FTC Labdarúgó

címke rss

Mégis mínusz hat pont a Fradi büntetése

Sport2004.02.20, 11:12

Szerdán délután a Magyar Labdarúgó Liga Hattyúházban található központjában tartották a május 30-án rendezett FTC-DVSC bajnoki után történt rendbontás miatt elrendelt újabb, első fokú tárgyalást. A testület aztán ugyanazt az ítéletet hozta, amellyel szemben később az ügyészség törvényi kifogást emelt, vagyis a Fegyelmi Bizottság a zöld-fehér klubot 40 millió forintra büntette, a csapattól hat pontot levont, Szeiler Józsefet egymillió forintra büntette, továbbá év végéig eltiltotta a mérkőzések látogatásától, ezenkívül maradt a három zárt kapus mérkőzés is, ezt azonban a bizottság letöltöttnek tekintette.

Csodára lesz szüksége a Picknek és a Fotexnek

Sport2004.02.20, 13:27

Két férfikézilabda-csapatunk is érdekelt még a Bajnokok Ligája negyeddöntőiben, s hogy az elődöntőre is maradjon magyar szereplő, ahhoz mind a Szegednek, mind a Veszprémnek csodát kellene tennie. A Pick Magdeburgban egygólos hátrányról folytatja, míg a Fotexnek otthon kellene legalább kilenccel nyernie a Ciudad Real ellen. Ehhez képest az FTC hölgykoszorújának könnyebb a helyzete, "csak" Lublinban kell bebiztosítani a továbbjutást.

Csodás Fradi-győzelem a kézilabda BL-ben

Sport2004.02.11, 08:59

Szenzációs győzelmet aratott a Ferencváros nőikézilabda-csapata a Bajnokok Ligája 4. fordulójában, miután hazai pályán 29-26-ra verte a végső sikerre is esélyesnek tartott norvég Larvikot. A Dunaferr 28-27-re kapott ki Valenciában.

Alakul a Loki-Fradi teremdöntő

Sport2004.01.31, 19:59

Az A-csoportból a Győr és a DVSC, a másik ágról a Sopron és az FTC jutott be az elődöntőbe a teremlabdarúgó-bajnokság debreceni fináléjában.

Dzurjákék sikere Ausztráliában

Sport2004.01.07, 08:19

Hatalmas örömmel és szeretettel fogadták a helyi magyar kolónia tagjai a Ferencváros öregfiúk-csapatát a távoli Ausztráliában és Új-Zélandon, ahol a zöld-fehérek három mérkőzést is játszottak. Mindhármat meg is nyerték a ferencvárosiak, az élmények azonban ennél is értékesebbek, ezekről Dzurják József, az FTC egykori csatára számolt be.

Pintér bemutatkozott, Garami elköszönt

Sport2004.01.05, 17:16

Hétfőn szakadó hóesésben megtartotta első idei edzését a Ferencváros, amelyet már az új vezetőedző, Pintér Attila dirigált. Délben aztán az Üllői úti klubházban Garami József elköszönt a játékosoktól, munkatársaitól, továbbá Furulyás Jánostól, az FTC elnökétől, akivel korrekten megegyeztek az anyagi kérdésekben.

Garami távozik, Pintér a Fradi új edzője

Sport2003.12.23, 12:37

Kedden sajtótájékoztatón jelentették be, hogy az FTC Rt. igazgatóságának döntése értelmében a klub szerződést bontott Garami József szakmai igazgatóval és helyette januártól vezetőedzőként Pintér Attila irányítja a csapat szakmai munkáját.

Még nincs döntés a Fradi edzőjéről

Sport2003.12.19, 14:40

Zajlanak ugyan a tárgyalások a Ferencvárosnál személyi kérdésekben is, ám Furulyás János, az FTC elnöke szerint még nem született döntés egyetlen ügyben sem.

Az FTC válaszolt Nyilasi kritikáira

Sport2003.12.11, 17:52

A Fotex-szerződés, a Celladammal kötött új megállapodás és Nyilasi Tibor esetleges szerepvállalása volt a három legfontosabb téma a Ferencvárosi Torna Club csütörtöki sajtóbeszélgetésén, amelyen a klub elnökségének és szakosztályainak képviselőin kívül megjelent három, volt világválogatott labdarúgó, Albert Flórián, Rákosi Gyula és Szűcs Lajos.

Hámori György a Mikulás városában edzősködik

Sport2003.12.08, 11:35

Annak idején kőkemény hátvédnek tartották, nem véletlenül volt "Gyilkos" a beceneve szűk berkeken belül Hámori Györgynek, aki egy éve az északi sarkkörön található finn Rovaniemi edzőjeként tevékenykedik. Földrajzi értelemben annál feljebb nehezen lehet jutni, szakmailag azonban talán igen, s ez a célja a Volán, az FTC, a Pécs hajdani labdarúgójának is.

Felemás magyar hétvége a póló-Euroligában

Sport2003.12.06, 21:17

A Domino-BHSE kikapott, a Vasas győzött idegenben a vízilabda-Euroliga második fordulójában. A LEN-kupában az FTC szegedi sikerrel jutott a legjobb nyolc közé.

Megalakult a Fradi új igazgatósága

Sport2003.12.05, 16:10

Ahogy azt várni lehetett, pénteken az FTC Rt. közgyűlésén lemondott a korábbi igazgatóság és a felügyelőbizottság is. Ezek után elfogadták az új összetételű igazgatóságot, amelybe a Ferencváros és a Celladam-csoport 2-2 főt, míg a Westel 1 főt delegált.

Dragóner újra Horváth Ferenc csapattársa lehet

Sport2003.12.02, 13:08

A spanyol másodosztály élcsoportjában található Almeria együttese érdeklődik Dragóner Attila, az FTC válogatott védője iránt. Érdekesség, hogy a spanyol csapatban játszik Horváth Ferenc, így amennyiben létrejön a klubcsere, Dragóner ismét együtt futballozhat hajdani ferencvárosi társával. A zöldektől télen Tököli Attila is külföldre távozhat, főként, ha megfelelő összeget ajánlanak a gólerős támadóért.

Dragóner nem játszik az Újpest ellen

Sport2003.11.28, 15:23

A jó időt is figyelembe véve közel 10 ezer nézőt várnak a rendezők a szombati FTC-Újpest rangadóra az Üllői úton. A zöldeknél a vírusos gyomorfertőzéssel kórházba került Dragóner kihagyja a derbit, a bordasérüléséből felépült újpesti védő, Juhár Tamás viszont vállalja a játékot.

A Celladam-csoport a Fradi új tulajdonosa

Sport2003.11.26, 11:29

Kedden délelőtt az FTC közgyűlésén kiderült, hogy a jövőben Kovács Ádám és a Celladam-csoport lesz a zöld-fehérek új tulajdonosa. A nagy Ferencváros-szurkoló hírében álló feltaláló akkor határozta el, hogy segít szeretett klubján, amikor a májusi, Debrecen elleni botrány után hat pontot levontak a Fraditól.

Tulajdonosváltás előtt a Fradi

Sport2003.11.24, 14:51

Kedden 10 órakor kezdődik az FTC közgyűlése, amelyen nagy horderejű bejelentésre készül a zöld-fehérek vezérkara. Az [origo] információja szerint távozik a klub éléről Várszegi Gábor, és az új tulajdonos kilétére is fény derül. Várszegi utóda évi egymilliárd forintot fektet be a Ferencvárosba, kezdésként pedig 1,8 milliárd forintot tesz le az asztalra. Változások várhatók a szakmai vezetésben is.

Vereséggel kezdtek pólócsapataink az Euroligában

Sport2003.11.22, 21:34

A Domino Dubrovnikban, a BVSC Kotorban kapott ki a legrangosabb európai kupasorozatban. A LEN-kupa magyar nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Ferencváros óriási meglepetésre hazai pályán kapott ki a Szegedtől.

Nyilasit a fiai sem veszik rá a kapitánykodásra

Sport2003.11.19, 16:09

Továbbra is a leendő szövetségi kapitány személye adja a fő témát a magyar labdarúgásban, s bár a jelenlegi helyzet alapján Egervári Sándor és Bölöni László a legesélyesebb a posztra, Nyilasi Tibor nevét is naponta emlegetik a szurkolók. Annak ellenére, hogy az FTC egykori csatára és vezetőedzője néhány napja kijelentette: nem ülne le a nemzeti csapat kispadjára. Nyilasi egy éve az utánpótlás-válogatottak szakmai felügyeletét látja el, jelenleg pedig a hét végi teremfoci-gálára készül.

Magyarfoci-szinten a stadionrekonstrukció

Sport2003.11.18, 19:44

Az Ifjúsági és Sportminisztérium - a GYISM jogelődje - 2000-ben hirdette meg a stadionrekonstrukciós programot: hároméves futamidőre 12,7 milliárd forint állami támogatással 38 labdarúgó-stadion felújítását tervezte. Idén szeptember végéig ebből mindössze négy pálya átépítése valósult meg. Az MTI annak járt utána, hol tart most a program, s mi a helyzet az érintett stadionokban.

Csatárhiány a Ferencvárosnál

Sport2003.11.11, 14:10

Gera Zoltán mellett Marius Sasu vagy Marek Penksa lehet a kezdőcsapat tagja a Ferencváros szombati, Békéscsaba elleni bajnokiján. A listavezető szakvezetése ugyanis sem a sérült Aleksandar Jovicra, sem az eltiltott Tököli Attilára nem számíthat. Az FTC Rt. november 16-ra közönségtalálkozót szervez, ezen a szurkolók személyesen is találkozhatnak, beszélgethetnek kedvenceikkel, sőt lehetőségük nyílik fényképek készítésére is.

Olvasóink kikacagják a Fradi-ügyet

Sport2003.11.11, 18:37

Idén május 30-án elbukta a Fradi a bajnoki címet - otthon csak ikszelt a Debrecennel -, erre a csapat drukkerei berohantak a pályára, és olyan botrányt csináltak - vendégedzőt, Fradi-csatárt, egymást verték -, hogy az MLSZ "nem tehetett mást", és - többek között - levont hat pontot a zöldektől augusztus 7-én. Végül - múlt csütörtökön - meggondolta magát a szövetség, s így a tabella élére kerültek Lipcseiék. Erről, a Fradi-ügyről kértük ki olvasóink véleményét.

Éllovasként látogat Fehérvárra a Fradi

Sport2003.11.07, 11:48

Miután visszakapta korábban levont hat pontját, az élre állt a Ferencváros labdarúgócsapata, amely immáron listavezetőként látogat a Videotonhoz a 13. forduló rangadóján. Izgalmas soproni mérkőzés vár az Újpestre, a kupabravúr után Szombathelyen lép pályára a Debrecen.

A Ferencváros visszakapta a hat pontot

Sport2003.11.06, 23:48

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége - kizárólag a Legfőbb Ügyészség óvásai miatt - csütörtökön hatályon kívül helyezte a május 30-án lejátszott Ferencváros-Debrecen bajnoki mérkőzést követő botránysorozat kapcsán hozott határozatait, az FTC és Szeiler József kérelmét pedig elutasította. Az MLSZ egyben javasolja a Magyar Labdarúgó Liga elnökségének, fellebbviteli és fegyelmi bizottságának, hogy az ügyészség óvásait fogadja el, korábbi döntéseit semmisítse meg, és a jogszabály szerinti legrövidebb időn belül új eljárást indítson meg.

Üllői úti botrány: 26 személy ellen folyik eljárás

Sport2003.11.04, 13:45

A május 30-án rendezett Ferencváros-Debrecen NB I-es labdarúgó-mérkőzést követő szurkolói rendbontás kapcsán csoportos garázdaság és egyéb erőszakos bűncselekmények miatt jelenleg 26 személy ellen folyik eljárás, közülük az egyikkel szemben országos körözés van érvényben.

A Ferencváros visszakaphatja a hat pontot

Sport2003.10.28, 10:41

A Legfőbb Ügyészség befejezte azt a vizsgálatot, melyet az FTC Rt. törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatására vonatkozó kérelmével kapcsolatosan indított. Az érdekelt felek - így az FTC Rt. is - a napokban kapják majd kézhez az ügyészség írásos indoklását, de a Legfelsőbb Ügyészség állítólag több óvást is benyújtott a Magyar Labdarúgó Liga (MLL), illetve a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) által lefolytatott fegyelmi vizsgálatokkal, illetve azok eredményeivel szemben - írja az FTC hivatalos honlapja.

Kettős Loki-siker, peches Fradi-búcsú az UEFA-kupában

Sport2003.10.16, 12:36

Az UEFA-kupa első fordulójának visszavágóján a Debrecen Habi hajrágóljával 3-2-re legyőzte a horvát Varteks együttesét, és 6-3-as összesítéssel bejutott a második fordulóba. A Ferencváros is közel volt a továbbjutáshoz Koppenhágában, ám az Üllői úti és a szerdai, idegenbeli 1-1 után tizenegyesek döntöttek, amiben a dán FCK bizonyult jobbnak. Az MTK hazai pályán nem tudott faragni a 3-1-es hátrányon, a budapesti 0-0 pedig a horvát Dinamo Zagreb sikerét jelentette. Egy berlini öngóllal ejtette ki a lengyel Groclin Dárdai Pál és Király Gábor csapatát, a Herthát. A Benfica Fehér Miklós góljával jutott tovább.

Várszegi kedden szakít a Fradival

Sport2003.09.30, 10:47

Az Üllői úton minden bizonnyal kedden jelentenik be, hogy Várszegi Gábor október 1-jén gyakorlatilag megválik a Ferencvárostól. Mindez már a május 30-i események után eldöntött tény volt a Fotex-vezér részéről, csupán az üzleti érdekek miatt tartotta meg mostanáig a tulajdonrészét. Utódjától a klub belső feszültségeinek feloldását is várják.

Pólónyitány az esélyesek sikereivel

Sport2003.09.27, 21:06

A magyar férfivízilabda-bajnokság nyitányán minden éremesélyes csapat fölényes sikerrel mutatkozott be. Az FTC hét góllal verte a Szegedet, a BVSC nyolccal a Ceglédet, a Domino-BHSE kilenc találattal bizonyult jobbnak az OSC-nél, míg a Vasas 13-3-ra iskolázta le a Szentest.

Pölöskei megfigyelte Rabóczkiékat

Sport2003.09.21, 20:49

Garami József, az FTC szakmai igazgatójának első számú segítője, Pölöskei Gábor szombaton Koppenhágában, a Parken-stadionban tekintette meg a zöld-fehérek UEFA-kupa-ellenfele, az FC Köbenhavn bajnokiját az újonc Herfölge ellen. Pölöskeit Szeiler József, az FTC Rt. vezérigazgatója is elkísérte a dán fővárosba, mivel a sportvezetőt a liga az év végéig eltiltotta a hazai mérkőzések látogatásától.

Továbbra is pont nélküli a ZTE

Sport2003.09.20, 22:18

Hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedett a Ferencvárostól a 2001-2002-es labdarúgó-bajnokság győztese, a Zalaegerszeg, így hét fordulót követően is pont nélkül utolsó az Arany Ászok Ligában. A Békéscsaba kétszer is egyenlített a vendég Videoton ellen, így megosztoztak a pontokon a csapatok a Viharsarokban.

Szili Attila csapat nélkül maradt

Sport2003.09.18, 16:16

Szili Attila Újpesten nevelkedett, majd a német 1860 München együttesében is szerepelt, s ekkor nagy jövőt jósoltak neki. A technikás középpályás a Vasasban még úgy ahogy felvillantotta tehetségét, majd az MTK-hoz került, nem sokkal később pedig kölcsönbe a Ferencvároshoz. Nyárig hivatalosan a kék-fehérek labdarúgójának mondhatta magát, ám mivel sem az FTC, sem az MTK nem tartott igényt a játékára, külföldön próbál csapatot keresni magának - egyelőre sikertelenül.

Furulyás nyugalmat szeretne a Fradi körül

Sport2003.08.21, 15:01

Kedden az FTC Labdarúgó és Sport Rt. igazgatósága jogi szakvéleményt és törvényességi felügyeleti eljárást kért az ügyészségtől a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségének augusztus 7-ei határozata miatt, ami a zöld-fehér klub szerint nem felel meg a jogszabályoknak.

Az ügyészséghez fordult az FTC Rt.

Sport2003.08.19, 15:29

Az FTC Labdarúgó és Sport Részvénytársaság igazgatósága jogi szakvéleményekre hivatkozva úgy véli, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségének augusztus 7-i határozata nem felel meg a jogszabályoknak, ezért törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatását kérte az ügyészségtől. Erről az MLSZ-t is értesítette. Az rt. továbbra is a Magyar Labdarúgó Liga (MLL) fellebbviteli bizottságának július 17-i döntését fogadja el, annak "büntetési tételeit" kívánja teljesíteni. Ez azonban azt is jelentheti, hogy a klubot kizárhatják az AÁL-ből.

Hrutka már csak menedzserkedik

Sport2003.08.18, 16:28

Két hónappal ezelőtt Bognár Nándorral, az FTC volt válogatott jégkorongozójával, valamint két ügyvéddel Sport and Success néven menedzserirodát alapított Hrutka János, a Ferencváros egykori válogatott labdarúgója. Mivel a védő azóta sem talált csapatot magának, úgy döntött, nem futballozik többé az élvonalban.

Kapic a Gellei-csapat ellen debütálhat

Sport2003.08.11, 19:06

Bojan Prasnikar, a szlovén labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte keretét a Magyarország elleni jövő szerdai muraszombati barátságos mérkőzésre, s meghívót kapott Adem Kapic, az FTC játékosa is. A hazai együttes utolsó felmérőnek tekinti a találkozót az izraeliek elleni szeptember 6-ai Eb-selejtezőre.

Kérdőre vonja a Fradi a rendőrséget és az MLL-t

Sport2003.07.30, 16:45

Az FTC Rt. szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében számon kéri a hatóságokon a május 30-ai botrányos ferencvárosi és siófoki mérkőzések kapcsán zajló nyomozásról való tájékoztatást, továbbá felszólítja a Magyar Labdarúgó Ligát, tegyen meg minden az újabb atrocitások elkerülése érdekében. A levelet eredeti formájában közöljük.

Az FTC semmisnek tekinti az MLL határozatát

Sport2003.07.28, 17:26

Az FTC Labdarúgó és Sport Részvénytársaság igazgatósága szerint a Magyar Labdarúgó Liga elnökségének azon határozata, amelyben megsemmisítette az MLL Fellebbviteli Bizottságának a május 30-i FTC-DVSC mérkőzésen történtek kapcsán hozott másodfokú határozatot, a sporttörvénybe ütközik, és ezért semmis. A ferencvárosiak az MLSZ-hez fordulnak jogorvoslatért.

Visszalépést fontolgat a bajnokságtól a Fradi

Sport2003.07.25, 17:23

Szeiler József, az FTC Rt. cégvezető-vezérigazgatója szerint az sem elképzelhetetlen, hogy a Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottságának pénteki döntése miatt a Ferencváros megvizsgálja, érdemes-e olyan ligában részt vennie, amelyben "fittyet hánynak a jogszabályokra". Szieben László MLL-igazgató erre úgy reagált, hogy "példátlanul súlyos esemény kapcsán példátlanul súlyos döntés született, amellyel a menedzsment egyetért".

Idén már nem érdemes az Üllői útra menni

Sport2003.07.25, 13:28

A Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága a május 30-án rendezett Ferencváros-Debrecen NB I-es mérkőzés után történt szurkolói rendbontás ügyében pénteken úgy döntött, hogy az FTC soron következő három hazai találkozóját zárt kapuk mögött köteles lejátszani. Emellett a testület szeptember 14. és december 14. között megvonta a zöld-fehér csapattól a pályaválasztói jogot.

170 milliót utalt át a Fotex az FTC-nek

Sport2003.07.23, 19:46

A Fotex Rt. a Ferencvárosi Torna Clubnak (FTC) a július 21-én esedékes 600 millió forint helyett 170 millió forintot utalt át, amelyet a lejárt APEH-tartozás kiegyenlítésére fordítanak - mondta Várszegi Gábor, hozzátéve, hogy a Fotex ugyan perspektivikusan jó üzletágnak tekinti a futballt, de előbb-utóbb el kívánja adni a Fradiban való részesedését.

Szigoríthatják a Fradi büntetését

Sport2003.07.21, 14:32

A Magyar Labdarúgó Liga elnöksége hétfői rendkívüli ülésén megsemmisítette a fellebbviteli bizottság csütörtöki, a Ferencvárossal, illetve a Siófok labdarúgócsapatával, valamint Szeiler Józseffel, az FTC Rt. cégvezető vezérigazgatójával szembeni határozatait.

Békés Szuperkupa-döntőt várnak az edzők

Sport2003.07.18, 17:33

Szombaton este negyed kilenckor a bajnok MTK és a kupagyőztes Ferencváros lép pályára a Szuperkupáért a Puskás-stadionban. Egervári Sándor, az MTK és Garami József, az FTC szakvezetője reméli, hogy békés légkörben kerül sor a két ősi vetélytárs találkozójára, és abban is egyetértenek, hogy a finálén még nem várható csúcsforma egyik csapattól sem.

Marius Sasu és Rósa Dénes az Üllői úton

Sport2003.07.17, 17:05

Két, eddig is fővárosi csapatban szereplő labdarúgóval kötött szerződést az FTC: Marius Sasu Kispestről, míg Rósa Dénes Újpestről igazolt az Üllői útra.

Csak három bajnokin lesz zárva a Fradi-stadion

Sport2003.07.17, 20:32

A Magyar Labdarúgó Liga fellebbviteli bizottsága a december 31-ig történő stadionbezárás helyett úgy határozott, hogy a Ferencvárosnak csak három bajnoki mérkőzést kell zárt kapuk mögött rendezni az Üllői úton - adta hírül az FTC honlapja. Ez azt jelenti, hogy a zöld-fehérek a Videotont, az MTK-t és a Sopront fogadják szurkolók nélkül. Az ítélet jogerős.

Furulyás: A Fradinak dobogón kell végeznie

Sport2003.07.13, 18:13

Akár már jövő hét kedden bejelentheti Várszegi Gábor, hogy kiszáll a Ferencvárosból, vagy legalábbis válaszolnia kell a zöld-fehér klub elnökségének levelére. A grémium tagjai ugyanis írásos választ kértek az üzletember terveiről és esetleges távozásának körülményeiről. Furulyás Jánossal, az FTC elnökével az esetleges tulajdonosváltásról és a klub helyzetéről beszélgettünk.

FTC: még tárgytalan Várszegi kihátrálása

Sport2003.07.09, 17:29

Szerdán két órán át tartott a Ferencváros rendkívüli elnökségi ülése, amelyet Furulyás János elnök hívott össze az esetleges tulajdonosváltás miatt. A feltételes mód továbbra is érvényes, hiszen a grémium amíg hivatalos, írásos értesítést nem kap Várszegi Gábor kihátrálásáról a klubból, addig tárgytalannak tekinti azt.

Az FTC Hrutka miatt feljelentette a Kispestet

Sport2003.07.08, 21:13

A Kispest-Honvédnak június 30-ig kellett volna kifizetnie a Ferencvárosnak Hrutka János vételárát, ám mivel ez nem történt meg, a zöld-fehér klub feljelentést tett.

Levelet írtak a Fradi-játékosok Szeilernek

Sport2003.07.03, 18:23

Mint azt egy hete megírtuk, a Ferencváros játékosai jogi képviselőjükön keresztül szeretnének pénzükhöz jutni, mivel Szeiler József, az FTC Rt. vezérigazgatója jelezte, nem fizetik ki a májusi prémiumot az együttes lélektelen és eredménytelen játéka miatt. A futballisták ezt követően megkeresték a közismert ügyvédet, dr. Horváth Gábort, a Hivatásos Labdarúgók jogi képviselőjét, majd úgy döntöttek: levelet írnak Szeilernek.

Szeilerre várnak a megbüntetett játékosok

Sport2003.06.24, 14:38

Két év után Várszegi Gábor elhagyta a Ferencvárost, s a továbbiakban nem támogatja a zöld-fehér klubot. Ezzel nagy bajba került a Fradi, hiszen a Fotex-vezérnek június végén kellene átutalnia a szerződésben rögzített 600 millió forintot, ám erre aligha kerül sor. Nem csak emiatt nagy a feszültség az Üllői úton, hanem amiatt is, hogy Szeiler József, az FTC Rt. vezérigazgatója a teljes májusi prémiumra megbüntette a csapatot a lélektelen és eredménytelen játék miatt.

Szeiler pozíciója is megrendült az FTC-nél

Sport2003.06.19, 18:55

Furulyás János, a Ferencváros elnöke a Várszegi Gábor klubtulajdo-nos távozása utáni időszak esetleges személyi változásairól nem kívánt beszélni, ám mint azt az Üllői úton megtudtuk: ezek után Szeiler Józsefnek, az FTC Rt. vezérigazgatójának a helyzete is bizonytalanná vált.

Halmai az MTK mellett döntött

Sport2003.06.16, 11:49

Néhány hete még az FTC, Mattersburg, MTK hármasból a zöld-fehérek tűntek befutónak Halmai Gábor esetében, ám, azóta több tényező is meghiúsította az Izraelből hazatért középpályás Üllői úti megállapodását. Mindenekelőtt az utolsó fordulóban kitört botrány, így aztán később már csak az osztrák élvonalba feljutott burgenlandi együttes és Halmai kedvenc klubja, az MTK maradt képben. Végül a válogatottságról tavaly lemondott labdarúgó a szívére hallgatott, és az MTK mellett voksolt.

Keller szolidáris Ebedliékkel

Sport2003.06.15, 23:04

Szeiler József, az FTC Rt. vezérigazgatója a múlt heti sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a jövőben nem kívánnak szerződést hosszabbítani a bajnoki címet nyert juniorcsapat szakvezetőivel, Vépi Péterrel és Ebedli Zoltánnal. Helyükre Keller Józsefet szeretnék kinevezni, azonban apró szépséghibája az ügynek, hogy utóbbival ez ügyben nem egyeztettek.

Szeiler: Az igazi szurkolókat bünteti a liga

Sport2003.06.11, 18:39

Szeiler József, az FTC Rt. vezérigazgatója a ferencvárosi klub szerdai sajtótájékoztatóján hétmillió forintot ajánlott fel mindazoknak a "becsületes nyomravezetőknek", akik segítenek megfejteni: mit tett a Magyar Labdarúgó Liga, az MLSZ, a mindenkori sportminiszterek, illetve a rendőri és a belügyi vezetők annak érdekében, hogy rend legyen a magyar pályákon.

FTC-Dunaferr kézidöntő a Magyar Kupában

Sport2003.06.11, 12:17

A papírformának megfelelően az FTC és a Dunaferr jutott be a nőikézilabda Magyar Kupa szerdai döntőjébe, így a Vác-Bp. Spartacus bronzmérkőzés dönt arról, hogy melyik együttes indulhat a KEK-ben.

Lipcsei már képes a futballra is koncentrálni

Sport2003.06.05, 17:12

Szűcs Lajos távozása után három ferencvárosi labdarúgó - Lipcsei Péter, Dragóner Attila és Gera Zoltán - maradt a lettek elleni, szombati Eb-selejtezőre készülő magyar válogatott keretében. A társak természetesen megértik Szűcs Lajos döntését, ugyanakkor sajnálják, hogy már nincs közöttük, azt viszont örömmel jelezték, egyre inkább képesek a játékra és a válogatott számára igen fontos hét végi 90 percre koncentrálni. Lipcsei Péter, az FTC csapatkapitánya is kijelentette: már képes a futballra koncentrálni.

Tököli-mezben tüntetnének az FTC szurkolói

Sport2003.06.03, 16:37

Az FTC drukkerei nem hagyják annnyiban, hogy Tököli Attila úgy döntött: a pénteki verekedés miatt elhagyja a zöld-fehér klubot. A csapat honlapja szerint a szurkolók magukra öltenék a támadó 55-ös számú mezét (melyet viselve Tököli 26 gólt szerzett a csapat színeiben), és a jövőben csak ebben fogják biztatni csapatukat, így tiltakozva az általuk csak bűnözőnek titulált fanatikusok ellen.

A megbüntetett Jovic az MTK-ba szerződhet

Sport2003.06.03, 15:17

Szeiler József, az FTC Rt. vezérigazgatója már a hétfői sajtótájékoztatón jelezte, házon belül fegyelmi eljárást is indítanak egy labdarúgó ellen a múlt pénteki, botrányos FTC-DVSC bajnoki mérkőzésen tapasztalt sportszerűtlen jelenetek miatt. A büntetést kapó labdarúgó nem más, mint Aleksandar Jovic, aki a Fradiból az MTK-ba igazolhat.

Halálfélelmük volt a Fradi-játékosoknak

Sport2003.06.02, 10:43

Némileg öntelt gondolkodásra vall, hogy az örömködésre készülődő szervezők már órákkal az FTC-DVSC mérkőzés előtt felállították a színpadot, a tűzijátékot előkészítették, a második félidőben az aréna fölött egy repülőgép körözött, rajta az "FTC: bajnokcsapat" felirattal, sok Fradi-szurkoló meg is jegyezte: csak nehogy a játékosok ellazsálják a bajnoki címet.

Az FTC elhatárolódik a nemkívánatos elemektől

Sport2003.05.31, 17:50

Az FTC Rt. sajtóközleményben fejezte ki sajnálatát a pénteki, Üllői úti események miatt, s úgy véli, egy jól behatárolható kör szélsőséges politikai tüntetésre próbálta felhasználni a Ferencváros rendezvényét. A közlemény kiemeli, a klub 104 éves történetében soha nem fordult még elő, hogy ferencvárosi mezt viselő játékost bántalmazzanak az Üllői úti pályán, magukat ferencvárosi szurkolónak beállító emberek.

Halmait a Fradi is hívja

Sport2003.05.26, 13:54

Még Halmai Gábor is kíváncsi, melyik csapatban folytatja pályafutását. A Hapoel Tel Avív középpályását a Ferencváros, és egykori csapata, az MTK is invitálja, ugyanakkor izraeli klubja is visszavárja. A válogatottságról tavaly önként lemondott Halmai a napokban az FTC-nél és az MTK-nál is komoly befolyással rendelkező Várszegi Gáborhoz hivatalos - a találkozás után kiderülhet, melyik patinás honi egyesületben játszik jövőre.

Nyerni megy a DVSC az Üllői útra

Sport2003.05.25, 17:55

A hét végi fordulóban az élen álló Ferencváros Tököli duplájával megszerezte a három pontot Győrben (2-0), ám az ETO hiába messze a leggyengébb csapat tavasszal a felsőházban, amennyiben Varga Zoltán játékosai jobban koncentrálnak a kapu előtt, november 9. után megszerezhették volna újabb győzelmüket hazai pályán, a második félidőben kritikán aluli teljesítményt nyújtó FTC ellen.

Sowunmi sérülése miatt perel a Fradi

Sport2003.05.20, 15:39

Az elmúlt napokban az első csapat bajnoki címért folytatott versenyfutásával párhuzamosan, két eset okozott izgalmakat a Ferencvárosnál. Az egyik Thomas Sowunmi súlyos sérülése, amikor is a télen igazolt csatár a DVSC elleni tartalékmérkőzésen nyílt sípcsonttörést szenvedett, amely után az FTC jogi lépéseket tett a pályák rossz állapotára hivatkozva, a futballista ugyanis a vaskorlátnak csapódva került még aznap a műtőasztalra.

Nem tárgyal a MAFC kosárcsapata a Fradival

Sport2003.05.15, 17:25

Érdekes hír jelent meg az egyik napilap szerdai számában, miszerint a MAFC férfikosárlabda-csapata eladná élvonalbeli indulási jogát az FTC-nek, amely évi 20-30 millió forintból működtetné új szakosztályát. Az [origo] megkereste a klub ügyvezető igazgatóját, Kangyal Tibort, aki cáfolta ezeket a híreket.

A hét futballmagyarjai (május 5-11.)

Sport2003.05.13, 09:19

Újabb kínos fordulón esett túl a Borsodi Liga. A hatból csak két pályán, Siófokon és az alsóházas Zalaegerszegen volt futball; a Kispest-Békéscsaba kiesési rangadó még összefoglaló-szinten is nyomasztó volt, de ennél nagyobb gond, hogy az aranyéremért küzdő MTK és FTC, illetve a szintén felsőházas Győr és Debrecen is értékelhetetlen produkciót nyújtott. Játszottak a héten még egy Magyar Kupa-döntőt is, amelyet tulajdonképpen csak Szűcs Lajos lepkéje, Tököli duplája és Szentes Lázár nyiltakozata mentett meg a teljes unalomtól.

Gera útjára indította a Fradi Mail-t

Sport2003.04.16, 14:27

Az FTC Rt. elindította ingyenes elektronikus levelező rendszerét, a Fradi Mailt, így szerdától bármelyik szurkolónak lehet "fradista" e-mail címe. Azok az érdeklődők, akik szeretnék a szolgáltatást igénybe venni, megtehetik ezt a Ferencváros hivatalos oldalán.

75 gólos kézimeccsen nyert a Fradi

Sport2003.04.16, 21:11

Az FTC gólgazdag meccsen 13 góllal legyőzte a Győrt a nőikézilabda-NB I szerdai rangadóján, így maradt esélye arra, hogy befogja a listavezető Dunaferrt.

Súlyos sérülést szenvedett a Fradi pólósa

Sport2003.04.16, 13:28

Bokaszalag-szakadást szenvedett kispályás focizás közben Nyéki Balázs, a bajnokságban negyedik, s így a legközelebbi szezonban LEN-kupa-részvételre jogosult FTC vízilabdacsapatának egyik erőssége.

Döntős a Domino

Sport2003.04.11, 21:52

A befejezés előtt 2 másodperccel lőtt góllal nyert a Domino-BHSE az FTC ellen a vízilabda bajnoki rájátszásban, ezzel megszerezte negyedik győzelmét és elsőként jutott a jövő pénteken kezdődő fináléba.

A Domino egy lépésre a finálétól

Sport2003.04.09, 21:01

Időnként edzőmeccs jellegű találkozón növelte győzelmei számát a címvédő Domino-BHSE az FTC ellen a vízlabda-bajnokság elődöntőjében, s ezzel már csak egy sikerre van szüksége a fináléba kerüléshez.

Botrányos meccsen verte a Fradi a Dominót

Sport2003.04.07, 21:28

Botrányos, verekedésekkel, félbeszakításokkal tarkított találkozón nyert először az FTC a címvédő Domino ellen a vízilabda-bajnokság négy győzelemig tartó elődöntőjében.

Érik a Vasas-Domino pólódöntő

Sport2003.04.07, 14:16

Félúton van a Vasas és a Domino-BHSE a vízilabda bajnokság döntője felé, miután az alapszakaszban elért sikerük után az elődöntő első összecsapásán, a négy győzelemig tartó párharcban, másodszor nyertek a BVSC, illetve az FTC ellen. A vasutasok bírói műhibára hivatkozva megóvják a mérkőzést.

Fradi-MTK örökrangadóval kezdődik a rájátszás

Sport2003.04.07, 15:28

Hétfőn délben a Magyar Labdarúgó Liga hattyú-házi központjában került sor a labdarúgó Borsodi Liga rájátszásának sorsolására. A felsőház programjának kialakításakor rögtön probléma adódott, hiszen a liga vezetői még a sorsolás megkezdése előtt bejelentették, hogy az MLL elnökségi döntése értelmében az FTC és az MTK együttesének rögtön az első fordulóban kell megmérkőznie.

Garamival egy évet hosszabbít a Ferencváros

Sport2003.04.03, 14:32

Csütörtökön délelőtt megállapodott egymással Szeiler József, az FTC Rt. vezérigazgatója és Garami József, a labdarúgó csapat szakmai igazgatója arról, hogy a mesteredző újabb egyéves szerződést ír alá a Ferencvárossal.

Póló: Fradi-döntetlen a Kőér utcában

Sport2003.03.20, 19:33

Rendkívül gólszegény, de izgalmas mérkőzésen pontot rabolt az FTC vízilabdacsapata a címvédő Honvéd otthonában az elsőosztályú bajnokság hét végi, 20. fordulójából előrehozott rangadón.

Hétszázezer forintos büntetés a Fradinak

Sport2003.03.19, 13:53

Ferencvárosi napot tartott kedden a Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága. A grémium a Lipcsei-ügy mellett ugyanis a ZTE elleni kupameccsen történt szurkolói rendbontás, valamint az Újpest elleni bajnoki alatt megjelent transzparensek miatt rendelte be az FTC vezetőit.

Újabb BVSC-bravúr, sima Vasas-siker

Sport2003.03.11, 21:59

Tekintettel a két hazai élcsapat hétvégi nemzetközi kupakötelezettségeire, a vízilabda ob I 19. fordulójának két rangadóját kedden játszották: a Vasas simán nyert az FTC ellen, a Honvéd otthonából viszont pontot rabolt a BVSC.

Virágzik a ciprusi futballturizmus

Sport2003.02.20, 17:34

Az elmúlt hetekben Törökországban táborozott az Újpest, a Győr, a Videoton , a Sopron és a Siófok, míg Cipruson az MTK, FTC, ZTE hármas vert tanyát. A Fradi és az MTK másodszor tért vissza a napfényes szigetre, ami húsznapos ideális felkészülést jelentett Garami József és Egervári Sándor legénysége számára. A ciprusi futballturizmus kialakulásának és az ottani táborozások anyagi vonzatának próbáltunk utánajárni.

A ZTE és az FTC meccsét is elmosta az eső

Sport2003.02.13, 15:46

A válogatott fellépéshez hasonlóan csütörtökön a bajnok ZTE és a Ferencváros edzőmérkőzését is elmosta a Cipruson vigasztalanul zuhogó eső. Az Újpest Törökországban viszont jó körülmények között készülhet, nyert is a csapat 4-1-re a grúz Torpedo Kutaisi ellen.

Javított a Domino a Magyar Kupában

Sport2003.02.09, 21:04

A Honvéd három góllal legyőzte az FTC-t a vízilabda Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján, s így összesítésben 14-12-vel jutott tovább. Pedig ezúttal egyik olimpiai bajnok klasszisára nem számíthatott a Domino, hiszen Fodor Rajmundnak a mérkőzés napján 39 fokos láza volt.

Hrutka fél évre a Kispesté lehet

Sport2003.01.16, 18:56

Napokon belül kispesti szerelést ölthet Hrutka János. A Ferencváros saját nevelésű játékosa egy éve lett kegyvesztett szeretett klubjánál, amikor is - a keretből egyedüliként - a magas fizetését nem vállalta át Várszegi Gábor. Hrutka leigazolásával kapcsolatban Kovács Attila, a Kispest menedzsere csütörtökön megkereste Furulyás Jánost, az FTC egyesületi elnökét, aki hétfőre ad végleges választ a piros-feketéknek.

Garami új játékrendszerben gondolkodik

Sport2003.01.15, 15:10

A Dunaferrtől érkezett Kiss György és Zováth János szerdán bekapcsolódott a Ferencváros felkészülésébe, s az Üllői úti szakmai stáb szerint a két játékos komoly erősítést jelent a zöldeknek. Az új igazolások alapján az FTC eddigi alapcsapatából a bal oldalon Szkukalek, a középpálya centrumában pedig Kapic helye került veszélybe.

A Fradi fellebbez az UEFA súlyos büntetése ellen

Sport2002.12.19, 16:28

Az UEFA fegyelmi bizottsága szerdán úgy döntött, hogy a Ferencváros labdarúgócsapatának zárt kapuk mögött kell lejátszania a következő európai kupamérkőzését. Az indoklás szerint az október 31-én rendezett, Stuttgart elleni Üllői úti UEFA-kupa találkozót szurkolói rendbontás zavarta meg. Az FTC a megszabott határidőig, azaz szombat éjfélig benyújtja fellebbezését a határozat ellen, melyet - mint azt a klub közleményében tudatta - indokolatlanul súlyosnak tart.

Kispesti ingyenjegyek Lipcseiéktől

Sport2002.12.03, 16:42

Az FTC Labdarúgó és Sport Kft. 277 darab jegyet vásárolt szurkolóinak a pénteki Kispest-FTC mérkőzésre, amelyen ha a zöld-fehérek győznek, megelőzik a táblázaton a jelenlegi éllovas MTK-t.

Gerát dicsérték, Illést hiányolták az MTK-FTC után

Sport2002.12.02, 19:01

Garami József, az FTC vezetőedzője kiemelte Gera Zoltán MTK ellen nyújtott játékát, kollégája, Egervári Sándor ugyanakkor nagyon hiányolta az Európa-klasszis Illés Bélát csapatából az örökrangadón.

Legyőzte az MTK-t, őszi bajnok lehet az FTC

Sport2002.12.02, 00:18

A Borsodi Liga tizenhetedik fordulójának csúcsrangadóján a Ferencváros idegenben Gera találatával legyőzte a listavezető MTK-t. Ha a tizenharmadik játéknapról elhalasztott, Kispest elleni találkozón december hatodikán Garami József együttese begyűjti a három pontot, akkor a tabella éléről várhatja a tavaszi folytatást.

Keresztúri hisz a Békéscsaba bennmaradásában

Sport2002.11.24, 19:07

Noha a csapat jelenleg sereghajtó az NB I-ben, mégsem túlzás kijelenteni: Keresztúri András góljai tartják életben a Békéscsaba bennmaradási esélyeit. A futballista korábban megjárta az FTC, az MTK, az Austria Wien, a Slovan Bratislava, a Videoton, a Csepel, a Cegléd, a Tiszakécske együttesét is, s jelenleg a csabaiak színeiben nyolc találatnál jár, így érthetően népszerű a viharsarki publikum körében.

Megbüntették a mulatozó soproni focistákat

Sport2002.11.18, 16:39

Hatszámjegyű pénzbüntetést kapott a Sopron első osztályú futballcsapatának nyolc játékosa. Bognár György klubigazgató érdeklődésünkre elmondta: a vétkesek két nappal az FTC ellen 3-1-re elvesztett pénteki bajnoki találkozó előtt, szerdáról csütörtökre virradóra egy soproni szórakozóhelyen tartózkodtak.

Ferencvárosi pólósiker a Szőnyi úton

Sport2002.11.16, 20:37

A vízilabda-ob I 9. fordulójának rangadóján a vendég FTC egygólos győzelmet aratott a BVSC ellen a Szőnyi úton.

Az Üllői úton nyert a Békéscsaba

Sport2002.11.08, 21:00

A ZTE megleckéztetése után a Békéscsaba Keresztúri András góljával óriási meglepetésre a Ferencváros otthonában is diadalmaskodott a Borsodi Liga 14. fordulójának nyitányán. Az FTC nagy fölényben futballozta végig a találkozót, támadójátéka azonban meddőnek bizonyult. Győzelmével a Békéscsaba hosszú idő után elmozdult a tabella utolsó helyéről.

A fél Fradi-csapat sérült

Sport2002.11.06, 13:39

Nem véletlenül tartott Garami József, a Ferencváros szakmai igazgatója a pápai Magyar Kupa-mérkőzéstől. Nem elég, hogy a hazaiak remekül futballozva hatalmas erőbedobásra, ráadásul túlórára kényszerítették a zöldeket, a stuttgarti UEFA-kupa visszavágóra készülő FTC-ben többen meg is sérültek a találkozón.

A Szolnok megszorította a Vasas pólócsapatát

Sport2002.11.01, 22:25

A férfivízilabda-ob I pénteki játéknapján a Szolnok két hazai és három idegenbeli győzelem született: az Újpest Cegléden, a Vasas Szolnokon, az FTC pedig Kecskeméten diadalmaskodott. A Szeged a Szentes, az Eger pedig az OSC fölött aratott győzelmet hazai környezetben.

UEFA-kupa: nem szerzett előnyt a Fradi a visszavágóra

Sport2002.11.01, 00:12

A labdarúgó UEFA-kupa második fordulójának első mérkőzésén a Ferencváros 0-0-s döntetlent ért el a Bundesliga kilencedik helyén álló Stuttgart ellen. A zöld-fehérek jóval több helyzetet dolgoztak ki riválisuknál, ám vagy a magyar támadók hibáztak, vagy a kissé nehezen belelendülő, ám egyébként jól védő Ernst kapus hárított. Szerdán egyébként további húsz összecsapást rendeztek a második számú európai kupában. Érdekesség, hogy csak az Üllői úton nem láthattak gólt a nézők.

Garami nem kesereg a Fradi igazságtalan döntetlenjén

Sport2002.11.01, 17:49

Magyar futballcsapatnak régen volt akkora esélye a győzelemre, mint csütörtökön a Ferencvárosnak a Stuttgart ellen, az UEFA-kupa második fordulójának első fellépésén. A zöld-fehérek hetven percig ellenfelük fölé nőttek, amit híven jelez a magasan a Fradi javára billenő 8-1-es kapura lövési arány. "Fájdalom", hogy a labdarúgást gólra játsszák, márpedig abból egyet sem szereztek Tököliék, így előny nélkül utazhatnak a november 12-én esedékes Neckar-parti visszavágóra.

A Westel a Fradi új főtámogatója

Sport2002.10.30, 17:28

Szerdán a Mariott Hotel Erzsébet-termében olyan eseményre került sor, mely alapvetően befolyásolhatja a ferencvárosi labdarúgás jövőjét. A Westel Mobil Távközlési Rt. és az FTC kétéves támogatói szerződést kötött, ennek értelmében a hazai gazdasági élet kiemelkedő szereplője tette le a garast a legnépszerűbb hazai futballcsapat mellett.

Kérdéses Szkukalek Stuttgart elleni játéka

Sport2002.10.29, 17:10

A csütörtöki FTC-Stuttgart UEFA-kupa mérkőzés előtt mindkét együttesben akadnak gondok. A magyar együttesben Szkukalek, míg a német gárdában a kapus Hildebrand és a csatár Dundee sérült.

Edzőt váltottak a Fradi volt kupaellenfelei

Sport2002.10.20, 12:43

A Ferencváros az UEFA-kupában mindkét eddigi ellenfelén könnyedén jutott túl, hazai pályán mind a ciprusi AEL Limasszolt, mind pedig a török Kocaelisport 4-0-ra győzte le. Úgy tűnik azonban, hogy ez nemcsak a zöld-fehérek játékerejének volt köszönhető, hanem annak is, hogy mindkét együttes gyenge formában kezdte az idényt: nem csoda, hogy ma már más edző irányítja e két gárda edzéseit, mint aki az FTC ellen ült a kispadon.

Komoly pénzbüntetést kapott a Fradi

Sport2002.10.14, 18:08

Magyar viszonylatban súlyos, 12 ezer svájci frankos (2 millió forint) büntetést kapott a Ferencváros a Kocaelispor elleni UEFA-kupa mérkőzésen történt nézőtéri rendbontás miatt.

Kiss Gergely védett, majd győztes gólt dobott a Fradi ellen

Sport2002.10.12, 19:44

Őrzi veretlenségét az I. osztályú vízilabda-bajnokság 3. fordulója után is a címvédő Honvéd és a BVSC, előbbi a nap rangadóján egygólos győzelmet aratott az FTC ellen a Népligetben.

Németországba utazik a Fradi

Sport2002.10.08, 16:42

Sorsoltak a labdarúgó UEFA-kupa második fordulójában, ahol egyetlen magyar csapat volt érdekelt. A Ferencváros maradéktalanul elégedett lehet, hiszen elkerülte az olasz Laziót és a spanyol Malagát, s ellenfélként a VfB Stuttgartot kapta.