Ford
címke rss- kapcsolódó címkék:
- autós hír
- amerikai autó
- Ford Motor Company
- Ford Focus
- rali
- legfrissebb
- legrégebbi
Konkretizálódnak a rivális F1-sorozat tervei
Komolyodik a helyzet a GPWC-vel, a Forma-1 riválisának szánt sorozattal kapcsolatban, a társaság egy neves sportmarketing- és menedzsment céget bízott meg a bajnokság struktúrájának felépítésével.
Marad a Ford a WRC-ben
A motorsport-programját költségcsökkentésileg és imidzsileg felülvizsgáló, az F1-ből kivonuló Fordnál bejelentették: a kékoválos márka további négy évre mindenképp marad a ralivébében. Sőt, megszellőztettek egy 2006-os RS-koncepciót is.
Optikai zoom - Ford Focus
Ahogy egy változó gyújtótávolságú lencse közelebb hozza a fotóshoz a tájat, úgy csökkentheti az új Focus megjelenése a pszichikai távolságot az autó és a vásárlók között. A sikermodell második generációja élesebb, részletgazdagabb képet ad, s bár a témaválasztás kissé visszafogottabb, a kompozíció ugyanolyan harmonikus maradt.
Willys Jeep - Örök győztesek
Létezik egy régi autótípus, amelyet még a laikusok is épp oly jól ismernek, mint például a bogárhátú Volkswagent, pedig utcán sosem látni belőle egyet sem. Az pedig kész csoda, ha a háborús filmek legendás terepjárójából, a Jeepből egyszerre három is összeverődik. Egy ilyen különleges találkozón jegyzetelt és fotózott Csikós Zsolt.
A Toyota Prius lett az Év Autója
Az alternatív energiával meghajtott autók egyre nagyobb népszerűségét mi sem jelzi jobban, mint az, hogy idén a Toyota Prius nyerte az Év Autója címet. A rangos díj több mint négy évtizedes történetében először nyert hibridautó, amely olyan ellenfelek elöl szerezte meg a trófeát, mint az 1-es BMW, a Citroën C4, az új Ford Focus, vagy az Opel Astra.
Xsara WRC szülinapra
A belga Francois Duval lesz a világbajnok Sebastien Loeb csapattársa 2005-ben a ralivébén szereplő Citroënnél.
A Mazda6 a legmegbízhatóbb autó
A Mazda6-os vezeti az Auto Bild legújabb megbízhatósági rangsorát, miután a százezer kilométeres tartósteszt alatt egyetlen hibapontot sem gyűjtött.
Áruszállítók 200 km/óra felett
Néhány elszánt angol mérnöknek és tuningműhelynek az a kósza gondolata támadt, hogy izgalmas sportautók helyett áruszállítókat vadítanak meg. Az évek alatt négy Ford Transitot készítettek, amely között a leglassabb is 210-et futott. A csigatempó oka, hogy nem volt benne 590 lóerős Formula 1-es erőmű, és ezért nem teljesítette a 280 km/órát...
Egy test, két lélek - Mazda Tribute 2.3i 16V 4x4 és 3.0i V6 4x4
Annyira hasonlítanak egymásra, hogy az édesanyjuk is alig tudja megkülönböztetni őket. A természetük azonban igencsak eltérő: egyikük gyengébb, a másik jobb képességű. Amúgy rózsadombi gyerekek, meglehetősen költséges allűrökkel. A Mazda Tribute szabadidő-terepjáró kisebb és nagyobb motoros változatáról van szó.
Erénycsősz - Ford Focus 2.0 TDCi Ghia
Óvatos duhajnak bizonyult a Ford, amikor megalkotta egyik legsikeresebb modellje, a Focus második generációját: az eddig is igényes műszaki tartalmat sok tekintetben még jobbá tette, ám az autó formájához alig-alig mertek hozzányúlni. A Focus tehát úgy őrizte meg legfontosabb erényeit, hogy közben még több vásárlónak próbál meg tetszeni.