elnökválasztás

címke rss

Veszélybe került a görög euró

Gazdaság2014.12.29, 13:35

A görög parlament ma 11 órától tartotta az elnökválasztás harmadik és egyben utolsó fordulóját, már 180 szavazat is győzelmet jelentett volna, de csak 168 szavazatot sikerült összegyűjteniük a kormányerőknek. Így előrehozott választásokkal kezdheti Görögország 2015-öt, és a jelenlegi népszerűségi adatok szerint nagy eséllyel indul majd a szélsőbaloldali Sziriza. A párt ellenzi a görög mentőcsomagot, így hatalomra kerülésével Görögország kiléphet az eurózónából - erre az uniós valuta történetében még soha nem volt példa -, és újra bevezetheti a drachmát.

A Bush család harmadik tagja is Amerika elnöke lehet

Nagyvilág2014.12.16, 20:39

George W. Bush volt elnök öccse elmondta, hogy a hálaadás ünnepe alatt a nemzet jövőjéről és lehetséges elnökjelöltségéről beszélgetett a családjával. "Ezen beszélgetések eredményeképpen úgy döntöttem, aktívan tanulmányozom annak a lehetőségét, hogy indulok az Egyesült Államok elnöki posztjáért" - írta Jeb Bush keddi Facebook-üzenetében.  Szakértők szerint ez volt a politikus eddigi leghatározottabb kijelentése a jövőbeli elnökjelöltségével kapcsolatban. Felméri támogatottságát A bejelentés szerint Jeb Bush januárban politikai akcióbizottságot hoz létre, valamint kapcsolatba lép a híveivel és a lehetséges adományozókkal, hogy felmmérje, ...

Klaus Johannis Románia új elnöke

Nagyvilág2014.11.17, 08:19

Victor Ponta román miniszterelnök vasárnap este bejelentette, hogy telefonon gratulált ellenfelének, Klaus Johannisnak az elnökválasztáson elért győzelméhez. Az urnazárást követően ezrek vonultak utcára Románia nagyvárosaiban, hogy tiltakozzanak a külföldön élő románok szavazásának nem megfelelő megszervezése ellen, de tiltakozásuk ünnepléssé alakult, amikor megtudták, hogy Klaus Johannis nyerte a választásokat.

Nincs egyértelmű győztese a román elnökválasztásnak

Nagyvilág2014.11.16, 21:05

A vasárnap este közzétett exit pollokból nem derült ki egyértelműen, hogy Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő, vagy Klaus Johannis, a jobboldal jelöltje győzött a romániai elnökválasztáson.

Többen szavaznak az új román elnökválasztáson

Nagyvilág2014.11.16, 17:24

 A szavazásra jogosult 18,3 millió román állampolgár 44,5 százaléka adta le voksát 16 óráig a romániai elnökválasztáson.

Államfőt választ Románia

Nagyvilág2014.11.02, 17:37

18,3 millió román állampolgár szavazhat arról, ki legyen Románia államfője a következő öt évben. Az első részeredményeket hétfő délelőtt teszi közzé az országos választási iroda. A választáson két magyar jelölt is indul, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Szilágyi Zsolt pedig az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltje. Délután 4-ig a jogosultak 35 százaléka voksolt.

Hetvenen jelentkeztek tunéziai elnöknek

Nagyvilág2014.09.23, 14:35

Hetven jelentkező van az elnöki posztra Tunéziában. Az elnökválasztás novemberben lesz, előtte parlamenti választásokat tartanak. Ezzel zárulhat a demokratikus átalakulási folyamat Tunéziában.

Akár 109 éves börtönbüntetésre is ítélhetik a texasi kormányzót

Nagyvilág2014.08.20, 08:15

Akár 109 éves börtönbüntetésre is ítélhetik Rick Perry republikánus texasi kormányzót, aki önként jelentkezett rabosításra Austinban, miután a hatalommal való visszaélés miatt két pontban vádat emeltek ellene.

Erdogan már az első fordulóban megnyerte az elnökválasztást

Nagyvilág2014.08.10, 21:44

Az első eredmények szerint Erdogan 52 százalékos eredményt ért el.

Megorrolt a román egyház a kormányfőre

Nagyvilág2014.08.05, 13:44

Elhatárolódott a romániai elnökválasztási kampánytól a román ortodox egyház, amely felkérte a politikusokat, ne használják fel kampánycélokra az egyházat és a hit kérdéseit.

Donyeck szellemváros lett az elnökválasztás napjára

Nagyvilág2014.05.25, 16:34

A várakozásoknak megfelelően kétarcú elnökválasztás volt Ukrajnában. Míg Kijevben rendben szavazott a lakosság, a keleti régiókban a szeparatista, oroszbarát fegyveresek szinte teljes egészében megakadályozták, hogy a lakosok az urnák elé járulhassanak.

Az erőszak árnyékában választ ma elnököt Ukrajna

Nagyvilág2014.05.25, 16:44

Reggel kinyitottak a szavazóhelyiségek Ukrajnában, ahol megkezdődött az elnökválasztás első fordulója. Összesen 18 jelöltre lehet voksolni, a szakadár régiókban azonban nagyon zavaros a helyzet.

Egy csokimágnás és sok Kalasnyikov az ukrán választáson

Nagyvilág2014.05.24, 17:02

Keleten frusztrációt, nyugaton megnyugvást hozhat a vasárnapi ukrán elnökválasztás Ukrajnában. Akit esetleg hagynak szavazni a szakadárok uralta keleti Donyecki-medencében, az is biztos lehet benne, hogy az ottani favoritnak semmi esélye a végeredménybe beleszólni. Az ország többi része ugyanis viszonylag egységesen támogatja a befutó jelöltet, aki egy magyarországi érdekeltségekkel is rendelkező csokigyáros.

A világ egyik legnagyobb matematikusa lehet az MTA új elnöke

Tudomány2014.05.05, 16:40

Új elnököt választ a Magyar Tudományos Akadémia május 6-án. Az előzetes felmérés során messze a legtöbb voksot Lovász László kapta.

Ki az, aki ennyire megverte Robert Ficót?

Nagyvilág2014.03.30, 12:54

Mérnöknek indult, de uzsorásnak bélyegezett vállalkozó is volt a szombaton komoly fölénnyel szlovák elnöknek választott milliomos. A menedzserségről könyveket író, szcientológusokkal is kapcsolatba hozott jótékonykodó vállalkozó újonc a politikában. Ki az az Andrej Kiska?

Fico elvesztette a szlovák elnökválasztást

Nagyvilág2014.03.29, 23:37

Robert Ficóból, Szlovákia miniszterelnökéből várhatóan nem lesz köztársasági elnök. A szavazatok több mint felének megszámlálása után kihívója, Andrej Kiska 60:40 arányban vezet ellene, és a különbség egyre nő. Fico máris gratulált ellenfelének.

Klasszika-filológus is lehet az MTA új elnöke

Tudomány2014.02.25, 19:39

Május elején titkos szavazáson választják meg az elnököt, akinek ötven százalék plusz egy szavazatot kell kapnia.

Átok ül az amerikai elnökökön

Life.hu2013.10.06, 13:03

Különös átok sújtja az Egyesült Államok elnökeit, amit egy halott indián törzsfőnök testvére bocsátott rájuk bosszúból. Eszerint minden olyan elnök, akit nullára végződő évben választanak meg, meghal a hivatali ideje alatt. Eddig hat elnök esett áldozatul az átoknak, egyebek mellett John F. Kennedy is.

Timosenko ellenzéki jelölt lesz az ukrán elnökválasztáson

Nagyvilág2013.08.20, 23:46

Timosenko annak ellenére is elnökjelölt lehet a 2015-ös ukrajnai választáson, hogy jelenleg börtönben ül.

Ellenfele asszonyai menthetik meg az utolsó diktátort

Nagyvilág2013.07.30, 17:56

A megvénült afrikai vezér, a különös vonalbajszáról ismert Robert Mugabe 89 évesen is nekifut, hogy 33 hatalomban töltött év után ő maradjon Zimbabwe ura. Az Európával harcban álló politikust nemrég egy gyorsétterem tévéreklámja is az utolsó diktátornak gúnyolta, mégis úgy tűnik, van esélye a maradásra. És nemcsak azért, mert ellenfelei szerint szégyenletes választási csalásra készül. Lehet, hogy Zimbabwe sorsa Mugabe vetélytársának hálószobájában dőlt el. 

Kígyózó sorok az iráni elnökválasztáson

Nagyvilág2013.06.14, 18:29

Iránban annyian szavaznak, hogy meghosszabbították a szavazóhelyiségek nyitva tartását. A Magyarországon élő irániak is szavaznak.

Mahmúd Ahmadinezsád ideje lejárt

Nagyvilág2013.06.14, 14:45

Mindenki szerint előre le van játszva a ma kezdődő iráni elnökválasztás, de a legutóbbi, 2009-es szavazáskor sem számítottak arra, hogy az egész ország lángba borul. Sikerül-e a reformpárti Rohaninak legyőznie a féllábú szélsőjobbost, Dzsalilit? Vagy Teherán technokrata polgármestere, Kalibaf lesz a nyerő?

Maduro nyerte a venezuelai választást

Nagyvilág2013.04.15, 07:20

A szavazatok 51 százalékát megszerezve Hugo Chávez kijelölt utódja, Nicolás Maduro nyerte meg a venezuelai elnökválasztást. A 49 százalékot szerző Henrique Capriles még az eredményhirdetés előtt azt mondta, meg akarják hamisítani a választási eredményeket.

Megválasztották Kína új vezetőjét

Nagyvilág2013.03.14, 06:09

Hszi Csin-ping nagy reformokra lehet képes, de nem akarja elérni az elérhetetlent. Ő volt az egyetlen jelölt, aki a kommunista párt mindkét frakciójának megfelelt.

Konzervatív győzelem Cipruson

Nagyvilág2013.02.17, 20:19

A konzervatív ellenzéki párt jelöltje szerezte a legtöbb szavazatot a ciprusi elnökválasztáson, de a választást meg kell majd ismételni, mert senki nem szerezte meg a szavazatok több mint ötven százalékát.

A herceg és a Benes-dekrétumok

Vélemény2013.02.05, 15:41

Karel Schwarzenberg cseh elnökjelölt úgy érezte, a választási kampány közepette is ki kell mondania a népszerűtlen igazságot.

Milos Zeman lesz az új cseh elnök

Nagyvilág2013.01.26, 18:00

Milos Zeman korábbi szociáldemokrata kormányfő lesz a Cseh Köztársaság új elnöke.

Igazi politikusok között választanak a csehek

Nagyvilág2013.01.14, 09:54

Milos Zeman és Karel Schwarzenberg második fordulóba jutásával jó eredményt hozott a cseh államfőválasztás első fordulója - állítja a hétfői prágai sajtó.

Vladimír, az elnökjelölt - A hét képei

Fotó2013.01.06, 09:43

Miközben óriás gumikacsa tűnt fel Sydneyben, elárverezték a világ legdrágább, közel négyszáz millió forintos tonhalát japánban. Tetovált elnökjelölt Prágában, nyelvet öltő Djokovic és robotlábú háborús veteránok a Dakaron. Az [origo] képszerkesztőinek válogatása a hét legjobb sajtófotóiból.

Történelmének legfiatalabb elnökét választotta meg Szlovénia

Nagyvilág2012.12.02, 22:27

A gazdasági válság, a megszorítások és erőszakos tüntetések árnyékában egy fiatal ellenzéki politikus nyerte a szlovén elnökválasztásokat. Borut Pahor szerint Szlovénia csak összefogással állhat talpra, miután az EU éltanulójából néhány év alatt sereghajtóvá vált.

Barack Obama újabb négy évet kapott

Life.hu2012.11.07, 11:01

Másodszor is Barack Obama lesz az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Obama és Mitt Romney között nagyon szoros volt a meccs, volt, hogy úgy tűnt, Romney kerekedik fölül, de végül Obama több olyan ponton is nyert, amely a végső győzelemhez vezetett - írja az Origo hírportál.

Visszaköltözött Amerikába a magyar műsorvezetőnő

Life.hu2012.11.07, 21:38

Egyenesen az amerikai elnökválasztásról szállította a legfrissebb információkat az MTV egykori amerikai tudósítója. Az ismert műsorvezető a hírek megszállottja, állandóan mozgásban van, ezért nagy örömmel vállalta, amikor az egyik televíziós csatorna megbízta a különleges feladattal - tudta meg a Life.hu.  

Barack Obama második elnöki ciklusa következik

Gazdaság2012.11.07, 09:17

Az elektori szavazatok többségét megszerezve Barack Obamát újraválasztották az Egyesült Államok elnökének. A várt szoros küzdelemmel szemben Obama viszonylag simán, a minimálisan szükséges 270 helyett 303 elektori szavazatot szerzett meg. A Képviselőházban republikánus, míg a Szenátusban a demokraták lesznek többségben. Az első piaci reakciók alapján a dollár elkezdett gyengülni, a nyersanyagok erősödtek, míg az amerikai határidős indexek lefelé vették az irányt.  

A piacon már Obama győzelmét vizionálják

Gazdaság2012.11.06, 12:43

A Wall Street már Obama győzelméről beszél. Több piaci szereplő szerint egyértelműen érezhető, hogy Romney erőtlen és nem nyerheti meg a választásokat. Szerintük a Sandy hurrikán elterelte a figyelmet a választásokról, ami miatt Romney kikerült a köztudatból. Ezen kívül az is Obamának kedvezett, hogy Romney stábja nem tudott előnyt kovácsolni az első elnöki vita során megszerzett előnyből.  

Jobban élsz, mint 4 éve? - Amerikában is ez dönt

Gazdaság2012.11.06, 10:25

Nem véletlen, hogy Romney a kampánya során elsősorban gazdasági kérdésekre koncentrál, hiszen ezzel tudja a legjobban megszorongatni Obamát a kampánystábja szerint. Annak ellenére, hogy a statisztikák azt mutatják, a demokrata elnökök gazdaságpolitikája magasabb gazdasági növekedéshez és a társadalmi egyenlőtlenségek csökkenéséhez vezet, Obama négy éves elnöki ciklusa kivételt jelent ez alól. Emiatt úgy véljük, hogy az átlag amerikai választópolgár nem él jobban, mint négy évvel ezelőtt, így ennek hangsúlyozása lehet Romney legnagyobb aduásza a választási küzdelem során. Az erős részvénypiacok viszont Obama mellett szólnak, hiszen aa ...

Obama vezet két sorsdöntő államban

Nagyvilág2012.11.03, 23:35

Három nappal az amerikai elnökválasztás előtt nyerésre áll Barack Obama elnök Ohióban és Floridában, a két állam eldöntheti a keddi szavazás kimenetelét az NBC és a Wall Street Journal felmérése szerint. Más kutatás azonban elhanyagolható előnyt mutatott ki Obamának.

Tőzsdézel? Szurkolj Obamának!

Gazdaság2012.11.01, 18:37

Az Amerikai Egyesült Államok elnökválasztása minden bizonnyal az egyik legnagyobb érdeklődéssel követett politikai eseménye az idei évben. A befektetőket főleg az foglalkoztatja, hogy a különböző jelöltek programja milyen közvetett illetve közvetlen hatással lehet a részvénypiacokra, a különböző szektorokra és azon belül az egyes cégek stratégiájára. Előkerülnek a különböző múltbeli statisztikák is, melyek szerint az idei évben kétszámjegyű növekedés várható, mivel a demokrata párt jelöltje, Barack Obama az elnök. Bár sokan azt tartják, hogy a piacbarát Mitt Romney győzelme lenne jobb a piacnak, a statisztikák és a piaci pszichológiia ...

Chávez marad Venezuela élén

Nagyvilág2012.10.08, 09:49

A tizenhárom éve hatalmon lévő elnököt negyedszer is újraválasztották. Hugo Chávez a Twitteren is megköszönte a szavazatokat.

Megtévesztő üvegtörés

Life.hu2012.09.07, 00:00

Első látásra úgy tűnik, bajban van Barack Obama.

Ötödik ciklusát kezdi az izlandi elnök

Nagyvilág2012.07.01, 22:11

Ötödik alkalommal választották meg Izland köztársasági elnökének Ólafur Ragnar Grímssont, aki az elmúlt években a nemzetközi hitelezőkkel szembeni ellenállás fő alakja volt a gazdasági-pénzügyi összeomlás szélére jutott szigetországban.

Mubarak bajtársaival küzd Egyiptomért a kiugrott és a beugró muszlim testvér

Nagyvilág2012.05.24, 17:36

Ötezer éves története során első alkalommal választ szabadon vezetőt szerdán és csütörtökön Egyiptom. A verseny az elűzött rezsimben vezető pozíciót betöltő, illetve a parlamentben többséget szerző iszlamistákhoz köthető jelöltek - a volt külügyminiszter, a kékpulcsis fickó, a kiugrott iszlamista és a beugró jelölt - között dől el.

Cár vagy királynő lesz a szerb elnök?

Vélemény2012.05.22, 17:30

Nem a papírforma jött be, és Szerbia új elnöke mégiscsak Tomislav Nikolic lett. De mire megy a hatalmával? Elkezdődhet-e Szerbiában is az alkotmányos forradalom időszaka?  

Európaivá kozmetikázott csetnik hódítaná meg Szerbiát

Nagyvilág2012.05.04, 19:32

Egy háborús bűnökkel vádolt nacionalista vezér fellázadt bizalmasa ütheti ki a hatalomból Szerbia elnökét vasárnap, amikor minden korábbinál szorosabb versenyben mérik össze erejüket a szerb pártok és elnökjelöltek. Az EU-tagságért küzdő demokratákat ezúttal nem revizionista melldöngetéssel, hanem békülékeny európaiként próbálják letaszítani a trónról az izmosodó nacionalisták, Koszovó ügye azonban megint felpaprikázta a kedélyeket a megcsonkított országban.

Roskadozó puding rakja ki Sarkozyt az Élysée-palotából

Nagyvilág2012.05.03, 12:42

Mondják élő mályvacukornak, ravasznak, hasonlítják roskadozó pudinghoz, és nevezik egyszerűen normális embernek: Francois Hollande minden lekicsinylő jelző ellenére olyat tett, ami a francia politikában még soha nem fordult elő: az első választási fordulóban legyőzte a hivatalban lévő elnököt, a harcos, harsány, alfahímként tetszelgő Sarkozyt. Ellenfelei szerint a szocialista jelöltnek csak mázlija van, hívei viszont állítják, tudatosan építette fel magát, így jutott el oda, hogy vasárnap este a várakozások szerint megválasztják köztársasági elnöknek.

Európa-bajnok lesz-e Franciaország?

Nagyvilág2012.04.20, 23:10

Sarkozy elnök párszor beszólt az EU-nak a francia elnökválasztási kampányban, mégis elkötelezettebbnek tűnik az európai egység iránt, mint kihívója, Francois Hollande. A baloldali jelölt érzékelhetően szkeptikus a németek által vezérelt uniós válságkezeléssel szemben. Miként hat az EU-ra a francia elnökválasztás, lesz-e fordulat Párizs külpolitikájában?