Ferrari

címke rss

"Szégyen, nagyon sötét hétvége" - kíméletlenül szidják a Ferrarit az újabb kudarc után

Gphírek2023.08.28, 13:25

Az egész szezonban többnyire szenvedõ és kiegyensúlyozatlan teljesítményt nyújtó Ferrari a Holland Nagydíjon is gyengén szerepelt, egyik pilótának sem volt esélye a dobogós helyezésre. A versenyhétvége után az olasz sajtó nagyon elégedetlen volt és kíméletlen kritikával illette a Scuderiát.

Ítéletidõ és elképesztõ káosz a többször félbeszakított Holland Nagydíjon

Gphírek2023.08.27, 17:37

Max Verstappen idei tizenegyedik, sorozatban pedig a kilencedik futamot nyerte meg, miután rajt-cél gyõzelmet aratott hazai pályán, a Holland Nagydíjon. A zandvoorti futamot a rajt után és az utolsó körök elõtt is hatalmas esõ tette izgalmassá, a futamot kétszer is megszakították piros zászlóval. A kaotikus verseny nyertese Verstappen mellett az ismét dobogón végzõ Fernando Alonso, és a pályafutása negyedik dobogós helyét szerzõ Pierre Gasly volt.

Ott bábáskodott a világ elsõ szupersportautóinál - Giotto Bizzarrini pályafutása

Auto2023.08.27, 12:36

Már az egyetemen meglepte tanárait, késõbb pedig Enzo Ferrari, Ferruccio Lamborghini és Renzo Rivolta megbízásából tervezett igazi mûremekeket, köztük a 250 GTO-t, ami a napjainkban a világ legértékesebb autójának számít. Idõvel azonban sok munkakapcsolata konfliktussal végzõdött, ráadásul Bizzarrini saját márkája sem érte el a megérdemelt sikert – mégis, kevesen mernék vitatni, hogy õ volt az ötvenes-hatvanas évek egyik legnagyobb tehetségû és hatású olasz konstruktõre.

A Ferrari pilótája szerint teljesen kiszámíthatatlan autóval próbál versenyezni

Gphírek2023.08.26, 22:28

Charles Leclerc számára borzalmasan alakult a Holland nagydíj szombati idõmérõ edzése, ami után nyilvánosan kritizálta a Ferrarit és az autójára fogta, hogy kiesett.

Büntetés miatt változik a Holland Nagydíj rajtsorrendje

Gphírek2023.08.26, 19:51

A Ferrari spanyol versenyzõje, Carlos Sainz megúszta a rajthelyes büntetést a Forma-1-es Holland Nagydíj szombati idõmérõ edzése után, azonban Juki Cunodát három pozícióval hátrébb sorolták Lewis Hamilton feltartásáért.

Meghúzták a 220 milliós bérelt Ferrariját, elképesztõ, mit fogadott el cserébe a sofõr - videó

Auto2023.08.25, 10:44

Elfogadta a bocsánatkérést az a kínai autós, akinek 220 milliós bérelt Ferrariját húzták meg.

Nem ültek el a pletykák Hamilton és a Ferrari kapcsolatáról

Gphírek2023.08.24, 17:28

Már korábban is összefüggésbe hozták Lewis Hamiltont a Ferrarival, az átigazolásból nem lett semmi. Van, aki továbbra is úgy gondolja, a hétszeres világbajnok egyetlen lehetõsége a méltóságteljes folytatásra az lenne, ha átszerzõdne az olasz istállóhoz.

140 milliós Ferrarival ment bohóckodni a kukoricaföldre, a szeme láttára égett porrá - videó

Auto2023.08.22, 11:43

Késõn érkeztek a tûzoltók, kukoricaföldön égett porrá egy Ferrari F8 Tributo.

A Ferrari csapatfõnöke szerint a Red Bullnál Verstappennel kivételeznek

Gphírek2023.08.22, 08:17

A Ferrari F1-es csapatfõnöke, Frederic Vasseur szerint a Red Bull-lal ellentétben õk egyáltalán nem kivételeznek egyik pilótájukkal sem.

Így akarja utolérni a Red Bull szintjét a Ferrari

Gphírek2023.08.21, 16:51

A Ferrari csapatfõnöke, Frederic Vasseur elmondta, hogy már elsõsorban a következõ idényt tartják szem elõtt, 2024-re pedig agresszív kocsit akarnak készíteni.

A Forma-1-es csapatok fele a Williams pilótáját csábítja

Gphírek2023.08.21, 11:46

Bár még csak a szezonfelénél járunk, máris beindultak a találgatások azzal kapcsolatban, hogy egyes pilóták, hol folytatják a pályafutásukat. A hírek szerint a Williamses Alexander Albon lehet az egyik legkapósabb versenyzõ jövõre.

A Ferrari pilótáját nem nyomasztják hazája sportsikerei

Gphírek2023.08.20, 14:48

A Ferrari Forma-1-es csapatának spanyol pilótája, Carlos Sainz finoman szólva sem kezdte jól az idei szezont, a kudarcok ellenére viszont leszögezte, hogy hazája közelmúltbeli sportsikerei miatt nem érez magán nyomást.

Megszólalt Leclerc a csapattársával kapcsolatos feszültségrõl

Gphírek2023.08.18, 18:30

A Ferrari monacói pilótája, Charles Leclerc szerint a sajtóban elterjedt hírekkel szemben nincs semmilyen feszültség közte és csapattársa, Carlos Sainz között.

A Ferrari csapatfõnöke szívesen látná az olasz csapatnál Lewis Hamiltont

Gphírek2023.08.17, 08:53

Egyre nagyobb a káosz Lewis Hamilton szerzõdéshosszabbításával kapcsolatban, a találgatások pedig már ott tartanak, hogy a hétszeres világbajnokot a Ferrarival boronálták össze. Az olasz istálló csapatfõnöke, Frederic Vassuer most reagált ezekre a pletykákra.

Történelmi mélypont, rémálom - a Ferrari sötét idõszakáról beszélt Leclerc

Gphírek2023.08.16, 09:37

A Ferrari monacói pilótája, Charles Leclerc számára az év elején fájdalmas volt szembesülni a valósággal, ám továbbra is meg van gyõzõdve arról, hogy csapatával a helyes irányba tartanak.

A jövõjérõl beszélt a Ferrari pilótája

Gphírek2023.08.14, 22:22

2024-ben lejér a szerzõdése a Ferrarival Charles Leclerc-nek, aki egyelõre nem tárgyalt a hosszabbításról, de ha rajta múlik, nem keres új csapatot.

"Azt sem tudják, mit csinálnak" - így alázta meg az ellenfeleket a Red Bull tanácsadója

Gphírek2023.08.14, 14:16

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko egy exkluzív interjúban a 2026-os Forma-1-es motorfejlesztésekrõl beszélt. A 80 éves szakember szerint a legtöbb riválisnál már elõrébb tartanak, de egy fontos kérdésben továbbra sem kapnak támogatást.

Máris eldõlt Charles Leclerc és Carlos Sainz sorsa a Ferrarinál?

Gphírek2023.08.12, 12:15

Olasz sajtóértesülések szerint a Ferrari csapatfõnöke, Frederic Vasseur már tudja, milyen jövõ vár Charles Leclerc-re és Carlos Sainzra a Scuderiánál.

Újabb hírek érkeztek Lewis Hamilton Ferrarihoz igazolásáról

Gphírek2023.08.11, 17:52

Sajtóértesülések szerint a Ferrari elnöke, John Elkann személyesen kereste meg a Mercedes Forma–1-es pilótáját, Lewis Hamiltont, de a brit versenyzõ elutasította az elnök ajánlatát, miszerint igazoljon a Scuderia Ferrari csapatába.

Óriási elõrelépésrõl beszélt a kudarcot kudarcra halmozó Ferrari csapatfõnöke

Gphírek2023.08.11, 14:06

A Ferrari csapatfõnöke, Frederic Vasseur a fejlesztési terveikrõl beszélt, és úgy véli, hogy a versenyautójuk 8 tizedmásodpercet fog gyorsulni a jövõben.

Carlos Sainz félmeztelenül jelentkezett be szardíniai nyaralásáról

Gphírek2023.08.10, 14:58

Kedvenc, chilis paprikás kalapjában, félmeztelenül jelentkezett be szardíniai nyaralásáról Carlos Sainz. 

Most bárki megveheti Michael Schumacher egyik legendás autóját

Gphírek2023.08.10, 11:00

Csak dobogós helyeken végzett a legendás F2001b jelzésû Ferrari, mellyel Michael Schumacher megnyert a 2002-es Ausztrál Nagydíjat. A versenyautót most elárverezik. 

Visszatér a megbukott Ferrari-fõnök

Gphírek2023.08.08, 13:01

Az Alpine-nak sikerült megnyernie a Ferraritól 2022 végén távozott Mattia Binottót, akár már a nyári szünet után feltûnhet a paddockban.

Saját csapatára panaszkodott a Ferrari pilótája

Gphírek2023.08.07, 20:22

A Ferrari pilótája, Charles Leclerc szerint ki kell vizsgálni, miért szerepelt gyengébben a csapat az elmúlt futamokon a bokszutcában.

A Ferrari csapatfõnöke szerint túl sok hibát követnek el

Gphírek2023.08.06, 14:21

A Ferrari csapatfõnöke, Fred Vasseur rávilágított a maraellói csapat gyenge pontjára, de továbbra is eltökélt szándéka, hogy kijavítsák a hibákat és a szezon második felére versenyképesek legyenek, ám elmondása szerint jelenleg mérföldekre vannak ettõl.

A Ferrari csapatfõnöke szabadságolná magát a Katari Nagydíjig

Gphírek2023.08.01, 18:52

Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfõnöke azzal viccelõdött, hogy a következõ Forma–1-es sprintfutam kezdetéig hosszabb nyári szabadságra menne.

Eldõlt Charles Leclerc jövõje a Ferrarinál

Gphírek2023.08.01, 11:42

Megnyugodthatnak Charles Leclerc rajongói, ugyanis olasz lapértesüléek szerint a monacói jövõje eldõlt, a sztárpilóta marad a Ferrarinál.

Durván kritizálta a kiütött riválisát a Ferrari pilótája - videó

Gphírek2023.07.30, 17:41

Carlos Sainz és Oscar Piastri számára már az elsõ kanyarban véget ért a Forma–1-es Belga Nagydíj lényegi része, hiszen az összeütközésük után mindkettejük autója megsérült.

A Ferrari második embere otthagyta a csapatot

Gphírek2023.07.27, 14:11

Azonnali hatállyal távozott a Ferrari Forma-1-es csapatától Laurent Mekies, a csapatfõnök Fred Vasseur jobbkeze - számolt be a gpblog.com.

Ezt mondta az újabb kínos bukásról a Ferrari fõnöke

Gphírek2023.07.24, 22:44

A Ferrari az F1-es Magyar Nagydíjon is felejthetõ eredménnyel zárt, a Hungaroringen rendezett futamon csak a 7. és a 8. helyeket szerezték meg a pilótáik. Frederic Vasseur csapatfõnök szerint ezúttal is túl sok hibát vétettek, amiket ki kell javítaniuk.

A Ferrari csapatfõnöke szerint a McLaren is csatlakozott az élcsapatok közé

Gphírek2023.07.16, 19:04

Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfõnöke, úgy gondolja, hogy McLaren mostanra csatlakozott a Forma-1-es élcsapatokhoz, és akár meg is szakíthatja a Red Bull elképesztõ gyõzelmi sorozatát.

Lando Norris aláírt a Ferrarihoz?

Gphírek2023.07.14, 15:35

A napokban a Red Bull kapcsán emlegették a McLaren pilótájának, Lando Norrisnak a nevét, most úgy néz ki, hogy a Ferrarihoz szerzõdik. Egyes hírek szerint igen komoly a szándék, olyannnyira, hogy már papír is van róla.

Szoboszlai jövõje eldõlt, kitört a botrány Dárdai Pál csapatánál

Sport2023.07.14, 07:26

A csütörtöki nap sem telt érdekességek nélkül a sport világában, így ha lemaradt volna a legfontosabb történésekrõl, most egy helyen gyûjtöttük össze a legfontosabb híreket.

A szurkolók utolsó reményét is elvette a Ferrari csapatfõnöke

Gphírek2023.07.13, 07:57

A Scuderia Ferrari Forma–1-es csapatának fõnöke, Frédéric Vasseur elismerte, hogy hiába a McLaren váratlan megtáltosodása és hiába van még hátra a szezonnak több mint a fele, az olasz istállónál már nem idénre, hanem inkább a 2024-es idényre koncentrálnak.

A Ferrari volt csapatfõnõke elárulta, mi a legfontosabb feladata az utódjának

Gphírek2023.07.11, 13:38

A Ferrari egykori csapatfõnöke, Maurizio Arrivabene elismerte, hogy nem elégedett a Scuderia teljesítményével a 2023-as Forma-1-es szezonban, de szerinte még nem lehet pálcát törni az új csapatfõnök Frederic Vasseur munkássága felett.

A Ferrari megválna Carlos Sainztól, a Williamstõl jöhet a megmentõ

Gphírek2023.07.11, 13:21

Egybehangzó külföldi lapértesülések szerint a Ferrari nem fogja meghosszabbítani Carlos Sainz 2024-ben lejáró szerzõdését, és állítólag már tárgyalnak is az új kiszemelttel, aki Charles Leclerc mögött a második számú pilóta lehet majd.

Leclerc és Sainz is panaszkodik a Ferrari újabb kudarca után

Gphírek2023.07.10, 07:41

A Ferrari számára gyengén sikerült az F1-es Brit Nagydíj, a Scuderia két pilótája, Charles Leclerc és Carlos Sainz éppenhogy elcsípték a pontszerzõ helyeket. A futamot követõen mindketten az elégedetlenségüket fejezték ki az autóval kapcsolatban.

Sainz szerint saját csapata rossz döntése hátráltatta az Osztrák Nagydíjon

Gphírek2023.07.04, 20:34

A Ferrari spanyol pilótája, Carlos Sainz szerint az Osztrák Nagydíjon hibát követett el a csapata, amikor egyszerre hívta ki a bokszba õt és Charles Leclerc-t a virtuális biztonsági autós szakaszban.

Elrabolná a Red Bull egyik legfontosabb emberét a Ferrari

Gphírek2023.07.03, 09:07

A hírek szerint a Ferrari csapatfõnöke, Frédéric Vasseur többek között a Red Bull F1-es csapatának egyik kulcsemberét, Pierre Wachét megszerezheti az olasz istállónak.

A Ferrari komoly frissítésekkel készül az Osztrák Nagydíjra

Gphírek2023.06.27, 17:46

A Ferrari mindkét Forma-1-es pilótája, Carlos Sainz és Charles Leclerc is kipróbálta az új alkatrészekkel megerõsített autót az Osztrák Nagydíj elõtt.

Sainz leleplezte, mi az oka a Ferrari szörnyû szezonjának

Gphírek2023.06.27, 15:37

Azok után, hogy a Ferrari drukkerei az elmúlt évben egy ideig még a világbajnoki cím(ek)ben is reménykedhettek, idén már egy-egy dobogónak is örülniük kell. A csapat pilótája, Carlos Sainz elárulta, hogy nem a mostani szezonban kezdõdtek a gondok.

Brutális volt a Kanadai Nagydíj a Ferrari pilótájának szemkameráján keresztül

Gphírek2023.06.25, 12:56

Carlos Sainz, a Ferrari pilótája az ötödik helyen végzett a Forma-1-es Kanadai Nagydíjon. A spanyol versenyzõ mindent megtett, hogy a legjobbat hozza ki az autóból, azonban az esõs futamon korántsem volt egyszerû dolga, ahogy az a szemkamerás felvételébõl is kiderül.

Ez a két ember menthetné meg a Ferrarit

Gphírek2023.06.24, 09:02

A Forma–1 1996-os világbajnoka, Damon Hill szerint Jean Todtra és Ross Brawnra, vagy hasonló képességekkel bíró vezetõkre lenne szüksége a Ferrarinak, hogy visszatérjen a siker útjára.

Váratlan módon zárult a Ferrari és Leclerc beszélgetése az elrontott kanadai idõmérõ után

Gphírek2023.06.23, 10:28

Charles Leclerc beismerte, hogy õ (is) hibázott, így nem feltétlenül kellett volna a nyilvánosság elõtt sértegetnie a csapatát a Kanadai Nagydíj idõmérõ edzése után.

Óriási balesetet akadályozhatott meg a Ferrari szerelõje a Kanadai Nagydíjon - videó

Gphírek2023.06.20, 16:00

Komoly balesetet akadályozhatott meg a Ferrari egyik szerelõje, amikor a boxutcában elkapta George Russell elszabadult kerekét.

100. gyõzelmét aratta a Red Bull az F1-ben, mutatjuk, melyik csapatokhoz csatlakozott ezzel

Gphírek2023.06.20, 12:28

Mindössze 14 év alatt megszerezte a 100. Forma-1-es gyõzelmét a Red Bull, amely Max Verstappen kanadai sikerével érte el az álomhatárt.

Ehhez a csapathoz távozhat Leclerc a Ferraritól a sorozatos kudarcok után

Gphírek2023.06.20, 08:42

Ralf Schumacher szerint a Ferrari monacói pilótája, Charles Leclerc számára az Aston Martin ideális csapat lehet, amennyiben úgy dönt, hogy a sorozatos kudarcok után távozik a Scuderiától.

Leclerc borzasztóan dühös a Ferrarira az újabb hatalmas kudarc miatt

Gphírek2023.06.18, 08:45

A Kanadai Nagydíj idõmérõjét Max Verstappen nyerte, aki karrierje 25. pole pozícióját szerezte meg. A Ferrari monacói pilótája, Charles Leclerc már a Q2-ben kiesett, és az újabb kudarc után dühösen nyilatkozott.

Egy büntetés is tetézheti a Ferrari szezonbeli gondjait

Gphírek2023.06.16, 21:38

A Ferrari elõvigyázatosságból erõforráselemeket cserélt ki mindkét autójában, így Carlos Sainz és Charles Leclerc is megkapta a harmadik új belsõ égésû motorját a Kanadai Nagydíjra. Ezért még nem jár számukra büntetés: az áprilisban létrehozott szabályváltozásnak köszönhetõen ezekbõl négyet lehet büntetlenül felhasználni egy év során.

Itt az ideje, hogy a frusztrált Charles Leclerc lelépjen a Ferraritól

Gphírek2023.06.15, 08:36

Charles Leclerc szerzõdése következõ idény végén jár le a Ferrarival, ahol 2019 óta versenyzik. Mivel idén is nagyon távol került a világbajnoki címtõl, az F1-es szakértõ szerint a csapatváltás sem lenne meglepõ a részérõl.

Megszólaltak az Audinál a Ferraritól kirúgott csapatfõnök jövõjérõl

Gphírek2023.06.13, 08:53

Nemrég olyan hírek láttak napviágot, miszerint a Ferrari korábbi csapatfõnöke, Mattia Binotto az Audihoz kerülhet. A németek most reagáltak a pletykákra és tisztázták a helyzetet.

Charles Leclerc ki akarja magát próbálni a legendás Le Mans-i versenyen

Gphírek2023.06.12, 14:27

A Ferrari Forma-1-es pilótája, Charles Leclerc is a helyszínen tekintette meg a Le Mans-i 24 órás futamot. A monacói versenyzõ elárulta, nagyon megjött a kedve ahhoz, hogy õ is kipróbálja magát a legendás futamon.

Idén még nem érte ekkora öröm a Ferrarit

Gphírek2023.06.11, 20:10

Az elmúlt évekõl eltérõen idén nem a Toyota két egysége harcolt a Le Mans-i 24 órás autóverseny összetettjének gyõzelméért, végül pedig az 51-es számú Ferrari AF Corse el is tudta orozni az elsõséget a japán márka 7-es számú autója elõl.

Legendás autóversenyen tûnt fel Charles Leclerc - videó

Gphírek2023.06.11, 09:51

A Ferrari 50 év után tért vissza, hogy újra megpróbálja megnyerni a legendás Le Mans-i 24 órás futamot. A versenyre az olaszok Forma-1-es csapatának sztárja, Charles Leclerc is kilátogatott.

Rekordáron kelt el Leclerc sisakja

Gphírek2023.06.09, 08:31

Rekordáron, 306 ezer euróért (körülbelül 113 millió forintért) kelt el a Forma-1-es Ferrarit erõsítõ Charles Leclerc sisakja, amelyet a versenyzõ az olaszországi Emilia Romagna régió árvízkárosultjainak megsegítésére ajánlott fel árverésre.

Az F1 egyik legnagyobb szaktekintélye beszélt arról, hogy nem lett a Ferrari alkalmazottja

Gphírek2023.06.08, 08:33

Adrian Newey sokak szerint a Forma-1 történetének legnagyobb szaktekintélye, a világ egyik legjobb mérnöke, aki 2006 óta a Red Bullnál dolgozik.

"Káosz és totális katasztrófa": így alázták meg a Ferrarit az újabb kudarc után

Gphírek2023.06.07, 08:53

A Ferrari a Spanyol Nagydíjon egy komolyabb fejlesztési csomagot vetett be, ám az újítások nem hoztak eredményt, a Scuderia gyengén szerepelt Barcelonában. Az olasz sajtó a csalódást keltõ eredmények után nem kímélte a csapatot, amelyet több újság is kõkemény kritikával illetett.

Ralf Schumacher szerint a Ferrari a Forma-1 legproblémásabb gyermeke

Gphírek2023.06.06, 18:04

A korábbi hétszeres Forma–1-es világbajnok, Michael Schumacher öccse, Ralf gyakran fogalmaz meg éles kritikát bárkirõl. Ezúttal a Ferrari volt a soros, amelynek azt javasolta, hogy felejtse el az idei szezont.

Tökéletes Ferrarit kínál az adóhatóság megvételre

Gazdaság2023.06.05, 12:55

Egy tûzpiros Ferrarira is le lehet csapni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) következõ árverésén. Az olasz fenevad becsült értéke 86 millió forint, de akár már ennek a feléért is elvihetõ.

Ezért szenved látványosan a Ferrari az idei szezonban

Gphírek2023.06.01, 18:03

A korábbi F1-es pilóta, Alexander Wurz szerint a Ferrari autóját azért nehéz vezetnük a versenyzõknek, Charles Leclerc-nek és Carlos Sainznak, mert az istállónál nem oldottak meg egy alapvetõ problémát.

Alonso nagyon fontos bejelentést tett a Ferrarival kapcsolatban

Gphírek2023.05.31, 15:35

A kétszeres Forma–1-es világbajnok Fernando Alonso a közösségi oldalán megosztotta, hogy eladja az egyik utcai autóját, a 600 lóerõs, V12-es motorral hajtott Ferrari Enzóját.

A Ferrari bocsánatot kért Leclerc-tõl

Gphírek2023.05.30, 17:08

A Ferrari elismerte, hogy hibát követett el a Monacói Nagydíj idõmérõ edzésén, ezért bocsánatot kért Charles Leclerc-tõl.

Megbüntették a Ferrari pilótáját hazai pályán

Gphírek2023.05.28, 09:47

Ugyan a Ferrari monacói versenyzõ a harmadik helyen végzett a szombati idõmérõn, de egy incidens miatt megbüntették a versenybírók, így csak a hatodik pozícióból vághat neki vasárnap a Forma– 1-es Monacói Nagydíjnak.

Hamilton reagált a Ferrarival kapcsolatos pletykákra

Gphírek2023.05.25, 18:31

Lewis Hamilton a Mercedes hétszeres világbajnok pilótája és Charles Leclerc, a Ferrari versenyzõje is reagált azokra a pletykákra, amelyek arról szóltak, hogy a brit pilóta a következõ szezontól a Ferrarihoz igazol.

Hamilton váltja a Ferrarinál? Leclerc megszólat a jövõjével kapcsolatban

Gphírek2023.05.25, 16:53

A Ferrari Forma-1-es pilótája, Charles Leclerc elismerte, hogy hallott a Lewis Hamiltonnal és a Ferrarival kapcsolatos pletykákról, de egyelõre még õ sem koncentrál az új szerzõdésére.

Csak a pénz érdekli: Hamiltont nagyon idegesíti, hogy Verstappen többet keres nála

Gphírek2023.05.24, 14:25

A Red Bull sportfõnöke, Helmut Marko elképzelhetõnek tartja, hogy Lewis Hamilton komolyan fontolgatja a Ferrari ajánlatát, ennek pedig egyetlen oka van szerinte, méghozzá a pénz.

Kiderült, hogy versenyezhet-e Monacóban a Ferrari pilótája

Gphírek2023.05.24, 13:53

Carlos Sainz, a Ferrari spanyol pilótája az Instagram-oldalán tudatta, hogy nem szenvedett komoly sérülést a Forma-1-es pilóták Monacóban rendezett jótékonysági focimeccsén, és biztosította mindenit arról, hogy ott lesz a rajtrácson a hétvégi nagydíjon.

Nagy a pánik: a Ferrari sztárpilótája megsérült egy focimeccsen a Monacói Nagydíj elõtt - fotó

Gphírek2023.05.24, 11:20

Kedden este rendezték Monacóban a pilóták hagyományos jótékonysági focimeccsét, amely nem sikerült jól a Ferrari pilótája, Carlos Sainz számára, ugyanis a spanyolt sérülés miatt le kellett cseréni.

"Ezek a hibák nem elfogadhatók" - keményen kritizálta Leclerc-t a korábbi F1-es legenda

Gphírek2023.05.20, 08:35

A korábbi Forma-1-es pilóta, David Coulthard szerint Charles Leclerc-nek meg kellene nyernie legalább egy világbajnokságot, hogy csökkenthesse a pályán elkövetett hibáinak a számát. Mert abból mostanság túl sok van, ezek pedig nem elfogadhatóak.

Egymillió eurót adományoz az F1 az olaszországi árvízkárosultaknak

Gphírek2023.05.19, 20:11

A Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság egymillió eurót (377 millió forint) adományoz az olaszországi Emilia Romagna régióra lesújtó árvíz károsultjai számára.

A legendás F1-es pilóta szerint Leclerc nem menekülhet el a Ferraritól

Gphírek2023.05.17, 18:51

Az egykori Forma-1-es pilóta, Damon Hill szerint a Ferrari versenyzõje, Charles Leclerc az olasz istállónál ragadt, és nincs esélye arra, hogy egyhamar csapatot váltson.

Egyre nagyobb az esély Sainz távozására: ehhez a csapathoz kerülhet a Ferrari pilótája

Gphírek2023.05.15, 19:41

A Ferrari F1-es pilótáját, Carlos Sainzot korábban az Audival hozták összefüggésbe, ám spanyol sajtóhírek szerint most az Alpine szeretné megszerezni a 28 éves versenyzõt.

Leclerc továbbra is dacol, a Ferrarival akar világbajnok lenni

Gphírek2023.05.15, 08:42

Az utóbbi idõben reneteg pletyka látott napvilágot Charles Leclerc jövõjével kapcsolatban, ám a Ferrari monacói versenyzõje továbbra is kitart amellett, hogy az olasz csapattal szeretne Forma-1-es világbajnok lenni.

A Ferrari pilótája keményen kritizálta az autóját

Gphírek2023.05.10, 07:46

Charles Leclerc, a Ferrari Forma-1-es pilótája csalódottan nyilatkozott, miután autója versenytempója miatt csak a hetedik helyen végzett a Miami Nagydíjon.

A Ferrari mérnöke szerint a fizika kifogott a falnak csapódó Leclerc-en

Gphírek2023.05.09, 08:11

A Ferrarinál úgy gondolják, hogy Charles Leclerc az agresszív gondolkodása miatt szenvedett kétszer is balesetet a Forma-1-es a Miami Nagydíjon, azonban nem fogják azt mondani monacói pilótának, hogy nyugodjon meg.

Így csapódott a falnak Charles Leclerc a Ferrarival - videó

Gphírek2023.05.06, 08:41

Mint ismert, Max Verstappen autózta a leggyorsabb köridõt a Forma-1-es Miami Nagydíj második szabadedzésén, amely nem múlt el balesetek nélkül.

Csúnyán összetörtek egy Ferrarit Ausztráliában – videó

Nagyvilág2023.05.04, 14:51

Egy piros Ferrari egy ausztrál város utcáján haladt, amikor a sofõr ismeretlen okokból hirtelen elvesztette az irányítást a sportkocsi felett. Az autó összeütközött egy terepjáróval, amely az út túloldalán várakozott a forgalomban. A két jármû közötti magasságkülönbség miatt a Ferrari ékként a terepjáró alá csúszott, amely emiatt egy Subaruba csapódott – írja a Carscoops.

A Ferrari pilótáit komolyan motiválhatják az amerikai rajongók

Gphírek2023.05.04, 13:45

Frederic Vasseur csapatfõnök szerint a Ferrari erõs amerikai rajongótáborának jelenléte komoly motivációt adhat a csapatnak, hogy felzárkózzon a Red Bull mellé.

Százmillió forint értékû csodaautót törtek rommá - videó

Gazdaság2023.05.03, 15:30

Egy 135 millió forint (320 ezer font) értékû Ferrari nekicsapódott két másik autónak egy forgalmas városi utcán Ausztráliában. Mindhárom sofõr túlélte a balesetet, azonban az autók rommá törtek.

Charles Leclerc utazása rémálommá vált a reptéren - videó

Gphírek2023.05.03, 09:34

A Ferrari F1-es pilótája, Charles Leclerc tegnap utazott Miamiba, ám egy „baleset" miatt majdnem lekéste a gépet.

A Ferrari jelentõs fejlesztésekkel készül Miamira

Gphírek2023.05.02, 18:45

A Ferrari csapatfõnöke, Frederic Vasseur elmondta, hogy a soron következõ Miami Nagydíjtól kezdõdõen komoly fejlesztésekkel fognak elõrukkolni, hogy csökkentsék a lemaradásukat a Red Bullhoz képest.

Álcaautóba pattant Jákob Zoltán, de nem tudta, hogy kell vezetni

Life.hu2023.04.29, 14:22

Jákob Zoli folyamatosan tölt fel videókat saját autóiról a közösségi médiába. Nagyon büszke tûzpiros Ferrarijára, ám ezúttal úgy döntött, másik autóba ül. 

Leclerc reagált arra, hogy õ veheti át Lewis Hamilton helyét a Mercedesnél

Gphírek2023.04.27, 18:28

Az elmúlt napokban felerõsödtek azok a híresztelések, miszerint a Mercedes szeretne felkészülni Lewis Hamilton pótlására, ha a esetleg a hétszeres világbajnok a távozás mellett döntene, emiatt már tárgyalásosat kezdeményezett Charles Leclerc-kel. A Ferrari pilótája most tiszta vizet öntött a pohárba, és reagált a pletykákra.

Nem csak a pályán mûvész: megszületett Charles Leclerc elsõ saját dala - videó

Gphírek2023.04.27, 09:54

A Ferrari Forma-1-es pilótája, Charles Leclerc megvillantotta zenei tehetségét egy zongorára írt dallal, melyrõl elárulta, ez a kedvenc hangszere.

Újabb fontos ember távozhat a Ferraritól

Gphírek2023.04.26, 15:40

A Ferrari Forma-1-es csapatának sportigazgatója, Laurent Mekies elhagyja Maranellót és a Red Bull fiókcsapatánál, az AlphaTaurinál folytatja a pályafutását.

Távozik a Ferrari egyik legfontosabb embere

Gphírek2023.04.25, 16:38

Sajtóhírek szerint Laurent Mekies sportigazgató távozik a Ferraritól és a jövõben az AlphaTauri csapatánál fog új szerepkörben dogozni.

Már az olaszok se hisznek a Ferrari feltámadásában

Gphírek2023.04.25, 12:32

Az olasz sajtó szerint a Ferrari Azeri Nagydíjra tervezett fejlesztései nem fognak eredményt hozni a csapatnak.

Sejtelmesen titkolózik a Ferrari csapatfõnöke

Gphírek2023.04.24, 12:23

A Ferrari csapatfõnöke, Frederic Vasseur elégedett volt azokkal a fejlesztésekkel, amelyeket Ausztráliába vitt magával a Scuderia, de ezzel kapcsolatban nem árult el több részletet.

Ez nagyot szólna: Charles Leclerc válthatja Lewis Hamiltont a Mercedesnél

Gphírek2023.04.23, 11:31

A Ferrari ügyeiben jártas blogger, Leo Turrini arról írt, hogy információi szerint nyílt titok, hogy Charles Leclerc tárgyal a Mercedes csapatával. A német istálló ugyanis szeretne felkészülni Lewis Hamilton pótlására, ha a távozás mellett döntene a brit.

Ki akarja rúgni a sztárpilótáját a Ferrari, de ez nagyon drága mulatság lenne

Gphírek2023.04.22, 12:45

Az olasz és a spanyol sajtó egybehangzó értesülései szerint a Ferrari F1-es csapata már készül Carlos Sainz kirúgására

Feldühítették Sainzot az Audival kapcsolatos pletykák

Gphírek2023.04.21, 14:56

Az elmúlt hetekben felerõsödtek azok a híresztelések, miszerint a Ferrari pilótája, Carlos Sainz lehet az F1-hez 2026-ban csatlakozó Audi egyik versenyzõje a jövõben. A spanyolnak elege lett az esetleges csapatváltását illetõ pletykákból, és dühösen visszautasította azokat.

Megszületett a döntés Carlos Sainz melbourne-i büntetése ügyében

Gphírek2023.04.18, 15:04

Elutasították a Ferrari Forma-1-es istálló fellebbezését Carlos Sainz Jr. büntetése ügyében, amelyet a spanyol versenyzõ az április 2-i Ausztrál Nagydíjon kapott azután, hogy összeütközött honfitársával, az Aston Martinnal versenyzõ Fernando Alonsóval.

Elképesztõ történettel állt elõ a korábbi F1-es pilóta: "A Ferrari le akart igazolni Kimi Räikkönen helyére"

Gphírek2023.04.15, 12:40

A korábbi F1-es pilóta, Danyiil Kvjat szerint 2016 elején megkereste a Ferrari, hogy õ vegye át Kimi Räikkönen helyét a csapatnál. Az orosz versenyzõ azonban nem sokkal késõbb mégis a Toro Rossónál folytatta.

Az FIA vizsgálatot indít Sainz büntetésének ügyében

Gphírek2023.04.14, 18:33

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) vizsgálatot indít annak a büntetésnek az ügyében, amelyet Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzõje kapott a többször félbeszakított és újraindított április 2-i Forma-1-es Ausztrál Nagydíjon.

Hamiltonnak már nincs ideje új csapatot a csúcsra juttatni

Gphírek2023.04.08, 14:47

Lewis Hamilton szerzõdése a szezon végén lejár a Mercedesnél és egyelõre a jövõjét illetõen sok a kérdõjel. Felmerült az is, hogy a hétszeres világbajnok a Ferrarihoz igazol, ám Johnny Herbert szerint arra már nincs ideje a britnek, hogy új csapatot juttasson a csúcsra.

Még mindig nem zárult le a botrányos Ausztrál Nagydíj: a Ferrari fellebbezett Sainz büntetése miatt

Gphírek2023.04.07, 10:33

A Ferrari fellebbezést nyújtott be spanyol pilótája, Carlos Sainz büntetése ellen, amely miatt a negyedik helyett csak a 12. pozícióban végzett a múlt vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjon.

Stroll: Meghívom egy sörre, amiért ilyen rendes volt

Gphírek2023.04.06, 08:46

Charles Leclerc versenye már az elsõ körben véget ért az Ausztrál Nagydíj, miután ütközött Lance Strollal, de a Ferrari monacói pilótája nem a kanadait hibáztatta, amit az Aston Martin versenyzõje igencsak nagyra értékelt.

Damon Hill szerint jogos volt Sainz büntetése

Gphírek2023.04.05, 18:11

Bár még az áldozat Fernando Alonso is túlzónak találta Carlos Sainz Ausztrál Nagydíjon kapott büntetését, a Forma-1-es legenda, Damon Hill úgy véli, hogy jogosan szankcionálták a Ferrari pilótáját.