Forma-1 adatok
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ki volt a legerősebb a teszteken?
A Mercedes elképesztően sok, 3142 km-t tett meg az első előszezoni teszt négy napja alatt – ez másfélszer annyi, mint amennyire bármelyik másik csapat képes volt. Mivel azonban végig a közepes gumikat használták, a jó helyezéseket átengedték a többieknek. A McLaren ismét a kilométerlista alján szomorkodik, a Ferrari az ultralágy gumikon érte el a hét legjobb köridejét. Összefoglaló statisztikáink Barcelonából.
Fél másodperccel gyorsult az F1 az idén
Az időmérőn átlagosan 5 tizeddel, a versenyen több mint 3 tizeddel javultak a köridők tavalyhoz képest. Az egyenesekben és a kigyorsításokon volt a legészrevehetőbb a javulás.
Ennyire nagy szám volt az idei F1
Szó szerint legalábbis biztosan: a Mercedes például megdöntötte az egy szezonban aratott kettős győzelmek és a dobogós helyek rekordját, míg az összes versenykör több mint felét Lewis Hamilton töltötte az élen. A legbeszédesebb számokat megmutató interaktív infografikán hasonlítottuk össze a Forma-1 2015-ös és a 2014-es idényét.
Ötödével csökkent az előzések száma az F1-ben
A legtöbb sikeres manőver Verstappen nevéhez fűződik. A Pirelli adataiból kiderül, hogy a kerékcserék száma is kevesebb lett tavaly óta.
Bokszkiállás-elemzés az Abu-dzabi Nagydíjról
A versenyzők összes bokszkiállása, a kerékcserék eloszlása a versenytávon belül, és az egyes pilóták stratégiája illetve felhasznált gumijai szemléletesen.
A leggyorsabb körök az Abu-dzabi Nagydíjon
Az összes versenyző leggyorsabb köre vasárnap délutánról, a csapattársak közötti különbségekkel.
Bokszkiállás-elemzés a Brazil Nagydíjról
A versenyzők összes bokszkiállása, a kerékcserék eloszlása a versenytávon belül, és az egyes pilóták stratégiája illetve felhasznált gumijai szemléletesen.
A leggyorsabb körök a Brazil Nagydíjon
Az összes versenyző leggyorsabb köre vasárnap délutánról, a csapattársak közötti különbségekkel.
Bokszkiállás-elemzés a Mexikói Nagydíjról
A versenyzők összes bokszkiállása, a kerékcserék eloszlása a versenytávon belül, és az egyes pilóták stratégiája illetve felhasznált gumijai szemléletesen.
A leggyorsabb körök a Mexikói Nagydíjon
Az összes versenyző leggyorsabb köre vasárnap délutánról, a csapattársak közötti különbségekkel.