globális felmelegedés

címke rss

Felkészülnek a tengerszint emelkedésére a svéd települések

Tudomány2019.02.14, 14:07

Terveket szőnek svédországi települések a klímaváltozás okozta tengerszint-emelkedés következményeinek kivédésére - jelentette az SVT svéd köztévé.

Óriási üzletbe kezdhet Grönland, ha elolvad a jégtakarója

Gazdaság2019.02.13, 11:37

Építőipari alapanyagok fontos szállítójává léphet elő Grönland, ha a globális felmelegedés következtében eltűnik jégtakarója. Az átalakulás kevés pozitív hozadékainak egyikével egy frissen kiadott tanulmány foglalkozik, amelynek főbb megállapításait a Reuters mutatja be.

Fogynak is, de eleve kisebbek voltak a gleccserek, mint gondolták

Tudomány2019.02.12, 10:37

A világ gleccserei 18 százalékkal kisebbek, mint korábban becsülték - ezt állapította meg egy új tanulmány, amelynek szerzői arra figyelmeztetnek, hogy ez érzékenyen érintheti a világ néhány nagy folyójának vízutánpótlását.

Brutális hóviharról számolt be a Déli-sarkra eljutott magyar

Tudomány2019.02.07, 16:43

Az Antarktisz, vagy másik nevén a Déli-sarkvidék a Föld legszélsőségesebb területe, és az egyetlen olyan zuga a bolygónknak, ahol a kutatóállomások személyzetét leszámítva, nem élnek emberek. A tudósok már hosszú évek óta jelzik, hogy a hetedik kontinensen is olyan aggasztó folyamatok észlelhetők, amelyek a ma már általánosan elfogadott globális klímaváltozással hozhatók összefüggésbe. A Déli-sarkra első magyarként gyalogosan eljutott Rakonczay Gábort is megkérdeztük ezzel kapcsolatos tapasztalatairól.

A világ egyik leggyorsabban melegedő térsége a Spitzbergák

Tudomány2019.02.06, 14:19

Az Északi-sark és Norvégia közötti térségben fekvő Spitzbergák szigetcsoport a bolygó leggyorsabban melegedő területei közé tartozik - állítják norvég kutatók, akik szerint a térségben megszaporodó hólavinák, esőzések és egyéb természeti jelenségek "pusztító" változásokat hozhatnak 2100-ra.

A Himaláján található jég több mint egyharmada biztosan elolvad 2100-ig

Travelo2019.02.05, 10:24

A Himalája és a Hindukus hegység jégborításának legkevesebb egyharmada el fog tűnni a globális átlaghőmérséklet emelkedése miatt az évszázad végéig - derült ki egy Katmanduban ismertetett új tanulmányból.

Súlyos veszély fenyegeti a bolygó „harmadik pólusát”, a Himaláját

Tudomány2019.02.04, 20:51

A Himalája és a Hindukus hegység jégborításának legkevesebb egyharmada el fog tűnni a globális átlaghőmérséklet emelkedése miatt az évszázad végéig - derült ki egy Katmanduban ismertetett új tanulmányból.

Akár 1,3 méterrel is emelkedhet a világtenger szintje 2100-ig

Tudomány2019.02.03, 19:44

A korábban becsültnél nagyobb mértékben, akár 1,32 méterrel is emelkedhet a világtengerek szintje 2100-ig az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) új klímaváltozási jelentésének tervezete szerint.

Nagyot hazudott Vágó Gábor az MVM-ről és a Paksi Atomerőműről

Itthon2019.02.01, 17:42

Vágó Gábor, LMP-s politikus azzal vádolta a Magyar Villamos Műveket, hogy "felesleges és hazug" kampányt indítottak a globális felmelegedéssel kapcsolatban. A plakátokon az a mondat szerepel, hogy: NEM járulunk hozzá a globális felmelegedéshez. Vágó még azzal is fenyegetőzött, hogy a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordul. Megkerestük az MVM-et, és ahogy az várható volt, kiderült: Vágó még az alapvető tényekkel sincs tisztában, de nem is érdeklik.

Az USA-ban a fagyhalál, Ausztráliában a hőguta fenyeget

Tudomány2019.02.01, 13:36

Hivatalosan is 2019 januárja volt Ausztrália valaha feljegyzett legforróbb hónapja - erősítette meg pénteken az Ausztrál Meteorológiai Hivatal.