Forma-1 percrõl percre

címke rss

Alonso nyerte az esõ utáni õrült hajrát

Gphírek2014.05.22, 23:02

A Monacói Nagydíj délutáni szabadedzésén egy órán keresztül semmi sem történt a korábbi esõ miatt. A csapatok csak az utolsó percekben aktivizálták magukat, de sok versenyzõ nem tudott tiszta kört futni a sûrû forgalomban. Räikkönen egy váltóhiba miatt kimaradt a hajrából.

Hamilton elkésett az edzésrõl, így is megnyerte

Gphírek2014.05.22, 12:18

A Monacói Nagydíj elsõ szabadedzésén nem változott a megszokott sorrend: a Mercedeseket Daniel Ricciardo és Fernando Alonso üldözte. A nyers pályán, a vártnál hûvösebb idõben folyamatosan csúszkáltak az autók, de egyik sem tört össze.

Rosbergnek megint nem jött be a bahreini trükk

Gphírek2014.05.11, 18:46

A Spanyol Nagydíjon ugyanazzal próbálkozott, mint a sivatagi pályán, de Hamilton ismét kitartott a verseny hajrájában, hogy alig 6 tizedes elõnnyel sorozatban negyedik gyõzelmét arassa, átvéve a vezetést a világbajnokságban. Ricciardo megszerezte elso hivatalos dobogós helyezését, a legnagyobb menetelést azonban Vettel mutatta be, aki a 15. helyrõl rajtolva hozta be a Red Bullt a 4. helyre.

Hamiltonnak meg kellett küzdenie a barcelonai pole-ért

Gphírek2014.05.10, 19:20

Akárcsak az utolsó szabadedzésen, Nico Rosberg a Q1-ben és a Q2-ben is gyorsabb volt nála, de a Q3 végén kikapott tõle. Hamilton gyengébbnek érezte az autóját, mint pénteken, de így is zsinórban harmadszor rajtolhat majd a pole-ból. Ricciardo szokás szerint megszerezte a 3. rajtkockát, Räikkönen megelõzte Alonsót, Vettel Red Bullja viszont már a döntõ elején lerobbant.

Rosberg visszavágott Hamiltonnak az idõmérõ elõtt

Gphírek2014.05.10, 12:42

Nico Rosberg a Spanyol Nagydíj szombat délelõtti szabadedzésén megelõzte Lewis Hamiltont, aki azonban a közepes gumikon nem javított az idõeredményén. A Mercedesek mögé ezúttal a Red Bull helyett a Ferrari és a Williams zárkózott fel.

Ricciardo üldözte a Mercedeseket, Vettel kihagyta az edzést

Gphírek2014.05.09, 20:44

A Spanyol Nagydíj péntek délutáni szabadedzését a Mercedesek uralták, Hamilton azonban még Rosbergre is 4 tizedet, Ricciardóra pedig egy teljes másodpercet vert. Vettel a délelõtti hiba elhúzódó javítása miatt ki sem mehetett a pályára, a két Ferrari a 4-5. helyet szerezte meg.

Button került a legközelebb Hamiltonhoz Barcelonában

Gphírek2014.05.09, 12:08

A Spanyol Nagydíj péntek délelõtti szabadedzésén Hamilton elsõségével a papírforma érvényesült, de az elsõ négy helyen négy különbözõ csapat autói végeztek, és a Mercedes másik versenyzõje, Nico Rosberg sok idõt vesztett az ERS hûtésének problémája miatt. Sebastian Vettel Red Bullja is korán lerobbant.

Hamilton simán nyert, Alonso dobogóra állhatott

Gphírek2014.04.20, 15:07

A Mercedes brit versenyzõje rajt-cél gyõzelmet aratott Kínában, de a bajnokságban még mindig Nico Rosberg vezet, aki a gyenge rajtja után felküzdötte magát a 2. helyre. Alonso megelõzte a Red Bullokat , és idén elõször állhatott dobogóra. Sebastian Vettel ismét csak Daniel Ricciardo mögött ért célba.

Hamiltoné a pole, a Red Bullok megelõzték Rosberget

Gphírek2014.04.19, 15:02

Hamilton elsõségéhez nem fért kétség, hat tizedmásodperces elõnnyel szerezte meg az elsõ rajtkockát a Kínai Nagydíjra. A 2. helyre Daniel Ricciardo jött be, megelõzve csapattársát, Sebastian Vettelt, valamint a sokat hibázó Nico Rosbeget. Kimi Räikkönen már a Q2-ben búcsúzott.

Esõben rendezték az idõmérõ elõtti utolsó edzést

Gphírek2014.04.19, 08:13

Daniel Ricciardo futotta meg a legjobb idõt a Kínai Nagydíj utolsó gyakorlásán, amelyen vizes volt a pálya, ezért a Mercedesek mért kört sem jegyeztek, és a Ferrarik is szinte végig a garázsban maradtak. Az idõmérõre is esõ várható.

Alonso délután is beférkõzött a Mercedesek közé Kínában

Gphírek2014.04.18, 14:00

A Kínai Nagydíj pénteki második szabadedzését úgy is Hamilton nyerte meg, hogy az autóját sokáig szerelték, és utána is elégedetlen maradt vele. Rosberg csak a 3. helyet tudta megszerezni, és gyorsak voltak a Red Bullok is, Räikkönennek viszont nem ment jól.

Alonso az élen, Räikkönen ki sem ment a pályára

Gphírek2014.04.18, 06:27

A Kínai Nagydíj nyitóedzésén meglepetésre Fernando Alonso volt a leggyorsabb, aki kényelmes, 4 tizedes elõnnyel utasította maga mögé Nico Rosberget, miközben Kimi Räikkönen egy mért kört sem tudott megtenni, és Lewis Hamilton is mûszaki problémákkal küszködött.

Hamilton szoros csatában nyert, a Forma-1 visszatért

Gphírek2014.04.07, 11:52

A Bahreini Nagydíjon végre ismét rengeteg elõzést és kerék-kerék elleni csatát láthattunk, a késõi Safety Car-fázis pedig elképesztõ hajrát alapozott meg. Hamilton és Rosberg a többieket faképnél hagyva egymással folytattak kiélezett párharcot, a dobogóra felállhatott Pérez is a Force Indiával, míg a Red Bull a végén megtáltosodott, és Ricciardo még Vettelt is megelõzve a 4. helyig tört elõre.

Rosbergé a pole, Hamilton hibázott

Gphírek2014.04.06, 09:27

Tele volt meglepetéssel a Bahreini Nagydíj idõmérõje: az elsõ rajtkockát Nico Rosberg szerezte meg, miután a szabadedzéseket uraló Lewis Hamilton a kritikus pillanatban elvétette az elsõ kanyart, Sebastian Vettel és Nico Hülkenberg már a Q2-ben kiesett, Kimi Räikkönen legyõzte Fernando Alonsót, Daniel Ricciardo pedig hiába lett harmadik, mert még vár rá egy tíz rajthelyes büntetés.

Pérez zárkózott fel a Mercedesekhez az idõmérõ elõtt

Gphírek2014.04.05, 18:24

A Bahreini Nagydíj szombati szabadedzésén Hamilton és Rosberg megtartotta az elsõ két helyet, de a gyorsabbik Force India fél másodpercre megközelítette õket. Végre megcsillogtatta a tempóját a Williams is, Bottas és Massa a 4-5. helyet szerezte meg. A Red Bull túl lassú volt, sõt Vettel még ki is csúszott a kavicságyba.

Hamilton 2 tizedre megközelítette Räikkönen tavalyi idejét

Gphírek2014.04.04, 19:13

A Bahreini Nagydíj péntek esti szabadedzésén is a Mercedes párosa és Alonso végzett az elsõ három helyen. Bahreinben most elõször köröztek az autók sötétben, mesterséges fénynél.

Alonso kezdett a Mercedesek mögött Bahreinben

Gphírek2014.04.04, 15:17

Már senkit nem ért meglepetésként, hogy Lewis Hamilton és Nico Rosberg volt a leggyorsabb a Bahreini Nagydíj pénteki elsõ szabadedzésén. Fernando Alonso fél másodpercre megközelítette õket, a Ferrari azonban elkövetett egy szokatlan bakit, amikor a balelsõ kerekére tévedésbõl egy lágy gumit szerelt fel.

A Mercedesek kettõs gyõzelmet arattak Malajziában

Gphírek2014.03.30, 17:52

A száraz versenyen a 23. sikerét elkönyvelõ Hamilton 17 másodpercet vert saját csapattársára, Rosbergre is. Vettel idén elõször felállhatott a dobogóra, de a Mercedesekkel nem tudta tartani a lépést, és Alonso sem jutott elõrébb a 4. helynél, ahonnan rajtolt. Räikkönen már a rajtnál elvesztette a pontszerzési esélyét, amikor Magnussen hátulról nekiment, míg a Williamsnél dráma bontakozott ki, Massa ugyanis megtagadta a csapat utasítását, hogy engedje el Bottast.

Hamilton épphogy legyõzte Vettelt az esõs idõmérõn

Gphírek2014.03.29, 12:27

A Malajziai Nagydíj fordulatos idõmérõjén a Mercedes brit versenyzõje mindössze 55 ezredmásodperces elõnnyel szerezte meg pályafutásának 33. pole-ját, utolérve az örökranglistán Jim Clarkot és Alain Prostot. Vettelnek nem maradt ideje az utolsó körére, de így is beférkõzött a két Mercedes közé, míg Rosberg csak az utolsó pillanatban tudta megelõzni Alonsót.

A Mercedesek tönkreverték a mezõnyt az idõmérõ elõtt

Gphírek2014.03.29, 07:50

A Malajziai Nagydíj szombat délelõtti szabadedzésén Rosberg 1,1 másodperccel elõzte meg a 3. helyezett Räikkönent, aki az idõmérõ elõtt továbbra is tartotta a pozícióját az üldözõboly elején, megelõzve Vettelt és a meglepõen gyors Hülkenberget. A McLarenek szenzorhibával küszödtek, és az is lehet, hogy az idõmérõn ki sem tudnak majd menni a pályára.

Rosberg egy hajszállal elõzte meg Räikkönent délután

Gphírek2014.03.28, 16:13

A Malajziai Nagydíj péntek délutáni szabadedzésén is egy Mercedes végzett az elsõ és egy Ferrari a második helyen, Vettel azonban feltornázta a harmadikra a Red Bullt.

Räikkönen férkõzött be a Mercedesek közé a nyitóedzésen

Gphírek2014.03.28, 05:21

A Malajziai Nagydíj péntek délelõtti szabadedzésén Lewis Hamilton volt a leggyorsabb. Sok volt a mûszaki hiba és a gyenge tapadás miatt a kicsúszás is, a Lotus mindkét autójával tovább szenvedett.

Nem fulladt benzinspórolási harcba az új korszak nyitánya

Gphírek2014.03.16, 13:04

Nico Rosberg a papírformát valóra váltva gyõzelemre vezette a Mercedest a 2014-es idénynyitó Ausztrál Nagydíjon. Lewis Hamilton és Sebastian Vettel motorhibával kiesett, a lemorzsolódás azonban kisebb volt a vártnál. Daniel Ricciardo dobogós hellyel kezdte Red Bull-os, Kevin Magnussen pedig az F1-es pályafutását, míg Fernando Alonso végig egy autóvillamossági problémát uralva végzett az 5. helyen.

Ricciardo megszorongatta a Mercedeseket az elsõ idõmérõn

Gphírek2014.03.15, 15:00

Fantasztikusan izgalmas, az idõjárás által is megbolondított kvalifikáción hódította el az új turbókorszak elsõ pole pozícióját Lewis Hamilton. Az esõ miatt borult a papírforma, Daniel Ricciardo a Red Bull-lal beférkõzött a két Mercedes közé, míg csapattársa, a címvédõ Sebastian Vettel már a Q2-ben kiesett, Kimi Räikkönen pedig összetörte a Ferrarit. Az újonc Kevin Magnussen egy 4. rajthellyel debütált, és beverekedte magát a döntõbe mindkét Toro Rosso is.

Rosberg óriási elõnnyel nyerte a nyûgös edzést

Gphírek2014.03.15, 05:53

Az idénynyitó Ausztrál Nagydíj idõmérõje elõtt ismét a Mercedes volt a leggyorsabb: Rosberg 1,4 másodpercet vert legközelebbi ellenfelére, Buttonra, miután Hamilton elrontotta a lágy gumikon futott gyors körét. Bottas és Gutiérrez autójában váltót kellett cserélni, a Lotus tovább szenvedett.

A Mercedesek átvették a vezetést, szárnyalt a Red Bull

Gphírek2014.03.14, 12:15

Az idénynyitó Ausztrál Nagydíj péntek délutáni szabadedzésén már kezdett körvonalazódni valami a várható erõviszonyokból: Lewis Hamilton és Nico Rosberg fél másodperces elõnnyel állt az élre, igazolva a várakozásokat. Mögéjük Fernando Alonso zárkózott fel, de a Red Bull is meglepõen gyors és megbízható volt. A Lotus tovább szenvedett.

Alonso fél másodperces elõnnyel kezdte az évet

Gphírek2014.03.14, 04:49

Fernando Alonso révén a Ferrari volt a leggyorsabb az idénynyitó Ausztrál Nagydíj péntek délelõtti szabadedzésén, amelyen meglepetésre a Renault egyik csapata, a Toro Rosso tette meg a legtöbb kört. A csapatok még nem a köridõre hajtottak, de a favoritnak tartott Mercedes hétvégéje rosszul kezdõdött, amikor Lewis Hamilton autója egy szenzorhiba miatt már az elsõ körében lerobbant a pályán.

Hamilton végzett az élen, 8 piros zászló az utolsó napon

Gphírek2014.03.02, 19:55

Lewis Hamilton zárta az élen a 2014-es elõszezon utolsó tesztnapját Bahreinben, bár Felipe Massa szombati idejétõl 2 századdal elmaradt. A Williams ismét remekelt, a Ferrari pedig szokás szerint befurakodott a Mercedes-motoros csapatok közé. A mûszaki hibákkal tarkított gyakorláson Vettel is kicsúszott, de végül viszonylag sok kört teljesített.

Massa odavert, a Red Bull egyetlen kört tett meg

Gphírek2014.03.01, 18:04

A Williams brazil versenyzõje az elmúlt két hét legjobb körével zárta az élen a 2014-es elõszezon utolsó elõtti tesztnapját, 2 tizedet verve Rosbergre, akivel párban 2 másodperccel megelõzték még a 3. helyezett Räikkönent is. A Renault-motoros csapatoknak felemás napjuk volt: a Caterham 117 kört tett meg, a Lotus azonban végig mûszaki hibákkal küzdött, a Red Bull pedig még egy teljes kört sem tudott menni.

Pérez ismét az élen, feljött a Red Bull

Gphírek2014.02.28, 19:44

Az utolsó tesztciklus második napján is a Force India volt a leggyorsabb, de a legtöbb kört teljesítõ Ferrari is csak 64 ezreddel maradt le az elsõ helyrõl. A Red Bull a nap végére egyre biztatóbb formát mutatott, a McLaren és a Mercedes viszont mûszaki problémákkal küzdött.

Pérez volt a leggyorsabb, a Red Bull szenvedett

Gphírek2014.02.27, 18:12

A második bahreini tesztciklus nyitónapján már a Mercedes három csapata is versenyszimulációt teljesített, miközben a Red Bull és a Lotus tovább nyûglõdött a mûszaki hibákkal, a Ferrari pedig a pálya szélén zárta a napot.

Rosberg villantott, Räikkönen összetörte a Ferrarit

Gphírek2014.02.22, 17:27

Nico Rosberg az elsõ bahreini teszthét zárónapján keményen rálépett a gázpedálra, és a sikeres nagydíjszimulációja közben elért legjobb köridejével legalább másfél másodpercet vert mindegyik vetélytársára. Ezúttal különösen sok volt a mûszaki hiba, amelyek a Mercedest sem kerülték el, Kimi Räikkönen pedig falhoz csapta a Ferrarit.

Hamilton az élen, a Red Bull ismét elakadt

Gphírek2014.02.21, 17:48

A bahreini teszt harmadik napját a hét legjobb körével zárta a Mercedes, de a csapatnak ismét voltak mûszaki problémái. A Ferrari a telemetria hibája miatt vesztett órákat, a Red Bull pedig megint kénytelen volt kora délután befejezni a munkát, mert az autójukon egy új, eddig ismeretlen mûszaki hibát azonosítottak be. A McLaren teljesíteni tudott egy egész versenyszimulációt.

Magnussen az élen, már nem lassú az új F1

Gphírek2014.02.20, 17:45

A bahreini teszt második napján, csütörtökön Kevin Magnussen 2,5 másodpercre megközelítette a tavaly pole pozíciót érõ idõeredményt a McLarennel. A Force India ismét gyors volt, a Red Bull pedig végre meg tudta kezdeni az érdemi munkát: Sebastian Vettel 59 kört tett meg.

Hülkenberg kezdett az élen, tovább küszködik a Renault

Gphírek2014.02.19, 18:06

Az elõszezon második tesztciklusának nyitónapján, Bahreinben a Force India volt a leggyorsabb, míg a Red Bull újra csupán 10 kört tudott megtenni, de ezúttal gondjai voltak a Williamsnek is.

Massa zárta az élen az elsõ teszthetet

Gphírek2014.01.31, 22:03

A jerezi tesztsorozat utolsó, pénteki napján az immár a Williamsnél versenyzõ brazil 9 tizedet vert Alonsóra. A Red Bull kora délután elhagyta a helyszínt, a McLaren újonca, Kevin Magnussen pedig kétszer is kicsúszott, másodszor már összetörve az autóját.

Tarolt a McLaren-újonc, betlizett a Red Bull Jerezben

Gphírek2014.01.30, 19:35

Csütörtökön a Mercedes-motoros csapatok uralták a jerezi pályát, az élen végül a McLaren csak délután vezetõ újonca, Kevin Magnussen végzett. Felipe Massa percekkel a leintés elõtt a 2. helyre tornázta fel a Williamst, maga mögé utasítva Lewis Hamilton Mercedesét.

Button végzett az élen, a Red Bull megtorpant

Gphírek2014.01.29, 21:40

Az elõszezon második napját a McLaren az eddigi legjobb köridõvel zárta, megelõzve a Ferrarit. A Mercedes több kört tett meg, mint kedden az összes csapat együttvéve, Vettel viszont egy mûszaki hiba miatt már korán kénytelen volt hazautazni.

Räikkönen kezdte az élen az elõszezont

Gphírek2014.01.28, 19:21

Miután a napot a legjobban kezdõ Hamilton a leszakadó elsõ szárny miatt balesetet szenvedett a Mercedesszel, a Ferrari átvette a vezetést. Räikkönen tette meg a legtöbb kört is, a McLaren ki sem tudott menni a pályára.

Vettel esõben is legyõzhetetlen volt az idõmérõn

Gphírek2013.11.23, 21:24

A Red Bull sztárja a nehéz pályaviszonyok között is 6 tizedes elõnnyel kaparintotta meg idei kilencedik pole-ját a brazíliai idényzáróra legfõbb kihívója, Rosberg elõtt. Alonso 3. lett az idõmérõn, de akár elõrébb is végezhetett volna, ha az utolsó körében nem csúszik meg a pálya közepén.

Webber nyerte az esõs edzést az idõmérõ elõtt

Gphírek2013.11.23, 15:30

Az intermediate gumikon Mark Webber volt a leggyorsabb a Brazil Nagydíj harmadik szabadedzésén, amelyen tovább esett az esõ. A sorrend azonban nem mérvadó, mert az abroncsokkal spórolva egyesek még mért kört sem tettek meg.

Rosberg a délutáni esõben is megverte a Red Bullokat

Gphírek2013.11.22, 19:11

A Brazil Nagydíj péntek délutáni szabadedzésén tovább esett az esõ, de a Mercedes versenyzõje rendes esõ- és intermediate gumikon is a leggyorsabb tudott lenni. Kovalainen a nehéz körülmények között a 4. helyen végzett, igaz, jócskán lemaradva a Red Bulloktól.

Vizes pályán indult a versenyhétvége Brazíliában

Gphírek2013.11.22, 15:25

A teljes másfél órás gyakorlás nedves körülmények között zajlott, hol eleredõ, hol elálló esõvel, így a csapatok még nem tudták tesztelni a Pirelli 2014-es gumijait, csak Sebastian Vettel tett meg egy kört velük. A leggyorsabb Nico Rosberg volt, megelõzve Lewis Hamiltont.

Vettel épphogy elcsente a pole-t Webber orra elõl

Gphírek2013.11.16, 21:46

Az USA Nagydíj idõmérõjének végén úgy tûnt, a négyszeres világbajnok ismét kikap a csapattársától, de az utolsó szektorban futott részidejével helyreállította a megszokott rendet. A papírforma borult, Massa, Rosberg és Button is kiesett a Q2-ben, a második rajtsort Grosjean és Hülkenberg foglalta el.

Vettel hozta a kötelezõt, a Ferrari szenvedett az idõmérõ elõtt

Gphírek2013.11.16, 17:49

Az USA Nagydíj szombat délelõtti szabadedzésén a Red Bull ismét megállíthatatlan volt. Végül  Hamilton lett a harmadik, az utolsó pillanatban elõzve meg Hülkenberget, Kovalainen pedig ezúttal jócskán elmaradzt Grosjeantól.

A Red Bullok az élen, Kovalainen jól ment a Lotusszal

Gphírek2013.11.15, 22:12

Az USA Nagydíj péntek délutáni szabadedzése már zökkenõmentesen zajlott. A Red Bullok mindkét keverékû gumin veszélyesen gyorsak voltak, mögéjük a Mercedesek zárkóztak fel, a Ferrarik viszont küszködtek.

Alonso nyerte a lerövidített nyitóedzést Austinban

Gphírek2013.11.15, 18:51

Szokatlan sorrend született az USA Nagydíj péntek délelõtti szabadedzésén, amelyet a köddel és a mentõhelikopterrel kapcsolatos gondok miatt csak a tervezettnél késõbb lehetett elkezdeni. Kovalainen és Kvjat jól indított.

Webber legyõzte a hibázó Vettelt az idõmérõn

Gphírek2013.11.02, 16:26

Sebastian Vettel elrontotta az utolsó körét, így Mark Webber meg tudta elõzni õt az Abu-Dzabi Nagydíj idõmérõjén. A Mercedes még úgy is elfoglalta a második rajtsort, hogy Lewis Hamilton kicsúszott az utolsó próbálkozásakor, mivel a Lotus és a Ferrari sem remekelt, Fernando Alonso még a Q3-ba sem jutott be.