Európai Parlament
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Európai Unió
- Európa
- Európai Bizottság
- Orbán Viktor
- Brüsszel
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hosszú ideig tartó válságra számít Trichet
A "világméretű gyengeség" és a "nagyon renyhe hazai kereslet" minden jel szerint kitart a mostani negyedévben és a következő néhány negyedévben is, majd utána fokozatos javulás várható, ha a körülmények megengedik - mondta az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Jean-Claude Trichet, az Európai Parlament gazdasági bizottságának meghallgatásán.
Uniós szinten segítené a kisvállkozókat az EP
Szeretné elérni az Európai Parlament, hogy az Európai Unió tagországai kötelező érvénnyel hajtsák végre minél több elemét annak a jogszabálynak, amelyet a kis- és közepes vállalkozások működéséről a héten fogadott el a szakminiszterek tanácsa - derült ki azon a sajtótájékoztatón, amelyet a témáért felelős EP-képviselők, köztük Herczog Edit (MSZP) jelentéstevő, tartottak szerdán Brüsszelben.
Az EU felszabadítaná a munkavállalást
Az Európai Parlament elfogadta azt az úgynevezett kék kártya bevezetéséről szóló indítványt, amely az amerikai zöldkártya mintájára megkönnyíti a harmadik országokból érkező, magasan kvalifikált szakemberek uniós munkavállalását. Az EU kormánya pedig az unión belüli munkaerőáramlás teljes felszabadítását, az egyes régi tagországok által még fenntartott korlátozások felszámolását javasolja.
A Kossuth téri Mikulás zsákját is megcsapolta a válság
Idén is rendeznek Mikulásvárost a Parlament előtti Kossuth térre, annak költségvetése azonban a gazdasági válságra való tekintettel a tavalyinak csak kétharmada lesz. A Mikulás most decemberben - Gyurcsány Ferenc személyes kérésére - két héttel rövidebb megbízatást kap a kormánytól.
Büntetné az EU a nőknek kevesebbet fizető cégeket
Ugyanazért a munkáért a nőknek ugyannyi bért kell kapniuk, mint a férfiaknak - véli az Európai Parlament jelentése, amelyet a strasbourgi plenáris ülésen, kedden fogadtak el. A szlovákiai magyar Bauer Edit saját kezdeményezésű jelentése egyebek között a nőket diszkrimináló cégek megbüntetését javasolja.
Maradnak a maastrichti kritériumok
Az Európai Parlament (EP) plenáris ülése elé hétfő este kerülő jelentés - hasonlóan más uniós intézmények állásfoglalásaihoz - ragaszkodik ahhoz, hogy csak akkor csatlakozhassanak új EU-tagállamok az euróval fizető országok övezetéhez, ha teljesítik az úgynevezett maastrichti konvergencia-kritériumokat.
A vérfertőzés nem európai érték
Második alkalommal osztja ki szerdán az Európai Parlament a Lux-díjat, ami az európai értékeket legjobban közvetítő idei mozifilmnek jár. A három finalista között ott van Mundruczó Kornél már eddig is agyondíjazott Deltája, de kérdés, hogy van-e esélye egy Václav Havelről szóló dokumentumfilm, illetve egy belga bevándorló-dráma ellenében.
Gyerekbarátabb internetet akar az unió
Hétfő este folytat vitát, szerdán pedig szavaz Strasbourgban az Európai Parlament arról az előterjesztésről, amely támogatásáról biztosítja az EU "kormányának", az Európai Bizottságnak a javaslatát az internethasználat során szükséges gyermekvédelemről.
Sikerrel járt a Parlamentnél kolduló polgármester
Budapest XVI. kerülete kölcsönadja az ivádi önkormányzatnak azt a pénzt, amiből a falu meg tudja venni falugondnoki kisbuszát. A cél érdekében a falu polgármestere szerdán a Parlament előtt koldult.
Persellyel koldul a Parlamentnél Ivád polgármestere
A Parlament mellett gyűjt adományokat Ivád falu polgármestere, mert a településnek nincs elég pénze a megnyert uniós pályázat önrészére. A falu kisbuszt vásárolna a falugondnoknak, de a pályázatra nyert pénzt csak utólag kapnák meg; bankhitelt viszont nem tudnak felvenni.
Lézerrel vetítettek a Parlamentre
Három percen át lézerrel ábrát és feliratokat vetítettek a Parlamentre hétfő este a Lehet más a politika! mozgalom népszerűsítésére. A lézert egy szállodai szobából irányították az épületre, miután a rendőrség az utcáról megtiltotta a vetítést.
Az sms is olcsóbb lesz az EU-ban
A roamingdíjak leSzállítása után az sms küldésének tarifája is mérséklődik az unióban.
Magyar szinkrontolmácsolással működik az EU-tévé
Megkezdte adását szerdán az interneten az Europarltv, az Európai Parlament (EP) webtévéje. Az adások közben hallani lehet a magyar szinkrontolmácsolást, ezért a felszólalók mondandóját
- címkék:
- internet
- Európai Parlament
- Címkefelhő »
Indul az Európai Parlament webtévéje
Szerdán, szeptember 17-én kezdi meg adását az interneten az Europarltv, az Európai Parlament (EP) webtévéje.
- címkék:
- internet
- Európai Parlament
- Címkefelhő »
Gyurcsány odaszólt, marad az Országgyűlés
Leszavazták a képviselők a parlament feloszlatásáról szóló MDF-es javaslatot az őszi ülésszak első napján. A saját programját védő Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszólt az SZDSZ-re, miután a szabad demokratát számon kérték rajta a programja beterjesztésének elmaradását.
Magyar olimpikonok kitüntetése a Parlamentben
Sólyom László államfő kitüntetéseket ad át a Pekingben jól szerepelt magyar olimpikonoknak és felkészítőiknek péntek délután két órától a Parlamentben. Kövesse az ünnepséget nálunk élőben!
Állami kintüntetések augusztus huszadikán
A kitüntetések átadásakor azt demonstrálhatjuk, hogy vannak értékeink, amelyekkel a magyar állam azonosul, és kifejezi elismerését az értékek létrehozóinak - mondta Sólyom László köztársasági elnök, aki szerdán állami kitüntetéseket adott át augusztus 20-a alkalmából a Parlamentben.
Az EU tiltja a félrevezető repülőjegyeket
Az Európai Parlament rendelet által lépett fel a félrevezető repülőjegyárak ellen az utasok érdekeinek védelmében.
Liberalizálhatja a gázpiacot az EU
A gáztermelési és gáázszállítási tevékenység teljes tulajdonosi szétválasztása mellett a független szállításirendszer-üzemeltető modellt is elfogadhatónak tartaná az Európai Parlament, amely szerdán Strasbourgban megszavazta a liberalizációról szóló jelentést.
Elfogadták az EKB éves jelentését
Az Európai Parlament (EP) szerdán Strasbourgban megvitatta és elfogadta az Európai Központi Bank (EKB) 2007-es éves jelentését.
GMO-lobbi állhat a gyomirtóreform mögött
Magyarország tartózkodása mellett fogadta el a növényvédő szerek piacra viteléről szóló rendelet tervezetét az uniós miniszteri tanács.. A változtatáshoz még az Európai Parlament jóváhagyása is szükséges: az uniós törvényhozás ősszel tárgyal a tervezetről - értesült a Világgazdaság.
Elbeszélt egymás mellett Fodor és Orbán
Egészen más utat képzel a belpolitika számára a közeljövőben Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, akik szombat délután megbeszélést tartottak a Parlamentben. Orbán változatlanul előre hozott választást szeretne, miközben Fodor cselekvőképes kormányt, amellyel együttműködik a felelős ellenzék.
Szigorítja az EU a menekültek kitoloncolását
Jóváhagyta az Európai Parlament az illegális bevándorlók kitoloncolásáról szóló vitatott rendelettervezetet. A javaslat egységesítené az őrizetben tartásra vonatkozó szabályokat, de lehetőséget adna arra is, hogy a bevándorlók önkéntes hazatéréssel elkerüljék a kiutasítást. A tervezet ellenzői szerint az új szabályok túl kemények.
Uniós támogatás a szlovák eurónak
Az Európai Parlament kedden támogatásban részesítette Szlovákia január 1-jei eurózónabeli tagfelvételét. A parlament, akárcsak korábban az Európai Bizottság, az inflációs kockázatok enyhítése érdekében szigorúbb költségvetési politikára sürgette Szlovákiát.
75 képviselő hallgatott fél éven át
A parlamenti statisztika szerint az MDF-es Pettkó András 90 felszólalása alatt több mint 6 órán át beszélt a parlamentben a hétfőn befejeződött tavaszi ülésszak alatt. Legrövidebben az MSZP-s Szakács László beszélt, aki 10 másodpercben tudatta: bizottsága támogatja a szóban forgó előterjesztést. 75 képviselő viszont egyáltalán nem szólalt meg érdemben fél év alatt.
Változik a TEÁOR szám
Több százezer adózót tájékoztat a következő napokban az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal a TEÁOR és a szakmakód struktúra változásról. Az Európai Parlament és a Tanács 1893/2006/EK rendelete következtében ugyanis 2008. január 1-jétől a TEÁOR és a szakmakód struktúra jelentősen megváltozott. A tevékenységi besorolások módosítását az adminisztratív nyilvántartásokban 2008. július 1-ig át kell vezetni - áll az APEH közlemyényében.
Havi 1,8 millió lesz az EP-képviselők fizetése
A jövő évtől kezdve egységes fizetést kapnak az Európai Parlament (EP) képviselői - közölte csütörtökön egy német honatya. Ingo Friedrich brüsszeli tájékoztatása szerint az EP elnöksége megállapodott az európai képviselők státusával kapcsolatos legfőbb kérdésekben. Ennek részeként elfogadták, hogy 2009-től kezdve egységes havi illetményt kap a 785 képviselő, mégpedig bruttó 7412,69 eurót (mintegy 1,8 millió Ft) havonta.
Nem csökkenhet a vidékre jutó pénz
A mezőgazdaságra és a vidékre jutó európai uniós pénz 2013-ig biztosan nem csökken - szögezte le Tabajdi Csaba (MSZP) európai parlamenti képviselő kedden Brüsszelben azt követően, hogy az Európai Parlament mezőgazdasági bizottsága megkezdte a közös uniós agrárpolitika öt évvel ezelőtti reformjainak felülvizsgálatáról az Európai Bizottság által múlt héten előterjesztett jogszabálycsomag tárgyalását.
Nézőpont Intézet: Az SZDSZ nem kerülne be az Európai Parlamentbe
Kiszorulna az Európai Parlamentből az SZDSZ, ha most vasárnap tartanák az erről szóló szavazást - ezt mutatja a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása. A Magyar Nemzetben ismertetett felmérés szerint a Fidesz ezzel szemben 17 mandátumot szerezne.
Titokzatos gyógyszercég az NBH listáján
A Teva izraeli gyógyszercég magyar leányvállalata is szerepel azon a listán, amely a nemzetbiztonsági szolgálatok által különleges eszközökkel védett cégeket, intézményeket sorolja fel. A listán szereplő szinte összes cég stratégiai feladatot lát el, ott a Mol, a minisztériumi épületek, a Parlament, a honvédelmi tárca cégei. A Teva kakukktojás: fő profilja az utángyártott gyógyszerek készítése. Se a cég, se a titkosszolgálatok felügyelő miniszter, se a kormányszóvivői iroda nem árult el semmit arról, miért szerepel a cég listán. Arra sem reagáltak érdemben, hogy a cég és a magyar állam között van-e érvényben valamilyen stratégiai szerződés.
Rendőrök mentettek ki egy nőt a Dunából
- címkék:
- Duna
- rendőr
- járókelő
- Európai Parlament
- Címkefelhő »
Tibeten botlott először a kisebbségi kormány
Bár az Országgyűlés nem mindenben értett egyet a kormány elképzeléseivel, néhány változtatást beiktatva hétfőn mégis megszavazta a Parlament napirendjét. Döntenek az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény visszavonásáról, a leendő Költségvetési Hivatalról, a hungarikumok védelméről, a közbeszerzésekről, valamint a tűzoltóegyesületekről.
A FIFA nem korlátozhatja a légiósok számát
Elutasította a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a légiósok számának csökkentésére tett javaslatát brüsszeli ülésén az Európai Parlament (EP).
- címkék:
- foci
- Európai Parlament
- FIFA
- Címkefelhő »
Elégedetlen a roamingtarifákkal? Írjon az uniónak!
Az Európai Bizottság szerdától várja az ipar, a fogyasztók és más érdekeltek véleményét a tavaly június 30-án hatályba lépett európai uniós barangolási rendelet működésével és hatékonyságával kapcsolatban.
Vaya Con Dios: A mi stílusunk a stílusok keveredése
A Parlament elé vonulnak az SZDSZ-székház előtt tüntetők
A Magyar Önvédelmi Mozgalom felhívására mintegy ötven fő jelent meg szerda délután az SZDSZ budapesti székháza előtt. A rendezvényt a rendőrség nagy erőkkel biztosítja. A tüntetők ezt követően a Parlament elé vonulnak át. A tüntetés miatt - az ott dolgozók biztonsága érdekében - szerdán kora délután kiürítették az SZDSZ budapesti pártszékházát - közölte a párt sajtóosztálya.
Hétfőn tesznek esküt az új miniszterek
Hétfőn öt új miniszter tesz esküt a Parlamentben. Gyenesei István csak később teheti ezt meg, Bajnai Gordonnak pedig nem kell esküt tennie, mert jelenleg is miniszter. A tárcák átszervezéséhez a minisztériumok listáját meghatározó törvény módosítására is szükség van.
EU: szolidaritás, növekedés, foglalkoztatás
A szolidaritás, a növekedés, a foglalkoztatás, valamint az éghajlatváltozás elleni küzdelem kiemelt uniós cél, hangsúlyozza az Európai Parlament (EP) abban a jelentésben, amelyet csütörtökön fogadtak el Strasbourgban, az EU jövő évi költségvetésével kapcsolatos iránymutatásokról.
Afrikában is nyomul Kína
Kína hamarosan Afrika legfőbb kereskedelmi partnerévé válhat, megelőzve az Európai Uniót - figyelmeztetett az Európai Parlament (EP), szerdai strasbourgi ülésén elfogadott jelentésében.
Az EU szerint nem bűn a fájlmegosztás
Az Európai Parlament elutasította a javaslatot, amely a fájlmegosztó magánszemélyeket kriminalizálná, illetve a szerzői jogok megsértőit eltiltaná az internet-használattól.
Rendet tenne a potyalesők között az EP
Szigorítani akar az Európai Parlament (EP) egyik bizottsága azon, hogy az EP-képviselők a jövőben milyen feltételek mellett alkalmazhassanak asszisztenseket. Tiltanák többek között, hogy a képviselők rokonaikat alkalmazzák munkatársként. Szigorításra azért van szükség, mert a múlt hónapban kiderült, több képviselő visszaélt az asszisztensek alkalmazására kapott havi 4,5 millió forinttal.
Kitart az EKB a jelenlegi kamatszint mellett
Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Jean-Claude Trichet szerdán gyakorlatilag ismét kizárta a kamatcsökkentés lehetőségét, amikor az erős inflációs kockázatról és a gazdasági növekedés nem túl vészes lassulásáról beszélt az Európai Parlament gazdasági és pénzügyi bizottságának tartott, tavaszi beszámolójában.
Csak asszisztálunk a bolognai rendszerhez
Tíz évet kapott az egységes európai felsőoktatás megteremtésére létrehozott bolognai rendszer, amit az EU most drasztikusan átalakítana. A rendszernek ugyanis jelenleg inkább a nyugat-európai vagy a jómódú keleti diákok a haszonélvezői, egy átlagos magyar egyetemista például csak nagy anyagi nehézségek árán tud profitálni a bolognai folyamatból. Az EU kivenné a közös felsőoktatás szervezését a tagállamok kezéből. A magyar egyetemek egyelőre az eredeti szabályokkal is csak barátkoznak, azt pedig senki sem tudja még, hogy mit hoz a konyhára.
Harmadszor is benyújtja biztosítós javaslatát a Fidesz
A Fidesz harmadszor is benyújtja egészségügyi törvénytervezetét az Országgyűlésben. Az ellenzéki párt által kidolgozott, az egészségügy átalakításáról szóló tervezetnek eddig a tárgysorozatba vételét sem támogatta a Parlament egészségügyi bizottsága.
Lebegteti az olimpia bojkottját Pöttering
Pekingnek tárgyalásokat kell kezdenie a dalai lámával, ellenkező esetben az európai államoknak meg kell fontolniuk az olimpia bojkottját - mondta Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke. Az unió sportminiszterei a hét elején ellenezték a pekingi olimpia bojkottálását, mert szerintük az nem lenne hatással a kínai politikára.
Lebontották a Kossuth téri kordont
Kedd este tíz óra után lebontotta és elszállította a rendőrség a Kossuth téri kordont, amelyet a március 15-i ünnepségek előtt fokozott biztonsági kockázatra hivatkozva állítottak fel a Parlament körül.