FIFA

címke rss

Kilenc év múlva ismét Európáé lehet a focivébé

Sport2009.05.28, 16:19

2010-es dél-afrikai és a 2014-es brazil torna után, újra Európába jöhet a labdarúgó-világbajnokság. Hat UEFA-tagállam négy pályázatban jelezte rendezési szándékát: a spanyolok és a portugálok illetve a hollandok és a belgák közösen, Oroszország és Anglia önállóan rendezné meg a 2018-as vb-t. De reménykedik Ausztrália, Japán, Indonézia, Mexikó, illetve az Egyesült Államok is.

Patthelyzet a FIFA 6+5-ös szabálya kapcsán

Sport2009.05.15, 07:21

Lassan egy éve fogadta el a FIFA kongresszusa a szervezet elnökének, Sepp Blatternek azon javaslatát, amely az úgynevezett "6+5-ös szabály" bevezetését szorgalmazza, az ügyben azonban azóta sem történt sok minden. A FIFA szerint a szabály összeegyeztethetõ az európai joggal, az EU szerint pedig nem, arról nem is beszélve, hogy bevezetése aligha változtatna a nemzetközi labdarúgásban jelenleg uralkodó erõviszonyokon.

Az EU nem hagyja jóvá a 6+5-ös FIFA-szabályt

Archívum2009.05.01, 16:51

Európai Bizottság nem járul hozzá a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) által tervezett 6+5-ös szabály bevezetéséhez.

A FIFA Puskás Ferenc-díjat alapít

Archívum2009.05.01, 18:18

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) Puskás Ferenc-díjat alapít, amelyet a jövõ januári FIFA-gálán adnak át elõször. Ezt Kisteleki István, a magyar szövetség elnöke mondta pénteken az MTI-nek. Az MLSZ vezetõje jelen volt azon a Parlamentben tartott találkozón, melyen Bajnai Gordon miniszterelnök fogadta Joseph Blatter FIFA-elnököt.

Obama a futballvébé-rendezésért kampányol

Archívum2009.04.15, 11:06

Barack Obama amerikai elnök levelet írt Joseph Blatternek, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnökének, amelyben támogatja, hogy az Egyesült Államok 2018-ban vagy 2022-ben világbajnokságnak adjon otthont. Obama hangsúlyozta, hogy labdarúgás ténylegesen a világ sportja és a vb elõmozdítja a bajtársias és baráti versengést a Földön.

Öt helyet rontott a Koeman-csapat a világranglistán

Archívum2009.03.11, 14:29

Magyarország öt pozíciót rontva a 48. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.

Bevezetheti a FIFA a 6+5-ös szabályt

Archívum2009.02.26, 18:50

Összeegyeztethetõ az európai joggal az úgynevezett 6 plusz 5-ös szabály, amelynek értelmében a labdarúgókluboknak legalább hat hazai játékossal kell kezdeniük a mérkõzéseket - közölte csütörtöki brüsszeli sajtótájékoztatóján a nemzetközi szövetség (FIFA) által felkért szakértõi csoport.

Platini európai focivébét szeretne 2018-ban

Archívum2009.02.05, 23:16

Európai világbajnokságot szeretne 2018-ban Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke.

Tucatnyi ország álmodik focivébé-rendezésrõl

Archívum2009.02.03, 13:30

Összesen 11 pályázat érkezett hivatalosan a 2018-as és 12 a 2022-es labdarúgó-világbajnokság rendezésére a nemzetközi szövetség (FIFA) által kiszabott február 2-i határideig.

Blatter ellenzi a közös vb-pályázatokat

Sport2009.01.31, 15:40

Mexikó péntek este hivatalosan jelezte a nemzetközi szövetségnek (FIFA) a 2018-as vagy a 2022-es labdarúgó-világbajnokság megrendezésére irányuló szándékát. Mexikó mellett mostanáig Japán, Indonézia, Anglia, Katar, valamint Belgium és Hollandia, illetve Spanyolország és Portugália együttesen tett hasonló konkrét lépést. Utóbbiak esélyeit ronthatja, hogy pénteken Joseph Blatter FIFA-elnök közölte: ellenzi több ország együttes kandidálását.

Japán egyedül is bevállalna egy focivébét

Archívum2009.01.30, 11:03

Japán csütörtök este hivatalosan jelezte a nemzetközi szövetségnek (FIFA) a 2018-as vagy a 2022-es labdarúgó-világbajnokság megrendezésére irányuló szándékát.

Indonézia focivébérõl álmodik

Archívum2009.01.28, 20:09

Indonézia hivatalosan jelezte a nemzetközi szövetségnek (FIFA) a 2018-as vagy a 2022-es labdarúgó-világbajnokság megrendezésére irányuló szándékát.

Továbbra is top 50-ben a Koeman-csapat

Sport2009.01.14, 13:40

Magyarország továbbra is a 47. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján. A rangsort az Európa-bajnok Spanyolország vezeti, az elsõ tízben nincs változás.

Ronaldo Messit verve lett a FIFA legjobbja

Sport2009.01.13, 10:46

Cristiano Ronaldót, a Manchester United portugál válogatott játékosát választották 2008 legjobb játékosának a szövetségi kapitányok és válogatottak csapatkapitányainak szavazatai alapján - jelentették be a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) díjátadó gáláján a zürichi Operaházban.

Vallása miatt menesztették a Steaua Bucuresti erõnléti edzõjét

Archívum2008.12.19, 17:38

Vallása miatt menesztették a Steaua Bucuresti labdarúgócsapatának muszlin erõnléti edzõjét, aki az eset miatt a nemzetközi szövetséghez, a FIFA-hoz fordult.

Blatter saját gyermekének tekinti a dél-afrikai vb-t

Sport2008.12.15, 13:09

"A kétkedõknek mondom: nincs B, C vagy D terv. A 2010-es világbajnokságot a Dél-afrikai Köztársaságban rendezik" - jelentette ki Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke.

FIFA-szankció Peruval szemben

Archívum2008.11.25, 11:46

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) meghatározatlan idõre kitiltotta a perui csapatokat a nemzetközi tornákról, sorozatokról.

Korábban döntene a FIFA a vb-házigazdáról

Archívum2008.11.23, 17:31

Jerome Valcke, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fõtitkára szerint az eddiginél több idõt kell adni a világbajnokság házigazdáinak a felkészülésre a torna lebonyolítására.

Jövõre beinthet a magyar lesgép

Sport2008.11.18, 19:18

Az eredeti tervek szerint november 11-re építették volna ki az egyik budapesti élvonalbeli klub pályáján azt a rendszert, amely után tesztelhetõ lett volna a Maruzsi László által kifejlesztett új program. Az Európai és a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség figyelmét is felteltette már az a rendszer, amely sok más elõnyös dolog mellett képes lesz százszázalékos biztonsággal megállapítani a leshelyzeteket. A fejleményekrõl a feltalálót kérdeztük.

A Koeman-csapat hat helyet javított a világranglistán

Sport2008.11.12, 11:52

Az elõzõ hónapban elfoglalt pozíciójához képest hat helyet javítva Magyarország az 56. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, melyet továbbra is az Európa-bajnok Spanyolország vezet.

A nap sportképe: Ronaldo-csók az Aranycipõnek

Sport2008.10.30, 15:53

A Manchester United portugál szélsõje, Cristiano Ronaldo elnyerte a 2007-2008-as szezon legjobb góllövõjének járó Aranycipõt, csapatával angol bajnokságot és Bajnokok Ligáját nyert, s nemrég - 57 ezer futballista szavazata alapján - a hivatásos labdarúgók nemzetközi érdekvédelmi szervezete (FIFPro) is õt választotta az év játékosának. Sokak szerint az év végi választásokon besöpri majd a FIFA év játékosának járó díját, valamint az Aranylabdát is. Egy biztos, a gólgyártással nem állt le, hiszen szerda este, az Aranycipõ átvétele után azonnal lõtt két gólt a West Ham Unitednek.

Cristiano Ronaldo vagy Messi lehet a legjobb

Archívum2008.10.30, 15:37

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szerdán kihirdette annak a 23 férfi és 10 nõi labdarúgónak a nevét, akik közül a tagországok szövetségi kapitányai jövõ év elején kiválasztják a FIFA Év Játékosát.

Felfüggesztette a FIFA a kuvaitiak és a szamoaiak tagságát

Archívum2008.10.25, 11:53

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) felfüggesztette a kuvaitiak és a szamoaiak tagságát, a peruiakat pedig figyelmeztetésben részesítette.

Kassai egyre közelebb a 2010-es focivébéhez

Sport2008.10.24, 16:18

Kassai Viktor is szerepel azon a 38 játékvezetõ nevét tartalmazó elõzetes listán, amelybõl a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) illetékes bizottsága kijelöli majd a 2010-es, dél-afrikai világbajnokságon szereplõ sípmestereket.

A FIFA-vírus ezúttal Sevillában és Liverpoolban szedte áldozatait

Archívum2008.10.18, 14:45

Az európai sztárklubok súlyos eurómilliókat fizetnek azért, hogy megszerezzék a világ legjobb játékosait, azonban ennek egyben az is a következménye, hogy sztárjaikat el kell engedniük a válogatottakba - ahonnan sokszor sérülten térnek vissza. A Spanyolországban csak FIFA-vírusnak nevezett "betegség" most is szedte áldozatait...

12 helyet rontott a Koeman-csapat

Sport2008.10.08, 11:41

Az elõzõ hónapban elfoglalt pozíciójához képest 12 helyet rontva Magyarország a 62. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, melyet továbbra is az Európa-bajnok Spanyolország vezet Olaszország és Németország elõtt.

Nagy csata várható a 2018-as focivébé-rendezésért

Archívum2008.10.08, 07:48

Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke úgy véli, erõs pályázók versengésére lehet számítani a 2018-as világbajnokság rendezési jogáért.

Blatternek nem tetszik az Európa Liga

Archívum2008.10.07, 07:45

Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó szövetség (FIFA) elnöke bírálta az UEFA-kupát a 2009/10-es szezontól felváltó Európa Ligát.

Nem bünteti meg a lengyeleket a FIFA

Sport2008.10.06, 21:12

Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke bejelentette, hogy egyelõre nem kell szankciótól tartania a lengyel tagszövetségnek (PZPN), miután a futballszervezet megállapodott a kormánnyal.

A tûzzel játszanak a FIFA-val is dacoló lengyelek

Archívum2008.10.03, 17:16

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) ultimátumával dacolva nem mond le a lengyel tagszervezetet (PZPN) átmenetileg felügyelõ biztos, Robert Zawlocki.

Lengyelország futballbotrány miatt bukhatja el az Eb-rendezést

Sport2008.10.01, 14:57

Miroslaw Drzewiecki lengyel sportminiszter hétfõn visszahívta az ország labdarúgó-szövetségének (PZPN) irányítóit, s a Lengyel Olimpiai Bizottság (PKOL) Robert Zawlocki személyében átmenetileg felügyelõ biztost nevezett ki. Másnap a Nemzetközi (FIFA) és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) közölte, nem ismeri el a PZPN új irányítóit. A szövetség október 30-án választ új elnököt, addig biztosan eltart a harc, amely évek óta tart a lengyel futballban. Ám lehet, addigra már nem kell a 2012-es Eb-rendezésre készülni...

Huhogó szurkolói miatt megbüntették a horvátokat

Archívum2008.09.25, 16:51

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 30 ezer svájci frankra büntette a horvát szövetséget válogatottjuk szurkolóinak rasszista megnyilvánulásai miatt. "A rasszizmusnak nincs helye a futballban" - áll a FIFA közleményében.

A nap sportképe: Blatter-vizit Dél-Afrikában

Archívum2008.09.16, 16:32

Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke vasárnap a Dél-afrikai Köztársaságba utazott, hogy személyesen ellenõrizze a 2010-es világbajnokság elõkészületeit. Blatter négy napot tölt a helyszínen, és megtekinti az épülõ és a már elkészült létesítményeket, amelyek a jövõ évi Konföderációs-kupán, valamint a két év múlva esedékes világbajnokságon részt vevõ csapatokat szolgálják majd ki. Képünkön látható, milyen állapotban van a Johannesburgban lévõ sowetói stadion.

Etiópiát kizárta a FIFA a vb-selejtezõkrõl

Archívum2008.09.12, 19:06

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) azonnali hatállyal kizárta Etiópiát a 2010-es világbajnokság selejtezõjébõl.

Rasszizmus és tömegverekedés a zágrábi vb-selejtezõn

Sport2008.09.11, 16:54

Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) a nemzetközi szövetséghez (FIFA) fordult, miután szerdán a Horvátország elleni világbajnoki selejtezõn a zágrábi szurkolók rasszista bekiabálásokkal sértegették Emile Heskeyt.

Magyarország 50. maradt a FIFA-ranglistán

Archívum2008.09.03, 11:39

A magyar válogatott az egy hónappal ezelõtti pozíciójához hasonlóan 50. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján, melyet továbbra is az Európa-bajnok Spanyolország vezet Olaszország és Németország elõtt.

FIFA-vizsgálat a gyanús vb-meccsek ügyében

Sport2008.09.03, 15:47

Vizsgálatot indít a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a 2006-os világbajnokság négy állítólagos bundamérkõzésének ügyében.

Blatter a FIFA-naptárba tenné az olimpiai futballtornát

Sport2008.08.21, 15:30

Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke javasolni fogja, hogy 2012-tõl kezdve vegyék be az olimpiai labdarúgó tornát a FIFA naptárába.

A Chelsea megkopaszthatja Mutut

Archívum2008.08.14, 21:13

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) döntése értelmében Adrian Mutu 17,17 millió eurós (4 milliárd forint) kártérítést köteles fizetni a Chelsea-nek, a négy éve kirobbant drogbotrány miatt.

Semleges pályára kényszerülnek a grúzok

Archívum2008.08.11, 18:19

Az országban dúló fegyveres konfliktus miatt a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) valószínûleg elhalasztja a grúz labdarúgó-válogatott írek elleni, szeptember 6-ai világbajnoki selejtezõjét.

Blatter nem látja szívesen a túlkoros focistákat

Sport2008.08.11, 17:35

Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke hétfõn azt javasolta, hogy a 2012-es londoni nyári olimpián kizárólag U23-as válogatottak szerepeljenek a férfiak futballtornáján.

Félszázadik a magyarfoci-válogatott a világranglistán

Archívum2008.08.06, 13:40

A magyar válogatott az egy hónappal ezelõtti pozícióján kettõt javítva 50. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján, melyet továbbra is az Európa-bajnok Spanyolország vezet Németország és Olaszország elõtt.

Dél-amerikai versenyfutás várható az olimpiai futballtornán

Sport2008.08.06, 07:23

A labdarúgásban rendszerint nem számít kiemelkedõ eseménynek az olimpia, az elmúlt idõszakban azonban rengeteget foglalkoztak a pekingi futballtornával, amely elsõsorban klubok és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) vitái kapcsán került elõtérbe. Magáról a játékról kevesebb szó esett, pedig a viadal ezúttal rendkívül magas színvonalat ígér.

Az olimpia felbolygatta a Werder felkészülését

Archívum2008.07.27, 08:15

A német élvonalban mindössze egyetlen olyan klub van, amely a legutóbbi öt szezonban mindig dobogón végzett: a Werder Bremen. A brémai egyesület a legutóbbi pontvadászatban ezüstérmes lett a Bayern München mögött, azonban az új szezonra való felkészülés nem zajlik éppen zökkenõmentesen. Miközben a keret inkább gyengült, mint erõsödött, a brazil játékmester, Diego olimpián való szereplése kapcsán az egyesület a FIFA elleni küzdelem élharcosa lett.

Blatter az olimpia pártjára állt

Sport2008.07.23, 20:20

Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke levelet írt a tagországok vezetõinek, melyben kijelentette, hogy minden klub köteles elengedni 23 évesnél fiatalabb játékosait a pekingi olimpiára. "Minden klub köteles elengedni fiatal játékosait a pekingi olimpiára. A játékok szellemiségével ellentétes bárkinek megtiltani a részvételt" - olvasható Blatter levelében. A sportvezetõ azok után írt levelet, hogy több klub is meg akarta akadályozni fiatal tehetségeinek pekingi szereplését.

Ferguson elleste a Real szabálytalan taktikáját

Sport2008.07.22, 18:12

Az utóbbi hetek eseményei ismét ráirányították a figyelmet az átigazolási szabályokra, illetve azok megszegésére: a Cristiano Ronaldo-sztorit a FIFA illetékesei vizsgálják, míg Daniel Levy Tottenham-elnök panaszai alapján Angliában is vizsgálóbizottságot állítanak fel a gyanús átigazolási manõverek miatt. A Manchester United mindkét esetben részese az ügynek: Sir Alex Ferguson állítólag ugyanazt teszi Berbatovval, ami miatt "kifelé" a Real Madridot kritizálja.

Cristiano Ronaldo: Rabszolga vagyok

Sport2008.07.11, 10:58

Cristiano Ronaldo egyetért Joseph Blatterrel, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnökével a tekintetben, hogy egyes élklubok játékos igazolási, szerzõdtetési gyakorlata egyfajta "modern rabszolgatartás". Ronaldo azért elégedetlen, mert élõ szerzõdése ellenére a Manchester Unitednek esze ágában sincs elengedni õt a Real Madridhoz.

Diegón segített a FIFA, Ronaldinhón nem

Sport2008.07.11, 10:58

A 23 éven aluli játékosokat el kell engedni a pekingi olimpia labdarúgótornájára, ugyanakkor a túlkorosak esetében a klubokat nem lehet kötelezni erre - áll a nemzetközi szövetség (FIFA) iránymutatásában.

Hárman is beugrásra készek, ha Dél-Afrika nem vállalja a focivébét

Archívum2008.07.10, 11:22

Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke azt mondta: három ország is készen áll a beugrásra, ha a Dél-afrikai Köztársaság esetleg nem tudja megrendezni a 2010-es világbajnokságot.

Casillasék a szurkolói Eb-álomcsapatban is taroltak

Archívum2008.07.09, 18:05

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) honlapján a világ minden tájáról leadott szurkolói szavazatok alapján összeállt az Eb válogatottja, amelybe a legtöbb játékost, szám szerint négyet a spanyol Real Madrid ad.

A világranglistán is élre álltak a spanyolok

Sport2008.07.02, 16:21

A magyar válogatott az egy hónappal ezelõtti pozícióját megõrizve továbbra is 52. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján, melyet a friss Európa-bajnok Spanyolország vezet Olaszország és Németország elõtt. A spanyolok elõször kerültek az élre a lista 1992-es elsõ közlése óta.

Játékvezetõi ötösök fújnak a Konföderációs-kupán

Archívum2008.06.29, 15:38

Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke bejelentette, a jövõ évi dél-afrikai Konföderációs-kupán mérkõzésenként két további asszisztense lesz a játékvezetõnek, akik a büntetõterületen belüli események megítélését segítik majd.

Hull-Fulham Premiership-nyitány Gerával

Sport2008.06.17, 00:10

Az Angol Labdarúgó Szövetségben (FA) elkészítették a Premier League 2008/09-es szezonjának sorsolását.

MU-panasz a FIFA-nak Ronaldo-ügyben

Archívum2008.06.09, 18:55

A Manchester United hivatalos panaszt nyújtott be a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséghez (FIFA) a Real Madrid Cristiano Ronaldo megszerzésére irányuló lépései kapcsán.

Öt helyet javított pozícióján a Koeman-csapat

Archívum2008.06.04, 17:08

A magyar válogatott öt helyet javított korábbi pozícióján, így jelenleg 52. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján, amelyen változatlanul Argentína vezet Brazília és Olaszország elõtt.

Blatter és a FIFA visszatérne a múltba

Sport2008.06.02, 18:07

Az egész világsajtót bejárta a hír, amely szerint a FIFA kongresszusa nagy többséggel elfogadta az elnök, Sepp Blatter javaslatát az egyesületeknél a kezdõ tizenegyben szerepeltethetõ légiósok korlátozásáról. Az úgynevezett 6+5-ös szabály papíron ugyan jól hangzik, ám bevezetése nemcsak hogy ellenkezik az EU elveivel, hanem visszalépést jelentene a múlt felé - arról nem is beszélve, hogy aligha hozná közelebb az egymástól egyre inkább eltávolodó európai elit- és középmezõnyt.

Blatter a FIFA-n keresztülvitte a légióskorlátozást, de az EU nagy falat

Sport2008.06.01, 17:26

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) sydneyi kongresszusán nagy többséggel elfogadta Joseph Blatter elnök elõterjesztését, mely szerint egy csapatban maximum öt külföldi játékos léphet pályára kezdõként. Az úgynevezett 6 plusz 5-ös szabályt a jelenlévõk közül 155-en támogatták, s csupán öten szavaztak ellene.

A berni csoda

Sport2008.05.29, 17:10

Egy világbajnoki döntõ elveszítése az egyik fél számára óriási csalódást, a másiknak pedig hatalmas örömet jelent, és erre a legjobb példa talán az 1954-es torna fináléja. Hazánkban az Aranycsapat által elveszített összecsapást manapság is nemzeti tragédiaként emlegetik, miközben a gyõztes fél, azaz az NSZK számára a meccs egyszerûen csak a "berni csoda", és úgy tartják, hogy a német diadalnak szinte beláthatatlan következményei voltak.

Irak engedett a FIFA nyomásának

Archívum2008.05.28, 16:35

Irak engedett a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek (FIFA), amely kedden felfüggesztette a tagságát, miután az ország kormánya szünetelteti minden helyi sportszövetség és a nemzeti olimpiai bizottság mûködését.

Feljelentheti a Real Madridot a ManUnited

Sport2008.05.28, 11:10

A Manchester United azzal fenyegeti a Real Madridot, hogy feljelenti a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA), amennyiben nem hagyja abba portugál sztárja, Cristiano Ronaldo csábítgatását.

A FIFA felfüggesztette a magassági korlátozást

Archívum2008.05.27, 14:20

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) végrehajtó bizottsága sydneyi ülésén felfüggesztette a nemzetközi mérkõzésekre kiszabott magasságkorlátozást.

A FIFA nem korlátozhatja a légiósok számát

Archívum2008.05.08, 20:48

Elutasította a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a légiósok számának csökkentésére tett javaslatát brüsszeli ülésén az Európai Parlament (EP).

Maldini FIFA-érdemérmet kap

Archívum2008.04.24, 12:07

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) érdemérmet adományoz Paolo Maldininak, az AC Milan veterán sztárjának.

Dél-amerikai szappanopera: Bolívia nem játszhat La Pazban

Archívum2008.04.19, 14:29

Bár a tiltakozási procedúra még folyamatban van, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) nem engedi, hogy Bolívia a 3577 m-en található La Pazban játssza világbajnoki selejtezõit.

A Várhidi-csapat egyre távolabb a top 50-tõl

Archívum2008.04.09, 15:37

A magyar válogatott a szlovénok elleni vereség miatt az 51.-rõl visszacsúszott az 56. helyre a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján, amelyen - immár hét hónapja - változatlanul Argentína vezet Brazília és Olaszország elõtt.

Bolívia ellenáll, csak a brazilok félnek a magasságtól

Sport2008.04.05, 10:10

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) tiltása ellenére mégis La Pazban, tengerszint feletti 3600 méteres magasságban játssza hazai világbajnoki selejtezõit a bolíviai válogatott.

Légióskorlátozásra készül a FIFA

Archívum2008.03.15, 15:41

Korlátozná a klubcsapatokban szereplõ külföldi labdarúgók számát a nemzetközi szövetség (FIFA), ugyanakkor nem zárkózik el attól, hogy a jövõben eltörölje a korhatár az olimpiai tornákon. Ezt Joseph Blatter, a FIFA elnöke jelentette be.

Blatter örökre eltiltaná a szándédos sérülések elkövetõit

Archívum2008.03.07, 11:27

Örökös eltiltással sújtaná azokat a labdarúgókat Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség (FIFA) elnöke, akik szándékosan sérülést okoznak ellenfelüknek.

Nem enged a FIFA nyomásának a spanyol kormányfõ

Sport2008.03.07, 16:35

A spanyol miniszterelnök felszólította a Spanyol Labdarúgó Szövetség (RFEF) vezetõit, hogy a törvényeket tiszteletben tartva még a pekingi olimpia elõtt rendezzék meg a sportág tisztújító közgyûlését, és a nemzetközi szövetség (FIFA) ezt a lépést ne ítélje az RFEF ellen irányuló támadásnak.

Szabálytalanul csábított a Real Madrid egy 15 éves brazilt

Archívum2008.02.29, 19:28

A Vasco da Gama bepanaszolta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA) a Real Madridot, amiért a spanyol klub - a brazilok vádja szerint - szerzõdési ajánlatot tett a riói futballklub egyik 15 éves játékosának, Philippe Coutinhónak.

Kizárással fenyegeti a spanyolokat a FIFA

Archívum2008.02.18, 12:05

Kizárással fenyegette meg spanyol tagszervezetét (RFEF) a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA).

Blatter kikelt a tengerentúli meccsek ellen

Archívum2008.02.15, 12:43

Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke szerint nem fog megvalósulni az az elképzelés, melynek értelmében a jövõben az angol labdarúgó Premier League csapatai is játszanának tengerentúli mérkõzéseket.

A szlovák iksszel visszacsúszott a Várhidi-csapat

Archívum2008.02.13, 12:32

A magyar válogatott két helyet rontott legutóbbi pozícióján, így az 52. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján, amelyet továbbra is Argentína vezet. Az élen az argentinokat - akik június 4-én a Puskás Ferenc-stadionban vendégeskednek - Brazília és a világbajnok Olaszország válogatottja követi.

Blatter leszólta az Eb fõszervezõjét

Sport2008.02.07, 10:37

Becsmérlõen nyilatkozott Martin Kallenrõl a nyári osztrák-svájci Európa-bajnokság fõszervezõjérõl, Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke.

A nap sportvideója: focizz távcsõvel a szemed elõtt!

Archívum2008.02.06, 10:44

Régóta tudjuk, hogy a japánok minden õrültségre kaphatók, így az sem meglepõ, hogy egy mûsor kedvéért a futballt is kicsit megreformálták, és úgy küldték pályára a vállalkozó kedvû fiatalokat, hogy mindegyiknek egy távcsõ volt a szeme elõtt. Bár a FIFA nem valószínû, hogy átveszi az újítást, de a kezdeményezés elérte célját, mert komikus jelenetek tömkelegét produkálták a játékosok, akiket bizony elég sûrûn átvert a látvány.

Ötre maximálná a légiósok számát a FIFA

Archívum2008.02.05, 20:44

Csapatonként csak öt külföldi játékos egyidejû szerepeltetését engedélyezné Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke. A svájci sportvezetõ javaslatát a FIFA sydneyi kongresszusán terjeszti elõ, amelyre május 29-30-án kerül sor.

Jól menetel az Afrika-kupa házigazdája

Archívum2008.01.24, 22:39

Némi meglepetésre az elsõ találkozóján sziporkázó marokkói válogatott vereséget szenvedett a guineai csapattól a labdarúgó Afrika-kupa A csoportjának második fordulójában. A rendezõ Ghána második csoportmeccsét is megnyerte.

A FIFA kizárással fenyegeti vb-selejtezõs ellenfelünket

Archívum2008.01.23, 19:32

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) kormánybefolyás miatt kizárással fenyegeti az albánokat, akik azonos világbajnoki selejtezõcsoportban szerepelnek a magyarokkal.

A futballkluboknak is sok pénzt hoz az Európa-bajnokság

Sport2008.01.17, 11:06

Összesen 100 millió eurót kapnak az Európai Labdarúgó Szövetségtõl (UEFA) azok a klubok, melyeknek játékosai részt vesznek az idei osztrák-svájci közös rendezésû kontinenstornán, illetve a 2012-es Eb-n Lengyelországban és Ukrajnában. Többek között errõl született megegyezés az európai élklubokat tömörítõ szervezet, a hamarosan megszûnõ G14, illetve az UEFA és a nemzetközi szövetség (FIFA) zürichi egyeztetõ tárgyalásán.

Befagyott a FIFA-világranglista

Archívum2008.01.16, 13:24

A magyar válogatott - megtartva decemberi pozícióját - továbbra is az 50. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján, amelyet változatlanul Argentína vezet.

A bolíviai elnök szerint halálra ítélték az egyetemes futballt

Sport2008.01.15, 12:12

Evo Morales bolíviai elnök szerint a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a halálos ítéletet mondta ki az egyetemes futballra azzal, hogy 2500 méter felett rendezendõ mérkõzések esetében akklimatizációs idõszakot írt elõ.

Blatter becsmérlõen nyilatkozott

Sport2008.01.12, 14:43

Becsmérlõen nyilatkozott Martin Kallenrõl a nyári osztrák-svájci Európa-bajnokság fõszervezõjérõl, Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke.

A rekordok döntõjét játszották a klubvébén

Sport2007.12.18, 01:49

Elégedett lehetett a FIFA elnöke, Sepp Blatter a 2007-es klubvilágbajnokság döntõjét követõen, hiszen a finálé az elõzõ két évvel ellentétben rendkívül látványos és szórakoztató mérkõzést hozott. Az AC Milan 4-2-es gyõzelme a Boca Juniors ellen több érdekességet is kínált a statisztikák kedvelõinek, de a lényeg természetesen a rossonerók diadala volt.

A FIFA sem talált jobb játékost Kakánál

Sport2007.12.18, 00:44

Kakát, az AC Milan brazil klasszisát választották az év játékosává a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szavazásán, melynek eredményhirdetésére a zürichi Operaházban rendezett gálán került sor.

Blatter beleszól az angolok dolgába

Sport2007.12.17, 09:39

Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke szerint egy szövetségi kapitánynak képesnek kell lennie közvetlenül kommunikálni a játékosaival. A svájci sportvezetõ ezt egy Fabio Capello  kinevezésére vonatkozó kérdésre válaszolva mondta Japánban, a klubvilágbajnokság kapcsán tartott sajtótájékoztatón.

Az 50. helyen zárja az évet a Várhidi-csapat

Archívum2007.12.17, 11:48

A magyar válogatott két helyet javított legutóbbi pozícióján, így az 50. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján, amelyet idén Argentína zár az elsõ helyen. Az élen az argentinokat Brazília és Olaszország válogatottja követi.

Szeptember 6-án kezdõdnek a vb-selejtezõk

Archívum2007.12.05, 18:26

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) kijelölte a 2010-es dél-afrikai világbajnokság európai selejtezõinek mérkõzésnapjait, ennek megfelelõen a magyar válogatott (is) 2008. szeptember 6-án vívja majd az elsõ meccsét a sorozatban, az utolsó fordulóra pedig 2009. szeptember 10-én kerül sor.

Az év három legjobb futballistája

Archívum2007.11.30, 18:33

A brazil Kaká (AC Milan), az argentin Lionel Messi (FC Barcelona) és a portugál Cristiano Ronaldo (Manchester United) közül kerül ki a 2007-es év legjobb játékosa a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA).

Túl sok ország akar focivébét rendezni

Sport2007.11.26, 21:59

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) azt fontolgatja, hogy a 2018-as világbajnokság elõtt - hasonlóan az olimpiai játékokat megelõzõ folyamathoz - több szakaszban választja ki a rendezõt.

Pelé megkapja harmadik vb-aranyérmét

Archívum2007.11.26, 06:56

A brazil futball-legenda Pelé mellett további 121 világbajnoki fináléba bejutó, de azt külöbözõ okokból kihagyó játékos kap utólag aranyérmet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) döntése alapján.

Posztján marad a bebörtönzött indonéz futballelnök

Archívum2007.11.09, 15:47

Az Indonéz Labdarúgó Szövetségnek (PSSI) jelenleg nincs terve arra vonatkozóan, hogy miként távolítsa el posztjáról a bebörtönzött elnököt, Nurdin Halidot, pedig a nemzetközi szövetség (FIFA) nyomatékosan új választások kiírását sürgeti.

Hajnalt méltatja a FIFA honlapja

Archívum2007.11.08, 16:52

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hivatalos honlapja "Hajnal éhes a sikerre" címmel vezércikkben mutatja be Hajnal Tamást, a Karlsruhe középpályását, kiemelve: a magyar válogatott játékosa a Bundesliga idei meglepetéscsapatának legjobbja. A magyar szövetség internetes oldalán közli a terjedelmes anyag fordítását.

Blatter korlátozná a külföldi játékosok számát

Archívum2007.11.06, 15:05

Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke az Európai Unió (EU) segítségével korlátozná a külföldi játékosok számát az "öreg kontinens" klubcsapataiban.

A FIFA korlátozná az edzõk átigazolását

Archívum2007.11.05, 14:11

Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke indítványozta - a játékosokhoz hasonlóan - az átigazolási idõszak bevezetését a klubedzõk részére.

Brazília rendezi a 2014-es focivébét

Sport2007.10.30, 20:14

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) végrehajtó bizottsága zürichi ülésén úgy döntött, Brazília rendezheti a 2014-es labdarúgó-világbajnokságot. Ezt Joseph Blatter FIFA-elnök jelentette be.

90 millió dollárt bukott a FIFA egy szerzõdésbontással

Archívum2007.10.30, 07:23

Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke elismerte, hogy a FIFA 90 millió dollárt vesztett azzal, hogy felbontotta többéves szerzõdését a Mastercarddal.

Megszûnik a focivébé-rendezés rotációja

Archívum2007.10.29, 16:20

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) végrehajtó bizottsága egyhangú szavazással megszûntette a világbajnokságok rendezésére vonatkozó, sokak által bírált rotációs rendszert.

Külön válogatottat állít ki Peru a magaslati meccsekre

Archívum2007.10.28, 14:15

Tavasszal nagy visszhangot váltott ki, amikor a FIFA bejelentette, hogy orvosi okok miatt nem engedélyezi a válogatott mérkõzések rendezését a tengerszint feletti 2500 méteres magasság felett. Az Andok országainak tiltakozása miatt a nemzetközi szövetség engedett a megszorításból, Bolíviával pedig kivételt tett, Perunak azonban ugyanezt nem sikerült elérnie, így a perui nemzeti csapat érdekes módszerrel készül a novemberi két vb-selejtezõjére - gyakorlatilag két válogatottat állítanak össze.

FIFA: Brazília alkalmas a 2014-es vb-rendezésre

Archívum2007.10.25, 20:34

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) vizsgálóbizottsága alkalmasnak találja Brazíliát a 2014-es világbajnokság megrendezésére.