egészségügy
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kórház
- koronavírus
- Fidesz
- Népszabadság
- orvos
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Borzasztó dolgot felejtettek műtét után a páciensben
144 centis drótot felejtettek egy nevadai férfiben az orvosok, az igencsak hosszú eszköz több mint egy évtizeden át rejtőzött a testben. A szerencsétlenül járt beteg most perre készül.
A család és a biztonság áll a jövő évi költségvetés középpontjában
A kormány által előterjesztett 2020-as költségvetés fókuszában a családvédelmi akcióterv végrehajtása áll. A kabinet célja, hogy Magyarország családbarát hely legyen, számukra a gyermek az első – derül ki a költségvetés preambulumából. Kiemelt cél az is, hogy a magyar gazdaság eredményeit egy lassuló európai gazdasági környezetben is meg tudják tartani. Ezt szolgálja a gazdaságvédelmi akcióterv. A kabinet meggyőződése, hogy a további gyarapodás legfontosabb előfeltétele a biztonság, ezért a honvédelemmel és a közbiztonsággal kapcsolatos kiadások még nagyobb hangsúlyt kapnak a jövő évi költségvetésben.
Kevés előnnyel és magas költséggel jár a robotokkal végzett sebészet
Egyre gyakrabban vetnek be robotokat a sebészeti műtétek során, ezek a költséges műtéti módszerek azonban csak kevés előnnyel járnak a bécsi Ludwig Boltzmann Intézet 28 klinikai tanulmányt elemző jelentése szerint.
Lassul a várható átlagos élettartam növekedésének üteme Ausztráliában
Csaknem húsz évnyi gyors növekedés után az ausztrálok születéskor várható átlagos élettartama immár lassabban növekszik, mint a magas jövedelmű országok többségében élőké - állapították meg a Melbourne-i Egyetem kutatói, akik szerint az ausztrál mutatók javítása érdekében a jövőben nagyobb figyelmet kellene fordítani az olyan egészségi kockázati tényezők kezelésére, mint az elhízás
- címkék:
- Ausztrália
- egészségügy
- élettartam
- Címkefelhő »
Most van lehetőség egészségügyi, oktatási és családvédelmi intézkedésekre
Varga Mihály pénzügyminiszter sajtótájékoztatót tartott csütörtökön a III. kerületi Szent Margit Rendelőintézetben új orvosi eszközök beszerzése kapcsán. A miniszter elmondta, hogy a magyar gazdaság növekedési ütemének köszönhetően most van lehetőség arra, hogy egészségügyi, oktatási és családvédelmi intézkedések történjenek.
Csúcstechnikás idegsebészeti hibridműtűt alakítanak ki a Szegedi Tudományegyetemen
Érkatéteres és nyitott idegsebészeti beavatkozások elvégzésére egyaránt alkalmas hibridműtőt alakítanak ki a Szegedi Tudományegyetemen - jelentette be Rovó László rektor kedden.
Kásler Miklós: Javítani kell az emberek egészségi állapotán
A betegségek megelőzésére, elkerülésére, az egészségben töltött élettartam meghosszabbítására koncentrál az új, egészségkultúráról szóló program, e célok eléréséhez egészséges életkörülményeket kell teremteni – mondta Kásler Miklós a Magyar Hírlapnak.
- címkék:
- Kásler Miklós
- egészségügy
- Címkefelhő »
Nem találja ki, hol van a világ legnagyobb drónos szállítóhálózata
Nem Európában, az USA-ban vagy Ausztráliában működik a világ legnagyobb, drónos szállításokat megvalósító szolgáltatása, hanem Afrikában, Ghánában. Ráadásul az ott üzemeltett gépeket egy roppant fontos szegmensben, az állampolgárok egészségügyi ellátásában alkalmazzák - írja a Fast Company.
- címkék:
- egészségügy
- gazdaság
- ellátás
- drón
- Ghána
- Címkefelhő »
Németh Szilárd: A sport, az egészség és a honvédelem összefonódik
A sport, az egészség és a honvédelem három önálló terület, mégis rengeteg ponton összefonódik - hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten, a Sport és egészség a honvédelemért című konferencián.
27 év után ébredt fel a kómából
Egy arab nő 27 év kóma után tavaly tért magához egy németországi kórházban – írja a BBC.
- címkék:
- egészségügy
- kóma
- Címkefelhő »