Fellegi Tamás

címke rss

Giró-Szász: Nincs helye összeesküvés-elméleteknek Fellegi lemondása ügyében

Itthon2011.12.09, 08:12

Egyértelműen fogalmazott döntésének okairól, ezért nincs helye az összeesküvés-elméleteknek a kormányszóvivő szerint Fellegi Tamás lemondása ügyében.

Egy nagy dobás után beragadtak Fellegi ügyei

Gazdaság2011.12.09, 21:34

A nyilvánosság számára érzékelhetően szinte semmi sem utalt a lemondását csütörtökön bejelentő Fellegi Tamás pozíciójának gyengülésére az Orbán-kormány hatalomra jutása óta. Matolcsy György gazdasági miniszterhez képest sokkal kevesebb kritika érte a tevékenységét, és sikerei is voltak - igaz, az utóbbi hónapokban az is láthatóvá vált, hogy mely területeken maradtak el az eredmények. Az ő felelősségi körébe tartozó kínai kapcsolatból nem sok konkrét haszna lett az országnak, a Malév pedig egyre többe kerül az államnak.

Lemondott Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter

Gazdaság2011.12.08, 14:42

A fejlesztési miniszter az IMF-tárgyalások vezetésére akar koncentrálni, ezért ajánlotta fel lemondását. Az [origo] információi szerint a miniszter elébe ment leváltásának, mert a miniszterelnök elégedetlen volt vele.

A Fidesz bölcsőjétől a csúcspozícióig - Hogyan alakult Orbán és Fellegi viszonya?

Itthon2011.12.08, 16:17

Több évtizedes múltra nyúlik vissza Orbán Viktor miniszterelnök és a lemondását felajánló Fellegi Tamás kapcsolata. Fellegi tanárként került közel a későbbi Fidesz-alapítókhoz, és a párt egyik legsúlyosabb válságában közvetlenül Orbán mellett állt tanácsadóként. Fellegi egy ismerője szerint "szoros emberi viszony" van köztük, de most állítólag Orbán nyomására döntött a távozás mellett.

MSZP: Fellegi bátran szembeszállt Orbánnal

Itthon2011.12.08, 14:45

Az MSZP szerint jó, hogy Fellegi Tamás a lemondásával szembeszállt Orbán Viktorral, ennek ellenére úgy véli, hogy nem a megfelelő miniszter távozik. Az LMP szerint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter leváltására is szükség van. A Jobbik szerint gazdasági szabadságharc sorozatos bukásai miatt menekülnek a "süllyedő Titanic" kormányosai. Fellegi Tamás csütörtökön jelentette be távozási szándékát, amelyet azzal indokolt, hogy az IMF-tárgyalások vezetésére akar koncentrálni.

Orbánnal való ütközések is siettették Fellegi távozását

Itthon2011.12.08, 23:07

Több ponton is konfliktus alakult ki az elmúlt időszakban Orbán Viktor miniszterelnök és Fellegi Tamás fejlesztési miniszter között kormányzati források szerint, és ezek is hozzájárultak Fellegi csütörtökön bejelentett távozásához. Információink szerint Fellegi nem viselte jól, hogy a kormányzaton belüli konfliktusok miatt lemondott egyik államtitkára. Utódja a vagyonkezelő főnöke lehet, Matolcsy György posztja állítólag biztos.

Fellegi: Egyértelmű, hogy lehet válogatni az IMF-csomagok között

Gazdaság2011.12.08, 14:34

A fejlesztési miniszter lemondásának bejelentése után elmondta, hogy a jövő héten Magyarországra érkezik Christoph Rosenberg, az IMF Magyarországért felelős vezetője és Barbara Kauffmann, az Európai Bizottság képviselője, akikkel tárgyalni fog a megállapodásról.

Fellegi tegnap beszélt Orbánnal a felmentéséről - videó a bejelentésről

Gazdaság2011.12.08, 13:37

Fellegi Tamás fejlesztési miniszter csütörtök reggel bejelentette lemondását. A hír hátteréről itt olvashat többet.

Szerdán kezdődnek a bemelegítő tárgyalások az IMF-fel

Gazdaság2011.12.05, 16:04

A fejlesztési miniszter szerint a hivatalos megbeszélések január elejére várhatók.

Fellegi: Jövőre létrejöhet az új nemzeti légitársaság

Gazdaság2011.12.05, 16:12

A Malévnak nyújtott támogatások miatt az uniós eljárás lezárásáig nem adja el a kormány a légitársaságot - mondta Fellegi Tamás fejlesztési miniszter, aki szerint jövőre létrejöhet egy Budapest-központú nemzeti légitársaság.

A "szüzek" óvják meg Matolcsyt az IMF szigorától

Itthon2011.12.02, 08:43

A kormányzat több befolyásos tagja is attól tart, hogy komolyabb segítségre szorul a kormány a Nemzetközi Valutaalaptól, mint amire eddig számított. Matolcsy György gazdasági miniszter nem azért marad ki a tárgyalásokból kormányzati források szerint, mert megbukott, hanem mert a kormány próbál taktikázni és így készül egy esetleges kudarcra.

Fellegi: Még decemberben felveszi a kapcsolatot az IMF-fel a kormány

Archívum2011.12.02, 21:37

A nemzeti fejlesztési miniszter Komáromban azt mondta, hogy a kormány várhatóan még decemberben felveszi a kapcsolatot a Nemzetközi Valutaalappal, de a tárgyalásokat várhatóan csak januárban kezdik meg.

Szijjártó: Nem rendült meg a bizalom Matolcsyban

Gazdaság2011.12.01, 13:00

Külgazdasági okok vezettek oda, hogy a kormány tárgyalást kezdeményezzen a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ezért áll a magyar delegáció élén Fellegi Tamás fejlesztési miniszter - mondta Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője az m1 Ma reggel című műsorában, csütörtökön.

Matolcsy nincs benne az IMF-fel tárgyaló delegációban

Gazdaság2011.11.30, 16:58

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter vezeti a magyar küldöttséget, amiben a Nemzetgazdasági Minisztériumot csak egy pár hete hivatalban lépett államtitkár képviseli. Matolcsy Magyarország IMF-kormányzója is, mégis kimaradt.

Fellegi: A kínaiak "most és a jövőben" is vesznek magyar értékpapírt

Gazdaság2011.11.11, 17:32

A pekingi olimpiai stadiont építő cég vezetőjével is tárgyalt Kínában Fellegi Tamás. A nemzeti fejlesztési miniszter szerint megbeszélésein a két állam közötti pénzügyi együttműködés új formái is szóba kerültek.

Fellegi: Kína vásárol magyar állampapírokat

Gazdaság2011.11.10, 18:00

Novemberben Fellegi Tamás fejlesztési miniszter másfél hétig Kínában tartózkodik, ahol többek közt arról tárgyal, hogy a kínai intézmények magyar állampapírokat vásárolnának.

Fellegi kínai bankokkal tárgyal

Gazdaság2011.11.09, 19:57

Fellegi Tamás kínai tárgyalásain a kötvényvásárlással kapcsolatban meghozott politikai döntésekről is szó lesz.

Fellegi: Szükséges a magánszektor a Nabucco megépítéséhez

Gazdaság2011.10.24, 15:26

Fellegi Tamás szerint Magyarország elkötelezett a Nabucco-beruházás mellett, de kérdéses, mekkora a végső költség, a nemzeti fejlesztési miniszter szerint kétséges, hogy a Nabucco-beruházásnak meglesz-e a szükséges közfinanszírozási támogatottsága. Fellegi szerint akár 26 milliárd euróba is kerülhet a gázvezeték, a Nabucco spekulációnak nevezte a miniszter becslését.

Fellegi: Az ország problémái nem oldhatók meg csak megszorításokkal

Gazdaság2011.10.24, 17:35

Ha az európai helyzet nem romlik tovább jelentősen, akkor Fellegi Tamás szerint elérhető a jövő évre tervezett 1,5 százalékos magyar GDP-növekedés.

Fellegi minisztériuma nem ad pénzt a fővárosnak a trolikra

Itthon2011.09.23, 07:36

A Magyar Nemzet információi szerint a fejlesztési miniszter nem tud pénzt adni a főváros villamos- és trolibusz-beszerzési tenderére, mert a projekt önmagában többe kerül, mint a városi és elővárosi közlekedésre fordítható keret.

Fellegi: Vége a garantált profit idejének

Gazdaság2011.09.14, 12:16

A kormány elkötelezett amellett, hogy újraossza a terheket, kockázatokat és veszteségeket, ennek a politikának a része a devizahitelek végtörlesztéséről szóló hétfői bejelentés is - mondta Fellegi Tamás fejlesztési miniszter kedden üzletemberek előtt. Fellegi szerint a kormány forró ősz és hosszú, szenvedélyes viták előtt áll.

Nyitrai a nemzeti konzultációkért felel, kevesebb államtitkár marad a Fejlesztési Minisztériumban

Itthon2011.09.12, 10:25

Hétfőtől az eddigi hat helyett négy államtitkárság működik a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban, miközben a helyettes államtitkárságok száma eggyel nő. Az Infokommunikációért felelős Államtitkárság megszűnik, a terület felelőse, Nyitrai Zsolt távozik, és a nemzeti konzultációkért, illetve személyzeti ügyekért felel majd Miniszterelnökségen.

Az atomstop után sem a drága magyar árammal számolnak a németek

Gazdaság2011.08.24, 11:56

A jelek szerint az indokoltnál optimistábban értelmezte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egy megrendelésére elkészült tanulmány megállapításait. A szakértők valószínűtlennek tartják, hogy Magyarországnak a német nukleráis erőművek leállása kínálhatna esélyt arra, hogy áramexportőrré váljon, a hazai gázerőművek ugyanis túl drágán termelnek.

Fellegi: Magyarország áramexporttal készül a német atomreaktorok leállítására

Gazdaság2011.08.24, 09:22

A magyar kormány vizsgálja az áram exportálásának lehetőségét arra az esetre, ha a német és svájci nukleárisenergia-termelés valóban leállna - mondta Fellegi Tamás fejlesztési miniszter a Napi Gazdaság írása szerint.

Lengyel vétón bukott a magyar uniós elnökség klímapolitikai sikere

Gazdaság2011.07.07, 14:30

Az atomenergia területe nagyon konfliktusos volt a magyar uniós elnökség fél éve alatt, de a jövőben ezen a területen kevesebb feszültségre lehet számítani. Ezzel szemben a klímapolitikában komoly viták jöhetnek, derült ki a Nézőpont Intézet Az EU-elnökség kulisszatitkai című rendezvényén

Fellegi: Jöhet még a Mol-bevásárláshoz hasonló döntés

Gazdaság2011.07.07, 12:08

Véget ért az iparszerű privatizáció korszaka jelentette ki Fellegi Tamás fejlesztési miniszter a külgazdasági diplomatáknak szervezett Külpiaci Értekezlet című budapesti rendezvényen. Matolcsy György gazdasági miniszter arról beszélt, hogy az ország elkerülte a csődöt és megindult a fejlődés útján.

Fellegi: Nem kötöttünk háttéralkut a Szurgut Mol-részvényeinek megvásárlásakor

Gazdaság2011.07.05, 13:31

Az uniós kohéziós politika jövőjéről, a Széchenyi-terv elindításának sikeréről beszélt kedden Fellegi Tamás fejlesztési miniszter, aki azt ígérte, hogy őszre elkészül az állami vagyonleltár. A miniszter szót ejtett a Mol-ügyletről is, amelyben elmondása szerint nem született háttéralku, a Malév ügyét pedig a legnehezebb megoldandó erkölcsi, pénzügyi kérdésnek nevezte.

Hetvenöt milliós pluszköltséget jelent az államnak a Mol-ügylet

Gazdaság2011.07.01, 17:23

A Mol-részvénycsomag megvásárlása után az állam legfeljebb 75 millió forint tranzakciós költséget, ezen belül 62,2 millió forint ügyvédi díjat fizet ki Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerint.

Orbán: Közép-Európával megint számolni kell

Gazdaság2011.06.26, 17:16

Évtizedek óta nem hordozott annyi ígéretet a kelet-közép-európai régió, mint most - többek között ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök az MTA-n tartott szombati konferencián. Orbán közölte, hogy Magyarország hamarosan régiós befektetési fórumot alapít, kínai kollégája, Ven Csia-pao pedig megerősítette, hogy Kína nagy gazdasági perspektívát lát Kelet-Közép-Európában.

Orbánék egyéves munkájába került a kínai látogatás

Gazdaság2011.06.25, 12:36

Beérni látszik a magyar kormánynak a kínai gazdasági kapcsolatok erősítését célzó politikája azzal, hogy a hét végén Budapesten tárgyal a háromszáz kínai üzletember által kísért Ven Csia-pao miniszterelnök. A hírek szerint több kormányközi megállapodás aláírása várható a magyar és a kínai kormányfő találkozóján, bár nem tudni, pontosan milyen természetűek. Az itteni tőkebefektetések mellett magyar cégeknek is lehet keresnivalójuk Kínában, de inkább technológiák, mintsem tömegtermékek értékesítésével.

Financial Times: Kifizetődnek a magyar kormány pekingi repülőútjai

Gazdaság2011.06.17, 12:07

A Financial Times szerint komoly diplomáciai siker a kínai kormányfő jövő heti kétnapos budapesti látogatása. A kétoldalú kapcsolatok eredményességét jelzi az is, hogy a kínai vállalatok látványos befektetéseket hoznak Magyarországra.

Egyértelműen kiállt a paksi bővítés mellett Fellegi

Gazdaság2011.06.14, 16:07

A fukusimai események után sem reális arról beszélni, hogy Magyarország lemondjon az atomenergia használatáról - érzékeltette az MVM Csoport keddi sajtótájékoztatóján Fellegi Tamás fejlesztési miniszter. A Mol és az MVM korábban jelzett együttműködéséről a cégek vezetőinek kell dönteni - tette hozzá a miniszter.

Aláírták a Nabucco-gázvezetékről szóló szerződést

Gazdaság2011.06.08, 16:04

Az érintett kormányok illetékesei, köztük a magyar fejlesztési miniszter is aláírta a Nabucco-projekt támogató megállapodásait a kivitelező konzorcium vezetőivel.

A nagycsaládosoknak kedvezően változott a gázár-támogatási rendelet

Gazdaság2011.06.05, 13:22

A jövőben a gázártámogatás szempontjából is nagycsaládosnak minősül minden olyan háztartás, amelyben a jogosult legalább három gyermeket figyelembe véve részesül családi pótlékban. Az államkincstár a folyamatban lévő fellebbezéseknél már ennek alapján jár el - közölte az Országgyűlési Biztos Hivatala vasárnap az MTI-vel.

Fellegi: Évi 15 milliárdért vásárol az állam informatikai licenceket

Gazdaság2011.06.02, 17:13

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerint az informatikai platformok közötti váltás rendkívül megalapozott döntést igényel, és nemcsak a költségeket, hanem a célszerűséget is vizsgálni kell. Az állam éves, közel százmilliárd forintos informatikai kiadásából évente 10-15 százalék közötti mértékben vásárol licenceket, licenchez kapcsolódó szolgáltatásokat, összességében több ezer informatikai alkalmazást üzemeltetve.

Fellegi: Meg fog térülni a Mol-bevásárlás

Gazdaság2011.05.27, 12:26

Fellegi Tamás fejlesztési miniszter szerint felesleges spekulációk alapján megítélni a Mol-csomag megvásárlását, szerinte a tranzakció két-három éven belül meg fog térülni az államnak. A tárcavezető közölte, a kormány a közeljövőben kiírja az új mobiltendert, és azt biztosnak nevezte, hogy a paksi erőmű a most induló felüvizsgálat szigorú követelményeit teljesíteni fogja.

"Mérges tüskét" húzott ki a kormány a Mol-csomag megvételével

Itthon2011.05.26, 12:18

Semmi keresnivalója egy Vlagyimir Putyinhoz kötődő cégnek egy stratégiai magyar vállalatban - egy magas rangú kormányzati tisztviselő szerint ez is motiválta a kormányt, amikor visszaszerezte a Mol 21 százalékos részvénycsomagját az oroszoktól. Bár a kormány szerint nem kötöttek titkos alkut a háttérben, az [origo]-nak nyilatkozók szerint erre kevés esély van, nem vallana a pragmatikus orosz hozzáállásra. A vásárlás jót tehet a magyar-orosz kapcsolatoknak, mert az oroszok Mol-részesedése "zavaró mérges tüske" volt.

A színfalak mögött pörög a kormány a sokmilliárdos atomüzleten

Itthon2011.05.26, 14:59

Bár a kormány és a Magyar Villamos Művek nem veri nagydobra, a színfalak mögött már javában zajlik az új paksi atomreaktorok előkészítése. Egy kormányzati tisztviselő szerint az Orbán-kormány nem kívánja újra megnyitni a vitát az atomenergiáról, és ez látszik abból, hogy már konkrét reaktorgyártókkal tárgyalnak. Az atomlobbi eközben még többet akar: azt szeretnék elérni, hogy két évtized múlva Paks mellett még egy atomerőmű épüljön.

Elég lehetett-e a pénz az oroszoknak a Molért?

Gazdaság2011.05.25, 13:04

Még vezető kormányzati tisztségviselők is elismerték korábban, hogy kikezdhető volt a Mol védekezése a Szurgutnyeftyegaz ellen, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy végül mi vezette rá az oroszokat arra, hogy engedjenek a magyar kormánnyal szembeni vitában. Fellegi Tamás fejlesztési miniszter szerint az oroszok nem kértek semmit a pénzen kívül, de a magyar energiapiacon eközben több olyan lehetőség is van, amelyekre orosz cégek pályáznának.

IMF-hitelből veszi meg az állam a Mol-részvényeket

Gazdaság2011.05.24, 18:03

A korábbi IMF-hitel fel nem használt részéből finanszírozza az állam a Szurgutnyeftyegaz Mol-részvényeinek felvásárlását - jelentette be Fellegi Tamás fejlesztési miniszter. Az állam támogatja a cég jelenlegi stratégiáját és menedzsmentjét, de azt még nem döntötte el a kormányzat, hogy a nyugdíjvagyonban lévő Mol-részvényeket is beolvasztja-e a most szerzett részbe.

Amibe még Putyin is belenyúlt - A Szurgut-konfliktus háttere

Gazdaság2011.05.24, 19:40

A keddi kormányzati bejelentésekkel nyugvópontra juthat az a konfliktus, amely már két éve mérgezi az orosz-magyar kapcsolatokat, folyamatos témát adva a két kormány tárgyalásainak. A Molban több mint 21 százalékos részesedéssel bíró Szurgut érdekében még Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök is szót emelt, de így sem sikerült elérnie, hogy az orosz cég gyakorolni tudja tulajdonosi jogait a Molban.

Orbán szerint magyar kézbe kerültek az orosz Mol-részvények

Gazdaság2011.05.24, 17:50

"Magyarország visszaszerezte Oroszországtól" a Mol-részvénycsomagot - jelentette be Orbán Viktor egy rövid sajtónyilatkozatban. A legnagyobb magyar vállalat 21,22 százaléka 2009 márciusa óta volt az orosz Szurgutnyeftyegaz kezében. A Mol a kezdetektől fogva ellenségesnek minősítette az orosz bevásárlást, ami az orosz-magyar kapcsolatokat is jelentősen megterhelte.

Fellegi: 2014-re egymillióval többen internetezhetnek széles sávon Magyarországon

Gazdaság2011.05.05, 12:39

Várhatóan 2013-ra éri el az országos lefedettséget a Magyar Telekom új hálózata, amely a mostaninál gyorsabb internetezést tesz majd lehetővé. A kormány ezzel párhuzamosan azt szeretné, ha 2014-re a mostaninál egymillióval több széles sávot használó internetező lenne Magyarországon.

A magyar hatóságok készen állnak a paksi atomerőmű tesztelésére

Itthon2011.05.03, 17:42

A nemzeti fejlesztési miniszter szerint rögtön elindulhat a paksi erőmű tesztelése az után, hogy az Európai Unióban megállapodtak ennek a követelményeiről. Fellegi Tamás szerint a teszt nyilvános lesz, "amennyire ez nemzetbiztonságilag lehetséges".

Kínai pénzből fejlesztene Fellegi

Archívum2011.04.21, 19:32

A Kínában járt miniszter szerint kötvényt bocsáthatnánk ki a távol-keleti országban, amiből nem az államadósságot finanszíroznánk, hanem a fejlesztéseket.

Fellegi: Megtartaná a kormány a magán-nyugdíjpénztári részvénycsomagokat

Gazdaság2011.03.24, 12:01

A kormány hosszabb távon megtartaná azokat a részvénycsomagokat, amelyek a nyugdíjpénztári vagyon részeként, az Államadósság Kezelő Központhoz kerülnek - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter az InfoRádiónak. Döntés még nem született.

Nemzeti érdekharcok állhatnak az európai atomvita középpontjában

Gazdaság2011.03.22, 14:57

Úgy tűnik, hogy a múlt héten bejelentett atomerőművi biztonsági tesztek mégsem lesznek olyan szigorúak, ahogy az kezdetben látszott, és a tagállamok anyagi érdekeik mentén igen távol kerültek bármilyen közös állásponttól - derül ki az EurAktiv hirportál összeállításából.

Fellegi visszahozná az állami tulajdont az energetikába

Gazdaság2011.03.10, 14:07

Nem tartható, hogy az államnak csak szabályozó szerepe van az energiapiacon, ezért szükséges, hogy tulajdonosként is visszatérjen - jelentette ki Fellegi Tamás miniszter.