foglalkoztatottság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- munkanélküliség
- KSH
- munkaerőpiac
- gazdaság
- Központi Statisztikai Hivatal
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Újra csúcson a munkanélküliség
A munkanélküliségi ráta 11,8 százalékra ugrott, ilyen magas az utóbbi 15 évben csak egyszer, 2010 első negyedévében volt. A foglalkoztatottság viszont nőtt a tavalyi és az idei első negyedév között, és a jelek szerint már nem a közmunkák révén.
Egyre kevesebb a pöcegödör
Az idősebb férfiak kedvükre válogathatnak a fiatalabb nők közül. Kétszobás lakással a többség már szinte be sem éri. Egyre többen laknak egyedül, a házasság nem divat, viszont egyre jobban szeretjük a magányt. Megjelentek a 2011-es népszámlálás első adatai, összeszedtünk néhány érdekességet.
Egyre többen mondják, hogy dolgoznak
Többen dolgoztak a februárig tartó három hónapban, mint egy évvel korábban, mind a férfiak, mind a nők foglalkoztatási aránya javult. A munkanélküliségi ráta azonban nem javult.
300 ezer közfoglalkoztatott lehet idén
Tavaly 260 ezer közfoglalkoztatott volt, idén már 300 ezer fölé nőhet a számuk. 2012-ben 157 milliárdot költött az állam a foglalkoztatásukra, de jóval több, mint a duplája lenne az összeg, ha a minimálbért kapnák.
- címkék:
- foglalkoztatottság
- munkaügy
- Címkefelhő »
Visszaesett a foglalkoztatottság
3 millió 855 ezer foglalkoztatott volt Magyarországon a 2012. novembertől 2013. januárig tartó időszakban, 54 ezerrel kevesebb, mint a megelőző három hónapban. A visszaesés a közmunkaprogramok szezonális leállása miatt következett be, de éves szinten 1 százalékpontos javulást regisztrált a Központi Statisztikai Hivatal, vagyis tavaly januárhoz képest az idén év elején 39 ezer fővel többen dolgoztak Magyarországon. A munkanélküliségi ráta viszont kissé emelkedett.
Tavaly 144 ezer forint volt az átlagbér
A családi adókedvezmények valamelyest javíthattak a nettó keresetek szerény emelkedésén. A foglalkoztatottak számának csökkenését csak enyhíteni tudta a közmunkaprogramok felfutása.
Torzítják Matolcsy örömét a londoni magyarok
A kormány lelkendezik a foglalkoztatottak számának emelkedésén, holott elképzelhető, hogy nagyrészt a külföldre távozó magyarok miatti statisztikai torzításról van szó. A GKI szerint a külföldön dolgozókat is beszámítja a KSH, pedig őket nem tudják felmérni.
Több a munkanélküli és a dolgozó is
55 ezerrel többen dolgoznak, mint egy évvel korábban, de hétezerrel több a munkanélküli is. A munkanélküliségi ráta 10,6 százalék. A munkanélküliek fele legalább egy éve nem talál magának munkát. A fiataloknál 29 százalék az állástalanok aránya.
Nagyon sokan dolgoznak Németországban
Tavaly újabb csúcsra emelkedett a foglalkoztatottság Németországban, a 82 milliós országban nagyjából minden második ember dolgozott 2012-ben.
Vártnál valamivel kisebb foglalkoztatottság-bővülés Amerikában
A várakozásoknál kismértékben gyengébb bővülést mutatott novemberben a foglalkoztatottság az amerikai magánszektorban. A foglalkoztatottak száma 118 ezer fővel nőtt, miközben a piaci konszenzus 125 ezerre vonatkozott. Eközben az októberi statisztikát minimális mértékben csökkentették. Mivel az adatok nagyvonalakban azért hozni tudták a vártat, a részvénypiacon nem mutatkozott érdemi mozgás az adatok publikálását követően.
- címkék:
- foglalkoztatottság
- Címkefelhő »
Megtorpant a foglalkoztatás bővülése
Az augusztustól októberig tartó időszakban 3,9 millió ember dolgozott, és 463 ezren voltak munka nélkül Magyarországon. A foglalkoztatottak száma éves szinten 71 ezerrel nőtt, az előző három hónaphoz viszonyítva viszont hétszáz fővel csökkent. A 15-24 éves korosztályba tartozók közel harmadának nincs munkája.
További leépítések - de hol a határ?
A javuló, de továbbra is magas amerikai munkanélküliségnek köszönhető elmaradó fogyasztás a társaságok bevétel csökkenésén is erősen meglátszik. A vállalatok költségcsökkentésekkel - leginkább leépítésekkel - védekeznek nyereségességük megőrzése érdekében. A kérdés azonban az, hogy meddig lehet karcsúsítani a foglalkoztatottsági állományt, illetve tehetnek-e valamit, hogy fellendítsék a keresletet termékeik iránt.
Csökkent a munkanélküliség
Idén nyáron 3 millió 914 ezren dolgoztak Magyarországon, 77 ezerrel többen, mint egy évvel korábban. Ugyanekkor 456 ezren voltak munka nélkül, ez éves szinten 0,4 százalékos csökkenést jelent - közölte a KSH.
Nőtt az infláció az euróövezetben
Éves szinten 2,6 százalékos volt az infláció az euróövezetben a júliusi 2,4 százalék után. Az emelkedést elsősorban az üzemanyag- és a szállítási költségek növekedése okozta.
Matolcsy: Valószínűleg nem lesz MNB-adó
2020-ra ötmillió adózó munkahely elérése a kormány célja Matolcsy György szerint, aki egy bizottsági meghallgatáson arról is beszélt, hogy valószínűleg nem lehet kiterjeszteni a jegybankra a tranzakciós illetéket.
Hetvenhatezerrel dolgoznak többen, mint egy éve
Idén május és július között 459 ezer munkanélküli tartottak számon, ami 10,5 százalékos munkanélküliségi rátát jelent. A férfiak munkanélküliségi rátája nőtt, a nőké csökkent. A KSH adati szerint az országban 3 millió 908 ezren dolgoztak ebben az időszakban, annyian, mint a válság előtt.
Bruttó 220 700 forint az átlagkereset
A KSH adatai szerint 2 656 000-en dolgoztak Magyarországon az idei első félévben. A teljes munkaidőben dolgozók átlagosan bruttó 220 700 forintot, nettó 142 700 forintot kerestek. A legmagasabb bért a pénzügyi területen, a legkevesebbet a vendéglátás területén dolgozók kapták. A költségvetési szférában több mint tízezerrel többen dolgoztak, mint egy évvel korábban.
Kiábrándító helyzetben vannak a munkaképes fiatalok
Bár a foglalkoztatottak száma nőtt, a munkanélküliségi ráta pedig alig emelkedett, a fiatalok helyzete tovább romlott a munkaerőpiacon.
Csúcsközelbe ugrott a munkanélküliség
A munkanélküliségi ráta és az állástalanok száma egyaránt a rekordszint közelében járt tavaly december és idén február között. Bár a foglalkoztatottak száma éves összevetésben nőtt, ők tavaly őszhöz képest közel 80 ezerrel kevesebben vannak.
Kicsit csökkent a munkanélküliség, nőtt a foglalkoztatottság
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint Magyarországon többen dolgoznak, különösen a férfiak közül, mint egy évvel korábban. A munkanélküliek száma nem változott, arányuk kissé csökkent - közölte csütörtökön a KSH.
Kismértékben csökkent a munkanélküliség
A nyár folyamán nagyobb volt az aktívak létszáma Magyarországon, mint egy évvel korábban, csekély mértékben a munkanélküliség is csökkent. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a foglalkoztatottság a versenyszférában emelkedett, a Takarékbank elemzője szerint a növekedés mögött a közmunkaprogramok állnak.
Varga Mihály: Az "adott körülmények között" jó megoldás a 16 százalékos adó
A foglalkoztatottság alatta marad a várakozásoknak, de ha a Széll Kálmán-terv kétharmada megvalósul, érezhetően jobbak lesznek a számok - mondta Varga Mihály, a miniszterelnökség államtitkára a Népszabadságnak adott interjújában. Varga szerint 2017 után csökkenhet 50 százalék alá a GDP-arányos államadósság, és újabb különadó bevezetése nem várható.
Orbán Viktor: 2020-ig bevezethetjük az eurót
A magyar kormányfő lehetségesnek tartja, hogy 2020-ig teljesülnek az euró bevezetésének feltételei. Orbán Viktor az MTI értesülése szerint erről németországi pénzügyi befektetők és cégek képviselői előtt beszélt.
Kezdenek előbújni a sötétből a láthatatlan munkanélküliek
Egyre nehezebb helyzetből kell megvalósítania a kormánynak egyik legfőbb ígéretét, a több százezer új munkahely létrehozását és az inaktív emberek munkához juttatását. A válság miatt egyre több, a statisztikákban korábban láthatatlan munkanélküli szeretne álláshoz jutni, miközben a munkahelyek száma az elmúlt egy évben csökkent. Ráadásul a cégek szerint idén legfeljebb minimálisan nő majd az új állások száma.
Zavargásokkal fenyegetnek a munkanélküli tömegek
Az ENSZ munkaügyi tagozata, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) szerint legkorábban 2013-ra térhet vissza a foglalkoztatás szintje világszerte a válság előtti szintekre. A munka nélkül szenvedő népesség körében tapasztalható nyugtalanság azonban máris 25 országban jelent gondot a hatóságoknak és ez a szám még növekedhet.
Nem hisznek a magyar munkahelyteremtésben a londoni elemzők
A foglalkoztatottság növekedéséhez olyan ütemű gazdasági növekedésre lenne szükség Közép-Európában, így Magyarországon is, amilyennek az elérése a következő években nem reális - állítja az egyik londoni gazdaságelemző cég.
Gallup: Az amerikaiak ötöde alulfoglalkoztatott
Az Egyesült Államokban januárban 20 százalékos volt az alulfoglalkoztatottak aránya, vagyis csaknem 30 millió munkavállaló akart, de nem tudott teljes munkaidőben dolgozni - közölte kedden a Gallup intézet.
- címkék:
- foglalkoztatottság
- Címkefelhő »
Tovább csökkent a fizetésünk értéke
Az idei év első tíz hónapja alatt 2,1 százalékkal csökkent a fizetések reálértéke Magyarországon, a közszférában nőtt a foglalkoztatás, a versenyszférában csökkent.
Oszkó: Magyarország mintaország lesz
A pénzügyminiszter szerint Magyarország mintaország lesz az eladósodottság csökkentése tekintetében, a foglalkoztatottságot és a termelékenységet pedig növelni kell.
Két százalékkal kevesebbet ér a fizetésünk
A legalább ötfős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a bruttó átlagkeresetek 2009 első kilenc hónapjában 1,2 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. A foglalkoztatottak létszáma 4 százalékkal csökkent.
Nincs vége a csoportos leépítéseknek Magyarországon
Júliusban 3500 főt érintő csoportos létszámleépítésről érkezett bejelentés a hazai munkaügyi központokhoz. Júliusban 54 cég közölte elbocsátási szándékát, a négy hónapja tartó csökkenő trend ezzel megtört és az elküldendő dolgozók száma újra emelkedésbe fordult. Történt ez annak ellenére, hogy a bejelentést tevő cégek száma nem nőtt - közölte az Állami Foglalkoztatási Szolgálat.
A közszféra rontja el a bérstatisztikát
Idén január és május között éves szinten 2,1 százalékkal csökkent Magyarországon a keresetek reáltértéke: a versenyszférában 0,3 százalékos emelkedést, a költségvetési szférában 7,8 százalékos csökkenést jegyzett fel a KSH..
Egymillió állás megszűnésével számol a Wall Street
Szakértők szerint 2010 végéig 9 százalék felett marad a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban, ahol a jegybank legalább 2010 tavaszáig nem változtat az alapkamaton.
Növelhető a foglalkoztatottság, ha szigorúbb az állam
Az EU-ban arányaiban Magyarországnál csak Máltán dolgoznak kevesebben. A Magyar Nemzeti Bank elemzője szerint az uniós átlagtól való lemaradás fele 5 éven belül ledolgozható lenne. Kátay Gábor szerint ehhez szükséges a nyugdíjkorhatár emelése valamint a gyes, gyed időtartamának csökkentése - tudósít az Inforadio.
A mezőgazdaságban foglalkoztatna a kormány
A kormány a mezőgazdasági idénymunka támogatásával kívánja bővíteni a foglalkoztatottak körét - mondta Simon Gábor szociális és munkaügyi államtitkár.
BKIK: Önmagában nem elfogadható a Bajnai-csomag
A Bajnai-kormány megismert adócsomagja vélhetően segíti a költségvetési hiány átmeneti mérséklését, ám önmagában nem elfogadható, mert nem ösztönzi érzékelhetően a versenyképességet és a legális foglalkoztatás bővülését - olvasható a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) keddi állásfoglalásában.
Ágazatonkénti minimálbér jöhet
Elképzelhető, hogy a jelenlegi rendszerben működő minimálbér helyett szektoronként specializált minimális járulékalapot ültet a kormány jövőre - következtet a Bajnai-csomag elemeiből a Napi Gazdaság.
Stabil állás, vonzó fizetés kell a fiataloknak
A válság idején a legtöbb magyar fiatal munkavállaló azokat a cégeket kedveli, amelyekről "az a hír járja", hogy vonzó fizetést, illetve megbízható munkahelyet kínál - írja a Világgazdaság egy friss felmérésre hivatkozva.
Gyorsan nő a cseh munkanélküliség
Csehországban márciusban 7,7 százalékra nőtt az állástalanok aránya a februári 7,4 százalékról, közölték a cseh munkaügyi minisztériumban szerdán. Tavaly márciusban 5,6 százalékos volt a munkanélküliség.
Minden harmadik vállalat leépítést tervez
A magyarországi vállalatok körében a korábbi kétszeresére, egyharmadra nőtt a leépítést fontolgatók aránya, és ugyanennyien vannak a létszámbefagyasztást tervező cégek is. A béremelési tervek felére zsugorodtak a tavalyi szándékokhoz képest - írja a Napi Gazdaság.
Gyorsan nő a szlovén munkanélküliség
Csaknem negyedével - 23,9 százalékkal - volt több Szlovéniában a munkanélküli idén márciusban, mint egy évvel előtte.
Bért spórol az Austrian Airlines
Az Austrian Airlines csoport egy évre szólóan csökkenti utaskísérői munkaóráit és fizetését, és pilótái béréből is lefarag. Az intézkedést június 1-től vezetik be az osztrák légitársaságnál és regionális leányvállalatánál, a Tyroleannál.
Nőnek az amerikai ipar megrendelései
Fél év után ismét nőttek az amerikai iparnak adott megrendelések: februárban ezek 1,8 százalékkal haladták meg a januári értéküket. Előzőleg, decemberről januárra 3,5 százalékkal csökkentek az ipari rendelések az Egyesült Államokban.
Közfoglalkoztatás százezer embernek
A közfoglalkoztatási program keretében várhatóan közel százezer ember jut munkához az idén - közölte Szűcs Erika, szociális és munkaügyi miniszter szombaton Nyíregyházán sajtótájékoztatón.
Ősz óta 23 ezren lettek munkanélküliek
Több mint 23 ezer ember vesztette el munkáját csoportos létszámleépítés során 2008. október elseje és 2009. március 20-a között - tájékoztatta a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságát a bizottság hétfői ülésén.
Leépít az amerikai posta
A recesszió által sújtott amerikai posta jelentős létszámleépítésre és több postahivatal bezárására kényszerül, hangzott el az NPR közszolgálati rádió hétfői jelentésében.
Romániában 800 ezer munkanélküli lehet
Romániában az idén 800 ezerre nőhet a munkanélküliek száma, vagyis az előzetes becslésekhez képest 200-300 ezerrel több ember maradhat állás nélkül - jelentette be hétfőn Marian Sarbu román munkaügyi miniszter.
Nagy különbségek a régiós EU-munkanélküliségben
Hatalmas különbségek vannak a munkanélküliségben az egyes európai térségek között, az EU hétfőn közzétett, habár 2007-ről szóló statisztikája szerint. A dél-hollandiai Zeeland régióban 2,1 százalékkal mérték a legkisebb, a francia tengerentúli Réunion szigetén pedig 25,2 százalékkal a legnagyobb munkanélküliséget az EU-ban. Magyarországon a Budapest és Pest megye alkotta központi régióban a legjobb, a Borsod, Heves és Nógrád megyéket összefogó Észak-magyarországi régióban a legrosszabb a helyzet.
- címkék:
- foglalkoztatottság
- Címkefelhő »
Mélyponton a foglalkoztatottság Komáromban
A tavalyi év végén annyi munkanélküli volt Komárom-Esztergom megyében, mint 2005 decemberében, a megyében közel tízezer álláskeresőt tartottak nyilván, ez a gazdaságilag aktív népesség hat és fél százaléka - közölte a regionális munkaügyi központ.
Több évtizedes csúcson az amerikai munkanélküliség
Újabb kellemetlen amerikai makrogazdasági adatokat tettek közzé csütörtök délután: a vezető amerikai gazdaságkutató konjunktúraindexében jelzett számottevő romlást, a kormányzat a foglalkoztatottságban. Utóbbi tendencia az előzetes várakozásokat is alulmúlja.
Gazdaságélénkítést akar a Fidesz és a kormány is
Bajnai Gordon gazdasági miniszter 1400+2000 milliárd forintos gazdaságélénkítő programot jelentett be csütörtökön. A válságcsúcson hangsúlyozta: strukturális reformok és azonnali intézkedések egyaránt szükségesek a munkahelyek megtartására. A mai helyzetben a foglalkoztatottság megőrzése is komoly eredmény lenne szerinte. Gyurcsány Ferenc kevesebb napi politikust szeretne és azt, ha mindenki elgondolkodna, hogy hol rontotta el. Matolcsy György a Fidesz hétpontos javaslatát ismertette a válság leküzdésére. Az Orbán-kormány gazdasági minisztere szerint döntően a 2002 óta folytatott gazdaságpolitika a felelős a mostani válságért. Az MDDF ...
Mélyponton az eurózóna feldolgozóipara
Az eurózóna feldolgozóiparának teljesítménye októberben a várakozásokat is alulmúlóan rekord mélypontra süllyedt, és további visszaesés várható. Főként a foglalkoztatottsági helyzet romlott erőteljesen, legutóbb 2002 elején történt hasonló mértékű visszaesés.
Ritka a magyar diplomás, de sokat keres
A fejlett ipari országokhoz képest Magyarország jelentősen lemaradt a diplomások arányát tekintve. A kevés diplomás itthon ugyanakkor relatíve sokkal jobb helyzetben van, mint a többi országban dolgozó - vagy inkább csak munkát kereső -, felsőfokú végzettségű munkavállaló.
A munkaügyi tárca szerint javul a foglalkoztatottság
A Központi Statisztikai Hivatal tegnap nyilvánosságra hozott adatai szerint 7,5 százalék a május-július között mért munkanélküliségi ráta, ami 0,1 százalékkal jobb az előző hónapban publikáltnál, viszont 0,5 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához képest. A munkaügyi tárca szerint javul a helyzet, a Népszabadság által megkérdezett munkaügyi szakértő szerint érdemi előrelépés nem történt.
Elmozdulás várható a munkanélküliségi adatokban
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma hozza nyilvánosságra a foglalkoztatottság és munkanélküliség május-júliusi adatait. A munkanélküliségi ráta 2008. április-június között 7,6 százalék volt, 0,6 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban, a foglalkoztatottak száma 3 millió 869 ezer, a munkanélkülieké 319 ezer volt.
A minimálbér-emelés növelné a munkanélküliséget
Töri a fejét a kormány és a gazdasági szakemberek, miként lehet növelni a foglalkoztatottságot és munkára ösztönözni az inaktívakat. Ennek egyik eszköze a pénzügyi ösztönzés lehet, a minimálbér és a segély összege közötti különbség növelése. A Népszabadság által megkérdezett gazdasági szakemberek szerint azonban a minimálbér emelése nem jó ötlet.
USA: kisebb a foglakoztatottság a vártnál
Az amerikai gazdaság mezőgazdaságon kívüli ágazataiban júniusban 62 ezerrel csökkent a foglalkoztatottság, a munkanélküliségi mutató 5,5 százalék volt.
Felső-Ausztria nagy részében teljes a foglalkoztatottság
Az osztrák tartomány elérte, ami Magyarországon egyelőre csak álom: számos körzetében augusztus elején teljes volt a foglalkoztatottság - írja a Világgazdaság.
Parlagon hever a női munkaerő
Nem kell a nő a hazai munkavállalóknak, ha férfi is jelentkezik ugyanarra az állásra. Több mint hatszázalékkal csökkent a hölgyek foglalkoztatottsága az első negyedévben, az elmúlt év azonos időszakához képest, míg a férfiaké 26 százalékkal bővült - derül ki a KSH felméréséből.
- címkék:
- foglalkoztatottság
- állás
- munkaerő
- KSH
- Címkefelhő »
Jó évet zárt az eurózóna
Egyre jobb eredményeket produkál az eurózóna: tavaly 2000 óta nem tapasztalt ütemben, 2,7 százalékkal növekedett a GDP - állapítja meg az Európai Bizottság (EB) tegnapi jelentése. A foglalkoztatottsági mutató 15 éve nem volt ilyen jó, ez kétmillió munkahely létrejöttét jelentette, miközben stabil maradt az infláció.
Nő a foglalkoztatottság és a munkanélküliség
Becslések szerint 2007-ben 26 ezer állást szüntetnek meg a cégek, ugyanakkor létszámukat közel 38 ezerrel növelik, így előreláthatólag bővülni fog a foglalkoztatottság.
Egyre több nő dolgozik Nyugat-Európában
Bár a nők munkaerő-piaci aktivitási rátája minden európai országban elmarad a férfiakétól, az utóbbi egy évtizedben számottevően nőtt a gyengébb nem foglalkoztatottsága - írja a Világgazdaság.
A foglalkoztatottság 2009-től nőhet
Egyre többen jelennek meg a munkaerőpiacon, bár egyelőre még csak álláskeresőként. Nagy kérdés azonban, hogy ki akarja majd alkalmazni őket, illetve a nagyszámú leépített közalkalmazottat és köztisztviselőt - írja a Napi Gazdaság.
Ausztriának jót tett az unió keleti bővítése
Az Európai Unió keleti bővítésének köszönhetően nőtt a foglalkoztatottság Ausztriában. A linzi egyetemen elkészített, a maga nemében egyedülálló tanulmány azt vizsgálta, hogy milyen hatással van Ausztria exportjára a szomszédos új EU-tagországok növekedése.
A gazdaságra koncentrál a finn EU-elnökség
Július elsejétől Finnország tölti be az EU elnöki funkciót. A féléves időszakra szóló program egyik legfőbb célja a gazdasági növekedés és a foglalkoztatottság feltételeinek javítása, valamint Európa gazdasági szerepének megerősítése a világban.
Kevésbé bővül a magyar gazdaság jövőre
Az új EU-tagok gazdasága még a tavalyinál is gyorsabb ütemben nő az idén, a bécsi Nemzetközi Összehasonlító Tanulmányok Intézete (WIIW) szerint. A beruházások növekednek, az ipar jól teljesít, a munkatermelékenység a béreknél gyorsabb ütemben nő, a foglalkoztatottság bővül, a munkanélküliség csökken. Egyedül Magyarország vesztett a csatlakozás pozitív hatásait tekintve, írták az intézet elemzői.
A bürokrácia miatt sok a német munkanélküli
Németországban akár 4,2 millió új munkahelyet lehetne létrehozni, ha leépítenék a gazdaságot korlátozó bürokráciát. A Német Gazdasági Intézet 28 ország foglalkoztatottsági adatait vetette össze. A vizsgálat tapasztalatai szerint minél kisebb mértékű az állami beavatkozás a gazdaságban, annál nagyobb a foglalkoztatottság. Gazdasági szakemberek az elbocsátások elleni védelem lazítását sürgetik Németországban.
A dán munkaerő a legrugalmasabb az Európai Unióban
Az Európai Unióban a foglalkoztatottság Dániában a legmagasabb, csaknem 80 százalék, amihez feltehetőleg hozzájárul, hogy a dán munkaerő rendkívül rugalmas - állapítja meg az Európai Foglalkoztatási és Szociális Hírlevél.
107 milliós támogatás láttássérülteknek a munkába álláshoz
A hazai látássérültek mindössze 14 százalékos foglalkoztatottsága sarkallta a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesületét arra, hogy 36 látássérült számára európai üzleti asszisztensi képzést szervezzen - fogalmazott a Világgazdaságnak Fodor Ágnes, az egyesület elnöke.
Az OECD hatékonyabb költségvetést ajánl
Hatékonyabb és egyensúlyőrzőbb költségvetést, valamint a jelenleginél magasabb foglalkoztatottsági szintet ajánl 2005-ös magyarországi országtanulmányában a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) - közölte kedden Budapesten Val Koromzay, a szervezet igazgatója.
Stagnál az uniós munkanélküliség
Nem változott a foglalkoztatottsági szint januárban az Európai Unióban; a munkanélküliségi ráta decemberhez hasonlóan 8,8 százalékos volt - közölte pénteken az Eurostat. Elemzők 8,9 százalékra számítottak.
Jelent�s doll�rgyeng�l�s a nemzetk�zi piacokon
Jelent�sen gyeng�l az amerikai doll�r a nemzetk�zi devizapiacokon, a p�nteken k�zz�tett �s a v�rtn�l gyeng�bb foglalkoztatotts�gi adatra. A Columbus Day miatt h�tf�n z�rva tartanak az amerikai piacok, ez�rt p�nteken sokan z�rt�k doll�rpoz�ci�ikat a tengerent�lon is.
Kevesebb a munkanélküli Németországban
Júniusban a várakozásokkal ellentétben csekély mértékben javult a foglalkoztatottsági helyzet Németországban - jelentette be a munkaügyi minisztérium. Öt hónap óta először bővült - ezer fővel - a foglalkoztatottak száma.
Változatlan szinten az uniós munkanélküliség
Az euróövezetben májusban átlagosan 9 százalékos volt a munkanélküliség, ugyanannyi, mint áprilisban. A gazdasági növekedés üteme nem volt elég erőteljes ahhoz, hogy növekedjen a foglalkoztatottság - közölte az EU statisztikai hivatala csütörtökön.
Kevés a munkanélküli, de kevesen is dolgoznak
Igaz, hogy viszonylag kevés a munkanélküli Magyarországon, de a lakosság arányához mérten kevesebben dolgoznak, mint az unió többi országában - írja a Népszabadság. Az unióban 64 százalékos az átlagos foglalkoztatottság, Magyarországon a lakosság 56 százalékának van munkahelye.
Hazánkban Dél-Európához hasonló a foglalkoztatottság
A magyarországihoz hasonló 55-57 százalékos foglalkoztatottsági ráta jellemzi az Európai Unió több déli országát, a 64 százalékos átlagot csak az északi országok 70 százalék feletti foglalkoztatottságával éri el az unió - derült ki a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium munkaerő-piaci helyzetkép értékeléséből.
Greenspan a magas hiányra figyelmeztet
Alan Greenspan, az amerikai jegybank elnöke biztatónak tartja, hogy az Egyesült Államokban javul a foglalkoztatottság és a rövid távú kilátások jók, de szerinte az ország költségvetési deficitje a távolabbi jövőre nézve a gazdasági növekedést bizonytalanná teszi.
Májustól több lesz a munkanélküli az unióban
Több mint 12 millió új munkahely keletkezett az Európai Unió tagországaiban 1997 és 2002 között. Annak ellenére, hogy a bővülési ütem tavaly lassult, még így is 0,4 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma a 2001-es adathoz képest, írta a Le Soir című belga lap. A csatlakozó országokkal együtt számítva az átlagos foglalkoztatottsági szint visszaesik.
Javult a foglalkoztatottság
Több mint 97 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma a kormányváltás óta, a mintegy 40 ezres csoportos létszámleépítés és további 50 ezres munkahely-megszűnés ellenére. Ez úgy lehetséges, hogy ebben az időszakban 180-190 ezer új munkahely létesült - mondta Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter csütörtökön Budapesten.
Nőtt a munkanélküliség és a foglalkoztatottság
A munkanélküliségi ráta az idei második negyedévben 5,8 százalék volt, 0,2 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál és 0,2 százalékponttal alacsonyabb az idei március és május közötti időszakhoz képest. Áprilistól júniusig a foglalkoztatottak száma 3,924 millió fő volt, amely éves szinten 1,5 százalékos növekedést jelent - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Nőtt a foglalkoztatottság és a munkanélküliség
A foglalkoztatottak száma 19,6 ezerrel, a munkanélkülieké pedig 28,5 ezerrel emelkedett az első negyedévben, éves összevetésben - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal hétfőn. Az év első 3 hónapjában a foglalkoztatottak száma átlagosan 3,860 millió, a munkanélkülieké 264,7 ezer fő volt; a munkanélküliségi ráta 6,4 százalékos volt, 0,6 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál.
Alig nőtt a munkanélküliség
Kis mértékben nőtt az állástalanok száma a január végén befejeződött negyedévben, de a foglalkoztatottság ennél nagyobb mértékben bővült - derül ki a Központ Statisztikai Hivatal által csütörtökön közölt adatokból.
Nyugat-Dunántúl
Ebbe a régióba Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye tartozik. A Nyugat-Dunántúl a legfejlettebb vidéki térség, több területen pedig még a fővárost magába foglaló közép-magyarországi régiót is megelőzi. Az egész országban itt a legmagasabb a születéskor várható élettartam. Ebben az országrészben a legfejletebb az úthálózat és az infrastruktúra is kiemelkedően jó. A nyugat-dunántúli térségben a legmagasabb a foglalkoztatottság és a legalacsonyabb a munkanélküliség.
Egyre népszerűbbek a lakás- és házbiztosítási konstrukciók
Az elmúlt másfél év markáns hazai gazdasági folyamatai természetesen a biztosítási szektor idei és középtávon várható alakulására is hatással vannak. Ezek közül kiemelésre érdemes a háztartások jövedelmi helyzetének hosszabb ideje jelentős javulása. Ennél azonban még fontosabb az utóbbi egy-másfél év dinamikus reálkereset növekedése által is támogatottan a lakosságnak a középtávú életkilátásokra vonatkozó kedvező várakozásai, melyeket az utóbbi hónapok kedvezőtlen foglalkoztatottsági adatai sem tompítottak - derül ki az MKB elemzéséből.
A következő kormány 300-400 ezer új munkahelyet ígér
A következő négy évben 300-400 ezer új munkahely megteremtését ígérte az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottsága csütörtöki ülésén Kiss Péter, a munkaügyi tárca várományosa. A miniszterjelölt szerint az évtized végéig 700-900 ezres foglalkoztatotti létszámbővítésre van szükség a 70 százalékos foglalkoztatási ráta eléréséhez, ami gyakorlatilag teljes foglalkoztatottságot jelent. A testület 12 igen szavazattal 9 tartózkodás mellett támogatta Kiss Péter miniszteri kinevezését.
Félfordulat a hazai munkaerőpiacon
A munkanélküliségi ráta 5,6 százalékra csökkent 2001 utolsó negyedében, ami 0,4 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Ennek ellentmondanak a tegnap publikált foglalkoztatottsági adatok: tavaly az október és december közötti hónapokban 3 millió 848 ezer 900 foglalkoztatottat tartottak nyilván, ami 48,2 ezer fővel alacsonyabb az előző év hasonló időszakánál.
Elektronikus tb-kártyát vezetne be az unió
Egységes, elektronikus egészségügyi kártya bevezetését tervezi az EU. A javaslatot támogatták az uniós munkaügyi miniszterek hét végi informális találkozójukon. Az öregedő társadalom miatt azonban az unió egyik legnagyobb kihívása az idősebbek foglalkoztatottságának növelése és a nyugdíjreform.
Ijesztő amerikai foglalkoztatottsági adatok
Novemberben a vártnál jóval nagyobb mértékben, 331 ezerrel csökkent a betöltött alkalmazotti állások száma az amerikai gazdaság mezőgazdaságon kívüli szektoraiban. A munkanélküliség a vártnál szintén magasabbra, 5,7 százalékra emelkedett - közölte pénteken az amerikai munkaügyi minisztérium.
Orbán szerint a polgárok által kijelölt úton halad a kormány
"A lakosság azt várja, hogy az legyen fontos a kormánynak, ami nekik: a család, a gyermekek, a gyermekek jövője" - kezdte expozéját a kormányfő a kormány három éves tevékenységéről szóló parlamenti vitanapon. Orbán a kormány által elért eredmények között említette többek között a gyermekek után járó adókedvezményt, az alanyi jogon járó családi pótlékot, az iskoláztatási támogatást. Méltatta az otthonteremtési programot, és azt, hogy bár nem sikerült még megvalósítani a teljes foglalkoztatottságot, de érezhetően csökkent a munkanélküliség. Orbán kitért a nyugdíjemelésekre, a diákhitelre, az infrastruktúra fejlesztésére. Végezetül közzölte: ...