Forma-1 gumik
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- Pirelli
- Paul Hembery
- Mercedes GP
- Forma-1 tesztelés
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Visszaeshet az F1-ben a kerékcserék száma
A csapatok szeretik, ha sok a bokszkiállás, mert így gyakran felborulhat a sorrend, a Pirelli viszont arra számít, hogy az idén kevesebb lesz a kerékcsere, mint az előző szezonok során.
Az új gumik kopásától sem tart a Pirelli
A Pirelli nyilvánosságra hozta az idei 3. és 4. fordulóra szánt gumiválasztását. Folytatják az agresszív hozzáállást, és bátran készülnek az F1 új korszakára.
Tovább fognak padlógázzal repeszteni az F1-es autók
A szimulációk szerint a barcelonai pálya például 70 százalékban padlógázos lesz. A nagyobb légellenállás miatt továbbra is fontosnak ígérkezik a motorerő és az alacsony fogyasztás.
Hülkenberg tart az új gumik viselkedésétől
Nincs meggyőződve róla, hogy a szabálymódosításoknak köszönhetően a pilótáknak az idén a korábbinál kevésbé kell majd kíméletesen vezetniük.
Kiderültek az első részletek a 2017-es F1-szezonról
A Pirelli nyilvánosságra hozta, hogy milyen gumikat szállítanak a 2017-es szezon első két hétvégéjére. Az új szabályok mellett a taktikák is érdekesen alakulhatnak.
Közel százféle gumit próbált ki utolsó tesztjén a Pirelli
Abu-Dzabiban kedden a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull „öszvére” is pályára gördült, hogy a 2017-es erőhatásokat szimulálva teszteljenek a Pirellinek. A gyártó közel százféle abroncstípussal kísérletezett.
Kétféle esőgumival reagálna a Pirelli a kritikákra
Abu-Dzabiban meghallgatták a versenyzők észrevételeit, hogy jövőre kevesebb panasz legyen az esőgumikra. Megoldási javaslatként felvetették, hogy az eltérő pályák miatt érdemes lehet kétféle esőgumit kifejleszteni az inter mellé.
Verstappent a quadozás is hozzásegítette a brazíliai bravúrhoz
Gyerekkorában sokat gyakorolt a hóban, szerinte ezért nem végződött balesettel az interlagosi megpördülése. Vettel SMS-ben tisztázta vele a brazíliai nézeteltérésüket, majd a gumikról panaszkodott a hollandnak.
Még mindig vita van az F1-es gumitesztekről
A Pirelli 2017-ben évi 25 napot kapott az új abroncsok tesztelésére, de a csapatok logisztikai problémákra hivatkozva nem fogadták el az előzetes terveket.
Hamiltonnak és Rosbergnek egyforma gumiarzenálja lesz a vb-döntőn
Mindketten 7 ultralágy, 2 szuperlágy és 4 lágy gumiszettből gazdálkodhatnak az Abu-dzabi Nagydíjon. Érdekesség, hogy a mezőny nagy része a legpuhább és a legkeményebb keveréket preferálta.
Végre látszik, mennyivel fog nőni a leszorítóerő
A csapatok által a Pirellinek adott becslések között eleinte irreálisan nagy különbségek voltak, de mostanra kezdenek közelíteni egymáshoz az adatok.
A Red Bull Brazíliában is megpróbálhat cselezni a gumikkal
Interlagosban a Mercedes és a Ferrari versenyzői hasonlóan gazdálkodhatnak velük, de Ricciardo és Verstappen viszont eggyel több szettet használhat a közepes keverékből.
Vettel és a Red Bullok egyformán rendeltek gumikat Mexikóra
A Mercedes ezúttal is konzervatív volt, de a jövő hétvégi versenyre nem a Ferrari rendelte a legtöbb szuperlágy gumit, hanem a Toro Rosso.
Okos húzás, hogy Vettel tesztel a Pirellinek
A kétszeres világbajnok azt kifogásolja, hogy csak három csapat néhány pilótája próbálhatja ki a Pirelli 2017-es abroncsainak prototípusait. Emlékeztetett, hogy korábban mindenki lehetőséget kapott.
Eső és hideg akadályozta Rosberg gumitesztjét
A Mercedes a 2017-es Pirellik prototípusának fejlesztésében vett részt Barcelonában, de a rossz idő miatt egész nap csak 60 kört tudott megtenni.
A Ferrari az USA Nagydíjon sem kér a kemény gumikból
Sergio Pérez viszont még náluk is többet rendelt a szuperlágy abroncsokból. Az élmezőnyből a Red Bull kifejezetten visszafogott volt, de a Manoron ők sem tettek túl.
A Ferrari támadóan, a Red Bull óvatosan rendelt gumit Japánra
Nincs jelentős eltérés a csapatok gumiválasztásai között a jövő hétvégén esedékes Japán Nagydíjon. A Ferrari ezúttal is a lágy keverék felé húz, de a versenytaktikára nehéz következtetni.
Jövőre átírnák a Hamilton-szabályt az F1-ben
Apróbb, de mégis jelentős szabályváltozásokról készült tervezet. 2017-től bezárhatják a kiskaput, amit Lewis Hamilton és a Honda is előszeretettel kihasznált. Kötelezővé tehetik az állórajtokat is.
Vettel előnyhöz juthat a gumitesztekkel
A Pirelli a pilóták előtt is titkolja, hogy mit is tesztelnek valójában, de így is előnybe kerülhetnek azzal, hogy már most megismerkedik a 2017-es gumikkal, sőt a fejlesztésüket is befolyásolhatják.
Az új autókat is csak egy pályán lehet majd tesztelni
Akárcsak az idén, jövőre is mindkét előszezoni gyakorlásnak Barcelona ad majd otthont, pedig a drasztikus technikai változások miatt előnyösebb lett volna, ha több helyszínen próbálgatják az autókat.
Egyforma gumikat választott Malajziára a Mercedes és a Ferrari
Ezúttal nincs nagy különbség a csapatok gumiválasztásai között, mindössze árnyalatnyi eltérések látszanak a kemény, a közepes és a lágy abroncsok rendelésében.
Ez is csak a japánoknak jut eszébe: Síugrás F1-es gumival
Szokatlan és vicces ötlet jutott japán tévések eszébe: megnézték, hogyan teljesítenek különböző gumiabroncsok, ha legurítják őket a sísáncon. A hétköznapi autógumitól a sportkocsikra és F1-es autókra is szerelt változatokon át a mezőgazdasági gépekig minden rajthoz állt. Ki fogadna az F1-es gumi sikerére?
A Pirelli lemondott az új gumik bevetéséről
A Malajziai Nagydíjtól szállították volna a megerősített szerkezetű abroncsokat, de a csapatok vegyes tapasztalatokat szereztek róluk, úgyhogy erre mégsem fog sor kerülni.
Februárban kezdődik az F1 új korszaka
Mindössze nyolc nap áll majd a csapatok rendelkezésére, hogy kipróbálják radikálisan új autóikat a 2017-es szezon előtt. Az idénynyitót a szokásosnál később rendezik.
Räikkönen és a Mercedes is kipróbálta az úthenger gumikat
Két különböző pályán folytatta a Pirelli a 2017-es gumik prototípusainak tesztelését. A Red Bull után a Ferrari és a Mercedes is ízelítőt kapott a jövő évi abroncsokból. Szerdán is folytatódik a munka.
Agresszív taktikával készül a Ferrari Szingapúrra
Csak három másik versenyző rendelt annyi ultralágy gumit, mint ők. Megint több kerékcserére készülnek, mint a Mercedes?
A Pirelli nem érti, miért lassabbak az új gumik
A Malajziai Nagydíjtól erősebb szerkezetű abroncsokat vetnének be, amelyek azonban a spái és monzai tesztelés során „furcsán” viselkedtek a versenyzők visszajelzései szerint. Még nem biztos, hogy valóban használni fogják őket.
A Mercedes fényévekkel vezet, a Ferrarinak csoda kell - esélylatolgatás
Hazai pályán szeretnének villantani, de az Olasz Nagydíj első edzésnapja alapján hiába számítanak egyre kevésbé a motorok, a Mercedesnek régóta nem volt akkora előnye, mint Monzában. A Ferrarira még a Williams is veszélyes lehet, az üldözőboly nagyon egyben van.
Elbukhat a javaslat, ami biztonságosabbá tehetné az F1-et
Megint a Pirelli körül éleződik a konfliktus: a gumigyártó nem nézi jó szemmel a versenyzők kritikáit a magas abroncsnyomások miatt, a csapatok pedig megvétóznák egy új abroncs bevezetését.
- címkék:
- Forma-1-es hír
- Forma-1 gumik
- Címkefelhő »
Ha a csapatok engedik, a Pirelli változtat a gumikon
A csapatok pénteken tesztelték az erősített oldalfalú, egyelőre jelöletlen abroncsokat, és a gyártó szerint hamarosan élesben is használhatják majd őket. A guminyomásból nem engednek.
Vettel további gumiteszteket teljesít az év végéig
A Pirelli tesztprogramjában vállal további részt, mert minden lehetőséget meg akar ragadni, hogy F1-es autóban ülhessen, és tapasztalatokat szerezhessen a jövő évi abroncsokról.
Sínautók jönnek jövőre az F1-be
Legalábbis a Pirelli motorsport főnöke, Paul Hembery szerint. Drámai javulást vár az autók tapadása terén, úgy véli, olyan lesz néha, mintha a versenyzők síneken mennének.
Nem a gumiválasztás dönti el az Olasz Nagydíjat
Kisebb eltérések akadnak a Mercedes és a Ferrari háza táján, de igazi szélsőségeket ezúttal nem találunk a listán.
Jövőre is hasonlíthatnak majd egymásra az F1-es autók
Sokan azt remélik a szabálymódosítástól, hogy egymástól jobban eltérnek majd az F1-es autók formatervei, de a Pirelli szerint a csapatok ezúttal is hasonló irányba indultak el.
Räikkönen: A Ferrarinál nem érdekelt, hogy mennyit nyertek
A Ferrari pilótája szerint a hanghatásoktól eltekintve nem változott sokat az F1-es autók vezetése a 2014-es szabálymódosítások óta. A gumikhoz kellett leginkább alkalmazkodnia pályafutása során.
A Mercedes tarthat a belgiumi defektektől
A Ferrarinál sokkal óvatosabban rendeltek gumikat a két hét múlva esedékes Belga Nagydíjra, pedig a Scuderia versenyzője, Sebastian Vettel is defekt miatt esett ki a futamról.
Kémvideón az új esőgumikon száguldó F1-es Ferrari
Sebastian Vettel még hétfőn, a mesterségesen fellocsolt fioranói pályán próbálgatta a 2017-es Pirellik prototípusát. Bár a teszt zárt ajtók mögött zajlott, egy kíváncsi néző a pálya körüli fal tetejéről felvette az akciót.
A Red Bullon is felérnek egy időutazással az új F1-es gumik
Tisztára, mint az 1970-es évek. A Pirelli kihasználja a nyári szünet előtti utolsó napokat, a Ferrari kétnapos tesztje után a Red Bull-lal is pályára léptek Mugellóban. Csütörtökön zárul a 2017-es gumik augusztusi próbálgatása.
Vagányan mutatnak a 2017-es gumik Vettel Ferrariján
Ő volt az első, aki élesben is kipróbálhatta a Pirelli jövőre tervezett, széles abroncsainak prototípusát. A slickekkel csak felvezető köröket ment, a Ferrarit az esőgumik tesztelésére kérték fel.
A Ferrari és a McLaren a Német Nagydíjra is bátor taktikát választott
A Force India meglepően rendelt gumit a Pirellitől a hockenheimi futamra. A Mercedes és a Red Bull is a legnépszerűbb összeállítást választotta, a Ferrari és a McLaren merészebb volt ennél.
A Pirelli cáfolja, hogy előnybe kerülnek a nagy csapatok
A Williams technikai igazgatója szerint a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull számára jövőre óriási lépéselőnyt fognak jelenteni az idén elvégzett gumitesztek, ezt azonban az olasz beszállítónál nem így látják. Azt mondják, nem is volt jobb megoldás.
Bevállalósak lesznek az F1-es csapatok a Hungaroringen
Tényleg megdőlhet a körrekord az F1-es Magyar Nagydíjon, mivel az újraaszfaltozott pályán a csapatok lágy, sőt szuperlágy gumikkal lépnek majd pályára. A közepes nem kell nekik.
Az újabb felesleges Safety Car-rajt miatt háborog az F1
Több versenyző is úgy véli, hogy a Brit Nagydíjon túl sokáig a pályán maradt a Safety Car, Hamilton pedig úgy véli, egyáltalán nem volt szükség a biztonsági autóra.
Augusztusban kezdik tesztelni a nagy F1-es gumikat
A Pirelli munkáját a Ferrari, a Red Bull és a Mercedes segíti, a többi csapat csak november végén, a szezonzáró után próbálja ki a szélesebb 2017-es abroncsokat.
A Pirelli utánajárt, Vettel miért kapott defektet
A szokásos eredményre jutottak, nem tudják, miért robbant fel a Ferrarira szerelt szuperlágy abroncs, de nem a gumi a hibás.
A Ferrari már a 2018-as autón is dolgozik
Néhány csapat még azzal van elfoglalva, hogy mikor álljanak át teljesen a 2017-es autó fejlesztésére, de a Ferrari már a 2018-as szezonra is elkezdett készülni. Elsőként próbálják ki az új gumikat.
Bokszkiállás-elemzés az Osztrák Nagydíjról
A versenyzők összes bokszkiállása, a kerékcserék eloszlása a versenytávon belül, és az egyes pilóták stratégiája illetve felhasznált gumijai szemléletesen.
Az FIA máris lecsapott az F1-es keréknyomástrükkre
Ausztriától kezdve azelőtt ellenőrzik az előírt nyomást, hogy a kerekeket feltennék az autóra, így nem lesz értelme előmelegíteni a kerékdobot. Utána nem szabad majd leereszteni a gumikat..
A Ferrari bevállalósan választott gumit Silverstone-ra
Nyolc lágy és csak három közepes szettet kértek a Pirellitől. Ezúttal jellemzően a csapatokon belül sem lesznek eltérések.
Lelepleződött a Mercedes trükkje a gumikkal
Úgy tűnik, végre kiderült, hogyan tudnak a kötelezően előírt keréknyomás alá menni a versenyeken. Nem véletlen, hogy minél magasabb a Pirelli által megszabott érték, annál nagyobb az előnyük.