Hans Christian Andersen
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Dánia
- mese
- advent
- Koppenhága
- könyvvizsgáló
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Plusz öt fokban a dánok már zoknit sem húznak
Ha Koppenhágában süt a nap, akkor a világ legszebb színes házaiban gyönyörködhetünk Nyhavn kikötőjében. Ha borult az ég vagy esik az eső, kárpótlásként ott vannak a rúnakövek, amelyek a Nemzeti Múzeum egyik hatalmas termében trónolnak. Ha pedig valaki veszi magának a fáradságot, és a közeli Roskildébe utazik, megcsodálhatja a világ első gótikus stílusban, kizárólag téglából épített, döbbenetes méretű katedrálisát. Riport Koppenhágából és Roskildéből, ahol egyetlen pillanatig sem lehet unatkozni.
A Disney újra menő
Húsz év után a Disney megint a legjobb formáját hozza, pedig azt hittük, a Pixaré a pálya. A múlt héten mozikba kerülő Jégvarázs a Disney stúdió kilencvenes évekbeli aranykorát idézi fel; a nővéréért a zimankóban kajtató kis hercegnő sztorija felér az olyan klasszikusokkal, mint A kis hableány vagy A Szépség és a Szörnyeteg. És erről nem elsősorban a 3D vagy a CGI tehet, hanem egyszerűen csak a szokatlan, de jól kitalált történet, aminek ugyan kevés köze van Andersenhez vagy a Hókirálynő-meséhez, de kit érdekel, ha jobb.
Ötöslista: Marék Veronika kedvenc meséi
Sorozatunkban művészembereket kérdezünk kedvenc olvasmányaikról, regényhőseikről, mondataikról, és minden egyébről, ami csak eszünkbe jut. A szabály, hogy csak ötöt választhatnak, és muszáj magyarázkodniuk is. Mivel ma, szeptember 30-án ünnepeljük Benedek Elek születésnapját - és vele együtt a mese napját is -, a mesékről faggattuk következő "áldozatunkat". Marék Veronika, Kipp kopp, Boribon és a Kockásfülű Nyúl kitalálója imádja a kis állatokat és a "füvek-növénykék" világát.
Tíz kedvenc karácsonyi történetünk
Megfigyelték már, hogy a karácsonyi mesék többsége vagy se füle-se farka érzelgősség vagy szívfacsaróan szomorú haláleset? Összeszedtük közülük azokat, amelyek mégis meg tudtak minket hatni úgy, hogy közben nem émelyegtünk a sziruptól. Emellett mivel kedveljük a krimiket és a groteszk meséket, azokból is bőven válogattunk karácsonyi összeállításunkba.
Ferrari-fesztivál a Nürburgringen
A hétvégén a németországi Nürburgring ad otthont a Ferrari Challenge soron következő versenyeinek, vasárnap a hétszeres Forma-1-es világbajnok, Michael Schumacher is részt vesz a rendezvényen. Szombaton egy valami tisztán megmutatkozott: a legtöbb utcai Ferrari minden bizonnyal Németországban van.
Andersen nyomában
Bár mindössze félmillió lakosával és méretével Dánia fővárosa messze elmarad a nyugat-európai nagyvárosoktól, egységes városképével, klasszicista épületeivel, zöldellő parkjaival, sétálóutcáival, a számtalan látnivalóval és szórakozási lehetőséggel mégis Észak-Európa egyik legnépszerűbb úti céljának számít. Érdemes ellátogatni ebbe a barátságos atmoszférájú skandináv városba, és eltölteni néhány napot észak mediterránjának elbűvölő világában.
Kate Winslet és a disznóvágás
A heti filmsvédasztal kínálata: kisvárosi nyomasztás Kate Winslettel, norvég abszurditás, cuki malac cuki gyerekszínésszel, szirupos családi dráma és egy magyar mesejáték.
A Kikötők kikötője: Koppenhága
Hogy ki a leghíresebb dán arról csak bizonyos körökben oszlanak meg a vélemények. A rockerek szerint ugyanis Lars Ulrich az a Metallicából, mások szerint a focista Michael Laudrup, mégis a legtöbben Hans Christian Andersenre szavaznának. Egy közös bennük: mindannyian kötődnek Koppenhágához, bár utóbbi nem itt született.
A Deloitte is bevásárolt Andersen-cégekből
Az elmúlt néhány hétben a Deloitte&Touche nemzetközi könyvvizsgáló cég aktív tárgyalásokat folytatott az Enron-botrány miatt ellehetetlenülő, a világ különböző pontjain található Andersen egységekkel. A tárgyalások eredményeképpen a társaság számos országban megegyezett a helyi Andersen képviselettel a partnerek és az ott dolgozó szakemberek átvételéről - áll a társaság Üzleti Negyedhez eljuttatott közleményében.
Az Andersen az Ernst and Younggal fuzionál a régióban
Az Ernst and Young és az Andersen megállapodtak abban, hogy egyesítik közép-kelet-európai tevékenységüket. A két könyvvizsgáló és tanácsadó cég Magyarországon, a Cseh Köztársaságban, Szlovákiában, Horvátországban, Szlovéniában, Romániában és Bulgáriában kapcsolódik össze.
Meghiúsult az Andersen-KPMG fúzió
Néhány regionális partner ellenállása miatt meghiúsult az Arthur Andersen Egyesült Államokon kívüli érdekeltségei és a rivális KPMG fúziója - közölte kedden az Andersen Worldwide. A BBC tudósítása szerint a partnerek minden országban maguk keresik a kiutat a jelenlegi válságból.
Közép-Európában tovább tárgyal a KPMG és az Andersen
Az öt nagy négyre olvadhat a fúzióval
Kemény piacfelügyeleti ellenállásra, évekig húzódó jogi bonyodalmakra és ügyfélkörének "átszervezésére" kell felkészülnie a KPMG globális könyvvizsgáló és tanácsadó cégnek, amennyiben valóban sikerül megállapodni a megroppant konkurens, az Artur Andersen Egyesült Államokon kívüli érdekeltségeivel az Andersen-hálózat beolvasztásáról. Formális megállapodás még nem született, a fúzióba menekülő Andersen és az utolsó mentsvár szerepét játszó KPMG vezető partnerei azonban optimistán nyilatkoztak a tárgyalások várható kimeneteléről.
Az Ernst and Youngnak nem kell az Andersen
Az Ernst and Young könyvvizsgáló csoport kiszállt az Andersen megvásárlásáról folytatott tárgyalásokból, legalábbis addig, amíg az Enron-csőd miatt komoly bajba került rivális cég helyzete nem tisztázódik. Az Andersen ellen perek sora készül, sőt büntetőeljárás is lehetséges, miután erős kételyek merültek fel az Enronnál alkalmazott könyvvizsgálati módszerei kapcsán.
Terebélyesedő Enron-botrány
Az amerikai gazdaságtörténet példátlan méretű vállalatcsődjének ügyében egyre több a megválaszolatlan kérdés. Az utóbbi napokban napvilágra került fejlemények szerint a cég vezetői eltitkolták az energiakereskedő cég közeledő csődjét, az Andersen könyvvizsgáló a csőddel kapcsolatos dokumentumok megsemmisüléséről számolt be, a Bush-adminisztráció pedig egyre kényesebb - texas-i üzleti fogásokkal kapcsolatos - kérdésekre kénytelen válaszolni.
- 1