forint

címke rss

Agyonütött mindenkit októberben a forint

Gazdaság2013.10.26, 09:16

A világ legjobban teljesítõ devizájának számít eddig októberben a forint a dollár ellenében. A hazai fizetõeszköz egyéves csúcsra erõsödött a zöldhasúval szemben és eddig közel 3,8 százalékot erõsödött a dollár ellenében. 

Elvesztette erejét a forint

Gazdaság2013.10.24, 11:39

Gyengülésbe kezdett a forint ma délelõtt, ezzel pedig az euróval szembeni árfolyam a 293-as szint fölé ugrott. Habár még így is július közepe óta nem látott szinteken ingadozik a hazai deviza, de azt mindenképpen ki kell emelni, hogy a régióban ma csak a forint gyengélkedik.

Akár 3 százalék alá is beeshet az alapkamat

Gazdaság2013.10.21, 16:38

Akár 3 százalék alá is beeshet a Goldman Sachs szerint a magyar alapkamat nagysága, amennyiben a külsõ környezet megfelelõ lesz, uganakkor hosszabb távon az inflációs nyomás kamatemelésre kényszerítheti a monetáris tanácsot. 

Fordulóponthoz ért a forint

Archívum2013.10.20, 10:11

Továbbra is egy csökkenõ csatornában mozog, és stabilan a 200 napos mozgóátlag alatt tartózkodik az EURHUF árfolyama. A napokban egy támaszszinthez ért a forint erõsödése, ennek áttörése nyithatja meg az utat a 290-291-s szintek felé.

Rég volt ilyen vagány a forint

Gazdaság2013.10.18, 15:40

Ma is folytatja jó szereplését a forint, az euróval szembeni árfolyama már 294 környékén áll, míg a dollárral szemben már 215 közelébe erõsödött.

Év végéig törvény születhet a devizahitelekrõl

Gazdaság2013.10.17, 08:33

Még idén rendezõdhet a devizaadósok helyzete a mno.hu értesülései szerint. A kormány ugyanis még idén törvényben rendezné a hitelesek problémáját. Ugyanakkor nem forintosítással, hanem egy árfolyamgáthoz hasonló megoldás révén. A nemzetgazdasági minisztérium továbbá válaszolt Mario Draghi EKB elnöknek, aki a devizahitelesek problémájának megoldásáról kért tájékoztatást.

Táncra perdült a forint

Gazdaság2013.10.16, 09:51

A kora reggeli órákban a 296 körüli szintrõl 296,8-ig ugrott a forint az euróval szemben, majd nem sokkal késõbb lendületes erõsödésbe kezdett a hazai fizetõeszköz. Most ismét 296 alatt tartózkodik az árfolyam.

Erõre kapott a forint

Archívum2013.10.15, 13:10

A reggeli 296,5 körüli szintekrõl egészen 295,2 környékéig erõsödött ma a forint az euróval szemben. A jó nemzetközi hangulatban ismét ráugrottak a forintra.

Lejtõn a forint

Gazdaság2013.10.14, 16:37

Késõ délután tovább folytatta a forint a reggel megkezdett gyenge szériáját, és 296 fölé emelkedett az euróval szemben, ezzel pedig az EURHUF árfolyam napi csúcsra emelkedett. 

Megcsúszott a forint

Gazdaság2013.10.14, 11:32

Gyengülni kezdett délelõtt a forint, és az euróval szembeni árfolyama már 295,5-ös szint felett mozog, amivel egyre jobban távolodik két és félhavi csúcsától. A forint esésében a rossz részvénypiaci hangulat, és Mario Draghi szavai egyaránt szerepet játszhatnak. 

Drasztikus fordulat a forint piacán

Gazdaság2013.10.14, 09:22

Középtávon jelentõs fordulat következett be az EURHUF devizapár életében. A forint folyamatos erõsödése következtében az árfolyam letörte a 200 napos mozgóátlagot és a trendvonalat. Ennek hatására kialakult egy csökkenõ csatorna, mely jelenleg meghatározza a forint rövidtávú árfolyammozgását. 

Rángatózik a forint

Gazdaság2013.10.11, 10:19

295 körül mozog a forint az euróval szemben, de egyelõre csak egy szûkebb sávban oldalazgat a hazai fizetõeszköz. 

Húzzák a forintot is

Gazdaság2013.10.10, 16:03

A költségvetési kérdésekben megcsillant a fény az alagút végén Amerikában, legalábbis a politikai erõk lépéseibõl a piaci szereplõk ezeket a következtetéseket vonják le. A tõzsdék szárnyra kaptak, ami húzza magával a forintot is. Reggel óta már egy forinttal erõsebbek vagyunk az euróhoz képest. 

Kamatemelésre kényszerülhet a jegybank

Gazdaság2013.10.09, 13:34

Idén folytatódhat a kamatcsökkentési ciklus, ami után új történelmi mélypontra, 3,2 százalékra mérséklõdhet a jegybanki alapkamat Magyarországon. 2014 második felében viszont kamatemelésre is kényszerülhet az MNB monetáris tanácsa a választások lezárultával - mondta el Balatoni András, az ING közgazdásza.

Ugrott egyet a forint

Gazdaság2013.10.09, 09:37

Hirtelen ugrott egyet a forint az euróval szemben, amivel az árfolyam rövid idõre ismét a 296-os szint fölé került. Aggodalomra azonban még semmi ok, tartós gyengülést még nem tapasztalni.

Toltak egyet a forinton

Gazdaság2013.10.03, 17:17

Jókorát gyengült a forint a késõ délutáni órákban, valószínû az amerikai költségvetési problémák és az adósságplafon rémképe verte ki a biztosítékot. 

Visszatérhet 300 fölé a forint

Archívum2013.10.03, 11:00

Az Európai Központi Bank folytatódó laza monetáris politikája és az újabb hazai alapkamat csökkentések miatt a forint várhatóan hamarosan visszatér a 300 feletti szintekre, ezért ismét érdemes deviza befektetésekben gondolkodni – véli a K&H Alapkezelõ. 

Menetel a forint

Gazdaság2013.10.01, 13:08

Tegnap a negatív hangulatban, ma a viszonylagos optimizmus közepette erõsödik a forint. Az euróárfolyam ráadásul kritikus szintekre ért el, ha tovább tudna araszolni, az akár jelentõs erõsödés elõtt is megnyithatná az utat. Mi inkább a másik forgatókönyvet valószínûsítjük, de a konkrét választ is hamarosan megkaphatjuk.

Veszik a forintot

Gazdaság2013.09.30, 15:50

Hiába röpködnek a nyugat-európai piacokon a mínuszok és van rossz hangulat az amerikai és az olasz belpolitikai csatározások miatt, a forint jól teljesít. 298 alatt is forgott az árfolyam az euróval szemben, ráadásul a régiós devizákhoz képest is felülteljesítõnek számít.

Szabadulni kell a forinttól

Archívum2013.09.27, 17:29

Nem szereti a forintot a BNP Paribas, legalábbis az ügyfeleiknek azt javasolják, hogy inkább cseh koronába csoportosítsák át forintpiaci megtakarításaikat. A francia nagybank szerint az alapkamat csökkenése és a közelgõ választások kockázatokat hordoznak, ami a forint koronával szembeni gyengülését vonhatja maga után. 

Rántottak egyet a forinton

Gazdaság2013.09.27, 15:27

Hirtelen jelentõsebb mértékû forinterõsödés bontakozott ki a péntek kora délutáni órákban, így az euróért 298,9 forintot kell adni a bankközi piacon. Egyelõre nem látunk olyan konkrét hírt, ami az egy forintos erõsödés mögött állhat. 

300 fölött várja a kamatdöntést a forint

Gazdaság2013.09.24, 12:49

Megrángatták a nap elején a forintot, az euróval szemben elõször 299,2 fölé ugrott az árfolyam, majd 298,7-re erõsödött vissza a hazai fizetõeszköz. Kora délelõtt azonban nem állt meg a gyengülés, ismét a 300-as szint felé araszol a forint. Kamatdöntõ ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, amitõl az elemzõk azt várják, hogy 3,8 százalékról 3,6 százalékra csökkentik majd az alapkamat nagyságát.  A kamatdöntõ ülés felé közelítve a forint a 300-as szint fölé emelkedett, bár egyelõre nem távolodott el a szinttõl. 

Csendben gyengélkedik a forint

Gazdaság2013.09.23, 13:39

Péntekhez hasonlóan ma sem tud formába lendülni a forint, melynek euróval szembeni árfolyama már a 299-es szintig ugrott fel. A forint gyengélkedésében a részvénypiacokon uralkodó bizonytalanság is szerepet játszik, melynek következtében a többi feltörekvõ piaci deviza is inkább csak szenved.

Most kell eladni az eurónkat?

Archívum2013.09.21, 10:31

Nem tudta áttörni az ellenállási zónát az EURHUF árfolyama, sõt erõsödésnek indult a forint a hét elején. Ráadásul tartósan átlépte a rövidtávú emelkedõ trendvonalat. Az erõsödést a 295-296 forintnál található erõs szint állította meg, onnan viszont pénteken már erõsebb felpattanást mutatott, és újra az emelkedõ trendvonal közelébe került.

Gyengélkedik a forint

Gazdaság2013.09.20, 13:05

Nincs jó formában ma a forint, mivel az euróval szembeni árfolyama messze eltávolodva csütörtökön ütött kéthónapos csúcsától már a 299-es szint közelében mozog. A Fed pénzpumpájának változatlan üzemelése miatt kialakult tegnapi jókedv már a múlté, a régiós tõzsdék is eladói nyomás alatt állnak, ami a régiós devizákat is magával rántja.

Múlik a jókedv, gyengül a forint

Gazdaság2013.09.19, 17:14

Jól indította a napot a forint, de késõ délutánra igencsak megromlott a hangulat a hazai fizetõeszköz piacán. A 200 napos mozgóátlagról fordulva ismét a 297-es szintet ostromolja az euró-forint. A magyar tõzsde sem volt ma túl erõs, hiszen a régiós és a nyugat-európai indexekhez képest is lemaradók voltunk, ráadásul a délelõtti kötvényaukciónk sem lett túl fényes. 

Megtáltosodott a forint

Gazdaság2013.09.19, 10:19

Pezsgõt bontottak a befektetõk a Fed tegnapi döntése után, mely érintetlenül hagyta a havi 85 milliárd dolláros eszközvásárlási programot. Az amerikai jegybank továbbra is ellátja kellõ mennyiségû pénzzel a piacokat, aminek hatására a tõzsdék szárnyalni, a dollár gyengülni kezdett. Ebbe a sorba illik bele a forint ma reggeli jelentõs erõsödése is a 295-ös szint alá.

Kifulladt a forint a nagy menetelésben

Archívum2013.09.18, 14:25

Ma egy picit elgyengült a forint visszajõve augusztus eleje óta nem látott csúcsáról, azok után, hogy tegnap délután igen komoly erõsödést mutatott be az euróval szemben. Az elmúlt hetek kisebb mozgásai után ezzel inkább az erõsödés irányába tett kísérletet a magyar deviza, bár a piaci körökben feszülten várt ma esti amerikai Fed-ülés még tartogathat izgalmakat a forint számára is.

Elszállhat az euró

Gazdaság2013.09.12, 13:05

Nagyobb mozgás várható az euró-forint árfolyamában, amennyiben a 301 forintnál található ellenállási zónát áttöri a devizapár. Az árfolyam mozgástere folyamatosan szûkül, mivel egy rövidtávú emelkedõ trendvonal és az ellenállási sáv közé, vagyis egy emelkedõ háromszögbe szorult. Ha ezeket a kereteket átlépi, akkor nagyobb elmozdulás jöhet.

Nekilendült a forint

Archívum2013.09.10, 16:17

Nagyobb erõsödésbe kezdett a forint kedd délután, amivel az euróval szembeni árfolyam egészen a 299-es szint alá ért. A piacokon azért uralkodik kiváló hangulat, mert nõ annak a valószínûsége, hogy elmarad a Szíriával szembeni katonai akció, ez pedig segíti a hazai fizetõeszközt is. A forint ezzel már két hete nem látott csúcson tartózkodik az euróval szemben.

2 százalékos növekedést vár Orbán

Gazdaság2013.09.09, 16:16

2 százalékos gazdasági növekedést vár jövõre Orbán Viktor hazánktól, ami gyakorlatilag megegyezik a kormány korábbi prognózisával. Ennek ellenére az elemzõkhöz képest még mindig túl optimistának tûnik a kormány várakozása, ugyanis a szakemberek többsége ennél kisebb bõvülési ütemet vár, a konszenzus 1,4 százalékos expanzíót vetít elõre.

Visszaráncigálták a forintot

Archívum2013.09.05, 17:58

A nap eleji gyengülést követõen hamar visszarántották a forintot a tegnap esti kiindulópontig, ami nagyban lehet betudható Mario Draghi és Balog Ádám délutáni szavainak. Az EKB sajtótájékoztatója alatt ugyanis az euró látványos gyengülést mutatott a dollárral szemben, miközben az MNB alelnökének szavai a kamatcsökkentési ciklus megakadásának esélyeit növelték.

Megütötték a forintot

Gazdaság2013.09.03, 15:34

Nagyobb gyengülésbe kezdett a forint, az euróval szembeni árfolyam már 302 fölött jár, míg a dollár/forint jegyzések közelítik a 230-as szintet. Annak ellenére szenved a hazai deviza, hogy a nyugat-európai piacokon a délelõtti kisebb riadalom elmúlni látszik.

Ideje felkészülni, gyengülés elõtt a forint

Archívum2013.09.03, 14:34

Továbbra is csapdában található a forint az euróval szemben. Árfolyama egyre kisebb teret tud bejárni az emelkedõ háromszög alakzatban, ami alapján jelentõs gyengülés várható, akár a 312-as szintbe is belekóstolhat a forint. Elõtte azonban még a 301-es szintre nagyon érdemes figyelni, ugyanis ennek tartós eleste válthatja ki a negatív tendenciát.

Megcincálták a forintot

Gazdaság2013.09.02, 17:21

Látványosan gyengült a forint nem sokkal 5 óra elõtt, miután az euróval szembeni jegyzések a 300-as szintrõl pillanatok alatt 301,2-ig szaladtak fel. Ezt követõen viszont szinte másodpercek alatt visszaerõsödött a forint az euróval szemben, és azóta is 300,5 közelében alakulnak a jegyzések. A piaci mozgás mögött egyelõre nem mutatkozott pontosabb ok.

Hirtelen lendületbe jött a forint

Gazdaság2013.09.02, 09:26

Nagy lendülettel erõsödött a reggeli órákban a forint, ami szinte egy az egyben párhuzamba állítható a nemzetközi tõkepiacokon tapasztalható hangulatjavulással. A szíriai katonai beavatkozás esélye valamelyest csökkent (vagy legalábbis idõben késõbbre csúszott), aminek hatására esett az olajár, a tõzsdék pedig emelkedtek. Ez segített a forintnak abban, hogy a 301,5 forint/eurós szintekrõl mostanra a lélektabnilag fontos 300-as határ alá erõsödjön a deviza.   

Kitört a forint

Gazdaság2013.08.28, 10:43

Elromlott a hangulat a világban a szíriai események hatására, ami a feltörekvõ piaci tõkekivonásokkal karöltve mélybe lökték a tõzsdei árfolyamokat. Ilyen rossz környezetben sajnos a forint sem tudja tartani magát, az augusztusban egyébként relatíve jó erõben levõ deviza nagy léptékben gyengül kedd reggel óta. Mivel ezzel elesett az eddigi ellenállás, akár a 307,5-ös legközelebbi megállóig is zakatolhat majd az árfolyam, ha nem enyhül a feszültség a piacokon.

Megcsúszott a forint

Gazdaság2013.08.27, 14:34

Második napja mutat gyengülést a forint az euróval szemben. Az árfolyam a délelõtt folyamán még csak megközelíteni tudta a 300-as szintet, végül kora délután sikerült átlépnie a lélektani szinten, ráadásul az MNB kamatvágását követõen hirtelen 301,5-ig ugrott az EURHUF.

Világverõ a forint

Archívum2013.08.23, 12:26

Úgy tûnik, hiába várjuk a nagy kitörést a forint piacán, legalábbis egyelõre az árfolyam mindig visszatáncol a 300-as bõvös szintekrõl. Így van ez például ma is, a forint ugyanis meredek erõsödéssel megközelítette a 298-as értéket. Bár távolabbról nézve egyáltalán nem fest szépen a grafikon, egyelõre bizony a forint a világ egyik legerõsebb devizája augusztusban, ha az euróval szembeni elmozdulásokat vizsgáljuk. Ez a kellemes állapot azonban gyorsan a feje tetejére is állhat.

Hamarosan eldõlhet a forint sorsa

Gazdaság2013.08.22, 10:45

Még mindig nem törte át a forint/euró árfolyam a 301-es szintjénél található ellenállási zónáját. Ha ez bekövetkezik akár 310 forint feletti euró árfolyammal is szembesülhetünk. A következõ napokban eldõlhet, átlépi-e ezt a sávot a magyar deviza, mert ha ez nem következik be, egy kisebb forint erõsödés is kibontakozhat, egészen a 294-es szintekig.

Most épp nem támadják a forintot

Gazdaság2013.08.20, 15:59

Szépen javul az idõ, lehet, hogy mégis lesz tûzijáték Budapesten, és még a forint is erõsödik. Ilyen egy jó augusztus 20.

Szép csendben készül kitörni a forint

Gazdaság2013.08.19, 13:28

Miközben pihenünk, a forint piacán valamivel visszafogottabb aktivitás mellett ugyan, de folyamatosan zajlik a kereskedés. A rossz hír az, hogy egyetlen euróért már 300 forintnál is többet kell adni, amire utoljára hónapokkal ezelõtt volt példa. Úgy tûnik, fontos ellenállás fölé kerekedik az árfolyam, és ha a hazai szereplõk szerdai visszatérése sem tud fellélegzést hozni, akár újabb gyengülési hullámok következhetnek.

300 forint felett az euró

Gazdaság2013.08.16, 12:30

Két hete volt utoljára olyan gyenge a forint, mint most. Az euró 300, a frank 243 forint felett jár.

Belerúgtak a forintba

Archívum2013.08.16, 11:34

300 fölé ugrottak az eurójegyzések az elmúlt percekben. A meredek gyengülésnek látszólag nincs komolyabb elõzménye, bár egész délelõtt felfelé kúsztak az eurójegyzések.

Megrohamozta a 300-at a forint

Archívum2013.08.15, 16:43

Nagyot ugrott a forint árfolyama a megjelenõ vegyes amerikai makroadatok után, az euróval szembeni jegyzések egészen 299,8 közelébe kerültek, ahonnan azonban valamelyest már visszább korrigált a hazai deviza. A publikált makroadatok eredõjeként az EURUSD árfolyam is hevesen reagált, egészen 1,32 közelébe zuhant a 1,33 környékérõl. Egy kisebb visszaesés után a forint ismét megrohamozta a 300-as szintet az euróval szemben, ami még egyelõre kitart.

Megütötték a forintot

Gazdaság2013.08.13, 11:57

Nagyot gyengül ma reggel óta a forint, az euróval szembeni árfolyam egészen a 299-es szint fölé ugrott, ezzel leradírozva a múlt hét csütörtök óta mutatott erõsödését. A háttérben a vártnál jobb inflációs adat állhat, ugyanis ez megerõsítheti a jegybankot a kamatcsökkentési sorozat folytatásában. Miután az ötven napos mozgóátlagnak számító 296 forintos szint környékérõl határozott gyengülés bontakozott ki, a napokban a 300-as ellenállászóna támadása kezdõdhet. Ha ezen is átlép a forint, úgy akár 310 forint feletti euró árfolyammal is szembesülhetünk.

Londoni vélemény: gyengülni fog a forint

Archívum2013.08.12, 18:13

A forint gyengülését valószínûsítik a Renaissance Capital londoni közgazdászai egy ma kiadott elemzésükben. Az anyag szerint év végére a 300-as szintekre gyengülhet a forint az euróval szemben, a kedvezõtlen tendencia azonban itt nem szakad meg. Jövõ decemberre már 315 forintot kell majd fizetnünk egyetlen euróért, vagyis annyit, amennyit eddig csak egyszer, a válság nagyobb hullámaiban kellett.

Nagyot rántottak a forinton

Archívum2013.08.09, 17:43

Nem mozgott ma sokat a forint az euróval szemben, de délelõtt inkább az erõsebb oldalát mutatta a hazai fizetõeszköz. Kora délután viszont rántottak rajta egyet és a napi mélyponthoz képest már több mint 1 forintot veszített az értékébõl. Késõ délutánra viszont nagyot fordult a hangulat a forint piacán, és sikerült 297 alá beesnie az árfolyamnak az euróval szemben, holott 298,5 körül is forgott az euró-forint. A régiós devizák közül a zloty az euró ellenében például 11 hetes csúcsra tudott erõsödni.

Laposkúszásban a forint

Gazdaság2013.08.08, 17:51

Hiába romlik a kedv a jellemzõen irányadóként funkcionáló amerikai részvénypiacon, a mgyar börze valósággal megtáltosodott, amivel párhuzamosan a forint is igencsak lendületbe jött. Bár kis pluszban vannak az európai tõzsdék, ez még nem magyarázat a magyar eszközök kimagasló teljesítményére. Viszont nemcsak minket szeretnek, a régióban is magas, a magyarhoz azonban még így sem fogható erõsödés mutatkozik.

Egy hajszálra a kritikus szinttõl a forint

Archívum2013.08.07, 16:46

Továbbra is 300 közelében mozog az euró-forint árfolyama. A hazai fizetõeszköz még pénteken esett be lendületesen a 300-as szint alá, de úgy fest, nem tud markánsan elszakadni tõle. Ma reggel újra gyengülget a forint a régiós devizákkal karöltve. Kora délután ismét megrohamozta a forint a 300-as szintet, de csak 298 környékéig jutott az euró-forint. 14 órakor jelent meg az elõzõ MNB kamatdöntõ ülésrõl a jegyzõkönyv, melybõl kiderült, hogy egyhangú volt a szavazás és továbbra is elérhetõnek tartják a 3 százalékos inflációs célt. Késõ délután sem változott a helyzet, a forint a 300-as szint alatt mozog többnyire, de már csak egy hajszzál ...

Szökni próbál a forint

Archívum2013.08.06, 15:26

Szinte állóvíz a mai kereskedés a nemzetközi tõkepiacokon, így nem meglepõ, hogy a forint sem túl izgága. Ezzel együtt megint a gyengüléssel kacérkodik az euróval szemben, ami passzol a hosszabb távú képünkbe.

Támadásba lendülhet a forint

Gazdaság2013.08.05, 18:23

Megállt a forint gyengülése a 301-301,5 forintnál található erõs ellenállási sáv elérése után, a fenti zóna áttörése esetén azonban jelentõsebb gyengülés következhet be. Az árfolyam még a 310 forint feletti tartományokat is elérheti, amire reális lehetõséget látunk jelenleg. 

300 alatt indítja a hetet a forint

Gazdaság2013.08.05, 09:44

Még péntek délután erõsödött a lélektani fontosságú 300-as szint alá a forint az euróval szemben, ezzel közel 3 hetes gyengülésnek vetett végett a hazai fizetõeszköz. Ráadásul azóta az árfolyam nem sokat mozdult a 298-as szint közelébõl.

Vészjósló mozgást mutatott a forint

Archívum2013.08.03, 09:52

Jelentõs gyengülést mutatott a forint az elmúlt napokban, így vízválasztó szinthez érkezett az árfolyam a 300 forint/eurós magasságokban. Amennyiben ezt a szintet áttöri a hazai fizetõeszköz, úgy akár a 307-es, vagy 315-ös értékekig is gyengülhet a forint. Vészjósló technikai alakzatból léphet ki a deviza Varga Zoltán, a QUAESTOR technikai elemzõje szerint, ami miatt jelentõs esély mutatkozik a további forintgyengülésre az elõttünk álló idõszakban.

Egyre gyengébb a forint

Archívum2013.08.02, 09:51

Megfontolt, de határozott léptekkel gyengül a forint az elmúlt napokban, tegnap pedig hosszú hónapok óta elõször zárt 300 felett az euró-forint árfolyam, és ma reggel is itt téblábol a forint. A napot az amerikai makroadatok uralják majd, amibõl sok minden kisülhet, de ha kicsit hosszabb távra tekintünk, akkor szinte minden lényeges tényezõ a forint további érezhetõ gyengülése felé mutat.

Repedezik a gát a forint piacán

Archívum2013.07.31, 16:29

Gyengén indult a nap a forint számára, 299,8 közelében jár a forint az euróval szemben és egyre közelebb jár a már a lélektani szintnek titulált 300 áttöréséhez. Nem sokkal az aktív kereskedés megkezdése után 300 forint fölé emelkedett az euró-forint árfolyam. A déli órákban is a 300-as szint fölött tartózkodik a forint az euróval szemben, idõszakosan ugyan visszatért a 300 alá a forint, de ez nem tartott sokáig. A régióban az egyik leggyengébben teljesítõ fizetõeszköz a forint. Kora délután irányt váltott a forint és sikerült visszamászni 300 alá, de még mindig gyengült összességében az euróval szemben a forint a nap során. Késõ déélután ...

Egyhavi mélypontján a forint

Gazdaság2013.07.29, 16:11

Már az ötödik egymást követõ napon mutat gyengülést a forint az euróval szemben, az árfolyam délután új egyhavi mélypontot állított fel a 298,5-ös szint közelében. Nemrégiben jelent meg a hír, hogy a kormány két héten belül törleszteni kívánja IMF hitelének utolsó, 2,2 milliárd eurós részletét, ami igazából csak jövõre lenne esedékes.

Esik az OTP és a forint is

Gazdaság2013.07.29, 15:29

Rossz napja van az OTP-részvénynek és a forintnak is, elõbbi kora délutánig 5 százalékot vesztett értékébõl, az euró pedig 299 forint közelében jár.

Leradírozta erõsödését a forint

Gazdaság2013.07.26, 18:27

Erõsödésbe fogott ma reggel a forint az euróval szemben, azonban mindez nem bizonyult tartósnak. Kora estére ismét 297,5-ös szint közelébe gyengült vissza az árfolyam, egyelõre még nem tudni, hogy az itt húzódó ellenállás fel tudja-e tartani a gyengülõ forintot. Ha nem, akkor ismét belekóstolhat a 300-as szintekbe az árfolyam.

Nyomás alatt a forint

Gazdaság2013.07.25, 17:20

297 felett jár a forint árfolyama az euróval szemben, a napközben látott gyengélkedés következtében így újabb lépcsõfokot ugrott meg a forint. Folytatódik tehát forint gyengélkedése hiszen múlt héten hétfõn még 291 közelében jegyezték a devizapárt.

Megtáltosodott a forint

Gazdaság2013.07.24, 14:21

296 fölé ugrott reggel a forint az euróval szemben. Úgy fest, a mai napot gyengélkedéssel indítja a hazai fizetõeszköz. A piacokon továbbra is nagy a bizonytalanság a devizahitelesek megsegítésével kapcsolatban. Kora délután masszív erõsödésbe kezdett a forint az euróval szemben, 296 alá esett az árfolyam. 11 óra körül még a 297-es szintet ostromolta a hazai fizetõeszköz.

Újra 295 felé tart a forint

Gazdaság2013.07.23, 15:42

Ismét 295 fölött mozog a forint árfolyama, a tegnapi erõsödés után állt ismét gyengülõ pályára a forint az euróval szemben. A forint 296 fölé került kora délután, miután Matolcsy György jegybankelnök megtartotta a sajtótájékoztatóját. A forintról és az MNB által bejelentett változásokról ebben a cikkünkben olvashat bõvebben.

Matolcsy megálljt parancsolt a forintnak

Gazdaság2013.07.22, 18:02

A 294-es szintnél akadályba ütközött a forint az euróval szemben délután, miután kiderült, hogy Matolcsy György jegybankelnök holnap sajtótájékoztatót tart a kamatdöntõ ülést követõen. A lépés pedig nem számít megszokottnak, mióta Matolcsy áll az MNB élén. A megjelent hír hatására nem távolodott el nagy mértékben az árfolyam a 294-es szinttõl, így továbbra is erõsebb a forint, mint pénteken volt.

295 közelében megpihent a forint

Gazdaság2013.07.18, 19:00

295 közelében pihent meg a forint az euróval szemben. Úgy fest, a tegnap délutáni erõsödés nem tartott sokáig, dél környékén ismét a 295 fölötti szintekkel ismerkedett a forint. Eközben a nemzetközi hangulat egész jó volt. Pozitív hír, hogy az NGM megerõsítette az idei 2,7 százalékos költségvetési hiánycélt.

A napi csúcsára erõsödött a forint

Gazdaság2013.07.18, 08:13

Jelentõs gyengülést mutat a reggeli órákban a forint, az euróval szembeni árfolyama már 294 közelében jár, amire legutóbb közel egy hete volt példa. A forint ezzel egy igen masszívnak tekinthetõ akadályán nem tudott túljutni, a 200 napos mozgóátlag legyûrése fontos fegyvertény lett volna, ami a további erõsödést támogathatta volna. Kora délután sem tudott javítani a forint a nap elején elszenvedett veszteséget követõen. Volt 294 fölött is az árfolyam, de sikerült visszakorrigálnia az euróval szemben. A dél körül elért 294,5 fölötti szintek után lendületes erõsödésbe kezdett a forint, már 293 alatt kereskednek az euró-forinttal. KKésõ ...

Kritikus szinteken a forint, merre tovább?

Archívum2013.07.17, 10:18

Nagyobb a valószínûsége, hogy a forint árfolyamát megtartják a fontos támaszok, amikhez az elmúlt hetekben "érkezett meg" a forint az euróval szemben - véli Somi András a KBC Equitas vezetõ elemzõje. A jelenlegi szinteken érdemes elgondolkozni a nyaraláshoz szükséges euró beszerzésén. A további kamatvágások és a romló nemzetközi hangulat a forint gyengülése irányába hathat.

Hullámvasúton a forint

Gazdaság2013.07.16, 14:45

Néhány perccel dél után pillanatok alatt letörölte délelõtti gyengülését a forint az euró ellenében. Ezt követõen azonban szépen lassan visszaadta a hirtelen jött erõsödést is a forint, megközelítve a 293-es szintet. A forint izmosodásában részben szerepe lehetett a délelõtti DKJ-aukciónak is, itt ugyanis a 3 hónapos diszkontkincstárjegy minden idõk legalacsonyabb hozama mellett kelt el, igaz az adat jóval hamarabb napvilágot látott, mint ahogy a forint regált volna. Ezt megelõzõen Varga Mihály, valamint Orbán Viktor nyilatkozatai sem tudtak kellõ lendületet adni a magyar devizának.

Eddig tartott a forint ereje

Archívum2013.07.15, 13:31

Kellemes kis erõsödéssel indította a hetet a forint, egyre közelebb kapaszkodva a kulcsfontosságú szintekhez. Akár már a héten kiderülhet, tényleg nem tud-e 290 alá erõsödni a forint, vagy sikerül még a betonbiztos szinteket is áttörni. Ma mindenesetre felpattant a támaszokról, letörölve a délelõtti erõsödést.

Kevesebbet költünk Big Macre, mint kellene

Gazdaság2013.07.14, 17:20

Ismét megjelentek a legfrissebb adatok a Big Mac indexben, amibõl kiderül, hogy egyes országok valutái mennyire drágák, vagy olcsók egymáshoz képest, valamint az is, hogy egyes országok lakói mennyire sokat fizetnek a Big Macért. Vajon drágán eszik-e a magyarok a Big Macet?

Háromhetes csúcsán a forint

Gazdaság2013.07.11, 17:14

Legutóbb három hete ilyen erõs szinteken a forint az euróval szemben, mint ma. Késõ délután ugyanis már a 292-es szintet támadta az árfolyam. A további erõsödés azonban már igencsak kérdéses, ugyanis az árfolyam a 200 napos mozgóátlagban lelhet komoly akadályra.

Nyaralni indulsz? Most vegyél eurót!

Gazdaság2013.07.09, 18:10

A forint az elmúlt idõszakban látványos "erõt" mutatott, amiben leginkább a több szempontból is kedvezõ környezet is közre játszhatott. A jegybanki politika iránya, és az egyre sûrûsödõ bizonytalanság alapján viszont úgy tûnik, érdemes kihasználni euró vásárlására az erõsödõ hullámokat, mert nem tartanak a végtelenségig.

293 alatt járt az euró

Archívum2013.07.09, 14:13

Trendszerû erõsödéssel kora délutánra már 293 alá süllyedtek az euró-forint jegyzések, pedig alig egy-két napja még a 296-os szinteket ostromolta az árfolyam.

Nem volt kérdéses a forint mai iránya

Gazdaság2013.07.08, 16:43

Jó formában kezdte a hetet a forint, ugyanis az euróval szembeni árfolyam egészen a 295-ös szint alá erõsödött a jó nemzetközi hangulatban. A nap végére is meg tudta õrözni erejét a forint, mely szinte egész nap 295 alatt mozgott.

320-as euró-forintig folytatódhat a kamatcsökkentés

Archívum2013.07.08, 16:25

Mindaddig csökkentheti az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, amíg a forint euróval szembeni árfolyama nem gyengül a 320-as szint fölé - vélik a Bank of America elemzõi. Így lehet még tere a kamatvágásoknak, mivel a forint árfolyama még igencsak messze jár ettõl a szinttõl, bár már egyre gyakrabban hallani olyan hangokat, melyek a forint sérülékenységét emelik ki a nagy kamatvágási ciklus közepette.

Durván erõsödik a forint

Gazdaság2013.07.04, 16:29

Az EKB sajtótájékoztatója alaposan megfordította a hangulatot Európában, Mario Draghi kamatvágásra történõ utalása a forintra is jó hatást gyakorolt, 296-ról 292,5-ig süllyedtek az eurójegyzések.Az euró árfolyama az emelkedõ trendvonalhoz érkezett, ennek áttörése esetén nyílhat meg az út a további erõsödés irányába.

Megemberelte magát a forint

Archívum2013.07.03, 16:44

A nemzetközi negatív hangulattal nem tud szembemenni a forint, a reggeli 294 alatti szintek után 295 fölé szökkent az árfolyam. Dél féle közeledve némileg enyhült a feszültség a forint piacán, bár a reggeli szintektõl még mindig messze van a hazai fizetõeszköz az euróval szemben. Kora délután a lengyel kamatdöntés után próbált erõre kapni a forint, és egyre inkább eltávolodni a 295-ös szinttõl. Késõ délutánra összekapta magát a forint és 294,1 körüli szintekig erõsödött az euróval szemben. A nemzetközi piacokon tapasztalható feszültség némileg csökkent, így a forint is javítani tudott.

Keresztbe tehetnek a forintnak a kamatcsökkentések

Gazdaság2013.07.02, 09:22

Akár 3,5 százalék alá is vághatja a magyar jegybanki alapkamatot a monetáris tanács, ami jelentõs forintgyengüléssel járhat együtt a Deutsche Bank szerint. Ezzel egy újabb nagy bankház bizonyul pesszimistának a magyar devizával kapcsolatban, a múlt héten a Citigroup szakértõje jósolt 310-es euró/forint árfolyamot az MNB kamatcsökkentési sorozata miatt.

Kéthetes csúcsán a forint

Gazdaság2013.07.01, 14:26

Átütötte a 294-es árfolyamot a forint az euróval szemben, amire két hete nem volt példa. A háttérben a kedvezõ globális befektetõi hangulat áll

Kéthetes csúcsot ütött a forint

Gazdaság2013.07.01, 10:51

Kéthetes csúcsára erõsödött ma délelõtt a forint, miután a 294-es szint alá nézett be az euróval szembeni árfolyama. Elsõsorban a kedvezõ befektetõi hangulat van a magyar deviza segítségére, ami más régiós devizáknál is erõsödési hullámot tudott elindítani. A forint egyre közelebb kerül fontosabb technikai megállókhoz, vagyis göröngyös út vár még rá, ha a 290-es szintek alá is be szeretne nézni.

A világ legjobbja a forint

Gazdaság2013.06.28, 11:11

Egyhetes csúcsára ugrott a forint az euróval és a svájci frankkal szemben a kedvezõ részvénypiaci hangulatban. A magyar devizát a befektetõk növekvõ kockázati étvágya is segítheti, így az euróval szembeni jegyzése már 295 alatt is megfordult délelõtt. A forint egyébként kitûnõ formát mutatott a második negyedévben, és a világon a legjobban teljesítõ devizának számított ebben az idõszakban.

Matolcsy: Lehet itt még kamatot vágni

Gazdaság2013.06.27, 15:22

Jó formában van a mai kereskedés során a forint, az euróval szemben 296 fölötti szintekrõl 295,4-ig esett vissza dél felé közeledve. A nemzetközi piacokon tapasztalható kedvezõ hangulat is segíti a forint mozgását. A Magyar Nemzeti Bank elnöke, Matolcsy György pedig egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy van még tere a további kamatcsökkentésnek.

310-es forinttal riogat a nagybank

Gazdaság2013.06.26, 12:10

Rövid távon sérülékennyé teszi a forintot a Magyar Nemzeti Bank kamatcsökkentési sorozata, véli a Citigroup elemzõje. Gárgyán Eszter szerint három hónapon belül 310-is lehet az euró-forint árfolyama.

Nem találja a helyét a forint

Gazdaság2013.06.25, 17:11

Nagyobb erõsödési hullám kezdõdött ma reggel a forint piacán, a magyar deviza euróval szembeni árfolyama egészen a 296-ig erõsödött. Innen azonban ismét gyengülésnek indult, nagyobb hullámzások révén jelenleg a 297,6-os szint közelében tartózkodik. A nap legfontosabb eseménye hazai szempontból az MNB kamatdöntõ ülése volt, amire délután gyengüléssel reagált devizánk.

300-on koppant a forint

Archívum2013.06.21, 16:18

Nem lépte át a lélektani 300-as szintet ma a forint, igaz, látványos gyengülésre sem futotta a kánikulai formájából. A túlzottdeficit-eljárás alól való kikerülés hírére annyit mozdult az árfolyam, mintha soha a közelébe se lettünk volna hasonló procedúrának.

Így durran ki a magyar lufi

Gazdaság2013.12.21, 12:03

Az elmúlt években akárhányszor a májusihoz hasonló mélypontra került a magyar állampapírok hozamprémiuma, mindig hozamemelkedés és drasztikus forintgyengülés következett. Változnak az idõk, változik a piaci környezet, de azért ezúttal is jól tesszük, ha hasonló folyamatokra készülünk.

Zuhan a forint, majdnem 300 az euró

Gazdaság2013.06.20, 09:24

Szerda este óta szinte folyamatosan gyengül a forint árfolyama az euróval szemben, a befektetõk menekülnek a kockázatosabb devizáktól. Az ok: Ben Bernanke, az amerikai Fed elnöke most elõször jelezte konkrétabban, hogy akár már õsszel szûkítheti a pénzpumpaként értelmezett eszközvásárlási programját, 2014 közepére pedig pontot is tehet a végére.

A 300 egyelõre kitart

Gazdaság2013.06.20, 16:46

Gyengélkedik a forint tegnap este óta a fõbb devizákkal szemben, az euró és a dollár ellenében is megcsúszott a forint. Fõként a Fed kamatdöntõ ülése után indult be a forint esése, amikor is a dollár masszív erõsödésbe kezdett. Késõ délutánig nem tudta áttörni a 300-as szintet a forint az euróval szemben, rendre visszafordult onnan napközben. A dollár-forint 226,5 körül, a svájci frank - forint 243,2 körül tanyázik.

A nyári hõségben még a forint sem mozog

Gazdaság2013.06.19, 15:35

Egy meglehetõsen szûk sávban oldalazgat ma a forint az euróval szemben, hol 294 alatt, hol fölötte van, de egyelõre nem akar az egy forintnál kisebb sávból kimozdulni a hazai fizetõeszköz.

294 felett ragadt a forint

Gazdaság2013.06.18, 15:34

Délutánra a 294-es szint felett ragadt a forint az euró ellenében, miközben egy napja még a 290-es szintet próbálta letörni az árfolyam. A forint gyengülésével párhuzamosan a többi régiós deviza is gyengülésnek indult, így vélhetõen nem magyarspecifikus okok állnak a háttérben.

290 forint alatt járt az euró

Gazdaság2013.06.18, 17:20

Erõsödött, és 290 alatti eurójegyzést ért el a forint hétfõ délelõtt.

Kéthetes csúcsra ugrott a forint

Gazdaság2013.06.14, 10:29

Szinte megállíthatatlannak tûnik a forint az euróval szemben, ma tovább folytatódik a hazai deviza erõsödése, melyet már az optimista piaci hangulat is támogat. Az árfolyam jelenleg már a 290-es szint közelében tartózkodik. 

Nincs megállás, izmosodik a forint

Gazdaság2013.06.13, 16:01

Délután már a 293-as szintet ostromolja a forint az euró ellenében, ezzel a hazai fizetõeszköz folytatta az elmúlt napokban látott erõsödését. A forint annak ellenére mutat jó formát , hogy a piaci hangulat koránt sem optimista, a a fõbb tõzsdeindexek szinte egytõl egyig a negatív tartományban tartózkodnak.

Megtáltosodott a forint

Gazdaság2013.06.12, 14:27

Nagy meglepetéssel várja vissza a forint az ebédidejüket töltõ kereskedõket, a déli órákban ugyanis valósággal megtáltosodott a fizetõeszköz árfolyama. Nem kell persze rögtön tíz forintos mozgásokra gondolni, bár a mindössze pár perc alatt összehozott másfél forintos erõsödést sem szabad lebecsülni. A további nagy vitézkedés viszont már nem lesz ennyire egyszerû.

Hirtelen megerõsödött a forint

Gazdaság2013.06.12, 15:09

Erõsödésnek indult a forint szerdán, majd kisebb megingás után, délután is folytatódott a jó hangulat. Az egy nappal korábbi 300 feletti árfolyamokhoz képest szerdán már csak 296 forintba kerül az euró.

Nagyot fordult a forint

Gazdaság2013.06.11, 16:20

Az elmúlt napok jóslataival összhangban kedden reggel rövid ideig 300 felett is megfordult az euró-forint árfolyam, és nagyon úgy tûnt, nem is igazán akar tágítani a lélektani szinttõl. Gyenge az infláció, jöhet még kamatvágás, tartja a piac, a Citigroup viszont nem így gondolja, véleményük szerint júniusban befejezõdik a kamatvágási ciklus. Délutánra magához tért a forint, az euróval szembeni árfolyama pedig bõven 298 alá is beesett.

Forintgyengülés törheti derékba az MNB álmait

Gazdaság2013.06.11, 14:25

A forint gyengülése szabhat határt az MNB további kamatcsökkentéseinek, mivel ha folytatódik a magyar deviza elmúlt napokban látott mélyrepülése, a monetáris tanács felhagyhat a kamatvágásokkal az elõttünk álló hónapokban. Ezen túl a globális befektetõi hangulatban bekövetkezõ változások is óvatossá tehetik a hazai jegybankot, bár ha a forint stabilizálódik a ma átütött 300-as sziint körül az euróval szemben, az MNB akár folytathatja is az alapkamat csökkentését - véli Gárgyán Eszter, a Citigroup elemzõje.

300 forinton megnyugodott az euró

Gazdaság2013.06.11, 15:41

Napok óta rossz a nemzetközi hangulat, a befektetõk kerülik a kockázatosabb eszközöket, így a forinttól is szabadulnak. A forint másfél hónapos mélypontra került az euróval szemben, délelõtt tíz óra elõtt 301 forint felett is járt az euró.

Még kitart a 300-as szint a forintnál

Archívum2013.06.10, 17:11

Esni kezdett ma reggel a forint, és az euróval szembeni árfolyama a 298-as szintet is megérintette. A forintot egyelõre a hazai tõzsde emelkedése nem tudja jelentõs mértékben segíteni. Délelõtt viszont kisebb korrekcióba kezdett a hazai deviza, ami nem bizonyult tartósnak, mivel kora délután újra 298-ig tért vissza a jegyzése. Késõbb tovább folytatódott a forint esése, és már a 299-es szint fölött mozog az árfolyama. Kora estére sem tudott irányt váltani a forint, az euróval szemben ugyan még 300 alatt mozog, de nagyon közel van a már a lélektani szint. A forint egyébként a frankkal és a dollárral szemben is gyengélkedik.

295 közelében mocorog a forint

Gazdaság2013.06.07, 17:02

Egyhavi mélypontjától próbál távolodni a forint az euróval szemben, a jegyzés már a 297-es szint alatt mozog. A forintot a remek makroadatok, és a kedvezõ részvénypiaci hangulat egyaránt segítheti, valamint a Raiffeisen és az MKB is a korábbinál magasabb gazdasági növekedést vár Magyarországon jövõre. Kora délután tovább erõsödött a forint az euróval szemben, 296 alatt mozog az euró-forint árfolyama. A 14:30-kor érkezõ amerikai munkaerõpiaci adat a hangulat szempontjából fontos lehet, a forintot is megmozgathatja. A magyar tõzsde zárása felé közeledve a forint meg tudta tartani a napközben összeszedett pluszait, 295 alá is benézettt ...

Lehet még gyengébb a forint

Archívum2013.06.06, 17:26

Nem okozott meglepetést a Bizottság javaslata a túlzottdeficit-eljárással kapcsolatban, ezért azt feltételezhetjük, hogy a forint árfolyamába is beépült már egy ilyen lépés lehetõsége. Ezért is kerülhettek azóta túlsúlyba az eladók, melyet követõen nem is biztos, hogy tartósan visszatérhet az erõsödõ pályára a forint - véli Somi András, a KBC Equitas vezetõ elemzõje. Középtávon a 300-as szint feletti értékek kialakulása is elképzelhetõ a szakértõ szerint.