Haas F1 Team

címke rss

Az idén eldőlhet, látunk-e ismét Schumachert Ferrarival versenyezni

Gphírek2022.03.06, 17:44

Mick Schumacher tavalyi bemutatkozó éve az esélytelenek nyugalmával telt, és bár a kiugró eredmények elmaradtak, eddigi Forma-1-es pályafutása korántsem tekinthető felejthetőnek. Az viszont csak ezután – akár már az idén – dől el, hogy van-e annyi a hétszeres világbajnok fiában, amennyi a Ferrari versenyzői üléséhez kell.

Döntött a Haas, Mazepinnel és a főszponzorral is szakítanak

Gphírek2022.03.05, 11:13

A Haas rövid közleményben tudatta, hogy szerződést bontott Nyikita Mazepinnel és az Uralkalival. Az orosz pilótának és a csapat főszponzorának a múlt héten kirobbant háborús konfliktus következményeként kellett mennie.

Kihirdették, milyen feltételekkel rajtolhatnak el az orosz autóversenyzők

Gphírek2022.03.04, 18:21

Az FIA meghatározta, az orosz és fehérorosz autóversenyzők milyen feltételek vállalása esetén vehetnek részt a sorozatokban. Lehet, hogy az F1-ben ez már viszont nem érinti Nyikita Mazepint, a Haas egyik szponzora ugyanis közzétett egy olyan posztot, amiben Pietro Fittipaldit nevezték meg Mick Schumacher csapattársaként.

Tavaly még így fenyegette a Haas-t Mazepin apja, a csapat orosz főszponzorának elnöke

Gphírek2022.03.04, 08:43

Az F1-es sorozat új évadában elhangzott egy párbeszéd, ami végül megvalósult, csak nem pont úgy, ahogy az érintettek akkor gondolták. Vigyázat, spoiler a Drive to Survive negyedik szezonjából, 2021-ből az amerikai istállóval és az Uralkalival kapcsolatban.

Az FIA nem tiltja el az orosz autóversenyzőket

Gphírek2022.03.02, 11:00

Nem tiltja el az orosz sportolókat a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) attól, hogy az általa felügyelt versenysorozatokban induljanak, így Nyikita Mazepin is megtarthatná az ülését, ha csapata igényt tartana a szolgálataira. Az FIA egy sor intézkedéssel próbál igazodni a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) javaslatához.

Az FIA kizárhatja Mazepint az F1-ből

Gphírek2022.02.28, 23:04

Több kéréssel fordult az Ukrán Automobil Szövetség (FAU) a Nemzetközi Automobil Szöveség (FIA) elnökéhez. Amennyiben Mohammed bin Szulajm minden pontnak eleget tesz, Nyikita Mazepin akkor sem versenyezhetne az idén a Forma-1-ben, ha az apja vállalatával szakítani készülő Haas meg akarná tartani őt.

Egy világbajnok unokája vagy Ferrari-pilóta válthatja Mazepint a Haasban

Gphírek2022.02.28, 12:09

Nyikita Mazepinnek alighanem távoznia kell a Haas F1-es csapatától, amelynek tulajdonosa a hírek szerint minden orosz kapcsolatot meg akar szakítani, így az istállót főszponzorként támogató Uralkalival is felbontjájk a szerződést. Mazepin helyére több jelölt is van, és könnyen lehet, hogy nem az ül majd az autóba, akit Günther Steiner csapafőnök az első számú opcióként megnevezett.

A Haas jövője nincs veszélyben, de nem biztos Mazepin maradása

Gphírek2022.02.25, 17:09

Nem fenyegeti veszély a Haas idei szezonját és jövőbeni terveit az ukrán-orosz háború a csapatfőnök Günther Steiner szerint, az istállót szponzoráló Uralkali körüli kérdések viszont nem garantálják Nyikita Mazepin maradását a csapatban.

A nagyüzem csak holnap indul, de már több F1-es csapat is pályán Barcelonában - videó

Gphírek2022.02.22, 19:20

Hétfőn két csapat, a Haas és a McLaren is először vitte pályára idei versenyautóját, tette ráadásul mindezt az idei első három napos tesztelésnek szerdától péntekig otthont adó barcelonai versenypályán. Kedden az Alpine is bejáratja frissen bemutatott modelljét és a Ferrari is pályára lép.

Pályán Schumacher idei autója - Videó

Gphírek2022.02.21, 17:19

Az Aston Martin, az Alfa Romeo, a Ferrari, a Red Bull és a Mercedes után a Haas is pályára vitte az első tesztet megelőzően a 2022-es autóját, amelyről kiderült, hogy igencsak máshogy néz ki az istálló által korábban bemutatott modellnél.

Megérkezett az első 2022-es Forma-1-es autó, de nem teljesen

Gphírek2022.02.05, 07:34

A Haas lett az első istálló, amely megmutatta a Forma-1 minden korábbinál nagyobb változást jelentő új szabályai szerint épített 2022-es autóját, de az amerikai csapat azért nem fedett fel mindent, és maga is elismerte, hogy a két hét múlva kezdődő barcelonai tesztelésen nem teljesen így fog kinézni a versenygépe.

Így spórol együtt a szakembereken a Ferrari és a Haas

Gphírek2022.02.04, 19:53

A Haas struktúráját tekintve mindig is különbözött a mezőny többi csapatától. Egy kicsit átvett a Ferraritól, de lényegében a Dallara olasz motorgyártó és versenyautó fejlesztő cég erőforrásaira támaszkodtak.

A Haas mutatta be elsőként idei F1-es autóját

Gphírek2022.02.04, 13:58

A Haas F1 Team bemutatójával hivatalosan is elkezdődött a Forma-1-es szezon bemelegítése. 

A Haas nem váratja a szurkolókat, már a héten bemutatja új festését

Gphírek2022.02.03, 20:10

A Red Bull után a Haas is csütörtökön jelentett be egy hírt új autójával kapcsolatban. Az amerikai istálló pénteken fogja bemutatni új festését.

Schumacher nem bánná, ha nagyobb lenne rajta a nyomás

Gphírek2022.01.29, 19:27

Első Forma-1-es szezonjában a rossz autó miatt nyomás nélkül fejlődhetett Mick Schumacher, de nem lenne ellenére, ha olykor bedobnák őt a mély vízbe. A Haas pilótája ezzel együtt nagyon otthonosan érzi magát a királykategóiában.

A Haas főnöke nem hitte el, mire voltak képesek az elavult autójukkal

Gphírek2022.01.10, 11:21

Günther Steinert, a Haas-istálló csapatfőnökét is meglepte, hogy bár a teljes tavalyi szezont fejlesztések nélkül csinálták végig, az utolsó két futamra Mick Schumacherrel mégis közelebb kerültek az előttük levőkhöz, akik viszont év közben is fejlesztettek.

Többnyire csak bukdácsolt, de Mazepin így is jónak értékeli a szezonját

Gphírek2021.12.27, 16:46

Négyest adna magának bemutatkozó idényére Nyikita Mazepin, a Haas orosz újonca. Mindezt úgy, hogy minden mutatóban jócskán alulmaradt csapattársával szemben.

Az F1-ben már 2022-t írnak - jár az új Mercedes-motor, februárban jön az új Ferrari

Gphírek2021.12.24, 09:07

 A szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj után sem állt meg az élet a Forma-1-ben, sőt! A csapatok már teljes gőzzel készülnek a 2022-es szezonra, amiről a Mercedes, a Ferrari és a Haas is részleteket osztott meg.

Vettel elárulta, mi nyűgözte őt le Mick Schumacher debütáló szezonjában

Gphírek2021.12.21, 08:03

Nemcsak a pályán, hanem azon kívül is kiemelkedőt nyújtott Mick Schumacher élete első F1-es szezonjában Sebastian Vettel szerint. Ralf Schumacher közben azt szeretné, ha unokaöccsének másik csapattársa lenne.

A mezőny legrosszabb csapata lett az első az idei utolsó F1-es tesztnapon

Gphírek2021.12.15, 17:41

Első ránézésre meglepő, jobban belegondolva azonban valójában papírforma eredmény született a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj utáni kétnapos tesztelés zárónapján. A tabella élén a Ferrari juniorja, Robert Svarcman végzett a Haasszal, miközben a többi csapat már kizárólag 2022-re készült.

Koronavírus-fertőzés miatt csak 19 pilóta vesz részt az F1 szezonzáróján

Gphírek2021.12.12, 10:38

A Haas-istálló közleményben jelentette be, hogy Nyikita Mazepin legutóbbi koronavírus-tesztje pozitív lett, így az orosz pilóta kénytelen kihagyni az idényzáró Abu-dzabi Nagydíjat, amelyen emiatt 20 helyett 19 versenyző indul.

Vettel a Forma-1 politikai útvesztőjében is segít Schumachernek

Gphírek2021.11.30, 19:56

Nemcsak a vezetéssel, hanem a Forma-1 egy másik fontos aspektusával kapcsolatban is ad tanácsot Sebastian Vettel Mick Schumachernek, aki reméli, hogy ennek köszönhetően nem követ el olyan hibákat, amelyeket máskülönben elkövetne.

Mazepin elárulta, miért sírta el magát majdnem a kamerák előtt

Gphírek2021.11.15, 13:46

Elsőre úgy tűnt, pusztán egy elrontott kör az oka, ám utólag kiderült, más is áll a hátterében annak, hogy Nyikita Mazepin elérzékenyült a Sao Pauló-i Nagydíj időmérője után.

Mazepin idiótának nevezte magát, majd a sírást visszafojtva nyilatkozott

Gphírek2021.11.13, 14:04

Eléggé megviselte Nyikita Mazepint, hogy saját hibájából nem tudott jobb eredményt elérni a Sao Pauló-i Nagydíj időmérő edzésén. Az orosz pilóta a sírást is alig tudta visszatartani.

Szórakozóhelyen balhézott Schumacher csapattársa a mexikói futam után - videó

Gphírek2021.11.10, 16:27

Egy mexikói szórakozóhelyen látták balhézni Nyikita Mazepint, a Haas-istálló orosz pilótáját. Az esetről videó is készült.

Rejtélyes probléma hátráltatja a széteső autójával is megküzdő Mazepint

Gphírek2021.10.29, 10:04

Több dologgal is meg kellett birkóznia az USA Nagydíjon Nyikita Mazepinnek, a Haas-istálló az egyikre azonban egy ideje már nem talál megoldást.

A Ferrari magának akarja, de a Williams lecsapna Schumacherre?

Gphírek2021.10.20, 10:21

A Török Nagydíj időmérőjén nyújtott kiváló teljesítménye után az egykoron nagybátyját a soraiban tudó Williams-istálló szemet vetett Mick Schumacherre, aki a grove-iak csapatfőnöke szerint megérdemelne egy olyan autót, amivel nyerhet.

Schumacher nem ért egyet a főnökével

Gphírek2021.10.04, 10:30

Nem érzi úgy, hogy szükséges lenne egy tapasztalt pilóta jelenléte, mivel szerinte ő és csapattársa is mindent kihoz a Haas autójából. A jövőre komoly előrelépést váró Mick Schumacher továbbra is tanul, Sebastian Vettel szerint pedig előreviszi a csapatát.

Mazepin elárulta, valójában milyen a viszonya Schumacherrel

Gphírek2021.10.02, 12:23

A külső szemlélő számára sokszor úgy tűnhetett az idei szezonban, hogy a Haasnál versenyző Mick Schumacher és Nyikita Mazepin kifejezetten rosszban van egymással, az orosz pilóta pedig ott próbál keresztbe tenni a csapattársának, ahol csak tud. Mazepin most elmondta, hogy mit gondol a németről.

Újabb két hely kelt el, Schumacher és Mazepin is marad a Haasnál

Gphírek2021.09.23, 11:02

Nyikita Mazepin hazai versenye előtt a Haas bejelentette, hogy ő és csapattársa, Mick Schumacher is marad a csapatnál, az amerikai istálló változatlan felállással készül a 2022-es szabályváltozásokra.

A Ferrari nem áll be Mick Schumacher mögé Mazepin ellen

Gphírek2021.09.15, 23:58

Mattia Binotto a Haas csapatfőnökére, Günther Steinerre bízza, hogy rendet tartson Mick Schumacher és Nyikita Mazepin konfliktusában. Jövőre előrelépést vár a német fiataltól.

Újabb ütközésük után Mazepin bocsánatot kért Schumachertől

Gphírek2021.09.13, 09:16

Az egy héttel ezelőtti Holland Nagydíj után az Olasz Nagydíjon is összeütközött Nyikita Mazepin és Mick Schumacher. Most is utóbbi húzta a rövidebbet, ám az orosz pilóta ezúttal teljes felelősséget vállalt.

Bosszút állt Schumacheren, de főnöke nem ítélte el Mazepint

Gphírek2021.09.06, 11:33

Mick Schumacher nehezen tér napirendre afölött, amit csapattársa a Holland Nagydíj első körében csinált vele. A német pilóta utalt rá, hogy Nyikita Mazepin csak törlesztett, a Haas csapatfőnöke szerint azonban nem volt vészes a tette.

Schumacher magára haragította csapattársát

Gphírek2021.09.05, 10:10

Az időmérőn Mick Schumacher váratlanul megelőzte Nyikita Mazepint és ezzel tönkretette az utolsó körét, de a német kifejtette, miért kért engedélyt a pozíciócserére a Haastól. Orosz csapattársa dühös volt az eset után, ám azóta lehiggadt.

Őszinteséggel motiválja a csapatát a szókimondó F1-es főnök

Gphírek2021.08.20, 13:31

Günther Steiner elárulta, egyenes beszéddel tartja a lelket a Haas szerelőiben, miközben a mezőny végén küszködnek. Úgy véli, a Ferrarival jól alakul a 2022-es autó fejlesztése.

Lauda törte neki az utat, de Amerika tette az F1 sztárfőnökévé

Gphírek2021.08.09, 07:23

Sokáig "csak" egy volt a Forma-1-es csapatfőnökök közül, ám a Netflix Drive to Survive című, a sportág globális népszerűségét nagy mértékben növelő sorozatának megjelenése után az F1 sztárja lett, miközben nem csinált semmit, csak a munkáját végezte. A Haas Forma-1-es istállóját irányító Günther Steinerrel a Hungaroringen ültünk le beszélgetni.

Több olyan hiba nem fér bele Schumachertől, mint amit a Hungaroringen elkövetett

Gphírek2021.08.01, 11:13

Nem először törte össze az autóját az idén Mick Schumacher olyan helyzetben, amelyben főnöke szerint nem volt értelme annak, hogy kockáztasson. Az anyagi következmények miatt Günther Steiner úgy látja, a német pilótának sürgősen változtatni kell a megközelítésén.

Schumacher munkamódszere apjáét idézi, a Haasnál nagyon elégedettek vele

Gphírek2021.07.29, 12:39

A legnagyobb dicséret hangján beszélt Mick Schumacherről a Haas-istálló vezető versenymérnöke, aki elmondta, milyen szemlélettel dolgozik együtt a csapattal a hétszeres világbajnok fia.

Schumacher a Magyar Nagydíjtól ferde ülésben vezet

Gphírek2021.07.26, 10:09

Az idei F1-es szezon soron következő versenyétől, a 36. Magyar Nagydíjtól kezdve Mick Schumacher ferde ülésben versenyezhet a Haasnál, de ennek kifejezetten örül.

Ember a sisak mögött: Az orosz botrányhős, egyetemista és leendő katona

Sportslife.hu2021.07.13, 20:36

Minden évben 20 kivételes kvalitással rendelkező autóversenyző körül forog az autósport királykategóriájának világa, és már a szezon elején mindent tudunk a járművekről, futamokról, ám annál kevesebbet a pilótákról magánemberként. Itt az ideje, hogy így is ismerkedjünk velük.

Kiderült, Schumacher mit nézeget folyamatosan az ellenfelek autóján

Gphírek2021.07.12, 12:05

Mick Schumacher előszeretettel vizsgálgatja más csapatok autóját az időmérő edzések és a versenyek után. A hétszeres világbajnok fia elárulta, elsősorban mit nézeget ilyenkor.

Mazepin apja kirúgatná a Haas csapatfőnökét?

Gphírek2021.07.02, 23:04

A Haasnál elmélyülő konfliktusról számolt be egy német sportcsatorna. Mick Schumacher távozna az istállótól, ami Nyikita Mazepin hátországa és a Ferrari közötti kényes egyensúlyt próbálja fenntartani.

A Haas főnöke ajándékkal élcelődött a folyton megpördülő Mazepinen

Gphírek2021.06.28, 09:37

Rájár a rúd az idei F1-es mezőny leggyengébb újoncára, a legalább egyszer szinte minden versenyhétvégén megpördülő Nyikita Mazepinre. Az orosz pilótán való gúnyolódás szinte már sport lette a szurkolók körében, emellett pedig Günther Steiner, a Haas-istálló csapatfőnöke sem mehetett el szó nélkül.

Schumacher anyja szólt a Haas csapatfőnökének, hogy fia ferdén ül az autóban

Gphírek2021.06.27, 13:00

Kiderült, hogy Mick Schumacher és Sebastian Vettel a Haas versenyzőjének ferde üléspozícióját vizslatta a Francia Nagydíj után, minderről pedig Günther Steiner korábban nem is tudott, csak amikor Corinna Schumacher szólt neki. Az amerikai istálló csapatfőnöke szerint mindez azonban nem nagy ügy, ahogyan két pilótája között sincsenek súrlódások.

Schumacher hiába lett dühös Mazepinre, főnöke megvédte az orosz pilótát

Gphírek2021.06.23, 18:59

Mick Schumacher a Francia Nagydíj után nyíltan kritizálta Nyikita Mazepint, a Haas csapatfőnöke szerint azonban az orosz pilóta fair volt a kettejük csatájában.

Schumacher most nem maradt csöndben, csapattársát bírálta a Francia GP után

Gphírek2021.06.21, 09:22

Mick Schumachernek nem tetszett, ahogy csapattársa, Nyikita Mazepin a Francia Nagydíj negyedik körében leszorította őt a pályáról, és ennek hangot is adott a verseny után. Nagybátyja, Ralf Schumacher a Haas csapatfőnökétől az orosz pilóta rendszabályozását várja.

Mazepin bocsánatot kért Schumachertől, de nem a bakui tettéért

Gphírek2021.06.18, 13:10

Nyikita Mazepin bocsánatot kért Mick Schumachertől kettejük bakui majdnem ütközése után, de mindezt nem azért tette, mert kis híján a falhoz nyomta 300 km/h-s tempónál a csapattársát. A két Haas-versenyző véleménye továbbra sem azonos a történtekről, de állítólag mindent megbeszéltek.

Hiába dobta el az idei évet a Haas, Schumacher jövőre is a mezőny végén lehet

Gphírek2021.06.14, 12:55

A sereghajtó Haas-istálló vezető versenymérnöke óvatos a már egy ideje minden erőforrását a 2022-es autó fejlesztésére irányító csapat jövő évi kilátásait illetően, mondván nagyon nehéz lesz átugrani az előttük levőket.