egyház
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Vatikán
- katolikus egyház
- vallás
- XVI. Benedek pápa
- pap
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ezentúl elbocsátják a pedofílián kapott papokat
A pedofil papok ügyében kedden kezdődött tárgyalásokon megállapodtak: ezentúl azonnal elbocsátják a pedofílián kapott papokat. A tárgyalók - az amerikai bíborosok és a szentszék képviselői - jelenleg a zárt ajtók mögött folyó megbeszélések zárószövegét végelgesítik. Arról még vita folyik, hogy mi legyen azokkal az egyháziakkal, akik korábban estek ilyen bűnbe.
Bejelentette a népszavazás időpontját Musarraf
Április végén tartják meg azt a népszavazást, amelyen arról döntenek, hogy meghosszabítják-e újabb öt évre Mussaraf tábornok elnöki mandátumát.A népszavazási tervet alkotmányellenesnek tekintik a nagy pártok és egyházak, s bejelentették, hogy bojkottot szerveznek.
Zsinagógákat gyújtottak fel Nyugat-Európában
Négy nyugat-európai zsinagógában keletkezett tűz az elmúlt két napban. Marseille-ben porig égett egy zsinagóga épülete, két másik franciaországi egyházi épületben kisebb károk keletkeztek. A brüsszeli zsinagóga bejárata szintén a lángok martaléka lett.
Átláthatatlan a helyzet Zimbabwéban
Kormánypárti tüntetők feldúlták a legjelentősebb ellenzéki párt fővárosi székházát hétfőn Zimbabwéban. A kormány megtiltotta egy sor külföldi sajtószervnek, hogy tudósítót küldjön a márciusi elnökválasztásra. Az egyik vidéki városban bírósági elé állítottak 11 egyházi személyt, mert tilalom ellenére szerveztek "békeimákat".
Nem volt védett az ellopott Vizsolyi Biblia
Magyarországon jelenleg 400 ezer védett műtárgy található, de számos fontos érték - köztük a napokban ellopott Vizsolyi Biblia - nem tartozik ezek közé. Főként az egyházi javak őrzése megoldatlan, s más műtárgyak százezreihez hasonlóan nincsenek nyilvántartásba véve.
- címkék:
- egyház
- műtárgy
- javak
- rendőrség
- Károli Biblia
- Címkefelhő »
Az egyházak nem reagálnak Medgyessy levelére
A magyarországi katolikus, református és evangélikus egyház csütörtökön egyeztetett álláspontja értelmében nem nyilatkozik arról a köszöntő levélről, amelyet püspökei, lelkészei és vezető tisztségviselői kaptak Medgyessy Pétertől, az MSZP miniszterelnök-jelöltjétől.
Önvédelmi sportokat tanulnak a brit papok
Nagy-Britanniában hamarosan küzdősportokat tanítanak az egyházi méltóságoknak, mivel sokkal veszélyeztetettebb helyzetben vannak, mint az átlagos állampolgárok. A The Times információ szerint a jövő évtől a szigetországban több mint 1500 pap részesül majd önvédelmi kiképzésben.
Kormányajándék a történelmi egyházaknak
Az egyházak készülnek a választásokra
A Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának föltett szándéka, hogy a választásokkal kapcsolatban körlevelet ad ki - nyilatkozta Veres András. A püspöki kar titkára egyelőre nem tudta megmondani, mikorra lesz kész a levél.
MIÉP-színekben a Hegedűs család
A MIÉP jelenlegi egyházi képviselője mellett tizenegy másik református lelkészt is indít tavasszal. A pártot a Hegedűs család egy újabb tagja is képviseli majd: ifj. Hegedűs Lóránton kívül testvére, Hegedűs Zsuzsanna is az indulók közt lesz.
A reformátusok nem veszik fel a kesztyűt
Élesen reagált Csurka István, a MIÉP elnöke a református zsinat megállapításaira. Kemény kritikájára Bölcskei Gusztáv püspök azt mondta, hogy az állam és az egyház szétválasztása a pártok és az egyház szétválasztását is jelenti.
Szigorítják a reformátusok az összeférhetetlenségi törvényt
Heves viták közepette vitatta meg a református egyház zsinata az egyházi összeférhetetlenségi törvényt. Eszerint azoknak a lelkészeknek, akiket országgyűlési képviselővé vagy polgármesterré választanak, fel kell függeszteniük lelkészi tevékenységüket.
Az orosz egyház kiátkozná a klónozókat
A moszkvai pátriárka reagálva az amerikai tudósok nyilatkozatára, miszerint klónozott emberi embriót hoztak létre, bejelentette, hogy az orosz ortodox egyház kiátkozza mindazokat, akik klónozással foglalkoznak.
- címkék:
- Amerika
- egyház
- pátriárka
- emberi embrió
- Címkefelhő »
Újabb javaslat az egyháztörvény szigorítására
Két MDF-es képviselő önálló indítványként újra benyújtotta a kormány egyszer már elbukott egyházi törvénymódosítását. Annyival egészítették ki, hogy 10 ezer tag alatt nem lehetne egyházat bejegyezni.
Kötelező átvilágítás az unitárius egyháznál
A Magyarországi Unitárius Egyház Képviselő Tanácsa egyhangúlag átvilágításra kötelezett minden lelkészt, gondnokot és más választott tisztségviselőt. Minden érintettnek négy éven belül át kell esnie az átvilágításon, különben le kell mondania tisztségéről.
- címkék:
- egyház
- tisztségviselő
- átvilágítás
- Címkefelhő »
Januártól állami apanázs a papi fizetés mellé
Orbán Viktor ötlete alapján január elsejétől az állam húsz-harmincezer forintos fizetéskiegészítést folyósít négy történelmi egyház kistelepüléseken dolgozó papjainak.
- címkék:
- Orbán Viktor
- egyház
- pap
- apanázs
- Címkefelhő »
A papok pártállása megoszthatja a híveket
A nagy történelmi egyházak különbözőképpen szabályozzák - vagy éppen nem szabályozzák - lelkészeik és vezetőik politikai szerepléseit. A katolikusoknál pápai rendelkezés, az izraelitáknál pedig íratlan szabályok tiltják a párttagságot és a képviselőséget. A reformátusoknál jelenleg nincs semmiféle szabályozás, a hírek szerint több lelkészük MIÉP-es színekben indul a választásokon. A református zsinat rövidesen összeférhetetlenségi javaslatot tűz napirendre.
A Református zsinat elítéli Hegedűs Lórántot
A Református zsinat igeellenesnek és kirekesztőnek találta Hegedűs Lóránt református lelkész, MIÉP-es országgyűlési képviselő nemrégiben megjelent antiszemita írását. A lelkésztől elhatárolódtak a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanárai is, és azt kérik, hogy induljon el a szükséges egyházi eljárás. Hegedűs kijelentései miatt ügyészségi vizsgálat is indult.
Döntést ígérnek mára az egyházi jogtudósok bin Laden kiadatásáról
Afganisztánban az egyházi jogtudósok újabb ülést kezdtek csütörtökön Oszama bin Ladenről, akinek az Egyesült Államok követeli a kiadását.
Afgán ulémák tanácskoznak bin Laden kiadásáról
Afganisztánban szerdán több, mint ezer muzulmán egyházi jogtudós kezdett tanácskozást arról, hogy kiadják-e bin Ladent, vagy csatlakoznak a tálib vallási vezető által hirdetett szent háborúhoz.
Közel hétmilliárd az egy százalékokból
Összesen közel 7 milliárd forint gyűlt össze az állampolgárok személyi jövedelemadójának egy százalékaiból. A legtöbben az alapítványokat támogatták, de a legtöbb pénzhez az egyházak jutottak, amelyek átlagosan majdnem 20 millió forint bevételt könyvelhetnek el a felajánlásokból.
Kedden döntenek az afgán főpapok bin Laden sorsáról
Mohammad Omar molla, Afganisztán vallási vezetője bejelentette, az ország egyházi vezetői kedden döntik el, kiadják-e Oszama bin Ladent Amerikának. A bejelentést egész napos pakisztáni-afgán tárgyalás előzte meg.
A görög egyház feje szerint "Isten haragja" nyilvánult meg
A hivatalos görög ortodox egyház feje az Egyesült Államokat ért keddi terrortámadások mögött "Isten haragját" vélte felfedezni pénteki szentbeszédében.
- címkék:
- USA
- egyház
- harag
- szentbeszéd
- Címkefelhő »
Milingo találkozott volt nejével
Emmanuel Milingo zambiai érsek szerda este Rómában találkozott a koreai Maria Szunggal, akit május 27-én nőül vett, és élőszóban is közölte vele, hogy egészen visszailleszkedik az egyház kebelébe, lemondva házasságukról.
Milingo érsek visszatér az egyház kebelébe
Emmanuel Milingo lusakai érsek, aki a Vatikán nagy megdöbbenésére és felháborodására májusban megnősült, az olasz televízió péntek esti híradójában bejelentette, hogy szakít dél-koreai feleségével és visszatér az római katolikus egyház kebelébe.
Jobb jövőt kívántak az országnak a Szent Jobb ünnepségen
Sok ezer hívő jelenlétében, egyházi és állami vezetők részvételével tartották meg a hagyományos Szent István-napi ünnepi szentmisét és az azt követő Szent Jobb körmenetet hétfőn Budapesten, a Szent István-bazilika előtti téren. Az eseményen jelenlévő Seregély István egri érsek azt mondta, hogy értékesebb és nagyobb létszámú nemzedékre van szüksége az országnak.
Ötven évet kapott a pedofil egyházi alkalmazott
A Massachusetts állambeli Salemben pénteken 50 évi börtönre ítéltek gyermekek megrontásáért egy egyházi alkalmazottat, aki az ifjak ügyeivel foglalkozott.
Lemond a házaséletről, és visszatér az egyházhoz a lusakai ördögűző
Lemond feleségéről, megszakít minden kapcsolatot a dél-koreai Moon-szektával, és a visszatér a katolikus egyház kebelébe Emmanuel Milingo, a zambiai Lusaka egykori érseke, a vatikáni kúria egy volt tisztségviselője.
Átnevelik a pedofil papokat Nagy-Britanniában
Nagy-Britanniában a katolikus és az anglikán egyház elítélt pedofil papjait rehabilitációs központokban fogják kezeltetni szabadulásuk után. Az e célból létrehozandó otthonok minden költségét a két egyház viseli.
Az egyházak nem támogatják a kisgazdák könyörgését
A kisgazdák - a történelmi egyházak előzetes elzárkózása ellenére - országszerte megtartják a könyörgéseket a termőföld védelme érdekében augusztus 15-én.
- címkék:
- egyház
- könyörgés
- Címkefelhő »
Elzárkóznak az egyházak a kisgazdák tervezett könyörgése elől
A kisgazdák - a történelmi egyházak előzetes elzárkózása ellenére - országszerte megtartják a könyörgéseket a termőföld védelme érdekében augusztus 15-én. A kisgazdák nem központilag, hanem helyi szinten próbálnak egyeztetni a plébániákkal, és több esetben a templomi kenyérszentelés kapcsán tartott beszédekben esik majd szó a termőföldről és a magyar gazdákról.
- címkék:
- egyház
- könyörgés
- Címkefelhő »
Egyházi közreműködést vár az egészségügy
Az egészségügyi tárca szeretné, ha az egyházak segítenének a népegészségügyi program megvalósításában, ezért hamarosan megosztja velük az együttműködés előkészítésére irányuló elképzeléseit.
- címkék:
- egészségügy
- egyház
- Címkefelhő »
Kovács több pénzt ígér az egyházaknak
Az MSZP kormányra kerülése esetén azok egy százalékát is kiosztaná az egyházak között, akik nem rendelkeztek így - közölte Kovács László, az MSZP elnöke, a párt elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatón. Keller László a gyógyszertárak hasznának csökkentéséről azt mondta: a kormány szembeállítja a patikusokat a vásárlókkal és ami plusz pénzt kioszt a családi pótlékkal, azt visszaveszi a gyógyszerárakkal.