díjátadó
címke rss- kapcsolódó címkék:
- vörös szőnyeg
- gála
- ruha
- divat
- Golden Globe-díj
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Átadták az idei Pro Turismo-díjakat
Átadták a Pro Turismo-díjakat, a turizmus legmagasabb szintű kormányzati elismerését az idén hat szakember vehette át - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a díjátadót követően hétfőn este. A díjakat Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter adta át az ágazat első számú szakmai fórumán, a Turizmus Summit 2017 gálaesten a Művészetek Palotájában.
- címkék:
- turizmus
- díjátadó
- Címkefelhő »
Nyolcadik alkalommal adták át az Ozone Zöld-díjat
Idén már nyolcadik alkalommal adták át a májustól megújult Ozone Televízió, Magyarország egyetlen zöld tematikus tévécsatornája által 2010-ben alapított Zöld-díjat.
Fiatal magyarok, akik elhozzák nekünk az okos jövőt
Ünnepélyes díjátadó keretében, a budapesti Bálnában hirdették ki az MVM Edison LightUp! innovációs pályázat végső nyerteseit. Az első hazai energetikai startup pályázat utolsó fordulójába tizenkét pályamunka került be, közülük került ki a négy legjobb pályázat, kategóriánként egy-egy, melyet a négytagú zsűri választott ki. A legjobbak maximum 50 millió forint összegű magvető befektetésre és akcelerációs szolgáltatások igénybevételére kapnak lehetőséget, hogy a jövő meghatározó vállalkozásává váljanak.
Ők kaptak idén Jószolgálat-díjat
A Várkert Bazár rendezvénytermében adták át a Jószolgálat-díjat a szakmai zsűri által kiválasztott tizenkét kategória díjazottjának, valamint a különdíjat a májusi közönségszavazás győztesének. A szociális ellátásra és az önkéntességre fókuszáló kezdeményezés egyéni- és intézményi díjazottjai között megtalálható kuratóriumi elnök, intézmény-és intézetigazgató, diplomás szociális munkás, trolibuszvezető, közmunkás, valamint életműdíjat vehetett át egy ismert plébános is.
- címkék:
- díjátadó
- Jószolgálat-díj
- Címkefelhő »
Nézze élőben a Telekom Videós Gálát!
Most kezdődött el a Telekom Videós Gála, ahol a legnépszerűbb YouTube-videósokat díjazzák. Kövesse élőben a díjátadót az Origo oldalán!
- címkék:
- YouTube
- élő közvetítés
- díjátadó
- vlog
- Címkefelhő »
Élőben közvetíti este az Origo a sztárvideósok gáláját
A szombati Telekom Videós Gálán a legnépszerűbb YouTube-videósokat díjazzák 9 kategóriában, a díjátadót élőben végigkövetheti az Origo oldalán. A közvetítés 19:00 után pár perccel kezdődik.
- címkék:
- YouTube
- díjátadó
- vlogger
- Címkefelhő »
Trendjelentés a Los Angeles-i divatünnepről
A Fashion Los Angeles Awards vörös szőnyeges felvonulása idén is hozott meglepetéseket. Míg tavaly Gigi Hadid áttetsző ruhája volt a legizgalmasabb divatpillanat, idén Nicki Minaj műhaja, az óriási karika-fülbevalók és néhány sokkoló cipő vitte a prímet. Mutatjuk is a részleteket!
Már megint a Costes az év étterme
Már megint a Costes az év étterme
- címkék:
- Budapest
- Magyarország
- díjátadó
- Címkefelhő »
A Grammy-gála legemlékezetesebb ruhái – A cicivillantás vitte a prímet
Vasárnap éjjel osztották ki a zeneipar legnagyobbjai között a Grammy-díjakat. De lássuk, ki mit viselt a zeneipar Oscarjának számító eseményen.
- címkék:
- díjátadó
- Grammy
- vörös szőnyeg
- villantás
- Címkefelhő »
Eltorzult celebtestek lopták el a show-t - Stílusmustra a Screen Actors Guild-gáláról
23. alkalommal rendezte meg az amerikai színészszakszervezet, a Screen Actors Guild hagyományos gáláját. Ahogy az lenni szokott, a vörös szőnyeges bevonulás sem maradt el a nagy eseményen. Nézzük a legemlékezetesebb ruhakölteményeket!
A 2017-es Golden Globe legemlékezetesebb ruhái
Tegnap este rendezték meg az év egyik legcsillogóbb estjét Los Angelesben, a 74. Golden Globe díjátadó ünnepséget.
Sylvester Stallone három lánya lesz Miss Golden Globe
Sylvester Stallone mindhárom lánya, Sophia, Sistine és Scarlet is Miss Golden Globe lesz januárban a 74. Golden Globe díjkiosztó gálán.
Az MTV EMA-gála számokban - döbbenetes adatok Rotterdamból
Íme, az idei, 2016-os MTV EMA-gála számokban. Döbbenetes adatok láttak napvilágot Rotterdamból. Ha kíváncsi vagy, most te is megtudhatod, hány darab rúzs, hány kilónyi csillogás és hány liter vodka fogyott el a világ egyik legrangosabb zenei eseményén.
Radics Gigi reméli, hogy bezsebeli a Cometet
November 25-én ismét útjára indul a Comet Magyarországon. A legjobb énekesnő kategória egyik jelöltje pedig Radics Gigi, aki veteránnak számít, hiszen az elmúlt években már többször jelölték.
- címkék:
- Radics Gigi
- díj
- énekesnő
- díjátadó
- Comet
- Címkefelhő »
Fluor Tomi: "Ez a kedvencem, mert nagyon cool"
Idén is jelölték a Cometre Fluor Tomit, de mostmár nem egyedül! A Weelhello a legjobb zenekar kategóriában indul az üstökösért.
- címkék:
- Fluor Tomi
- Diaz
- díjátadó
- Comet
- wellhello
- Címkefelhő »
Pokorny Lia: "Zárkózott életet élek"
November 25-én ismét útjára indul az üstökös, hiszen Comet lesz! Idén egy új kategóriában, a legjobb színésznők kategóriájában Pokorny Lia az egyik jelölt. De mit jelent számára ez a jelölés?
- címkék:
- Pokorny Lia
- díj
- színésznő
- díjátadó
- Comet
- Címkefelhő »
Ők lesznek idén a Comet 2016 jelöltjei
2016-ban újra visszatér hazánk egyik legnépszerűbb díjátadója, melyen részt vesznek a szakma legnagyobb nevei. A régi gálákhoz képest az idén a zenei díjakon kívül számos más kategóriában is jutalmazzák majd a legjobbakat. Az este egyik műsorvezetője a csodaszép Iszak Eszti lesz!
Micsoda? A péniszével viccelődött a színésznő egy díjátadón (18+)
Az Empire című sorozat sztárja, Taraji P. Henson a Women in Film’s Crystal + Lucy Awardson azért emelt szót, hogy a nőknek is ugyanannyi fizetés járjon, mint a férfiaknak. Ehhez pedig a nem létező péniszét is segítségül hívta.
Ők lettek az idei Fonogramon díjátadó abszolút győztesei: Íme, a lista!
A Turbo, a WellHello, a Vad Fruttik, a Brains, Deniz, Kis Grófo, Szűcs Gabi, a Balázs Elemér Group, a Firkin és a Margaret Island is Fonogram -díjat kapott szerdán a Várkert Bazárban rendezett gálaesten. Az életműdíjat Frenreisz Károly és Hegedűs László vehette át.
- címkék:
- zene
- díjátadó
- Fonogram-díj
- wellhello
- Címkefelhő »
Kifinomult elegancia és nagy tévedések – Ruhamustra a CFDA-díjátadó gáláról
A Council of Fashion Designers of America (CFDA) nevű szervezet az amerikai divatipar legnagyobbjait díjazza minden évben. A nagy divatünnep vörös szőnyege nem meglepő módon sok extrém szettet sorakoztatott fel, és ahogy az lenni szokott, néhányan túlzásba is estek.
- címkék:
- divat
- díjátadó
- CFDA
- Címkefelhő »
Ők nyertek az idei Billboard Music Awardson
Adele egy halom díjjal gazdagodott, igaz, nem tudott megjelenni az átadón. A díjak és az ünneplés mellett az emlékezés is szerepet kapott. Prince híres számát közösen adta elő Madonna és Stewie Wonder a színpadon.
Rihanna Manoloban hódított - Stílusmustra a Billboard zenei díjátadóról
A Prince előtti tisztelgés és Celine Dion visszatérése mellett Britney Spears ruháiról és Ciara melléről szólt a 2016-os Billboard zenei díjátadó gála.
- címkék:
- díjátadó
- stílusmustra
- Billboard
- Címkefelhő »
Drámai pillanat! Könnyekben tört ki a színpadon Céline Dion
Az énekesnőt legidősebb fia, René-Charles hatotta meg a Billboard Music Awards díjátadóján.
Ezért maradt távol Angelina Jolie és Brad Pitt az Oscar-gáláról
Többeknek is feltűnt, hogy Hollywood két legnagyobb sztárja nem vett részt az idei gálán. Persze azonnal elkezdődtek a találgatások, hogy vajon mi lehetett távolmaradásuk valódi oka.
Brie Larson lett az év legjobb színésznője
A díjat Eddie Redmayne adta át a győztesnek. Brie Larson első Oscar-díját vehette át a színpadon.
Végre! Leonardo DiCaprio megkapta az Oscar-díjat
Több millióan egyszerre sikíthattak fel, amikor kimondták a színész nevét a színpadon. Annyi év után a sztár átvehette azt az aranyszobrocskát, amiért lassan 25 éve dolgozik.
Merész dekoltázsban díjátadózott Adele
Miközben a brit énekesnő megköszönte a Brit Awards gálán kapott elismeréseit, mindenki azért szurkolt, nehogy villantás legyen a vége a mély mellkivágású ruhájának.
Erotikus tánccal borzolta a kedélyeket Rihanna és Drake
Alaposan felforrósította a hangulatot a két énekes előadása a Brit Awards zenei díjátadón.
David Bowie még betegsége alatt sem veszítette el humorérzékét
A januárban elhunyt világhírű zenei ikonra emlékeztek a szerda esti Brit Awards díjátadó gálán.
Adele tarolt a Brit Awards zenei díjátadón
Négy szoborral térhetett haza a brit zenei díjátadó gáláról az énekesnő.
Idén megváltoznak az Oscar-köszönőbeszédek
A jelek szerint a szervezők megunták, hogy a sztárok legtöbbször unalmas, és semmitmondó szövegekkel állnak színpadra. Kísérleti jelleggel most egy újítást vezetnek be.
Vajnáék is ott lesznek a jövőheti Oscar-gálán
A Magyar Nemzeti Filmalap ma közleményben tudatta, hogy a 71 éves filmügyi kormánybiztos és a szervezet vezérigazgatója, Havas Ágnes is ott lesz a február 28-i díjkiosztón Los Angelesben.
Nem fog az idő Kylie Minogue-on
A 47 éves énekesnő bátran hordhat rövidebb ruhadarabokat, hiszen egy ilyen alakot vétek lenne elrejteni!
Taylor Swift tarolt a Grammy-gálán: Íme, a győztesek
Az énekesnő 1989 című lemeze kapta az év albumának járó Grammy-díjat. A 26 éves amerikai sztár további két kategóriában diadalmaskodott, és övé lett az év popalbumának és az év legjobb zenei videójának járó elismerés is.
Plasztikrém lett Geena Davis
Hollywood egyik legmagasabb IQ-jával rendelkező színésznője szinte már nem is hasonlít egykori bájos önmagára.
Elborult sci-fi jelmezek és elegáns darabok - Így divatoztak a sztárok a Grammy-gálán
A 2016-os Grammy-gálán elképesztően színes felhozatalnak örülhetett a divatmániás közönség. Sokan hozták a kötelező eleganciát, néhányan kitűntek, páran pedig kétségbeesetten próbálták kizárólag önmagukra irányítani a figyelmet. Nézzük, ki, hogyan teljesített!
- címkék:
- díjátadó
- Grammy
- botrányos
- Címkefelhő »
Mi történt Tom Cruise-zal? Gyanúsan sima és puffadt arccal gálázott a világsztár
Az egész Twitter lázban ég, amióta napvilágra kerültek Tom Cruise legfrissebb képei.
Durva bakik és mesés ruhák - Stílusmustra a BAFTA díjátadóról
A várakozásokhoz híven a legnagyobb hollywoodi sztárok is Londonba utaztak a brit filmes akadémia 10. díjátadójára. A BAFTA az utolsó nagy filmes esemény az Oscar előtt, így természetes, hogy mindenki nyerni és tündökölni akar. Nézzük, ez utóbbi kinek sikerült a legjobban!
Így mulatott a magyar celebvilág a Story-gálán
A Story Ötcsillag Díjátadó-gálán 2016 februárjában 17. alkalommal találkozott egymással a hazai sztárvilág és a közösségi élet krémje. Az ország legcsillogóbb sztáreseményére a hagyományoknak megfelelően a báli időszakban került sor.
Többmilliós ajándékokkal lepik meg az Oscar részvevőit
Február 28-án ismét megrendezésre kerül a világ egyik legnagyobb filmes díjátadója, melyre persze az összes világsztár kapott meghívást. Aki elmegy nemcsak műsort, de ajándékokat is kap.
Ray Liotta arca teljesen eltorzult - Szinte felismerhetetlen!
A 61 éves amerikai színész láttán többen megijedtek - nem tudni pontosan, hogy mitől változott meg ennyire Ray Liotta megjelenése az évek alatt.
Lori Petty színésznő borzalmas rózsaszín ruhában pózolt
Ez mi? És miért? Hogyan jutott eszébe? Nincsenek barátai, vagy legalább egy stylist, aki őszintén megmondta volna neki, hogy "Lori, ez borzalmas!"
Eláll a szavunk: Helen Mirren 70 évesen is káprázatos
Az amerikai színészi kamara a tegnapi napon 22. alkalommal rendezte meg éves díjátadóját, amely alkalmával a lejobb színészi teljesítményeket díjazták filmekben és televízióban egyaránt.
Beengedik a díjátadókra, mert hasonlít Bradley Cooperre
A férfi szinte kiköpött mása a világsztárnak, és ezt ki is használja. Fotózkodik a rajongókkal, és többen össze is keverték már a színésszel vörös szőnyeges eseményeken.
Shakira melltartó nélkül parádézott
Ezüstösen csillogó estélyiben jelent meg a gyönyörű énekesnő a barcelonai díjátadón.
- címkék:
- Shakira
- melltartó
- díjátadó
- Címkefelhő »
Botrány! Sorra mondják vissza a meghívást az Oscar-gálára
Több színész is csatlakozott már az #OscarSoWhite nevű mozgalomhoz, amivel az ellen tiltakoznak, hogy második éve nincs fekete bőrű jelölt az akadémia listáján. Will Smith felesége, Jada Pinkett Smith a Facebookon tett közzé egy videót, amelyben bejelentette, hogy ő sem vesz részt a díjátadón.
Liv Tyler megmutatta terhespocakját - Bájos fotó!
A színésznő még az év elején jelentette be, hogy ismét várandós. Pár nappal ezelőtt részt vett egy filmbemutatón, ahol büszkén simogatta a hasát a fotósok előtt.
Ki mit viselt a 2016-os Critics' Choice Awards vörös szőnyegén? Megmutatjuk!
Egy héttel a Golden Globe után ismét igazi ruhaparádé volt a vörös szőnyegen: vasárnap este tartották a Critics' Choice Awards gálát. Mutatjuk is, ki miben hódított!
Ezekkel a filmekkel száll harcba a Saul fia az Oscar-díjért
Huszonhét év után ismét Oscar-jelölt egy magyar film! Az öröm mellett persze elindultak a találgatások is, hogy vajon a legjobb idegen nyelvű film kategória többi jelöltje mekkora eséllyel indul Nemes Jeles László művével szemben. Most segítünk, hogy kicsit jobban megismerd őket!
Íme, az Oscar jelöltek listája - Magyar név a legjobbak között!
Nemes Jeles László csapata a Golden Globe után az Oscar-díjat is bezsebelheti február 28-án. Igazi meglepetésekkel zárult a mai sajtótájékoztató!