építész

címke rss

Más épül a Dagály helyére

Archívum2016.01.30, 23:37

Javában épül az új Dagály uszoda, „a ház” szerkezete már áll, azonban a tervezés és a kivitelezés nem zökkenőmentes. Időközben ugyanis módosultak a követelmények: a világbajnokság mellett már az olimpiai követelményeknek is meg kell felelnie az épülő komplexumnak. Így át kellett variálni az eredeti terveket. Az Origo megszerezte és meg is mutatja a legújabb látványtervet. Igazi ékszerdoboz épül a Duna bal partján.

Ezeket az épületeket a világ legtehetségesebb tervezői álmodták meg

Archívum2015.07.15, 19:34

A világ egyik legrangosabb építészeti fesztiválját, a World Architecture Festivalt (WAF) 2008 óta rendezik meg, amely tulajdonképpen nem más, mint a globális építészeti piac felépült, illetve jövőben megvalósuló épületeinek évente megrendezett seregszemléje. 

Meghalt Michael Graves

Archívum2015.03.13, 17:41

A posztmodern terveiről és épületeiről ismert amerikai építész a kortárs építőművészet egyik legkiemelkedőbb alakja volt.

Ház az üveghegyen vagy üvegház a hegyen? Ésszerű luxus kacsalábon forgó palota helyett

Archívum2015.03.15, 17:11

A budai hegyekben megbúvó első hazai Fachwerk ház tökéletes lehetőséget ad a természet megfigyelésére és a vele való együttélésre. Tulajdonosa még Németországban szeretett bele ebbe a háztípusba és közel 10 év faépítészetben szerzett tapasztalattal építette meg az első ilyen jellegű házat Magyarországon.  

Ilyen az élet egy modern betonbunkerben

Archívum2015.03.15, 17:09

Egy fiatal ukrán belsőépítész, Igor Sirotov a nyers betont használja legfőbb látványelemként minden egyes otthonban, amit csak megálmodik. 

Cementgyárból lett álomlakás

Archívum2014.10.13, 08:53

Ricardo Bofill spanyol építész a hetvenes években fedezte fel a Barcelona környékén évek óta üresen álló és egyre rosszabb állapotban lévő cementgyárat és annyira megtetszett neki, hogy nyomban meg is vásárolta. 

Mark Wahlbergék otthona egy teljesen átlagos családi ház - luxuskivitelben

Archívum2014.10.10, 12:23

Tornaterem, borospince és kétszintes könyvtár – egy teljesen átlagos hollywoodi családi ház lett Wahlberg és családjának új otthona.

Szenzáció! Magyar építész tervezte a világ első vízházát

Archívum2014.08.13, 14:37

Az úgynevezett vízház, amely egy fiatal magyar építész ötlete nyomán valósult meg, érdekessége, hogy falai a szilárd anyagokon kívül folyadékot is tartalmaznak.

Senki sem szólt, hogy gond van A malommal

Archívum2014.05.29, 19:01

Továbbra sem értik a kormánybiztos döntésének indokait, de már nem akarnak harcolni A malom tervezői. Az sem világos számukra, miért hirdették ki korábban győztesnek a pályázatukat, ha ennyi probléma volt vele, és miért nem mondta meg nekik senki, hogy végül egy másik tervet valósítanak meg a milánói világkiállításon. Az illetékes állami cég szerint nem lehet megváltozott döntésről beszélni.

Gazdagságért a homoszexuális viszonyt is bevállalta a hetero építész! (18+)

Archívum2014.04.03, 22:00

Az élet nem más, mint döntések sorozata - gondolta Szofi, a luxusprosti, aki a Life.hu olvasóival osztja meg élete titkait. Egyszer tévútra visznek, máskor pedig hozzásegítenek ahhoz, hogy megvalósítsd az álmaidat. Gyakran egyetlen apró, látszólag semmiségnek tűnő döntésnek van a legnagyobb hatása az életünkre.

Ilyen az élet egy víztoronyban

Archívum2015.03.15, 16:56

Már tinédzserkorában is rajongott a víztornyokért. Patrick Mets felnőttként pedig már meg is engedhette magának, hogy megvásároljon és kedvére felújítson egyet. 

Akkor vált félelmetessé, amikor kiürült

Archívum2014.04.12, 13:17

Portás, büfé, képcsarnok és posta is működött a fénykorában egy kisebb baranyai falu lakosságszámával vetekedő pécsi magasházban. A mendemondák folyamatosak voltak a viharban lengedező házról, az ott élők mégsem féltek soha a falai között. Az épület évtizedek óta tartó haláltusája most a végéhez közeledik.

Valóra váltaná Makovecz minden álmát a kormány

Archívum2013.10.11, 18:14

Monográfiát, reprezentatív kiállítást kap Makovecz Imre jövőre, ezenkívül műemlék lehet az összes alkotása, hagyatéka tananyag, hátrahagyott tervei közül pedig, amit lehet, megvalósítanának. Egy, a magyar organikus építészetet bemutató túraútvonalat is szívesen látna a kormány egy pénteki határozat szerint.

Új életről álmodik az ismert színész

Archívum2013.02.11, 23:17

Dolhai Attila annak ellenére, hogy sikeres színész, időnként álmodik arról, hogy változtat megszokott életén, ezekről az érzéseiről vallott a Life.hu újságírójának.

India megvásárolta a Gandhi állítólagos homoszexuális viszonyáról szóló leveleket

Archívum2012.07.09, 18:01

Az indiai kormány hírek szerint megvásárolta azokat az árverésre váró leveleket, amelyek részletekkel szolgálnak Mahátma Gandhi, az indiai függetlenségi mozgalom vezéralakja és egy német építész, Hermann Kallenbach szoros barátságáról, állítólagos homoszexuális kapcsolatáról.

Rossz helyen van most József Attila szobra, állítja a fideszes bizottsági elnök

Archívum2011.10.19, 15:13

Orbán Viktor tavaly júniusban még azt mondta, ha már József Attila írt egy rendes verset a Dunáról, akkor szobra mégiscsak jó helyen van a Kossuth téren. A nyáron benyújtott határozati javaslat azonban Kossuth Lajos szobra mellett a József Attilát és a Károlyi Mihályt ábrázoló alkotásokat is elvinné a térről. A szobrok új helyének eldöntése nem a politika dolga - mondta az [origo]-nak L. Simon László.

Eltemették Makovecz Imre építészt

Archívum2011.10.10, 10:53

Több ezren vettek részt Makovecz Imre Kossuth-díjas építész temetésén a fővárosi Farkasréti temetőben szombaton. A gyászszertartás után elmondott beszédében Orbán Viktor miniszterelnök halhatatlannak nevezte Makovecz Imre életművét.

A világ legmagasabb turistalátványosságai

Archívum2008.10.16, 16:22

Jóllehet vannak kivételek, de világ legmagasabban fekvő turistalátványosságai a legtöbb esetben ember alkotta létesítmények. A technológia fejlődésével az építészek ma már 400-500 méteres magasságokig is elmerészkednek, pedig a határ a szó szerint a csillagos ég. A teljesség igénye nélkül, íme a világ legmagasabban fekvő turistalátványosságai közül néhány.

Bizakodó építészek, borúlátó gazdák

Archívum2008.09.29, 13:31

Az Ecostat nemzetgazdaság szintű összevont bizalmi mutatójának értéke szeptemberben 46,7 százalék, fél százalékponttal alacsonyabb az előző kéthavi értékénél. Az ágazati szintű konjunktúra felmérés szeptemberi eredményei alapján több szakterületen negatív változás következett be, bizalomerősödést csak az építőiparban mértek.

Beindulnak a belvárosi megaprojektek

Archívum2008.09.16, 10:12

Hatalmas fejlesztések indulnak Budapest Belvárosában. A Főpolgármesteri Hivatal épületeit kibővítik a Károly körút felé, a belső-ferencvárosi Közraktárakból kulturális központot csinálnak, az V. kerületi önkormányzat elkezdi a Fő utca programot, és a kerület egy építészeti meglepetésre is készül.

A naposabb lakás nem jó a GDP-nek

Archívum2008.09.16, 10:05

Mennyire élhető, emberközpontú és milyen drága lakások felépülése várható a következő években? Mindez nagyban függ a vonatkozó kormányrendeletnek a napokban hatályba lépő módosításától. Az [origo] által megkérdezett szakemberek nem túl bizakodók, bár az irányt nem tartják rossznak.

Katalónia büszkesége

Archívum2008.04.17, 11:15

A város neve hallatán a legtöbb embernek talán a világ egyik legjobb focicsapata, esetleg a híres építész, Antoni Gaudi és építményei jutnak eszébe. Barcelona különlegességét a város fekvése, a latin mentalitás és a város leírhatatlan hangulatának elegye adja. Sokak ez szerint a világ legjobb városa.

A GVH elmeszelte az építészeket

Archívum2008.03.10, 16:16

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ötmillió forintra bírságolta a Magyar Építész Kamarát (MÉK), mert a szabályzataiban található rendelkezéseket árkartell létrehozásának minősítette. A kamara a Fővárosi Bíróságon megtámadja a versenyhivatal határozatát.

T5, T5 jelentkezz!!! - Új terminállal bővíti a Heathrow-t a brit high-tech építészet nagymestere

Archívum2008.03.04, 17:53

A párizsi Pompidou Center, a londoni  Lloyd's biztosító épülete, a strasbourg-i Emberi Jogok Európai Bírósága, a londoni Millennium Dome, a linz-i Solar City és a new york-i ikertornyok helyén épülő Tower 3 épületeinek megtervezése után, Sir Richard Rogers építész repülőterek terén sem akar lemaradni Sir Norman Fosterrel űzött kis privát háziversenyükben.

Szexuális hivatások

Archívum2007.09.21, 11:37

Manapság minden bekerül a szex nagyítója alá, nincs ez másképp a hivatásokat illetően sem, ha férfi vagy és mindenképp szexis akarsz lenni, menj építésznek, ha nő vagy, meg se állj az orvosi egyetemig!

Myanmar: a négyezer pagoda országa

Archívum2010.04.06, 17:18

Bagan aranykora Anawrahta király megkoronázásával kezdődött. Miután 1057-ben lerohanta a déli mon államot, Thatont, elfogta és bebörtönözte az uralkodó Manuhát, a Theravada buddhizmus vált irányadóvá. Összecsomagolta a könyvtár összes kötetét az építészekkel, a szerzetesekkel, és Manuhával együtt, hogy egy új buddhista nagyhatalmat építsen fel odahaza. Túra az ismeretlen Myanmarban.

Janesch Péter: Egy épülettel nem lehet reprezentálni a nemzetet

Archívum2007.08.27, 12:51

Janesch Péter építész, egy fiatalokból álló tervezőcsapat és Kengo Kuma japán sztárépítész együttműködésében született meg az a koncepció, ami a neves szakemberekkel megerősített zsűri véleménye szerint a legjobb volt a Kormányzati Negyed épületére kiírt nemzetközi versenypályázatban. Olvasóink Janesch Pétert kérdezték a Vendégszobában.

Elhunyt Gianfranco Ferré divattervező

Archívum2007.06.18, 11:25

62 éves korában elhunyt Gianfranco Ferré olasz divattervező, a "divatvilág építésze".

A politika befolyásolta Berlin építészetét

Archívum2007.06.15, 18:37

A politika folyamatosan beleszólt az építészek dolgába Berlin két részének egyesítése után - mondta Hans Stimmann nemrég leköszönt berlini főépítész egy szakmai tájékoztatón péntek délután Budapesten.

Álépületek ölik ki a múltat Moszkvából

Archívum2007.05.15, 14:30

Az építészeti utánzatok városává válhat Moszkva, ha folytatódik a jelenlegi trend - állítják brit és orosz építészek. Az orosz fővárosban az utóbbi öt évben 1000 történelmi épületet romboltak le, sokuk helyére az eredetit utánzó másolatot építettek. Az építészek annyira aggódnak, hogy tanulmányukat Putyin elnöknek is megküldték.

Készségfejlesztő lakóház Tokióban

Archívum2007.02.23, 12:04

A New Yorkban élő Arakava Suszaku japán építész és partnere, Madeleine Gins 1987-ben alapította az Építészeti Testkutató Alapítványt, amelyben különleges lakóépületeket és szállodákat terveznek.

Bejegyzett védjegy lett a Hild

Archívum2007.01.17, 16:14

Egyértelmű helyzetet kívánt teremteni a Hild Csoporthoz tartozó Örökjáradék Zrt., amikor felvette Hild József, a híres építész nevét. A név felvételének oka az OTP Életjáradék Zrt. vezérigazgatójának, Hild Imrének a magatartása, aki rendszeresen megkérdőjelezte a Hild Csoport névhasználatának a jogosságát.

Tarlós mentette meg a gigantikus zászlórúdat

Archívum2006.10.18, 16:35

Gigantikus zászlórudat állíttat fel 1956 emlékére Makovecz Imre építész Óbudán barátja, Tarlós István korábbi kerületi polgármester segítségével. Az építész szerint a 45 méter magas oszlop nem szimbolizál semmit, és nem is illik a városrészbe, de a pénteki avatáson mellette felszólaló Wittner Máriának tetszik, mert azt szerinte a mérete miatt nem lehet lerombolni.

Posztumusz lemez a hiphop építészétől

Archívum2006.10.07, 18:06

James Dewitt Yancey, azaz az egy ideig Jay Dee-ként, majd J Dillaként ismertté vált detroiti hiphopproducer tragikusan fiatalon, 32 évesen halt meg idén februárban. The Shining című nagylemeze már posztumusz jött ki, és - talán éppen ezért - még az előzőeknél is népszerűbb lehet.

Indul a várostervező valóságshow

Archívum2006.05.15, 13:01

Régi gondja a városlakóknak, hogy mindennapi életük köztereit nélkülük, a fejük fölött formálják és alakítják a hatóságok, tulajdonosok. Ezen kíván változtatni egy új kezdeményezés, amely szerint építészek, a helyi politika, gazdaság és lakosság képviselői együtt tervezik újra a belvárosi Kamermayer teret.

FÉSZ: mások már az erkélyen parkolnak

Archívum2006.03.16, 12:22

Nem csupán német építészeknek jutott eszébe az erkélyen való parkolás ötlete, egy olvasónktól kapott levélből kiderült, hogy mások már meg is valósították azt.

FÉSZ: Parkoló az erkélyen

Archívum2006.03.13, 15:12

Az autótulajok közül sokan parkolnának szívesen saját erkélyükön. Német építészek meg is valósították az ötletet.

Tűzraktár: művésztelep a Ferencvárosban

Archívum2005.10.03, 16:28

A Tűzraktár Független Kulturális Központ június 23. óta működik egy hatalmas, szocialista típusú gyárépületben, a Tűzoltó utcában. A központ színházterme helyet ad tánc- és verbális színházi produkcióknak, koncerteknek, partyknak; hatalmas kiállítótereiben fiatal képző- és iparművészek alkotásai tűnnek fel, az építészek meg a lepukkant terekbe lehelnek új életet. Az udvaron üzemel a Tűztér nevű szórakozóhely, olyan elszántan, hogy mi sem hagyhattuk ki.

A pestiek lebontatnák a lakótelepeket

Archívum2005.09.21, 16:27

Budapest lakói elsősorban a történelmi városrészeket kedvelik, míg a lakótelepeket annyira utálják, hogy legszívesebben azonnal lebontatnák őket - derül ki a Studio Metropolitana kutatásából. A megkérdezett építészek egy része szerint a város "kicsit poros, de alapvetően szép hely", míg mások egyszerűen "élhetetlennek" tartják. Szerintük ez kicsit a lakók hibája is: a pestiek ugyanis meglehetősen konzervatívak, legyen szó akár épületekről, akár szobrokról.

Orvos, építész és író is segíti Orbánt

Archívum2005.03.09, 15:43

Megalakult Orbán Viktor kezdeményezésére a Nemzeti Konzultációs Testület. A volt miniszterelnök tanácsadója többek között Pozsgay Imre, Finta József és Jókai Anna. A szóvivő Kudlik Júlia lett.

Makovecz Imre: A műveltség evidens környezet

Archívum2005.03.01, 18:14

Makovecz Imre építész a szerves építészetről, a szerves gondolkodásról tartott előadást a Mindentudás Egyetemén. Saját épületeinek bemutatásán keresztül értelmezte az élő építészet fogalmát. Erről és még sok más, az építészetet érintő témáról beszélgetett olvasóinkkal az [origo] Társalgójában.

Meghalt Philip Johnson amerikai építész

Archívum2005.01.27, 00:56

Kilencvennyolc éves korában szerdán New York-ban elhunyt Philip Johnson, a modern építészet egyik atyja.

Nincs pénz a zsidónegyed teljes felújítására

Archívum2004.05.27, 17:17

Nincs rá pénz, hogy a régi pesti zsidónegyed még meglévő összes épületét felújítsák, a kerületi önkormányzat kénytelen bizonyos épületeket ingatlanfejlesztő cégeknek átadni, melyek az épületeket lebontják, és újat építenek helyükbe. Az átalakítási terveket tanulmányozó építész szerint a terület 36 százalékát úgy építik át, hogy figyelmen kívül hagyják a negyed tradícióit.

Csőposta az Alpok alá

Archívum2003.07.26, 08:59

Kilométeres dugók, szerencsétlenségek jelzik, hogy nem terhelhető tovább Európa legforgalmasabb észak-déli útvonala, a Brenner-hágón átvezető autópálya-hálózat - írja a Népszabadság. Osztrák építészek most tervet dolgoztak ki az Alpok átfúrására Németország és Olaszország között. A csőpostában személy- és teherkonténerek száguldanának, kímélve a környezetet és az utazók idegeit.

Skardelli György: Folyami követ mintáz az új BS

Archívum2003.03.28, 16:36

Skardelli György, a Budapest Sportaréna tervezője volt az [origo] Társalgójának vendége. Az építész szerint az új BS és környezete tulajdonképpen egy metafora alapján készült. Ennek a metaforának a szereplője egy folyami kő volt, és néhány üvegkristály. Megtudhattuk azt is, hogy az Aréna 41 ezer négyzetméter alapterületű, 180 méter hosszú, 130 méter széles, az egész létesítmény alapterülete pedig 130 ezer négyzetméter.

A korábbinál is magasabb épület lehet a WTC helyén

Archívum2002.12.21, 10:32

Kiállították New York-ban azt a kilenc makettet, amelyet a tavaly lerombolt World Trade Center helyére kiírt tervpályázat díjnyertes tervei alapján építettek. Négy építész még a korábbinál is magasabb épületeket álmodott a területre.

Makovec: Dúsgazdag és mocskos szájú a baloldal elitje

Archívum2002.09.13, 22:43

Makovecz Imre építész szerint kellenek a polgári körök, szükséges, hogy létrejöjjön egy pártok felett álló mozgalom, amelyben az emberek tudatukkal és teljes szívvel a nemzet felemelkedését szolgálják. Az építész erről pénteken beszélt a Széchenyi téren.