsinki Bizottság szerint a büntető törvénykönyv tervezete. A jogvédők 28 oldalas véleményt küldtek a minisztériumnak, szerintük hatástalan lesz a szigor.
Börtönöket perel a budaörsi pénzszállítórablás egyik gyanúsítottja
Ötmillió forint követel a Sopronkőhidai Fegyház és Börtöntől egy hat éve őrizetben levő, rablással gyanúsított férfi. S. Péter az állítja: megromlott a látása, mert egy gyengén megvilágított cellában tartották fogva, emellett aránytalanul kis helyet biztosítottak neki a sétára, és csak havonta egyszer fogadhatott látogatókat.
Nyugtalanítónak tartja a magyar tendenciákat az amerikai Helsinki Bizottság elnöke
Benjamin Cardin demokrata párti amerikai szenátor szerint nyugtalanítóak a magyar kormány intézkedései. Az amerikai Helsinki Bizottság elnöke elemzésében arról ír, hogy reméli, az átalakulásukhoz mintát kereső országok távol tartják magukat a magyar modelltől.
Rendőri bántalmazás miatt ítéltek Magyarország ellen Strasbourgban
Magyarország megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglalt, az embertelen és megalázó bánásmódot tiltó rendelkezést, amikor egy öt évvel ezelőtti koccanásos baleset után előállított férfit súlyosan bántalmaztak a rendőrök. A férfi közel négymillió forintnak megfelelő kártérítésre számíthat.
Újabb felszólítás Szerbiának a magyarellenes atrocitások miatt
Levélben adott hangot súlyos aggodalmának Christopher H. Smith, New Jersey-i republikánus képviselő, az amerikai Kongresszus Helsinki Bizottságának elnöke a folytatódó vajdasági magyarságot és más kisebbségeket érintő atrocitások miatt. A július 21-én kelt levelet az amerikai képviselő hétfőn nyújtotta át Szerbia-Montenegró nagykövetének azután, hogy a múlt héten találkozott Boris Tadic szerb elnökkel Washingtonban.
Az RMDSZ is korlátozná a kisebbségi jelöltállítást
Az RMDSZ is támogatja azt a törvényjavaslatot, amely korlátozná az önkormányzati választáson induló kisebbségi jelöltek számát. A román parlamenti pártok által támogatott javaslat szerint csak olyan kisebbségi szervezetek indulhatnának a júniusi választáson, melyeknek vagy van már parlamenti mandátumuk, vagy legalább huszonötezer tagjuk van szerte az országban. A törvény ellen az erdélyi polgári szövetségek és a romániai Helsinki Bizottság is tiltakozik.
- 1