Fernando Alonso
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- Kimi Räikkönen
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- David Coulthard
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hamilton egy képpel vágott vissza az õt kritizáló Alonsónak, aki már békíteni akar
Lewis Hamilton egy képet tett közzé, miután Fernando Alonso rövid idõn belül másodszor kritizálta az elért eredményeit. A spanyol pilóta igyekezett a médiára hárítani a felelõsséget, majd arról beszélt, hogy nem szabad egymás ellen hergelni a szurkolókat. Mindenesetre tény: Hamilton idénye szánalmas, rendszeresen megelõzi saját csapattársa.
Alonso nagyon keményen odaszúrt Hamiltonnak
A spanyol pilóta szerint a hozzá hasonlóan kétszeres világbajnok Max Verstappen hiába marad el jelenleg öt vb-címmel Lewis Hamilton – és Michael Schumacher – mögött, a mennyiség nem feltétlenül múlja felül a minõséget.
Döntöttek Alonso büntetése ügyében
Sikerrel járt az Alpine, miután megfellebbezték a spanyol hátrasorolását az elõzõ versenyen, így Alonso megtarthatja az USA Nagydíjon szerzett 7. helyet.
Tovább folytatódik a Haas és az Alpine pályán kívüli csatája
Az Alpine fellebbezett a Haas ellen, miután az Egyesült Államok Nagydíjának elsõ óvása Fernando Alonso pontszerzõ helyezésébe került. A csapatokat csütörtökre beidézték a stewardok mexikóvárosi ülésére az Amerikai Nagydíjon történtek miatt.
Hihetetlen, megbüntették a hõsiesen versenyzõ Alonsót, pontot sem szerzett
Súlyos, 30 másodperces büntetést kapott Fernando Alonso, miután a Haas óvását követõen a sportfelügyelõk úgy ítélték meg, hogy autója nem volt elég biztonságos. A másik érintett, Sergio Pérez megtarthatta negyedik helyét.
Ismét életet menthetett a glória Alonsóék ijesztõ baleseténél - videó
Lance Strollt három rajthellyel megbüntették a következõ futamra, miután ütközött Fernando Alonsóval, és a sportfelügyelõk õt találták felelõsnek a balesetért, amely sokkal rosszabbul is végzõdhetett volna. A fantasztikus felzárkózást bemutató spanyol pilóta eredményét megóvta egy másik csapat. Frissítés: megbüntették, Alonso elveszítette a pontjait.
Alonso elárulta, hogyan lehet Verstappenbõl minden idõk legjobb pilótája
A spanyol az immár hozzá hasonlóan kétszeres világbajnok holland magasztalása mellett a Red Bull szabályszegésérõl is elmondta a véleményét.
De la Rosa elárulta, hogy mi a legjobb módja annak, hogy az Aston Martin kezelje Alonsót
Pedro de la Rosa, aki 2023-ban csatlakozik az Aston Martinhoz, hogy vezesse a fiatal pilóták programját, elárulta, hogy szerinte hogyan kellene a csapatnak kezelnie a hozzájuk érkezõ Fernando Alonsót.
Alonso kifakadt: Mit mûveltek velem egész évben?!
A rekordot döntõ spanyol pilóta így reagált az Alpine újabb botrányos döntése után, de csapattársa is részesült taktikai baklövésbõl, hiszen õ sem tudta, hogy vége a versenynek. A kétszeres világbajnok szerint csapata kétszer is nagyot hibázott a futamon, végül így is sikerült a hetedik helyen befejezni a Japán Nagydíjat.
Az optimista Alonso figyelmeztette Verstappenéket
Fernando Alonso figyelmeztette az élmezõny pilótáit, hogy velük ellentétben az Alpine-nak nem lesz veszítenivalója a Japán Nagydíjon. Az enstone-iak pilótái elégedettek az idõmérõvel, és mindketten bizakodva várják a futamot.
A balszerencsés Alonso kicsit elszámolta magát
Úgy véli, a mûszaki hibák és egyéb zûrök nélkül közel lenne a Mercedes pilótáihoz a bajnokságban, de a bámulatos teljesítmény ellenére ez túl optimista feltételezés tõle.
Alonso: Amit Verstappen tud, azt nem lehet tanítani
Fernando Alonso szerint Max Verstappen olyan képességekkel rendelkezik, amelyeket nem lehet tanítani, és kívánja, hogy a címvédõnek több szerencséje legyen, mint amennyi neki jutott. Válaszul a holland pilóta kijelentette, hogy a kétszeres F1-es világbajnok is sokkal többet ért volna el az elõzõ évtized domináns autóival.
Ocon büszke az Alonso elleni teljesítményére
Úgy véli, Lewis Hamilton óta senki sem került ilyen közel a kétszeres bajnok szintjéhez csapattársként. Örülne, ha a megítélése kicsit jobb lenne.
Russell elbúcsúzott a legendás pályafutását befejezõ Federertõl - képek
George Russell ellátogatott a teniszezõk Laver Kupájára, ahol találkozott a pénteken megható körülmények között búcsúzó legendával, Roger Federerrel. A svájci klasszis visszavonulásáról más F1-es pilóták is megemlékeztek.
Az Aston Martin mérnöke szerint Vettel egy gép, annyira profi
Az Aston Martin teljesítményigazgatója nem lát változást Sebastian Vettel hozzáállásán, amióta eldöntötte, hogy az idény végén visszavonul. Tom McCullough szerint a négyszeres világbajnok rengeteget adott a csapatnak, de már nagyon várják Fernando Alonso érkezését.
Ez a véleménye Alonsónak a rekorddöntésrõl
A következõ versenytõl Fernando Alonso lesz a csúcstartó az F1-es futamokon való részvételekben, és ennek kapcsán megemlített egy hihetetlen számot, hány versenyig juthat.
Alonso megint a médiára panaszkodott Hamilton leidiótázása után
Bocsánatot kért ellenfelétõl a Belga Nagydíjon használt szavakért, ugyanakkor felhívta rá a figyelmet, hogy amikor egy latin pilótára mondanak hasonlókat, azon senki sem kapja fel a vizet. Személyesen is bocsánatot kér majd Hamiltontól.
Alonso: A Ferrarinál mindig furcsa stratégiákat követnek
Fernando Alonso a futam végén cserélt pozíciót Charles Leclerc-el Belgiumban, miután a Ferrari megkockáztatta, hogy a leggyorsabb körért kiállítja a boxba a monacóit. A stratégia balul sült el, így Leclerc bukta az ötödik helyezést.
Alonsót bosszantják a vádak, szidják az Alpine fõnökét
A kétszeres világbajnok tagadja, hogy a csapatváltással kapcsolatos bejelentésnél összejátszott Oscar Piastri menedzserével, Mark Webberrel, ami miatt hoppon maradt az Alpine. Utóbbi csapatfõnökének a McLaren üzent egy nem túl hízelgõ megjegyzéssel.
Az Astonnál úgy számolnak, Alonso 45 éves korán túl is versenyezhet
Következõ csapatának fõnöke, Mike Krack nem látja problémának a spanyol életkorát, és úgy véli, különösebben nem kellett gyõzködniük a csapatváltásról, mert a dörzsölt Alonso a kapcsolatai révén tisztában volt az Aston Martin nagyszabású terveivel.
Váratlan tanáccsal látta el Jean Alesi Sebastian Vettelt
Lehet, hogy a szezon végén Sebastian Vettel visszavonul a Forma-1-tõl, de egy korábbi Ferrari-pilóta arra buzdítja, hogy maradjon közel a motorsporthoz valamilyen formában.
Alonso: Meg kell semmisítenem mások erõsségeit
Fernando Alonso elárulta, a különbözõ trükközéseivel az a célja, hogy lerombolja mások erõsségeit, és ezt nem csak a Forma-1-ben, illetve az autósportban használta. A 41 éves pilóta szerint jelenleg jobb versenyzõ, mint amikor 2018-ban otthagyta a sportágat.
Sokkoló, hogy mennyit keresnek a Forma-1-es pilóták
A hétszeres brit Forma-1-es világbajnok, Lewis Hamilton a legjobban fizetett pilóta, ez nem meglepõ. A 37 éves brit az elmúlt nyolc szezonból hatban megszerezte a világbajnoki címet a Mercedesnél. A második helyen álló versenyzõt is kitalálhatják a legtöbben, hiszen az nem más, mint Max Verstappen. A lista további helyezettjeinek a sorrendje viszont meglehetõsen váratlan.
Hamilton elárulta kit tekint az eddigi legnagyobb F1-es riválisának
Lewis Hamilton elérte azt a mérföldkövet, hogy több mint 300 nagydíjon indult az F1-ben, és ezalatt számos nagy ellenféllel is meg kellett küzdenie. A hétszeres világbajnok most elárulta, hogy visszatekintve az elmúlt 300 futamra, ki volt az aki a leginkább feladta neki a leckét, és akivel a legnagyobb csatákat kellett vívnia.
Alonso felidézte Vettel visszavonulása kapcsán, hogy anno õ miért hagyta ott az F1-et
A hírt követõen, miszerint korábbi riválisa, Sebastian Vettel 2022 végén visszavonul a Forma-1-tõl, Fernando Alonso úgy reagált, hogy lehetségesnek véli azt, hogy a német egyes indokai, amiért elhagyja a sportágat, megegyezhetnek azzal amit õ érzett, amikor 2019 és 2020 között szünetet tartott a Forma-1-es karrierjében.
Összeesküvés történt Alonso és a botrányt kirobbantó pilóta között?
Otmar Szafnauer, az Alpine csapatfõnöke egyáltalán nem zárja ki, hogy Fernando Alonso, valamint Oscar Piastri, illetve menedzsereik összejátszottak, aminek következtében a csapat nagy valószínûséggel mindkét versenyzõjét elveszíti. Egy korábbi F1-es pilóta szerint Flavio Briatore keze van a dologban.
Az Alpine fõnöke tombol és gyalázkodik
Otmar Szafnauer év elején éppen attól az Aston Martintól érkezett az Alpine-hoz, ahová 2023-tól Fernando Alonso igazol a jelenlegi csapatából, így jól ismeri, milyen háttérrel fog szembesülni a spanyol. A romániai születésû szakember azt is elismerte, több hûséget várt a szerzõdéshosszabbítását letagadó Oscar Piastritól.
A Red Bull tanácsadójának leesik az álla, a korábbi világbajnok viszont értetlen Alonso miatt
Helmut Markónak a spanyol teljesítménye, Emerson Fittipaldinak viszont inkább a váratlan csapatváltása az év meglepetése.
Nem akartak Schumacheréhez hasonló visszaesést látni Alonsótól, ez vezetett a távozásához
Otmar Szafnauer úgy gondolja, az Alpine rövidebb távú, feltételes szerzõdésajánlata nem felelt meg a spanyolnak. A csapat viszont el akarta kerülni, hogy Michael Schumacherhez hasonlóan Alonso teljesítménye is visszaessen 40-es éveiben.
Botrány a Forma-1-ben: egyszerre két versenyzõjét is elveszíthette a francia csapat
A Hungaroringen rendezték meg a nyári szünet elõtti utolsó Forma-1-es futamot. A regnáló világbajnok, Max Verstappen gyõzelmével zárult verseny nemcsak a holland sikere, hanem a Ferrari csapatának elhibázott taktikája, és az átigazolási piac felbolydulása miatt is emlékezetes marad.
Mi ez az újabb káosz, amit Alonso okozott?
Váratlan átigazolásával a spanyol klasszis olyan pofont adott a csapatának, hogy a fal adta a másikat, hiszen az utódjának szánt fiatal tehetség is hajmeresztõen reagált. Zavaros jogi vita van kialakulóban az Alpine-nál, miután Alonso cseppet sem korrekt távozása láncreakciót indított el.
Korábbi csapattársa szerint rossz döntést hozott a csapatot váltó Alonso
Miután hétfõn bombaként robbant a hír, hogy 2023-tól Fernando Alonso veszi át a visszavonulását múlt héten bejelentõ Sebastian Vettel helyét az Aston Martinnál, Otmar Szafnauer és Felipe Massa is elmondta a véleményét az átigazolásról.
Egy kétszeres világbajnok lesz Vettel utódja az Aston Martinnál
A visszavonulását a Magyar Nagydíj elõtt bejelentõ németet egy nála is rutinosabb pilóta váltja jövõre, hiszen Fernando Alonso az Alpine-t elhagyva csatlakozik az Aston Martin csapatához.
Fernando Alonso nagyon ideges a csapattársára az érthetetlen viselkedése után
A Magyar Nagydíj tavalyi futamgyõztese ezúttal kétszer is a kétszeres világbajnok ellen fordult Mogyoródon. Esteban Ocon a rajtnál, majd egy bokszkiállása után is szándékosan feltartotta a spanyolt, mindkétszer komoly elõnyhöz juttatva a riválisaikat.
Alonso cáfolta, hogy Vettel megüresedett helyére pályázna
Fernando Alonso elárulta, nem célja, hogy jövõre átvegye Sebastian Vettel helyét az Aston Martinnál, és mivel az élcsapatoknál nincs szabad ülés, az Alpine projektjét akarja sikerre vinni. Rajta kívül más versenyzõk is leszögezték, hogy nem váltanak zöld overálra.
Fernando Alonso csodaszép új szerelmével ünnepelhet Magyarországon
Fernando Alonso nagy reményeket fûz a magyar futamhoz, hiszen itt nyerte élete elsõ Forma-1-es versenyét. Új szerelme biztosan itt lesz, hogy szurkoljon és vele együtt ünnepeljen.
Hamiltonra rémisztõ jövõ vár a történelem alapján
A 300. vagy késõbbi versenyén még soha, senki sem nyert futamot a Forma-1-ben. A brit ehhez a mérföldkõhöz érkezik a hétvégén, és megnevezte, karrierjében kit érzett a legkeményebb ellenfelének.
Alonso: Az F1 unalmas és kiszámítható
Érzi a csapata fejlõdését és szórakoztatóbbnak tartja az idei szezont a tavalyinál, ám továbbra is unalmasnak és kiszámíthatónak gondolja a sportágat a kétszeres világbajnok Fernando Alonso, akit ezáltal az apró örömök motiválnak.
Alonsót újabb hihetetlen balszerencse fosztotta meg a bravúros eredménytõl
Fernando Alonso akár a középmezõny elejéig felzárkózhatott volna az Osztrák Nagydíjon, ám a spanyol pilótát ismét hatalmas balszerencse sújtotta. A kétszeres F1-es világbajnok ettõl függetlenül élvezte a versenyzést, és még arra is volt ideje, hogy elõzés közben mutogasson ellenfelének.
Alonso teljesítményét hihetetlennek tartja egy másik kétszeres világbajnok
A 2012-es Német Nagydíj óta elõször indulhatott az elsõ sorból Fernando Alonso Kanadában, a teljesítménye pedig a hozzá hasonlóan kétszeres világbajnok Mika Häkkinent is lenyûgözte.
Megbüntették a kamikaze módjára vezetõ Alonsót, több pozíciót is bukott
Fernando Alonso 5 másodperces büntetést kapott, miután a Kanadai Nagydíj végén többször irányt váltott Valtteri Bottas elõtt. Az Alpine pilótája ennek következtében a hetedikrõl a kilencedik pozícióba esett vissza. A kétszeres F1-es világbajnok úgy véli, a futam elején a dobogóért harcolt, de aztán motorprobléma hátráltatta, és sokat kellett kockáztatnia.
Alonso nem számít dobogós eredményre
Szerinte a Ferrari és a Red Bull annyival gyorsabb, hogy a hátrébbról induló autói ellen sincs esélye, és az 5. hely megszerzését már gyõzlemeként élné meg Kanadában.
Alonso már az elsõ kanyarban megtámadná Verstappent Kanadában
Max Verstappen a Kanadai Nagydíj idõmérõjén megszerzett pole pozíciója ellenére nem számít könnyû versenyre Montrealban. A meglepetésre mellõle induló Fernando Alonso már a futam elején támadni akar, honfitársa, Carlos Sainz pedig elárulta, hol vesztette el az esélyt az elsõ sorra.
Változtathatnak az idõmérõs szabályokon
A Forma-1-es pilóták közül többen is támogatják a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) azon kezdeményezését, hogy megbüntetik azokat, akik piros vagy sárga zászlót okoznak az idõmérõn, ezzel tönkretéve a riválisok gyors köreit.
Alonsót azzal vádolják, hogy szándékosan szúrt ki ellenfeleivel
Az Azeri Nagydíj idõmérõjének elsõ szakaszában kiesett Alexander Albon szerint Fernando Alonso szándékosan hajtott ki a bukótérbe a Q1 végén, amivel tönkretette a mögötte haladók körét. A kétszeres F1-es világbajnok tagad, de együttérez ellenfelével, és úgy véli, vissza kellene hozni a régi rendszert.
A rekorddöntésre készülõ Alonso lehet a hétvége meglepetésembere
A pénteki szabadedzésekbõl kiindulva egy ember veszélyeztetheti reálisan a Ferrari és a Red Bull bakui fölényét: Fernando Alonso. A spanyol tudott mindkét gyakorláson a legközelebb maradni a két élcsapathoz, az FP2-n ráadásul Carlos Sainzot maga mögé is tudta utasítani.
A sérülten teniszezõ Alonso ülését igencsak veszélyezteti az ausztrál tehetség
A kézproblémákkal küzdõ kétszeres világbajnok Monte-Carlóban maradt kikapcsolódni, Otmar Szafnauer csapatfõnök szerint viszont egyelõre nem alakult úgy a spanyol idénye, hogy biztos legyen a jövõ évi helye az istállónál.
Alonso szörnyû fájdalmak közepette versenyzik
Fernando Alonso pontokat szerzett a Monacói Nagydíjon, annak ellenére, hogy olyan kézzel versenyzett, amely szerinte egy "roncs". A sebesülést az Ausztrál Nagydíjon, a kvalifikáció során bekövetkezett balesetekor szerezte.
Humorosan reagált Alonso az "ostoba" balesetére
Elbambult, ezért csúszott a palánkba a monacói idõmérõ végén. Saját bevallása szerint is buta hibát követett el, ami nélkül az 5. helyet célozta volna meg.
Ezt mondták a versenyzõk arra, hogy eltûnhet a monacói pálya a Forma-1-bõl
Az utóbbi napokban felvetõdött, hogy a Monacói Nagydíjnak már nem annyira biztos a helye a versenynaptárban, mint korábban volt, mivel alig lehet elõzni a pályán. A pilóták azonban a problémák ellenére szívesen versenyeznek a hercegségben.
Alonso már nem vágyik annyira a mesterhármasra
Elismerte, nem biztos, hogy visszatér az Indy500-ra, vagyis lehet, hogy nem teljesíti a "tripla koronához" szükséges mindhárom feltételt. Azt mondja, az utóbbi alkalmakkor már nem élvezte az oválpályás versenyzés klasszikus megmérettetését.
Alonso beszélt arról, hogy tervezi-e a visszavonulását a szezon végén
Annak ellenére, hogy õ a legidõsebb pilóta az F1-es rajtrácson, és az Alpine szeretne ülést adni az ausztrál Oscar Piastrinak, Fernando Alonso visszautasította azokat a felvetéseket, amelyek szerint a szezon végén véget érne az F1-es karrierje. Mégis sok olyan faktor játszik szerepet az Alpine csapatnál, ami miatt nem lehet biztos a jövõjét illetõen a spanyol.
Alonso gyõzelemként éli meg hazai pontszerzését
Noha a balul sikerült idõmérõ és a motorcsere következtében az utolsó helyrõl rajtolt, végül a kilencedik helyig fel tudott kapaszkodni a spanyol. Esteban Ocon szintén tökéletesnek értékelte a vasárnapját, és elmondása szerint, ha ráéreznek az egykörös tempóra is, Monacóban meglephetik az élmezõnyt is.
Elrontott idõmérõje után Alonsót meg is büntetik - a Spanyol GP rajtrácsa
Azt követõen, hogy Fernando Alonso már a Q1-ben kiesett a Spanyol Nagydíj idõmérõjén, miután az Alpine rossz ütemben engedte ki, a 40 éves versenyzõt még meg is büntetik. A spanyol pilótánál ugyanis teljes erõforráscserét hajtottak végre, és mivel a kipufogót leszámítva minden alkatrészbõl átlépte a megengedett limitet, automatikusan a rajtrács végérõl indul. Ennek köszönhetõen Lance Stroll és a két Williams egy-egy pozíciót nyert.
Alonso elmondta, mit választana a fiatalodás helyett
Úgy érzi, olyan jó kondiban van, mint 25-30 évesen, örömmel edz és készül a versenyekre. Aggódott, hogy esetleg nem veszi fel újra a ritmust az F1-tõl távol töltött két év után.
Alonso élesen kritizálta az FIA-t, vizsgálatot indíthatnak ellene
Fernando Alonso szerint igazságtalan volt a Miami Nagydíj után kapott büntetése, ám a kétszeres F1-es világbajnok itt nem állt meg, és többek között az F1 egyik új versenyigazgatójába is beleszállt. Sajtóértesülések szerint a 40 éves pilótát beidézik a barcelonai sportfelügyelõkhöz.
Alonso nem akar visszavonulni, sõt, a csapatváltást sem zárja ki
Fernando Alonso elárulta, továbbra sem adta fel a reményt, hogy egyszer minden összeáll, és harcba szállhat harmadik F1-es világbajnoki címéért. A spanyol pilóta még nem tárgyalt az Alpine-nal a hosszabbításról, és azt sem zárta ki, hogy más csapatnál folytatja pályafutását.
Alonso együttérez Hamiltonnal, amiért most nem a gyõzelemért harcol
Több olyan klasszis is van a jelenlegi F1-es mezõnyben, akik nem életük eredményeit produkálják. Fernando Alonso, Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo számára már volt lehetõség megszokni ezt a helyzetet, Lewis Hamiltonnak azonban újdonságot adnak ezek az érzések – Alonso teljesen megérti, min megy most keresztül a hétszeres világbajnok.
Senki sem akart Hamilton autóján dolgozni az elsõ szezonjában
Visszarepített minket 2007-be a McLaren korábbi szerelõje, és felelevenítette, milyen hangulat uralkodott a csapatnál az emlékezetes Fernando Alonso-Lewis Hamilton viszály évében. Elmondta, hogy az istállónál nem számítottak kiemelkedõ bemutatkozó szezonra a brittõl.
Alonsóék miatt a gazdag ember gondjait kell megoldania az Alpine-nak
Laurent Rossi elárulta, nincs könnyû dolguk, mivel Fernando Alonso és Esteban Ocon mellett elõbb-utóbb a rendkívül tehetséges Oscar Piastrinak is lehetõséget kell adniuk. Az Alpine márkaigazgatója ugyanakkor hozzátette, hogy ezek kellemes gondok.
Alonso: Megérdemeltem a büntetést
Miután kiütötte a versenybõl Pierre Gaslyt, Alonso elismerte a hibáját és elnézést kért vetélytársától. Jogosnak tartja az idõbüntetést.
Alonso a pilótaparádé alatt mesteri tervet dolgozott ki
Fernando Alonso elmagyarázta, hogy egy különösen lassú pilóta felvonulás Miamiban hogyan segített neki egy szenzációs elsõ körben, amivel a 11. helyrõl a 7. helyre ugrott elõre. Az Alpine versenyzõje azt mondta, hogy a Miami Nagydíj "minden idõk leglassúbb pilótaparádéja" segített neki egy csapásra három autót megelõzni az elsõ körben.
Alonsót másodszor is megbüntették, elvesztette Miamiban szerzett pontjait
Fernando Alonso utólagos büntetést kapott a Miami Nagydíjat követõen, miután a sportfelügyelõk szerint jogosulatlan elõnyt szerzett a pálya elhagyásával. A kétszeres F1-es világbajnok ezzel visszaesett a 11. helyre, pontjai Alexander Albonhoz, valamint Lance Strollhoz vándoroltak.
Alonso tíz éve volt utoljára ilyen versenyképes
A kétszeres világbajnok spanyol úgy gondolja, 2012-ben volt utoljára ennyire jó autója, noha az eddigi négy hétvégén mindössze két pontot szerzett. Az eddig peches Alonso és Otmar Szafnauer csapatfõnök szerint is sokkal több van az Alpine-ban, mint amennyit eddig mutatott, ezt pedig már a mai futamon is meg szeretnék mutatni.
Kifakadtak a pilóták, miután az FIA nem módosított a balesetek helyszínén
Többen kérdõre vonták az FIA-t a Miami Nagydíj szombati napja után, hogy a figyelmeztetés ellenére miért nem változtattak Carlos Sainz bukásának helyszínén, ahol aztán Esteban Ocon is falnak csapódott. Mások elnézõbbek a szövetséggel szemben, de a következõ idényre õk is módosításokat várnak.
Alonso szerint nincs semmi meglepõ Hamilton rossz eredményeiben
Fernando Alonso úgy véli, Lewis Hamilton továbbra is remekül vezet, de mivel ezúttal nem õ rendelkezik a legjobb autóval, természetes, hogy a korábbiaknál jóval gyengébb eredményekre képes. A kétszeres F1-es világbajnok annak ellenére is motivált, hogy az élcsapatokkal most sem tudja felvenni a versenyt.
Alonso: 30 pontot is szerezhettem volna az elmúlt versenyeken, mégis csak kettõ van
Fernando Alonso a szezonban másodjára kényszerült az Emilia Romagna Nagydíjon, rengeteg pontot bukott ismét, mint ami állítása szerint járna neki. A spanyol úgy véli, akár 30 pontot is szerezhetett volna a 2022-es szezon eddigi négy futama alatt, de ehelyett csak kettõt tudhat a magáénak.
Alonso felidézte, hogyan gyõzte le legendás csatában Schumachert
Az Alpine kétszeres világbajnoka az imolai versenyhelyszín kapcsán elmondta, milyen volt védekezni Schumacher támadása ellen 2005-ben. A Ferrari klasszisa hatalmasat hajrázott, de Alonso ellenállt.
Alonso csapatának tartalékpilótája az F1-es bemutatkozás küszöbén
Az utolsó pillanatig tervben volt, hogy Oscar Piastrit már a hazai nagydíjának egyik szabadedzésén is láthatjuk, az Alpine azonban végül nem kockáztatott a bevetésével. A csapat vezérigazgatója szerint azonban az ausztrál tehetség annyira remekül teljesít a szimulációkon, hogy már tényleg csak idõ kérdése, hogy mikor próbálhatja ki élesben is az A522-t.
Alonso: Nehéz elfogadni a folyamatos pechet, most egy dobogót buktunk
Fernando Alonso elkeseredetten nyilatkozott, miután a szerencse megint nem neki kedvezett az Ausztrál Nagydíjon. A kétszeres F1-es világbajnok szerint a hétvége peches eseményei nélkül felállhatott volna a dobogóra.
Gasly felajánlotta az FIA-nak, hogy az intim testrészeit ellenõrizzék
A biztonságra hivatkozva az FIA mostantól szigorúbban fogja ellenõrizni a pilóták alsónemûjét. Ennek kapcsán Pierre Gasly szúrós megjegyzést tett, de mások, köztük Lewis Hamilton és Fernando Alonso sem értik, hogy miért vált szükségessé az intézkedés.
Alonso: Befértem volna az elsõ három helyezett közé
Bosszantja, hogy mindig akkor romlik el az autója, amikor gyors, az ausztráliai idõmérõn is így járt. Pedig pole pozícióért is harcban állt, a legjobb három hely valamelyikét szerinte biztos elcsípte volna.
Újabb motorprobléma, ezúttal Alonso autójában
Miután Fernando Alonso feladni kényszerült a Szaúd-Arábiai Nagydíjtat, az Alpine mérnökei egy meghibásodott vízszivattyúra gyanakodtak a fellépõ probléma kapcsán. Ilyen esetekben, amikor a hiba nem konkrétan a motoregységben van, de kénytelenek kicserélni azt is, a hiba megszüntetése érdekében, a csapat büntetés nélkül cserélheti azt ki.
Alonso elárulta, meddig tervez még az F1-ben versenyezni
Fernando Alonso egyelõre távol áll attól, hogy újra a világbajnoki címért harcoljon, de töretlenül hisz benne, hogy õ és az Alpine képes lehet felnõni a feladathoz. Szerinte ehhez akár még több évre is szükség lehet.
Ocont és fõnökét sem zavarta a két Alpine értelmetlen párharca
Elsõ és második ránézésre is csak magával szúrt ki az Alpine, amikor engedte csatázni Fernando Alonsót és Esteban Ocont a Szaúd-arábiai Nagydíjon, ám sem az istálló csapatfõnöke, sem a francia pilóta nem gondolta úgy, hogy gond lett volna ezzel.
Nõk vezették Räikkönen egykori autóját és történelmet írtak
Az Alpine színeibe festettek egy tíz ezelõtti F1-es autót, amellyel két autóversenyzõ hölgy több helyszínen vezetett Szaúd-Arábiában, hogy népszerûsítsék a sportágat a nõk körében.
Brundle: Alonso még mindig elég jó ahhoz, hogy világbajnok legyen
Fernando Alonsón nem fog a kor Martin Brundle, a Sky Sports szakértõje szerint. Az expilóta úgy véli, manapság jobban tudnak érvényesülni az idõsebb versenyzõk a Forma-1-ben.
Izgalmas párosítások, utolsó pillanatos igazolás - bemutatjuk az idei F1-es mezõnyt
Hamarosan vége a várakozásnak, hiszen a jövõ heti Bahreini Nagydíjjal ténylegesen elkezdõdik a Forma-1 új korszaka. Bemutatjuk a mezõny tíz csapatát, illetve húsz pilótáját, kiemelve, hogy mire érdemes figyelni velük kapcsolatban.
- címkék:
- Daniel Ricciardo
- Sergio Pérez
- Valtteri Bottas
- Max Verstappen
- Mick Schumacher
- Esteban Ocon
- Nicholas Latifi
- Pierre Gasly
- Lance Stroll
- Charles Leclerc
- Lando Norris
- George Russell
- Alexander Albon
- Cunoda Juki
- Csou Kuan-jü
- Carlos Sainz
- Fernando Alonso
- Lewis Hamilton
- Sebastian Vettel
- Forma-1-es hír
- Forma-1 magazin
- GPhírek
- Williams
- Mercedes GP
- Scuderia Ferrari
- McLaren Racing
- Haas F1 Team
- Alfa Romeo Racing
- Scuderia Alpha Tauri
- Aston Martin F1 Team
- Alpine F1 Team
- Red Bull Racing
- Címkefelhõ »
Hamilton és Schumacher is reagált az orosz-ukrán háborúra
Bár az Oroszország és Ukrajna közötti háborús konfliktus kitörésének napján is megszólaltak néhányan az F1-es mezõnybõl, azóta még többen reagáltak az eseményekre. Így tett többek között Lewis Hamilton, a többi csapatnál jobban érintett Haasnál vezetõ Mick Schumacher, valamint Pierre Gasly, akinek vannak ismerõsei az országban.
Bárhogy dönt az F1, Vettel kihagyja az Orosz Nagydíjat
Sebastian Vettel az orosz-ukrán konfliktusról érkezõ hírek hallatán kijelentette, biztosan nem vesz részt az idei Orosz Nagydíjon, függetlenül attól, hogy megrendezik-e. A német pilóta mellett Max Verstappen is állást foglalt az ügyben.
A Red Bull fõnöke és Alonso sem ért egyet Masi kirúgásával
Christian Horner és Fernando Alonso sem rúgta volna ki Michael Masit a Forma-1 versenyigazgatói székébõl, elõbbi túl keménynek tartja a döntést. George Russell szerint viszont inkorrekt volt, ami a tavalyi Abu-dzabi Nagydíjon történt.
Megérkezett Alonso 2022-es autója, a rózsaszínre festett Alpine
Párizsban, a Tokiói palotában rántotta le a leplet az Alpine az idei Forma-1-es versenyautójáról, az A522-esrõl. Legalábbis hivatalosan, a valódi kocsi ugyanis már Barcelonában, az elsõ teszt helyszínén van, de azért errõl is láthattunk rendereket.
A szurkolókra bízná a döntést Alonso a sprintfutamok jövõjérõl
Az Alpine versenyzõje emlékeztetett, hogy a szurkolók kedvéért vezették be a sprintversenyeket a Forma-1-ben, ezért õket kérdezné meg arról, maradjon-e a formátum és mit változtassanak rajta.
Schumacherrel ellentétben Alonso 40 fölött is nyerhet, de ez nem rajta múlik
Fernando Alonso az idén lesz 41 éves, és ha nyerni tudna legalább egy futamot az Alpine-nal, azzal olyat tenne, amire 27 éve nem volt példa. A kétszeres világbajnok tavaly bizonyította, hogy rajta semmi sem fog múlni.
Verstappen az élrõl csapta falnak az autót a virtuális Le Mans-i 24 óráson
Max Verstappen vezetõ helyrõl esett ki a virtuális Le Mans-i 24 órás versenyen. Kiss Norbert és Juan Pablo Montoya pilótaként, Fernando Alonso csapatvezetõként vett részt a viadalon, de a futam egyiküknek sem hozott sikerélményt.
A viharos múlt ellenére Alonso örül a Honda sikereinek
Fernando Alonsót örömmel töltötte el a Honda világbajnoki címe annak ellenére, hogy a McLarennél korántsem volt felhõtlen a kapcsolata a japán gyártóval.
Alonso: Óriási luxus, hogy visszatérhettem a Forma-1-be
Fernando Alonso szerint nagyon kevesen tehetik meg, hogy hozzá hasonlóan saját döntésbõl távozzanak az F1-bõl, majd visszatérjenek oda. A spanyol pilóta elárulta, mi okozta számára a legnagyobb nehézséget a tavalyi évben.
Fernando Alonso nem olyan, mint amilyennek sokan gondolják
Rendszerint ugyanazokkal, a kedélyállapotára vonatkozó kérdésekkel kell szembenéznie Fernando Alonsónak, miközben õ úgy érzi, hogy az évek során nem sokat változott ezen a téren. A kétszeres világbajnok szerint errõl a 2007-es, elsõ mclarenes idénye tehet.
Alonso nem bánkódik a pályafutása miatt: mindenki azt kapja, amit megérdemel
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso nem tartja igazságtalannak, hogy csak kétszer ért fel a csúcsra a Forma-1-ben, és inkább úgy tekint a pályafutására, mint ami így is jóval sikeresebb volt annál, mint amit a kezdetekkor remélt.
Alonso odaszúrt a furcsa ruhákat hordó, sértõdött Hamiltonnak
Max Verstappen apja után a kétszeres világbajnok Fernando Alonso is elmondta, hogy Lewis Hamilton teljesen elzárta magát a többi versenyzõtõl és külön világban létezik. A spanyol szerint ez az oka annak, hogy már nem olyan a kapcsolatuk, mint korábban.
Alonsót újra meg kell mûteni, felkészültebben várná a következõ szezont
Még át kell esnie egy mûtéten Fernando Alonsónak, mielõtt megkezdené a felkészülést a 2022-es F1-es szezonra.. A kétszeres világbajnok bízik benne, hogy jövõre szintet léphet az Alpine-nal.
Vettel, Alonso és Hamilton is különdíjakat nyert az idei szereplésükért
Három F1-es pilóta is különdíjakat érdemelt az idei szereplésük alapján. Sebastian Vettelt a legtöbb elõzésért jutalmazta az F1 jogtulajdonosa, Fernando Alonso és Lewis Hamilton FIA-s elismeréseket kapott.
Alonso megosztaná a világbajnoki címet Verstappen és Hamilton között
Bár továbbra is úgy gondolja, hogy egy hajszállal Max Verstappen érdemelte meg jobban a világbajnoki címet, Fernando Alonso legszívesebben megosztaná a trófeát a holland pilóta, valamint Lewis Hamilton között. Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo egyaránt sajnálja a Mercedes versenyzõjét, Sergio Pérez viszont örül, hogy hozzájárulhatott csapattársa sikeréhez.
Alonso: Verstappen idén mindenkinél jobban vezetett
A kétszeres F1-es világbajnok szerint Max Verstappen megérdemelné a világbajnoki címet, a konstruktõri trófeát viszont a Mercedesnek adná. Carlos Sainz reméli, hogy fair küzdelem lesz.
Alonso hungaroringi védekezését is jelölték az FIA különdíjára
A Katari Nagydíjon szerzett dobogós helye mellett Fernando Alonso az FIA különdíjára is esélyes, miután jelölték a Hungaroringen nyújtott produkciójáért.
Ricciardo labirintushoz, Sainz Makaóhoz hasonlította a szaúdi pályát
A pilóták többsége élvezte a száguldást a most debütáló dzsiddai utcai pályán a Szaúd-arábiai Nagydíj pénteki napján. Fernando Alonso szerint a Forma-2-es futamok alapján kiderül, hogy valójában mennyire lesz könnyû az elõzés.
Vettel és Alonso Räikkönen ellen szövetkezett az F1 különdíjáért
Az idény végén kiosztják a legtöbb elõzésért járó különdíjat, és ennek kapcsán Sebastian Vettel Fernando Alonsóval közösen eszelt ki egy tervet, amivel egymást segíthetik Kimi Räikkönennel szemben. A humorizálás mellett azonban mindketten elismerték, hogy a finn versenyzõnek kellene vezetni a ranglistát.
Vettel: Ha valaki vitatkozik Räikkönennel, akkor nem õ lesz a hibás
A mezõny két többszörös világbajnoka is méltatta a jövõ hétvégén elbúcsúzó Kimi Räikkönent. Sebastian Vettel és Fernando Alonso is kiemelte, hogy a pályán kívül a finn pilóta kedves ember.
Továbbra sem világos, hogy ezután is szabályos-e, amit Verstappen Hamiltonnal csinált
Több pilóta sem tudja minden kétséget kizáróan, hogy ezentúl mit tehet meg a másikkal verseny közben, és mit nem. Fernando Alonso szerint fekete-fehér szabályok kellenek, Lando Norris szerint viszont erre úgysincs lehetõség.
Alonso: Nem volt sok csatám Hamiltonnal, és ez hiányzik
Fernando Alonso részletesen beszélt F1-es karrierjének három legnagyobb riválisáról. A sportág kétszeres bajnoka Michael Schumachert tartja legnagyobb ellenfelének, Lewis Hamiltonnal kapcsolatban kiemelte, hogy keveset csatáztak, és ma már Sebastian Vettel eredményeit is elismeri.