eurózóna
címke rss- kapcsolódó címkék:
- euró
- Európai Unió
- infláció
- GDP
- devizapiac
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A vártnál kisebb az euróövezet inflációja
Az euróövezetben júliusban 1,9 százalékos volt a tizenkét havi infláció - közölte az EU statisztikai hivatala megerősítve az előzetes adatokat. Elemzők 2 százalékos éves növekedést vártak. A fogyasztói árak havi csökkenése 0,2 százalékos volt. Az övezet ipari termelése 1,6 százalékkal csökkent júniusban éves összehasonlításban.
Stagnált az EU gazdasága
Az Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat gyorsjelentése szerint az idei év második negyedében mind az övezet, mind az EU egésze stagnált az előző negyedévhez képest. Emellett az eurózónához tartozó országok közül kettő, Németország és Hollandia is recesszióban van, miután mindkettőjüknél legalább két egymást követő negyedévben csökkent a GDP. Az Európai Bizottság szerint egyértelműen kedvezőtlenek, de nem meglepőek az adatok.
Visszafogott növekedés az euróövezetben
Az Európai Unió statisztikai hivatala szerint az idei első negyedévben 0,1 százalékkal bővültek az euróövezet gazdaságai az előző negyedévhez képest. A valutaunió GDP-je 0,9 százalékkal növekedett 2002-es első negyedévhez képest. A hivatal előzetes becsléseiben stagnálást, vagy csökkenést jósolt.
Változatlan munkanélküliség a valutaunióban
Júniusban havi összevetésben nem változott a munkanélküliségi ráta a valutaunióban, amely továbbra is 8,9 százalékos - közölte szezonálisan kiigazított adatként az unió statisztikai hivatal, az Eurostat. Az állástalanok aránya éves szinten 0,5 százalékponttalkal nőtt.
- címkék:
- eurózóna
- munkanélküliség
- Eurostat
- Címkefelhő »
Változatlan az uniós alapkamat
Az Európai Központi Bank (EKB) változatlanul hagyta az irányadó kéthetes alapkamatot, ami ötven éve a legalacsonyabb szinten, 2 százalékon van. A bank döntése megfelelt a várakozásoknak. Az EKB azért döntött így, mert gazdasági fellendülés jeleit látja a 12 nemzetet magába foglaló valutaunióban.
Mérséklődött az euróövezet inflációja
Az euróövezetben a júniusi 2,0 százalék után júliusban 1,9 százalékos volt a tizenkét havi infláció - közölték az EU statisztikai hivatalában csütörtökön előzetes becslésként. A gazdasági hangulat átfogó mérőszáma ugyanakkor 98,0 pontra csökkent a júniusi 98,1 pontról.
Nőtt az infláció az euróövezetben
Júniusban havi összevetésben 0,1, éves szinten pedig 2 százalékos volt az infláció az euoróövezetben - közölte szerdán az EU statisztikai hivatala.
2008-tól euróval fizethetünk
A kormány a jegybankkal egyetértésben úgy döntött, hogy Magyarország 2008-tól kíván csatlakozni a valutaunióhoz - jelentette be Medgyessy Péter miniszterelnök szerdán. A kormányfő közölte: ennek érdekében jövőre szigorúbb lesz a költségvetés az ideinél és változnak az áfakulcsok.
Kisebb növekedést vár az Európai Bizottság
A gyenge konjunktúra miatt az Európai Bizottság lefelé módosította az euróövezetre vonatkozó idei gazdasági növekedési prognózisát. Az Unió pénzügyi biztosa szerint az év második felében elkezdődik a fellendülés.
Alig bővült az euróövezet gazdasága
Felülvizsgálta előzetes becslését az EU statisztikai hivatala, és csütörtöki közlése szerint az eurózóna GDP-je az idei első negyedévben az előző negyedhez képest 0,1 százalékkal nőtt, és nem 0 százalékkal.
László Csaba: a lehető leghamarabb belépünk az ERM II-be
A kormány a jegybankkal egyeztetve az év második felében dönt arról, milyen pálya mentén csatlakozik Magyarország az euróövezethez és ennek részeként dönt arról, hogy mikor lép be az Európai Unió árfolyamrendszerébe, az ERM II-be - mondta László Csaba hétfőn.
FT: reformok kellenek az euró-csatlakozáshoz
Magyarország alig néhány nap alatt elrontotta eddigi pénzügypolitikai stabilitási megítélését, amiért a kormányt és a jegybankot komoly felelősség terheli, de az EU-nak is át kell gondolnia az euróövezeti tagjelölt országoktól követelt gazdaságpolitikát - áll a Financial Times hétfői elemzésében.
Tovább csökkentheti kamatát az EKB
Miközben a nemzetközi piacok biztosra veszik az amerikai Fed kamatcsökkentését a héten, lehetséges, hogy az Európai Központi Bank (EKB) is folytatja az enyhítést. Az EKB legutóbb a június 5-i értekezletén csökkentette 2 százalékra - az euróövezet fennállása óta a legalacsonyabbra - irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát.
Változatlan az euróövezet inflációja
Májusban az euróövezetben a fogyasztói árak változatlanok maradtak - közölte szerdán az EU statisztikai hivatala. Az év ötödik hónapjában az infláció éves szinten 1,9 százalékkal emelkedett.
Lassabb növekedésre számít az uniós jegybank
Idén mindössze 0,4, jövőre pedig 1,1 százalékkal bővülhet a valutaunió gazdasága - áll az Európai Központi Bank (EKB)csütörtökön nyilvánosságra hozott júniusi jelentésében. Decemberben a jegybank még 1,1 százalékos idei és 1,9 százalékos 2004-es növekedési ütemet valószínűsített. Az EKB szerint mérséklődik az infláció, ami további kamatcsökkentéshez vezethet.
Kamatcsökkentés az euróövezetben
Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön fél százalékponttal 2,00 százalékra - az 1948 óta legalacsonyabb értékre - csökkentette irányadó alapkamatát. Előzőleg március elején volt utoljára - akkor negyed százalékpontos - kamatcsökkentés - írja a Bloomberg hírügynökség.
Késik a fellendülés a valutaunióban
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem lát esélyt gyors gazdasági javulásra az euróövezetben, a régen várt fellendülés pedig ismét késik - áll az IMF kedden kiadott időszaki felmérésében. A valutaalap javaslata szerint a fellendüléshez szükség lenne a munkapiac további liberalizálására is, és a deficit terhelte nyugdíjrendszerek kiegyensúlyozására.
- címkék:
- eurózóna
- nyugdíjrendszer
- IMF
- Címkefelhő »
Borúlátó cégvezetők az eurózónában
Elsősorban az euró erősödése miatt egyre borúlátóbbak az eurózóna cégvezetői: a Reuters beszerzői menedzserindexe májusban 46,8 pont volt az áprilisi 47,8 után; elemzők 48,2 pontos értékre számítottak. A mutató értéke 2002 januárja óta nem volt ilyen alacsony.
- címkék:
- euró
- devizapiac
- eurózóna
- Reuters
- Címkefelhő »
Járai: Rossz a növekedés szerkezete
Az eurózónához való csatlakozásnak vannak feltételei, amelyektől 2002-ben nagyon eltávolodtunk, 2003-ban pedig nem közeledtünk olyan ütemben, mint azt eredetileg terveztük, ezért az eredetileg tervezett 2007 helyett csak 2008-2009-ben lesz reális közös valuta bevezetése - mondta a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerdán Kecskeméten.
Csökken az eurózóna ipari termelése
Az eurózóna ipari termelése márciusban 1,2 százalékkal maradt el a februáritól és 0,3 százalékkal a múlt év márciusitól. Az EU statisztikai hivatala szerdán azt is közölte, hogy a felülvizsgált adatok szerint februárban az övezet ipari termelése még havi szinten 0,4, éves szinten 2 százalékkal bővült.
Túl szigorú az euróövezet a csatlakozókkal
Az Európai Unió által a Maastrichti Szerződésben megkövetelt kritériumok elavultak, azokat felül kellene vizsgálni - áll a Wall Street Journal Europe (WSJE) szerdai számában. A cikk szerzője szerint az Európai Árfolyam Mechanizmus (ERM-2) egyenesen "purgatórium" az csatlakozásra váró országok számára.
Csökkent az infláció a valutaunióban
Áprilisban havi összevetésben 0,1 éves szinten pedig 2,1 százalékos volt az infláció a valutaunióban - közölte végleges adatként az Unió statisztikai hivatala. Márciusban és februárban 2,4 százalékos inflációt regisztráltak.
- címkék:
- infláció
- eurózóna
- Címkefelhő »
Stagnált a valutaunió gazdasága
Az euróövezet GDP-je változatlan maradt az első negyedévben a tavalyi év utolsó három hónapjához képest, míg éves összevetésben 0,8 százalékkal nőtt a valutaunió gazdasága - közölte csütörtökön az Unió statisztikai hivatala. Elemzők 0,2 százalékos negyedéves növekedésre számítottak.
- címkék:
- eurózóna
- GDP
- Címkefelhő »
Világcégek a brit valutauniós tagságért
A világ legnagyobb vállalatainak felső vezetői példátlan összefogással, burkolt fenyegetéstől sem mentes közös üzenetben szólították fel hétfőn a brit kormányt, hogy lehetőleg még ebben a parlamenti időszakban kezdje el Nagy-Britannia csatlakoztatását az euróövezethez. Szakértők szerint a brit pénzügyminiszter ugyanakkor június elején azt jelenti be, hogy az ország egyelőre nem csatlakozik a valutaunióhoz.
Tavaly 1,2 százalékkal bővült a valutaunió gazdasága
A valutaunió gazdasága a tavalyi utolsó negyedévben 0,1 százalékkal bővült negyedéves összevetésben; 2002 egészében az euróövezet GDP-je 1,2 százalékkal nőtt - közölte csütörtökön az Unió statisztikai hivatala. Előzetes adatként 1 százalékos növekedésről számolt be az Eurostat.
- címkék:
- eurózóna
- Eurostat
- GDP
- Címkefelhő »
Újabb ellentét a jegybank és a kormány között
Tévesnek és szakmailag komoly félreértésnek nevezte László Csaba pénzügyminiszter a jegybankelnök keddi nyilatkozatát, melyben Járai Zsigmond úgy vélte, hogy Magyarország csak az évtized végén csatlakozhat a valutaunióhoz. A kabinet úgy döntött, hogy a Postabankot állami garanciavállalás mellett még az idén magánosítja.
Medgyessy: Nincs erőltetett menet
Az eurózónához való csatlakozásra 2007-ben, de inkább 2008-ban lát lehetőséget a miniszterelnök. "Nincs erőltetett menet", az eurót csak akkor érdemes Magyarországon bevezetni, ha megvannak rá a feltételek - közölte Medgyessy Péter szombaton zárult müncheni látogatása során.
Csökkent az euróövezet inflációja
Az euróövezetben áprilisban 2,1 százalékos volt az éves infláció az EU statisztikai hivatalának előzetes adatai szerint, elemzők 2,2 százalékot vártak. Az eurózónában februárban és márciusban 2,4 százalékos, míg januárban 2,2 százalékos volt a tizenkét havi infláció.
- címkék:
- Európa
- infláció
- eurózóna
- elemző
- EU Bizottság
- Címkefelhő »
Veszteséges a saját valuta fenntartása
Az euróövezethez való csatlakozás rövid távon jelentkező számszerűsíthető haszna és költsége közel megegyező nagyságú, viszont a hosszú távon jelentkező becsült hasznok összessége jelentős nettó előnyt mutat - derül ki a Magyar Nemzeti Banknak az euró bevezetésének hatásairól készített tanulmányából.
Az IMF európai kamatcsökkentést javasol
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, Horst Köhler szerint több európai országban is deflációs veszély van, és az Európai Központi Banknak csökkentenie kell a kamatot, ha a mutatók további gyengülésre utalnak az euróövezetben.
Borúlátó növekedési jóslatok
Az iraki háború és az elhúzódó gazdasági pangás miatt csökkentette idei növekedési előrejelzését az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap. Az Unió vezető testülete a korábban remélt 1,8 helyett mindössze 1 százalékos gazdasági bővülésre számít az eurózónában, míg a valutaalap 3,7 helyett 3,2 százalékos világgazdasági növekedést prognosztizál.
Uniós eljárás Franciaország ellen
A 3 százalékot meghaladó államháztartási hiány miatt szerdán eljárást kezdett az Európai Bizottság Franciaország ellen. A testület szerint a magas deficitért elsősorban a laza gazdaságpolitika, nem pedig a kedvezőtlen külső körülmények felelősek. A valutaunió második legnagyobb gazdaságának irányítói viszont nem kívánják szigorítani a költségvetési politikát.
Visszaesett az euróövezet gyáripari termelése
A februári emelkedés után márciusban ismét csökkent az eurózóna gyáripari termelése, az iraki háború kiváltotta bizonytalanság miatt. Az euróövezet átfogó márciusi gyáripari beszerzői menedzser-indexe 48,4 pontra esett vissza a februári 50,1 pontról. Az adat rosszabb a 49,5 pontos elemzői várakozások átlagánál.
Ismét nőtt az euróövezet inflációja
Az euróövezetben márciusban átlagosan 2,4 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint tavaly márciusban - közölték hétfőn előzetes becslésként az EU statisztikai hivatalában.
Átlépheti a valutauniós küszöböt a német deficit
A német kormány független gazdasági tanácsadó testülete, az "öt bölcs" elnöke szerint Németország valószínűleg az idén is túllépi az államháztartási hiány GPD-arányosan 3 százalékos euróövezeti küszöbét. Ennek a veszélye az Európai Bizottság szerint is fennáll.
Az euróövezetben egyelőre késik a fellendülés
Kedden három friss adatsor is napvilágot látott, amelyek szerint az euróövezetben továbbra is várat magára a fellendülés, ráadásul a jelek szerint az Európai Központi Bank (EKB) egyelőre nem tervez újabb kamatcsökkentést az ösztönzés érdekében. Franciaországban, Olaszországban és Hollandiában is esett az üzleti bizalom.
Növekvő infláció és ipari termelés a valutaunióban
Az előzetesen közöltnél nagyobb, 2,4 százalékos volt az infláció a valutaunióban, míg az ipari termelés a vártnál jobban bővült az év első hónapjában - közölte az unió statisztikai hivatala kedden.
- címkék:
- infláció
- eurózóna
- ipari termelés
- Címkefelhő »
Felére csökkent a valutaunió növekedési prognózisa
Az eurózónában 2003-ban mindössze 1 százalékos nemzetitermék-növekedési ütem várható, szemben a novemberi előrejelzésben szereplő 1,8 százalékos prognózissal - közölte az Európai Bizottság egyik tisztségviselője.
Németország (BT-tag)
Németország Európa és így az Európai Unió legnagyobb gazdasága, a teljes valutaunió GDP-jének kétharmada származik innen. A frankfurti tőzsde irányadó mutatója 2002-ben 44 százalékot zuhant, a német fogyasztói bizalom pedig nyolcéves mélyponton van.
Schröder lazítaná a maastrichti kritériumokat
Gerhard Schröder német kancellár az euróövezethez tartozó országokra vonatkozó előírások rugalmas kezelését akarja, amennyiben háború indul Irak ellen - jelentette kedden a Frankfurter Rundschau.
IMF: 2 százalékos lassulást hozhat a háború
A Nemzetközi Valuta Alap (IMF) egy iraki háború esetén azzal számol, hogy a világgazdaság növekedési üteme akár két százalékkal is visszaeshet. Az IMF szerint a háború különösen erősen hatna az Egyesült Államokra és az euróövezetre - jelentette kedden a Handelsblatt.
Az uniós tűréshatár felett marad a francia hiány
A francia hazai össztermék (GDP) 3,4 százalékát éri el az ország államháztartási hiánya az idén - közölték új előrejelzésként a francia pénzügyminisztériumban csütörtök este. A korábbi előrejelzés 2,6 százalékra szólt. A minisztérium nyilatkozata szerint csak jövőre tudják a hiányt a GDP 3 százaléka, az euróövezeti tűréshatár alá szorítani.
Kompromisszumos európai kamatcsökkentés
Az Európai Központi Bank (EKB) tanácsa csütörtöki ülésén az eurózóna gazdasági helyzetének értékelése után 0,25 százalékponttal 2,5 százalékra csökkentette irányadó kamatát. A piac ennél nagyobb csökkentést várt.
Gyenge gazdasági növekedés az eurozónában
Az euróövezet gazdasága 0,2 százalékkal nőtt 2002 utolsó negyedében a harmadik negyedévhez képest, és 1,3 százalékkal 2001. negyedik negyedévéhez képest - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala.
Nőtt az állástalanok száma a valutaunióban
Januárban az euróövezetben a munkanélküliek aránya - az előzetes várakozásoknak megfelelően - 8,6 százalékos volt a decemberi 8,5 százalék után - közölte az unió statisztikai hivatala kedden. Az unió egészében 7,9 százalékos volt az állástalanok aránya.
- címkék:
- eurózóna
- munkanélküliség
- Címkefelhő »
Lengyel gazdaságösztönzés jegybanki tartalékból
Lengyelország 2006-ban kíván csatlakozni az euróövezethez, aminek érdekében a lengyel pénzügyminiszter a jegybanki tartalékok egy részét költségvetési célokra fordítaná. A jegybank szerint ez gyakorlatilag a bankóprés beindítását jelentené.
Derűlátóbb az EU mint Járai
Várhatóan 2007-től Magyarország csatlakozhat a valutaunióhoz - mondta Pedro Solbes, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi kapcsolatokért felelős tagja. Járai Zsigmond jegybankelnök szerint erre valószínűleg 2008-ig várni kell a magas államháztartási hiány miatt.
Németországban a legdrágábbak az autók
Az Európai Bizottság felmérése szerint, az eurózónában Németországban a legdrágábbak az új autók, míg a legolcsóbban Finnországban, Hollandiában és Görögországban kínálják a kocsikat - írta a Világgazdaság.
Az euróövezetben 2,3 százalékos volt az infláció
Az euróövezetben februárban átlagosan 2,3 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint 2002 februárjában - közölte előzetes adatként az Európai Unió statisztikai hivatala.
Nagymértékben esett az eurózóna ipari termelése
Az eurózónában decemberben 1,5 százalékkal csökkent az ipari termelés az előző hónaphoz képest. Az Eurostat keddi közlése szerint ez volt eddig a leggyorsabb ütemű havi termelés visszaesés.
- címkék:
- eurózóna
- ipari termelés
- Eurostat
- Címkefelhő »
Csökkenti várakozásait az európai jegybank
Az Európai Központi Bank (EKB) csökkenteni fogja az euróövezet idei gazdasági növekedésére vonatkozó kilátását, mivel Németországban új recesszió fenyeget - írta kedden a Financial Times Deutschland.
Váratlan brit kamatcsökkentés
Váratlanul, 25 bázisponttal csökkentette irányadó kamatát a brit jegybank csütörtökön, míg az Európai Központi Bank döntéshozói - minden bizonnyal az Irakkal kapcsolatos bizonytalanság és az alig mérséklődő infláció miatt - változatlanul hagyták az eurózóna alapkamatát.
Januárban 2,1 százalékos volt az euróövezet inflációja
Az euróövezetben januárban átlagosan 2,1 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint 2002 januárjában - közölték előzetes adatként az Európai Unió statisztikai hivatalában. Elemzők 2,2 százalékos tizenkét havi inflációt vártak januárra.
Továbbra is borúlátók az európai cégvezetők
Az euróövezeti feldolgozóipar Reuters kezelte beszerzőimenedzser-indexe januárban 49,3 pontra javult a decemberi 48,4 pontról. Ez még elmarad ugyan a növekedést jelző 50 ponttól, de az előzetes becsléseket meghaladta - adta hírül a Bloomberg hírügynökség.
Tavaly 2,23 százalékos volt az infláció a valutaunióban
Az euróövezetben éves szinten 2,3, havi összevetésben pedig 0,2 százalékos volt az infláció decemberben; 2002-ben a pénzromlás üteme a valutaunióban 2,23 százalékos volt - közölte szerdán az unió statisztikai hivatala.
- címkék:
- infláció
- eurózóna
- Címkefelhő »
Nem várható további kamatcsökkentés az euróövezetben
Az Európai Központi Bank (EKB) nem hajlik további kamatcsökkentésre - jelezte szerdán Ernst Welteke, a német Bundesbank elnöke, az EKB igazgatótanácsának tagja.
Romló növekedési kilátások az euróövezetben
Az európai közgazdászok lefelé módosították az euróövezet idei gazdasági növekedésére vonatkozó jóslataikat. A Reuters 35 közgazdász véleményére alapozódó felmérése szerint a 12 eurózóna-ország idei GDP-jének növekedése 1,3 százalékot érhet el, szemben a novemberben előrejelzett 1,7 százalékkal.
Szerény növekedés az euróövezetben
A tizenkét tagú euróövezet gazdasága 0,3 százalékkal nőtt a júliustól szeptemberig tartó három hónapban a második negyedévhez, és 0,8 százalékkal a megelőző év hasonló időszakához képest - közölte csütörtökön az Eurostatnál. A felülvizsgált GDP-adat összhangban van elemzők várakozásával.
Kivár az uniós jegybank
Nem változtatott a valutaunió alapkamatát az Európai Központi Bank csütörtökön, ami így továbbra is 2,75 százalékos - közölte a Bloomberg hírügynökség. A jegybank vezetői egyelőre kivárnak, hogy a decemberi, 50 bázispontos kamatcsökkentés milyen hatással lesz a gazdaságra.
Hétfőn kezdődik a francia központi bank elnökének pere
Hétfőn kezdődik Párizsban a Crédit Lyonnais-botrány pere. Az egyik vádlott Jean-Claude Trichet, a francia központi bank elnöke. Az ügy tétje nem csupán a becsület és a tisztesség, hanem elsősorban az: lehet-e Trichet nyártól az euróövezet központi bankja, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke.
Borúlátó gyáripari beszerzői index az eurózónában
Decemberben a vártnál rosszabb, 48,4 pont volt az eurózóna átfogó decemberi gyáripari beszerzői menedzser-indexe, a novemberi 49,5 után. Ezzel immár a negyedik egymást követő hónapban áll az index 50 alatt, amely fölött a mutató a gazdasági növekedést jelezhetné.
- címkék:
- eurózóna
- index
- mutató
- GDP
- Címkefelhő »
Pozitív az EU külkereskedelmi mérlege
Az Európai Unió tagországai együttes külkereskedelmi mérlegének tízhavi egyenlege 3,3 milliárd euró többlettel zárt a pénteken kiadott előzetes adatok szerint. Egy éve 45 milliárd eurós deficit volt. Az euróövezet 12 tagországának 85 milliárd eurós többlete volt az év eslő tíz hónapjában, az egy évvel korábbi 34 milliárd euró után.
Az euróövezet inflációja 2,2 százalékos volt novemberben
Az euróövezet éves inflációja 2,2 százalékos volt novemberben - közölte az EU statisztikai hivatala a végleges adatot, ezzel megerősítették a november végén közölt előzetes adatot.
Gyorsan csatlakozna a valutaunióhoz a jegybank
Magyarországnak célszerű minél hamarabb csatlakoznia az eurózónához, mert a forint túlzott fel-, illetve leértékelődése, a kockázatok és a magas kamatok nem segítik a hosszú távú felzárkózást - mondta Oblath Gábor, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagja.
Az EKB rontotta növekedési előrejelzését
Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön jelentősen rontotta előrejelzését az euróövezet tizenkét tagországának idei és jövő évi átlagos gazdasági növekedésére. Az Európai Bizottság jelentése pedig óva intette a tagjelölt országokat attól, hogy túlságosan siessenek belépni az euróövezetbe.
Portugál bírálat a briteknek az euró miatt
Élesen bírálta Tony Blair brit miniszterelnököt portugál kollégája, aki arra figyelmeztet: a szigetország nem játszhat központi szerepet Európában addig, amíg nem csatlakozik az euróövezethez, vállalniuk kell nekik is az egységes valutát.
Az év elején visszaeshet az euróövezet GDP-je
Az Európai Bizottság szerint akár vissza is eshet a gazdaság az euróövezetben a jövő év első negyedévében. A bizottság az átlagos GDP mínusz 0,2 százalék és plusz 0,2 százalék közti alakulását valószínűsíti az első negyedévben. Utoljára a tavalyi utolsó negyedévben volt GDP-csökkenés a térségben.
- címkék:
- eurózóna
- Európai Bizottság
- negyedév
- GDP
- Címkefelhő »
Nőtt a munkanélküliség az euróövezetben
Az eurózóna tizenkét tagországában átlagosan 8,4 százalékos volt a munkanélküliség októberben, a szeptemberi 8,3 százalék után - közölte az EU statisztikai hivatala.
Novemberben 2,2 százalékos volt az infláció az euróövezetben
Az euróövezet átlagos inflációja 2,2 százalékos volt novemberben éves összevetésben - közölték az EU statisztikai hivatalában pénteken előzetes becslésként. Elemzők előzőleg 2,3 százalékot valószínűsítettek. Októberben 2,3 százalékos, szeptemberben pedig 2,1 százalékos volt az átlagos infláció az euróövezetben, ugyancsak tizenkét hónapra számolva.
- címkék:
- infláció
- eurózóna
- becslés
- EU Bizottság
- Címkefelhő »
Gyorsul a brit gazdaság
A korábban közölt 0,7 helyett 0,8 százalékkal bővült a brit GDP a harmadik negyedévben, negyedéves összevetésben - közölte a Bloomberg hírügynökség. Nagy Britannia gazdasága így jóval gyorsabban nő, mint az euróövezet legnagyobb gazdaságai.
- címkék:
- eurózóna
- brit gazdaság
- Bloomberg
- GDP
- Címkefelhő »
Féléves csúcson az eurózóna inflációja
Végleges adatok szerint októberben átlagosan 2,3 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak az euróövezetben, mint tavaly októberben. Az előzetes adat 2,2 százalékos tizenkét havi inflációról szólt.
- címkék:
- Európa
- infláció
- eurózóna
- fogyasztói ár
- Címkefelhő »
Csökkent a munkanélküliség az euróövezetben
Az euróövezet tizenkét tagországában átlagosan 8,3 százalékos volt a munkanélküliség augusztusban, harmadik hónapja változatlan - közölték az EU statisztikai hivatalában szerdán. Az adat összhangban van elemzők várakozásával. Tavaly augusztusban az átlagos munkanélküliség 8,0 százalék volt az euróövezetben.
Surányi: Lassabban kell csatlakozni a valutaunióhoz
Óvatosan kellene csatlakoznia Magyarországnak a monetáris unióhoz - mondta Surányi György a GKI szerdai konferenciáján. A volt jegybankelnök szerint a monetáris unió szigorú szabályai egyelőre hátrányt jelentenének Magyarország számára, és a csatlakozási szándék korai nyilvánosságra hozatala pedig taktikai hiba.
Az OECD és az EU is csökkenti a növekedési előrejelzését
Erősen csökkenti az euróövezet idei és jövő évi növekedési előrejelzését az OECD és az EU is. A Reuters birtokába került, november 21-én megjelenő őszi OECD-jelentéstervezet szerint a fejlett ipari országok együttműködési és fejlesztési szervezete már csak 1,9 százalékos gazdasági növekedésre számít a valutaunióban 2003-ban a tavaszi jelentésben jelzett 2,9 százalék helyett. Az idei euróövezetbeli növekedési prognózist az OECD 0,7 százalékosra csökkentette a korábbi 1,3 százalékról.
Európai kamatcsökkentést sürget a valutaalap
Csökkentette az eurózóna várható GDP-növekedésére adott előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap. A szervezet sürgette az Európai Központi Bankot, hogy mérsékelje irányadó kamatát a gazdasági növekedés gyorsítása érdekében és kiállt az utóbbi időben sokszor bírált uniós stabilitási paktum mellett - adta hírül a BBC News Online.
Erősödő forintot vár a Goldman Sachs az uniós csatlakozástól
A Goldman Sachs várakozásai szerint a forint erősödik az Európai Unióba való belépéssel, majd tovább az eurózónához való csatlakozásig. A Goldman Sachs szerint a forint sávjának közepe 237 forint/euró lesz az európai átváltási rendszerbe (ERM-II) való belépéskor, a mostani, körülbelül 241 forint/euró helyett. 2006-ig a forint 215 forint/euró erősödését valószínűsíti a bank elemzői.
Idén 3,2 százalékos GDP-növekedésre számít az MNB
A pénzügyi tárca és a Magyar Nemzeti Bank közös bizottságot állít fel az európai uniós csatlakozást követően a közös árfolyamrendszerhez, az eurózónához való csatlakozás előkészítésére - jelentette be László Csaba pénzügyminiszter és Járai Zsigmond jegybank-elnök szerdán Budapesten. Az eseményen elhangzott, hogy a jegybank idén 3,2, jövőre pedig 4 százalékos GDP-növekedésre, illetve idén 5,5, 2003-ban pedig 4,5 százalékos inflációra számít.
Változatlan infláció az euróövezetben
Szeptemberben átlagosan 2,1 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak az euróövezetben, mint egy évvel korábban - közölték szerdán az EU statisztikai hivatalában, végleges adatként. Előzetesen 2,2 százalékos tizenkét havi inflációt valószínűsítettek szeptemberre a 12 tagállamban.
Tovább nőtt az euróövezet inflációja
Októberben 2,2 százalék volt az infláció az euróövezetben a szeptemberi 2,1 százalék után. A havi fogyasztói szintű drágulás októberben 0,1 százalékos volt az előzetes adatok szerint. A valutauniós jegybank (EKB) által meghatározott éves inflációs felső tűréshatár 2 százalék.
- címkék:
- infláció
- eurózóna
- drágulás
- EKB
- Címkefelhő »
Az IMF csökkentette az euróövezet növekedési kilátását
Kedden csökkentette az euróövezetre adott idei és jövő évi növekedési előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely szerint a valutauniós jegybanknak fontolóra kellene vennie a monetáris alapállás enyhítését.
- címkék:
- eurózóna
- jegybank
- előrejelzés
- IMF
- Címkefelhő »
Kissé nőtt az ipari termelés az EU-ban
Gyorsult az uniós növekedés
Az euróövezet GDP-je a második negyedévben 0,4 százalékkal bővült negyedéves és 0,7 százalékkal éves összevetésben - közölte csütörtökön az EU statisztikai hivatala második becslésként. Korábban 0,3 százalékos, illetve 0,6 százalékos növekedést becsült a hivatal.
- címkék:
- eurózóna
- növekedés
- negyedév
- GDP
- EU Bizottság
- Címkefelhő »
Nincs kamatvágás Európában
Csütörtökön az Európai Központi Bank (EKB), a várakozásnak megfelelően, változatlanul hagyta kamatait. Az euróövezet központi bankja utoljára tavaly november 8-án változtatott irányadó rátáján, amikor a változó kamatú repotenderhez rendelt kéthetes refinanszírozási kamatminimumon, fél százalékponttal 3,25 százalékra csökkentve a kulcsot. A marginális hitelkamatot hasonló arányban 4,25 százalékra, a betéti kamatot 2,25 százalékra mérsékelte.
Lengyelország 2006-ban kész belépni az euróövezetbe
A lengyel pénzügyminiszter, Grzegorz Kolodko szerint Lengyelország 2006-ra kész lehet belépni az euróövezetbe. Ez a Lengyel Nemzeti Bank céldátuma is a közös valuta bevezetésére.
Németország megsértheti a deficitszabályt
Csökkenhet az euróövezet országaiból érkező vendégek száma
Átmenetileg csökkenhet Magyarországon az eurózóna országaiból érkező vendégek száma az euró bevezetése miatt, mivel az egységes pénzzel rendelkező utasoknak egymás országaiban nem lesz szükségük pénzváltásra - állítja Budai Zoltán, a Gazdasági Minisztérium (GM) turisztikáért felelős helyettes államtitkára. A minisztérium adataiból kiderült: tavaly jelentősen nőtt a Bulgáriából és Izraelből érkező turisták száma.
Eurózóna: 2,2 százalékos infláció szeptemberben
Az átlagos éves infláció szeptemberben 2,2 százalékos az előzetes adatok szerint, tavaly szeptemberhez képest - áll az Eurostat gyorsfelmérésében. Az EU statisztikai hivatala, a revizionált adatok alapján 1,4 százalékos deficitet mért a monetáris unióban 2001-ben.
Kissé nőtt az infláció az euróövezetben
Augusztusban átlagosan 2,1 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak az euróövezetben, mint tavaly augusztusban - jelentették az EU statisztikai hivatalában pénteken előzetes becslésként. Az elemzői várakozás 1,9 százalék volt.
Magyarország nem mentesül a költségvetési szigor alól
Nem várható, hogy az eurózóna növekedési és stabilitási paktumának minap bejelentett lazítása számottevően megkönnyíti Magyarország 2007-re tervezett EMU-csatlakozását - mondták a Napi Gazdaságnak nyilatkozó szakértők.
Nem várható monetáris enyhítés az euróövezetben
Belátható időn belül nem várható monetáris enyhítés az euróövezetben, miután a közös jegybank (EKB) elnöke a hét vezető ipari hatalom (G7) pénzügyminisztereinek és jegybanki vezetőinek hétvégi washingtoni találkozóján ezt egyértelműen kizárta.
- címkék:
- japán gazdaság
- ipar
- eurózóna
- jegybank
- EKB
- Címkefelhő »
Kedvezőtlen kilátások Olaszországban
Olaszország hazai összterméke 0,2 százalékkal nőtt a második negyedévben az elsőhöz képest, és ugyancsak 0,2 százalékkal volt nagyobb, mint a tavalyi második negyedben. Az elemzők várakozására rácáfolt, az ipar termelése júniusi csökkenése is. Az euróövezet harmadik legnagyobb gazdaságában az ipari termelés 0,9 százalékkal csökkent júniusban az előző hónaphoz képest.
- címkék:
- Olaszország
- ipar
- eurózóna
- ipari termelés
- GDP
- Címkefelhő »
Financial Times: vége a stabilitási paktumnak
Válság fenyegeti az eurózóna pénzügyi egyensúlyának biztosítására hivatott stabilitási és növekedési paktumot, amelynek jelenlegi formájában befellegzett - jósolta csütörtökön a Financial Times. A londoni üzleti lap abból vonta le ezt a következtetést, hogy a héten az Európai Bizottság két évvel elhalasztotta - 2006-ra - a határidőt a tagországok költségvetésének kiegyensúlyozására.
Az EKB változatlanul hagyta a kamatot
Csütörtökön az Európai Központi Bank (EKB), a várakozásnak megfelelően, változatlanul hagyta kamatait. Az euróövezet központi bankja utoljára tavaly november 8-án változtatott irányadó rátáján, akkor fél százalékponttal 3,25 százalékra csökkentette a kulcsot.
Euróövezet: csökken a növekedés üteme
Az euróövezet tizenkét tagországának hazai összterméke átlagosan 0,3 százalékkal nőtt a második negyedévben az elsőhöz képest, az első negyedévi 0,4 százalékos negyedéves többlet után - adta hírül az unió statisztikai hivatala. A tavalyi második negyedhez képest 0,6 százalékos volt a GDP-növekedés, az első negyedévi 0,3 százalékos éves többlet után.
- címkék:
- Európa
- eurózóna
- negyedév
- GDP
- Címkefelhő »
Franciaország: májusban csökkent az infláció
Változatlan a munkanélküliség az euróövezetben
Az euróövezetben júliusban 8,3 százalékos volt a munkanélküliség, azaz változatlan az egy hónappal korábbihoz képest - jelentette be szerdán az EU statisztikai hivatala. Júliusra az előzetes adat 8,4 százalékos volt, ezt módosították 8,3 százalékos végleges adatra.
A magyarok négyötöde nem sajnálná a forint elvesztését
Felmérések szerint a magyarok 70-80 százaléka támogatná az ország csatlakozását a valutaunióhoz - mondta Járai Zsigmond jegybankelnök a Magyar Közgazdasági Társaság szegedi vándorgyűlésén. A nemzeti bank vezetője nem sajnálja az önálló monetáris politika elveszítését, mert a csatlakozás előnyei jelentősen meghaladják a tagság okozta hátrányokat. A jegybank elnöke és a pénzügyminiszter szerint is 2007-re Magyarországon az eurózóna tagja lehet.
Idő előtt távozik az Európai Központi Bank elnöke
Nem tölti ki nyolcéves jegybankelnöki mandátumát Wim Duisenberg: az Európai Központi Bank elnöke bejelentette, hogy 68. születésnapján, 2003. július 9-én lemond tisztségéről - közölte az a valutaunió jegybankja. A hivatalos indoklás szerint Duisenberg beváltja 1998-as megválasztásakor tett ígéretét, amely szerint ennyi idősen már nem kívánja az unió egyik legfontosabb gazdasági tisztségét betölteni.
Euróövezet: romló fogyasztói bizalom és vállalati kilátások
Az üzleti és a fogyasztói hangulat is romlott a múlt hónapban az euróövezetben az uniós bizottság kedden közzétett adatsora szerint. Az átfogó gazdasági hangulati index 0,3 ponttal 99,6-re csökkent; az előzetes elemzői várakozás 99,8-as mutatót jósolt júniusra. Az euróövezetben 8,3 százalékos volt a munkanélküliség az év ötödik hónapjában.
Nem csökkentette kamatát az EKB
Csütörtökön az Európai Központi Bank (EKB) a várakozásnak megfelelően változatlanul hagyta kamatait. Az euróövezet központi bankja utoljára november 8-án csökkentette irányadó rátáját, a változó kamatú repotenderhez rendelt kéthetes refinanszírozási kamatminimumot, meglepően erős fél százalékponttal 3,25 százalékra. A marginális hitelkamatot hasonló arányban 4,25 százalékra, a betéti kamatot 2,25 százalékra mérsékelte.