Európa-bajnokság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- kézilabda
- Oroszország
- sorozat
- kosárlabda
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kiderült, hogy 2028-ig hol lesznek láthatóak a magyar fociválogatott mérkőzései
Történelmi megállapodást kötött a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA), amelynek értelmében 2028-ig az M4 Sport lesz a magyar labdarúgó-válogatott, valamint a következő két Európa-bajnokság kizárólagos hazai közvetítője - tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-t.
Újabb három magyar úszó lett koronavírusos
A Magyar Úszó Szövetség elnöke, dr. Wladár Sándor hétfőn este körlevélben értesítette a kazanyi rövidpályás Európa-bajnokságról hazatért delegáció valamennyi tagját – versenyzőket, edzőket, stábtagokat –, hogy előreláthatólag csütörtök estig házi karanténban kell tartózkodniuk. Burián Kata után újabb három magyar úszónak lett pozitív a koronavírus-tesztje.
Két magyar is döntős a rövidpályás úszó-Eb zárónapján
Kós Hubert 400 méter vegyesen, Késely Ajna pedig 400 méter gyorson jutott döntőbe a kazanyi rövidpályás úszó Európa-bajnokság vasárnapi záró versenynapjának előfutamaiból.
Törökországi győzelemmel zárt a magyar amerikaifutball-válogatott
A magyar amerikaifutball-válogatott 24-20-ra nyert Törökország vendégeként a két együttes B csoportos Európa-bajnoki összecsapásán, így veretlenül zárta a sorozatot.
Több magyar úszó is visszalépett a kazanyi rövidpályás Európa-bajnokságon
Többen is továbbjutottak, majd visszaléptek a magyarok közül a kazanyi rövidpályás úszó Európa-bajnokság szombati előfutamai után.
A koronavírusos Burián Katának 14 napra karanténban kell maradnia Kazanyban
A pénteken elvégzett PCR-tesztek eredménye alapján a kazanyi rövidpályás úszó Eb szervező-bizottságának vezető orvosa arról tájékoztatta a magyar delegációt, hogy Burián Kata Covid-19 fertőzése beigazolódott, ezért ő 14 napra karanténba kerül. Ezt az időt a csapat szálláshelyén, a Hotel Korsztonban kell eltöltenie, ahol háromnaponta tesztelik – amennyiben bérmelyik soron következő teszt negatív eredményt hoz, a következő nap hazatérhet.
Pozitív lett egy magyar úszó koronavírustesztje az Eb-n
A magyar úszóválogatott egyik tagjánál koronavírus-fertőzés gyanúját állapította meg a csapatorvos csütörtök este, emiatt őt és szobatársát elkülönítették – valamint még este gyorstesztet végeztek a többi versenyzőn és a stáb tagjain, majd ezt ma reggel megismételték az uszodában is. Valamennyi teszt negatív eredményt hozott, így a Kazanyban zajló rövidpályás Európa-bajnokság egészségügyi rendjéért felelős orvos és a LEN illetékesei engedélyezték a magyar úszók indulását.
Taroltak a magyar fiatalok a szakmák Európa-bajnokságán
Szeptember 22-e és 26-a között a 2021-es EuroSkills Graz rendezvényen 31 országból, 400 versenyző, 38 szakmában versenyzett. Magyarország hetedik alkalommal vett részt a „Szakmák Európa-bajnokságán", amelyen 21 versenyszámban 26 versenyző képviselte hazánkat és kimagasló eredményeket értek el.
Visszavonult az élsporttól a tavaly az év női evezősének választott Polivka Dóra
A 26 éves Polivka Dóra tavaly még az év női evezőse volt Magyarországon, a jövőben azonban már nem élsportolóként, hanem edzőként tevékenykedik a sportágban.
Megduplázzák a női labdarúgó Európa-bajnokság pénzdíját
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) megduplázza a női kontinenstorna pénzdíját, így a jövőre Angliában sorra kerülő Európa-bajnokságon már 16 millió eurót osztanak szét a csapatok között.
Az olasz férfi röplabda-válogatott a címvédő szerbek kiütésével jutott az Eb-döntőbe
Szlovénia után Olaszország válogatottja jutott döntőbe a férfi röplabda Európa-bajnokságon.
A koronavírus-helyzet miatt törölték az idei vívó Európa-bajnokságot
Az Európai Vívószövetség (ECF) kongresszusán eldőlt, hogy nem rendezik meg idén az Európa-bajnokságot.
Svájci címvédés az időfutamban az országúti kerékpáros Európa-bajnokságon
Stefan Küng megvédte címét az időfutamban a Trentóban zajló országúti kerékpáros Európa-bajnokságon.
Hatvanéves angol átkot törne meg a magyar válogatott
Még mindig nem felejtettük el a nyár elejének fantasztikus focimeccseit. Amikor válogatottunk Franciaország és Németország ellen döntetlent játszott, és Portugáliával szemben is a találkozó hajrájáig esélye volt erre. Világsztárokból álló csapatokkal találkoztunk, melyek évek-évtizedek óta a közvetlen élvonalhoz tartoznak. Most alig több mint két hónappal utolsó Eb-meccsünk után a labdarúgás történetének egyik legmeghatározóbb válogatottjával játszik nemzeti csapatunk. Egy olyannal, mely a kontinenstornán csak egy (pontosabban három) rosszul végrehajtott büntető miatt nem ülhetett fel Európa trónjára. Most Angliát kellene legyőzni, ...
Két magyar versenyző szerzett ezüstérmet a korosztályos karate-Eb első napján
Nagyon jól kezdődött magyar szempontból a finnországi Tamperében péntektől vasárnapig tartó kadet, junior és U21-es karate Európa-bajnokság. A sportág olimpiai bemutatkozását két héttel követő korosztályos Eb első versenynapján Dévényi Bence és Hecker Bojána jóvoltából két második helyet szereztek a magyarok. A küzdelemben nyert ezüstök mellé formagyakorlatban egy ötödik helyezést is sikerült begyűjteni - valamennyi a kadetek (14-15 évesek) nevéhez fűződik.
- címkék:
- karate
- Európa-bajnokság
- ezüstérem
- Címkefelhő »
Milliós jutalom, petíció a munkaszüneti napért – érdekességek az Eb-ről
Miután Olaszország az 1-1-es rendes játékidőt követően tizenegyesekkel legyőzte Angliát a londoni fináléban, vasárnap befejeződött a tavalyról idénre halasztott labdarúgó Európa-bajnokság. Ennek apropóján hoztunk néhány érdekességet, jó böngészést!
Nem engedték, hogy angolok egyik legjobb játékosa tizenegyest lőjön az Eb-döntőben
Nem nyugodnak a kedélyek az angol-olasz tizenegyespárbaj körül. Az angol válogatott középpályása, Jack Grealish közösségi média-bejegyzésében ráförmedt az egykori klasszis focistára, az ír Roy Keane-re. A Manchester United egykori játékosa szerint nem lett volna szabad megengedni, hogy egy 19 éves labdarúgó, Bukayo Saka végezze el a tizenegyest. Keane nem érti, hogy miért nem a rutinosabb focisták vállalták el a tizenegyest.
Roberto Mancini az olasz népnek ajánlotta az Eb-győzelmet
Az olasz nép megérdemli ezt a sikert ez után a nehéz időszak után - vélekedett Roberto Mancini, az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya azt követően, hogy csapata megnyerte az Európa-bajnokságot.
A magyar férfi strandröpladázók történelmi tettet vittek véghez az U20-as strandröplabda Eb-n
Elődöntőbe jutott a Mikuláss-Koch Marcell, Szabó Vilmos páros a törökországi Izmirben zajló U20-as strandröplabda Európa-bajnokságon.
Az angol királynő is üzent az első Európa-bajnoki döntőjében szereplő angol csapatnak
Az angol királynő is jókívánságokat küldött az első Európa-bajnoki döntőjét játszó angol válogatottnak. II. Erzsébet az 1966-os világbajnoki győzelem után adta át a vb-trófeát a csapatkapitány Bobby Moore-nak, és tudja, hogy mit jelentene egy Európa-bajnoki elsőség Gareth Southgate csapatának.
Három magyar győzelem a felnőtt egyesben a maratoni kajak-kenu Európa-bajnokságon
A négy felnőtt egyes számból hármat magyar versenyző nyert meg szombaton a moszkvai maratoni kajak-kenu Európa-bajnokságon.
Fantasztikus finálék
A labdarúgó Európa-bajnokság 1960 óta íródó története során a holnapi lesz a 16. döntő, amelyet lejátszanak. Az eddigi 15 fináléból most kiemeltünk négyet, amelyek valami miatt különlegesebbek a többinél.
- címkék:
- foci
- Európa-bajnokság
- döntő
- Tudtad?
- Címkefelhő »
Könyöklés, véres mez, elképesztő tizenegyes-párbajok jellemzik az angol-olasz focimúltat
A labdarúgó Európa-bajnokság Londonban sorra kerülő vasárnapi döntőjében az angol válogatott 55 év szünet után nyerhet trófeát, míg az olasz csapat 53 esztendőt követően diadalmaskodhat újra a kontinenstornán. Megnéztük, hogy a két ország válogatottja milyen nagy meccseket játszott korábbi nagy focitornákon, világbajnokságokon, Európa-bajnokságokon.
Az angolok edzőjét lovaggá üthetik, ha Anglia legyőzi Olaszországot az Eb-döntőben
Anglia legyőzte Dániát az Európa-bajnokság elődöntőjében, és ezzel 1966 után ismét egy nagy torna döntőjébe jutottak a háromoroszlánosok. A csapat edzőjét, Gareth Southgate-et a legmagasabb szintű állami kitüntetésbe részesíthetik, ha Anglia megnyeri az Olaszország elleni döntőt.
Vb-bronzérmes edző lehet az új holland kapitány
Louis van Gaal a legesélyesebb arra, hogy átvegye a holland labdarúgó-válogatott irányítását, miután Frank de Boer a csehektől elszenvedett Eb-nyolcaddöntős vereség után lemondott.
Örömében elsírta magát egy lány, aki megkapta az angol játékos mezét az Eb-elődöntő után - videó
Az angol válogatott a hosszabításban győzte le Dániát az Európa-bajnokság elődöntőjében. Az angolok játékosa, Mason Mount a meccs után odaadta a mezét az egyik szurkoló lánynak, aki a váratlan ajándék után örömében elsírta magát.
José Mourinho örült az angolok győzelmének, de egy dolog miatt mégis csalódott az Eb-elődöntőben
A labdarúgó Európa-bajnokság második elődöntőjében a házigazda angol válogatott hosszabbítás után 2-1-re legyőzte a dán csapatot a londoni Wembley Stadionban. A hosszabbításban Sterling harcolt ki egy vitatható tizenegyest, amelyet Kane közvetve ugyan, de belőtt. A Premier League-ben több évig edzősködő José Mourinho is elmondta a véleményét az esetről.
Óriási kapásgólokat lőttek a spanyol focisták az Eb-elődöntő előtti utolsó edzésükön - videó
A spanyol válogatott megtartotta az olaszok elleni Eb-negyeddöntő előtti utolsó edzését, ahol a játékosok óriási gólokat rúgtak, és a kapusok pedig hatalmas védéseket mutattak be.
Az idei Európa-bajnokság hét legokosabb játékosa, akik nem csak a fociban sikeresek
Hatalmas tévhit azt gondolni, hogy a sportolók, főként a focisták ostobák, hiszen elegendő sütnivaló nélkül nehéz egy sportág legjobbjai közé bekerülni. Ezt bizonyítják az Eb következő játékosai is, akiknek nemcsak labdarúgó, de akadémiai tudásuk is kiemelkedő.
- címkék:
- focista
- Eb
- foci
- sport
- foci-Eb
- Európa-bajnokság
- futball
- Címkefelhő »
Szem nem maradt szárazon, ahogy az olasz csapattársak a súlyosan megsérült Spinazzolát búcsúztatták - videó
Az AS Roma balhátvédje, Leonardo Spinazzola az Eb egyik nagy felfedezettje volt, de a belgák elleni meccsen Achilles-ín-szakadást szenvedett az olasz játékos. Az olasz edzőtáborban a válogatott tagjai és az edző, Roberto Mancini megható módon búcsúztatta a szerencsétlenül járt focistát, akinek a sérülése után véget ért az Európa-bajnokság.
A Chelsea spanyol hátvédje megvédte a sok helyzetet kihagyó csapattársát az olaszok elleni Eb-elődöntő előtt
A spanyol válogatott a legjobb négy között Olaszországgal játszik az Európa-bajnokságon. A Chelsea csapatában játszó spanyol hátvéd, César Azpilicueta mesélt a londoni klubban játszó olasz és angol csapattársairól, a spanyol válogatott játékstílusáról, és hogy miért bíznak még mindig a csatár Alvaro Moratában.
Csodálatos meglepetésben volt része az Eb-ről hazatérő svéd válogatott focistának - videó
Svédország óriási csatában maradt alul Ukrajnával szembe az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében. A svédek védője, Victor Lindelöfre egy nagyon édes meglepetés várt, miután hazatért a családjához.
A német csapat gyáva és lélektelen játéka miatt bírálják Joachim Löwöt az angolok elleni Eb-kiesés után
Anglia legyőzte Németországot az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében. A német szövetségi kapitány, a válogatott éléről búcsúzó Joachim Löw és a német játékosok elkeseredetten nyilatkoztak a meccs után. Az egykori német válogatott középpályás, Michael Ballack és Fredie Bobic, a Dárdai Pált foglalkoztató Hertha BSC ügyvezető igazgatója bírálta a németek passzív játékát, és a túl későn cserélő Joachim Löwöt.
Mbappé az összeomlás szélén, magát okolja a franciák kudarcáért
Svájc a hosszabításban tizenegyesekkel győzte le Franciaország az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében. A franciák támadója, Kylian Mbappé rontotta el a mindent eldöntő tizenegyest. A világbajnok támadó szomorú hangvételű bejegyzést tett közre a saját Twitter-csatornáján a vereséget követően.
A svájciak csapatkapitánya, Xhaka szerint kétgólos hátrányban is hittek magukban, hogy megfordítják a meccset
A franciákat legyőző svájci csapat kapitánya, Granit Xhaka szerint Franciaország túl hamar elhitte, hogy kétgólos előnyről megnyerheti az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjét Svájc ellen.
A franciák középpályása, Sissoko szerint túlságosan megnyugodtak Svájc ellen, és ez lett a vesztük
Franciaország tizenegyesekkel kikapott Svájctól az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében. A francia csapat csereként beállt középpályása, Moussa Sissoko szerint a vereségért közösen kell vállalniuk a felelősséget, és a kudarcnak inkább fizikai, mint taktikai okai lehettek.
A Manchester United egykori játékosa szerint a portugálok tinisztárja, Joao Felix egy szélhámos
A belga válogatott legyőzte a portugál csapatot az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében. A Manchester United egykori játékosa, az ír Roy Keane nagyon kritikus volt a portugálok tinisztárjával, Joao Felixxel szemben. A legendás középpályás szerint az Atletico Madrid ifjú támadója egy szélhámos, aki a belgák elleni meccsen nagy helyzetben nem tudta eltalálni a kaput az utolsó percekben, és ez egy 100 millió eurót érő játékostól kevés.
A szerb válogatott nyerte a női kosárlabda Európa-bajnokságot
A szerb válogatott nyerte meg a Valenciában és Strasbourgban rendezett női kosárlabda Európa-bajnokságot, mivel a vasárnapi döntőben legyőzte a francia csapatot.
Botrányt okozott Gárdonyban a francia válogatott
Hiába várták a gárdonyiak a francia válogatottat, az előzetes tervekkel ellentétben a csoportkör végéig a budapesti Marriott Hotelben maradt, nem utazott le Gárdonyba – írja a Blikk.
Póta Georgina és párostársa nem áll ki az asztalitenisz-Eb negyeddöntőjére
A Póta Georgina, Britt Eerland kettős a holland játékos sérülése miatt nem áll ki a női páros negyeddöntőjére a varsói egyéni asztalitenisz Európa-bajnokságon.
Marco van Basten a szovjetek elleni elképesztő kapásgóljától még az edzője is elájult az Eb-döntőben - videó
A holland Marco van Basten a Szovjetuniónak lőtt fantasztikus kapásgólja az 1988-as Eb-döntőben minden idők egyik legszebb találata, és Hollandia harminchárom évvel ezelőtt a mai napon nyerte meg a kontinenstornát.
Marcus Rashford szerint Anglia történelmet írhat, ha megveri Németországot az Eb-nyolcaddöntőben
Az angolok játékosa, Marcus Rashford szerint örökre beírják a nevüket a futball történelemkönyvébe, ha az Európa-bajnokság legjobb tizenhat csapata közül Anglia kiejti Németországot az idei kontinenstornán.
Lothar Matthäus német útlevéllel csábítgatja az angolok fiatal tinisztárját az Eb-nyolcaddöntő előtt
A németek világbajnok játékosa, Lothar Matthäus nagyon várja már az Anglia - Németország összecsapást, és elmondta, hogy mi kellene ahhoz, hogy a német válogatott jöjjön ki győztesen a meccsből. Az egykori középpályás beszélt az angolok csodagyerekéről, az Eb-n eddig nagyon kevesett játszó Jadon Sanchoról is. Matthäus német útlevelet adna a Dortmund fiatal játékosának, mivel a német csapatban többet játszhatna, mint az angoloknál.
Az MLSZ elnöksége köszönetet mondott a szurkolóknak a válogatottnak nyújtott felejthetetlen támogatásért
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége köszönetet mondott a válogatott szurkolóinak a "feledhetetlen támogatásért", melyet az Európa-bajnokság mérkőzései során nyújtottak a nemzeti csapatnak.
A nemzetközi sajtó dicséri a magyar válogatottat, amely majdnem kiejtette Németországot az Eb-n
A nemzetközi sajtó dicséri a magyarokat és kiemeli, hogy az esélyesebb Németország percekre volt a kieséstől a két együttes szerda esti, müncheni Európa-bajnoki csoportmérkőzésén, amelynek 2-2-es végeredménye a házigazdák továbbjutását és a vendégek kiesését jelentette.
A Vatikánban járt a svájci válogatott
Az Európa-bajnoki nyolcaddöntőre készülő svájci labdarúgó-válogatott szerda este a Vatikánban járt kiránduláson.
Michael Ballack a német válogatottat szidja
A német válogatott egykori játékosa, a Vb és Eb-ezüstérmes Michael Ballack szerint a németek saját maguknak nehezítették meg a dolgukat a magyarok ellen. Ennek ellenére Ballack abban hisz, hogy egy egészen másfajta német válogatottat fog látni az Anglia elleni nyolcaddöntőben.
A német játékosok már sokszor azt érezték a magyarok elleni meccsen, hogy kieshetnek az Eb-ről
Az Európa-bajnokság F-csoportjának utolsó meccse óriási küzdelmet, és hihetetlen fordulatokat hozott. A 2-2-es döntetlennel zárult Németország-Magyarország találkozó után a német válogatott játékosok elmondták, hogy a magyar csapat kiválóan játszott, és ők nagyon aggódtak, hogy akár ki is eshetnek az Eb-ről.
A szülinapos Zidane mozdulatai utánozhatatlanok a 2000-es Európa-bajnokságon - videó
A franciák legendás focistája, Zinedine Zidane-t a 2000-es Európa-bajnokság legjobb játékosává választották, miután Franciaországgal a világbajnoki cím után az Európa-bajnokságot is sikerült megnyernie. A Real Madrid edzőjeként BL-történelmet író Zidane ma ünnepli a 49. születésnapját, és ennek alkalmából egy videóösszeállítás jelent meg az Európa-bajnokságok korábbi meccsein bemutatott legszebb mozdulataiból.
Michel Platini elárulta, hogy melyik focistával játszana együtt a mai francia válogatottból
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) korábbi elnöke, Michel Platini honfitársait, a magyarokkal azonos csoportban lévő, világbajnok franciákat tartja a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság legnagyobb esélyeseinek.