egészségügy

címke rss

Ha nem maradunk otthon, rengeteg ember kerül majd súlyos veszélybe a koronavírus miatt

Archívum2020.03.20, 13:24

Sem felnőtt, sem gyermek nem immunis az új koronavírusra. Ennek megvan a nagyon egyszerű oka: ahogy a neve is mutatja új, tehát eddig nem találkozott vele az emberiség. Kiszámíthatatlansága és ismeretlensége, valamint a hatékony terápia hiánya különösen veszélyessé teszi. Az orvosok mellett mi magunk tehetjük a legtöbbet azért, hogy ezt a tomboló kórokozót megállítsuk. Hatalmas lemondással jár, de meg kell tennünk, különben tömegek halhatnak meg.    

Az ország biztonságos működése érdekében eddig 140 olyan céget választottak ki, ahol csütörtöktől megjelennek a honvédelmi irányítók

Archívum2020.03.19, 16:08

Csütörtök reggel jelennek meg az érintett vállalatoknál a honvédelmi irányító csoportok - jelentette be a honvédelmi miniszter, a koronavírus-járvánnyal összefüggésben létrehozott, létfontosságú magyar vállalatok biztonságáért felelős akciócsoport vezetője az M1 aktuális csatornán szerda este. Benkő Tibor arról is beszélt, hogy péntek reggeltől katonák is lesznek az utcákon.

Szlovéniában gyakorlatilag leállították a koronavírus-tesztelést

Archívum2020.03.18, 11:50

Az egyik legjelentősebb szlovén lap arról számolt be, hogy a koronavírus-járvány új szintre lépett, ezért további óvintézkedéseket tesznek az állampolgárok védelme érdekében. Ezek közé tartozik az is, hogy kevesebb tesztet végeznek, valamint azok eredményeit már nem fogják közölni, mivel a hatóságok szerint a megbetegedések száma miatt már lehetetlen a kontaktok felderítése. Sok szakértő szerint viszont a lépés rendkívül veszélyes, mivel a teszt továbbra is az egyik legjobb módszer a vírus visszaszorítására.

Spanyolnátha: a tömegek mozgása miatt pusztított az első világjárvány

Archívum2020.03.17, 22:14

Az 1918-as spanyolnátha-világjárvány borzalmas méretét még ma is nehéz felfogni. A vírus a Föld lakosságának nagyjából 3-5 százalékát betegítette meg, mintegy 500 millió embert megfertőzve. A pandémia óvatos becslések szerint 20-50 millió vagy esetleg még ennél is több áldozatot követelt, többet, mint az egész első világháború. A betegség az influenza A típusának egyik legelső formája volt: villámgyorsan terjedt, rendkívül gyors lefolyással rendelkezett és látszólag véletlenszerűen „választotta ki" áldozatait. De mit tudunk még erről a járványról, és vajon hasonlít-e bármiben a most rohamosan terjedő koronavírus kórhoz? 

Koronavírus - "A legfontosabb, hogy drasztikusan csökkentsük az orvos beteg-találkozásokat"

Archívum2020.03.16, 07:36

Az új típusú koronavírus az idősekre, a legyengült immunrendszerűekre és a krónikus betegségben szenvedőkre a legveszélyesebb. Emellett kiemelt figyelmet kell fordítani az egészségügyi dolgozók élet- és egészségvédelmére, különös tekintettel az idősebb kollégákra. Ennek érdekében az Emberi Erőforrások Minisztériuma arra utasította valamennyi ellátó intézmény vezetőjét, hogy hétfőtől úgy szervezzék át az egészségügyi tevékenységüket, hogy a 65 év feletti egészségügyi dolgozók ne találkozzanak közvetlenül a betegekkel, és kollégáikkal is csak telefonon konzultáljanak.

Koronavírus: A Honvédkórház hétfőtől elővizsgálati pontot működtet

Archívum2020.03.15, 16:31

Hétfőtől - a koronavírus miatt kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel - elővizsgálati pontot működtet a budapesti Honvédkórház Róbert Károly körúti székhelyén.

Az EU 25 milliárd euró értékű befektetési alapot hoz létre a gazdasági károk enyhítésére

Archívum2020.03.10, 22:38

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt közölte, hogy a javasolt befektetési alap az egészségügyi rendszerekre és a kisvállalkozások támogatására irányul - hangzott el a sajtótájékoztatón.

Szigorú szabályokat kell betartani a kórházakban a járvány megelőzéséért

Archívum2020.03.10, 22:30

A magyarországi koronavírus-helyzetről tartott tájékoztatót Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a kórházak vezetőinek.

Ezt tanácsolják a koronavírus miatt a szociális intézményeknek

Archívum2020.03.10, 20:26

A Nemzeti Népegészségügyi Központ gyakorlati tanácsokat osztott meg a szociális intézmények részére – olvasható a koronavírusról tájékoztató oldalon.