Forma-1 szabályok
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- GPhírek
- FIA
- Mercedes GP
- Red Bull Racing
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Büntetéshullám az osztrák futam után, Räikkönent tették felelőssé az ütközésért - videó
A mezőny több mint felének jelenése volt az Osztrák Nagydíj után a sportfelügyelőknél, akik többek között a Sebastian Vettellel összeütköző Kimi Räikkönennek is büntetést adtak.
Alonso szerint sem hibázott, mégis megbüntették Vettelt feltartás miatt
Saját és Fernando Alonso véleménye szerint sem tehetett volna sokkal többet azért, hogy ne tartsa fel az Alpine kétszeres világbajnokát az Osztrák Nagydíj időmérőjén, Sebastian Vettel mégis büntetést kapott. Ami pedig ennél is érdekesebb, azok a feltartáshoz vezető körülmények.
Verstappen ünneplése miatt Alonso élesen bírálta az F1 versenyigazgatóját
Túlzottnak tartják az F1-es pilóták, hogy a versenyigazgató figyelmeztette Max Verstappent a Stájer Nagydíj végi ünneplése miatt. Fernando Alonso és Nicholas Latifi is védelmébe vette a holland pilótát.
Tömeges kieséseket hozhat a Silverstone-ban debütáló időmérős futam
Három istálló is nehéz helyzetbe kerülhet leghamarabb a júliusi Brit Nagydíjon, ha a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nem tesz engedményeket a számukra. A csapatokat az időmérős sprintfutamok bevezetése hátráltathatja.
A Ferrari és az Alfa Romeo is bírálja az FIA-t a legutóbbi szabályváltozás miatt
A Ferrari és az Alfa Romeo nemtetszését is kiváltotta, hogy az FIA a semmiből hozott döntéssel lassítja a Magyar Nagydíjtól az F1-es kerékcseréket. Utóbbi istálló csapatfőnöke szerint a szövetség rossz úton jár.
A versenyigazgató elárulta, miért nem büntették a Gaslynak defektet okozó Leclerc-t
Charles Leclerc megúszta büntetés nélkül, hogy a Stájer Nagydíj első körében Ferrarijának első szárnyával kivágta Pierre Gasly Alpha Taurijának bal hátsó gumiját, Michael Masi versenyigazgató pedig elmondta, hogy miért.
Legközelebb már büntetni fognak azért, amit Verstappen a célba érés után művelt a Stájer GP-n
Max Verstappen hiba nélkül vezetve nyerte meg vasárnap a Stájer Nagydíjat, de a célba érés után meggondolatlan dolgot csinált, és csak az F1 versenyigazgatójának jóindulatán múlt, hogy nem kapott érte büntetést.
Újabb fronton háborúzik egymással a Red Bull és a Mercedes
Nem csillapodnak a kedélyek a Red Bull és a Mercedes között, a szárnyvitát követően ugyanis most előbbi erőforrása körül alakult ki vita, miután Toto Wolff arra célzott, hogy a Honda szabálytalan eszközökkel lett erősebb.
Nem úszta meg a büntetést a Bottast feltartó Cunoda
Nem úszta meg a büntetést a Valtteri Bottast a Stájer Nagydíj időmérőjén feltartó Cunoda Juki, ami miatt a japán versenyző kiszorult a legjobb tízből.
A Mercedes állhat a Red Bullnak ártó szabályváltozás mögött
A Magyar Nagydíjtól lassabban lehet majd kereket cserélni a Forma-1-ben, ami elsősorban a Red Bullra nézve kedvezőtlen. Toto Wolff elismerte, hogy érdeklődtek az FIA-nál, de állítása szerint nem biztos abban, hogy ez sarkallta a szövetséget a módosításra.