fertőtlenítés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- koronavírus
- takarítás
- higiénia
- baktérium
- egészség
- legfrissebb
- legrégebbi
Annyi kézfertőtlenítő van, hogy már exportra is jut
A mostanra a korábban hiánycikknek számító kézfertőtlenítő ellátása stabilizálódott az országban, ezért a hazai cégek felkészülhetnek az exportlehetőségek kiaknázására. A Hungaro-Gal március közepe óta 300 ezer liter terméket állított elő az átalakított gépsorain, és a kialakult helyzet miatt már az Egyesült Államokba és Spanyolországba is szállít kézfertőtlenítőt.
Már 873 idősotthont fertőtlenítettek a Magyar Honvédség katonái
Már 873 idősotthont fertőtlenítettek a Magyar Honvédség katonái - köztük önkéntes műveleti és önkéntes területvédelmi tartalékosok is - írta a kormány tájékoztató honlapja pénteken.
Fertőtlenítették a hétfői újranyitásra a Szent Péter-bazilikát
A szobrokat, márványfalakat és a padlózatot is fertőtlenítették a vatikáni Szent Péter-bazilikában, és a másik három nagy római bazilikában, amelyek az olaszországi templomokkal együtt május 18-án nyitják meg ismét kapuikat a hívők előtt - közölte a Vatikán pénteken.
A fertőtlenítés terén nagyhatalommá válhat Magyarország
Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek beszélt arról, hogy a járvány utáni időben már most látható néhány globálisan is meghatározóvá váló trend, ezeknek egyike a fertőtlenítési ágazat, amelyben Magyarország vállalati és tudományos innovációinak köszönhetően vezetővé válhat.
Hatékony és higiénikus: fertőtlenítés ózonnal
A lakásunk, az irodák, munkahelyek fertőtlenítése most, a koronavírus-járvány idején hangsúlyosabb, mint valaha. Az ózont már régóta használják fertőtlenítésre az iparban, fogászatban, de most már az otthonunkat is fertőtleníthetjük az erre a cèlra kifejlesztett ózongenerátorokkal. Az ózonos fertőtlenítés nagyon hatásos, hiszen nem csak a levegőt, de a szőnyeg vagy más textília szálait, vagy éppen a padló rostjait is fertőtleníti. Használatakor viszont semmilyen élőlénynek, növénynek nem szabad a helységben lenni. A TV2 Több mint testŐr videójából most erről többet is megtudhatsz.
Önmagát fertőtlenítő arcmaszkot fejlesztettek izraeli kutatók
Izraeli kutatók innovatív koronavírus elleni arcmaszkot fejlesztettek, amely képes önmagát fertőtleníteni - közölte az Izraeli Műszaki Egyetem (Technion).
- címkék:
- fertőtlenítés
- arcmaszk
- Címkefelhő »
Erre számíthat, aki legközelebb szállodába megy
Eltűnik a svédasztalos reggeli, a medencében való fürdéshez időpontot kell kérni, a szájmaszk használata pedig kötelező – ez csak néhány azok közül a változások közül, amelyekre a vendég a világ szállodáiban számíthat, ha a koronavírus-járvány lecsengése után ellátogat valahova.
Minden eddiginél hatékonyabban előznék még a kórházi fertőzéseket
A betegbiztonság komplex fejlesztésének programja valósult meg a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában. A pályázat segítségével lezárult fejlesztés egy „jövőbe látó" lépés – tájékoztatta a PTE az Origót.
Novák Katalin: Minden Erzsébet-táborban lesznek fertőtlenítőpontok
Minden Erzsébet-táborban lesznek fertőtlenítőpontok, ahol a gyerekek tudják a kezüket fertőtleníteni - mondta a koronavírus-járványra utalva az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Gyálon.
Ózongenerátorokat vásárolt a Volánbusz a hatékony fertőtlenítésért
A Volánbusz a veszélyhelyzet megszűnése után is fokozott figyelmet fordít a kórokozók elleni küzdelemre autóbusz-járatain, ezért 58 ózongenerátort vásárolt.