Hajós András
címke rss- kapcsolódó címkék:
- TV2
- tévé
- média
- Az ének iskolája
- Sztárban sztár
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Őstehetség és cuki kislány Az ének iskolájában
Friderikusz Sándor megnyitotta a tehetségek előtt Az ének iskoláját, és remekül hozta az osztályfőnöki szerepkört. Hajós András vicces volt, Szulák Andrea olvadozott a zsűriasztal mögött, Király Viktorról kiderült, hogy bírja a gizda gyerekeket, Szandi pedig megtalálta gyermekkori önmagát.
Amikor csokit vesz, odaszúrok neki
Szulák Andrea szerint az őszinteség a legfontosabb, Hajós András viszont azt szeretné, hogy a gyerekek jól érezzék magukat a szombaton induló Az ének iskolája című műsorban. Király Viktornak a tisztelet kivívása a legfőbb gondja, Szandi pedig azt próbálja átadni, amit Fenyő Miklóstól tanult annak idején - a műsorvezető-osztályfőnök, Friderikusz Sándor mindeközben megvédené a gyerekeket a szerinte néha túl szigorú tanároktól tanári karával beszélgettünk a műsorról.
Visszatért a zenéhez Hajós András
Beszólások és kritizálás helyett újból zenével fog foglalkozni Hajós András, aki zenekarával ismét színpadra lép és a TV2 zenés, gyermek-tehetséggondozó műsorában is szerepet vállalt - tudta meg a Life.hu.
Valami újjal próbálkozik Király Viktor
Király Viktor is tanár bácsi lesz a TV2 új tehetséggondozó műsorában, Az ének iskolájában, amelyben 8-14 éves korú gyermekek fognak versenyezni. A Megasztár egykori győztese Szulák Andrea, Szandi és Hajós András mellett kapott helyet a produkcióban, ahol az osztályfőnök-műsorvezető Friderikusz Sándor lesz - tudta meg a Life.hu.
Gúnynevet aggattak a gyerekek Hajós Andrásra
Hajós Andrást hamarosan a Tv2 új tehetségkutatójának énektanáraként láthatjuk a képernyőn, ahol ígéri, laza stílusát a gyerekekkel szemben sem veszíti el.
- címkék:
- Hajós András
- tanár
- osztály
- ének
- műsorvezető
- Címkefelhő »
Hajós András: Nem szeretnék eltűnni csendben
Az Emil Rulez frontembere úgy érzi, hogy a Heti hetes-nek már nincs olyan súlya és erős közönsége, mint volt korábban, a gázsik is csökkentek, pont jókor jött neki a TV2 felkérése - ráadásul egy olyan műsorba mehet, ahol zenélhet, zenét taníthat. Friderikusszal egy műsorban lesz, de nem tart tőle, a gyerekeket pedig nem félti a tévétől, mert jól és gyakran használják a modern médiát, és sok bennük a szereplési vágy.
Hajós a TV2-höz igazolt
Hajós András otthagyta az RTL Klubot. A Heti hetes állandó szereplője ezután a TV2 csapatát erősíti majd.
Hajós András csatornát vált, otthagyta a Heti Hetest
A heti adásban már nem szerepel, más csatornától kapott ajánlatot.
Százezret kapnak adásonként a Heti hetes szereplői
A korábbi gázsi harmada jár csak a gyérebb nézettségű RTL II-n a Heti hetes szereplőinek.
Tomika egy szimpatikus hülyegyerek
A magyar popzene legaljának tartod a Mizut, és akarsz egy kiadósat utálkozni? Vagy azok közé tartozol, akik ordították már bele az éjszakába, hogy jön a gecigránát? Esetleg kíváncsi vagy rá, hogyan lesz valakiből selfmade popsztár? Vagy csak szimplán csak néznél egy jó filmet? Akkor a Fluor Tamást bemutató dokumentumfilm neked való. A Fluor Film sokkal jobb annál, mint amilyennek elsőre elképzeled.
Kinyaltuk a mézesbödönt - az Emil.Rulez! a Quartnak
Hosszabb szünet után tért vissza a Gyere át! című új lemezzel a jazzes alternatív popzenét játszó Emil.Rulez! Hajós Andrással és Hegyi Györggyel arról beszélgettünk főhadiszállásukon, hogy segíti-e a tévés hírnév a zenekart, szándékosan építenek-e közösséget, és hogy miért szólnak vissza a kommentelőknek.
- címkék:
- Hajós András
- Emil Rulez
- Címkefelhő »
Mire gerjed egy magyar stand-up komikus?
Új részekkel és új arcokkal tér vissza a Comedy Central bemutatja című stand-up show ősszel.
10 napi humor Füreden
A DumaFüred az év legnagyobb humorfesztiváljának ígérkezik: a július 27-én startoló 10 napos programon a stand up comedy hazai sztárjai mellett koncertek is lesznek. Sándor György, Fábry Sándor és Hajós András is készül közös előadással, de nem hiányozhat a L'art pour l'art Társulat sem.
Csatornát vált a Heti hetes
Hetek óta arról szólnak a hírek, hogy a gazdasági válság miatt megszűnik az RTL Klub egyik legrégebbi műsora, a Heti hetes. A napokban azonban kiderült, hogy az RTL2 veszi át a talkshow-t.
Csillag születik: a Prügyi Duó távozott a műsorból
A szombat esti döntő két dolog miatt is különleges volt. Egyrészt a legjobb hat előadó egyéni és páros produkciókkal is színpadra lépett, másrészt a megszokott két kieső kiscsillag helyett most csak egynek ért véget a verseny.
Puzsér: "Hajós a véleményemet vitassa, ne a személyemet!"
A Csillag születik szombati döntőjén Hajós András keményen odaszólt Puzsér Róbertnek. A kritikus nyelt egy nagyot, és csendben maradt. A Life.hu-nak azonban már beszélt.
Fura döbbenet, erotika és förtelmes előadások - Még a zsűri is összeszólalkozott
Akit ma este sem látunk a Csillag születik válogatásán, biztosan nem lesz néhány hét múlva milliomos a tehetségkutató segítségével. A válogatások utolsó etapja került ma képernyőre, jövő héten már a végső döntésen van a sor. Azért ahhoz kétség sem férhet, hogy maradtak még érdekes, felfedezésre váró figurák.
Sokkoló produkció a Csillag születikben
Az újabb válogató legfontosabb kérdése a továbbjutáson kívül az volt, hogy ezen az estén kit fog porig alázni a Csillag születik megmondóembere, Puzsér Róbert. A szigorú zsűritag egy sokkoló produkció előadóját egyenesen szélhámosnak nevezte.
"Éneklésmentesen is lehet boldog életed" - válogat a Csillag Születik
Az RTL Klubon március 17-én indul a Csillag Születik negyedik szériája, amely több újdonsággal is szolgál a nézőknek. Az új zsűrivel és szokatlan műsorvezető-párossal induló tehetségkutatónak a szerkezete is változott némileg, a korábbinál több casting epizód és egy "középdöntő" is lesz. Az előválogatók második forgatásán jártunk, ahol a műsor kreatív producerével, Herman Péterrel is váltottunk pár szót.
Csillag születik: A zsűri mindenkit durván kiosztott
Szombat este elindult a Csillag születik negyedik szériája is az RTL Klubon. A sokféle próbálkozó a válogatáson bemutathatja, mi az, amiben sokkal jobb, mint mások, és bebizonyíthatja, hogy méltó utódja a legutóbb győztes László Attilának.
Hajós András: Örülök, hogy az RTL Klub bevállalós
Az Emil Rulez frontembere nem volt képernyőn ősz óta, de most visszatér a Heti Hetes-ben, és az RTL Klub beültette a Csillag Születik zsűrijébe. Büszke a csatornára, hogy a konfliktusosabb, szókimondó Puzsér Róbertet is felvállalja a show. Hajós abban bízik, hogy egyszer lesz majd olyan tehetségkutató is, ahol mindenki csak saját dalokkal próbálkozhat.
Íme az új zsűri és az RTL Klub legújabb műsorvezetője
Az RTL Klub végre elárulta, mi várható a következő szezonban: lecserélték a Csillag születik zsűritagjait, új műsorvezető került főműsoridőbe egy régi vetélkedővel, és egy ismeretlen játékkal is készül a csatorna.
Fábry és Hajós bemutatták, hogyan ne vitázzanak az iskolások
Fábry Sándor és Hajós András televíziós hírességek vitája nyitotta meg a Szóval?! nevű országos középiskolai vitaversenyt, amelynek végső célja, hogy a demokratikus vitakultúrát fejlessze a magyar diákok körében. A csütörtökön induló versenyen a csapatoknak egy-egy EU-val kapcsolatos kérdés mellett, illetve ellen kell érvelniük. Hajós és Fábry az egységes EU-ról vitáztak.
Havas Henrik műveletlennek és számítónak tartja Friderikusz Sándort
Havas Henrik videoblogjában azt ecseteli, hogy szerinte kollégája, Friderikusz Sándor egy műveletlen és számító ember, aki életében 10 könyvnél többet nem olvasott el. Riporterünk most újra rákérdezett a Frizbi felvételén, hogyan vélekedik a showmanről Havas, hiszen úgy hírlik, hogy Friderikusz fogja vezetni az ország egyik legsikeresebb műveltségi vetélkedőjét, a Legyen Ön is milliomost!
"Nem ülünk a kormány térdére" - ezrek tüntettek Matolcsy leváltásáért
Többek között Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azonnali felmentését követelte a Parlament melletti rakparton összegyűlt több ezer tüntető. "Orbán Viktor Magyarország legkártékonyabb politológiai jelensége" - jelentette ki Hajós András énekes a demonstráción, amelyet az Egymillióan a Sajtószabadságért Facebook-csoport szervezett, "Matekból egyes" címmel. A tömegből Hoffmann Rózsa és Orbán Viktor nevének puszta említése is füttyöt váltott ki. "Gyuri már csomagol" - üzenték a tüntetőknek egy molinón az LMP politikusai a Képviselői Irodaház ablakából.
Bajor Imre színt vallott a Heti Hetes felvételén
A Heti Hetes utolsó adásának felvételén elcsíptük Bajor Imrét, aki egy titkát osztotta meg a Life.hu riporterével, de mesélt többek között Hajós András és Jáksó László is a műsor elmúlt tizenhárom évéről.
"A mohácsi csatára is visszaemlékszünk" - újrajátsszák a mexikói 0-6-ot
Rátgéber László kosáredző a jugoszláv hadsereg őrségében egy szemeteskosáron állva, Csötönyi Sándor bokszelnök a kiskunmajsai strandon egy Tavasz tévén nézte 1986-ban a szovjet-magyar világbajnoki futballmérkőzést. A 6-0-s vereséggel végződött irapuatói meccs visszavágójaként beharangozott gálát szombaton Telkiben rendezik. A hír hallatán Hajós András gyomra görcsbe rándult, a tankcsapdás Lukács László szerint nem a futball lesz ott a lényeg, Faragó Tamás pólólegenda pedig úgy véli, legfeljebb az derül ki az ilyen meccseken, hogy aki fiatalkorában nem tanult meg focizni, az öregkorában sem tud.
Hajós András hatalmas nemiszervet képzel magának, ha iszik
Hajós András szeret lazulni, de ma már nem iszik tömény alkoholt, csakis fröccsöt, vagy néha egy kis pálinkát. Régebben azonban akadtak gondjai egy-egy átmulatott éjszaka után.
Hajós András a Comedy Centralon is feltűnik
A tavasszal új részekkel képernyőre kerülő Comedy Central bemutatja színpadán lép fel Hajós András.
"Nagyon szeretek hallgatni is" - Lovász László talkshow-t vezet
A Prizma Tv-n március 11-én indul a Light Night című talkshow, melyben a Heti hetes-ben is látott Lovász László kérdezgeti a vendégeket. A házigazda az [origo]-nak mesélt a produkcióról és korábbi munkáiról: az Esti Showder-ben még a táblákat pakolgatta Fábry Sándornak, Hajós Andrásnak viszont már ő csinált műsort.
"Csak szórakozni akartunk a Fábry-paródiával"
Hajós András és Lovász László egy internetes Fábry-paródiával szórakoztatták magukat a napokban: elmondásuk szerint nem akartak politizálni, csak jól érezték magukat pár órán át.
Ismerősei szerint Bajor Imre túlhajszolta magát
Bajor Imre lemondta fellépéseit, a Heti hetes-ből pár hétre kikerült, jelenleg kórházban kezelik. A Mikroszkóp Színpad és az RTL Klub produkciója is azt közölte, hogy várják vissza, amint jobban lesz, a barátok, kollégák szerint pedig többet vállalt, mint amennyit kellett volna, és az is hiba volt, hogy minden problémájáról, napi gondjáról beszámolt a sajtónak.
Új műsorvezetők az RTL Klub Reggelijében
Hajós András és Jáksó László is beül az augusztus 16-i héten a Reggeli műsorvezetői székébe.
Hajós András: Salátával kezdődött az egész
Fásult angolokról és képben lévő szlovákokról beszélt a Németország-Anglia nyolcaddöntő után az [origo] vb-rádiójának két műsorvezetője, Hajós András és Hajdú B. István.
Ki pótolhatja az X-Faktorban Stohl Andrást?
Az RTL Klub idei legdrágább produkciója műsorvezetését nem bízhatja kezdőre, külsősre, valószínűleg rutinos, régóta az RTL-nél dolgozó tévés kerül Ördög Nóra mellé, Stohl András helyére. Szavazzon a jobb hasábban: ön kit látna szívesen a show-ban?
Hajós András: Minden ziccert nem lehet elvinni
A Heti hetes állandó tagja mesél arról, hogy mit gondol a szerepéről, miképp alakult ki a csapat, megvédi a TV Paprikán látott gasztroműsorát, és elárulja, miért kerüli a sajtót. Nem tervezi, hogy politikus legyen, ugyanakkor nagyon érdekli a politika: az LMP-t még támogatta is csendben, háttérből, de nem akarta arcát adni a pártnak, mert tudja, hogy megosztó személyiség. A héten már egy újabb Viasat-produkcióban, A cég hangjá-ban szerepel, Somával és Novák Péterrel alkotják egy zenés reality zsűrijét.
Hajós új műsora ősszel lehet képernyőn
Hajós Andrást ősztől nemcsak a Heti hetes-ben, de egy új főzőműsorban is láthatja a néző.
- címkék:
- Hajós András
- főzőműsor
- TV Paprika
- Címkefelhő »
Hajós András nyárra csatornát vált
A Heti hetes nyári szünetre ment, Hajós András pedig a TV Paprikára.
- címkék:
- Hajós András
- főzőműsor
- TV Paprika
- Címkefelhő »
Hajós Andrást megröntgenezték
A Királynő műsorvezetője kerékpárral esett, keze fáj, de a műsort nem mondta le.
Heti Hetes - irritációs toplista
Olvasóink szavazása alapján, bő 32 ezer voks után kiderült, hogy Farkasházy Tivadar a legidegesítőbb szereplő a Heti Hetes-ben.
Hajós András két műsora a humortévén
A Comedy Central ismétli Hajós két korábbi műsorát április 13-tól.
Hajós András: A Heti hetes a legjobb kompromisszum
Már nem lobog benne ugyanaz a tűz, kicsit megkeseredett, de lassan négy éve hétről hétre ott ül a Heti hetes-ben Hajós András. Bár az RTL Klub időnként felkéri, rendre nemet mond, csak olyat vállal el, amiben tényleg jó. A magyar televíziózásban a politikai talkshow-kat hiányolja, és alig várja azt az időszakot, amikor az internetnek köszönhetően rétegműsorokat is megéri készíteni a magyar közönségnek.
Holland cunami Hajós Andrással
- címkék:
- Hajós András
- színház
- cunami
- Címkefelhő »
Holland menekültek a Keleti pályaudvaron
Hajós érveit ajánlotta az MSZP-nek Navracsics
A Fidesz hajlandó együttműködni az MSZP-vel, de csak az után, ha a párt meneszti Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt - közölte Navracsics Tibor, a legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetője. Navracsics a Gyurcsányt lemondató Hajós András zenész-műsorvezető érveit is a szocialisták figyelmébe ajánlotta.
Merkeltől kért igazolást Gyurcsány - online tudósítás
Az Astoriánál egy irodaházból hazaküldték az embereket és a közeli McDonald's is bezárt a kora esti MIÉP-gyűlés miatt. A közismert liberális Hajós András közben lemondásra szólította fel Gyurcsány Ferencet, aki viszont Berlinben kért és kapott igazolást a hazugságos beszédért. Gyurcsány a Washington Postnak barátnős példával magyarázta, miért mondta azt, "elkúrtuk". Kövesse a legfrissebb híreket az [origo]-n!
Ikertornyok állják Schumi és Massa útját
Újabb grandiózus erősítést hajtott végre a Pilótaválogatott ellen készülő Hungarian All Stars csapat, melynek keretébe bekerült két olyan védő, akik fizikai paramétereik miatt tavaly is tekintélyt parancsoltak a Puskás-stadion gyepén. Bozsik Péter és Gellei Imre szövetségi kapitányok örömmel nyugtázhatják, hogy a 197 cm-es Carlos Perez és a 199 cm-es Hajós András állja majd útját a Schumacher vezette csapat rohamainak.
Hajós András: Írjatok, amit akartok!
Még tavaly felröppent a hír, hogy Hajós András saját produkciójával jelentkezhet az év elejétől. Az Emil Rulez frontemberének ez lett volna a negyedik lehetősége, hogy önálló műsorával szórakoztassa a publikumot, ám a jelek szerint ősz előtt nem lesz saját műsora.
- címkék:
- Emil.RuleZ!
- Hajós András
- Címkefelhő »
Világsztárok Budapesten: csak a zene van
Elszánt arcok, égő pillantások, izzadt hónaljak, lendülő karok, összezárt szemek, repkedő gitárok, lobogó hajak, játékos, kalimpáló ujjak és mikrofonra szoruló kezek, 275 oldalon, igényes kiadásban. Hajós András előszavával megjelent Hegedűs Ákos fényképeinek albuma. "A zenészek nem lexikonoknak játszanak. A lexikonok ugyanis nem tudnak tapsolni" - írja az Emil Rulez frontembere.
Hajós András: Nagy arc, kis IQ! Ez a boldogság titka
Hajós Andrást, az Emil.RuleZ énekesét láttuk vendégül a Társalgóban, aki egy merész, eredeti és a magyar nézők számára igencsak szokatlan show-műsorral, a Magánszámmal próbálja képernyő elé szegezni szerda esténként a nézőket. Mint megtudtuk, András elvesztette a hitét az öltönyben és nyakkendőben, ezért zenélésre adta a fejét, szociológia szakon végzett az ELTE-n, de soha nem volt szociológus, és kimondottan szereti Gryllus Vilmost és Tabi Lászlót, na és persze a kabátos husit céklával.
Nincs nagy művészet, ez csak popzene - Emil.RuleZ!
Rövidesen új lemeznek örülhetnek az Emil.RuleZ! rajongói, és ez lesz az első album, amit az új dobosával rögzít a zenekar. A Vendégszobában Hajós András és Hegyi György beszélt az együttesről, az új lemezről és arról, hogy miért nem nézik a Forma-1-et, de természetesen szóba került Hajós tévés karrierje is.
- címkék:
- Hajós András
- popzene
- meleg
- Vendégszoba
- Címkefelhő »
Tökölit nem engedik Schumival focizni
A jövő szerdán 20.15-kor a Puskás Ferenc-stadionban, jótékonysági mérkőzésen fellépő Nazionali Piloti nevű Forma-1-es válogatott hiába próbálta kölcsönkérni Tököli Attilát az 1. FC Kölntől, a magyar All Star-válogatott kerete ellenben újabb két húzónévvel, Bakács Tibor Settenkedővel és Hajós Andrással bővült.
Bálint Antónia és Magdi anyus is méricskél
Bálint Antónia borzasztóan izgul, Sebestyén Balázs még soha nem mérte meg, mekkora, Janicsák tesztekben erős, Marsi Anikónak bizonyítana. Gáspárné Bea asszonynak nincs erőssége, nem készül, de imádja Vágót, és könnyű kérdéseket kér. Hajós András eljátssza, hogy izgul, főleg az ábráktól retteg. Fodor Zsóka, a Barátok közt Magdi anyusa nem tart nagyon a megmérettetéstől, mert "ő nagyon olvasott".
Hajós: Nem leszek benne a tévében
Megszűnik az RTL Klub péntek esti sajátos tehetségkutatója, a bizarr figurákat felvonultató Benne leszek a tévében című műsor. Hajós András kilenc részre szerződött, így lezártnak tekinti ezt a munkát.
- címkék:
- Hajós András
- RTL Klub
- Címkefelhő »
Ugyanaz kezeli a távkapcsolót
A TV2 öt legnézettebb műsora hétvégére esik, ami nem is csoda a hétközi, főműsoridős, RTL klubos fölényt látva. Legyőzhetetlenül erős volt múlt héten a Fókusz-Vágó-Barátok közt tengely, jól tartja magát a Megasztár, kissé esett Hajós.
- címkék:
- Hajós András
- Megasztár
- MTV
- RTL Klub
- TV2
- Címkefelhő »
Hajós furcsa figuráival nyert az RTL Klub
Közel kétmillió tévénéző figyelte péntek este a Hajós András vezette Benne leszek a tévében! című műsort, mely lehetőséget adott exhibicionista figuráknak, hogy legalább két-három percig képernyőre kerülhessenek igen sajátos produkciójukkal.
- címkék:
- Hajós András
- RTL Klub
- Címkefelhő »
Exhibicionisták szállják meg Hajós műsorát
Gregorich András főszerkesztő elmondta az [origo]-nak, hogy a stáb szinte az egész januárt országjárással töltötte: megfordultak Szombathelyen, Miskolcon, Debrecenben, Szegeden. Ezeken a helyszíneken két-kétnapos castingokat, válogatásokat tartottak, de persze néha megnézték a pesti exhibicionistákat is.
Az MTV szánja-bánja a szórakoztató választást
A Magyar Televízió szerdán kiadott egy közleményt, amiben hibának nevezik, hogy a december 5-i népszavazás estéjén szórakoztató műsorokat sugároztak. Rossz döntésnek tartja a tv vezetése, hogy este háromnegyed tízig a Szuperbulit adták, és utána Hajós András tréfásan bejelentkezett a választási műsorba. A név szerint meg nem nevezett felelősök írásbeli figyelmeztetést kaptak.
Hajós András saját műsort kap az RTL Klubon
Két visszatérő tévés személyiség erősíti az RTL Klubot jövőre. Kepes András két műsorban is feltűnik, de a Heti hetesben egyre gyakrabban felbukkanó Hajós András is állandó műsort kapott: a Benne leszek a tévében című "tehetségkutató - ki mit tud" hetente lesz látható a képernyőn. Lehet indulni tánccal, szavalással, énekléssel, állatidomítással, bármivel - lényeg, hogy lekösse a nézők figyelmét.
Vizsgálat az MTV népszavazási műsora miatt
Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szerint az MTV megbukott a közszolgálatiságból vasárnap, mert csak este fél tízkor kezdett foglalkozni a népszavazás eredményének alakulásával. Mások pedig a Friderikusz-műsorban feltűnő Hajós András szereplését kritizálják - írja a Népszabadság.
Hajós András: Harminc adás nem kudarc
A sajátos, egyedi stílusban éneklő és eredeti dalokkal előrukkoló zenésszel a MAHASZ díjkiosztóján beszéltünk. Kissé kedvetlenül várakozott társaival a gála előtt, vélhetően többet várt a Viasat tévécsatornától - vagy éppen önmagától.
- címkék:
- Hajós András
- Viasat
- MAHASZ
- Címkefelhő »
Hajóssal és új valóságshow-val folytatja a VIASAT3
Év elején induló programjait követően márciusban egy Magyarországon még nem sugárzott valóságshow-t is műsorra tűz a csatorna. Hajós András, tévés pszichiátriai rendelés, kandikamerás lakberendezés és otthoni reality a VIASAT3 első félévi kínálatában.
Késő este Hajós Andrással a Viasaton
Sűrűn látható január közepétől a képernyőn az egykori Magánszám című egyszemélyes show házigazdája. Hajós András a Viasat3-on napi eseményekre reagál, úttörőnek hirdetett új műsorában.
Hajós András leszerződött a Viasathoz
A korábbi bejelentéseknek megfelelően a Magánszámmal befutott műsorvezető-zenész aláírta a Viasat3-mal tervezett egyezséget, a csatorna pedig néhány napon belül részletes tájékoztatást ad az új Hajós-show-ról.
A Magánszám műsorvezetője a Viasat3-nál
Az ősztől több új műsort indító és a Bajnokok Ligáját is közvetítő Viasat3 Hajós Andrást, a tv2-n sugárzott Magánszám házigazdáját is le akarja szerződtetni.