Forma-1

címke rss

Véget érhet a Pirelli egyeduralma a Forma-1-ben

Gphírek2023.06.06, 12:32

A Pirelli 2011 óta a Forma-1 kizárólagos gumibeszállítójaként tevékenykedik, azonban egyre valószínűbb, hogy a 2025-től kezdődő következő időszakért meg kell majd harcolnia. A hírek szerint ugyanis állítólag a Bridgestone is leadta pályázatát.

A Red Bull csapatfőnöke nem aggódik a Mercedes miatt

Gphírek2023.06.05, 18:57

A Red Bull Forma-1-es csapatfőnöke, Christian Horner elismerte, hogy a Mercedes előrelépett, ugyanakkor cseppet sem aggódik emiatt.

A mezőny közepéről rajtoló Russell tudta, hogy dobogóra fog állni

Gphírek2023.06.05, 13:48

A hétvégi Spanyol Nagydíjon Max Verstappen és Lewis Hamilton mögött a harmadik helyen célba érő George Russell elárulta, viszonylag korán tisztában volt vele, hogy dobogóra állhat.

Ha kikönyököl a kocsiból, és rádiót hallgat, akkor is nyert volna Verstappen

Gphírek2023.06.05, 12:04

A nemzetközi sajtó elsősorban a címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen nagyon magabiztos sikerét, valamint a Lewis Hamilton és George Russell révén második és harmadik helyen célba érő Mercedes istálló feltámadását emelte ki a vasárnapi Forma-1-es Spanyol Nagydíj másnapján.

Szenzációs meglepetést és váratlan feltámadást hozott a Spanyol Nagydíj

Gphírek2023.06.04, 17:07

A Forma-1-es versenysorozat a Spanyol Nagydíjjal folytatódott, amit a szokásoknak megfelelően Max Verstappen nagyon simán nyert. A verseny óriási taktikai csatát hozott a kiállásokat illetően, amiből a Red Bull mellett a Mercedes jött ki nagyon jól, a két csapat el is vite az első négy helyet. Váratlanul gyengén ment a versenyen a Ferrari és az Aston Martin is.

Megrémül Verstappentől a Mercedes csapatfőnöke

Gphírek2023.06.04, 13:05

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint lesújtó, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a Red Bull kétszeres világbajnoka, Max Verstappen teljesen más szintet képvisel a Forma-1-ben, mint bárki más.

A korábbi világbajnok szerint Hamiltonnak bocsánatot kell kérnie a botrányos ütközés miatt

Gphírek2023.06.04, 09:50

A Forma-1-es Spanyol Nagydíj időmérő edzésén a Mercedes két pilótája, Lewis Hamilton és George Russell összeütközött, amelynek köszönhetően utóbbi járt pórul. Hamilton korábbi csapattársa, a 2016-ban világbajnok Nico Rosberg szerint a hétszeres vb-győztes tartozik egy bocsánatkéréssel Russell felé.

Így magyarázkodik Hamilton csapattársa a Mercedes újabb kudarca után

Gphírek2023.06.03, 11:43

A Mercedes számára gyengén sikerültek a Spanyol Nagydíj pénteki időmérő edzései, Lewis Hamilton és George Russell is csak szenvedtek. Utóbbi szerint nincs nagy bajban a csapat, mert a versenyhétvége további részére előre tudnak törni.

Lewis Hamilton mesélt a Mercedes fejlesztéseiről

Gphírek2023.06.02, 08:42

Lewis Hamilton elmondta, a spanyol versenyhétvége ideális lesz arra, hogy megtudják, hol is állnak valójában a fejlesztések terén.

Ezért szenved látványosan a Ferrari az idei szezonban

Gphírek2023.06.01, 18:03

A korábbi F1-es pilóta, Alexander Wurz szerint a Ferrari autóját azért nehéz vezetnük a versenyzőknek, Charles Leclerc-nek és Carlos Sainznak, mert az istállónál nem oldottak meg egy alapvető problémát.