Fidesz-KDNP

címke rss

Rogán: Kiderült, hogy Orbánnak igaza volt

Itthon2015.09.14, 16:03

A nagy nyomás miatt elszabadulhatnak a határon az indulatok, de Rogán Antal szerint senki nem fog fegyvert használni addig, amíg vele szemben nem használnak fegyvert. A Fidesz frakcióvezetője elmondta, a Dublin 3-as rendelet ebben a formában megbukott. 

Az volt a lényeg, ne fideszes nyerjen

Itthon2015.09.01, 10:51

Nagyon simán győzött a Jobbik a tapolcai időközi önkormányzati választásokon, és a pártnak többsége lett a helyi képviselő-testületben. Lévai József, a város alpolgármestere, akit a Jobbikkal való összefogás miatt kizártak az MSZP-ből, azt mondta, hogy a voksoláson az volt a lényeg, ne fideszes nyerjen, mert könnyen Esztergom lehetett volna a városból.

Orbán Viktor dönt majd a fővárosi gigaberuházásról

Itthon2015.08.25, 16:27

Csak hónapok múlva lehet döntés az új budapesti szuperkórházról  – tudta meg az Origo. Értesüléseink szerint Orbán Viktor miniszterelnök is Budán látná szívesen az új intézményt, ami 2018-ig biztosan nem készül el. Egyébként több mint 11 ezren írták alá azt a kezdeményezést, amely a Szent János Kórház területén vagy annak közvetlen közelében valósítaná meg az új budapesti központi kórházat.

Új csodafegyverrel próbálkozik a Fidesz

Itthon2015.08.07, 08:37

Tapolcán augusztus 30-án két egyéni önkormányzati körzetben tartanak időközi választást jobbikos politikusok lemondása miatt. A radikálisoknak győzelmük esetén relatív többségük lenne a Veszprém megyei városban. A Fidesz nem indul, ehelyett független jelölteket támogatnak.

Török: Orbán Viktor egy tetszhalottat maszkíroz

Itthon2015.08.06, 15:31

Az elbizonytalanodott szavazótábor újra magabiztossá vált – mondta a Fidesz-KDNP-ről Török Gábor. Mráz Ágoston Sámuel szerint De Gaulle útját járja Orbán Viktor.

A többség támogatja a budapesti olimpiát

Itthon2015.08.05, 15:20

A magyarok csaknem fele pártolja azt az elképzelést, hogy olimpiát rendezzenek Budapesten, a pártszimpátia azonban befolyásolja, hogy ki hogyan vélekedik a kérdésről, derül ki a Nézőpont Intézet Heti Válasz megbízásából készített reprezentatív felméréséből. A kutatás a pártok támogatottságát is vizsgálta, és felmérés szerint az elmúlt fél évben a kormánypártok stabilizálták táborukat.

A poklot is megjárta a Fidesz

Itthon2015.08.03, 06:55

Súlyos vereségek, majd stabilizálódás jellemezte a kormánypártok idei első félévét. A téli hónapokban belső viták és egyre több korrupciós ügy napvilágra kerülése rontotta a Fidesz megítélését. Májustól a bevándorlásellenes kampány felerősödésével megállt a zuhanás is, és a villongások száma is csökkent.

Rogánék még keresik a szállodát a zárt találkozóra

Itthon2015.07.28, 16:38

Szeptember közepén tartja szokásos évadnyitó frakcióülését a Fidesz–KDNP – tudta meg az Origo. A főbb témák közül az illegális bevándorlás biztosan szerepel majd a napirenden. Orbán Viktor zárt ülésen fogja kifejteni a nézeteit az őszi politikai szezon terveiről.

A Fidesz szerint nem lenne nyugdíj

Itthon2015.07.22, 19:24

A Gyurcsány–Bajnai-kormányok veszélybe sodorták a nyugdíjrendszert, ha a baloldalon múlik, akkor ma nyugdíj sincs – reagált a Fidesz közleményben a szocialisták kijelentésére.

A függetlenek nagyon elverték a kormányt

Itthon2015.07.21, 08:50

A független jelöltek taroltak az elmúlt fél év időközi választásainak összesített eredménye alapján. Az országgyűlési és az önkormányzati választásokon a Fidesz végzett a második helyen a Jobbik és a szocialisták előtt.

Szeptemberben új választás lesz a XIII. kerületben

Itthon2015.07.14, 10:18

Időközi választást tartanak szeptemberben a XIII. kerületben az egyik szocialista képviselő halála miatt – tudta meg az Origo. A voksolás nem befolyásolja a testületen belüli erőviszonyokat, bár óriási meglepetés lenne, ha nem az MSZP győzne Angyalföldön.

Itt a legfrissebb felmérés: stabilan vezet a Fidesz

Itthon2015.06.27, 14:00

A Jobbik közeli Iránytű Intézet legfrissebb kutatása szerint januárhoz képest növelte az előnyét a Fidesz–KDNP a pártok versenyében. A második helyen a Jobbik áll, míg messze tőle lemaradva az MSZP a harmadik. Az Együtt és a PM nem jutna be a parlamentbe.

Orbánék őszig biztos megélhetnek a bevándorlókból

Itthon2015.06.25, 16:06

Átvette a közbeszéd és a politikai kezdeményezőkészség irányítását az Orbán-kormány a migránsok ügyének kezelésével. Politikai elemzők szerint a legnagyobb kérdés az, hogy meddig lehet fenntartani ezt az állapotot, mert könnyen lehet, hogy ősz elejére kifullad a kampány.

A Fidesznél bíznak a kerítésben

Itthon2015.06.23, 13:32

Egyelőre egyöntetű a magyar-szerb határra építendő kerítés megítélése a Fidesz-frakcióban. Az Origónak nyilatkozó kormánypárti képviselők szerint helyi és országos szempontból is kedvező pillanatban született a döntés. A baloldalon sokan csalódottak pártjuk politizálása miatt.

Fontos háborút veszíthet el Újpest

Itthon2015.06.23, 08:41

A Fideszben nagyjából eldöntött tény, hogy nem Pesten épül fel a még februárban bejelentett új budapesti szuperkórház – tudta meg az Origo. Időközben a budai kerületekben, a környező településeken és Újpesten is zajlik az aláírásgyűjtés, mindenki a maga kerületében szeretné tudni az új csúcsintézményt.

Bejött az idegenellenesség a Fidesznek, ismét erősödik

Itthon2015.06.20, 12:54

Főként idegenellenes bevándorláspolitikája - amit az ellenzéki pártok többsége idegengyűlölőnek tart - tette népszerűbbé az utóbbi időben a Fideszt. Ez a Századvég legfrissebb elemzéséből derül ki, ami a kormánypárt erősödését mérte júniusban. 

Megint áll a bál Esztergomban

Itthon2015.06.18, 08:54

Az előző vezetés milliárdos tartozást hagyott hátra maga után, emiatt egyelőre kevés a pénz a fejlesztésekre, több ügyben feljelentést tettek - mondta Romanek Etelka, Esztergom fideszes polgármestere. 

Már a tarkóján érezheti Gyurcsány leheletét az MSZP

Itthon2015.06.15, 17:11

Továbbra is magabiztosan vezeti a pártok versenyét a Fidesz–KDNP, ráadásul az utóbbi hetekben a felmérések szerint egy picit erősödtek is a súlyos veszteségek után. A Jobbik erősödése megállt, míg a Gyurcsány-párt lassan utoléri az MSZP-t. Ha most tartanák a választásokat, még egy baloldali összefogás esetén sem lenne kormányváltás.

Újabb titok derült ki Orbán Viktorról

Itthon2015.06.15, 15:43

Orbán Viktor nem kéri ki a véleményét, de Lázár Jánossal egy évben többször is találkozik Antall Péter, a néhai miniszterelnök fia. Az Antall József Tudásközpont vezetője arról is beszélt az Origónak, hogy szerinte miért nem sikerült napjainkig sem rendesen lezárni az ügynökügyeket, és miért nem lett kormánytag Horn Gyula.

Ezért mehettek neki Orbánék a bevándorlóknak

Itthon2015.06.11, 13:20

Akár sikeres is lehet a kormány bevándorlásellenes kampánya, főleg ha az elmúlt években a témában készült felméréseket vagy a 2004-es kettős állampolgárságról szóló népszavazás részletes eredményeit nézzük. Ha idegenekkel szembeni véleményt kell megfogalmazni, az emberek egy része még saját pártszimpátiáját is felülírja.

Ipsos: Tovább gyengült a Fidesz

Itthon2015.06.11, 08:46

Továbbra is a Fidesz vezeti a pártok rangsorát, de a támogatottsága júniusban is minimálisan csökkent – derült ki az Ipsos legfrissebb felméréséből. A Demokratikus Koalíciót leszámítva az összes politikai erő veszített a népszerűségéből.

Szinkronban bukik alá az MSZP és a Jobbik

Itthon2015.06.03, 15:56

Miközben a kormánypártok népszerűsége szinte változatlan, az MSZP és a Jobbik egyaránt 3-3 százalékpontot veszített támogatottságából az elmúlt hónapban – derült ki a Nézőpont Intézet friss elemzéséből.

Így nézne ki a parlament, ha vasárnap szavaznánk

Itthon2015.06.03, 06:02

Megállt a Fidesz-KDNP gyors visszaesése az utóbbi hónapokban publikált közvélemény-kutatási eredmények szerint. A kormánypártok bár továbbra is vezetnek, mostanra ők lettek a legelutasítottabb párt. A baloldali erők még összefogva sem szereznék meg a mandátumok többségét.

AB-döntés: győzelemről beszél egy fideszes

Itthon2015.06.01, 16:02

Bencsik János, a Fidesz-KDNP képviselője örömét fejezte ki, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek mondta ki az állami földvagyonról szóló törvény nemzeti parkokkal kapcsolatos módosítását. 

Így taktikázhat Áder János

Itthon2015.06.01, 08:33

A közelgő párizsi klímacsúcs miatt lett a korábbiakhoz képest is aktívabb Áder János a mögöttünk hagyott hónapokban. Elemzők szerint az államfőnek jól jönne egy apróbb nemzetközi siker is, de ez nem fogja befolyásolni a Fideszt abban, hogy kit jelöl majd 2017-ben államfőnek. 

Meglepő javaslattal állt elő az MSZP

Itthon2015.05.30, 12:10

A munkahelyteremtést, a családok támogatását és az átláthatóság növelését emelték ki a kormánypárti szónokok a Magyarország 2016-os központi költségvetésének megalapozásáról szóló előterjesztés szombati parlamenti vitájában. Az MSZP, a Jobbik és az LMP vezérszónoka elfogadhatatlannak nevezte a javaslatot. Időközben a szocialisták háromkulcsos adórendszer bevezetésére tettek javaslatot.

Javában dúl a budapesti kórházháború

Itthon2015.05.27, 06:09

Egyre biztosabbnak tűnik, hogy az új budapesti szuperkórház a Duna jobb partján épülhet föl, mivel Pesten nincs égető szükség egy új intézményre. Budán aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy a János kórház helyén vagy annak környékén építkezzenek, de egyelőre Újpest sem adta föl.

Ide vezethetnek Orbán sakkhúzásai

Itthon2015.05.26, 09:21

Kormányátalakítás nem lesz a következő hónapokban sem, de a Fidesz elnökségi helyeiért már megkezdődött a párton belüli mozgás – értesült az Origo. A feltételezett átrendeződések mögött már a 2017-es köztársasági elnökválasztás körvonalazódik.

Letaszították a Fideszt az első helyről

Itthon2015.05.19, 08:36

Az elmúlt hónapok időközi választásainak eredménye alapján úgy tűnik, a választóknak elegük van a pártokból. A Fidesz tovább veszített a támogatottságából, miközben az MSZP és a Jobbik némileg erősödött. A függetleneken és a három párton kívül mások nem rúgtak labdába.

A Jobbik magára maradt a Normafán

Itthon2015.05.12, 11:00

Nagy meglepetés lenne, ha érvényes lenne a május 17-re kiírt, Normafáról szóló népszavazás a XII. kerületben, az elmúlt tíz évben a fővárosi referendumok közül csupán egyen volt 50 százalék fölötti részvétel. 

Rogán Antal szeptemberben hozhat fontos döntést

Itthon2015.05.11, 15:24

Egyelőre nem döntött arról Rogán Antal, hogy indul-e a Fidesz alelnöki posztjáért – közölte az Origóval a politikus. Azt nem kívánta kommentálni, hogy ő lesz-e Orbán Viktor kabinetfőnöke. 

Gulyás Gergely szerint se halálbüntetéssel, se máshogy nem kell szigorítani a büntetőjogot

Itthon2015.05.05, 12:32

Gulyás Gergely szerint nincsenek akkora ellentétek a Fideszben, mint az kívülről látszik. De azért határozottan vállalja, hogy ellenzi a halálbüntetést. Az Országgyűlés alelnöke az Origónak adott interjújában azt mondja, hogy a vasárnapi boltzár fő célja a magyar tulajdonú boltok támogatása. Habony Árpádtól még nem kapott tanácsot. 

Nemzetközi botrányt kavart Orbán Viktor megszólalása

Itthon2015.05.03, 13:41

A rövid munkahetet a halálbüntetés magyarországi lehetséges bevezetéséről szóló vita uralta. Orbán Viktor pécsi kijelentése nemzetközi visszhangot is kapott. Több mint hat év után hazaérkezett Tóásó Előd is, valamint végleg eldőlt, hogy a 4-es metrót nem építik tovább, és Áder János sem megy Moszkvába.

Halálbüntetés, szegénység és létminimum – erről is szólt május 1-je

Itthon2015.05.01, 16:40

A politika és a kormány tevékenysége volt a középpontjában az idei május 1-jének is. A Jobbik parlamenti vitanapot kezdeményez a halálbüntetésről. Az MSZP bért emelne, a DK ingyen áramot és vizet adna, a PM alapjövedelmet juttatna mindenkinek, az Együtt szerint pedig a magyar családok rosszabbul élnek, mint hét éve. A kormánypárt szerint a kabinet 2010 óta következetesen képviseli a keményen dolgozó emberek érdekeit.   

Halálbüntetés: csak trükk volt Orbán megjegyzése

Itthon2015.04.30, 10:06

Kommunikációs fogás volt Orbán Viktor miniszterelnök részéről, hogy ismét fölvetette a halálbüntetés kérdését a kaposvári trafikgyilkosság után. Kérdés, hogy a kormányfő ezzel az üggyel meg tudja-e állítani a kormánypárti szavazók Jobbikhoz vándorlását. A kisebbik koalíciós társnak sem tetszik az ötlet, de Martin Schulz is megszólalt már. Ha a parlament bevezetné a halálbüntetést, súlyos nemzetközi válság alakulhatna ki. 

A Fidesz minden harmadik szavazóját elveszítette

Itthon2015.04.30, 10:58

A tavaly tavaszi országgyűlési választások óta eltelt egy évben számottevő mértékben átalakult a pártok támogatottsága, bár az erősorrend csak kisebb mértékben változott. Továbbra is a Fidesz-KDNP a legnépszerűbb párt, de az elmúlt egy évben elvesztette szavazótábora harmadát, míg a Jobbik jelentős mértékben erősödött, így lényegesen csökkent a különbség a két párt között, miközben egyre szűkül a baloldalon az MSZP-DK közti olló is – derül ki a Tárki Társadalomkutatási Intézet Zrt. legfrissebb, áprilisi pártpreferencia-kutatásából.

Még mindig nem ismerjük teljesen Orbánék fő művét

Itthon2015.04.26, 21:23

Négyéves a magyar alaptörvény, ami a stabilitását egyelőre annak köszönheti, hogy a Fidesz–KDNP továbbra is a politikai rendszer domináns szereplője. Nagy kérdés, hogyan vizsgázna egy sokkal kiegyensúlyozottabb helyzetben a jogszabály, mivel a főbb tisztségeket egyelőre a kormánypárthoz közel álló személyek töltik be.

Ipsos: Megállt a Jobbik erősödése

Itthon2015.04.23, 12:15

Nem történt számottevő változás a pártok támogatottságában az elmúlt egy hónapban – derül ki az Ipsos április közepén végzett közvélemény-kutatásának eredményéből.

G. Fodor megdicsérte Habonyt, a Fidesznek józanságot javasolt

Itthon2015.04.23, 10:50

Kijózanodást javasolt a Fidesznek G. Fodor Gábor, a Századvég stratégiai igazgatója, aki beszélt arról is, hogy tanult a saját hibáiból és megvédte Habony Árpádot is.

Kódolva volt Orbánék megfutamodása

Itthon2015.04.23, 09:37

A választási vereségek, a belső konfliktusok és többek között a meggyengült médiaháttér miatt kénytelen egyre többször visszavonulót fújni az Orbán-kormány a tervezett intézkedéseiből.

Ezt nem fogja megköszönni a Fidesz a brókereknek

Itthon2015.04.23, 08:38

További brókercégek mennek csődbe és csökken a Fidesz népszerűsége – a Medián felmérése alapján a válaszadók szerint ezek lehetnek a brókerbotrányok legvalószínűbb következményei. 

Már a Fideszt gyengíthetik a kamupártok

Itthon2015.04.22, 08:16

A tapolcai választás eredménye azt mutatja, hogy a kamupártok szereplése a 2014-es tapasztalatokkal szemben már nem az ellenzéket, hanem a kormánypártokat gyengíti. Az elmúlt hónapok bebizonyították, hogy nem valószínű, hogy a szabad szemmel nem látható támogatottságú kis pártok törvényes úton gyűjtik össze az induláshoz szükséges aláírásokat. A parlamenti pártok túlnyomó többsége változtatna a kampányfinanszírozási rendszeren, mivel az úgynevezett kamupártok túlságosan nagy mennyiségű pénzhez juthatnak hozzá jelentős teljesítmény nélkül. 

Csintalan: Rogán elvesztette a valósággal a kapcsolatot

Itthon2015.04.21, 11:26

Csintalan Sándor keményen visszaszólt Rogán Antalnak, aki szerint teljesen egyértelmű, hogy a Magyar Nemzet, a Hír TV és a Lánchíd Rádió a szélsőjobb felé közeledik. 

Amerikai filmsztár mentheti meg a baloldalt

Itthon2015.04.20, 09:52

Tapolcán nem folytatódott a baloldal korábbi felemás győzelmi sorozata, és ez jelzi, hogy az MSZP és szövetségesei továbbra is válságos helyzetben vannak. Az Origo annak járt utána, mik lehetnek a baloldali kitörés lehetőségei a következő években, és hogyan szerezhetnék vissza a korábbi szavazóikat.

A Fidesz nem fél, pedig lenne mitől

Itthon2015.04.16, 08:43

A kormánypártok nem tartanak az utóbbi hónapok brókerbotrányaitól, a közvélemény-kutatási számok azonban mást mondanak. Politikai elemzők szerint teljesen érthető, hogy a politikai oldalak egymásra próbálják kenni a felelősséget, de mivel a Fidesz öt éve van kormányon, hárítani is nehezebben tud. A botrányok nyertese, főleg a tapolcai választás után, a Jobbik.

Súlyos baki miatt csúszott le a választásról a fideszes jelölt

Itthon2015.04.16, 12:03

Nem indulhat a május 17-i önkormányzati képviselő-választáson Veresegyházán a Fidesz–KDNP jelöltje: a jelöléséhez szükséges támogató aláírásokat ugyan összegyűjtötte, de segítői súlyos hibát vétettek.

Még várat magára a Fidesz elsöprő támadása

Itthon2015.04.15, 09:00

Egyáltalán nem tartják katasztrófának a tapolcai választási eredményt fideszes berkekben. Pedig a kormánypártiaknak nincs okuk az örömre, hiszen zsinórban a harmadik időközi országgyűlési választást vesztették el. Egyelőre úgy tűnik, a Fidesz a közeljövőben nem indít totális támadást a Jobbik ellen.

Egy fideszes nem szavazta meg az Iszlám Állam elleni akciót

Itthon2015.04.14, 12:29

Az Országgyűlés kedden határozatot hozott arról, hogy Magyarország legfeljebb 150 katonát küld az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni fellépéshez az iraki Erbílben található kiképző központba. 137-en szavaztak igennek, míg 57-en nemmel, köztük Bencsik János fideszes országgyűlési képviselő. 

Vona szerint fülkeforradalom volt Tapolcán

Itthon2015.04.13, 16:03

A hétfői parlamenti ülésen is az április 12-i tapolcai választás volt a legfőbb téma a napirend előtti felszólalásokban.

Egy év alatt komoly kátyúba került a Fidesz

Itthon2015.04.13, 12:48

Míg tavaly áprilisban a Fidesz-KDNP még több mint kilenc százalékponttal előzte meg a baloldali pártokat abban a három választókerületben, ahol időközi választásokat tartottak, addig mostanra a baloldal vezet több mint hat százalékponttal. Az Origo mérlegre tette a tavaly november óta tartott időközi országgyűlési eredményeket.