drogdíler

címke rss

Bíróság elé áll a milliomos, budapesti drogdíler

Itthon2021.08.30, 16:52

A férfi részben továbbértékesítés, részben pedig fogyasztás céljából többfajta drogot szerzett be egészen elfogása napjáig.

Kitilthatják az országból a szlovák drogdílereket

Itthon2021.08.26, 15:15

Kiutasíthatják Magyarországról azt a két szlovák dílert, akik egy nemzetközi droghálózatot mûködtettek. Magyarországon éltek, Szlovákiából hozták, vagy hozatták be a kábítószert, amelyet részben Ausztriában adtak el.

Bordélyházat tartott fenn, a drogot pedig az élettársával árulta

Itthon2021.08.24, 15:30

A Gyõri Fellebbviteli Fõügyészség, mint másodfokú ügyészség javasolja az elsõfokú ítélet megváltoztatását, illetve a büntetések súlyosítását annak a párnak az ügyében, akik Kolumbiából, és Ecuadorból hoztak, illetve hozattak be kábítószert, Vas megyében pedig bordélyházat üzemeltettek.

Éveken keresztül árult marihuánát és metamfetamint egy 21 tagú bûnbanda

Itthon2021.08.23, 15:37

2014 decembere után hat évvel újabb vádiratot nyújtott be az ügyészség egy 21 tagú drogkereskedõ bûnszervezettel szemben, akik közül nyolcan ugyanahhoz a gyõrszentiváni családhoz tartoznak.

Az ügyészek szerint nem érdemel enyhébb büntetést a kecskeméti drogdíler

Itthon2021.08.19, 14:51

A Szegedi Fellebbviteli Fõügyészség a Kecskeméti Törvényszék ítéletének helybenhagyását javasolta annak a 49 éves, kecskeméti férfinak az ügyében, akit a bíróság kábítószer-kereskedelem kísérlete miatt 6 és fél év fegyházbüntetésre, és 6 év közügyektõl eltiltásra ítélt.

Fiatalkorú vevõje is volt egy Baja környékén élõ dílernek

Itthon2021.08.13, 16:54

Az ügyészség új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki 2020 tavaszán és nyarán Baján és környékén „herbál" nevû designer drogot árult egy 18 év alatti fiúnak és másik két férfinak.

A TEK fogott el egy hatvani drogdílert – videó

Itthon2021.07.22, 15:12

Egy hatvani férfi többféle kábítószert is tartott otthon, amit a garázsában árult. Ezen felül több fegyvert is találtak nála a rendõrök.

Majdnem egy évig élt dílerkedésbõl egy házaspár Várpalotán

Itthon2021.07.21, 16:29

A Veszprém Megyei Fõügyészség vádat emelt az ellen a 41 éves férfi, és a 45 éves felesége ellen, akik közel egy éven át kínáltak eladásra többfajta drogot Várpalotán, idõnként pedig kamasz gyerekeiket is felhasználták arra, hogy segítsenek nekik az üzlet lebonyolításában. Kábítószer-fogyasztás miatt nyolc vevõjükkel szemben is vádat emelt az ügyészség.

Gyerekeknek is adott el kábítószert egy Nógrád megyei nõ

Itthon2021.07.09, 14:45

Elrendelték a letartóztatását annak a 30 éves nõnek, aki öt hónapon keresztül rendszeresen árult drogokat a településén.

Bûnügyi felügyelet közben is dílerkedett egy miskolci férfi

Itthon2021.06.15, 17:00

Bûnügyi felügyelet alatt állt, ennek ellenére drogot árult egy miskolci férfi. Családtagjai is besegítettek neki az új pszichoaktív szerek eladásában. A férfi letartóztatását a miskolci bíróság ma egy hónapra elrendelte.

Hihetetlen: 9 éves drogdílert kaptak el a rendõrök

Life.hu2021.06.07, 10:20

Nagyon fiatal, mindössze 9 éves gyermeket fogtak el a rendõrök, akinél jó minõségû, mondhatni elsõ osztályú cracket találtak. A kisfiú még túl fiatal ahhoz, hogy vádat emeljenek ellene. 

Fegyházbüntetés várhat egy Kõbányán elfogott dílerre

Itthon2021.06.04, 10:12

A 48 éves férfi a X. kerületi lakásán drogokat tárolt egy vegyeskereskedésben, és egy raktárban azért, hogy eladja õket. Elfogásakor közel 5 kiló új pszichoaktív anyagot, és illegális egészségügyi termékeket is találtak nála.

Drogdílert is átvert 120 millióval, fegyvert szorítottak Fekete Dávid fejéhez

Itthon2021.06.02, 08:21

Fekete Dávid egykori énekes az autósbizniszéhez 2018-ban egy drogdílertõl kért kölcsön 120 millió forintot - írta a Blikk. A lap szerint Fekete több nagypályás bûnözõvel is üzletelt.

Letartóztatásban marad egy tatabányai drogdíler

Itthon2021.05.19, 17:22

Egy tatabányai férfi többféle kábítószert árult a városban a társával együtt. A bíróság most meghosszabbította a letartóztatását.

Eltiltás ellenére bedrogozva vezetett, és dílerkedett is egy budapesti férfi

Itthon2021.05.18, 15:54

A 40 éves férfi 2019 õszén úgy vezetett, hogy korábban elvették a jogosítványát. Késõbb az is kiderült, hogy drogozott, mielõtt autóba ült. 

Letartóztatásban maradhat két drogdíler

Itthon2021.04.23, 10:45

Egy dorogi és egy esztergom-kertvárosi férfi marihuánát és amfetamint árult a környékbelieknek. Az ügyészség javasolta a letartóztatásuk meghosszabbítását.

Letartóztattak egy dorogi és egy esztergomi kábítószer-kereskedõt

Itthon2021.04.13, 10:22

Két férfi letartóztatását rendelte el az Esztergomi Járásbíróság, mert kábítószert árultak tavalyelõtt és tavaly. A hírt a Komárom-Esztergom megyei fõügyész közölte kedden. 

Héttagú drogdíler-banda ellen emeltek vádat Csongrád-Csanád megyében

Itthon2021.04.09, 16:33

Kábítószer-kereskedelem miatt emeltek vádat hét férfi és egy nõ ellen, akik közel másfél éven keresztül termesztettek kannabiszt Csongrád-Csanád megyében, és egy budapesti barlangban. Egyiküknek emellett áramlopás, egy másik vádlottnak pedig közokirat-hamisítás miatt is felelnie kell.

Drogdílert kaptak el a rendõrök Székesfehérváron

Life.hu2021.03.25, 16:28

Drogdílert fogtak el a rendõrök Székesfehérváron, a férfi gépkocsijában és otthonában több száz gramm kábítószergyanús növényi törmeléket találtak - közölte a Fejér Megyei Rendõr-fõkapitányság a police.hu oldalon.

Megrázó! Nemi erõszak során veszítette el a szüzességét Demi Lovato

Life.hu2021.03.17, 12:39

A népszerû énekesnõ, Demi Lovato a róla készült, Dancing with the Devil (Tánc az örödggel) címû dokusorozatban mesélte el, hogy tinédzser korában még szûz volt, amikor nemi erõszak áldozata lett. A szörnyû traumáról hiába beszélt, nem lett semmilyen következménye. 

Egyszerre került rács mögé egy drogdíler apa és lánya

Itthon2021.03.12, 16:28

Egy hónapra elrendelték a letartóztatását egy ózdi férfinak és lányának, akik hónapokig árultak drogot a lakásukon.

Letartóztattak a háromtagú drogdíler bandát - Videó

Itthon2021.03.01, 16:53

A bíróság elrendelte annak a magyar és két tunéziai férfinak a letartóztatását, akik marihuánával és extasy-val kereskedtek Budapesten. A végzés nem végleges, az ügyész és az ügyvédek is fellebbeztek.

Budapesten árult heroint egy szerb drogdíler

Itthon2021.02.24, 19:05

Egy szerb drogdíler a Zuglóban élõ társánál tartotta és készítette elõ eladásra a heroint, amit aztán viszonteladóknak, köztük a harmadik társuknak adott el.

Árusítás közben értek tetten egy kiskunhalasi drogdílert

Itthon2021.02.16, 16:56

Zsályát és kristály nevû új pszichoaktív anyagot találtak egy kiskunhalasi férfi lakásán.

Két drogdílert vettek õrizetbe Budapesten

Life.hu2021.01.07, 07:46

Õrizetbe vettek a rendõrök két drogdílert, akinél az ellenõrzéskor és a házkutatáskor több mint egy kilogramm kábítószergyanús anyagot találtak - közölte a Budapesti Rendõr-fõkapitányság csütörtökön.

Igazoltatás közben érezték meg a rendõrök a marihuána szagát

Itthon2021.01.07, 08:58

Az V. Kerületi Rendõrkapitányság járõrei 2020. január 4-én 20 óra körül állítottak meg egy autóst a Széchenyi rakparton. Az igazoltatás során a rendõrök megérezték a kocsiból kiáramló marihuánaszagot, így átvizsgálták a sofõr ruháját és az autót is. A 34 éves férfi kabátja belsõ zsebébõl kábítószergyanús anyag került elõ, így B. Krisztiánt a járõrök elõállították a kerületi rendõrkapitányságra.

Õrizetbe vettek egy budatétényi dílert

Itthon2020.12.01, 15:22

A XXII. kerületi rendõrök a férfi lakásából több, mint fél kiló marihuánát és körülbelül 1 millió forintot foglaltak le. A férfi bûnügyi felügyeletbe került, és javasolták a letartóztatását.

Lebukott egy szegedi drogbanda - videó

Itthon2020.11.27, 16:45

Három drogdílert és az egyik futárukat is elfogták a rendõrök Szegeden. Otthonaikban több kiló kábítószert találtak. 

Õrizetben a mecsekpölöskei díler a vevõivel együtt

Itthon2020.11.10, 16:51

A rendõrök õrizetbe vették azt a 31 éves, mecsekpölöskei férfit, aki drogot adott el a szomszédos településen élõknek. A férfinak öt vevõjét is elfogták a rendõrök.

Drogdílert fogtak el Borsodban

Itthon2020.11.05, 16:27

A miskolci rendõrök kábítószer-kereskedelem miatt vettek õrizetbe egy sajóvámosi férfit.

Nyolc és fél évet kaptak a Magyaroszágon terjesztõ holland drogdílerek

Itthon2020.10.29, 11:31

Kábítószer-kereskedelem miatt elsõ fokon nyolc és fél év fegyházbüntetésre ítélte és tíz évre kiutasította Magyarországról a Balassagyarmati Törvényszék azt a két holland férfit, aki 2017-ben egy Nógrád megyei zenei fesztiválon árult drogot.

Egy év alatt tízmilliót szedett össze a tatabányai díler páros

Itthon2020.09.25, 13:25

Kábítószer-kereskedelem miatt emeltek vádat két letartóztatásban lévõ férfi ellen, akik Tatabányán adták el a Budapestrõl beszerzett drogokat, és ezzel több, mint 10 millió forintot kerestek. A két férfit elsõfokon hét év fegyházra ítélték.

Többfajta drogot is találtak egy újbudai férfi lakásán

Itthon2020.08.11, 10:33

Fegyházbüntetést javasolt az ügyészség annak a férfinak, aki közel két hónapon keresztül termesztett marihuánát a lakásában. Egyéb drogokat is találtak nála.

Többmilliós drogzsákmányt fogtak el a rendõrök Gyõrben

Life.hu2020.07.26, 10:56

A rendõrség nagy mennyiségû drogzsákmányra csapott le Gyõrben.

Életfogytiglant is kaphat a békési drogdíler

Itthon2020.07.17, 19:21

Akár életfogytiglan börtönre is ítélheheti azt a férfit, aki éveken át rendszeresen árulta az elõzõleg megszerzett drogokat több Békés megyei településen.

Rács mögé kerülhetnek a veszprémi dílerek

Itthon2020.07.16, 21:22

Kábítószer-kereskedelem miatt emelt vádat az ügyészség az ellen a 22 éves férfival és 24 éves társával szemben, akik Veszprém egyik belvárosi társasházában árulták a drogot.

Drogot is árult a miskolci autókereskedõ

Itthon2020.07.16, 21:22

Kábítószer-kereskedelem, orgazdaság, fegyverrel és lõszerrel visszaélés, és egyedi azonosító jellel visszaélés miatt is felelnie kell egy 52 éves, miskolci férfinak.

Drogdílert fogtak el a dorogi rendõrök

Itthon2020.07.16, 18:35

A rendõrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a 23 éves, tokodi férfit, aki többször adott el kannabisz származékot egy másik férfinak. A rendõrök kábítószer-kereskedelem miatt folytatják a nyomozást ellene.

Letartóztatásban maradhat a mezõtúri drogdíler

Itthon2020.07.09, 14:47

Egy mezõtúri férfi egyrészt azért szerzett kábítószert, hogy õ drogozzon, másrészt pedig árulta is. A bíróság elsõ fokon 10 év fegyházra ítélte, ami ellen a díler fellebbezett. A férfi továbbra is letartóztatásban maradhat.

Öttagú dílerbandát vettek õrizetbe a kispesti rendõrök

Itthon2020.06.30, 14:06

A rendõrök javasolták annak az öt férfinak a letartóztatását, akik drogot árultak Pest megyében.

Letartóztatták az orvosbõrbe bújt drogdílert

Life.hu2020.06.29, 14:31

A közelmúltban emeltek vádat az amerikai pszichiáter, Bassam El-Bornoellen, mivel a bizonyítékok szerint sok esetben úgy írta fel a pszichiátriai szereket betegeinek, hogy személyesen nem is találkozott velük.

Kiderült, hogyan rejthették el Madeleine McCannt

Nagyvilág2020.06.17, 10:17

A 43 éves Christian B., akit Madeleine McCann elrablásával és megölésével gyanúsítanak, néhány évvel ezelõtt elszólta magát egy német férfinek: elárulta, hogy autójában van egy titkos tárolóhely, amelyben marihuánát szokott szállítani, majd hozzátette, hogy abban akár egy gyereket is el tudna rejteni, észrevétlenül. A férfi akkor még azt hitte, Christian viccel, de már egészen biztos abban, hogy õ rabolta el a kislányt.

Fiatal drogdílert fogtak Nyírpazonyban

Itthon2020.06.11, 08:36

Több mint 400 gramm kábítószer gyanúját keltõ növényi származékot találtak egy 20 éves pazonyi férfi otthonában. A gyanú szerint THC - alapú kábítószerrõl van szó, vagyis feltehetõen marihuánáról, amit lefoglaltak és amivel nem csak kereskedett, de szívott is belõle a házban lakó fiatal. A díler vevõibõl is többet megtaláltak már a nyíregyházi rendõrök. 

Tízéves kisfiával küldte a drogot a vevõknek egy kétegyházai férfi - videó

Itthon2020.06.11, 11:33

Õrizetbe vették azt a férfit, akit új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel és kiskorú veszélyeztetésével gyanúsítanak a Gyulai Rendõrkapitányságon. A nyomozók szerint a férfi a gyerekét is rávette, hogy "dolgozzon" vele. Azt még vizsgálják, hogy a gyerek anyja is árult-e kábítószert.

Ismeretlen kábítószert találtak egy férfi lakásán

Itthon2020.06.04, 18:38

A vásárosnaményi rendõrök büntetõeljárást indítottak a 31 éves, ilki férfi ellen.

Árpa Attila szerint exe jelentette fel õt a rendõrségen drogdílerkedésért

Life.hu2020.06.01, 14:11

Ahogy azt korábban már mi is megírtuk, Árpa Attilát kábítószer-kereskedelemmel vádolják. A rendezõ már azt is tudja, ki állhat a feljelentés mögött.

Kokainozás közben fogtak el egy dílert Budapesten

Itthon2020.06.01, 08:45

Egy nap alatt négy dílert fogott el a rendõrség Budapesten és Miskolcon. A három fõs miskolci bandánál rengeteg kábítószer volt, a jászberényi férfi pedig éppen "kokainpartit" tartott a barátaival, amikor elfogták.

Árpa Attila õszintén vallott a drogdílerkedéssel kapcsolatos vádakról

Life.hu2020.05.30, 10:26

Árpa Attila megelégelte, hogy a nevéhez köthetõ drogbotrány még mindig nem ért véget, ezért nyilvánosság elé állt.

Drogdílereket fogtak el a rendõrök Heves megyében

Life.hu2020.05.28, 15:07

Az elmúlt hónapban már három heves megyei településen csaptak le a rendõrök azokra a kábítószer-kereskedõkre, akiket új pszichoaktív anyaggal való visszaéléssel gyanúsítanak.

Õrizetben a kerepesi férfi, aki milliókat keresett dílerkedéssel

Itthon2020.05.22, 16:59

Negyvenkét rendõr 14 szolgálati autóval és a Terrorelhárítási Központ mûveleti egységének közremûködésével csapott le 7 Pest megyei településen. A gödöllõi rendõrök több hónapig tartó felderítõ munka eredményeként fogtak el egy kerepesi dílert, és 10 vevõjét.

Lebukott a mosonmagyaróvári díler, és két vevõje

Itthon2020.04.08, 13:52

A mosonmagyaróvári rendõrök kábítószer birtoklása és kábítószer-kereskedelem miatt hallgattak ki három helyi férfit.

Drogdílert fogtak Tatabányán

Itthon2020.03.20, 14:47

A rendõrök elfogtak egy 34 éves, tatabányai férfit, akinél egy papírzacskót találtak, benne becsomagolt, kábítószergyanús anyaggal.

Férj és feleség együtt terítették a kábítószert Kiskunmajsán

Itthon2020.03.04, 15:59

Több, mint fél éven át kereskedett a "kristály" néven ismert kábítószerrel egy kiskunmajsai férfi és párja, mire a rendõrök elfogták õket. Az ügyészség vádat emelt ellenük.

Az Országos Taxis Szövetség Niedermüllernek: A taxisok nem drogdílerek

Itthon2020.02.25, 11:40

Az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) visszautasítja a VII. kerületi polgármester azon kijelentését, amely szerint a taxisofõrök szállítják a kábítószert - mondta az OTSZ elnöke az M1-aktuális csatorna keddi mûsorában.

Börtönben marad a mezõtúri díler, aki akár életfogytiglant is kaphat

Itthon2020.02.11, 13:15

Továbbra is fenntartják a letartóztatását annak a mezõtúri férfinak, akit akár életfogytiglanra is ítélhetnek kábítószer-kereskedelem miatt.

Válogatott sportoló a Sziget Fesztiválon elkapott egyik holland díler

Itthon2020.01.15, 11:48

A rendõrök augusztus hatodikán, a Sziget Fesztiválon fogtak el két holland férfit, akik kábítószert árultak. A két díler sátrában, csomagmegõrzõjükben, és azt autójukban is rengeteg drogot találtak. A rendõrség a mai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az ügyben befejezte a nyomozást.

Drogdílereket ítéltek el Pécsett

Itthon2020.01.02, 21:04

Az elsõfokú bíróság döntését súlyosítva, jogerõsen négy, illetve hét és fél év szabadságvesztésre ítélt a pécsi táblabíróság csütörtökön két embert, akik jelentõs mennyiségû kábítószerrel kereskedtek 2016-ban Somogy megyében.

Rács mögött marad a varázsdohányt árusító férfi

Itthon2020.01.02, 16:03

Egy hónappal meghosszabbította a letartóztatását a bíróság annak a férfinek, aki a megalapozott gyanú szerint új pszichoaktív anyagokkal kereskedett Kõbányán.

Elfogtak két soproni embert, akik marihuánát termesztettek otthonukban

Itthon2019.11.23, 14:22

A rendõrök kábítószer birtoklása vétség és kábítószer-kereskedelem bûntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt letartóztattak egy nõt és egy férfit Sopronban - olvasható a police.hu -n.

Lecsaptak a rendõrök a drogdílerekre

Itthon2019.11.07, 13:39

Kristály, kréta, hópihe- így hívják azokat az új, pszichoaktív anyagokat, amelyekkel Cegléd környékén kereskedett egy drogbanda tavaly óta. A rendõrök egy szervezett rajtaütés során fogták el õket. Az ügyészség letartóztatná a dílereket. 

Egy egész marihuánaerdõt foglaltak le egy öttagú drogbandától

Itthon2019.10.29, 11:45

Október 25-én és 28-án a Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság Felderítõ Osztálya, a Cívis Közterületi Támogató Alosztály, valamint a Készenléti Rendõrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kábítószer Bûnözés Elleni Osztálya Budapesten és Debrecenben közös erõvel elfogott négy férfit és egy nõt, akik egymás között marihuánát terjesztettek. 110 tõ vadkendert találtak náluk. 

Drogdílert fogtak Bagon - videó

Itthon2019.10.25, 08:52

Nem csak kábítószer-kereskedelemmel, de termesztéssel is foglalkozott a gyanúsított Pest megyei férfi - számolt be honlapján a rendõrség.

Iskola melletti játszótéren árulta a füvet

Itthon2019.09.19, 15:07

Egy iskola melletti játszótéren és buszmegállóban árult füvet egy fiatal Budapesten. Õt és a társait is elítélte a bíróság.

Elítélt a bíróság két szegedi drogdílert

Itthon2019.09.19, 13:17

A két férfi a fõvárosban szerezte be a kábítószert, amit aztán Szegeden adtak tovább. Akkor buktak le, amikor a rendõrök igazoltatták õket és mindketten be voltak drogozva.

Taxiban raboltak ki egy drogdílert Budapesten – videó

Itthon2019.09.18, 18:40

A férfi még tavaly tett bejelentést a rendõrségen, miszerint õt kirabolták egy taxiban a XIV. kerületben. Késõbb kiderült, hogy a férfi valójában drogot akart eladni annak a férfinak, aki kirabolta.

Lecsaptak a budapesti rendõrök

Itthon2019.09.17, 16:14

Öt dílert fogtak el a rendõrök mindössze egy nap alatt a fõvárosban. A nõ és a négy férfi négy kerületben árulta a kábítószert Budapesten.

Nem hiszi el, hogy buktak le ezek az ügyetlen drogdílerek

Itthon2019.09.15, 20:49

Egy tokaji férfi be akart szállni a kokainüzletbe, ezért 80 millió forintért vett kábítószert, hogy azt továbbadva rengeteg pénzt keressen. Azonban a férfit átverték, kokain helyett lisztet kapott. Nem õ volt az elsõ balfék drogdíler, volt, aki úgy bukott le, hogy marihuánával szelfizett, másnál pedig csõtörés volt.

Egész családja börtönbe került a kokain helyett lisztet eladó dílernek

Itthon2019.09.13, 17:36

Egy tokaji férfi be akart szállni a drogüzletben. Ezért egy dílertõl nagyjából 80 millió forint értékben vett kokaint, amirõl késõbb kiderült, hogy csak liszt. A drogot eladó férfirõl a Blikk kiderítette, hogy egy tokaji üzletember, aki nagyon jól ismerte azt a férfit, akit átvert, valamint hogy az eset után az egész családja rácsok mögé került, az egyik fia pedig szökésben van.

V4NA: Drogdíler migránst fogtak el a francia rendõrök

Nagyvilág2019.08.20, 11:20

3000 euró értékû kokaint és 3500 euró készpénzt találtak a nantes-i rendõrök egy éppen drogárusítás közben tetten ért illegális bevándorlónál – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Még el sem kezdõdött a fesztivál, máris volt egy nagy fogás a Szigeten

Itthon2019.08.07, 12:48

Ahogy az Origo hajnalban megtudta, dílereket fogtak a Szigeten, még azelõtt, hogy nagyot kaszálhattak volna az illegális üzleten. A hírrel megkerestük a rendõrséget, akik megerõsítették ezt, és közleményt adtak ki arról a két holland férfiról, akik kábítószergyanús tablettákat, sodort cigarettákat és növényi törmeléket árultak a fesztiválozóknak.

Afrikai drogdílert védve támadt olasz rendõrökre egy csoport migráns

Nagyvilág2019.07.29, 12:49

Közúti ellenõrzés után menekült el a genovai rendõrök elõl egy szenegáli drogdíler migráns. Futása közben segítségért kiáltozott, amire válaszul bevándorlók egy csoportja körbe is vette a hatóságok embereit, hogy aztán üvegpalackokkal dobálják meg õket.

Nem tudott bemenni a lakásába, mert egy drogdíler lecserélte a zárat

Itthon2019.07.20, 10:30

A rendõrök elfogtak egy 33 éves férfit, aki bement egy budapesti lakásba, lecserélte a zárat, hogy drogot árulhasson ott. 

Világbajnok pályakerékpárost ítéltek el drogkereskedésért

Sport2019.07.05, 10:27

Kábítószer-kereskedésért több mint négy év börtönbüntetésre ítélték Jack Bobridge világbajnok pályakerékpárost.

Akciófilmbe illõ, ahogy rátörtek a dílerekre a TEK-esek

Itthon2019.06.28, 16:01

Hat kiló kábítószergyanús anyagot, pénzt és értékes tárgyakat foglaltak le a rendõrök egy razzia alkalmával, ezen kívül több drogdílert is sikerült elfogniuk.

Edzõteremben kínálgatta szteroidtartalmú gyógyszerét egy díler

Itthon2019.06.26, 17:00

A Bács-Kiskun Megyei Rendõr-fõkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai egy 39 éves lakost vettek õrizetbe, mert illegális, szteroidtartalmú szereket próbált eladni egy edzõteremben - írja a Police.hu. 

Két terhes nõ is kórházba került a törökszentmiklósi drogdíler miatt

Itthon2019.06.22, 10:02

Tizenegy év fegyházra ítélt a Szolnoki Törvényszék egy törökszentmiklósi drogdílert, aki a vád szerint 2012 és 2017 között otthonában kábítószert, új pszichoaktív anyagokat árult. A törvényszék MTI-nek küldött közleménye szerint a pénteki, elsõ fokon meghozott ítélet nem jogerõs.

Húsztagú drogdíler bandát fogtak el Nógrádban

Itthon2019.06.06, 14:32

A Balassagyarmati Járási Ügyészség kábítószer birtoklással és terjesztéssel vádol egy húsztagú társaságot, köztük egy 30 éves szlovák férfit.

A csepeli hévmegállóban fogták el a bûnözõt

Itthon2019.05.29, 20:12

Elfogták és õrizetbe vették azt a csepeli férfit, aki május 26-án és azt azt megelõzõ idõszakban drogokat adott el saját lakásán és a H7-es hév végállomásán.

Drogdílereket fogtak a rendõrök Pomázon és Újbudán

Itthon2019.05.26, 10:09

Többfelé árult kábítószert Budapesten az a négy férfi, akiket tegnap éjjel fogtak el a rendõrök egy pomázi mûhelyben, és egy újbudai lakásban. Hárman éppen egy fagyasztóládából pakolták ki a drogot, amikor tetten érték õket. A nyomozók több mint 17 kilogrammnyi drogot találtak náluk. 

Bíróság elé áll a kõbányai droglaboros kokainkereskedõ

Itthon2019.05.23, 16:59

Igazi nagy halat fogtak a rendõrök tavaly nyáron Budapesten, most zárták le a nyomozást. A férfi az egész fõvárosban terítette a drogot, még egy labort is fenntartott Kõbányán. Ez is látható a rendõrség oldalán közzétett felvételek egyikén. 

Drogdíler rabolt el egy nõt Etesen

Itthon2019.05.22, 20:42

A nógrád megyei rendõrök elfogtak és õrizetbe vettek egy 49 éves hatvani férfit, miután erõszakkal lakására vitt, és két héten át fogva tartott egy nõt. A férfinak ráadásul nem az emberrablás volt az egyedüli bûne: a rendõrök, miután átkutatták a lakását, drogot is találtak nála- - írja a Police.hu oldala. 

Drogot is találtak a dömsödi hústolvajoknál

Itthon2019.05.02, 16:21

Húst és felvágottakat csempszett ki egy öttagú banda egy dömsödi üzembõl. Késõbb azok jelentõs részét eladták. Miutáõn lebukták, házkutatást tartottak náluk. Ezután derült ki, hogy nem csak loptak. 

Három drogdílert fogtak el Tatabányán

Itthon2019.04.26, 16:54

Drogkereskedelemmel és kábítószerbirtoklással vádolnak három férfit, akik közül egy még autót is vezetett közvetlenül azután, hogy drogozott - írja az Ügyészség. 

Tíz kiló droggal bukott le egy férfi Kõbányán

Itthon2019.04.13, 12:45

Tízkilónyi marihuána eladása közben rajtaütöttek egy csörögi férfin csütörtökön Kõbányán – közölte honlapján a rendõrség.

Rajtakaptak egy terézvárosi drogdílert

Itthon2019.04.12, 11:55

Miközben a rendõrök épp legfoglalták a drogot egy dílertõl és vásárlójától, újabb vevõ érkezett a helyszínre.

Elfogták a tatárszentgyörgyi drogdílert

Itthon2019.03.06, 18:45

A dílert egy igazoltatás után fogták el. Az autójában kábítószert is találtak. 

Közel 8 millió forintot találtak egy budapesti drogdílernél

Itthon2019.02.28, 13:40

Vádat emelt a Fõvárosi Fõügyészség a férfi ellen, aki több millió forintra tett szert különbözõ drogok eladásával. 

Középkorú drogdílereket fogtak Nyíregyházán

Itthon2019.02.01, 16:20

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak két nyíregyházi férfit.

Kiraboltak egy dílert Dobozon

Itthon2018.12.27, 12:45

Két dobozi férfi kirabolt egy drogdílert, aki marihuánát tartott otthon. A támadók a férfit meg is verték, eltörték az orrát. A 40 és 24 éves rablókat a bíróság letartóztatta.

Bátran posztolnak az Instagramra a londoni drogdílerek: fotók

Archívum2018.11.12, 18:02

Egyáltalán nem titkolják, hogy mivel foglalkoznak, a Kelet-Londont uraló drogbanda szívesen dicsekszik Instagram-oldalán a drága autóikkal, fegyvereikkel.

Drogdílert fogtak el a rendõrök Muhinál

Itthon2018.08.30, 19:08

Muhi határában fogták el a miskolci rendõrök azt a 27 éves férfit, aki kábítószerrel kereskedett Miskolcon.   

Az énekesnõ drogdílere állítja: Demi Lovato tudta, mit vesz be

Archívum2018.08.28, 20:54

Ugyanazt a drogot vitte be szervezetébe Demi Lovato, mely Prince-t és Lil Peepet is megölte. Az énekesnõ dílere, Brandon Johnson most megszólalt és azt mondta: Lovato tudta, hogy mit vesz be. 

Kitálalt Demi Lovato drogdílere

Kultúra2018.08.28, 15:30

Demi Lovato drogdílere kitálalt. A férfi szerint az énekesnõ tisztában volt azzal, hogy milyen veszélyes szert vesz be. 

Drogdílert üldöztek a rendõrök Munkácson

Nagyvilág2018.07.19, 20:41

A rendõrök tegnap délben megpróbáltak letartóztatni egy drogdílert, de az elmenekült, ezért üldözni kezdték a kárpátaljai Munkácson.

Drogdíler házaspárt fogott a rendõrség

Itthon2018.07.16, 17:11

A gyanú szerint a 49 éves budapesti férfi és a társa, egy 32 éves budapesti nõ rendszeresen árultak kábítószert. A rendõrök a nõ és a férfi autójában és lakásaikban is találtak drogot. 

Drogdílereket fogtak el a fõvárosban

Itthon2018.05.11, 16:41

Kábítószer-kereskedõket fogtak el a rendõrök a fõvárosban, egy társuk reggel még szökésben volt, délután viszont elfogták.

Drogdílereket fogtak el a rendõrök Vecsésen

Itthon2018.04.18, 14:20

A rendõrök három vecsési férfit fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként.

Meglepõ módszerrel fogtak el egy drogdílert

Nagyvilág2018.04.15, 17:48

Egy úttörõ technikával csípett el egy walesi drogbandát a rendõrség, akik a WhatsApp alkalmazáson keresztül tevékenykedtek.

Öt rendõr is segíthette a drogterjesztõ hálózatot

Nagyvilág2018.03.16, 12:55

Öt berlini rendõrt gyanúsít az ügyészség azzal, hogy folyamatosan tippeket adtak helyi drogdílereknek a különféle rendõrségi akciókról.