George Bush

címke rss

Bush még húszezer katonát küldene Irakba

Nagyvilág2007.01.10, 00:40

George Bush amerikai elnök új iraki stratégiájának legújabb tervezete 20 ezer újabb katona Irakba vezénylését javasolja - közölte egy nevének elhallgatását kérõ amerikai védelmi minisztériumi illetékes.

Zavar van Bush fejében a legtöbb amerikai szerint

Nagyvilág2007.01.10, 11:00

Az amerikaiak 72 százaléka szerint George Bush amerikai elnöknek semmi ötlete nincs arra, mit lehetne tenni az iraki helyzettel - írja a Guardian egy amerikai közvélemény-kutatásra hivatkozva. Már csak az amerikaiak negyede hiszi azt, hogy jól teljesít a kormány Irakban.

Az iraki kormányt is rugdossa majd Bush az új stratégiával

Nagyvilág2007.01.09, 18:37

A csapaterõsítésen kívül az iraki kormányt is cselekvésre bírná George Bush új iraki stratégiájával. Kérdés azonban, hogy elõbbihez megkapja-e a támogatást, illetve hogy az utóbbi esetében mivel ösztökéli az eddig eléggé vonakodva intézkedõ iraki kabinetet. Az új terveket csütörtökön ismerteti az elnök.

Bush csütörtökön jelenti be az új iraki stratégiát

Nagyvilág2007.01.08, 18:54

George Bush amerikai elnök közép-európai idõ szerint csütörtök hajnali 3 órakor jelenti be új iraki stratégiáját - közölte a Fehér Ház.

Bush Khalilzadot jelölte ENSZ-nagykövetnek

Nagyvilág2007.01.08, 21:44

George Bush amerikai elnök Zalmay Khalilzad eddigi bagdadi nagykövetet jelölte az Egyesült Államok ENSZ-képviselõjének, helyére pedig Ryan Crocker eddigi pakisztáni nagykövet lép - jelentette be hétfõn Washingtonban Condoleezza Rice külügyminiszter.

Rekordszámú civil veszett oda Irakban

Nagyvilág2007.01.02, 14:32

Összesen 12 320 ártatlan áldozata volt az iraki erõszaknak 2006-ban hivatalos iraki adatok szerint. Az iraki belügyminisztérium összesítése szerint a legvéresebb hónap a december volt tavaly, ekkor 1930 ember vesztette életét. Ezek a számok azonban messze elmaradnak a nemzetközi szervezetek becsléseitõl. Közben kiderült, hogy George Bush amerikai elnök hamarosan bejelenti az új iraki stratégiát.

Tornádóveszély miatt óvóhelyen Bush elnök

Nagyvilág2006.12.30, 01:46

George Busht és feleségét, Laurát tornádóveszély miatt páncélozott jármûben az amerikai elnöknek a Texas állambeli crawfordi birtokán lévõ óvóhelyhez szállították pénteken - közölte a Fehér Ház.

Törvényben tiltja a Hamász segítését az USA

Nagyvilág2006.12.22, 07:22

Aláírta George Bush amerikai elnök a Hamász palesztin radikális mozgalom elszigetelését célzó törvényt, amely megtiltja a által ellenõrzött palesztin hatóságok amerikai segélyezését, amíg a Hamász nem ismeri el Izraelt és nem mond le az erõszakról.

Bush: Vesztésre állunk

Nagyvilág2006.12.20, 13:37

George Bush elsõ ízben hétfõn, a Washington Postnak ismerte el azt, hogy vesztésre áll az iraki rendezés ügye. Az amerikai kormányzat eközben lázasan dolgozik a megoldáson. Bush maga az iraki csapatok, sõt az egész amerikai hadsereg létszámának növelését tervezgeti, új védelmi minisztere pedig Bagdadban tájékozódik, ahol az utóbbi idõben hetente közel ezer fegyveres támadást regisztrált egy amerikai felmérés.

Busht piszkálta búcsúbeszédében Annan

Nagyvilág2006.12.12, 14:36

Az Egyesült Államokat és George Bush amerikai elnököt kritizálta utolsó, ENSZ-fõtitkárként mondott beszédében Kofi Annan. A világszervezet év végén leköszönõ fõtitkára az ENSZ létrejöttéért sokat tett Truman elnökkel példálózott.

Bush támogatja Törökország EU-s csatlakozását

Nagyvilág2006.12.08, 19:38

Szilárd támogatásáról biztosította pénteken a török kormányfõvel folytatott telefonbeszélgetésben George Bush amerikai elnök Törökország európai uniós csatlakozási törekvését - közölte a washingtoni Fehér Ház.

Bush enyhül, de nem fûlik a foga Iránhoz

Nagyvilág2006.12.08, 11:06

Az elmúlt hetekben megszokottnál óvatosabban, kevésbé harciasan nyilakozott George Bush amerikai elnök az iraki helyzetrõl. A jelek szerint Bush több ponton fejet hajthat a washingtoni politikát élesen bíráló, tekintélyes amerikai bizottság akarata elõtt, azt ugyanakkor egyértelmûvé tette az elnök, hogy a legkényesebb pontokon nem hajlandó változtatni, így például nem akar tárgyalást kezdeményezni Iránnal és Szíriával.

Bush viheti el a balhét az iraki vérfürdõ miatt

Nagyvilág2006.12.06, 18:33

Nem vezet eredményre az amerikai taktika Irakban - ez a legfontosabb megállapítása az iraki helyzettel foglalkozó amerikai kétpárti jelentésnek. A dokumentumot összeállító bizottság azt javasolja, hogy vonják ki az amerikai támadó alakulatokat az országból 2008-ig, és az USA az iraki katonaság támogatására rendezkedjen be. A jelentésben foglaltak nagyjából megfelelnek a kiszivárgott információknak. Úgy tûnik, hogy a republikánusok a 2008-as elnökválasztásra gondolva azt szeretnék, hogy a balhét Bush elnök vigye el.

Újabb héjától kénytelen megszabadulni Bush

Nagyvilág2006.12.04, 16:27

Várhatóan a jövõ héten távozik posztjáról John Bolton amerikai ENSZ-nagykövet. Bolton keményvonalas republikánus, távozását állítólag több szenátor sürgette.

Készülhet az iraki pofonra Bush

Nagyvilág2006.11.30, 15:41

Az amerikai támadó egységek visszarendelése az iraki harctérrõl és aktívabb közel-keleti politika - ezek a javaslatok szerepelnek majd a New York Times szerint az iraki helyzetet vizsgáló kétpárti bizottság jövõ héten megjelenõ tanulmányában. A lap szerint a jelentés - amennyiben valóban a kiszivárgott információkat tartalmazza - dupla kudarcot jelent Bushnak.

Nem terroristázhat önkényesen Bush

Nagyvilág2006.11.29, 16:59

Egy héten belül két kényes kommunikációs kérdésben is jelentõs sérelem érte az amerikai vezetést. Egy bírói döntés szerint megkérdõjelezhetõ annak a rendeletnek az alkotmányossága, ami lehetõséget ad az amerikai elnöknek, hogy bizonyos szervezeteket terrorista csoportnak minõsítsen. Egy amerikai tévétársaság pedig nyilvánosan jelentette be, hogy a jövõben polgárháborúnak tekinti az iraki helyzetet.

Elõállították a fehérorosz ellenzéki vezetõt

Nagyvilág2006.11.29, 20:40

Elõállították szerdán a minszki repülõtéren Aljakszandr Milinkevics fehérorosz ellenzéki vezetõt, aki Rigából utazott haza, miután találkozott George Bush amerikai elnökkel - közölte Milinkevics szóvivõje.

Közbenjárást ígér a közel-keleti békéért a jordániai király

Nagyvilág2006.11.28, 19:06

II. Abdalláh jordániai király és Mahmúd Abbász palesztin elnök a közel-keleti békefolyamat újraindításának lehetséges módjairól tanácskozott kedden Ammánban, egy nappal George Bush amerikai elnök látogatása elõtt - vált ismertté a királyi palota közleményébõl.

ENSZ segítséggel derítenék fel a Dzsemájel-gyilkosságot

Nagyvilág2006.11.22, 20:59

Fuád Szinjóra libanoni kormányfõ az ENSZ segítségét kérte Pierre Dzsemájel libanoni ipari miniszter meggyilkolása hátterének a felderítéséhez. George Bush fontolóra vette, hogy fokozott katonai támogatásban részesítse a libanoni kormányt.

Elhalászná Irán az iraki demokráciát Bush elõl

Nagyvilág2006.11.21, 12:32

Nem várja meg Irán, hogy a Nyugattól kapjon meghívót az iraki rendezéshez. Hétvégére saját szakállára szervezett csúcstalálkozót Irakkal és Szíriával Teheránba, miközben George Bush és csapata még csak tanakodik azon, hogy a két szomszédot is bevonják-e a stabilizációba. A regionális együttmûködés bátorításának már eredménye is van: Irak és Szíria 24 év után felvette a diplomáciai kapcsolatot. A két állam együttmûködésétõl sokan azt várják, hogy akár felére csökkenti a terrorcselekmények számát Irakban.

Sikertelenül gyõzködte Dél-Koreát Bush

Nagyvilág2006.11.18, 13:50

Nem sikerült megszereznie George Bush elnöknek Dél-Korea támogatását az észak-koreai nukleáris és rakétafegyverekhez szükséges ellátmány szállításával gyanúsított észak-koreai hajók feltartóztatására és átkutatására vonatkozó tervhez. George Bush szombaton Hanoiban tárgyalt dél-koreai kollégájával, Ro Mu Hjonnal.

Bush látogatása megnöveli a terrorveszélyt

Nagyvilág2006.11.18, 18:09

Az indonéz rendõrség szerint az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló terroristák támadásának veszélye   jelentõsen megnõtt George Bush amerikai elnök küszöbönálló látogatása elõtt a világ legnépesebb muzulmán országában.

Elfelejtené a "demokráciás marhaságot" Irakban Bush

Nagyvilág2006.11.16, 13:02

Fittyet hány a demokraták iraki kivonulást szorgalmazó javaslataira, és további csapatokat vezényelne Irakba a Bush-kormányzat. Az "utolsó lökést" az USA iraki politikáját nagyban meghatározó Iraq Study Group által készített tanulmány veti fel. A dokumentum még félkész, de azt már tudni lehet, hogy több katonát, több pénzt és a meglévõk helyett realistább célkitûzéseket javasol majd George Bushnak. A Guardian szerint az új politikával Bush és a republikánusok a 2008-as elnökválasztásig szeretnének levegõhöz jutni.

Mélyponton Bush népszerûsége

Nagyvilág2006.11.12, 08:31

Rekord alacsony szintre süllyedt George Bush amerikai elnök hazai népszerûsége a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint, míg a kongresszusi többséget megszerzett demokraták vezetõinek törvényhozási tervei, fõként az egészségügy terén, nagy támogatottságot élveznek.

Lemondott Donald Rumsfeld

Nagyvilág2006.11.08, 21:17

George Bush amerikai elnök a demokraták képviselõházi gyõzelmét hozó kongresszusi választások másnapján, szerdán bejelentette: lemond tisztségérõl Donald Rumsfeld védelmi miniszter. Utódául Robert Gatest, a Központi Hírszerzõ Ügynökség (CIA) volt vezetõjét nevezte meg.

Chávez Busht ítélné halálra

Nagyvilág2006.11.08, 01:33

Hugo Chávez venezuelai elnök kedden ellenezte a Szaddám Huszein megbuktatott iraki diktátor elleni halálos ítéletet, és úgy vélte, hogy George Bush amerikai elnököt kellene "népirtás miatt a legsúlyosabb büntetésre ítélni".

Méregdrága sárdobálás után venne új irányt az USA

Nagyvilág2006.11.06, 11:52

Minden eddiginél több pénzt öltek bele az amerikai pártok, hogy a lehetõ legtöbbet hozzák ki a november 7-i, idõközi szenátusi és kongresszusi választásból. A pénz nagy része mocskolódó kampányra, piti vádaskodásra ment el, a tét azonban nem kicsi: a republikánusok a megtört népszerûségû George Bush elnököt próbálják szebb színben föltüntetni a választók elõtt, míg a demokraták szemérmetlen rámenõséggel maximalizálnák várható gyõzelmüket.

Bush kongói politikusok számláit zároltatta

Nagyvilág2006.10.31, 19:47

George Bush amerikai elnök kedden elrendelte, hogy zárolják több olyan politikus és üzletember számláját, aki szerinte érintett a Kongó Demokratikus Köztársaságot sújtó konfliktusban.

Szaddám ügyvédje figyelmeztette Busht

Nagyvilág2006.10.30, 11:36

Tíznapos szünet után hétfõn folytatódott Szaddám Huszein elleni per Irakban. A kurdellenes népirtással vádolt Szaddám ügyvédje a tárgyaláson kivonult a terembõl, majd kijelentette, hogy levélben figyelmeztette az amerikai elnököt.

Bush rábólintott a déli határ elkerítésére

Nagyvilág2006.10.26, 18:11

Aláírta George Bush azt a törvényt, amelynek értelmében hatalmas kerítésrendszert húznak fel az Egyesült Államok és Mexikó határán. A több mint 1100 kilométeres, 1,2 milliárd dollárba kerülõ védvonalat egyesek a berlini falhoz hasonlítják.

Összeomlik Irak az amerikai segítség alatt

Nagyvilág2006.10.20, 13:00

Saját tábornokai mondtak ellent az iraki kudarc mértékét csökkenteni igyekvõ amerikai elnöknek. A katonai vezetõk gyakorlatilag sikertelennek nyilvánították a Bagdad rendjének helyreállítását célzó, kulcsfontosságú hadmûveletet. Ráadásul hiába igyekezett az iraki kórházakkal és az oktatással példálózni George Bush, a Times beszámolója szerint az egészségügy katasztrofális állapotban van, és nem különb az oktatás helyzete sem.

A Nagy Sas nem kapkod legyek után

Itthon2006.10.16, 12:06

Küzdött a csicskáztatás ellen, nyomozott a húsos ügyben, foglyot cserélt Vietnamban, kitüntette George Bush, és tanította az amerikaiakat. Az új legfõbb ügyészt szokatlan egyetértésben szavazta meg a parlamenti többség, és az általunk megkérdezett szakmabeliek is csupa jót mondtak róla. Portrénk Kovács Tamásról.

Támadás helyett tárgyalna az USA Koreával

Nagyvilág2006.10.11, 18:18

Tárgyalással rendezné az észak-koreai atomrobbantás miatt kialakult helyzetet az Egyesült Államok. Errõl George Bush amerikai elnök beszélt szerdai sajtótájékoztatóján, ahol azt is közölte, hogy nem akarják megtámadni az atomrobbantást végrehajtó államot.

Amerikában megépül a biztonsági kerítés

Nagyvilág2006.10.02, 07:50

Több mint ezeregyszáz kilométer hosszan az Egyesült Államok és Mexikó határán elnyúló biztonsági kerítés felhúzására adott felhatalmazást a washingtoni szenátus egy péntek éjjel elsöprõ többséggel elfogadott törvényben George Bush amerikai elnöknek.

Az amerikai szenátus is elfogadta az Irán elleni szankciókat

Nagyvilág2006.09.30, 12:40

George Bush elnök elé kerül jóváhagyásra az Irán elleni szankciókat meghosszabbító és szigorító törvénytervezet, miután az amerikai szenátus elfogadta azt. A szankciókkal azt próbálják elérni, hogy az amerikai vállalatok ne fektessenek be az iráni energiaszektorba. Iránt hiába próbálták rávenni a nagyhatalmak az urándúsítás felfüggesztésére.

Elkapták a venezuelai minisztert New York-ban

Nagyvilág2006.09.24, 11:19

A venezuelai külügyminiszter közölte, hogy az amerikai hatóságok rövid ideig fogva tartották a New York-i repülõtéren, amikor az ENSZ-közgyûlés ülésszakáról visszatérni készült hazájába. Az amerikai külügyminisztérium szóvivõje sajnálkozását fejezte ki a történtek miatt.

Bush szóvivõje szerint nem helyes hazudni

Nagyvilág2006.09.22, 02:19

Egy sajtótájékoztatón megkérdezték George Bush amerikai elnök egyik szóvivõjét, hogy van-e valamilyen hivatalos reakció a magyarországi eseményekre. A szóvivõ ugyan láthatóan nem volt képben teljesen, de annyit azért kijelentett, nem szép dolog hazudni.

Bush békés úton oldaná meg az észak-koreai atomvitát

Nagyvilág2006.09.14, 20:08

Az Egyesült Államok békés úton szeretné megoldani az észak-koreai atomvitát, de Phenjan nukleáris ambíciói fenyegetést jelentenek a térségben - jelentette ki George Bush csütörtökön Washingtonban.

9/11-es beszéde miatt bírálják Busht

Nagyvilág2006.09.13, 20:43

Amerikában az ellenzéki demokraták azzal vádolják George Bush elnököt, hogy a Fehér Ház elõzetes bejelentésével szemben választási kampánycélra használta fel az amerikai nemzethez intézett hétfõ esti beszédét.

Bush elismerte a titkos CIA-börtönök létezését

Nagyvilág2006.09.07, 09:32

George Bush amerikai elnök szerdán elsõ ízben ismerte el, hogy a CIA titkos külföldi börtönökben tartott fogva terrorizmussal gyanúsított személyeket, és ott vallatták õket. Bush szerint azonban az így szerzett fontos információk segítségével ártatlan életeket mentettek meg.

Bush Iránt az al-Kaidához hasonlítja

Nagyvilág2006.09.05, 22:05

George Bush amerikai elnök kedden zsarnoknak nevezte Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnököt, és leszögezte, hogy az iráni rendszernek nem szabad atomfegyverhez jutnia, mivel ugyanolyan veszélyes, mint az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat.

Bush figyelmeztette a dacoskodó Iránt

Nagyvilág2006.09.01, 08:16

Iránnak szembesülnie kell annak következményeivel, hogy a megszabott határidoig nem állította le nukleáris tevékenységét - jelentette ki csütörtökön George Bush amerikai elnök. Teherán ugyanis nem tett eleget az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elõírtaknak. Az esetleges Irán elleni szankciók bevezetése azonban kérdéses.

Vécés csevej zavarta a Bush-közvetítést

Nagyvilág2006.08.30, 15:05

Bocsánatot kért a CNN a nézõktõl és a Fehér Háztól, miután Bush elnök beszédének közvetítése közben adásba került, amint az egyik mûsorvezetõ a vécében beszélget egy kolléganõjével.

Bush bocsánatot kért Blairtõl

Nagyvilág2006.07.29, 08:11

Bocsánatot kért George Bush amerikai elnök Tony Blair brit miniszterelnöktõl amiatt, hogy az Egyesült Államokból Izraelbe bombautánpótlást szállító repülõgépek nem tartották be az eljárási szabályokat, amikor egy brit repülõtéren tartottak technikai megállót.

Washington elismerte a bagdadi kudarcot

Nagyvilág2006.07.25, 01:11

Elismerte a washingtoni Fehér Ház, hogy kudarcott vallott az iraki fõváros biztonságának erõsítését célzó, hat hete életbe léptetett terv. Egy új terv kidolgozása kiemelt helyen szerepel majd George Bush amerikai elnök és Núri al-Máliki iraki kormányfõ közelgõ találkozóján.

Bush még több katonát küld Bagdadba

Nagyvilág2006.07.25, 19:44

Fokozza katonai jelenlétét Bagdadban az Egyesült Államok, hogy megfékezze az iraki fõvárosban dúló erõszakot.