fenyegetés
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Saját lányát kényszerítette szexre egy nógrádi asszony
Évekre fegyházba kerülhet az a negyvenéves nő, aki férje halála után elhanyagolta gyerekeit, 2019-től kezdve pedig az új párjával együtt fenyegetéssel prostitúcióra kényszerítette az idősebb lányát. 47 éves, büntetett előéletű partnere is több évnyi fegyházbüntetésre számíthat.
„Néhány szék alatt csőbomba lesz" - robbantással fenyegetőzött egy férfi Budapesten
A fővárosi rendőrök elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint bombák elhelyezésével fenyegetőzött az interneten egy budapesti rendezvénnyel kapcsolatban. A rendőrök robbanószert nem találtak, a férfit pedig előállították - írja a police.hu.
- címkék:
- bomba
- fenyegetés
- Címkefelhő »
A hisztiző Cristiano Ronaldo megfenyegette a szövetségi kapitányt? Reagált a portugál fociszövetség
Csütörtökön arról cikkeztek a portugál lapok, hogy Cristiano Ronaldo a szövetségi kapitánnyal, Fernando Santossal folytatott beszélgetése során azzal fenyegetőzött, elhagyja a válogatottat. A Portugál Labdarúgó Szövetség (FPF) máris közleményt adott ki az ügyben.
Biztonsági fenyegetés miatt kiürítették a karácsonyi vásárokat Düsseldorfban
Megdöbbentő felfedezés: pusztító aszteroidák közelítenek a Föld felé
Az Európai Űrügynökség (ESA) állandóan frissülő kockázati listája az összes olyan objektum katalógusa, amelyre nem nulla becsapódási valószínűséget számoltak ki - vagyis becsapódhat a Földbe.
Dohányboltot akart kirabolni egy frissen szabadult bűnöző Kiskunfélegyházán
Mindössze néhány nappal korábban szabadult a börtönből az a férfi, aki egy kiskunfélegyházi dohányboltban megfenyegette az ott dolgozó nőt. Azt mondta neki, hogy kitekeri a nyakát, majd követelte, hogy adja át neki a kasszában lévő pénzt. Az eladó kiszaladt az üzletből, majd kívülről megfogta az ajtó kilincsét, és bezárta a boltba a férfit. Ezután hívta a rendőröket.
Kinyomom a szemed -- üvöltötte a kiskunhalasi férfi szomszédjának, aztán megverte a saját anyját
Egy kiskunhalasi férfi június óta napi rendszerességgel azzal fenyegette szomszédasszonyát, hogy kinyomja a szemét, elvágja a torkát, és különböző szitkokat kiabált át a kerítésen a gyanú szerint. A férfi emellett rendszeresen verte a saját anyját, akit volt, hogy ki sem engedett a házából.
Késsel fenyegette meg saját szüleit egy makói férfi, miközben milliókat követelt tőlük
Zsarolási kísérlet, és kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói férfi ellen, aki életveszélyesen megfenyegette szüleit azért, hogy pénzt szerezzen tőlük.
Késsel a kezében tört be egy nyugdíjashoz egy tiszalúci férfi
A rendőrök néhány órán belül azonosították, majd elfogták azt a tiszalúci férfit, aki berontott egy idős férfi házába és pénzt követelt tőle, miközben kést szegezett rá.
Berki Mazsi nagyon idegesnek tűnik bokszolás közben - videó
Ahogy korábban megírtuk, Berki Mazsi fenyegetőzik. A fenyegető üzenet után most egy olyan videót tett közzé, ahol épp egy küzdősportot gyakorol, de nem árulta el, hogy milyen célból.
Robbantással fenyegetőzött egy férfi Budapesten
A Budapesti Rendőr-főkapitányságra egy IX. kerületi szociális intézmény vezetője tett bejelentést, mivel telefonszámukat 2022. október 27-én 10:30-kor felhívta egy ismeretlen férfi, és robbantással fenyegetőzött. A budapesti rendőrök a feltételezett elkövetőt azonosították, majd még a fenyegetés napján, 2022. október 27-én 20:05-kor a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai a X. kerületi Jászberényi úton elfogták. A 37 éves férfit a IX. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol közveszéllyel fenyegetés miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi beismerte tettét. A címlapi kép illusztráció.
- címkék:
- Budapest
- robbantás
- fenyegetés
- Címkefelhő »
Hajléktalanokat rabolt ki két pécsi férfi
Rablás, kifosztás, és okirattal visszalés miatt is felelhet az a két férfi, akik nyáron egy parkban megvertek és kiraboltak négy hajléktalant.
Megfenyegettek és kiraboltak két férfit egy vonaton
Az ügyészség rablás miatt emelt vádat két férfival, és fiatalkorú társukkal szemben akik egy vonatfülkében támadtak rá az utasokra, hogy pénzt és értékeket szerezzenek tőlük. A fiatalra javítóintézeti nevelés, felnőttkorú társaira fegyház várhat.
Tom Cruise halálos fenyegetéseket kapott, kénytelen volt testőröket felbérelni
Tom Cruise-t többször is halálosan megfenyegette egy volt kollégája, ezért testőröket fogadott fel, biztos ami biztos alapon.
Hasba szúrta ismerősét egy hódmezővásárhelyi étterem előtt
Börtönbe kerülhet az a 15 éves hódmezővásárhelyi fiú, aki életveszélyes megsebesítette az egyik ismerősét. Korábban három embert is megvert, illetve megfenyegetett.
Késsel a kezében rabolt ki egy dohányboltot egy nő Szigetszentmiklóson
20 napon belül bíróság elé állították azt a szigetszentmiklósi nőt, aki életveszélyesen megfenyegetett egy dohánybolti eladót, hogy megszerezze a kasszában lévő pénzt.
Itt van minden részlet a hétfői budai iskolai vérengzésről
Hétfő reggel az I. kerületi Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumban egy 18 éves fiú többször nyakon szúrta az osztálytársát, aki életveszélyes sérüléssel került kórházba. Az Origo újságírója ma reggel, még a tanítás előtt, az iskolánál próbálta kideríteni, mi történhetett a támadás előtti napokban. Több diákkal beszélt. Egy csoport agresszív fiatal nagyképűen reagált a kérdéseire, az egyikük pedig meg is fenyegette. Más diákok válaszolni sem mertek, szó szerint beszaladtak a kapun. Az Origónak nyilatkozó szakember szerint könnyen kikezdhetik azokat a diákokat, akik nem akaarnak ...
- címkék:
- Budapest
- késelés
- iskola
- fenyegetés
- Címkefelhő »
Késsel támadtak meg egy férfit Kecsmeméten
A kecskeméti rendőrök a térfigyelő kamerák segítségével fogták el azt a férfit, aki azzal fenyegetett meg egy járókelőt, hogy elvágja a torkát, ha nem ad neki pénzt.
Lajsz Andrást megfenyegette Paudits Béla családja: "Kinyomtam a telefont"
Lajsz András meglepő részletekről számolt be: Paudits Béla családja megfenyegetette őt. A mixer a Felfelé zuhanás című műsorban beszélt arról, mi történt közte és a család között, és arról is, ő végig kiállt barátja mellett.
Milliókat próbált kizsarolni két kontár tetőfedő egy idős, nagyvázsonyi pártól
A két férfi tetőfedést vállalt egy idős párnál Nagyvázsonyban, majd az előre meghatározott összeg többszörösét próbálták behajtani rajtuk. Közben vrutálisan fenyegették a párt, annak ellenére, hogy a munkájuk után a tető életveszélyes állapotban volt.
"Mr. Papp szégyen a magyar kosárlabdára" - az edző megfenyegette a játékvezetőt
Pontgazdag, látványos mérkőzésen győzte le az MVM-OSE Lions az Egis Körmendet (104-98) a magyar kosárlabda-bajnokság első fordulójában. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón a vendégek edzője, Antonisz Konsztantinidesz szokatlan hangvételű nyilatkozatot adott.
Husánggal próbálta megakadályozni egy kiskunmajsai férfi, hogy eloltsák a lángokat szülei házánál
Egy égő házhoz riasztották a tűzoltókat Kiskunmajsán, ahol már egy férfi várta őket fahusánggal a kezében. Nem engedte meg, hogy elkezdjék a munkát.
El akarták rabolni a belga igazságügyi minisztert
Fokozott védelem alá helyezték Vincent Van Quickenborne belga igazságügyi minisztert, miután közelmúltbeli fenyegetéseket követően az illetékes hatóságok azt az információt szerezték, hogy el akarják rabolni - jelentette a La Libre Belgique című belga napilap vasárnap.
Idős férfit zsarolt egy dombóvári pár
Egy 22 éves nő és a párja telefonon hívogatott egy idős férfit Dombóváron. Azzal fenyegették, hogy ha nem fizet nekik 500 ezer forintot, nagyon megverik.
- címkék:
- Dombóvár
- rendőrség
- zsarolás
- fenyegetés
- Címkefelhő »
Fegyverrel fenyegette meg egy győri férfi a főnökét, miután nem kapta meg a kért szabadságát
A 45 éves férfi ideges lett, mert nem kapta meg egyből a kért szabadságát. Másnap lőfegyverrel ment dolgozni, és megfenyegette a főnökét.
- címkék:
- munkahely
- szabadság
- fegyver
- fenyegetés
- Győr
- Címkefelhő »
"Nem foglalkoztam vele, ezért kést rántott..."
Zaklattak már vadidegenek az utcán? Raboltak már ki, fenyegettek már, ütöttek meg, juttattak kórházba? A szomorú igazság, hogy ezzel nem vagy egyedül, sőt valószínűleg mindenki élt már át hasonlót.
Egy bajonettel szúrta majdnem halálra ismerősét egy férfi Veszprémben
Hajnalban hívták a rendőröket azzal, hogy egy veszprémi kocsma előtt egy férfi megszúrt egy vendéget. A szurkálót percek alatt elfogták, miközben a másik férfit életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.
Lefejezéssel fenyegette a rendőröket egy berekböszörményi férfi
Egy berekböszörményi férfi azzal fenyegette meg a rendőröket, hogy megöli őket, levágja a fejüket. Mivel korábban megsebesített valakit egy karddal, a rendőrök komolyan vették a fenyegetést.
Megtámadták az Omega legendás zenészét: a saját otthonában szorították a falhoz
Debreczeni Ferenc otthonába álmunkások hatoltak be, majd pénzt követeltek tőle. A dobos szerencsére jól van, de megviselte az eset.
Késsel a kezében törte rá az ajtót egy párra az éjszaka közepén egy férfi
A férfi júliusban az egyik éjszaka átmászott egy ház kerítésén, majd késsel a kezében törte rá az ajtót a lakókra, miközben a kocsikulcsot követelte tőlük.
Sátánista szimbólummal jelölte meg a helyet, ahol randipartnere levágott fejét egy botra tűzte
A 23 éves Nathan Gilmore 2021. április 6-án találkozott a 29 éves Angela Bradburyvel, akit aznap láttak utoljára élve. Miután hónapokig hiába keresték, egy parton sétáló kamasz talált rá az áldozat botra tűzött koponyájára. Később további maradványok is előkerültek. Gilmore-t ezután tartóztatták le.
Késsel a kezében fenyegette az embereket egy fiatal Újbudán
A 24 éves fiatal pár hónappal ezelőtt üvöltözve garázdálkodott a XI. kerületben, ahol egy lány ismerősét késsel dobta meg, parkoló autókat rongált meg, majd egy sofőrt is megfenyegetett, miután letépte a rendszámtábláját.
Egy repülő pilótája azzal fenyegetőzött Amerikában, hogy nekiütközik egy áruháznak
A Mississippi államban lévő Tupelo városában egy kis repülőt vezető férfi azzal fenyegetőzött, hogy neki fog repülni a helyi Walmart áruháznak. A férfi valószínűleg lopta a repülőt, és a helyi reptér alkalmazottja.
- címkék:
- Amerika
- pilóta
- fenyegetés
- repülő
- Címkefelhő »
Megfenyegette a rabtársát, hogy vonja vissza a vallomását
Akár fegyházba is kerülhet az a többszörösen büntetett előéletű férfi, aki egy börtönben fenyegette meg az egyik rabtársát. Arra kényszerítette, hogy vonja vissza egy más ügyben tett tanúvallomását.
Betelt a pohár Tóth Gabinál, nagy lépésre szánta el magát
Ahogy korábban megírtuk, nagyon elszabadultak az indulatok Tóth Gabi iránt az utóbbi időben, már férje, Krausz Gábor sem hagyta szó nélkül a halálos fenyegetést, melybe még kislányukat, a két és fél éves Hannarózát is belekeverték.
Tóth Gabi kislányának a halálát kívánta egy kisgyerekes apuka: Krausz Gábor reagált rá
Megdöbbentő kommentet kapott Krausz Gábor, nem is tudta szó nélkül hagyni.
Erőszakkal kényszerítettek prostitúcióra egy kiszolgáltatott helyzetben lévő terhes nőt Pesterzsébeten
Fegyházbüntetés várhat arra a házaspárra, és imerősükre, akik pesterzsébeti lakásukban veréssel és fenyegetéssel kényszerítettek prostitúcióra egy gondnokság alatt álló terhes nőt, és az összes általa keresett pénzt elvették tőle.
Fenyegetéssel és veréssel kényszerítettek prostitúcióra egy várandós nőt Budapesten
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy házaspárral és nőtársukkal szemben, akik 2019-ben egy pesterzsébeti ingatlanban bántalmazással és fenyegetéssel prostitúcióra kényszerítettek egy gondokság alatt álló, várandós nőt.
- címkék:
- prostitúció
- felnőtt
- fenyegetés
- Címkefelhő »
Megfenyegettek és kiraboltak egy embert Óbudán
A III. kerületi rendőrök rablás miatt nyomoznak két ember ellen, mert pár hete rátámadtak egy emberre és elvették az értékeit a kerületben.
800 forintért támadtak bozótvágóval egy idős férfire Berekböszörményben
Javítóintézeti nevelés várhat arra a berekböszörményi fiatalra, aki tavasszal betört egy helyi nyugdíjashoz, majd bozótvágó késsel megfenyegette a nyugdíját követelve.
"Te leszel a következő" - megfenyegették J.K. Rowlingot a Rushdie elleni támadás után
J.K. Rowling egy posztban írt arról, hogy elítéli a Salman Rushdie ellen történt támadást, majd egy pakisztáni férfi életveszélyesen megfenyegette a kommentszekcióban.
Megfenyegették JK Rowlingot, miután nyilvánosan elítélte a Rushdie elleni támadást
Megfenyegették JK Rowling brit írónőt, a Harry Potter-regények szerzőjét, miután a Twitteren elítélte a Salman Rushdie író elleni támadást - közölte vasárnap a brit rendőrség, hozzátéve, hogy vizsgálja az ügyet.
- címkék:
- JK Rowling
- Rushdie
- fenyegetés
- Címkefelhő »
Újabb európai országot fenyegetett meg Ukrajna
Olekszij Honcsarenko ukrán parlamenti képviselő határozattervezetet nyújtott be a kijevi képviselőházba, miszerint Ukrajna ismerje el Koszovó függetlenségét. A beadvány sorsáról és a szuverenitás megerősítéséről Zelenszkij elnök dönt, mivel neki van többsége a parlamentben – mondta. Honcsarenko egyébként korábban már többször támadta Szerbiát. A mostani interjúban úgy fogalmazott Szerbia Putyin trójai falova, s Koszovót mindenképpen támogatni kell, akár fegyverrel is.
- címkék:
- Ukrajna
- Szerbia
- fenyegetés
- Címkefelhő »
Ukrajna már májusban a Barátság kőolajvezeték leállításával fenyegetőzött
Már májusban azzal fenyegetőztek az ukránok, hogy bármi történhet a Barátság kőolajvezetékkel. Mint ismert, augusztus 4-e óta nem érkezik kőolaj Magyarországra a vezetéken az ukránok hibája miatt.
A vadon élő fajok több mint felét a kihalás fenyegeti
Egy faj védelme érdekében a természetvédőknek a lehető legtöbb információra van szükségük – attól kezdve, hogy az hol él, hogyan szaporodik és milyen veszélyekkel néz szembe. Világszerte azonban több ezer fajról hiányoznak ezek az alapvető adatok, ami megnehezíti a védelmüket. Egy új tanulmány szerint ezeknél az „adathiányos" fajoknál a hír hiánya valószínűleg maga a rossz hír.
Bombával fenyegette meg egy férfi a BKK-t - az elkövetőt elfogták
Közveszéllyel fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. Kerületi Rendőrkapitánysága.
- címkék:
- Angyalföld
- bombariadó
- busz
- fenyegetés
- részeg
- ittas
- BKK
- Címkefelhő »
A legvastagabb szemöldökű nő halálos fenyegetést is kapott - fotó
"Nagy-Britannia szemöldöke", azaz Sammie-Jo Hailford élete célkeresztben van, ugyanis halálos fenyegetést kapott, pedig ő nem csinált semmit.
- címkék:
- fenyegetés
- szemöldök
- extrém
- Címkefelhő »
Elgázollak, megöllek, felgyújtom a lakásod – ezeket írta szerelmének
Nyolc hónapig élt együtt egy férfi és egy nő. Miután utóbbi szakított párjával, az ezt képtelen volt elfogadni. Ezért zaklatni kezdte szerelmét.
- címkék:
- krimi
- fenyegetés
- Messenger
- Címkefelhő »
Évekig szexelt egy tanárnő tizenéves diákjával, majd azt állította, hogy a fiú zaklatta őt
Marka Bodine-t a bíróságon bűnösnek mondták ki kiskorú elleni szexuális bűncselekmény miatt, és 60 napot kell börtönben töltenie, majd 10 évre próbára bocsátják. Közben azonban gyereke született, így egy időre elhalasztották a büntetését.
Újabb hírek jöttek az életveszélyes állapotban lévő fiúról, aki kirobbantotta a Béres Alexandra-Schobert Norbi botrányt
Ahogy korábban mi is megírtuk, életveszélyes állapotba került az a fiatal férfi, aki azt állítja, hogy a Schobert család nevét bemocskoló Facebook-oldal mögött Béres Alexandra áll.