Florida

címke rss

Pánikkeltő borítékok - lépfene Amerikában, Európában

Nagyvilág2001.10.16, 14:44

Október elején, Floridában történt az első megbetegedés, amikor egy 63 éves férfi az anthrax legsúlyosabb válfajában, az úgynevezett belélegzéses lépfenében betegedett meg. A férfi egy nappal később meg is halt. Akkor még nem gyanakodtak terrorista merényletre a hatóságok, ám azóta egyre több helyről érkeznek jelentések gyanús porral teli borítékokról. A pánik már Európára is átterjedt; Svédországban, Franciaországban, Belgrádban, sőt Magyarországon is felbukkantak a gyanús borítékok. Amerikán kívül azonban egyelőre nem történt megbetegedés.

Azonos helyről származhat a floridai és New York-i lépfene

Nagyvilág2001.10.18, 12:12

Az NBC New York-i épületébe küldött lépfenével fertőzött levél előzetes vizsgálata szerint a kórokozók ugyanabból a lépfenetörzsből származnak, mint a Floridában talált baktériumok. A Daschle szenátorhoz érkezett lépfenét még vizsgálják, a lépfenét már több, mint 30 munkatársnál mutatták ki.

Lépfene-fertőzés a CBS-nél is - egy csoport állhat az összes akció mögött

Nagyvilág2001.10.18, 17:13

A Fehér Ház, az NBC és az ABC amerikai hírtelevíziók után a CBS televíziónál is lépfene-megbetegedést regisztráltak. A CBS-nél egy ember betegedett meg, állapota nem súlyos. Valószínűleg összefüggés van a CBS-nél, az NBC-nél, a Fehér Házban és a Floridában tapasztalt megbetegedések között.

Lépfene-kórokozókat találtak Chilében

Nagyvilág2001.11.20, 01:29

A chilei egészségügyi hatóságok hétfőn bejelentették, hogy a lépfene betegség halálos változatának kórokozóira bukkantak egy levélben, amelyet Floridából küldtek a dél-amerikai országba.

Megkezdte küldetését az Endeavour

Tudomány2001.12.06, 00:44

Az Endeavour amerikai űrrepülőgép szerda este elhagyta a Földet, hogy héttagú személyzetét a Nemzetközi Űrállomásra szállítsa. Az űrrepülőt nem sokkal napnyugta előtt bocsátották fel Floridából, a Cape Canaveral-i űrbázisról.

Hazai pályán bukott a Detroit

Sport2001.12.18, 12:05

Hazai pályán szenvedett vereséget a listavezető Detroit együttese a Chicagótól az NHL legutóbbi játéknapján, ráadásul úgy, hogy a Vörös Szárnyak gólképtelennek bizonyultak saját közönségük előtt. A New York Rangers Nedved vezérletével verte a Floridát. 

Magányos fiú volt a toronyházba csapódott gép vezetője

Nagyvilág2002.01.07, 15:57

Visszahúzódó és magányos típus volt az a 15 éves amerikai fiú, aki szombaton repülőjével egy toronyházba csapódott Floridában. Az AP értesülései szerint Charles Bishop a tragédia napján nagyanyjának célozgatott arra, hogy hamarosan szerencsétlenség for történik vele. Bishop osztálytársai és tanárai szerint Bishop magányos fiú volt, de mindig mosolygott.

Gyógyszer hatása alatt állhatott a toronyháznak repülő fiú

Nagyvilág2002.01.09, 15:23

Öngyilkossági hajlamot erősítő gyógyszer receptjét találták meg annak a 15 éves amerikai fiú lakásában, aki szombaton repülőjével egy toronyházba csapódott Floridában.

Vádat emeltek a cipőbombás merénylő ellen

Nagyvilág2002.01.17, 08:33

Megszületett a vádirat annak a fiatalembernek az ügyében, aki december 22-én a cipőjében robbanószerkezetet csempészett az American Airlines Párizsból Floridába tartó járatára. Gyilkossági kísérlettel vádolják, amelyet ráadásul egy repülőgép szétrombolásával ért volna el, ezért életfogytiglani is ítélhetik.

Atlantai szupertrió

Sport2002.01.20, 13:37

Az Atlanta Thrashers nem tartozik a Stanley-kupa esélyesei közé, de azért utóbbi hat meccséből négyet megnyert. A legutolsót szombat este Miamiben, az első sor káprázatos játékának köszönhetően: Pascal Rheaume, Ilja Kovalcsuk és Dany Heatley együttvéve tizenhárom pontot jegyzett a 6-1-es győzelem során.