francia autó
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Négy henger ma már luxus - Peugeot 208-menetpróba
Milyen a jó kisautó? Elõször is tényleg kicsi, a lágyzselatin kapszulák gyorsaságával hat a nõi szívekre, keveset fogyaszt, nem kerül sokba és jó vezetni, hogy néha a férfiak is elvigyék egy körre. A franciák ilyennek szánták a 208-ast, melyet a nulláról terveztek és szeretnék, ha újra a kiskategória kedvence lenne.
1,7 litert fogyaszt a Citroën új luxusmodellje
Numéro 9 néven mutatkozik be a Pekingi Autószalonon a Citroën új csúcsmodellje. Amennyiben elkészül, a szériamodell a DS-sorozat tagja lesz, a tanulmány hibrid hajtáslánca állítólag 1,7 litert fogyaszt.
Vérátömlesztésen a francia Focus - Renault Mégane-menetpróba
Modern motorokkal, gazdagabb felszereltséggel és kicsit módosított külsõvel érkezik a Renault Mégane 2012-re felfrissített változata. Bár az autó kicsit drágább lett, összességében még mindig a kategória egyik legjobb vétele.
Majdnem öt köbméteres raktér a hétüléses Renault Kangoo-ban
Bemutatkozott a Renault Kangoo hétüléses változata. Csak 1,5 literes dízelmotorral kapható az egyterû, amelynek tengelytávja több mint három méter.
Leplezetlen fotókon az új csúcs-Citroën
Egyelõre csak tanulmányautóként mutatkozik be Pekingben a franciák új prémiumautója, a DS9-es.
Dél-koreai az új luxus-Renault
A Pekingi Autószalonon újabb Samsung modell mutatkozhat be Renault-ként, az SM7-es francia mása a Talisman nevet kapja.
Letölthetõ programokkal szórakoztat az új elektromos Renault
Bemutatkozott Genfben a Renault negyedik szériagyártású villanyautója, a Zoe. R-Link néven új multimédiás rendszer jelenik meg a modellben.
Süppedõs üléseket kapott az új Peugeot 208
Néhány hete azzal kábít minket a Peugeot, hogy újra olyan nagyszerû hot hatch-et farag a 208-asból, amilyen a nyolcvanas években a 205 GTi volt. A genfi standon csupa meglepetés ért a kisautóban, melybõl nem csak jó városi futkosó, hanem nagyszerû kis sportgép is válhat.
Nesze neked, Prius - Peugeot 508 RXH-menetpróba
Sokáig ígérgette a Peugeot a dízel hibridet, de állta a szavát, 2012-re már a második gázolajjal és amperrel spóroló modelljük vált valóra. Jelenleg az 508 RXH képvisel mindent, amit csak tudhat ma egy Peugeot. A márka legnagyobb, legdrágább és legfejlettebb modellje, egyszerre kombi és SUV, az Audi-hasonmásverseny nagy reménysége, de vajon ez a technika tényleg megmenti a jövõt, vagy várni kell tovább a nagy áttörésre?
Hivatalos képeken a Citroën DS4 sportváltozata
Megjelentek az elsõ fotók a Genfi Autószalonon debütáló Citroën DS4 Racingrõl. Az 1,6 literes turbómotor 256 lóerõs.
Bemutatkozott a Peugeot 208 GTI
A Genfi Autószalonon mutatkozik be a Peugeot 208 GTI. Az egyelõre még csak tanulmányautóként bemutatkozó kis hot hatch a legendás 205 GTI szellemiségét hozná vissza.
Erre képes most a Renault - Renault Latitude 3.0 dCi-teszt
Ugyanaz a motor hajtja, ami az új Infinitiket, de mégis inkább a Skoda Superbhez illik mérni. A koreai gyártású Latitude elvesztette francia karakterét, de legalább olcsó.
Rajzfilmfigurára hasonlít a Renault Twingo
A francia városi mini sportváltozata, az RS is felfrissült és olyan mosolygós arcot kapott, mintha egy rajzfilmbõl lépett volna ki.
Megújulnak a Citroën családi teherautói
Majdnem egy generációváltást kibírt változtatások nélkül a franciák két családi autóként is népszerû kishaszonjármûve, a Berlingo és a Jumpy. Idén mindkét modell kisebb változtatáson esik át.
Francia autókra szakosodott bandát kapott el a rendõrség
Droggyanús anyagot, lõszert és több lopott kocsit is találtak a rendõrök, miután felgöngyölítettek egy pénteki ügyet. Két férfi francia autók ellopására szakosodott, egy harmadik pedig szétszerelte a lopott kocsikat, és értékesítette az alkatrészeket.
Ötvenedik születésnapján támad fel a Renault Alpine
Ötvenedik évfordulóját ünnepli idén a Renault Alpine A110. A modell tiszteletére új tanulmányt mutatnak be a Párizsi Autószalonon.
Olcsó szedánon dolgozik a Citroën
A keleti régióban népszerû, elérhetõ árú négyajtósok ellenfelének szánják az újdonságot - számolt be a francia L'Automobile Magazine.
Nem indul többet Le Mans-ban a Peugeot
A francia gyár anyagi okok miatt kiszáll a hosszú távú versenyzésbõl. Inkább az új szériaautókra költenek.
Már a motorja is eladja - Renault Grand Scénic 1.6 dCi-teszt
Zseniális húzás, hogy a Renault új 1,6-os turbódízel motorjának fejlesztésébe F1-es mérnökök is besegítettek. A végeredmény látványos siker, az egyterû Scénicben nálunk is bizonyított.
Megújul a Citroën C1, a Peugeot 107 és a Toyota Aygo
A PSA-konszern és a Toyota közös miniautói elsõsorban formai változásokon mennek át, de megjelenik rajtuk a LED-es nappali fény is.
Leáll a második generációs Renault Clio gyártása
Tizennégy éves modellciklus után a Renault leállítja a Clio második generációjának gyártását. Egy Bye Bye nevû különkiadással búcsúztatják a kis Cliót.
Mini szabadidõ-autót mutat be a Peugeot
A jövõ õsszel esedékes Párizsi Autószalonon mutatkozik be a 2008.
Sportos luxushajó - Citroën C5 2.2 HDi-teszt
Már 204 lóerõs turbódízel motorral is kínálják a kényelem egyik megtestesítõjét, a Citroën C5-öst. A motor tényleg kiváló, de igazából semmi szükség rá, a C5 továbbra is a menetkomfortja miatt nyûgöz le.
Majdnem döntõs - Peugeot 508 SW 2.0 HDI-teszt
Ha én lennék a mentora, akkor nagyon megdicsérném, de nem vinném magammal az élõ showba. A Peugeot 508 kombiban csak apró hibákat lehet találni, kellemes, de nem emlékezetes társ.
Megújul a Renault Scénic és Grand Scénic
Apró frissítéssel fut neki a Renault Scénic és Grand Scénic a következõ modellévnek.
Még több DS-modell érkezhet a Citroëntõl
A márka termékfejlesztési vezetõje szerint hamarosan érkezhet az új zászlóshajó és a Fiat 500-as konkurensének szánt kisautó.
Drágán spórol - Citroën C3 e-HDi-teszt
Csak egy dízelmotor és egy start-stop rendszer kell, és máris kész a hibrid autó, legalábbis a Citroën szerint. A franciák már ezt az összeállítást is elég ütõsnek érzik ahhoz, hogy mikrohibridnek hívják. Nekünk viszont nem kell elhinnünk minden jól csengõ reklámszlogent ahhoz, hogy megtaláljuk a piac egyik legjobb városi kisautóját, a hókuszpókuszok nélkül is spóroló C3-ast. Csak ne lenne ilyen drága!
Egy japánnak látszó koreai, aki francia - Renault Koleos-menetpróba
A Renault Koleos eddigi pályafutása sok ponton egyezik egy kissé elõnytelen külsejû pornószínésznõével: hiába csinált meg mindent, amit a szakma megkövetelt és a célközönség elvárt, a hõn áhított népszerûség csak nem jött össze, így aztán végsõ megoldásként be kellett feküdni egy plasztikai sebész keze alá. És lõn csoda!
Bemutatkozott a vadonatúj Peugeot 208-as
Kisebb, könnyebb és zöldebb lett a kisautó új generációja. A franciák forradalmi újdonságokat ígérnek, és a legnépszerûbb elõdeinek sikerét várják a 208-astól.
C4-nek jó lett volna - Citroën DS4-duplateszt
Egészen más autó, mint olcsóbb testvére, de nem üt akkorát, hogy önmagában megállja a helyét. Ha C4-nek hívnák, hiteles Citroën lenne, saját karakterrel és bájos hibákkal, de prémiumautónak készült, annak pedig nem elég eredeti, így kisebb-nagyobb hiányosságai is inkább bosszantóak. Turbós benzinessel és dízelmotorral is teszteltük a kategóriák között elveszett DS4-et.
Franciának drága - Peugeot 308 eHDi-teszt
Kényelmes, csendes és keveset fogyaszt. Csupán ezen tulajdonságai alapján nyerõ választásnak tûnhet a Peugeot 308-as takarékos változata, de akárcsak a kisugárzása, az ára is átlagos.
A kis cuki - Renault Twingo Miss Sixty 1.2-teszt
A Twingo Miss Sixty kiadása úgy viselkedik a forgalomban, mint egy földre ejtett aprópénz: mindenki megbabonázva figyeli, hogy merre gurul el. Ennél nõiesebb autót jelenleg nem lehet kapni, még a Land Rover Evoque hölgyeknek szánt változatát is messze lepipálja, pedig annak fejlesztésébe még Victoria Beckham is besegített.
Ilyen még nem volt - Peugeot 3008 HYbrid4 menetpróba
Már sokféle hibrid autó létezik, de olyan, amelyikbe gázolajat kell tankolni, még csak a Peugeot-nak van. A Hybrid4 rendszer erõs és takarékos, és ami a legjobb, hogy összkerék-hajtásúvá válik tõle az az autó, amelybe beépítik. Egy 3008-asban próbálhattuk ki elõször a különleges technikát.
Videón az új Citroën DS5
A Frankfurti Autószalonon bemutatkozó Citroën újdonság már mozgásban is látható. A DS5-ös már hibrid változatban is kapható lesz.
Városi elektromos kisautót mutatott be a PSA
A franciák a vártnál nagyobb csendben mutatták be új, környezetbarát városi kisautó tanulmányukat.
Kompakt SUV a Citroëntõl és a Peugeot-tól
A 2012 elsõ felétõl megvásárolható Citroën C4 Aircross és Peugeot 4008 a Mitsubishi ASX átemblémázott változatai új külsõvel.
Aszimmetrikus furgonból lesz a jövõ Renault-ja
Egyterûvel mutatja be új formanyelvét a francia gyártó. Az elektromos Frendzy tanulmány mellett a felfrissített Twingo sportváltozatát is kiállította a Renault.
Megnézzük a jövõt - megnyitott a 64. Frankfurti Autószalon
Németországban mutatják be a gyártók új modelljeiket és tanulmányaikat. A nagyközönség csütörtöktõl, a sajtó viszont már keddtõl láthatja élõben, milyen autókat vezetünk a közeli és a távoli jövõben. Két napon át a helyszínrõl jelentkezünk a legfrissebb hírekkel, exkluzív beszámolókkal, interjúkkal és izgalmas fotókkal.
A kategória egyik legjobb vétele - Renault Scénic 1.5 dCi-teszt
Kényelmes és tágas a Renault kis egyterûje, ami kis dízelmotorjával kiváló választás, de leginkább a kiváló ára adja el.
A világ legalacsonyabb egyterûje a Peugeot-tól
A HX1 hosszabb, mint egy Ford Galaxy, de alacsonyabb egy Mininél. A látványos tanulmányautóból nem lesz semmi, csupán figyelemfelkeltésnek szánja a Peugeot, és új formatervezési stílusára hívja fel a figyelmet a dízel hibrid óriással.
Hivatalos fotón a frissített Renault Twingo
Reagálva a szerdán kiszivárgott kémfotókra, a Renault gyári képet hozott nyilvánosságra a frissített Twingóról. Premier a szeptemberi Frankfurti Autószalonon.
Alaposan átszabják a Renault Twingót
Felbukkantak az elsõ fotók a frissített Renault Twingóról. A miniautó hasonlítani fog a Nissan Juke-ra és a Skoda Yetire.
Ötszáz kilométerenként három defekt: Kacsa-rali szeli át Európát
Július 20-án futott be hozzánk az a kilenc Citroën Kacsából álló konvoj, amely Európát szeli át oda-vissza 7000 kilométeren keresztül. A veterán korú jármûvek állítólag meglepõen jól bírják a maratoni távot, csak sok a defekt.
Gordini-csomag az alap Renault Clióhoz
A Renault Clio RS változata után az alapmodelleken is megjelenik a Gordini-jelölés. Csak a kisautó külseje alakul át.
Visszatérhet a Renault Clio Williams
Motorszállítóként visszatér a Williams Forma-1-es csapatához a Renault. Az együttmûködésbõl megszülethet az új Clio Williams.
Dízel-hibrid terepkombi a Peugeot-tól
508 RXH néven dob piacra a Peugeot egy megemelt hasmagasságú, összkerekes kombit.
Háromhengeres motorok a Peugeot 208-ban
Jövõ nyáron kerül a kereskedésekbe a 207-est váltó Peugeot 208. Bennfenntesek szerint háromhengeres motorokkal érkezik az autó.
Loeb bevásárlóautója - Citroën DS3 Racing-teszt
Narancsbõrös, kõkemény, és 207 lóerõs. A Citroën ralis részlege által készített DS3 Racing a Renault Clio RS-t és a Mini JCW-t próbálja letaszítani a kis hot hatchek trónjáról.
Plasztikázzák a Renault Koleost
A kompakt szabadidõ-autó sportosabb arcot és takarékosabb dízelmotorokat kap.
Felfrissül a Renault Twingo
Új motorral és frissített külsõvel mutatkozik be év végén a Renault Twingo. 2014-ben jön a következõ generáció.
A Renault lenyomta a BMW-t a Nordschleifén
8:08-as köridejével a BMW 1 M Coupénál is gyorsabb a Megane RS Trophy. A limitált szériás sportváltozat lett a leggyorsabb elsõkerék-hajtású szériaautó a Nürbugringen, ezzel megdöntötte elõdje, a Megane R26.R hároméves, 8:17-es rekordját.
Tovább erõsödött a Renault Mégane RS
A Renault bemutatta a Megane RS gyárilag tuningolt változatát. A RS Trophy még erõsebb lett, de mégis kevesebbet fogyaszt.
Koreai Superb francia álruhában - Renault Latitude 2.0 dCi-teszt
Ígéretes extrái ellenére pár bosszantó hiba lerontotta a Renault új csúcslimuzinjáról alkotott képet. Kiváló árazása miatt a Skoda Superb erõs vetélytársa lehet a koreából származó Latitude.
Ciki, hogy francia? - Citroën DS4-bemutató
Két éve új prémium modellcsaládot vezetett be a Citroën. Elsõként a Mini ellen indított DS3-mal élesztették fel a klasszikus nevet, most pedig itt az egyszerre több kategóriát is megcélzó DS4, amely minden különcsége ellenére hatásosan alakítja a német autót, legszívesebben talán még a származását is letagadná.
Harap, de nem eszik - Peugeot 508 1.6 THP-teszt
Nagy autó kis fogyasztással, amely nem dízel, de még csak nem is hibrid? A terebélyes 508-as Peugeot és az 1,6-os benzines turbómotorja 3,5 literes fogyasztásra is képes volt.
Valahol el kell kezdeni - Renault Koleos 2.0 dCi-teszt
Kompakt szabadidõ-autóval lassan tele a padlás, a Renault Koleosa szinte észrevétlen a mezõnyben. Ha csak az árából indulunk ki, ez nem is csoda, de más területen is lenne mit csiszolni rajta.
Új villanyautó-rekord a Nordschleifén
A Peugeot háromkerekûnek kinézõ, de valójában négykerekû elektromos meghajtású roadster-prototípusa, az EX1 megdöntötte a körrekordot a Nürburgring-Nordschleifén. További információkért kattintsanak a Zöldautó blogra.
Ûrhajószerû busz lett a Citroën DS5
A dízel-hibrid DS5-ön egyáltalán nem látszik, hogy a C5 alapjaira építették.
Én, a robot - Peugeot 308-menetpróba
A Peugeot visszaadta a sofõr kezébe az irányítást és a robotizált helyett egy jól bevált kézi váltóval is elérhetõvé tette a PSA saját start-stop rendszerét. A mikro-hibridnek becézett környezetbarát technológiát a felfrissített 308-asban próbáltuk ki.
BMW X5-ellenfél a Peugeot-tól
A Sanghaji Autószalonon leplezi le SxC névre keresztelt crossover-tanulmányát a Peugeot. Az autót a kínai részleg tervezte és építette.
Itt a Skoda Superb legnagyobb vetélytársa - Renault Latitude-menetpróba
Megérkezett Magyarországra a Renault új csúcslimuzinja. A Latitude elsõsorban méreteivel, különleges extráival, gazdag felszereltségével és ehhez képest vonzó árával tûnhet ki a mezõnybõl.
Visszatérhet a Renault 5
Prémium kisautóként támasztanák fel a Renault 5-öst. A francia autógyártó a Citroën DS3, a Mini és Fiat 500 ellenfeleként dobná piacra.
Meghökkentõ lesz az új Renault Clio
A tavalyi Párizsi Autószalonon bemutatott DeZir elektromos sportkocsiból építkezik az új Renault Clio formavilága.
Szélsõséges középkategóriások - Passat-Insignia-Laguna-Avensis összehasonlító teszt
Középkategória, kétliteres dízelmotor - családi és cégautónak is ideális párosítás. Összehasonlító tesztünkben mérésekkel és szubjektív szempontok alapján értékeltük a Volkswagen Passatot, az Opel Insigniát, a Renault Lagunát és a Toyota Avensist.
Szekrény kõkemény focistáknak - Renault Grand Scénic 2.0 dCi teszt
Melyik autónak nõtt az értékesítése a magyar autópiac legsötétebb évében? Egy Grandnak, amely olyan nagy, hogy könnyen elfér benne tizenegy - szó szerint - kõkemény labdarúgó. Sõt negyven különféle helyre el is bújtathatjuk õket. Renault Grand Scenic 2.0 dCi-teszt.
Scénic a jövõbõl: Renault R-Space
Az izgalmas formájú R-Space nevû egyterû-tanulmány lehet a következõ Scénicek elõfutára.
Más, mint a többiek - Peugeot 3008 HDi-teszt
Kategóriák között táncol a Peugeot családi autója. Crossovernek hívják és szabadidõ-autónak látszik, pedig egy kompakt egyterû. Praktikus, miközben olyan jól vezethetõ, mint egy sportlimuzin. A Nissan Qashqai francia kihívóját kétliteres dízelmotorral és automata váltóval teszteltük.
6,5 millióról indul a Renault Latitude
Már rendelhetõ, áprilistól pedig a kereskedésekben is elérhetõ a Renault új csúcslimuzinja, amely elsõsorban méreteivel és felszereltségével hódíthat.
Levehetõ tetõs kis crossover a Renault-tól
Captur néven mutat be egy levehetõ tetejû kis crossover-tanulmányt a Renault a Genfi Autószalonon.
Óriási siker a Citroën DS3 versenyváltozata
Nagy az érdeklõdés a Citroën DS3 versenyváltozata iránt, a francia márka újabb ezer darab legyártásáról döntött.
Felfrissült a Peugeot 308
A márciusi Genfi Autószalonon mutatkozik be a frissített Peugeot 308. Mikro-hibrid is készül belõle.
V8-as dízelre váltott a Peugeot 908
Bemutatták a Peugeot 908-as versenyautó új generációját, amellyel a 2009-es Le Mans-i gyõzelmét ismételné meg idén a francia márka.
Taxi 5 - Peugeot 508-menetpróba
Hamarosan új autót kaphat a Taxi filmsorozatban Daniel, a francia traffipaxok réme. Mindenki jól jár majd, mert a 407-est és az 607-est egyszerre leváltó 508-as az utasait legalább annyira kényezteti, mint a sofõrjét.
Sportruhába bújt a Renault kabriója
A Genfi Autószalonon mutatkozik be a Renault Wind Gordini-kiadása. Csak a kupé-kabrió megjelenése lett sportosabb.
Csináltak egy Golfot a franciák - Citroën C4 1.6-teszt
Ha így folytatják az autógyárak, egyre unalmasabb lesz autós újságírónak lenni. A koreaiakon már régóta nem lehet nevetni, pár éve pedig a franciák döntöttek úgy, hogy elegük van a rajtuk ragadt "lerobbanós" jelzõbõl, és nekiálltak német autókat gyártani. A Citroënnek ráadásul ez már a második: a C5 után most itt van az új C4, amely németebbnek tûnik egy Golfnál is: minõségi anyagokból rakták össze, vajpuhán mûködik, és dögunalmas. Nem csoda, hogy remegve várjuk a kínai márkák felbukkanását egy kis ihletért.
Kupé, roadster és SUV készül a Peugeot 208-ból
Jövõre mutatkozik be a 207-est váltó Peugeot 208, kupé, roadster és SUV is lesz a kínálatban.
23 mázsa selymes suhanás - Citroën C5 Tourer 3.0 HDi-teszt
Belepakoltam közel öt mázsa csempét - hét liter alatt fogyasztott. Üresen a tízcentis fekvõrendõrökön is könnyedén átsuhant. Aztán belénk tolattak, mert nem szólalt meg a duda, ugyanis máshol van a gombja, mint megszoktuk. Citroën. A legdrágább és legjobb C5.
Kipróbáltuk a hátsókerekes villany-Citroënt
A jelen és a jövõ Citroën tömegmodelljével, a C4 második generációjával és a teljesen elektromos C-Zeróval menet közben is megismerkedtünk az etyeki Korda filmstúdióban. A New Yorkot mintázó díszletek között az új francia kompakt start-stop elektronikáját és vezetõtámogató rendszereit is kipróbáltuk.
Felfrissült a Renault Kangoo
A Brüsszeli Autószalonon mutatja be a frissített Kangoo-t a Renault, márciustól kapható.
270 lóerõs kiadás a Renault Mégane RS-bõl
N-csoportos ralispecifikáció szerinti változatot készített a Renault a Mégane RS-bõl, akár utcai verzió is lehet belõle.
130 lóerõs dízelt kap a Renault-tól a Mercedes
A Renault-Nissan új fejlesztésû, 1,6 literes dízelmotorját adja át a Daimlernek a hármas szövetség jegyében.
Kettõs állampolgár - Renault Latitude
Két friss Renault-t próbáltunk ki Portugáliában. A márka új nagyautója, a koreai fejlesztésû Latitude elsõsorban a kényelmet keresõknek lehet jó választás, míg a felfrissített Laguna azoknak is beválhat, akiknek a menetdinamika is fontos.
Az elsõ fotó az új Citroën C1-rõl
Felbukkant egy kép az új Citroën C1-rõl, a mini formaterve jóval bevállalósabb lehet.
Kompakt crossovert fejleszt a Renault
Új, kis méretû crossoveren dolgozik a Renault, elkészítéséhez a Nissan Juke és Qashqai alkatrészeit is felhasználják.
A vágy tárgya - Peugeot RCZ 1.6 THP-teszt
Úgy megbámulják az emberek, mintha egy repülõ csészealj keveredett volna az autók közé, de a legnagyobb csodálkozás akkor következik, amikor felismerik az oroszlános emblémát az elején. Ez tényleg egy Peugeot? Bizony ám, méghozzá nagyon is jó.
Terepcsomagot kapott a Dacia Sandero
A Sao Pauló-i Autószalonon mutatták be a dél-amerikai piacon Renault Sanderónak nevezett modell szokatlan terepcsomagos változatát.
Újabb sportos Twingo a Renault-tól
Sikeresnek bizonyult a Gordini-sorozat a Renault-nál, ezért új modell érkezik.
Jön a Citroën DS9
Zöld utat kapott a Citroën Metropolis tanulmánya, valószínûleg DS9-ként készül el.
Perli a Renault-t két Renault
Pert indított a Renault autógyár ellen két Renault nevû család Franciaországban, hogy rábírja a céget: ne adja új villanyautójának a Zoe nevet.
Felfrissült a Renault Espace
Apró frissítésen esett át az új modellév elõtt a Renault legnagyobb egyterûje, az Espace.
Közösen fejleszt hibrideket a BMW és a PSA
Még szorosabb lesz az együttmûködését a BMW és a PSA-konszern között, a két cég közösen fejleszt hibrid hajtásláncot.
Támadás a német autóipar ellen - Peugeot 508
A Peugeot-nál gondoltak egy merészet, és egy modellel cserélték le a nem túl sikeres 607-est és a nem kimondottan elõnyös külsejû 407-est. Az új 508-ast még nem vezethettük, de kívül-belül megtapogathattuk, és arra jutottunk, hogy ennél németesebb már nem is lehetne egy francia autó, ami a Citroën C5 után azért nagy szó.
Sportol a család - Renault Mégane GT-teszt
Vélhetõen kevesen fogják venni nálunk 180 lóerõs, benzines turbómotorral a Renault Mégane kombi változatát. Pedig a Grandtour GT igen jó autó, még az ára is kedvezõ, van azonban egy kellemetlen tulajdonsága.
Homokjáró villanyautó a Venturitól
America néven mutatta be új elektromos autóját a Venturi a Párizsi Autószalonon.
Elektromos robogóautó a Renault-tól
A Clio-elõhírnök új Zoe mellett a Twizy elektromos koncepciót is bemutatta a Renault Párizsban.
Felfrissült a Citroën C5
Párizsban mutatta be a Citroën a C5 frissített változatát, alig változott a középkategóriás modell.
Kis hibrid crossover a Peugeot-tól
HR1 néven hibrid crossover-tanulmányt mutat be a Peugeot a Párizsi Autószalonon. Megoldásai az új 208-at vezethetik fel.
Már nem lóg ki a sorból - Citroën C4-bemutató
Még a párizsi világpremier elõtt megnéztük az új Citroën C4-est Budapesten. A fix közepû kormánykerékrõl, a digitális mûszerfalról és a sportos háromajtós változatról lemondtak a tervezõk, a minõségérzet és az aktív biztonság viszont sokat javult az elõzõ generáció óta.
Videón Loeb utolsó raliautója
A Citroën megjelentetett egy elõzetes videót a DS3 WRC-rõl még a párizsi világpremier elõtt. Valószínûleg ebbõl a versenyautóból fog visszavonulni a jövõ év végén Sébastien Loeb.
Lányos Renault Twingo Párizsban
A Miss Sixty divatmárka segítségével elkészült az elsõ, kizárólag nõknek szóló Renault Twingo.