Együtt

címke rss

Csipak-botrány: az ellenzék fideszes belháborút emleget

Itthon2016.03.11, 16:30

Fideszes belháborút sejtenek az ellenzéki pártok amögött, hogy a kormánypárti vezetésű V. kerületi önkormányzat felbontotta azt az 50 évre szóló közterület-használati szerződést, amit Csipak Péter milliárdos vállalkozó érdekeltségével kötöttek még Rogán Antal polgármestersége idején. A kegyvesztett vállalkozó cége perre megy.

Rendőrt hívtak egy nonprofit szervezetre

Itthon2016.03.03, 11:08

Kihívta a rendőrséget az Együtt az Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Kft. budapesti épületéhez, miután előző nap az Állami Számvevőszék azt közölte, a cég nem bocsátotta rendelkezésére a számvevőszéki ellenőrzéshez szükséges dokumentumokat, így a vizsgálatot nem lehetett végrehajtani. A rendőrök kiérkeztek, de nem mentek be az épületbe.

Tüntetők várják Orbánt az évértékelőn

Itthon2016.02.25, 11:32

Lopják a jogom! címmel szervez tüntetést az Együtt vasárnapra a Várkertbazárhoz, ahol Orbán Viktor miniszterelnök tartja szokásos évértékelőjét. Az ellenzéki párt a boltzáras népszavazási balhé miatt demonstrál.

Publicus: Csökkent a Fidesz tábora

Itthon2016.02.20, 13:50

Egy százalékponttal csökkent a Fidesz népszerűsége februárban – derült ki a Publicus Intézet legfrissebb felméréséből. Míg januárban a teljes népességben 24, addig február elején 23 százalék volt a kormánypártok támogatottsága.

Gyakorlatilag nincsen fiatal MSZP-s

Itthon2016.02.17, 13:10

Magabiztosan vezeti a pártok rangsorát a Fidesz–KDNP – derült ki az ZRI Závecz Research Kutatóintézet legfrissebb közvélemény-kutatásából. A kormánypártok minden társadalmi szegmensben vezetnek. Második a Jobbik, harmadik az MSZP. 

Előválasztás a baloldalon: igény lenne rá, de esély nem sok

Itthon2016.02.12, 13:49

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének kiválasztásáról szóló előválasztás gondolata tökéletes példa lehet arra, hogy ami elméletben működik, az a magyar viszonyok között – különösen a magyar baloldali viszonyok között – teljesen kifordul magából, és egy abszurd rendszerré változik. Pedig az újításnak rengeteg előnye lenne: a baloldal visszakaphatná győzelmi hitét, kitörhetne az apátiából, teljesen új jelöltek jelenhetnének meg, ráadásul a mostaninál sokkal nagyobb lenne a médiafigyelem is. Ehhez viszont bizalomra lenne szükség, de ez szinte teljesen hiányzik az MSZP–DK–Együtt–PM–Liberálisok ötöséből. 

Ismét kétharmadot szerezne Orbán Viktor

Itthon2016.02.08, 13:30

Ha most vasárnap tartanák a választásokat, akkor csak a XIII. kerületben tudna győzni a baloldal, a Jobbik pedig egyetlen körzetben sem végezne az első helyen – derült ki az Origo által készített mandátumbecslésből. A Fidesz-KDNP megszerezné a kétharmados többséget, míg az LMP nem jutna be az Országgyűlésbe.

A Kúrián védik Szijjártóék a külügyesek titkos életrajzait

Itthon2016.02.06, 15:47

Hiába kötelezi egy friss, jogerős bírósági ítélet a Külgazdasági és Külügyminisztériumot arra, hogy kiadja az Együtt politikusának a nagykövetek, külgazdasági attasék és a kereskedőházak vezetőinek szakmai életrajzát, a tárca nem adja át a dokumentumokat. A Kúriához fordulnak felülvizsgálatért.

Salgótarjánban és Varsóban reménykedhet a baloldal

Itthon2016.02.03, 20:24

A baloldalnak 2010 óta nem sikerült új szavazókat szereznie, pedig az Orbán-kormány lassan hat éve van hatalmon. Az még rosszabb hír az ellenzéknek, hogy az utóbbi hónapokban a megkérdezettek egyre nagyobb része elégedett a kormánnyal és az ország helyzetével. A baloldal a salgótarjáni időközi választáson fordíthat a számára kedvezőtlen trendeken, de az oktatási és egészségügyi dolgozók akciói is gyengíthetik a Fidesz–KDNP-t. 

Az Együtt Obamát dicséri a Hóman-ügyben

Itthon2016.01.28, 18:57

Az Együtt szerint a kormány a Hóman-szobor ügyében az Egyesült Államoktól kapott leckét arról, mi a különbség a nyugati szövetségi rendszerhez tartozó országok értékei és a Fidesz értékrendje között.

Nagyon erős Fideszt, és gyengülő Jobbikot mért a Tárki

Itthon2016.01.27, 13:44

Tovább növelte az előnyét az ellenzéki pártokkal szemben a Fidesz-KDNP az utóbbi hónapokban – állapította meg legfrissebb felmérésében a Tárki. Az intézet szerint a teljes baloldal és a Jobbik közel azonos szavazótáborral rendelkezik. 

Stabil Fidesz-előnyt mért a Nézőpont Intézet

Itthon2016.01.27, 10:58

Őrzi tavaly ősszel visszaerősödött táborát a Fidesz-KDNP, a teljes felnőtt népesség körében az MSZP – ha statisztikai hibahatáron belüli különbséggel is, de – megelőzte a Jobbikot; ezek a Nézőpont Intézet legfrissebb, január közepi felmérésének eredményei. 

Túl fideszes és túl MSZP-s. Mi az?

Itthon2016.01.26, 10:59

Az LMP hiába számít az egyik legkevésbé elutasított pártnak, az elmúlt években nem tudta lényegesen növelni a támogatottságát. A hét évvel ezelőtti alapításkor sokan a friss és tiszta erőt látták a pártban, de a sikeres választási szereplést követően az LMP megrekedt. A párt vezetői szeretnének ezen változtatni, ezért új stratégiát dolgoztak ki, amitől azt várjak, hogy áttörik a 8-10 százalékos támogatottságot. 

Feljelentették a betelepítési kvóta elleni kampányt

Itthon2016.01.09, 13:33

Az Együtt szerint uszító a kötelező betelepítési kvóta elleni kormányzati reklámkampány, ezért az ellenzéki párt feljelentést tett. A kormány szerint ez is bizonyítja, hogy az Együtt a bevándorlók pártján áll.

Egyre nagyobb az esélye egy új erőnek

Itthon2015.12.29, 20:33

Jó ötlete mindegyik kis pártnak van – a kérdés az, képesek-e következetesen kitartani egy irány, egy koncepció mellett. 2015-ben nem sikerült nekik az áttörés. Az LMP, a PM, az Együtt és a Liberálisok ugyanakkor elkezdték világossá tenni, milyen stratégia mentén politizálnak.

Retteg a Fidesz, hogy az MSZP sorsára jut

Itthon2015.12.17, 11:51

A Fideszen belül egyre gyakrabban foglalkoznak a generációváltással, azonban úgy tűnik, még nem látják azokat a fiatalokat, akik majd átveszik a stafétabotot. A kormánypártnál attól tartanak, hogy az MSZP sorsára jutnak, és imázsuk véglegesen összeforr az öreg politikusok képével. A legnagyobb gond feltehetően az időzítéssel van, a fiatalításnak ugyanis már évekkel ezelőtt el kellett volna kezdődnie. 

Az ellenzék szerint Orbán elvesztette kapcsolatát a valósággal

Itthon2015.12.14, 08:42

Az ellenzék szerint Orbán Viktor kormányfő elvesztette a valósággal a kapcsolatot, a legtöbb párt ugyanis úgy vélte: a frissen újraválasztott pártelnök nem a valós problémákkal foglalkozott a Fidesz vasárnapi kongresszusának végén elmondott beszédében. 

Az összes kormánytag vagyonosodási vizsgálatát kéri az Együtt

Itthon2015.12.06, 14:15

Az Együtt vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez az összes kormánytag ellen decemberben, hogy a vonatkozó szabályozás módosításának januári hatályba lépése előtt a kormánytagokra és családtagjaikra vonatkozó konkrét adatokhoz is hozzájuthassanak - mondta a párt alelnöke.

Titkolózhat az Eximbank, de jobb, ha nem teszi

Itthon2015.11.24, 16:28

Bár jogszerűen titkolhatja az állami tulajdonú Eximbank, hogy valóban a pénzintézet állítólag 20 milliárd forintjából vette-e meg Andy Vajna filmipari kormánybiztos a TV2-t, de az adatvédelmi hatóság elnöke szerint a korrupció elleni harc jegyében mégis jobb lenne, ha válaszolna.

Még az LMP is egy színpadra állt Gyurcsánnyal

Itthon2015.11.22, 17:20

Ami nem sikerült a tavalyi parlamenti választás előtt, az most összejött: a teljes demokratikus ellenzék - beleértve a tavaly az összefogásból kimaradt LMP is - Gyurcsány Ferenccel együtt tiltakozott Mezőhegyesen a "földmutyi" ellen.

750 ezer aláírást gyűjtött be a Fidesz

Itthon2015.11.21, 13:24

Az Európai Unió kötelező betelepítési kvótája ellen tiltakozó íveket eddig 750 ezren írták alá - közölte a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője szombaton Debrecenben. Kósa Lajos értelmetlennek, működésképtelennek és törvénytelennek nevezte a kvótarendszert. 

Kósa Lajos pórul járt

Itthon2015.11.03, 19:02

Kósa Lajos a Fidesz frakcióvezetője délelőtt jelentette be, hogy bürokráciacsökkentési céllal honlapot szeretne létrehozni, valami olyan címmel, hogy "mi a hülyeség". Juhász Péter, az Együtt politikusa viszont rájött, hogy a miahulyeseg.hu még szabad. Gyorsan le is foglalta.

Nagy dobásra és forradalomra készül Gyurcsány

Itthon2015.10.22, 10:50

Nem lesz kiegyezés a jobb- és baloldal között Magyarországon, nem lesz kiegyezés a maffiaállammal sem, aminek Orbán Viktor a vezére, az őt leváltó, alkalmas miniszterelnök-jelölt pedig az MSZP-n kívülről kell, hogy érkezzen – ez is szerepel Gyurcsány Ferenc politikai röpiratában. Az Origóhoz eljutott 15 oldalas dokumentum a DK tavaszra elkészülő választási programjavaslatának előzetese.

Kétszáz forintért szavazhatna a baloldalra

Itthon2015.10.20, 17:12

Az MSZP, az Együtt és a PM politikusai támogatnák az ellenzéki előválasztást, bár tartanak attól, hogy a Fidesz meghackeli a szavazást. Ezt a Republikon Intézet szerint úgy lehetne elkerülni, ha egy jelképes összeg befizetéséhez és értéknyilatkozat aláírásához kötik a szavazást.

Bíróság vizsgálja Váradi András rejtélyes halálának körülményeit

Itthon2015.10.13, 14:10

Bírósági eljárás deríthet fényt az egy éve, máig tisztázatlan körülmények között elhunyt alcsúti juhász, az Együtt színeiben polgármesterjelöltként indult Váradi András halálos balesetének körülményeire. A családot képviselő Magyar György ügyvéd szerint miután a rendőrség a számos ellentmondás ellenére lezárta a nyomozást, a pótmagánvádas eljárás az egyetlen módja a részletek tisztázásának.

Az Együtt lefújná a földpályázatokat

Itthon2015.10.11, 17:23

Az Együtt a tervezett földpályázatok lefújását követeli, mert az ellenzéki párt szerint semmi szükség az állami földek eladására. A Fidesz reagálásában megvédte a döntést, miközben a baloldaltól félti a magyar földet.

Letelepedési kötvények miatt tett feljelentést az Együtt

Itthon2015.10.10, 12:50

Okirathamisítás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tesz két, letelepedési kötvényeket forgalmazó cég ügyében az Együtt.

Rommá vernék Pesten a Fideszt

Itthon2015.10.05, 21:58

Biztosan többséget szerezne a Fidesz–KDNP a parlamentben, ha most lennének az országgyűlési választások – derült ki a szeptemberi közvélemény-kutatási eredmények átlaga alapján készített mandátumbecslésből. Az Origo megnézte, hogyan alakulnának az erőviszonyok egy széles körű baloldali összefogás, illetve annak elmaradása esetén. A Fidesz egyébként már 111 hónapja vezet a felmérésekben. 

Gyilkos viadal zajlik a baloldal vezetéséért

Itthon2015.09.29, 22:16

Egyre hűvösebb az MSZP és a Demokratikus Koalíció viszonya, pedig a két baloldali ellenzéki párt egymásra van utalva, összefogásuk nélkül szinte lehetetlennek tűnik az Orbán-kormány leváltása. A két párt támogatottsága gyakorlatilag megegyezik. A baloldalon sokan az előválasztásban látják a megoldást, de egy ilyen eljárás csak az ellentéteket növelné.

Propagandaminisztériumnak nevezi az Együtt Rogán Antal leendő tárcáját

Itthon2015.09.28, 12:37

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja szerint "propagandaminisztérium" helyett a korrupció elleni fellépésre és jól működő egészségügyi, oktatási rendszerre lenne szükség, az érintett területek élén felelős vezetőkkel - mondta Szelényi Zsuzsanna, az ellenzéki párt politikusa.

Egy éve nem volt ilyen erős a Fidesz

Itthon2015.09.28, 10:13

A menekülthelyzet kezelésével apránként visszaszerezte népszerűségét a Fidesz: a kormánypárt most ugyanolyan erős, mint tavaly szeptemberben volt, mielőtt az internetadó megtépázta a megítélését. Most a teljes népesség harmada a kormánypártok mögött áll, a Jobbik változatlanul a második, az MSZP, a DK és az LMP pedig kissé visszaesett.

Az Együttből erősítettek Gyurcsányék

Itthon2015.09.18, 14:32

Az Együtt korábbi miskolci önkormányzati képviselője, Nagy-Korsa Judit a Demokratikus Koalícióhoz csatlakozik.

Juhász Péter: Orbán lesz a felelős, ha külföldön megtámadják a magyarokat

Itthon2015.09.14, 10:24

A Himnusz eléneklésével ért véget a Kossuth térre szervezett, Szégyelld magad, Orbán! elnevezésű tüntetés. Az Együtt elsősorban a kormány menekültpolitikája miatt szervezte a menetet, de kijutott az oktatáspolitikának is, és szót kapott Setét Jenő roma polgárjogi aktivista, aki a különböző kormánytagok romákkal kapcsolatos megjegyzéseit kommentálta.

A menekültpolitikát bírálják, szabad sajtót követelnek

Itthon2015.09.13, 17:58

Elindult a Szégyelld magad, Orbán! elnevezésű tüntetés menete a Kossuth tér felé, a fél Erzsébet hidat lezárta a rendőrség. 

Hűtlen kezelést gyanít a magyar pavilonnál az Együtt és a DK

Itthon2015.08.25, 08:35

Hűtlen kezelés gyanújával feljelentést tett az Együtt a milánói expóra készült, 60 millió forintba kerülő 16 film miatt, és választ várnak Szőcs Géza kormánybiztostól: elkészültek-e egyáltalán az alkotások. Feljelentést tesz az expó magyar pavilonjának költségvetése miatt a Demokratikus Koalíció is. A Liberálisok az Állami Számvevőszéktől követelnek vizsgálatot. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint nem igaz, hogy "senki által nem látott filmek készültek a világkiállításra".

Ők dönthetik el a 2018-as választást

Itthon2015.08.07, 08:44

A kis pártok közül az LMP volt az elmúlt félév legnagyobb nyertese, míg az Együtt és a Párbeszéd Magyarországért a szakadás után az ötszázalékos bejutási küszöb alatt áll.

A MOB-nak ki kell adnia a teljes olimpiai tanulmányt

Gazdaság2015.08.05, 14:35

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság állásfoglalása szerint a MOB-nak ki kell adnia az Együttnek a PricewaterhouseCoopers által készített, több mint 1300 oldalas megvalósíthatósági tanulmányt a 2024-es budapesti olimpiáról.

Kicsit kiszerettek Gyurcsányból a választók

Itthon2015.07.29, 15:43

Alig mozdultak a pártok népszerűségi mutatói áprilishoz képest, de a Demokratikus Koalíció rosszabb eredményeket kapott a teljes lakosság és a biztos pártválasztók körében is.

Nem lett több fideszes, de aktívabbak a kerítés miatt

Itthon2015.07.18, 12:51

A szerb-magyar határra tervezett kerítés ügye nem okozott érdemi változást a pártok támogatottságában - derült ki a Publicus Intézet friss kutatásából. A Fidesz szavazóinak száma nem változott, bár aktívabbak lettek a párt támogatói. Az MSZP is megőrizte szavazóit, ami viszont a Jobbiknak nem sikerült.

Végkielégítése miatt feljelentették a fideszes politikust

Itthon2015.07.17, 13:57

Csalás és hűtlen kezelés miatt tett feljelentést az Együtt a volt nyírbogáti polgármester több mint hárommilliós végkielégítése miatt. A fideszes országgyűlési képviselőnek az új polgármester - aki a felesége - engedélyezte az összeget, a kormányhivatal szerint jogszerűen. 

Itt a legfrissebb felmérés: stabilan vezet a Fidesz

Itthon2015.06.27, 14:00

A Jobbik közeli Iránytű Intézet legfrissebb kutatása szerint januárhoz képest növelte az előnyét a Fidesz–KDNP a pártok versenyében. A második helyen a Jobbik áll, míg messze tőle lemaradva az MSZP a harmadik. Az Együtt és a PM nem jutna be a parlamentbe.

Újabb csodaszert írtak föl a baloldal válságára

Itthon2015.06.18, 11:13

A baloldalon kialakult politikai állóvíz felkavarását szolgálhatta a Republikon Intézet által felmelegített előválasztás ötlete. Az előválasztás célja, hogy a baloldali szimpatizánsok a pártok alkuja helyett saját maguk válasszák ki a legmegfelelőbb 2018-as jelölteket. Mind a pártok, mind az elemzők szkeptikusak a tervvel kapcsolatban, pedig egyre több sikeres nemzetközi példa igazolja az előválasztás értelmét.

Már a tarkóján érezheti Gyurcsány leheletét az MSZP

Itthon2015.06.15, 17:11

Továbbra is magabiztosan vezeti a pártok versenyét a Fidesz–KDNP, ráadásul az utóbbi hetekben a felmérések szerint egy picit erősödtek is a súlyos veszteségek után. A Jobbik erősödése megállt, míg a Gyurcsány-párt lassan utoléri az MSZP-t. Ha most tartanák a választásokat, még egy baloldali összefogás esetén sem lenne kormányváltás.

Ipsos: Tovább gyengült a Fidesz

Itthon2015.06.11, 08:46

Továbbra is a Fidesz vezeti a pártok rangsorát, de a támogatottsága júniusban is minimálisan csökkent – derült ki az Ipsos legfrissebb felméréséből. A Demokratikus Koalíciót leszámítva az összes politikai erő veszített a népszerűségéből.

Egymilliárd a jegybank havi bérköltsége

Itthon2015.06.10, 10:27

Az Együtt felszólítja Matolcsy György jegybankelnököt, hogy vessen véget a pénzszórásnak. Pofátlanságnak tartják, hogy két év alatt 20 százalékkal emelték az átlagbért a Magyar Nemzeti Banknál, miközben az árak csak 2 százalékkal nőttek.

Szigetvári Viktor is rongált plakátokat

Itthon2015.06.08, 08:12

Az Együtt elnöke, Szigetvári Viktor elismerte, ő is rongált bevándorlással kapcsolatos plakátokat, igaz, nem érték tetten a rendőrök.

Az alaptörvény miatt őrzik a plakátokat

Itthon2015.06.08, 10:02

A rendőrség az alaptörvénnyel magyarázza, miért vigyázzák civilbe öltözött rendőrök a kormány bevándorlásról szóló plakátjait. Eddig hat plakáttépkedőt kaptak el, az Együtt kiáll mellettük.

Rendőrök őrzik a bevándorlóellenes plakátokat

Itthon2015.06.08, 10:06

Feljelentést tesz a bevándorlásról szóló plakátok megrongálása kapcsán bűncselekményre való felbujtás miatt a Fidesz - közölte Németh Szilárd, a kormánypárt országgyűlési képviselője. Legalább három plakáthoz álruhás vigyázókat küldött a rendőrség.