emelkedés

címke rss
Pontatlanok a tengerszint-emelkedésre vonatkozó jelenlegi prognózisok

Pontatlanok a tengerszint-emelkedésre vonatkozó jelenlegi prognózisok

Az utóbbi évtizedekben felgyorsult globális tengerszint-emelkedés jövőbeli pontosabb előrejelzését segíthetik egy nemzetközi kutatócsoport eredményei.

Függőlegesen csapódott a földbe egy Boeing, mindenki meghalt

Archívum2024.01.12, 23:29

2016. március 19-én hajnalban meg kellett szakítania a landolást a Flydubai járatának Rosztovban, a viharos idő miatt. A Boeing két órán át a repülőtér körül körözött, hátha javul majd az időjárás. A  második leszállási kísérlet sem sikerült azonban, mert nem enyhült a vihar. Ez a második átstartolás ugyanakkor végzetesnek bizonyult. A Boeing 737-es itt nem emelkedett megfelelően, túlságosan felgyorsult, aztán szinte függőlegesen becsapódott a talajba a leszállópálya mellett. A fedélzeten levő 62 ember azonnal meghalt.

Tovább emelkedett egyes családtámogatások összege

Archívum2024.01.07, 11:20

A kormány 2010 óta azért dolgozik, hogy a magyar gazdaság stabil lábakon álljon, a családok folyamatosan erősödjenek, a családalapítás és a gyermekvállalás ne ütközzön akadályba, valamint nehéz időkben is képes legyen megvédeni az elért eredményeket. Erről beszélt a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára vasárnap.

Hat magyar városban emelkedik a szennyvízben mért koronavírus koncentráció

Archívum2023.10.18, 10:47

A legtöbb magyar városban stagnál a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja, hat helyen azonban emelkedik - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ a honlapján szerdán.

GFM: 76 ezer forinttal nőtt az átlagkereset

Archívum2023.06.22, 09:18

2023 áprilisában tovább folytatódott a bérek gyarapodása, a KSH adatai szerint a bruttó átlagkereset 15,5 százalékot növekedve elérte az 568 300 forintot, miközben a nettó bér 391 700 forintra nőtt. Bár a reálkereset áprilisban az elhúzódó háború és az elhibázott szankciók miatt kialakult nehéz helyzet miatt 6,9 százalékkal csökkent, az infláció egyre nagyobb ütemű csökkentése újra megnyitja az utat a reálbérek bővülése előtt - reagált a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) csütörtökön a legfrissebb kereseti statisztikákra.

Aggasztó hírek: emelkedik a szennyvízben a koronavírus-örökítőanyag koncentrációja

Archívum2023.04.06, 19:18

Emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának országos átlagkoncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján.

Így nő sok jövedelem a 2023-as minimálbér miatt

Archívum2022.12.22, 11:20

A minimálbér 16 százalékos emelése 2023-ban egy sor járadék és juttatás összegét is magával húzza, így növekedni fog többek között a kisgyermekes szülők járadéka, az álláskeresési járadék és a táppénz. A minimálbéresek pedig nagyobb hitelt is kaphatnak jövőre. 

Emelkedik a szennyvízben a koronavírus koncentrációja: ezekben a városokban a legrosszabb a helyzet

Archívum2022.11.09, 11:08

Továbbra is enyhén emelkedik a szennyvízben a koronavírus koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján szerdán.

Ismét emelkedik a szennyvízben a koronavírus koncentrációja

Archívum2022.11.02, 16:02

Ismét emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán a honlapján.

Sorra zárnak be a hazai gyógy- és strandfürdők

Archívum2022.09.07, 14:24

Az energiaárak emelkedése és a vendégek elmaradása miatt egyre több hazai gyógy- és strandfürdő kénytelen bezárni. Ha bezárják Magyarország legnépszerűbb uszodáit és fürdőit, az a turisztikai szektor egészére kihathat. Pedig a hazai és külföldi turisták jelentős része éppen a fürdőket keresik fel a pihenéseik során. 

Aggasztó számok: továbbra is emelkedik a szennyvízben a koronavírus koncentrációja

Archívum2022.08.10, 15:54

Országos átlagban tovább emelkedik a szennyvízben a koronavírus koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján szerdán.

Gyorsuló ütemben emelkedik a tengervíz szintje Nagy-Britannia körül

Archívum2022.07.28, 14:10

Gyorsuló ütemben emelkedik a tengerek szintje az Egyesült Királyság körül a klímaváltozás hatására, és ez sebezhetőbbé teszi a brit tengerpartot - közölte csütörtökön a brit meteorológiai hivatal.

Júliustól megemelkedik a reptéri buszjegy ára

Archívum2022.05.31, 21:32

Szerdától sűrűbben jár a repülőtéri 100E autóbusz, a jegy ára júliustól 900 forintról 1500-ra emelkedik - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.

Nagyon jól teljesít a magyar gazdaság

Archívum2022.04.02, 09:38

A beszerzési menedzserindex (bmi) szezonálisan kiigazított márciusi értéke 57,6 pont lett, azaz érdemben gyorsított a gazdaság – adta hírül a napi.hu a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) felmérése alapján.

Aggasztó dolog derült ki az influenzáról: ennek nem fogunk örülni

Archívum2022.04.01, 19:36

A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentése szerint március 21. és 27. között 27 200-an fordultak orvoshoz influenzaszerű megbetegedéssel, ami 9 százalékkal több, mint az azt megelőző héten - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján pénteken közzétett jelentésében.

Tizenöt centimétert emelkedett a Dél-kínai-tenger szintje

Archívum2022.03.28, 10:55

Kínai kutatók szerint a Dél-kínai-tenger szintje 150 millimétert emelkedhetett 1900 óta.

Aggasztó számok: Tízezerhez közelít a napi koronavírussal fertőzöttek száma Belgiumban

Archívum2022.03.23, 07:41

Továbbra is emelkedik a koronavírus-fertőzéses új esetek, és a járvány miatt kórházban ápoltak száma Belgiumban. Az egyhetes napi átlagos fertőzésszám ismét megközelítette a tízezret - közölte a La Libre Belgique című francia nyelvű, belga napilap kedden.

Meghökkentőt produkált a vidéki albérletpiac

Archívum2022.01.26, 16:41

Budapesten átlagosan három százalékkal emelkedtek az albérletárak, míg ugyanez a nagyobb vidéki városokban meghaladta a hat százalékot: az Otthon Centrum mérései szerint a fővárosban 172 ezer forint a téglalakások lakbérének átlaga, míg vidéken ez az érték az emelkedésnek köszönhetően már átlépte a százezer forintos határt - olvasható az Otthon Centrum közleményében. 

Tízéves csúcsra emelkedtek tavaly az élelmiszerek globális piaci árai

Archívum2022.01.18, 09:08

Tavaly átlagosan 28,1 százalékkal nőttek az élelmiszerárak globálisan, az ezek mozgását követő index 10 éves csúcsra emelkedett - áll az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) csütörtökön ismertetett jelentésében.

Egyhavi csúcsra emelkedett a földgáz ára Európában

Archívum2021.11.16, 22:18

Meredek ugrással egyhavi csúcsra emelkedett a földgáz tőzsdei ára kedden Európában azokra az aggodalmakra, hogy a Gazprom orosz vállalat nem szállít elegendő fűtőanyagot a télen, miután az illetékes német hatóságok felfüggesztették az Északi Áramlat-2 gázvezeték üzembe helyezési eljárását.

Megduplázódott az 50 fokos meleget elérő napok száma a 80-as évek óta

Archívum2021.09.14, 13:26

Csaknem megduplázódott a szélsőségesen meleg, 50 Celsius-fokot is elérő napok száma az 1980-as évek óta - állapította meg a BBC globális elemzése.

Aggasztó: Töretlenül emelkedik a koronavírussal fertőzöttek száma ebben az országban

Archívum2021.07.23, 17:38

Belgiumban a koronavírus-járvány terjedésének több mint két hete tartó töretlen növekedése valamelyest mérséklődött, Hollandiában közel ezerrel csökkent a napi átlagos fertőzöttszám, Luxemburgban a koronavírus gamma variánsa okozza a megfertőződések 60 százalékát - derül ki pénteki helyi közlésekből.

Emelkedett a Duna vízszintje, kiderült, kell-e aggódnunk

Archívum2021.07.22, 15:40

Ahogyan mi is beszámoltunk róla, a nagy hőség után nemrég a hidegörvény is elérte hazánkat. Tegnap 610 centiméternél tetőzött a Duna, ezzel elérve a harmadfokú árvízvédelmi készültségi szintet. Azonban úgy tűnik, hogy a budapesti szakasz miatt nem kell izgulnunk.

Azt hitték, már legyőzték a koronavírust: újra emelkedik a fertőzések száma az Egyesült Államokban

Archívum2021.07.01, 18:59

Ismét emelkedik a napi új koronavírus-fertőzések száma az Egyesült Államokban, keddről szerdára 14 516 új esetet jelentettek.

A magas átoltottság ellenére emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma ebben az országban

Archívum2021.06.17, 14:52

A brit kormány felkérésére készült készített tanulmány eredményei alapján kiderült, hogy május 3. és június 7. között ötven százalékkal nőtt az új fertőzöttek aránya, 11 naponta duplázódik az új fertőzöttek száma.

Több mint kétéves csúcsra emelkedtek az olajárak

Archívum2021.06.11, 14:20

Több mint kétéves csúcsra kúszott fel pénteken a kőolaj világpiaci ára, és már a harmadik egymást követő hetet zárhatja emelkedéssel, ami azokra a várakozásokra vezethető vissza, hogy az Egyesült Államokban, Európában és Kínában is élénkül az üzemanyagok iránti kereslet a koronavírus-járvány miatti korlátozások fokozatos feloldásával párhuzamosan.

Tovább gyorsul a járvány terjedése Ukrajnában

Archívum2021.03.13, 13:13

Ukrajnában még tovább gyorsult a koronavírus-járvány terjedése, szombatra kiugróan sok, csaknem 13,3 ezer új beteget jegyeztek fel - ami tavaly december közepe óta az eddigi legnagyobb napi növekedés-, és ismét nagyon sokan, több mint 240-en haltak bele egy nap alatt a betegségbe.

Indiába is elért a koronavírus harmadik hulláma, egyre több a fertőzött

Archívum2021.03.13, 12:37

A január végi mélypont után ismét ütemesen növekszik az újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Indiában - derült ki az újdelhi egészségügyi minisztérium szombaton közölt adataiból.

Alig nőttek a fogyasztói árak janurában

Archívum2021.02.12, 10:01

Januárban a fogyasztói árak átlagosan 2,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A fogyasztói árak egy hónap alatt - 2020 decemberéhez viszonyítva - átlagosan 0,9 százalékkal nőttek.

Már ennyire emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma a világban

Archívum2021.02.03, 08:07

A világon 103 866 068 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 253 170, a gyógyultaké 57 671 339 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai szerint.

392 ezer forint volt szeptemberben a bruttó átlagkereset

Archívum2020.11.30, 11:52

Szeptemberben a bruttó átlagkereset 392 ezer 300 forint volt, 8,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, január-szeptemberben a bruttó átlagkereset 395 ezer forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 262 ezer 700 forintot ért el, mindkettő 9,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A WHO szerint pár hét múlva drámaivá válhat a járványhelyzet

Archívum2020.09.16, 13:49

Az Egészségügyi Világszervezet szerint hetek kérdése és drámaivá válhat a járványhelyzet.

Koronavírus: 132 fővel emelkedett a fertőzöttek száma

Archívum2020.08.28, 10:04

Hatalmasat ugrott csütörtökről péntekre virradóra a koronavírusos fertőzöttek száma hazánkban.

Koronavírus: 9 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

Archívum2020.07.29, 08:56

9 fővel nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, elhunyt továbbra sincs.

Koronavírus: tizenhat fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

Archívum2020.07.07, 09:38

16 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma Magyarországon.

Előző
Következő