forint

címke rss

Itt a forintgyengítõ spekulánsprofesszor - Milyen kedves ember!

Gazdaság2013.01.14, 22:39

Értetlenül állunk a Nemzetgazdasági Minisztérium mai közleménye elõtt, miszerint Nouriel Roubini személyesen felelne a forint múlt heti gyengüléséért, amivel héthónapos mélypontra esett az euróval szemben. Pedig Nouriel Roubini a maga bájos szakmai hírneve mellett ismert társasági figura és állítólag elbájoló ember, nem mintha ez sokat számítana, hiszen feltehetõleg nem õ írta az ötletet, ami egyébként pedig nem gyengítette a forintot.

Elszakadt a cérna! - Héthónapos mélyponton a forint

Gazdaság2013.01.29, 08:22

Folytatja tegnapi gyengülését a forint, már 297-ig emelkedett az euró-forint keresztárfolyam. A forintot ezzel több mint féléves mélypontot ütött, és öles léptekkel halad a 300-as lélektani szint felé. A forint gyengülése különösen annak tükrében fájdalmas, hogy a nemzetközi piacokon jó hangulatot és élénkülõ kockátvállalási kedvet láttunk reggel, bár mostanra inkább pirosba fordultak az európai részvénypiacok is.

Újra 295 forint fölött az euró

Gazdaság2013.01.11, 19:51

Bõ két hete, az elõtt pedig több mint fél éve volt olyan gyenge a forint, mint ma, amikor 297 forint felett is járt az euró jegyzése. A piac tart attól, hogy az utóbbi idõben gyakran megszólaló Matolcsy György lesz a jegybankelnök, és attól is, hogy a jelenlegi nemzetgazdasági miniszter az elképzeléseit valóra is váltja.

Egyre közelebb a 300 forintos euró

Gazdaság2013.01.11, 20:09

Pénteken 297 forint felett is jegyezték az eurót, amire hét hónapja nem volt példa. A hazai deviza sokkal gyengébben teljesít az elmúlt napokban, mint a régiós fizetõeszközök.

Külföldi hírekbe kapaszkodik a forint

Gazdaság2013.01.10, 08:12

Kedvezõ nemzetközi befektetõi hangulatban a 290-es árfolyam alá erõsödött a forint az euróval szemben, és csütörtök reggel is a lélektaninak tekintett határ alatt áll a kurzus. A külföldi hírek erõsítik, a hazaiak gyengítik a forintot.

Megcsúszott a forint

Gazdaság2013.01.10, 18:31

Nem volt túl jó napja ma a forintnak. A fõbb devizákkal szemben folyamatos gyengülést ért el, az euróval szemben 1 százalékot veszített az értékébõl a hazai fizetõeszköz. A forint mai sasszéjában szerepe volt Mario Draghinak, akinek szavai alatt az euró erõsödésbe kezdett.

Leszakadóban a forint

Gazdaság2013.01.09, 10:12

Nem tud tartósan a 290-es szint alá kerülni a forint az euróval szemben az idén. A hazai deviza relatíve gyenge árfolyamszint közelében ragadt, amit a magyar kockázatok mellett nemzetközi okok is kiváltottak.

Kitart a pénzpumpa mellett Matolcsy

Gazdaság2013.01.09, 10:18

A világ nagy jegybankjai a pénzbõség biztosításával fékezték a válság tüneteit. Matolcsy György szerint Magyarországnak is be kell vetnie ilyen eszközöket, de ez a forint elértéktelenedésével járhat.

Meglepõ jóslat: erõsödni fog idén a forint

Gazdaság2013.01.09, 14:12

A Commerzbank stratégája szerint év végére 275-ös szintre erõsödhet a forint az euróval szemben fõként a befektetõk globális kockázatvállalási kedvének növekedése miatt. A szakember úgy véli, a piac már beárazta a további monetáris lazítás hatásait.

Meglódult a forint

Gazdaság2013.01.09, 19:23

Látszólag nem indult jól, a nemzetközi jó hangulat miatt viszont mégis jól sikerült a forint mai napja, sikerült 290 alá is visszakapaszkodnia az euróval szemben. Érkezett ma optimista jóslat is a forintra, ennek is örülhetünk.

Esik a forint a rossz adat után

Archívum2013.01.08, 10:55

Az elemzõi várakozásoknál lényegesen gyengébb lett a novemberi ipari termelési adat Magyarország, a várt 3,5 százalékos visszaesés helyett éves alapon 6,9 százalékos volt a zsugorodás. A forint negatívan reagált az adatra, már több mint 1,5 forintot gyengült az euróval szemben a hazai fizetõeszköz.

Furcsa évforduló - Lesz-e megint 324 az euró?

Archívum2013.01.07, 18:17

A hétvégén volt egy éve, hogy 324 fölött volt az euró-forint jegyzése. Ahhoz, hogy ne szülessen újabb történelmi csúcs, meg kéne nyugtatni a piacot a jövõbeni jegybank-politikával kapcsolatban. Az árfolyamot Amerika gondjai is komolyan befolyásolhatják.

290 körül zárta a hetet a forint

Gazdaság2013.01.04, 18:09

A csütörtök esti erõsödéshez képest kicsit rontott a forint, pénteken reggel az euró 289 forint közelében állt. A délelõtt folyamán felgyorsult ez a trend, az árfolyam a 291 forintot is átlépte. Délután erõsödni tudott a kurzus, este 6-kor 290,3-on zárta a napot.

Erõre kapott a forint

Gazdaság2013.01.03, 17:38

Felemásan szerepelt a forint csütörtökön: nyitás után gyengült, majd erõsödött, késõbb megint veszített értékébõl, hogy aztán újra erõsödjön. Dél elõtt valamivel 291 felett járt az euró. Délután erõsödni kezdett a forint, áttörte a 290-es szintet.

Miért rakoncátlankodik a forint?

Gazdaság2013.01.02, 17:11

A világban jó a hangulat, a cseh és lengyel pénz erõsödni tud, de akkor a magyar miért esett szûk három hét alatt tíz forintot az euróval szemben? A jegybank körüli bizonytalanság, a magyar állampapírok év végi tömeges eladása, a kicsi forgalom, a gyenge magyar gazdaság mind szerepet játszhat ebben.

Megállt a lejtõn a forint

Gazdaság2013.01.02, 16:54

Az év utolsó hetében féléves mélypontra süllyedõ forint viszonylag gyengén kezdett az idén, az eurót 291 forint felett jegyezték szerda reggel. Az álmos piacon alapvetõen jó volt a hangulat az amerikai megállapodásnak köszönhetõen, ennek ellenére gyengült a forint. A gyengülés kora déluán megállt, az euró 291-292 forint között mozgott, majd 290 alá erõsödött.

Az év utolsó napján is büntetik a forintot

Gazdaság2012.12.31, 15:37

A forint gyengült hétfõn a vezetõ devizákkal szemben, miután a globális befektetõi környezet nem kedvezett a kockázatosabbnak ítélt eszközöknek.

Spórolás 2013: A nyaralás is összejöhet

Life.hu2012.12.29, 21:03

Közeledik az új év kezdete, s vele az újfajta adók is, melyek ismét megterhelik az amúgy is szûkre szabott családi költségvetést. Néhány trükk segítségével azonban még így is ezreket spórolhatsz: megmutatjuk, hogyan!

Magához tért a forint

Gazdaság2013.01.02, 07:18

Kissé gyengült a forint péntekre virradóra a bankközi piacon: az eurót kora reggel 291,67 forinton jegyezték a csütörtök délutáni 291,01 forinttal szemben. A délelõtti órákban viszont enyhén erõsödött, dél körül a 291-es szint alá került az euró.

Most meg tépni kezdték a forintot

Gazdaság2012.12.27, 13:40

Míg mi pihentünk, a forint piacán folytatódott az utóbbi napok gyengülési hulláma, fél éve nem látott mélységekbe tolva a kurzust. Az árfolyam mostanra elérte az általunk december közepén jelzett 295 forint/eurós szinteket, vagyis a hazai fizetõeszköz két hét alatt már tíz forintot veszített értékébõl. A hirtelen gyengülés hátterében a romló nemzetközi befektetõi hangulat mellett magyarspecifikus tényezõk is meghúzódnak, hiszen miközben a forint látványosan gyengül, a régiós devizák relatíve stabilak maradtak az év végéhez közeledve. A mai kereskedés stagnálással indult, de a kilengések kezdetben megint inkább a gyengülés irányába mmutattak. ...

Rángatják a forintot

Gazdaság2012.12.27, 18:34

Szerdán féléves mélyponton járt a forint az euróval szemben, csütörtökön azonban erõsödött a hazai deviza. A forint nagy volatilitást mutatott az elmúlt napokban.

Megállt az euró 291 forint körül

Gazdaság2012.12.27, 17:10

Hirtelen megugrott az euróárfolyam csütörtök reggel, ismét közel került a 295 forintos szint. A délelõtt folyamán aztán megfordult a trend, fél 12-re 293 forint alá süllyedt az árfolyam, kora délután pedig már a 291-es szintet is átlépte. Késõ délutánra enyhültek a kilengések.

Estére megtorpant az elszálló forintárfolyam

Gazdaság2012.12.26, 19:04

Szerda délután már 295 forint felett is jegyezték az eurót, amire június közepe óta nem volt példa. Csak a forint szenved a régiós devizák közül. Az árfolyam zuhanása egészen estig tartott, de este 6-ra szerény erõsödésnek indult a magyar fizetõeszköz.

A mélyben ragadt a forint

Gazdaság2012.12.25, 13:12

A holtszezonban féléves mélypontra kerülõ forint nem tért magához. A piac fél, hogy recesszióba süllyed Amerika, ezért menekül a kockázatos eszközöktõl.

Féléves mélyponton a forint

Gazdaság2012.12.25, 11:52

Több mint fél éve nem volt olyan gyenge a forint, mint hétfõn, egy euró közel 293 forintba kerül.

Újra esik a forint

Gazdaság2012.12.21, 17:39

Nem sok hatással van a forintra a tegnapi meglepõ lépés a világ egyik legnagyobb hitelminõsítõjétõl, a Fitchtõl, amelyben nem minõsítette le Magyarországot. Akkor minimálisan erõsödni tudott a forint, 285 forintra ment le az euró árfolyama, de ma újra a gyengülés az irány.

Erõsebb lett a forint

Gazdaság2012.12.20, 17:44

Az csütörtöki kereskedésben jellemzõen a 286 forint körül mozgott, az árfolyamot nem befolyásolta a magyar devizakötvény-kibocsátásról szóló bejelentés, a Fitch hitelminõsítõ magyar besorolást megerõsítõ lépése azonban támogatást adott a magyar devizának.

Hangulatfüggõ a forint

Gazdaság2012.12.20, 11:03

A jó nemzetközi hangulatnak köszönhetõen a forint erõsödött szerdára, de az euró még így is néhány forinttal magasabban van a hétfõi szinteknél. Délután minden fontosabb devizával szemben további enyhe erõsödés történt.

A diáktüntetés, a forint és az õsbûn

Vélemény2012.12.19, 10:30

Elsõ pillantásra talán túlzásnak tûnik párhuzamot vonni az elmúlt napok diáktüntetései és a forint gyengülése között, pedig nem az: mindkét esemény annak az õsbûnnek a következménye, amellyel a politikusok igyekeznek szembeállítani a gazdaság és a társadalom érdekeit. Az persze már a sors fintora, hogy az intõ jelek egyszerre érkeztek.

Õrült hullámvasúton a forint

Gazdaság2012.12.18, 11:01

Ma reggel tovább folytatta gyengülésést a forint, már 290 fölött jár az EURHUF kurzus. Tegnap több mint 1,5 százalékot gyengült a hazai fizetõeszköz az euró ellenében. Ma a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntõ ülést tart, ahol a 6 százalékon álló alapkamat 25 bázispontos csökkenésére számítanak a megkérdezett elemzõk. Továbbá az is negatívan hathat a forint árfolyamára, hogy Matolcsy György szerint az új MNB vezetésnek a kormánnyal szorosabbra kell fûznie majd a viszonyát. Délelõtt azonban ugyanolyan meredeken tért vissza a tegnapi szintekre az árfolyam, ahogy a gyengülés megindult.

Két pofont kapott a forint

Gazdaság2012.12.18, 09:06

A reggeli tétova kezdés után gyengülni kezdett a forint, az euró jegyzése 9 óra körül 284 fölé került, délután pedig már 288 fölé jutott az euró. A befektetõk a keddi kamatvágásra spekulálnak, nem díjazzák Matolcsy György legfrissebb nyilatkozatát sem, és egy nagy bankház sem látja szépnek a forint jövõjét.

Javított a forint

Itthon2012.12.14, 13:08

Hullámzó teljesítményt nyújtott a forint. Kora délelõtt veszített értékébõl, az euró árfolyama egy hónapja nem látott szintre, 284 forint fölé került, majd mérsékelte hátrányát a magyar deviza.

Gyengült a forint, 284 közelében is volt az euró

Gazdaság2012.12.18, 09:06

Valamennyi fontos külföldi deviza erõsödött a forinttal szemben. Az euró árfolyama bõven 283 forint fölé került.

A dollár fél forinttal gyengült

Gazdaság2012.12.14, 08:27

A forint euróhoz és frankhoz mért árfolyama nem változott szerdán, a dollár azonban több mint fél forinttal gyengült.

Erõsödött a forint

Gazdaság2012.12.11, 16:21

A volt olasz kormányfõ bejelentette visszatérési szándékát az olasz politikába, így aggódnak a befektetõk, hogy Olaszország végrehajtja-e a szükséges megszorításokat. Az eurón keresztül ez a forintot is gyengítette, de az árfolyam délutánra erõsödésbe váltott. Közben a svájci jegybank kamatdöntése mozgatja a frank árfolyamát.

Gyengüléssel indította a hetet a forint

Gazdaság2012.12.10, 17:16

Szûk tartományban ingadozott hétfõn a forint árfolyama: az eurót délután négy órakor 282,94 forinton jegyezték a kora reggeli 283,32 és a péntek esti 282,97 forint után.

A jó hangulat sem elég jó a forintnak

Gazdaság2012.12.09, 00:08

Az európai tõkepiacokon kedvezõ hangulat uralkodott, a forint mégsem tudott erõsödni a héten. Sõt, a hazai deviza háromhetes mélyponton is járt.

Háromhetes mélyponton járt a forint

Gazdaság2012.12.12, 08:35

Veszített értékébõl a forint pénteken délelõtt a bankközi devizapiacon: az eurót 283,5, a svájci frankot 234,5 forint fölött is jegyezték.

Az euróval együtt erõsödik a forint

Gazdaság2012.12.06, 14:12

Bár délelõtt még 283,4 forintig ment el az euró jegyezése a bankközi devizapiacon, késõbb erõre kapott a forint, és az euró jegyezése is lement a 283 forintos szint alá. Éjjel szelektív nem törlesztõvé minõsítette Görögországot a Standard & Poor's, ennek ellenére jó erõben van az euró.

Elmozdult a kétheti mélypontról a forint

Gazdaság2012.12.05, 15:27

Szerda kora reggel is az elõzõ nap kialakult árfolyamon, 283 forint fölött jegyezték az eurót a devizapiacon. Délelõtt azonban javított a forint az euróhoz és a svájci frankhoz képest.

Egyre fogy a forint ereje

Gazdaság2012.12.05, 23:20

A forint nem képes eltávolodni kéthetes mélypontjáról, aminek legfõbb oka, hogy a nemzetközi piacokon bizonytalanság uralkodik. A hazai deviza esésében ugyanakkor egyre inkább megjelenhetnek az országspecifikus kockázatok.

Erõre kapott a forint

Gazdaság2012.12.05, 14:03

Szerényen erõsödött a forint kedd kora délelõtt a bankközi devizakereskedelemben. Az euró jegyzése 282 forint alá, a svájci franké jóval 233 forint alá ment.

Egész nap gyengül a forint, 282 fölött az euró

Gazdaság2012.12.03, 16:18

Délelõtt még nem változott jelentõsen a forint árfolyama a legfontosabb nemzetközi devizákhoz képest, dél után azonban veszített értékébõl a magyar fizetõeszköz. Egy óra után az eurót 282,85, a svájci frankot 233,7 forinton jegyezték.

Erõre kapott a forint, 280 körül az euró

Gazdaság2012.11.30, 17:51

Kora reggel még úgy tûnt, hogy a forint jegyzését nem befolyásolták azok a hírek, hogy lényegében leálltak az IMF-tárgyalások, mert erõsödött a forint. Késõ délelõtt azonban mégis gyengülni kezdett, és 281 forint fölé ugrott az euró jegyzése a reggeli 279,7 forintos árfolyam után. Ez után ismét magához tért a forint, és elindult felfelé.

Német hírek húzzák a forintot

Gazdaság2012.11.29, 15:18

Hirtelen erõsödött csütörtökön délelõtt az euró, amely magával húzta a forintot is. Az euró megugrását a Reuters szerint a német üzleti bizalmi index kedvezõ alakulása okozta. Az eurót délután 279 forint körül jegyezték a reggeli, 281 forint feletti jegyzés után.

Beragadt a 280-281 forintos szint közé az euró

Gazdaság2012.11.28, 13:31

Elenyészõ árfolyammozgás volt tapasztalható szerdán délelõtt a fõbb devizák piacán. Az eurót 281 forint alatt, a svájci frankot kevéssel 233 forint fölött jegyzik.

Hidegen hagyta a forintot a kamatvágás

Gazdaság2012.11.27, 14:25

Nem reagált a forint árfolyama a jegybank piaci várakozásoknak megfelelõ kamatdöntésére. A kamatcsökkentés bejelentése elõtt 280,00 forinton jegyezték az eurót, öt perccel a bejelentést követõen pedig 279,95 forinton.

Miért maradt el a forintkatasztrófa?

Gazdaság2012.11.27, 16:18

Augusztus vége óta csökkenti az alapkamatot a jegybank, de az aggodalmaskodó nyilatkozatok ellenére mintha ez a forintra nem lenne hatással, az elõrejelzésekkel ellentétben nem gyengült jelentõs mértékben. A sorozatos kamatvágások kockázata így sem múlt el, ha meginog a világgazdaság, akkor még megihatjuk ennek a levét.

A leminõsítés nyomasztja a forintot

Gazdaság2012.11.26, 17:26

Mozgalmas napnak nézünk elébe a forintpiacon. Az amerikai befektetõk többnapos pihenõ után újra kereskednek, holnap a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntõ ülést tart - sokan a kamatvágási sorozat folytatását várják -, pénteken pedig leminõsítették Magyarországot.

Tovább gyengült a dollár

Gazdaság2012.11.23, 13:24

Az euró és a svájci frank árfolyama gyakorlatilag nem változott a devizapiacon az elõzõ esti szinthez képest. A dollár azonban tovább gyengült mind a forinthoz, mind az euróhoz képest.