G.w.M

címke rss

Kulcsár Edina már gyereket akar G.w.M-tõl

Tévé2022.06.23, 11:58

Már együtt élnek, sõt, a közös baba is szóba jött Kulcsár Edináéknál.

Elõször a férj, majd az apa szerepét is elveheti Csutitól Kulcsár Edina párja

Tévé2022.06.23, 10:00

Az eleinte nagy vihart kavart szerelem a nehézségek ellenére is kitart G.w.M és Kulcsár Edina között, már a nagyobb családi eseményeken is együtt vesznek részt.

Kiderült, milyen a kapcsolata Kulcsár Edina gyermekeinek G.w.M-mel - Csuti is elmondta a véleményét

Life.hu2022.06.23, 09:27

Pár hónappal ezelõtt Kulcsár Edina és Csuti válásától volt hangos a sajtó. Azóta mindkét fél megtett mindent annak érdekében, hogy rendezõdjön a kialakult szituáció, most pedig az is kiderült, hogy Edina és Csuti gyermekei hogyan viszonyulnak édesanyjuk új párjához.

Közös tetkó, kiskutya, szerelemlakat - tényleg szükség van erre a szirupos cirkuszra?

She2022.06.21, 21:40

Kulcsár Edina és G.w.M. közös tetoválása igencsak megosztotta az internet népét. Míg egyesek támogatták az ötletet és sok boldogságot kívántak a párnak, mások jelezték, hogy ez a lépés szerintük egyrészt korai, másrészt meggondolatlan volt, hiszen mi lesz, ha mégsem tart a sírig a szerelmük?

Le sem tagadhatná kisfiát G.w.M: a kis Márk édesapjával pózol

Life.hu2022.06.21, 16:08

G.w.M, azaz Varga Márk közös képet osztott meg közösségi oldalán kisfiával, Márkkal, aki kiköpött édesapja.

Szegedi Fecsó barátnõje szerint ezért kap durva kritikákat az új dala

Life.hu2022.06.21, 11:03

Szegedi Fecsó barátnõje Blondie néven adta ki elsõ dalát, ami nem mindenki tetszését nyerte el. Bea elmondta, szerinte miért kritizálják õt sokan. 

Kulcsár Edina máris az anyósának nevezi G.w.M édesanyját

Tévé2022.06.18, 08:47

Kulcsár Edina még csak néhány hónapja G.w.M barátnõje, de már van közös otthonuk, egymásra tetováltatták a másik nevét, és úgy tûnik, a családjuk is egyre több idõt tölt együtt. Az egykori szépségkirálynõ már az anyósának nevezi a rapper édesanyját, akivel közös képet is mutatott most az Instagramon.

G.w.M ezzel az ajándékkal lepte meg Kulcsár Edina édesanyját születésnapja alkalmából

Life.hu2022.06.17, 14:51

Kulcsár Edina édesanyja a napokban ünnepelte 50. születésnapját. A jeles alkalomból a rapper is meglepte az ünnepeltet.

Ezt mondta szadomazo klipjérõl Szegedi Fecsó barátnõje

Tévé2022.06.17, 14:03

Szegedi Fecsó barátnõje máris reagált a kritikákra, miután sokaknak nem tetszik, hogy énekesnõként igyekszik befutni G.w.M oldalán. Blondie domina-szettben tartja pórázon a férfiakat a klipjében, amit itt nézhet meg, a reakciója pedig így hangzik az Instagram oldalán: "Azért beszélnek rólam, mert maguk miatt nem figyelnek rájuk."

Domina-szettben tartja pórázon a férfiakat Szegedi Fecsó párja, Blondie - videó

Tévé2022.06.16, 09:10

Szegedi Fecsó barátnõje, Bea is bontogatja szárnyait a zeneiparban, Blondie néven igyekszik befutni G.w.M oldalán. Azt mondja, azt a stílust és nyelvezetet szeretné meghonosítani Magyarországon, ami nyugaton nagy divat. A barátja is feltûnik az elsõ klipjében, ami most debütált.

A bíróságon feszült egymásnak G.w.M és exe: Nagy Melanie a gyerektartásért harcol

Life.hu2022.06.16, 08:43

Miközben a rapper új szerelmének, Kulcsár Edinának sikerült hamar és látszólag békésen lezárnia a Csutival közös életét, és a válással kapcsolatos ügyeket a nyilvánosságtól távol intézték, addig a zenésznek ez nem megy olyan zökkenõmentesen.

Megérkezett a bíróságra G.w.M és Nagy Melanie, a gyerektartás összege miatt harcolnak

Tévé2022.06.15, 14:48

A bíróságon nézett szembe egymással Varga Márk, mûvésznéven G.w.M és volt párja, Nagy Melanie.

Szadomazo szexre emlékeztet Szegedi Fecsó barátnõjének elsõ klipje, G.w.M is benne lesz

Tévé2022.06.13, 12:42

Szegedi Fecsó barátnõje, Bea is bontogatja szárnyait a zeneiparban, ebben nem más lesz a segítségére, mint Kulcsár Edina szerelme, G.w.M, a híres rapper.

Kulcsár Edina már az esküvõre készül: a közös tetkó után jöhet a gyûrû is

Life.hu2022.06.13, 09:24

Korábban több jel is arra utalt, hogy az esküvõt tervezheti Kulcsár Edina és G.w.M. Az egykori szépségkirálynõ azonban a sok találgatás után most tiszta vizet öntött a pohárba és elárulta, igent mondana-e, ha újból megkérnék a kezét.

Kulcsár Edina és G.w.M kapcsolata tele van kompromisszumokkal

Tévé2022.06.13, 09:10

Bár Kulcsár Edina és G.w.M már hónapok óta egy párt alkotnak, a rapper csak most beszélt arról, hogy kezdetben szokatlan volt számára az, hogy kedvese közszereplõ, de nem csak emiatt kell kompromisszumokat kötni a kapcsolatukba.

Kulcsár Edina tündéri videót tett közzé: kislánya a színpadon táncolta végig G.w.M koncertjét

Life.hu2022.06.12, 18:57

Kulcsár Edina többször nyilatkozta, hogy amikor csak teheti, elkíséri szerelmét a koncertekre. Ezúttal nemcsak az egykori szépségkirálynõ, de kislánya, Nina is vele tartott.

G.w.M tovább hergeli az embereket, egy méregdrága kabrióban pózol Kulcsár Edinával - kép

Tévé2022.06.09, 09:38

G.w.M a napokban mutatta meg, hogy közös tetoválást csináltattak Kulcsár Edinával, akivel még csak néhány hónapja alkotnak egy párt. Miután a karjaikra varratták egymás nevét, sokan arról írtak nekik, hogy ezt meg fogják késõbb bánni és le kell majd szedetniük a Márk, illetve az Edina feliratokat. A rapper ezzel nem ért egyet, így üzent egy fotóval: "Akárhogyan is fáj bárkinek, szerintem ideje lenne megérteni azt, hogy a világ kevés lenne ahhoz, hogy éket szúrjon közénk. Ezúton is küldöm a csókom az irigy kutyáknak, és szívbõl köszönöm, hogy vagytok nekem!"

Csuti reagált Kulcsár Edina és G.w.M közös tetoválására

Tévé2022.06.08, 10:26

Csuti elárulta, hogy mit gondol volt felesége és annak új párja, G.w.M. új, közös tetoválásáról.

Kulcsár Edina és G.w.M közös tetoválást csináltattak - kép

Tévé2022.06.07, 17:50

G.w.M az Instagramon mutatta meg, hogy közös tetoválást csináltattak Kulcsár Edinával, akivel még csak néhány hónapja alkotnak egy párt. A posztban található két fotón az látszik, hogy egymás keresztnevét varratták a csuklójukra, a lapozás után még közelebbrõl is megmutatják a mintát: a rapper karján Edina, a modell karján Márk neve kapott helyet.

"Magamon viselem életem igaz szerelmeinek a nevét: Nina és Medox" - Csuti reagált Edina és G.w.M tetoválására

Life.hu2022.06.07, 21:53

Kulcsár Edina és G.w.M magukra varratták egymás nevét, a közös tetkóra Csuti is reagált.

Bõrükön viseli egymás nevét: Kulcsár Edina és G.w.M szerelmes tetoválást csináltattak

Life.hu2022.06.07, 17:08

Kulcsár Edina és G.w.M magukra varratták egymás nevét: ez bizonyítja szerelmüket. 

Felháborító videóban reagált Gáspár Gyõzõ egykori kommentjére Kulcsár Edina

Tévé2022.06.07, 12:29

Az év elején jelentette be Kulcsár Edina és a G.w.M néven ismert rapper, hogy egy párt alkotnak. A románc a két fél házassága miatt kavart nagy port, hiszen megismerkedésükkor mind a ketten családos emberek voltak. 

Kulcsár Edinának a cigánykolbászról mesélt új barátja

Itthon2022.06.05, 18:54

G.w.M a nyaralásuk közben, egy vicces TikTok videóban magyarázta el Kulcsár Edinának, hogy milyen a cigány kolbász – írja a Bors.

Elõször utazott közös, tengerparti nyaralásra Kulcsár Edina és G.w.M - kép

Tévé2022.06.03, 13:29

Egyelõre nem árulták el, hol vannak, de új, közös fotójuk alapján úgy néz ki, hogy Kulcsár Edina és G.w.M kettesben töltik a hosszú hétvégét, elõször utaztak együtt külföldre. A kép mellett csak kis figurákkal jelezték, hogy a tengerparton pihennek, és repülõvel érkeztek. 

Emberileg nulla vagy! - reagáltak a rajongók Kulcsár Edina barátja, G.w.M. nagyképû posztjára

Tévé2022.05.26, 13:58

Láttál már farkast, aki rosszul alszik a birkák véleménye miatt? - kérdezte az oldalán a rapper, mire többen ezt magukra vették. 

Lesz*rozták Kulcsár Edina szerelmét: heves vitát szült G.w.M legújabb bejegyzése

Life.hu2022.05.26, 15:24

Az egykori szépségkirálynõ kedvese, G.w.M korábban már többször is megmutatta, hogy ha kell, beleáll a vitákba. Többször is összeszólalkozott már a kommentelõivel és saját oldalain, nyílt levelekben üzengetett exének, Nagy Melanie-nak is. Most viszont ismét a követõivel akadt össze.

Kulcsár Edina barátja szemtelenkedik az õt bírálókkal

Tévé2022.05.25, 21:33

A rapper nem csak új kapcsolata miatt kap sok kritikát, hanem egyre többen alkotnak véleményt arról is, ahogyan viselkedik: drága autókkal pózol vagy épp néhány perc után elhagyja a koncertjét, és cserben hagy ezzel rengeteg rajongót. "Láttál már farkast, aki rosszul alszik a birkák véleménye miatt?" - kérdezte legújabb posztjában a kritikákra reagálva, a képen pedig egy repülõgép mellett áll. A kommentelõk nem feltétlen értenek egyet vele, ilyeneket válaszoltak neki: "Egy dolgot ne felejts el! A birkák tettek farkassá!" vagy "Mekkora egód van, hihetetlen!"

Kellemetlen: nem mûködött a mikrofonja, ezért egy köteg pénzt vágott a technikushoz G.w.M

Life.hu2022.05.24, 12:50

Botrányba fulladt G.w.M koncertje május 20-án. A rapper egy budapesti szórakozóhelyen lépett fel, ám a produkciónak pár másodperc után vége szakadt, ugyanis nem szólt a rapper mikrofonja. G.w.M leviharzott a színpadról.

Hoppá! Szegedi Fecsó menyasszonya G.w.M kedvéért bújt dominaszerkóba

Life.hu2022.05.24, 08:35

Vadító fotót tett közzé Instagram-oldalán Géczi Bea, aki nem csinált titkot abból, hogy Kulcsár Edina szerelmének is köze van ahhoz, hogy láncos szerelésben mutatta meg magát.

Cserben hagyta rajongóit G.w.M: közösségi oldalán magyarázkodott

Life.hu2022.05.23, 20:11

Faképnél hagyta rajongóit legutóbbi koncertjén G.w.M. A rapper közösségi oldalán kért bocsánatot mindenkitõl.

Így ordibált a koncertjén G.w.M, majd két perc után távozott is a színpadról - videó

Tévé2022.05.23, 13:24

Mint megírtuk, G.w.M elhagyta az egyik koncertje helyszínét fellépés nélkül, ezzel rengeteg rajongójának okozott csalódást, amit az Instagramon próbált kimagyarázni. Most egy videó is elõkerült róla a netre, amin látszik, hogy elkezd ordinálni a DJ-vel, majd elköszön a közönségtõl. "Ha jó lesz a technika, visszajövünk, nagy tapsot a technikusoknak!" - mondta, de végül nem tért vissza a fellépésre.

Énekesnõ lett Szegedi Fecsó barátnõjébõl, Kulcsár Edina sztárbarátja karolta fel

Tévé2022.05.23, 12:47

Beát akkor ismerte meg az ország, amikor összejött Szegedi Fecsóval, miután a férfi elvált Vasvári Vivientõl. A viharos kapcsolatukról sok cikk született, végül egy haragos szakítás után kibékültek, eljegyezték egymást, és esküvõt is terveznek. A modell életében ezen kívül más esemény is zajlik, kiderült ugyanis, hogy hamarosan debütál az elsõ dala, énekesi karrierjében pedig G.w.M segíti majd. "Több hónap munkája.  Az elsõ zeném hamarosan..." - üzente új képével.

Ezért hagyta faképnél a rajongóit pénteken este G.w.M

Life.hu2022.05.21, 14:02

Pénteken este fellépés nélkül távozott a koncertje helyszínérõl G.w.M. Most elmondta, nem önhibájából hagyta faképnél a rajongóit. 

G.w.M rengeteg rajongót hagyott cserben, hiába várták a koncerten

Tévé2022.05.21, 09:58

G.w.M elhagyta az egyik koncertje helyszínét fellépés nélkül, ezzel rengeteg rajongójának okozott csalódást. Most az Instagramon magyarázkodik.

Egy magángép mellett öleli sztárszerelmét Kulcsár Edina - fotó

Tévé2022.05.15, 12:09

Év elején jelentette be válását Kulcsár Edina, akirõl nem sokkal késõbb kiderült, hogy már egy másik férfit szeret. Sztárbarátja, G.w.M is elhagyta feleségét, azóta Kulcsárral alkotnak egy párt és már össze is költöztek.

2022 a sztárszakítások éve: beigazolódott a boszorkány fõpapnõ jóslata

Life.hu2022.05.14, 22:34

Az elmúlt négy hónapban sztárpárok sora jelentette be, hogy külön utakon folytatják. Rövid kapcsolatok vagy épp hosszú házasságok értek véget idén év elején, azonban nem véletlen egybeesés, hogy a szakítások mind az elsõ hónapokra estek.

Nagy Melanie õszintén vallott: ilyen most a kapcsolata G.w.M.-mel

Life.hu2022.05.13, 17:31

Nagy Melanie egyre jobban érzi magát G.w.M.-mel való szakítása óta. A kétgyermekes édesanya elárulta, hogy milyen most a kapcsolata volt párjával.

G.w.M elhagyott felesége õszintén elmondta, milyen most a kapcsolata férjével

Tévé2022.05.13, 17:39

Nagy Melanie hirtelen jött népszerûségét viharos válásának köszönheti, de már az elején leszögezte, hogy nem szeretne a médiában a magánéleti kérdéseikrõl beszélni. Hiába tervezte így korábban, az élet úgy hozta, hogy már többször is a nyilvánosság elõtt vezették le férjével az egymás iránti feszültséget.

Felbosszantotta Kulcsár Edinát új párja kiborulása

Tévé2022.05.13, 09:05

Kulcsár Edina pár hónapja elismerte, hogy sokat hízott, bár annyira nem zavarta a dolog. Most azonban mégis úgy érezte, hogy ideje kicsit visszafogni magát, ezért komoly diétába kezdett.

Összeköltözött szerelmével Kulcsár Edina: "Együtt szeretnénk az életünket leélni"

Life.hu2022.05.12, 09:15

Kulcsár Edina és G.w.M. kapcsolata új szintre lépett, a szerelmesek ugyanis összebútoroztak. A kétgyermekes sztáranyuka most azt is elmesélte, milyen a közös élet a zenésszel.

Kulcsár Edina a G.w.M-mel közös otthonáról mesélt

Tévé2022.05.10, 17:07

A napokban összebútoroztak, a közös lakásról pedig több mindent elárult a szépségkirálynõ.

Komoly terveket fontolgat G.w.M elhagyott felesége

Tévé2022.05.09, 11:13

Kulcsár Edina szárbarátjának elhagyott felesége, Nagy Melanie a viharos válásnak köszönhetõen egyre nagyobb népszerûségnek örvend és sokan követik õt a közösségi oldalain.

Kulcsár Edina vetélytársa lehet Nagy Melanie? Meglepõ dologra készül G.w.M exe

Life.hu2022.05.09, 09:17

Egy hónappal ezelõtt a nagy nyilvánosság elõtt esett egymásnak Kulcsár Edina új szerelme, G.w.M és a fiatal rapper egykori kedvese, Nagy Melanie. Úgy tûnik, hogy lecsillapodtak a kedélyek és a kétgyermekes anyuka a csatározás után a saját jövõjére tud koncentrálni.

Összeköltözött Kulcsár Edina és G.w.M: így viselik a gyerekek az új környezetet

Life.hu2022.05.08, 14:41

Kulcsár Edina és G.w.M úgy döntöttek, hogy közös otthonban kezdik el közös életüket, és többnyire az egykori szépségkirálynõ gyerekei is ott vannak. Edina elárulta, hogyan viselik az új környezetet.

L. L. Junior Kulcsár Edinával és G.w.M-mel bulizta át az éjszakát - fotók

Tévé2022.05.06, 08:37

Mint korábban kiderült, L. L. Junior és G.w.M távoli rokonok, így nem meglepõ, hogy elõbbi koncertjén utóbbi is megjelent a szerelmével, Kulcsár Edinával. G.w.M egy 24 óráig elérhetõ Instagram-sztoriban dokumentálta az eseményeket: ebben az látható, hogy nem sokkal éjfél elõtt indultak neki luxusautóval, de utána valószínûleg reggelig tartott a buli, jó hangulatról árulkodnak a videók – amelyekbõl pár kivágott képet nézhet meg alább.

Tündéri fotó: G.w.M. a gyerekeivel töltötte a napot

Life.hu2022.04.30, 21:57

Bár az utóbbi hetekben attól volt hangos a sajtó és a közösségi média, hogy Kulcsár Edina új szerelme, G.w.M. és exe, Nagy Melanie válogatott sértéseket vágtak egymás fejéhez, úgy tûnik, ha csak egy napra is, de csitultak a kedélyek.

Kulcsár Edinával közös otthonából jelentkezett be G.w.M

Tévé2022.04.29, 16:17

G.w.M pénteken reggel már a szerelmével, Kulcsár Edinával közös lakásban ébredhetett, meg is mutatta a rajongóknak.

Kulcsár Edina õszintén elmondta, mit gondol Csuti új barátnõjérõl: "Szeretnék mihamarabb megismerkedni vele"

Life.hu2022.04.22, 10:29

Néhány héttel ezelõtt  Kulcsár Edina volt szerelmére, Csutira is rátalált a szerelem. Ezt természetesen Edina sem hagyhatta szó nélkül, elárulta, mit gondol volt férje új kapcsolatáról.

G.w.M luxusautója kiverte a biztosítékot: 60 milliót is elérheti az ára

Life.hu2022.04.21, 16:20

G.w.M új luxusautót vásárolt, amely felkorbácsolta az indulatokat. 

G.w.M üzent azoknak, akik az új, több tízmilliós luxusautója miatt kritizálják

Tévé2022.04.21, 12:00

Mint megírtuk, Kulcsár Edina sztárszerelme új luxusautót vásárolt magának, miközben feleségével nem tud megegyezni a gyerektartás összegén. G.w.M most üzent azoknak, akik az új, több tízmilliós autója miatt kritizálják.

Már a gyerekszobát készíti elõ Kulcsár Edina és sztárszerelme

Tévé2022.04.21, 11:01

Kulcsár Edina és G.w.M továbbra is boldogok együtt, már a közös otthonuk is megvan.

Új luxusautójával henceg Kulcsár Edina sztárbarátja

Tévé2022.04.17, 12:43

Kulcsár Edina sztárszerelme új luxusautót vásárolt magának, miközben feleségével nem tud megegyezni a gyerektartás összegén, mert szerinte a nõ túl sok pénzt kér tõle.

G.w.M exe nem hagyja magát: ezt a döntést hozta exével kapcsolatban

Life.hu2022.04.15, 20:29

Nagy Melanie neve az elmúlt idõszakban kéretlenül is sokat forog a médiában. Nem telik el úgy nap, hogy ne olvasnánk róla valamilyen vonatkozásban, még ha az kizárólag csak egykori párja szájából, vagy éppen tollából származik is. A nyilvános megaláztatást is diplomatikusan tûri, elsõsorban gyermekei érdekében, ám a bíróságon nem fogja hagyni magát.

G.w.M elhagyott felesége kikéri magának férje állításait

Tévé2022.04.15, 09:28

Varga Márk – azaz G.w.M – és elhagyott felesége között egyre jobban elmérgesedni látszik a helyzet, de mindketten igyekeznek szem elõtt tartani gyerekeik érdekeit.

Megszólalt G.w.M exe: a bíróságon fogja bizonyítani az igazát

Life.hu2022.04.14, 20:15

G.w.M és Nagy Melanie között is elmérgesedett a viszony a szétválásuk óta. Nemrég a rapper durva posztban keresetlen szavakkal illette volt feleségét. Ezekre is reagált most az anyuka.

Így parádézik menyasszonyként a válófélben lévõ Kulcsár Edina

Tévé2022.04.14, 15:14

A válófélben lévõ Kulcsár Edina és új sztárbarátja – bevallásuk szerint – még csak év eleje óta alkotnak egy párt. 

Hazugságvizsgálóra kötve vallott válásáról és sztárbarátjáról Kulcsár Edina

Tévé2022.04.13, 09:14

Kulcsár Edina jó mókának találta, ha hazugságvizsgálóra kötve tisztáz néhány olyan kérdést, ami az elmúlt hónapokban felmerült vele és új párjával kapcsolatban.

G.w.M elmondta, mit gondol múltkori kirohanásáról: "Ez is én vagyok"

Life.hu2022.04.11, 14:24

Továbbra is feszült a hangulat G.w.M és volt szerelme, Nagy Melanie között a gyerekek láthatása miatt. Most kiderült, hogy G.w.M legutóbbi durva kirohanása óta változott-e valamit a helyzet köztük.

Kulcsár Edina elmondta, mit gondol G.w.M durva kirohanásairól

Life.hu2022.04.11, 14:19

A közösségi médiában üzenget egymásnak a rapper és gyermekeinek anyja, Melanie.

Kulcsár Edina akkor is elhagyta volna Csutit, ha nem találkozik az új sztárszerelmével

Tévé2022.04.11, 08:54

Az év legérdekesebb hazai szakítása a hazai bulvárban Kulcsár Edina és Szabó András Csuti szétválása volt - mint ismert, a modell-infuenszer a .Gw.M. néven befutott Varga Márkért hagyta ott a férjét.

Kulcsár Edinának csúnyán beszóltak: "Te vagy a mérgezõ fél, nem a gyermekeid apja"

Life.hu2022.04.09, 23:02

Kulcsár Edina menyasszonyi ruhás képet posztolt az Insta-sztorijába, amiért kõkemény kritikákat kapott. A követõk találgatni kezdtek: vajon már az esküvõre készülnek G.w.M-mel?

Sokatmondó fotó: Kulcsár Edina és G.w.M. máris esküvõre készülnek?

Life.hu2022.04.07, 20:15

Kulcsár Edina furcsa fotót posztolt Instagram sztorijába: az egykori szépségkirálynõ ruhapróbán járt.

"Be vagy tépve, ugye?" - Furcsa kérdést szegeztek Kulcsár Edinának

Life.hu2022.04.07, 16:08

Kulcsár Edina élete fenekestül felfordult idén év elején, és hosszú hetekre a reflektorfénybe került a válása miatt. Szabó András Csutival sokáig próbálták megmenteni a kapcsolatukat, de végül úgy döntöttek, azzal járnak a legjobban, ha külön utakon folytatják.

A bíróságon folytatódik G.w.M és elhagyott feleségének ügye

Tévé2022.04.07, 09:09

Ahogy korábban mi is megírtuk, G.w.M – polgári nevén Varga Márk – közösségi oldalán, nyilvános bejegyzésben szidalmazta gyerekei édesanyját és azt állította, hogy a nõ nem engedi kislányának, hogy találkozzon az apjával.

G.w.M durva kirohanásáról vallott: "Ha ez kell, a világ szégyene leszek a gyerekeimért!"

Life.hu2022.04.07, 08:38

Kulcsár Edina új szerelme a napokban teljesen kifordult magából, és hosszú bejegyzésben szidta gyermekei édesanyját. Azóta Melanie is reagált a vádakra, most pedig G.w.M ismét megszólalt a történtekkel kapcsolatban.

Melanie reagált G.w.M vádjaira: "Hiába fenyegetsz és zsarolsz..."

Life.hu2022.04.06, 10:44

Kulcsár Edina új szerelme, G.w.M tegnap szinte teljesen kifordult magából és egy hosszú bejegyzésben szidalmazta egykori kedvesét, gyermekei anyját, Nagy Melanie-t. Nem sokat váratott magára a nõ reakciója, aki meg fogja tenni a megfelelõ lépéseket az ügyben.

"Annyira egy gonosz, rothadt nõ vagy" - G.w.M kegyetlenül kiosztotta gyerekei édesanyját

Life.hu2022.04.06, 10:18

Elképesztõen indulatos bejegyzést tett közzé G.w.M, aki a posztban hihetetlen dolgokat állít volt feleségérõl, gyermekei anyjáról, Nagy Melanie-ról.

Felesége reagált G.w.M brutális kirohanására: Vérlázító, amit megengedsz magadnak!

Tévé2022.04.06, 08:34

A rapper durva dolgokat állított Nagy Melanie-ról, és a kirohanásában gonosz, rohadt nõnek nevezte,  amire a feleség azonnal reagált is.

Gonosz, rohadt nõ vagy, borzalom! - G.w.M., Kulcsár Edina barátja nekiesett a feleségének

Tévé2022.04.06, 11:51

A szülõk szakításának körülményeirõl nem sokat tudni, de G.w.M. nyilatkozatai alapján nem túl fényes a viszonya gyerekei anyjával. Pár hete a kis Melanie érdekében valószínû, hogy jobbnak látták a szülõk, ha idén külön-külön köszöntik fel a kislányukat, most pedig Insta-sztoriban esett neki a rapper a feleségének. Az asszony válasza sem késett sokat, itt olvasható.

Késeléssel fenyegették G.w.M. rappertársát egy fõvárosi szórakozóhelyen

Life.hu2022.04.05, 21:15

Megcsókolt egy lányt, ezért akarták megkéselni KKevint. 

Rajongói szerint új párja rossz hatással van Kulcsár Edinára

Tévé2022.04.05, 13:43

Sokaknak feltûnt, hogy Kulcsár Edina eddigi – kifejezetten nõies – stílusa egyre inkább eltûnni látszik, és az utóbbi idõben a lazább, sportosabb szetteket részesíti elõnyben.

Horváth Éva Csuti kockahasát nézegeti Balin

Tévé2022.04.04, 19:23

Az utóbbi idõben Csuti egyre többször kedvez hölgyrajongóinak és oszt meg félmeztelen fotókat magáról, melyen izmos felsõtestét büszkén villogtatja.

Teljesen megváltozott Kulcsár Edina: mi történhetett az egykori szépségkirálynõvel?

Life.hu2022.04.04, 14:29

Kulcsár Edina élete fenekestül felfordult idén év elején, és hosszú hetekre a reflektorfénybe került a válása miatt. Szabó András Csutival sokáig próbálták megmenteni a kapcsolatukat, de végül úgy döntöttek, azzal járnak a legjobban, ha külön utakon folytatják.

Kulcsár Edina elárulta, milyen most a viszonya Csutival

Life.hu2022.03.30, 15:11

Az év elsõ hónapjaiban mindenki arra volt kíváncsi, miért ment tönkre Kulcsár Edina és Csuti házassága, majd az egykori szépségkirálynõ új szerelme, G.w.M, a fiatal rapper került a reflektorfénybe.

G.w.M. elhagyott felesége rádiós és tévés terveirõl beszélt

Tévé2022.03.30, 09:19

Kulcsár Edina új párjának volt felesége az utóbbi idõben egyre több interjút és felkérést vállal.

G.w.M végre ismét találkozhatott kislányával - rögtön videóra is vette

Life.hu2022.03.30, 08:52

Az utóbbi idõben G.w.M már többször beszélt arról, hogy mennyire hiányoznak neki a gyermekei, de exe megnehezítette számára a kapcsolattartást velük.

Kiderült az igazság: Kulcsár Edina a terhességérõl nyilatkozott

Life.hu2022.03.29, 09:31

Pár nappal ezelõtt elterjedt a pletyka, hogy Kulcsár Edina és G.w.M elsõ közös gyermeküket várják. Edina most elárulta, igaz-e a hír.

Méregdrága luxusautóban mosolyog egymás mellett Kulcsár Edina és gazdag szerelme - kép

Tévé2022.03.27, 20:58

Kulcsár Edina egy autóban készült képpel jelentette be az év elején, hogy G.w.M az új szerelme, a hétvégén pedig újabb autós fotót tett közzé: ezúttal egy luxus kabrióban élvezik a tavaszias, kellemes idõt és az utazást. Kivételesen semmit nem fûztek a közös képhez, amire már bizonyára nagyon vártak a rajongók: a felkerülés utáni fél órában máris több ezer kedvelést és rengeteg szív emojit kaptak.

Kiderült, mikor érkezik Kulcsár Edina és G.w.M új dala - Videó

Life.hu2022.03.26, 14:34

Azt már lehetett tudni, hogy Kulcsár Edina és G.w.M újabb közös projekten dolgozik, de mindeddig csak nagyon kevés információt árultak el a készülõ dalról.

Már egész hosszan bele lehet hallgatni Kulcsár Edina és G.w.M szerelmes dalába

Tévé2022.03.26, 10:06

Már bele lehet hallgatni Kulcsár Edina és sztárszerelme, G.w.M újabb közös számába, amit a rapper az új barátnõjének írt. "Te vagy minden gondolatom! Hamarosan..." - áll a rövid felirat a videó mellett, ami már most nagyon népszerû a rajongók körében, több kommentelõ is jelezte, hogy máris a kedvence, és az egykori szépségkirálynõ is küldött egy szív emojit a szerelmének a bejegyzésben.

Kulcsár Edina elárulta, boldogabb-e G.w.M. oldalán, mint két évvel ezelõtt

Life.hu2022.03.25, 20:17

Kulcsár Edina egy kérdezz-felelek játékot játszott követõivel, és a kétgyermekes anyuka többek között párkapcsolatáról is vallott.

Kiderült, mikor jelenik meg Kulcsár Edina és G.w.M szerelmes dala

Tévé2022.03.25, 10:48

Már bele lehet hallgatni Kulcsár Edina és sztárszerelme, G.w.M újabb közös számába, utóbbi pedig azt is elárulta, hogy mikor jelenik meg a teljes dal.

Tovább vitázik a pénzen G.w.M. és elhagyott felesége

Tévé2022.03.24, 08:59

Tovább folytatódik a botrány Kulcsár Edina és gazdag új szerelme körül, akik januárban jelentették be, hogy egy párt alkotnak. Mivel mind a ketten házasságban éltek kapcsolatuk elején, ezért egyre nehezebb a dolguk rendezni a folytatást, melyben négy gyerek és két elhagyott házastárs is érintett.

Kitálalt egy ismerõs: G.w.M bõkezû ajánlatot tett, de Melanie még többet akar

Life.hu2022.03.24, 13:33

G.w.M és volt felesége, Nagy Melanie nem tudnak megegyezni a gyerektartásról, így már szinte biztos, hogy a bíróságon kerül pont az ügy végére. Egy barát nyilatkozott a helyzetükrõl.

"Igyekszem õket megvédeni" - G.w.M exe vallott arról, hogyan vészelik át a gyerekei ezt a helyzetet

Life.hu2022.03.24, 08:58

G.w.M volt felesége a szakítás óta nyilatkozott arról, milyen volt a kapcsolatuk, nemrég pedig az derült ki, hogy a bíróság dönt majd a gyerektartás összegérõl, ugyanis a rapper nem fizet eleget. 

Lebuktatta magát G.w.M: balesetveszélyes dolgot mûvelt a fiatal rapper

Life.hu2022.03.23, 09:13

Amióta nyilvánosan is felvállalta kapcsolatát Kulcsár Edina és G.w.M, azóta a rajongók árgus szemekkel figyelik a szerelmespár minden mozdulatát. A két fiatal rendkívül aktív a közösségi médiában, rendszeresen posztolnak, ám az egyik fotót talán nem kellett volna megosztani.

Kulcsár Edina sztárszerelme sokallja a gyerektartás összegét

Tévé2022.03.22, 09:40

Nem tud megegyezni békés úton G.w.M és Nagy Melanie, úgy tudni, hogy bíróságon döntenek majd a gyerektartásról.

Áll a bál G.w.M és exe között: bíróság dönt majd a gyerektartás összegérõl

Life.hu2022.03.22, 07:36

Nem tud megegyezni a gyeretartás összegérõl Kulcsár Edina új barátja G.w.M és annak felesége, Nagy Melanie. Most úgy áll a helyzet, hogy a bíróság dönt majd arról, hogy a rappernek mennyit kell fizetnie.

Áll a bál G.w.M. exe, Melanie és Lakatos Levente között: "fakepeople, fakemedia"

Life.hu2022.03.18, 20:34

Két hete Nagy Melanie, G.w.M exe még az író Lakatos Levente podcastjében szerepelt, mostanra azonban kommentháborúba keveredtek.

Kulcsár Edina nem tud betelni G.w.M.-tõl kapott ajándékával

Life.hu2022.03.18, 13:59

G.w.M. nagyon romantikus ajándékkal lepte meg szerelmét, Kulcsár Edinát. 

Óriási összeget követel G.w.M-tõl egykori párja, Melanie

Life.hu2022.03.17, 15:51

Ahogy a Life.hu is beszámolt róla, G.w.M egykori párja, Melanie nem tudja eltartani gyermekeit. Az édesanya azt nyilatkozta, másodállást kell vállalnia. Most kiderült, hogy súlyos összeget követel gyermekei apjától.

Súlyos összeget követel volt felesége Kulcsár Edina szerelmétõl, G.w.M-tõl

Tévé2022.03.17, 12:29

Varga Márk G.w.M rapper a Mokka adásában elárulta, hogy volt párja, Melanie letiltotta õt, így gyermekeivel korlátozottan kommunikál. 

Nem tudja eltartani gyerekeit G.w.M exe: Melanie-nak másodállást kell vállalnia

Life.hu2022.03.16, 08:52

Az idei év sokak számára nem indult jól. Nagy Melanie-t elhagyta a férje, a rapperként ismert Varga Márk, aki az egykori szépségkirálynõ, Kulcsár Edina oldalán találta meg a boldogságot. G.w.M exfeleségének most nem csak a lelki teherrel, hanem anyagi gondokkal is meg kell küzdenie.

"Attól, hogy nagyon sok papírod van, még lehetsz sz*r ember" - G.w.M megszólalt a 8 általánosáról

Life.hu2022.03.13, 16:10

Kulcsár Edina jelenlegi párja, G.w.M szerint nem a papír teszi az embert. Úgy véli, õ 8 általánossal is képes elérni mindent, amit csak szeretne. 

Kulcsár Edina sztárszerelme szerint a felesége egyszerûen hazudik

Tévé2022.03.13, 10:26

A magát G.w.M-nek hívó rapper egy interjúban reagált felesége, Nagy Melanie által megfogalmazott kemény kritikákra, miszerint sokáig kénytelen volt titkolni a kapcsolatukat párja karrierje miatt.

Tombol a szerelem: ezt kapta G.w.M-tõl nõnapra Kulcsár Edina

Life.hu2022.03.10, 10:53

Kulcsár Edina sem maradt nõnapi meglepetés nélkül: szerelme gigantikus csokorral ajándékozta meg.

Kulcsár Edina és G.w.M szokatlan helyen töltötte az estét

Life.hu2022.03.09, 20:29

Az orosz-ukrán háború kirobbanása óta egyre több híresség segít a bajbajutottakon, legutóbb pedig Kulcsár Edina és G.w.M is önkéntesnek állt.

Furcsa dolgot szúrtak ki a rajongók, sztárszerelme gyûrûje miatt magyarázkodik Kulcsár Edina

Tévé2022.03.08, 13:21

Kulcsár Edina reagált azoknak a követõknek, akik G.w.M jegygyûrûjére kérdeztek rá.