ENSZ
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Irak
- iraki konfliktus
- Szíria
- migráció
- Afganisztán
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Előretörnek a szintetikus drogok az ENSZ szerint
Kevesebb kokaint szívnak az USA-ban, de egyre többet Európában az ENSZ szerint. A világszervezet drogügyi irodája szerint a globális kokainfogyasztás csökken, a szintetikus drogok viszont egyre népszerűbbek, ezek fogyasztói hamarosan többen lesznek, mint a kokainisták és heroinisták összesen.
Akciótervet fogadtak el a világ nukleáris leszerelésre
- címkék:
- nukleáris leszerelés
- ENSZ
- Címkefelhő »
Egymilliárd ember éhezik
Az ENSZ adatai szerint szerint Ázsiában 642 millió, Afrikában 265 millió ember éhezik rendszeresen, világszerte pedig több mint 1 milliárd azoknak a száma, akik nem jutnak megfelelő táplálékhoz. A Kóngói Demokratikus Köztársaságban a legsúlyosabb a helyzet, ahol a lakosság 75 százaléka éhezik.
- címkék:
- éhezés
- élelmezés
- ENSZ
- FAO
- Címkefelhő »
ENSZ: 250-300 ezer halálos áldozatot követelt a haiti földrengés
Több mint kétszer annyian vesztették életüket a január haiti földrengésben, mint a a Hirosimára ledobott atombombától. Az ENSZ helyi missziójának vezetője szerint a haiti halálos áldozatok száma 250 és 300 ezer között lehet.
- címkék:
- Haiti
- természeti katasztrófa
- ENSZ
- Címkefelhő »
Több mobiltelefon van Indiában, mint WC
Az ENSZ felmérései alapján Indiában az embereknek csak egyharmada jut hozzá normális WC-hez, ami komoly közegészségügyi problémákat okoz. A több mint egymilliárd lakosú, fejlődő gazdaságú országban ehhez képest minden második emberre jut egy mobiltelefon.
Hárommillió újszülött halálát lehetne megelőzni
Mindössze a már bevált módszerek alkalmazására lenne szükség ahhoz, hogy a világ 68 országában visszaszorítsák a szülő nők és a csecsemők magas halálozási arányát - írja a Visszaszámlálás 2015-ig elnevezésű tudományos bizottság új jelentése. Az elmúlt évtizedek előrelépései ellenére évente még mindig csaknem félmillió nő hal bele a szülésbe, három és félmillió újszülött pedig az egyhónapos kort sem éri meg.
Kínának udvarol a szankcióktól félő Irán
Irán saját atomprogramjának vezető tisztviselőjét küldte Pekingbe, hogy meggyőzze Kínát, ne támogassa az ellene irányuló ENSZ-szankciókat. Kína ugyanis a napokban jelezte, hogy hajlandó tárgyalni az Egyesült Államok által követelt szankciókról, amelyek elfogadásához szükséges az ENSZ Biztonsági Tanács összes tagjának az egyetértése.
Vesztettek a természetvédők
Több előterjesztést is elbuktak a természetvédők az elmúlt két hétben Katarban megrendezett ENSZ konferencián, ahol az élőlények és a belőlük előállított termékek nemzetközi kereskedelmét vizsgálták felül. A legvitatottabb pontok az elefántcsont, a jegesmedvetermékek és a tonhalak kereskedelmének szabályzása voltak, s külön foglalkoztak az internet illegális kereskedelemre gyakorolt hatásaival. Több halászattal kapcsolatos korlátozást is Japán sikeres kampányának köszönhetően utasítottak el.
A szenvedést okozó Izraelt bírálta az ENSZ-főtitkár
Az ENSZ támogatásáról biztosította a szenvedő gázaiakat Ban Ki-mun főtitkár vasárnap. Ban bírálta az izraeli blokádot, ami 2007 óta ellehetetleníti a gázaiak életét és a háború utáni újjáépítést. Izrael eközben nem enged jeruzsálemi telepépítési szándékaiból, pedig a palesztinok is egyre erőteljesebben tiltkoznak. A tiltakozásoknak eddig négy áldozatuk van.
Bizottság bizottságával ellenőrzi klímakutatóit az ENSZ
Tizenöt nemzeti tudományos akadémiát tömörít az a szervezet, amely ellenőrzi az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) munkáját. Az új szuperbizottság neve InterAcademy Council (IAC), ami a maga során egy újabb bizottságra bízza a hibafeltárási módszerek finomítását.
Mobiltelefonnal harcol az ENSZ az AIDS ellen
A mobiltelefon lehet az egyik legfontosabb fegyver a HIV/AIDS elleni harcban, mert az eszköz segítségével több embert érhetnek el a tanácsadók - állítja az ENSZ AIDS ellenes hivatala.
- címkék:
- mobiltelefon
- AIDS
- ENSZ
- Címkefelhő »
Messi ENSZ-nagykövet lesz
Igent mondott a UNICEF-nek, ily módon az ENSZ Gyermekalapjának jószolgálati nagykövete lesz Lionel Messi.
"Szuperbizottsággal" ellenőrizteti klímatanácsadóit az ENSZ
Független tudósokból álló bírálótestület fogja ellenőrizni az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (IPCC) munkáját, amelynek jó hírén az utóbbi időszakban tévedések miatt esett csorba. Hasonló intézkedésre még nem volt példa az IPCC fennállásának huszonkét évében.
12 éves kislány mentette meg egy chilei szigetcsoport lakóit a cunamitól
Az anyaországtól 600 kilométerre fekvő Juan Fernandéz-szigetek lakóinak többségét egy 12 éves kislány mentette meg a szökőártól, amikor Valparaísóban élő nagyapja tanácsára megszólaltatta a városa főterén lévő gongot. Az ENSZ elkezdte küldeni segélyszállítmányait a földrengéstől sújtott Chilébe.
- címkék:
- Chile
- földrengés
- ENSZ
- Címkefelhő »
Elönti az e-szemét a szegény országokat
Az ENSZ beszámolója szerint e-szemét "hegyek" vannak kialakulóban fejlődő országokban, a szervezet mielőbbi fellépést sürget ennek felszámolása érdekében - számolt be a BBC.
Lemondott az ENSZ klímavédelmi főfelelőse
Bejelentette lemondását csütörtökön Yvo de Boer, az ENSZ klímaváltozási ügyekért felelős vezetője. A holland szakember az üzleti életben, a KPMG nemzetközi tanácsadó cégnél folytatja pályafutását.
Tiltott fegyverek miatt rótt meg Izrael két katonatisztet
Először rótta meg katonai vezetőit Izrael a gázai övezetben vívott háború miatt. Két tisztet találtak felelősnek azért, hogy nemzetközi megállapodások által tiltott foszforbombákat zúdítottak az ENSZ egyik gázai épületére. Izraelt a 2008-2009-es gázai háború miatt több vád is érte, az ezekről az ENSZ-nek készített Goldstone-jelentésre reagált Izrael a részleges beismeréssel.
Nem hallgatott az irányítótoronyra a lezuhant libanoni gép
Nem követte az irányítótorony utasításait a hétfőn Libanonnál a tengerbe zuhant repülő. Miközben a békefenntartók folyamatosan kutatnak az áldozatok után a viharos Földközi-tengeren, Libanon kormányfője nemzeti gyászt rendelt el a repülőbaleset miatt. Az Ethiopian Airlines lezuhant gépéről eddig csak 14 utas holttestét találták meg a kutatócsapatok, holott kilencvenen utaztak a járaton.
Videóval akart elnököt buktatni az elkeseredett öngyilkos
A nyílt utcán lőtték agyon a guatemalai ügyvédet, aki egy halála előtt készített videót tetetett közzé a temetés után. Ezen az elnököt vádolja a gyilkosság megrendelésével. Később kiderült az igazság: szerelmi bánatból akart öngyilkos lenni a férfi, akinek elege lett belőle, hogy rengeteg a gyilkosság az országban.
7000 halottat temettek el eddig Haitin
A haiti elnök szerint 7000 embert már sikerült eltemetni a földrengés sújtotta Haitin. Az országba lassan kezdenek megérkezni az első mentőcsapatok. Az Egyesült Államok hatalmas felajánlásokat tett, Sarkozy francia elnök pedig segélykonferenciát akar összehívni. Haitin most versenyt futnak az idővel: minél gyorsabban el kell temetni a több ezernyi holttestet és ki kell húzni a még élőket a törmelék alól. Egy észt ENSZ-munkást már sikerült élve kimenteni 4 méternyi romhalmaz alól.
Több ezer halottja lehet a haiti földrengésnek az elnök szerint
Halottak ezreiről beszélt René Preval haiti elnök az országot sújtó 7-es erősségű földrengés után, de félő, hogy a százezret is elérheti az elhunytak száma. A főváros számos jelentős épülete omlott össze, iskolák, kórházak, közigazgatási intézmények. Az ENSZ békefenntartó missziója is súlyos veszteségeket szenvedett. Több ország már útnak indította segélycsapatát.
Minden konkrétum kimaradt a jelenlegi klímatervezetből
A pénteken véget érő koppenhágai klímacsúcs végére összehozott nyilatkozat tervezete azt mutatja, a delegációk nem tudtak dűlőre jutni a klímaváltozás elleni küzdelem legfontosabb kérdéseiben. Konkrétumok alig akadnak a tervezetben, kötelező érvényű pontjai szinte nincsenek, határidőket nem szab meg - írja a brit Guardian, amely megszerezte és nyilvánosságra hozta a pénteken, csaknem kéthetes tárgyalás után összeollózott tervezetet.
Megostromolták a tüntetők a klímakonferencia helyszínét
Többször is összecsaptak a klímaváltozás elleni küzdelemért tüntetők a rendőrökkel Koppenhága külvárosában, az ENSZ klímakonferenciájának központja közelében - jelentette tudósítónk a helyszínről. A mintegy ezer tüntető célja az volt, hogy bejussanak a konferencia helyszínére, de nem jártak sikerrel, voltak, akiket gumibottal vertek vissza. Kora délután feloszlott a tömeg.
A kiberháború megelőzéséről tárgyalnak titokban a nagyhatalmak
Orosz és ENSZ-beli kiberbiztonsági szakemberekkel kezdett titkos tárgyalásokba Amerika. A cél a kiberbiztonság megerősítése, és az online bűnözés visszaszorítása. A két ország álláspontja tíz éve nem volt ennyire közel egymáshoz.
A drogkereskedelem mentett bankokat az ENSZ osztályvezetője szerint
Drogügyletekből származó pénz mentett meg az összeomlástól több bankot is az ENSZ kábítószerrel és bűnözéssel foglalkozó osztályának vezetője szerint - írja a Guardian. Antonio Maria Costa azt állítja: egyes pénzintézetek a válság miatt kizárólag kábítószer-kereskedelemből származó pénzzel gazdálkodhattak. A brit bankárok bizonyítékot követelnek.
- címkék:
- kábítószer-kereskedelem
- ENSZ
- Címkefelhő »
"Még nem vagyunk felkészülve" - interjú az ENSZ magyar klímaharcosával
Egy "aránylag tűrhető" egyezményre számít a koppenhágai klímakonferencián az ENSZ-főtitkár klímaügyi csapatát vezető Pásztor János, aki szerint azonban most amúgy sem a technikai részletek a fontosak, hanem az, hogy "elinduljon a vonat, és mindenki rajta legyen". A magyar tisztviselő szerint a klímaváltozás egy olyan probléma, amelynek a megoldására még nincs felkészülve a világ, de ez néhány éven belül megváltozhat. Koppenhágai interjú az atomfizikusból lett diplomatával.
Őrizetbe vettek 35 tüntetőt a koppenhágai klímacsúcson
Pénteken őrizetbe vettek 35 tüntetőt Koppenhágában, amikor egy klímavédelmi aktivista csoport arra készült, hogy blokád alá vesz helyi vállalatokat. A dán fővárosban tartják az ENSZ-klímakonferenciát.
Kiszivárgott szöveg zavarja a klímacsúcsot
Két munkaanyag is kiszivárgott a koppenhágai klímacsúcsról, az egyiket fejlődő országok képviselői, a másikat a konferencia házigazdája, Dánia készítette. A BBC szerint a két tervezetből látszik, hogy a fejlődő és a fejlett országok között törésvonal húzódik, másképpen képzelik el a klímaváltozás elleni küzdelmet.
Klímacsúcs: jön a Tobin-adó?
A klímaváltozás kapcsán is felvetődött a Tobin-adó néven ismert elképzelés: ezúttal Franciaország melegítettet fel a pénzügyi tranzakciókra kivetett globális adó ötletét, mint aminek révén támogatni lehetne a fejlődő államokat a változó éghajlathoz való alkalmazkodásban.
"Nincsen B-bolygónk" - kezdődik a klímacsúcs
Magyarország lehet a klímaváltozás egyik legnagyobb áldozata az ENSZ szerint, ezért különösen fontos, hogy a hétfőn kezdődő koppenhágai klímacsúcson valamilyen értékelhető eredmény szülessen. Megállítható még a klímaváltozás? Ki mit hajlandó tenni ezért? Ki az, aki csak látszólag nagyvonalú? Mit akar Magyarország? És egyáltalán: tudnak-e együttműködni a világ országai egy globális probléma megfékezéséért? Kövesse a klímacsúcs eseményeit az [origo]-n!
ENSZ: Az emberiség harmada kénytelen sötétben élni
Az ENSZ szerint az emberiség közel egyharmada él sötétben azért, mert nem rendelkezik energiaforrással. Az ENSZ által készített kutatás szerint a burundiak, csádiak, libériaiak mindössze 3 százalékának van áramellátása.
- címkék:
- Afrika
- szegénység
- ENSZ
- Címkefelhő »
Ma van a televíziózás világnapja
A televíziós világnap inkább csak jó szándékú törekvés, nagyobb az elvi jelentősége, mint a gyakorlati haszna. A magyar tévék műsorrendje sem változott.
- címkék:
- tévéipar
- televízió
- világnap
- ENSZ
- Címkefelhő »
600 dolgozóját kivonja az ENSZ Afganisztánból
A múlt heti súlyos merénylet miatt ideiglenesen többszáz alkalmazottját vonja ki Afganisztánból az ENSZ - jelentették be Kabulban. Az öt alkalmazott életét kioltó tálib támadás volt a legsúlyosabb az ENSZ ellen a 2001-es amerikai invázió óta.
A keménykezű Obamában bízik az EU
Az Európai Unió bízik Barack Obama amerikai elnök kemény vezetésében, hogy siker koronázhassa a közelgő koppenhágai klímakonferenciát. Azonban Obama kezét is megkötik politikai ellenfelei, akik ellenzik a károsanyag-kibocsátás radikális csökkentését. Az ENSZ-főtitkár sem remél óriási áttörést a dán fővárosban.
Iráni politikusok nem kérnek az uráncseréből
Befolyásos iráni törvényhozók szombaton elutasították az iráni urán külföldi dúsítására és uráncserére vonatkozó nemzetközi ajánlatot.
Kidobták Zimbabwéből az ENSZ-megbízottat
Nem fogadták tárt karokkal Zimbabwében az ENSZ kínzásügyi megbízottját, sőt vissza is fordították a Dél-afrikai Köztársaságba. Manfred Nowak ezért úgy döntött, bepanaszolja Zimbabwét az ENSZ-nél. Eközben fokozódik az erőszak az országban, a jogvédő szervezetek attól félnek, az afrikai ország visszazuhan a kegyetlenkedésekbe.
Sms-ben osztanak élelmiszerjegyet
Az ENSZ által kibocsátott élelmiszerjegyeket ezer Szíriában élő iraki menekült családnak nem a hagyományos, kinyomtatott módon, hanem sms-ben juttatják majd el egy kísérleti projekt keretében.
ENSZ-dolgozók haltak meg egy kabuli tűzharcban
Tűzharc tört ki szerda reggel Kabulban az ENSZ egyik vendégházánál, a világszervezet legalább hat munkatársa meghalt. A támadást a tálibok vállalták magukra, akik korábban azzal fenyegetőztek, hogy megtámadnak mindenkit, aki részt vesz az afganisztáni elnökválasztás előkészítésében.
- címkék:
- Afganisztán
- tűzharc
- ENSZ
- Címkefelhő »
Az ENSZ is egységes mobiltöltőket akar
Jóváhagyta a mobiltelefon-töltők jövőbeni egységes szabványát pénteken a Nemzetközi Távközlési Unió (ITU), sok kényelmetlenségtől és szükségtelen kiadástól megkímélve az ügyfeleket.
- címkék:
- mobiltelefon
- ENSZ
- ITU
- Címkefelhő »
Beengedte Irán az ellenőröket titkolt urándúsítójába
Először végezhetnek ellenőrzést az ENSZ ellenőrei egy iráni urándúsítóban, amelyet Teherán titokban épített fel. Arra kíváncsiak, valóban polgári célra szánják az uránt. A létesítmény egy hegy belsejében található.
- címkék:
- Irán
- iráni atomprogram
- ENSZ
- Címkefelhő »
A hasmenés 1,5 millió kisgyermek halálát okozza évente
A hasmenés még most is 1,5 millió öt éven aluli gyermek halálát okozza évente - hívta fel a figyelmet az ENSZ a betegség elleni kampány nyitányában.
- címkék:
- gyermekegészség
- hasmenés
- ENSZ
- UNICEF
- Címkefelhő »
Megválasztották az ENSZ BT új tagjait
Brazíliát, Nigériát, Gabont, Libanont és Bosznia-Hercegovinát megválaszották csütörtökön az ENSZ legfontosabb döntéshozó szervének, a Biztonsági Tanácsnak nem állandó tagjaivá. Magyarország is szeretne az ENSZ BT tagja lenni 2012-2013-ban.
- címkék:
- ENSZ
- ENSZ BT
- Címkefelhő »
Választási csalásról beszél a kabuli ENSZ-vezető
Jelentős csalások történtek az Afganisztánban augusztus 20-án megtartott elnökválasztásokon - közölte Kai Eide, az ENSZ afganisztáni misszióvezetője vasárnap Kabulban. A norvég diplomata újságírók előtt volt helyettesének, az amerikai Peter Galbraithnak azokra a vádjaira reagált, amelyek szerint nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni a választási csalásokról szerzett információit.
Hatan meghaltak egy Haitin lezuhant ENSZ-repülőn
- címkék:
- légi balesetek
- ENSZ
- Címkefelhő »
Véres harcot vívtak a jemeni kormányerők a lázadókkal
Súlyos áldozatok árán megvédett egy jemeni várost az ország hadserege a síita lázadóktól. Jemen északnyugati térségében két hónapja dúlnak harcok, már az ENSZ is humanitárius katasztrófától tart.
Még négyezren lehetnek a romok alatt Szumátrán
- címkék:
- Szumátra
- földrengés
- ENSZ
- Címkefelhő »
Bezöldülve előzné le Amerikát Kína
Még szürkék a napok a kínai városokban, de már telepítik az erdőket, és építik a szélerőműveket. Az óriási gazdasági növekedését súlyos szennyezések árán produkáló ázsiai ország elhatározta, hogy rálép a zöld útra, és csatlakozik a klímaváltozás elleni harc élbolyához is. A váltás persze nem lesz könnyű, de az amerikaiak már tartanak tőle, hogy a kínaiak lekörözik őket.
Háromnegyedével kell növelni az élelmiszertermelést 2050-re
A jelenleg megtermelt mennyiségnél mintegy 70 százalékkal több ehető növényt és állatot kell előállítani a Földön 2050-re, hogy a prognosztizált 2,3 milliárdos népességnövekedéssel az élelmezés is lépést tudjon tartani. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete újabb érvet hozott ezzel az energianövények elterjesztése ellen.
Egy lépéssel közelebb: klímacsúcs New Yorkban
Most először Kína is ígéretet tett szén-dioxid kibocsátásának jelentős csökkentésére. Ez a New York-i klímacsúcs hozadéka. Ám a Nagy Koppenhágai Megegyezéshez vezető út még hosszú.
Irán hamarosan beindítja a második urándúsítót is
Irán legfőbb vezetőjének munkatársa szerint "hamarosan" működni kezd az iszlám köztársaság második urándúsítója. A nagyhatalmak szerint Irán eltitkolta ezt az üzemet, az izraeli külügyminiszter szerint pedig Teherán egyértelműen bebizonyította, hogy atomfegyvert akar előállítani. Az irániak állítják: nem titkoltak el semmit.
Fidel Castro megdicsérte Obamát
Fidel Castro egykori kubai elnök tőle szokatlan módon nyíltan megdicsérte az országa régi ellenségének számító Egyesült Államok elnökét. Castro szerint bátor dolog volt, hogy Barack Obama az ENSZ-közgyűlésen elismerte, az USA túl lassan reagált a klímaváltozásra.
Új világrend, összefogás és halinfluenza az ENSZ-közgyűlésen
Kritizálta Iránt és Észak-Koreát, elítélte az izraeli telepítést, majd nemzetközi összefogásra szólított fel Barack Obama amerikai elnök az ENSZ szerdai közgyűlésén. A világ országainak vezetői számos fontos kérdésről határoznak a közgyűlésen, amelyen az Obama után következő Moammer Kadhafi líbiai elnök másfél órás beszéddel borította a napirendet. Nem sokkal utána a francia elnök sürgette egy új világrend megalapozását.
Összefogást sürgetett Obama az ENSZ-ben
Barack Obama amerikai elnök szerint nem várható Amerikától, hogy a világ bajait egyedül oldja meg. A nemzetek összefogására van szükség - mondta az ENSZ 64. közgyűlésén New Yorkban.
Maratoni beszéddel fárasztotta az ENSZ-t Kadhafi
Az újinfluenzát katonai célokból fejlesztették, és hamarosan várható halinfluenza is Moammer Kadhafi líbiai elnök szerint, aki életében első alkalommal szólalhatott fel az ENSZ közgyűlésén. Kadhafi nem tagadta meg excentrikus hírét: nagyon sokáig beszélt, és sok furcsa dolgot mondott, például, hogy azt szeretné, ha örökre Barack Obama lenne az amerikai elnök.
Bajnai szerint a közelebb jutottak a klímaegyezséghez
Az ENSZ keddi klímacsúcsán elhangzott bejelentések közelebb visznek ahhoz, hogy Koppenhágában egyezségre jussanak az államok a kiotói egyezmény megújításáról - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök, aki maga is részt vett a tanácskozáson. Bajnai szerint szembe kell menni az ipari lobbival a nagy országoknak.
Ban Ki Mun: Drága lesz, ha nem cselekszünk
Elfogadhatatlan árat fizetünk majd, ha nem teszünk azonnal a klímaváltozás ellen - jelentette ki Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár New Yorkban az ENSZ közgyűlésén. A csúcstalálkozón a klímaváltozás megfékezésének lehetőségét keresik a világ országainak vezetői.
Kevesebb szennyezést ígér Kína
Kína és Japán szennyezésének visszafogását ígérte a New York-i ENSZ-csúcstalálkozón, amelyen a klímaváltozás megfékezésének lehetőségeit keresik a világ vezetői. Konkrét számokat azonban csak a Japán miniszterelnök mondott. A csúcson Barack Obama amerikai elnök elismerte országa felelősségét a klímaváltozásban, de egyelőre nem állt elő áttörő javaslattal.
A markukat tartó kínaiak segíthetnek a Földön
A gazdag és a szegény világ ellentéte, történelmi adósságok, hatalmas pénzek - rengeteg tényező bonyolítja a világ új klímastratégiájának születését. Az ENSZ kedden kezdődő közgyűlésén már látni kellene a decemberre tervezett klímaalku irányait, a tárgyalások azonban Nyugat és Kelet, Amerika és Kína közt a patthelyzet felé tartanak. Az állóháborút a fejlődő Kelet hatalmas vállalásai mozdíthatnák ki a holtpontról.
- címkék:
- Kína
- India
- klímaváltozás
- klímavédelem
- ENSZ
- Címkefelhő »
2020-ra szén-dioxid-kvótát vállal Kína
2020-ra számottevő szén-dioxid-kibocsátási kvótát vállal Kína - közölte az ENSZ csúcstalálkozóján Hun Csin Tao kínai elnök. Ennek mértékéről azonban hallgatott.
ENSZ: 900 millió font kell a H1N1-katasztrófa megállítására
Egy kiszivárgott ENSZ-jelentés szerint milliók halhatnak meg a szegény országokban, ha nem sikerül 900 millió fontot összegyűjteni a járvány megállítására. Lehet, hogy a pénz fele sem jön össze a világválság miatt.
- címkék:
- influenza-világjárvány
- H1N1
- ENSZ
- WHO
- Címkefelhő »
Az ENSZ szerint háborús bűnöket követett el Izrael
Bírálta Izrael azt a kedden nyilvánosságra hozott ENSZ-jelentést, amely szerint katonái háborús bűnöket követtek el a januári gázai offenzíva alatt. A jelentés szerint Izrael túl nagy tűzerőt vetett be, a Hamász pedig nemcsak katonai, hanem civil célpontokat is lőtt. Izrael elfogultsággal vádolta az ENSZ-t.
750 ezer pedofil lóg a neten
Az ENSZ becslései szerint bármikor is csatlakozunk az internetre, a hálózatot egyidejűleg 750 ezer szexuális bűnelkövető is használja, ráadásul a pedofil oldalak száma is növekszik: mintegy négymillió ilyen szájt működhet a hálózaton.
- címkék:
- internet
- gyermekpornográfia
- ENSZ
- Címkefelhő »
Karzai körme alá nézne az USA és az ENSZ
Már az Egyesült Államoknak és az ENSZ-nek is szemet szúrt Hamid Karzai győzelme az afganisztáni elnökválasztáson. Ezért csalástól tartva az eredmény alapos felülvizsgálatát követelik.
�j tartal�kvalut�t �s bankot akar az ENSZ
A nemzetk�zi kereskedelemben cs�kkenteni kellene a doll�r szerep�t, �s �j valut�t k�ne l�trehozni a felt�rekv� piacok v�delm�re - �ll�tja az ENSZ egyik szakos�tott szervezete, a kereskedelem�rt �s fejleszt�sek�rt felel�s UNCTAD. A tanulm�nyt a Bloomberg h�r�gyn�ks�g id�zi, eszerint a "bizalmi j�t�k"-t�l kellene meg�vni a fejl�d� orsz�gokat.
Maximum 1,6 százalékos javulásra számít az ENSZ
- címkék:
- GDP
- ENSZ
- UNCTAD
- Címkefelhő »
Irán újra tárgyalna atomprogramjáról
Mielőtt a vezető hatalmak az Irán elleni szigorúbb szankciókról döntenének, az ország új javaslattal állt elő nukleáris programjáról. Egyelőre nem tudni, miről szól a javaslat, az biztos, hogy Irán újrakezdené a tárgyalásokat.
Az ENSZ szerint véget ért a háború Darfúrban
Véget értek a harcok Darfúrban a szudáni kormánycsapatok és a lázadók közötti harc - állítja a helyi ENSZ erők parancsnoka. A világszervezet szerint az évek óta tartó harcokban 300 ezer ember halt meg.
- címkék:
- Szudán
- dárfúri konfliktus
- ENSZ
- Címkefelhő »
Tehetségtelen az ENSZ-főtitkár egy norvég diplomata szerint
Komolyan kritizálta Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár képességeit egy norvég diplomata. Az oslói békét tető alá hozó Mona Juul szerint hiányzik a karizma a világszervezet vezetőjéből, akit emiatt még Mianmar és Srí Lanka vezetői is lekezelően elutasítottak. Juul szerint a Bush-kormánynak és Kínának állt annak idején érdekében egy gyenge főtitkár, a mostani konfliktusok kezelésében viszont kevés, amit Ban nyújtani tud.
Földfelvásárlásban Kína és az arab világ
At élelmiszer-ellátásuk miatt aggódó feltörekvő országok egy része külföldön, így régiónkban is termőföldek megszerzésére törekszik. Az ENSZ egyenesen modern gyarmatosításról beszél - írja a Világgazdaság.
Nem értenek szót egymással a klímatárgyalók
Eddig csak egy szögletes zárójelekkel telezsúfolt tervezetet sikerült kiizzadniuk az új globális klímavédelmi egyezményt előkészítő küldötteknek, és az idő egyre fogy. A világ vezetőinek decemberben kellene elfogadniuk a kiotói jegyzőkönyvet felváltó megállapodást, de a fejlett és a fejlődő országok közti ellentéteket egyelőre nem sikerült feloldani.
- címkék:
- Ban Ki Mun
- klímaváltozás
- ENSZ
- Címkefelhő »
A politikai foglyokért kampányolt Ban Ki Mun Mianmarban
A mianmari junta vezetője elutasította Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár azon kérését, hogy találkozhasson Aung Szan Szú Kji ellenzéki vezetővel, aki május közepe óta van börtönben.
Cselekvésre szólít az ENSZ az online gyűlöletbeszéd ellen
Össze kell hangolni a világhálón terjedő gyűlöletbeszéd elleni erőfeszítéseket - szólított fel helyi idő szerint kedden New Yorkban az ENSZ főtitkára.
9 millió etiópiai maradhat étel nélkül őszig
Meg kell felezni az élelmiszersegélyek fejadagjait Etiópiában, mivel az ENSZ nem tud elég élelmiszer-szállítmányt juttatni az országba - állítja a BBC. Az ENSZ szerint ha a júniusi segélyeket kiosztják, szeptemberig nem tudnak újból ételt osztani, pedig aratás csak 3 hónap múlva lesz.
- címkék:
- Etiópia
- éhezés
- ENSZ
- Címkefelhő »
Százezres tüntetés Észak-Koreában
Az ENSZ-szankciók szigorítása miatt több mint százezren tüntettek Phenjanban, Észak-Korea fővárosában. A sztálinista rezsim azzal fenyegetőzik, hogy soha nem mond le nukleáris ambícióiról.
- címkék:
- Észak-Korea
- ENSZ
- Címkefelhő »
Újabb atomkísérletre készül Észak-Korea
Újabb atomkísérletre készül Észak-Korea - írja az AP. Az ENSZ szankciókat fogadtatna el a sztálinista rezsim ellen, Phenjan azonban már fenyegetőzik: visszavág, ha ellenőrzik hajóit.
Szicíliai klíma lesz Magyarországon a Világbank szerint
Néhány évtized múlva a mediterrán országokéhoz hasonló éghajlata lesz Magyarországnak, évente átlag 37 igazán forró nappal - áll a Világbank új jelentésében. Szerintük Kelet-Európa és Közép-Ázsia egyáltalán nincs felkészülve a klímaváltozás hatásaira. Pedig Oroszország számolhatna a folyamatosan fagyott talaj felengedésével, a gleccserek olvadásával és a hirtelen áradásokkal.
Grúzia szerint Moszkva megzsarolta az ENSZ-főtitkárt
Grúzia azt állítja, hogy Oroszország zsarolásának engedve hagyta ki az ENSZ főtitkára jelentéséből annak deklarálását, hogy Abházia Grúzia részét képezi. Moszkva és az ENSZ-főtitkár hivatala visszautasította a vádat.
Az ENSZ június végére halasztja a válságcsúcsot
- címkék:
- gazdasági válság
- ENSZ
- Címkefelhő »
Újraindul Afrika felosztása
A kizsákmányolás legújabb formája, lehetőség a fejlődésre vagy csak egy egyszerű kereskedelmi ügylet. Még nincs eldöntve, hogy pontosan minek minősülnek azok az egyre gyakoribb esetek, mikor jólétben élő országok, vagy hatalmas magánvállalatok vásárolnak meg óriási afrikai földterületeket.
- címkék:
- Afrika
- mezőgazdaság
- ENSZ
- Címkefelhő »
Békefenntartókra lőttek Szomáliában
Az utóbbi napokban eldurvulni látszik a helyzet a szomáliai fővárosban. Az iszlamista felkelők és a kormányhadsereg között ádáz harc dúl Mogadisuért, és közben már az Afrikai Unió békefenntartóit is lövik a milicisták. Közben az illegális fegyvereladással vádolt Eritrea dacosan visszahívta ENSZ-nagykövetét válaszul a vádakra.
A szétágyúzott Srí Lankán járt az ENSZ-főtitkár
Kráterektől, kiégett, üszkös romoktól és roncsoktól hemzseg az a terület, ahol nemrég még súlyos harcok folytak a Srí Lanka-i kormányerők és a lázadó Tamil Tigrisek között. 300 ezer menekült vár arra, hogy végre emberhez méltó körülmények között éljen régi otthonában. Ők jelenleg menekülttáborokban tengődnek, ahol a kormánykatonák mindenkit lázadónak néznek. Az ő érdekükben látogatott a szigetországba Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is.
Pompomlányként szerez befektetőket Haitinek Clinton
Haiti különmegbízottja lesz Bill Clinton, a Egyesült Államok egykori elnöke. Befektetőket és segélyezőket akar a kontinens legszegényebb országába vonzani. Az ENSZ Haiti pompomlányának szánja Clintont.
- címkék:
- Bill Clinton
- ENSZ
- Haiti
- Címkefelhő »
ENSZ: Szándékosan támadott gázai iskolákat Izrael
Az ENSZ azzal vádolja Izraelt, hogy szándékosan lőtt ENSZ-intézményekre- köztük iskolákra - a Gázai övezetben. A szervezet kedden hozta nyilvánosságra az általa felállított vizsgálóbizottság jelentését a januárban és februárban végrehajtott támadásokról. Izrael szerint a jelentés elfogult.
ENSZ: riasztó a tétlenség a Gázai övezetben
Riasztó gázai humanitárius helyzetről számolt be az ENSZ, amely szerint száz nappal az izraeli offenzíva után sem látni előrelépést a térségben. A helyi ENSZ-koordinátor szerint a tétlenség miatt újra fellángolhat az erőszak. Pénteken Izrael gázai csempészalagutakra mért légicsapást.
Még Pol Potnak sem volt joga kegyelmet adni
A 15 ezer ember haláláért felelős khmer főbűnös, Duch azt mondta szerdai tárgyalásán, számított rá már régóta, hogy bíróság elé fog kerülni a Vörös Khmer ügye. Azt is elmondta az esküdtszéknek, hogy aki a hírhedt táborba, a Tuol Szlengbe bekerült, annak esélye sem volt onnan élve kiszökni. Ugyanis a szabályok szerint még a Vörös Khmert irányító Pol Pot sem adhatott nekik kegyelmet.
- címkék:
- Duch
- Kambodzsa
- vörös khmerek
- ENSZ
- Címkefelhő »
Háborús bűnössel dolgozik együtt az ENSZ Kongóban
A Monuc, az ENSZ kongói missziója egy háborús bűnök miatt keresett egykori lázadó tábornokkal együtt küzd a hutu lázadókkal az ország keleti felében. Bosco Ntagandát többek között gyerekkatonák toborzása és harcba küldése miatt körözi a hágai Nemzetközi Törvényszék.
- címkék:
- háborús bűnök
- bonobók
- ENSZ
- Címkefelhő »
Hajnali válsághíradó: a sertésinfluenza a gazdaságot is fenyegeti, a tőzsdék már megérezték
A sertésinfluenza világméretű járvánnyá fajulhat az ENSZ szerint és a újabb csapást mérhet a válsággal küzdő világgazdaságnak, a tőzsdei kereskedésekre is hatással van és továbbra is lehet. Az ukrán gázrendszer-irányító 30 százalékra csökkentette a Magyarországra adott gáz mennyiségét. Nagyobb hitelt kap Szerbia, négy ország ellen indított túlzott deficit miatt eljárást az EU, a Pontiac is eltűnhet a GM megszorítása miatt. Válsághíradó.
Tűzszünetet szeretnének a tamilok Srí Lankán
A Srí Lankára látogató ENSZ-megbízott annyit már elért, hogy a tamil lázadók egyoldalú tűzszünetet hirdettek. A kormány viccnek titulálta mindezt, és felszólította a tamilokat: vagy megadják magukat, vagy megsemmisítik őket. A kormánycsapatok által bekerített katlanban még mindig 50 ezer civil szorong azon, hogy kijut-e az ostromgyűrűből. 100 ezer társukat sikerült eddig kimenteni.
50 ezer civil élete forog kockán Srí Lankán
50 ezer ember életét veszélyeztetik a Srí Lankán folyó harcok az ENSZ becslései szerint. A kormánycsapatok és a tamil lázadók összecsapásai miatt csak a héten 100 ezer embernek kellett elhagynia az otthonát.
A magyarok is kivonultak a rasszizmus-konferenciáról
Több ország - köztük Magyarország - képviselői is kivonultak az ENSZ rasszizmus-ellenes konferenciájáról, miután Mahmúd Ahmedinedzsád iráni azt mondta, a zsidó telepeseket Amerika és Európa küldte a Közel-Keletre, hogy rasszista államot hozzanak létre a megszállt Palesztina területén. Több nyugati állam már korábban bojkottálta a konferenciát.
Észak-Korea nem tárgyal többet atomprogramja leszereléséről
Soha többé nem vesz részt az atomprogramja leszereléséről folytatott hatoldalú tárgyalásokon - jelentette ki Észak-Korea. Phenjan az ellen tiltakozik, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélte a nagy hatótávolságú észak-koreai rakéta április 5-i fellövését.
- címkék:
- Észak-Korea
- atomfegyver
- ENSZ
- Címkefelhő »
Kiszabadult a Pakisztánban elrabolt ENSZ-tisztviselő
Kiszabadult az ENSZ-alkalmazott, akit több mint két hónapja raboltak el Pakisztánban. A férfi fáradt, de egészséges. Elrablói korábban egy szakadár csoporthoz tartozó foglyok szabadon bocsátását követelték az életéért cserébe.
Az ENSZ-elnök ezermilliárdot kér a G20-tól a fejlődőknek
Ezer milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagot kért a pénzügyi válságtól fenyegetett fejlődő gazdaságok számára a húsz legnagyobb ipari és felzárkózó országtól (G20) csütörtökön megjelent londoni nyilatkozatában az ENSZ főtitkára.
ENSZ-alkalmazottakat raboltak el Szomáliában
Négy ENSZ-alkalmazottat raboltak el szomáliai fegyveresek az ország déli részén. A biztonsági erők a túszejtők nyomában vannak.
Az EU szerint kudarcba fulladt az ENSZ drogstratégiája
Nem hozott értékelhető pozitív eredményt az elmúlt tíz évben az ENSZ drogstratégiája - állapította meg egy kedden közzétett jelentésben az Európai Bizottság. A jelentést a világszervezet következő tízéves drogstratégiáját meghatározó bécsi kongresszus előtt hozták nyilvánosságra. Az ENSZ elismerte, hogy politikája miatt erősödtek a bűnszervezetek.
50 millió forintot ad Magyarország a gázai újjáépítéshez
Magyarország 50 millió forintot ajánlott fel a palesztin egészségügynek az egyiptomi Sarm-es-Sejkben megnyílt gázai segélyezési konferencián. A palesztin vezetés azt reméli, hogy összejön 2,78 milliárd dollár. A legtöbb résztvevő szerint a pénz önmagában kevés, politikai rendezés nélkül semmit nem ér.
Gyerekkórházat ágyúztak Srí Lankán
Tüzérségi lövedék talált egy el kórházat Sri Lanka északi részén. A területet a kormánnyal szembenálló tamil tigrisek ellenőrzik. A BBC szerint egyelőre nem világos, ki lőtt, az MTI azt írja, a kormányerők tüzérsége talált telibe a kórházat. Az áldozatok számáról egyelőre nincsenek hírek.
Globálisan 51 millió állás veszhet el
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, az ILO szerint akár 51 millió munkahely is megszűnhet a globális válság miatt. Ez a legnegatívabb forgatókönyv, amelyet az ENSZ szakosított szervezete felvázolt.
ENSZ: drogpénzből mentik a bankokat
Bizonyos jelek szerint jó néhány bank kábítószer-kereskedelemből származó pénzekkel próbálta megoldani likviditási gondját a pénzügyi-gazdasági válság folyamán - állítja az ENSZ bécsi székhelyű Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának (UNODC) ügyvezető igazgatója.
- címkék:
- bank
- kábítószer-kereskedelem
- ENSZ
- Címkefelhő »