ékszer

címke rss

Három rabló megkötözött és megkéselt egy gazdag magyar vállalkozót

Itthon2020.11.09, 16:42

Egy többszörösen büntetett előéletű férfi, a szintén büntetett előéletű társa és egy mostanáig ismeretlen ember elhatározta, hogy kirabol egy gazdag férfit. Az akció sikeres volt, egy vállalkozót megkéseltek és kiraboltak. Két tettest azóta elfogták, már ítélet is született, a másodfokú tárgyalás kedden lesz Pécsett.

Megvárta, míg elment otthonról mindenki, majd sorra törte fel a házakat egy győri fiú

Itthon2020.10.29, 08:40

Kifigyelte mikor üres a ház, majd befeszítette az ajtót és készpénzt, valamint ékszereket lopott a megalapozott gyanú szerint egy 19 éves győri férfi - írta a police.hu.

Több milliót lopott össze a kalocsai férfi néhány nappal a szabadulása után

Itthon2020.10.02, 11:51

A kalocsai férfi a korábbi büntetéséből feltételesen, kedvezménnyel szabadult. Szabadulása után azonban nem sokkal már be is tört egy házba, nem sokkal később pedig egy másiba. Több, mint 11 millió forintot rabolt össze.

Száz éve halt meg a világhírű ékszertojásokat készítő cári művész

Gazdaság2020.09.24, 12:34

Száz éve, 1920. szeptember 24-én halt meg Carl Peter (Karl Gusztavovics) Fabergé, az utolsó cári ékszerész, akinek a nevét a Fabergé-tojások tették világhírűvé.

Luxusékszereket árvereznek el ősszel Budapesten

Kultúra2020.09.17, 09:33

A legnagyobb ékszerházak, a Cartier, Tiffany, Bvlgari, luxusékszereit árverezik el idén az árverései 100 éves évfordulóját ünneplő BÁV őszi aukcióján, szeptember 29-30-án. Az ékszerek mellett Ligeti Antal, Schönberger Armand, Bernáth Aurél, Kádár és Orosz Gellért festényeire is lehet licitálni. A műtárgyak között egy kivételesen gazdag Zsolnay-kollekció, egy spanyol lottósorsoló gömb és Tornai Gyula most felfedezett szecessziós bútorai is szerepelnek. A tételekre, a személyes jelenlét helyett, vételi megbízással, telefonon és online is lehet licitálni.

3+1 fantasztikus program a most következő hétvégére

Life.hu2020.09.17, 14:14

Ugyan a nyárnak már vége, de ez nem azt jelenti, hogy be kell gubóznunk a négy fal közé. Főleg, ha olyan szuper programok várnak ránk, mint a most következő hétvégén. Számtalan színes és változatos rendezvény tárja ki kapuit, amelyek között mindenki megtalálhatja a számára legszimpatikusabbat. Íme a mi kedvenceink.

Árat csökkent a legnagyobb gyémántipari kitermelő

Gazdaság2020.08.25, 13:36

A világ legnagyobb gyémántkitermelőjének számító De Beers úgy döntött, csökkenti az árait, amitől a vállalat az eladások felfutását reméli. Az elmúlt hónapokban ugyanis szinte teljesen lebénult a szektor, ami a bányacégeknek is komoly kieséseket jelent.

Fontos bejelentést tett a legendás ékszerkereskedő vállalat

Gazdaság2020.08.22, 17:02

A Tiffany & Co. bejelentette, hamarosan minden korábbinál átláthatóbban közlik azokat az információkat, melyek az ékszereikben lévő gyémántok származási országára, illetve az ellátási lánc állomásaira vonatkoznak, írja a Bloomberg. A vállalat célja, hogy ezzel megnyugtassa azokat a vásárlókat, akik amiatt aggódnak, hogy a megvásárolt ékszerek drágakövei tisztességtelen termelésből származnak.

Amit az eljegyzési gyűrűkről tudni érdemes

Life.hu2020.08.19, 20:06

Az esküvői harangokig és a boldogító igenig vezető út első lépése a lánykérés, amelynek elengedhetetlen kelléke az a bizonyos gyűrű. De mégis hogyan válasszunk a hatalmas kínálatból? Mik a lehetőségek és mit érdemes figyelembe venni? Mutatjuk a legfőbb szempontokat.

Rekordösszeget, 20 milliót csaltak ki egy idős nőtől Budapesten - videó

Itthon2020.08.15, 16:57

Összehangolt akció eredményeként fogták el a 74 éves férfit a budapesti nyomozók augusztus 11-én, aki a társával rekordösszegű pénzt csalt ki egy idős budapesti asszonytól, az unokázós módszerrel. A rendőrök azután kapták el a csalót, hogy átvette a 20 millió forint értékű valutát és ékszereket az átvert asszonytól.

A világ legdrágább maszkját készíti el egy izraeli ékszerész cég

Nagyvilág2020.08.10, 10:59

A világ legdrágább védőmaszkját készíti el egy izraeli ékszerész cég. Az ékszer-maszk ára másfél millió dollár, de a viselése nem feltétlenül lesz praktikus.

Csúcson az arany árfolyama, de a kereslete esett

Gazdaság2020.07.31, 16:29

Miközben az arany árfolyama új csúcsot ért el, a fizikai arany iránti kereslet jelentősen csökkent az elmúlt időszakban. A befektetők tehát öntik a pénzt az aranyeszközökbe a pénzügyi piacokon, de az aranyérmék és aranyrudak vásárlása évtizedes mélyponton van.

Fényes nappal támadt rá Budapesten az idős nőre

Itthon2020.06.12, 12:58

Egy férfi Budapest a IX. kerületében néhány napja kifigyelt egy bottal közlekedő, idős asszonyt, felhúzta a kapucniját és követni kezdte. Amikor egy kevésbé forgalmas részhez értek, rátámadt. Kitépte az arany nyakláncait, majd elfutott. A dulakodás közben fellökte az idős nőt, aki súlyosan megsérült.

Csak újrahasznosított aranyat használ majd a világelső ékszergyártó

Gazdaság2020.06.03, 15:57

A világ legnagyobb ékszergyártójának számító dán Pandora bejelentette, hogy a 2025-től készülő ékszereikben már csak újrahasznosított aranyat fog használni. Ez az első ilyen komolyabb kezdeményezés az ékszeriparban, amely nagy mennyiségben használ föl nemesfémeket.

Migrén piercing: az ékszer, ami enyhítheti a kínzó tüneteket

Life.hu2020.06.02, 21:36

A fejfájás manapság népbetegségnek számít: Magyarországon legalább egymillió ember küzd vele. Bár rengeteg féle fejfájás létezik, a migrén piercing a fejfájás minden típusánál megoldást jelenthet, ráadásul gyerekeknél is alkalmazható. Ha téged is kínoznak a fejgörcsök, olvasd végig cikkünket, hiszen lehet, hogy ez a pár perces procedúra az egész életedet megváltoztatja.

Tóth Gabi anyatejből készült ékszerei mellett, megmutatta, miként bánik el a rosszindulatú véleményekkel

Life.hu2020.04.17, 06:41

Tóth Gabi közösségi oldalán megosztott egy fotót, amin csodás és igen különleges gyűrűt, valamint hozzá tartozó nyakláncot visel. A különlegességet itt pedig nem a karátok száma, hanem a díszei jelentik, mivel ezek az ékszerek az énekesnő anyatejéből készültek.   

Hatalmas zuhanás az arany ékszerek piacán

Gazdaság2020.04.15, 16:16

Óriásit fékezett a globális arany ékszerpiac, ahogy a világ vezetői vásárlóinál beszakadt az import volumene. Indiában és Kínában ugyanis 50 százalék körüli volt az import visszaesése az idei év elején.

Megvették a magyar zálogház összes befektetési aranyát

Gazdaság2020.03.25, 16:40

A veszélyhelyzet kihirdetése óta olyan mértékben megugrott a hazai kereslet a befektetési aranytömbök iránt, hogy alig több, mint egy hét alatt a BÁV teljes rendelkezésre álló készletét felvásárolták - írja a vállalat közleményében.

Egy makói nő ékszert és pénzt lopott egy idős embertől

Itthon2020.02.04, 16:46

A nő titokban besurrant a sértett házába, majd onnan több százezer forintot és több mint egy millió forint értékben ékszereket lopott el. Az ügyészség kifosztással vádolja.

Kasza Tibi felesége, Manker különleges ékszert választott magának - Fotó

Life.hu2020.01.26, 09:25

Kasza Tibi és családja Thaiföldön nyaralnak, ahonnan édes fotókat osztanak meg Lora Belláról, aki először indult ilyen hosszú útra szüleivel. Ezúttal azonban Manker mutatta meg különleges ékszerét.

Álmok ihlette bizarr ékszereket készít az ukrán művész

Life.hu2020.01.08, 15:36

A kijevi Polina Verbytska néhány évvel ezelőtt kezdett szobrászkodni.

Vagyont érő ékszereket viselt Cristiano Ronaldo

Life.hu2019.12.31, 10:23

Több száz millió forint értékű ékszereket viselt Cristiano Ronaldo egy dubaji díjátadó gálán.

Rendkívüli ékszerkollekció került kalapács alá

Gazdaság2019.12.19, 14:52

24 millió forintos eladási áron kelt el egy 239 darab, összesen 20 karátnyi briliánssal ékített platina nyakék a BÁV karácsonyi aukcióján. A patinás cég történetének legértékesebb ékszerkollekciója került kalapács alá, több mint 300 karátnyi briliánssal. A legmagasabb árat az art deco ékszerek érték el, a nyakék mellett egy karkötő 14,4 millió forintért kerül valakinek a karácsonyfája alá. Szinte maradék nélkül találtak gazdára a műtárgyak is, egy ritka herendi tányért tizenegyszeres áron, 900 ezer forintért adtak el. A kortárs alkotások közül a klasszikus modern és a kortárs művészek alkotásai is jól szerepeltek. A legmagasabb áratt ...

Mindössze egy óra alatt rabolták ki Tamara Ecclestone-t: 20 milliárdnyi ékszert vittek el

Life.hu2019.12.16, 15:20

Mintegy 50 millió fontnak megfelelő ékszert vittek el a betörők Tamara Ecclestone londoni otthonából.

Ékszerként használták a 8500 éves fogakat

Tudomány2019.12.15, 16:54

Ékszerként használt, 8500 éves emberi fogakat fedeztek fel a kutatók Törökországban - derült ki egy új tanulmányból, amely szerint a lelet ritkasága azt sugallja, hogy a fogak szimbolikus jelentőséggel bírtak viselőik számára.

Félmillió euró nyomravezetői díjat ajánlott fel a rendőrség a drezdai ékszerrablás kapcsán

Nagyvilág2019.11.28, 20:17

Félmillió euró (168 millió forint) nyomravezetői díjat ajánlottak fel annak, aki olyan információval szolgál, amely segíthet a drezdai ékszerrablás tetteseinek azonosításában és elfogásában, vagy a zsákmány megtalálásában - jelentette be csütörtökön a múzeumi rablás ügyében nyomozó rendőrség.

Kirabolták a híres rappert: Iggy Azalea otthonából ékszerek tűntek el

Life.hu2019.11.24, 15:10

Iggy Azalea és Playboi Carti amerikai rapperek bérelt házából 366 ezer dollár (111 millió forint) értékű ékszert loptak el a The Atlanta Journal-Constitution helyi lap szerint - írja az MTI.

Tiszteletből vagy trófeaként készült emberi fogakból ez a nyaklánc?

Tudomány2019.11.19, 10:45

Egy kilencezer éves régészeti lelőhelyen a kutatók életük eddigi legkülönlegesebb leletére bukkantak: ép emberi fogakból készült nyakláncokra és más ékszerekre. A törökországi Çatalhöyük neolitikus területét az UNESCO egyik legfontosabb emberi településnek tekintik, amely pontos leírást ad a korai mezőgazdasági életről.

Hatalmas felvásárlás jöhet a divatiparban

Gazdaság2019.10.28, 19:55

A Louis Vuitton márka mögött is álló francia luxusóriás, az LVMH, felvásárolná az ikonikus amerikai ékszergyártót, a Tiffanyt. Noha a két fél hivatalosan még nem tárgyal az üzletről, az akvizíció nagy dobás lenne az LVMH részéréről.

Ékszereket és sakk bábukat is találtak a 200 éve elsüllyedt hajóroncs fedélzetén

Travelo2019.10.17, 14:24

Páratlan arany ékszereket, főző edényeket és más értékes ókori tárgyakat találtak búvárrégészek Lord Elgin Kitera görög szigetnél 1802-ben elsüllyedt hajójának, a Mentornak a roncsában.

Nincs gyanúsított Demcsák Zsuzsa ékszerlopási ügyében

Archívum2019.09.09, 15:15

Körülbelül egy hónapja jelentette a rendőrségen Demcsák Zsuzsa, hogy több ékszere is eltűnt. Ezek a legfrissebb információk az ügyben. 

Kivonult a rendőrség Demcsák Zsuzsához

Life.hu2019.08.15, 08:42

Kivonult a rendőrség Demcsák Zsuzsához: ismeretlen tettes ugyanis elvitte a tévés ékszereit.

Új üzlet nyílt Klapka egykori árverési csarnokában

Gazdaság2019.08.06, 14:59

A Klapka György egykori ékszerbirodalma által híressé vált, sokáig üresen álló Vámház körút 9. szám alatti üzlethelyiségben nyitotta meg új egységét a Kemenes Cukrász Manufaktúra Kft. A közel 700 négyzetméteres helyen a sütemények mellett meleg ebéddel is várják a vendégeket. A fő célcsoportot a környéken élők és dolgozók mellett, a turisták jelentik számukra.

Műteni kellett a nőt, aki több mint 100 ékszert és érmét nyelt le

Life.hu2019.07.26, 11:31

Különös betegséggel küzd az a nyugat-bengáli, indiai nő, aki számos ékszert, érmét, órát nyelt le nemrégiben. A holmik a testvére üzletéből származtak, és műtéti úton kellett őket eltávolítani. 

Visszament a lakásba, amelyet felújított, de akkor már nem dolgozni

Itthon2019.07.19, 13:36

A 20 éves budapesti férfi két napot egy felújítást végző csapat munkásaként egy erzsébetvárosi lakásban dolgozott. Munkaidő után ment vissza és lopott el egy laptopot, több ékszert, és órákat.

Négy gyűrűt lopott el Tatán, miután elterelte az eladó figyelmét

Itthon2019.07.15, 18:10

A szerb férfi két éve, karácsony előtt néhány héttel fényes nappal bement egy tatai ékszerüzletbe, és azt mondta gyűrűt szeretne venni. Kérte, hogy mutassák meg neki azokat. Ezután elterelte az eladó figyelmét, és több gyűrűt ellopott. Négyszázezer forint kárt okozott.

Trendet teremtett: Meghan hercegné ékszerére vágyik mindenki

Archívum2019.07.10, 08:07

Egy "A" betűt visel a nyakláncán Meghan hercegné, amely bizonyára újszülött kisfiának, Archine-nak a nevét jelképezi. Az ékszert készítő céget megrohamozták a vásárlók.

Ebben az országban mindenki szabadulna az aranytól

Gazdaság2019.07.06, 13:48

Hatalmas üzletté futott fel az arany adásvétele Szudánban, ám nem úgy, ahogy a világ más részein megszokott. A politikai és gazdasági krízisbe jutott államban az emberek megpróbálnak megszabadulni aranytárgyaiktól azért, hogy készpénzre tegyenek szert, számol be helyszíni riportjában az Africanews.

Álomszép ékszerek magyar tervezőktől, akiket a természet inspirál

Archívum2019.06.26, 20:07

Egy könnyed, nyári összeállításban igazán jól érvényesülnek az ékszerek. Most ráadásul olyan darabokat mutatunk nektek, amelyeket magyar tervezők készítettek, és az ihletforrás minden esetben a csodálatos természet volt. 

Ennyit érnek Meghan Markle kiegészítői

Archívum2019.06.24, 16:09

Kiderült, hogy több mint 200 millióra rúg Meghan Markle ékszerkollekciója.

Hódi Pamela gyűrűt csináltatott: kislánya ujjlenyomata van rajta

Archívum2019.06.20, 14:22

Hódi Pamela ujján új gyűrű csillog: kislánya, Natika ujjlenyomata látható rajta.

A NAV elárverezi Gáspár Győző ékszereit

Gazdaság2019.06.14, 12:23

Árverezi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Gáspár Győző ékszereit. A hatóság aukciós honlapján a 24 darab ékszer teljes becsértéke közel 6 millió forint - értesült a Blikk.

Üvegbe zárt embriók és kihullott fogak – Bizarr ékszerek méregdrágán

Archívum2019.06.05, 22:16

Az ékszerkészítők munkája egyértelműen művészet, ám van, aki inkább egyfajta önmegvalósításként tekint az általa megálmodott és létrehozott kiegészítőkre. Az ilyen felfogásból születhetnek csodálatot ébresztő vagy épp furcsa, szinte megmagyarázhatatlan darabok. A következőkben ez utóbbira hoztunk példákat.

Elhagyta a futár Rita Ora többmilliós nyakláncát

Life.hu2019.05.27, 11:06

Rita Ora méregdrága nyakláncát a repülőgépen felejtette a futár.

Halle Berry egy szál bugyit visel friss fotóján

Archívum2019.05.23, 18:04

Halle Berry egy szál bugyiban fotózta magát.

Köllő Babett egyik gyűrűje 5 milliónál is többet ér

Life.hu2019.05.16, 12:03

Köllő Babett az ékszerek szerelmese, imádja a különleges darabokat, ez azonban nem azt jelenti, hogy mindig a legdrágábbra fáj a foga. Van otthon azonban egy nagyon értékes darabja.