egészségügy
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kórház
- koronavírus
- Fidesz
- Népszabadság
- orvos
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Lerakták a Szent Ferenc kórház új szárnyának alapkövét
A kedvező gazdasági lehetőségek a magyar egészségügy történetében páratlan fejlesztési program végrehajtását teszik lehetővé a kormánynak – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken a Budapesti Szent Ferenc Kórház új épületszárnyának alapkőletételén.
Meghalt a baba, akit egyszer már tévesen halottnak nyilvánítottak
Órákkal születése után halottnak nyilvánítottak egy koraszülött csecsemőt Indiában, akit azóta egy másik kórházban kezeltek – írja a BBC.
- címkék:
- India
- Delhi
- egészségügy
- orvosi hiba
- Címkefelhő »
Egymilliárd forint plusztámogatást kapnak a betegszállítók
Kormánydöntés értelében kéthavi pluszfinanszírozást kapnak még az idén a betegszállítással foglalkozó szervezetek, ez körülbelül egymilliárd forintnak felel meg – jelentette be Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Az alapbér emelkedésével a mozgó bérelemek is nőttek az egészségügyben
A november 1-jei egészségügyi alapbéremeléssel az ebből számított mozgóbérelemek is emelkedtek - mondta az egészségügyért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
Az ellenzék nem támogatja az egészségügyi dolgozók béremelését
Ha az ellenzéken múlna, akkor az egészségügyi dolgozók nem kaphatnának béremelést - mondta a Fidesz szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Puskás Imre közölte: az ápolók, a mentőápolók, a szakorvosok, a mentőorvosok és a szakgyógyszerészek ezekben a napokban kapják meg decemberi illetményükkel azt a béremelést, amely egy több évig tartó sorozat részeként az egészségügyi dolgozókat érinti.
- címkék:
- egészségügy
- béremelés
- Címkefelhő »
Több mint 90 ezer egészségügyi dolgozó kap magasabb fizetést
Több mint 90 ezer egészségügyi dolgozó a napokban kapja kézhez a novemberben megemelt bérét – közölte Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár hétfői sajtótájékoztatóján.
Két orvos is tévesen nyilvánított halottnak egy kisbabát Indiában
Kirúgtak két orvost egy indiai kórházból, amiért tévesen halottnak nyilvánítottak egy újszülöttet – írja a BBC.
- címkék:
- India
- egészségügy
- orvosi hiba
- Címkefelhő »
Rétvári: A béremelések miatt is egyre több orvos marad az országban
Kevesebb az elvándorló orvos, és nőtt a friss diplomás gyógyítók száma Magyarországon – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken az MTI-nek.
54,6 milliárd forint jut a kórházak adósságrendezésére
A kórházak adósságának rendezésére 54,6 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány – jelentette be Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár szerdán Budapesten.
Gyerekek kerültek kórházba a gyógyszerész hibája miatt
Több gyerek is kórházba került, miután egy miskolci gyógyszerész feltehetően összekeverte a hatóanyagokat egy magisztrális gyógyszer készítése közben – közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI).