Duna
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Budapest
- árvíz
- hajó
- Magyarország
- baleset
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kapitális süllőt fogtak a tisztuló Dunában
Nagyobb kihívás lett horgászni a Dunában, de érdekes módon ez nem arra vezethető vissza, hogy kevesebb kopoltyús él benne. Sőt, éppen ellenkezőleg, annak a jele, hogy javul a Duna vízminősége. Hogyan befolyásolja a javuló tendencia a halak viselkedését, mely vízi fajok élvezik leginkább a tisztaságot, és mennyire árulkodik a környezet állapotáról egy frissiben kifogott, jól megtermett süllő?
- címkék:
- Duna
- élővilág
- hal
- süllő
- Címkefelhő »
Nem lesz kritikus a dunai helyzet
Az előrejelzések szerint akár 30 centiméterrel is emelkedhet szerdára a Duna vízszintje a vízgyűjtő területeken a hét elején lehulló csapadék miatt.
Ingyen lehet fürödni, legálisan nem
Valami titkos összeesküvés okán a főváros környéki tavak jó részében és a Duna teljes budapesti szakaszán tilos fürödni, mert veszélyes, és nem higiénikus. Holott még az sem egyértelmű, mi számít fürdésnek. És az ÁNTSZ nem is vizsgálja a tiltott helyeken a víz minőségét, merthogy tiltottak. Elrettentésül megmutatjuk, hol fürdőznek tilosban azok a kalandorok, akik kerülik a zsúfolt és drága helyeket.
Lezárják a Dunát a hajóforgalom elől
Javában folyik a pozsonyi Öreg híd felújítása. A kivitelező augusztusra tervezi a híd új elemeinek kitolását a Duna fölé.
- címkék:
- Pozsony
- Duna
- Címkefelhő »
Holttestet sodort a Duna
Holttestet találtak a Dunában Ercsinél. Egyelőre nem tudják, hogy ki halhatott meg, a rendőrök a lakosság segítségét kérik.
- címkék:
- Duna
- holttest
- Címkefelhő »
Megégett férfit találtak a Duna-parton
Egy megégett férfit találtak a XXII. kerületben, a Duna partján. Hogy pontosan mi okozta az égési sérüléseket, azt egyelőre nem tudni.
Mádai Vivien és Dobó Ági viharos kalandba keveredett
Mádai Vivien és Dobó Ági bármilyen helyzetből a legjobbat hozza ki: a két barátnő hosszú ideje tervezgetett koktélozós, napozós délutánját özönvízszerű eső mosta el, ám a szépségek a felhőszakadás közepén is kreatívan feltalálták magukat.
Ünnepeljük a Dunát!
Ma van a Nemzetközi Duna Nap, amit 2004 óta ünnepelnek a Duna menti országok, így Magyarország is.
Hat perc alatt áthajózunk Amszterdamból Budapestre
A látványos felvétel egy utasszállító hajó kéthetes útjáról készült.
- címkék:
- Duna
- Rajna
- Majna
- hajó
- utazás
- folyó
- csatorna
- zsilip
- time-lapse
- Címkefelhő »
Az osztrákok jobban el tudják adni a Dunakanyarjukat
Vannak az életben olyan dolgok, amelyek mellett többször is elmegyünk. Látjuk őket, tudjuk, hogy jó lenne megnézni, de mindig más dolgunk akad, vagy egyszerűen csak sietünk. Így jártam a melki apátsággal. Fogalmam sem volt, hogy a Melk és Krems közötti 34 kilométeres útszakasz tele van csodákkal. Mentségeket nem keresek, inkább elmondom, mi mindent láttam 2015 pünkösdhétfőjén.
Elsőfokú készültség: jön az árvíz!
A Rábán Körmendnél is elsőfokú árvízvédelmi készültség van. A Dunán Nagybajcsnál várhatóan vasárnap délután rendelik el az elsőfokú készültséget - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője vasárnap az M1 aktuális csatornán.
Jön a víz
A Rábán Körmendnél elsőfokú árvízvédelmi készültség van. A Dunán Nagybajcsnál várhatóan vasárnap délután rendelik el az elsőfokú készültséget - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.
A Duna, ahogy a legtöbben még sohasem láthatták
Gyorsított felvételen száguldhat végig a Fekete-tengerig, visszafelé pedig átélhet egy zsilipelést is.
- címkék:
- Duna
- Vaskapu
- hajó
- utazás
- Fekete-tenger
- time-lapse
- Címkefelhő »
Mentsük meg az óceánt, együnk több halat!
A tengerek tönkretételének, túlhalászásának mérhető hatása van az élelmiszeriparra. Úgy fest, a fogyasztók önmegtartóztatása mégsem oldja meg a problémát. Sőt, újabbakat szül.
- címkék:
- Duna
- hal
- óceán
- Címkefelhő »
A Dunában landolt egy markológép
A Dunába csúszott egy kismarkológép csütörtökön délután a Margitszigeten. A munkagép kezelője nem sérült meg.
- címkék:
- Duna
- Margitsziget
- baleset
- munkagép
- Címkefelhő »
A kanapéról hajózhat végig a Dunán
Immár virtuálisan is végighajózhat a Dunán, ugyanis elkészült a Google első, hat országon átívelő nemzetközi folyami fotózása. A térképen végignézhetjük a 400 kilométeres, magyarországi szakaszt is.
- címkék:
- Duna
- térkép
- Címkefelhő »
Olajfolt úszik a Dunán
Ismeretlen eredetű folt úszik a Dunán Kisoroszinál egy ötszáz méteres szakaszon. A vízügyi és a környezetvédelmi hatóság is a helyszínen van. Kezdetben olajfoltra gyanakodtak, a késő délutáni vizsgálat azonban nem mutatott ki szénhidrogént, valószínűleg alga, vagy valamilyen szerves anyag okozza a szennyeződést.
- címkék:
- Pest megye
- Duna
- olajszennyezés
- Címkefelhő »
Itt a legdrágábbak a lakások Budapesten
Továbbra is a Duna-parti lakások a legdrágábbak Budapesten, ha nem számítunk egyes budai hegyvidéki területeket. Egy jó kilátással rendelkező belvárosi ingatlan akár hétszeresét is érheti egy átlagos, külső-pesti lakásnak.
- címkék:
- Budapest
- Duna
- lakásárak
- FHB
- Címkefelhő »
A farsang farkán popsit szurkáltunk, üvöltöztünk és eltemettük a telet
Hamvazószerdáig tart, így kedd este, február 17-én véget ér Mohácson a farsang egyik legszínesebb és leghíresebb mulatsága, a busójárás. A sokszor rémisztő maskarákat, a hatalmas bekecseket, vagyis ezt a különleges, látványos népszokást természetesen a Life.hu sem hagyhatta ki.
Sáros vérrel búcsúztak a téltől
Sokaknak a disznó már csak egy húsdarabot jelent a hentespultban, már a falusi gyerekek sem nagyon ismerik a hagyományos vágást. A verőcei Duna-parton mindenkinek vidám hangulatban mutatták be, hogy lesz a 130 kilós disznóból májas hurka.
- címkék:
- Duna
- Verőce
- disznóvágás
- böllér
- Címkefelhő »
Árhullám jön a Dunán, a Rábán és a Lajtán
Árhullám vonul le a Dunán, a Rábán és a Lajtán, miután az elmúlt 24 órában 10-20 milliméternyi csapadék esett a Duna, 7-8 milliméternyi a Lajta vízgyűjtőjén.
- címkék:
- Duna
- Rába
- Lajta
- árhullám
- Címkefelhő »
Horogra akadtak az idős orvhalászok
Hálóval fogott több mint 20 kiló halat májusban két rajkai orvhalász, de vesztükre a halőrök észrevették őket - a rendőrség most zárta le az ügyet. Az idősebb rabsic 81 éves volt, fiatalabb társa is betöltötte a 63-at.
- címkék:
- Győr
- Duna
- Rajka
- Mosonmagyaróvár
- Halász
- orvhalász
- ponty
- Címkefelhő »
Öngyilkos lett a Hungária együttes egykori énekesnője a volt élettárs szerint
A volt élettárs elmondása szerint eltűnése után a Dunába ölte magát Plexi, polgári nevén Csordás Ilona, a Hungária és a Modern Hungária együttes volt énekese.
Apad a Duna és a Rába is
Vasárnap estétől már se a Dunán, se a Rábán nincsen érvényben árvízvédelmi készültség; a regionális vízügyi igazgatóság tájékoztatása szerint mindkét folyón további jelentős apadást várnak a következő 24 órában.
- címkék:
- Duna
- Rába
- apadás
- Címkefelhő »
Árhullám jön a Dunán, a Lajtán és a Rábán
Várhatóan az első fokú készültség szintje fölé emelkedik a Duna vízállása Nagybajcsnál a péntek délutáni óráktól, miután az elmúlt 72 órában jelentős mennyiségű csapadék hullott a folyó ausztriai szakaszán - közölte az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.
- címkék:
- Duna
- Rába
- Lajta
- áradás
- Címkefelhő »
Szárnyashajóval Mohácsról Budapestre
Öt óra alatt ér Budapestre a szárnyashajó, amelyet október 31-én, reggel nyolc órakor indít a hajózási társaság Mohácsról.
- címkék:
- Mohács
- Duna
- szárnyashajó
- Címkefelhő »
Kevesebb a vizünk, ha tisztább a levegő
A légszennyezés jelentős hatással van a folyók vízhozamára a Föld északi féltekéjén, mert az apró részecskék visszaverik a napfényt – derítették ki brit és francia kutatók.
A Rába újabb szakaszán szüntetik meg a készültséget
A Rába apadása miatt újabb szakaszokon szüntetik meg az árvízvédelmi készültséget.
- címkék:
- Duna
- Rába
- árvíz
- árvízvédelmi készültség
- Címkefelhő »
Teleszórták gumikacsával a Dunát
Berki Krisztián a Dunába ugrik egy hídról
Az Édes Élet sztárja a 20 méteres zuhanásra Piroch Gábor kaszkadőrrel készül. Addig is tíz méteren gyakorolt.
Fönt lesz a magyarországi Duna-szakasz a Street View-n
Megkezdi a dunai vízi út fotózását a Google, a magyarországi, mintegy 400 kilométeres Duna-szakaszt is végig lehet majd járni virtuálisan a Street View segítségével. December elejére fent lesz a neten.
- címkék:
- Magyarország
- Duna
- Street View
- Címkefelhő »
A Duna is bekerül a Street View-ba
A Google pár hónap alatt térképezi fel a Dunát. A látványosságok mellett a panorámákon a hajó maga is látszódni fog.
- címkék:
- Duna
- turizmus
- Street View
- folyó
- Címkefelhő »
Holttestet találtak a Dunában Budapestnél
Egy férfi holttestére bukkantak a Dunában hétfőn a Rákóczi hídnál. A vizsgálat szerint nem gyilkosság történt.
- címkék:
- Duna
- Rákóczi híd
- gyilkosság
- holttest
- ORFK
- Címkefelhő »
Holttestet találtak a Dunában
Holttestet találtak a Dunában hétfőn Budapesten; a vizsgálat szerint a férfi nem gyilkosság áldozata – tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság.
- címkék:
- Duna
- holttest
- Címkefelhő »
Belgrád tele van élettel
Belgrádot nem a szép épületek, a rendezett városkép, sokkal inkább a lakói teszik érdekessé, és az, ahogy ők megélik ezt a várost. Irigylésre méltóan jól érzik itt magukat, azt pedig, ahogy kihasználják a folyók adta lehetőségeket, tanítani kellene.
Belefulladt a Dunába Budapesten egy fiatal fiú
A búvárok megtalálták annak a fiatalembernek a holttestét, aki az Északi összekötő vasúti híd pesti lábánál bement fürödni a Dunába hétfőn. Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hétfőn késő este közölte: az Északi összekötő vasúti híd pesti lábához riasztották a tűzoltókat, miután egy fiatal nő telefonon bejelentette, hogy hozzátartozója, egy fiatalember bement fürdeni a Dunába, de nem jött ki. A helyszínen a búvárszolgálat és a mentőhajó kezdte meg a 20 év körüli fiú keresését, de csak a holttestét találták meg – közölte a szóvivő, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a Duna egész fővárosi szakaszán tilos ...
- címkék:
- Budapest
- Duna
- Címkefelhő »
Gondot okoz a vízibuszoknak az alacsony Duna
- címkék:
- Budapest
- Duna
- vízi közlekedés
- kishajó
- BKK
- Címkefelhő »
Súlyosan mérgezettek Európa folyói
A véltnél súlyosabb a vegyi szennyezés az európai vizekben – állapította meg német, francia és svájci kutatók vizsgálata.
A Lánchídról ugrálhatnak a toronyugrók a Dunába
Különleges helyszínre vinné a hét év múlva esedékes Budapesti vizes-vb toronyugró-versenyszámát a sportlétesítmény-fejlesztésekért felelős kormánybiztos, hogy az eseménynek szép hátteréül szolgáljon a közvetítésekben a vár és a Parlament.
Yvette után jön az árvíz - Budapest felkészült
A viharos széllökések és a kiadós esőzés után az árvíz okozhat gondot. A Hernád áradása miatt utakat kellett lezárni.
- címkék:
- Duna
- Hernád
- árvíz
- áradás
- útlezárás
- Yvette ciklon
- Címkefelhő »
Budapesten is készülnek az árvízre
Megérkezett hozzánk az osztrák és a szlovák árhullám
Emelkedik a Duna vízállása, a Hernádon elrendelték a harmadfokú készültséget. Várhatóan egyik folyón sem lesz rekordmagasságú vízállás, így kitelepítésekre sem kell számítani.
- címkék:
- Duna
- Lajta
- Sajó
- Hernád
- árvíz
- árvízi védekezés
- Címkefelhő »
Győr alatt tetőzik a Duna - mekkora árvíz lesz?
A Duna vasárnap délelőtt, a másodfokú szint alatt tetőzik a Győrhöz közeli Nagybajcsnál - írja az Origo.
A Duna vasárnap tetőzik Nagybajcsnál
Mintegy 300 kilométernyi folyószakaszon van érvényben árvízvédelmi készültség, ebből több mint 60 kilométeren harmadfokú.
- címkék:
- Duna
- árvíz
- Címkefelhő »
Ezt látta a pilóta, amikor a Duna felett repült
Egy utasszállító gép a május 1-ejei repülős show alatt húzott el magyar fővárosunk felett. Csodálatos felvételek!
- címkék:
- Budapest
- Duna
- pilóta
- légiparádé
- Wizzair
- Címkefelhő »
A Budapesten fogott hal ehető?
A fővárosi hal évtizedekig az ehetetlenség szinonimája volt. A serpenyőbe dobva bűzölgő, ijesztő szagot árasztó húst csak a legelvetemültebbek ették meg. Mégis akadtak, akik nap mint nap ott álltak a Duna partján, és lógatták a csalit, hogy megfogják a vacsorára valót.
- címkék:
- Duna
- Budapest
- hal
- Címkefelhő »
A Dunában több a műanyag, mint a halivadék
A part közelében vett minták alapján a folyó szennyezettebb, mint gondolták. Becslések szerint évente mintegy 1500 tonna műanyagot visz a Fekete-tengerbe a Duna.
Óbudát, Angyalföldet is elöntheti az újabb árvíz
A tavalyihoz hasonló áradás esetén a Duna elöntheti Óbudát, Újpestet, Angyalföldet és a Margitszigetet is – derül ki a Fővárosi Csatornázási Művek tanulmányából, amelyet a Magyar Nemzet ismertet. A főpolgármester szerint tízmilliárdokat kellene árvízvédelemre költeni.
- címkék:
- Budapest
- Duna
- árvíz
- Címkefelhő »