Esteban Ocon
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- GPhírek
- Fernando Alonso
- Alpine F1 Team
- Force India
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Verstappen elárulta, mivel borította ki Ocon
Elárulta, hogy az őt kiforgató Esteban Ocon mit mondott neki a mérlegelésnél. Verstappen úgy érzi, kifejezetten higgadtan reagált.
Ocon javult abban, amivel sarokba szoríthatja Bottast
Miközben Bottas nem tudott a világbajnok csapat által megkövetelt színvonvalon teljesíteni, az istálló támogatását élvező Ocon nyomatékosította, hogy ő képes javulni abban, amiben kell.
Schumachernek is szerencse kellett, Ocon ideje is eljön még
Korábbi csapatfőnöke, Otmar Szafnauer szerint nem jelzésértékű, hogy a fiatalok egyik legjobbjának tartott Esteban Oconnak jövőre nem jut ülés az F1-ben. Eddig elégedettek Lance Stroll munkájával.
Verstappen kész volt bosszúból kilökni Ocont a szezonzárón
Könnyen megtörténhetett volna, hogy a brazíliai futam után a Forma-1 2018-as szezonjának utolsó versenye is Verstappen és Ocon balhéjától válik hangossá, utóbbi azonban résen volt és kitért a holland útjából.
Verstappen elárulta, Ocon mivel bosszantotta fel igazán
A Red Bull versenyzője szerint nem a baleset miatt borult ki a legjobban a Brazil Nagydíj után. Az F1 versenyigazgatója nem tart attól, hogy elszabadulnak az indulatok.
Brawn: Verstappen nem tudja kezelni az érzelmeit
Ross Brawn, az F1 sportért felelős igazgatója is megszólalt a Brazil Nagydíj két legvitatottabb jelenetével kapcsolatban, és biztos benne, hogy mindkét érintett tanulni fog hibájából.
Verstappen a leintés után is nekiment Oconnak
A Red Bull pilótája nehezen emésztette meg, hogy összeütközött a lekörözött Esteban Oconnal, és ezért lecsúszott a győzelemről.
Ricciardo után Ocont is hátrasorolják a rajtrácson
Több pilóta is új sebességváltót kapott a Brazil Nagydíj pénteki edzései után, Esteban Ocon esetében azonban ezért büntetés is jár.
Wolff: A Williamsen múlik, szerződtetik-e Ocont
A Mercedes csapatfőnöke szerint egyre inkább beletörődnek, hogy Esteban Ocon kénytelen lesz kihagyni a 2019-es szezont, mert a döntés nem rajtuk, hanem Claire Williamsen múlik.
Wolff: Oconnak lesz helye 2020-ban, méghozzá jó csapatban
A Mercedes csapatfőnöke elmondta, még ha jövőre esetleg nem is, 2020-ra biztosított Esteban Ocon helye a Forma-1-ben, ráadásul egy jó csapatnál vezethet.